Észak-Magyarország, 1963. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-12 / 35. szám
Akik a legnagyobb sikert araiiák Vasárnap a képernyő előtt A FÁKLYALÁNQ — és ami a műsorban megelőzte Az elmúlt vasárnap igazán nem panaszkodhattak a televízió-nézők. A műsor szerkesztői kora délutántól o.z éjszakai órákig gondoskodtak a látnivalókról. A napi műsor kiemelkedő száma — ami a művészi értéket illeti — a Fáklyaláng című televíziójáték volt, amit nyolc óra húsz perces kezdetre hirdetett a televízió, és amelynek megkezdésére mégis csak fél tíz után kerülhetett sor. Röviden tekintsük át a délutánt. A Magyar Hirdető szokványos 10 perces műsorával kezdődött az adás, majd két óra hosszat a Ki mit tud? legújabb vetélkedését nézhettük. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy minél tovább tart ez a hihetetlenül népszerű játék, annál kevésbé nyújt szórakoztatást a nagyközönségnek, és bemutatóról bemutatóra mindig gyengébb kvalitású versenyzőkkel találkozunk. Jóllehet, ez alkalommal a zsűri igyekezett szigorúan ítélkezni, a bemutató mégis azt az érzésünket erősítette: kicsit túl is élte már magát ez a. forma, és ismét felvetődik a javaslat: versengjenek a fiatalok most már abban, kinek mit kellene ’ tudnia? Ezt a kétórás adást a Műkorcsolya Európa Bajnokság záróparádéjának közvetítése kő- j vette. Ez volt az ötödik közve- ! títés erről a sport és a művé- i szét határterületén mozgó, nagyszerű, igen nagy tömegeket vonzó rendezvényről. Nem is lehet kifogást találni ebben az . utolsó, vasárnap délutáni műsorban sem, — csak annyit kell megjegyezni, hogy az eredetileg két órára tervezett műsoridőből sokkal több lett, csaknem a duplája, és a sok szépség,.látványosság ebben a sűrű ömlesztésban végül már nem tudott gyönyörködtetni oly mértékben, mint az egyes produkciók megérdemelték volna, hiszen elég, hamar telítődtek a látvánnyal azok is, akik rajongói a műkorcsolyának. Aztán azokra is kell gondolni,'akik vasárnapi szórakozásukat nem kizárólag a műkorcsolyázó s közvetítésében keresik — különösen, .ha. az már ötödik napja tart. így megkésve került sor a műsor folytatására, amelyben a Teli Vilmos című angol ifjúsági filmsorozat VI. részét láthattuk. Meg kell jegyeznünk, naivitásban túltett minden előző folytatáson és azt hisz- szük, Angliában is csak az egészen kis gyermekek szórakoztatására .szolgál, mert a serdülő ifjúság, vagy akárcsak az általános iskola felsőbb tagozatába járó gyerekek romantika-igényét sem képes kielégíteni. Érdekes, értékes, tartalmas beszélgetést hallottunk est követően; dr. Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront főtitkára beszélgetett a választások előkészületeiről a televízió munkatársaival, majd a TV-híradó érdekes képekben számolt be a legfrissebb eseményekről. Különösen dicséretet éi'demelnek a televízió azon munkatársai, akik immár napok óta járják a Bakony hófedte fa.lva.it. és.küldik képtudósításaikat a külvilágtól elzárt kis közösségek életéből. Mintegy nyolc órai televízió- nézés után került közvetítésre Több mint 508 szövetkezeti lakás épül az ipari dolgozóknak a borsodi ipartelepeken Borsod megyében évről évre növekszik a lakosság érdeklődése a szövetkezeti lakások iránt. Miskolcon már 5 lakásszövetkezet alakult több mint 1200 taggal. Ugyancsak nagy sikere van Ózdon is a szövetkezeti lakásépítésnek. Eddig már négy lakószövetkezet alakult, s 336 család lakik kedvezményesen vásárolt, saját lakásában. A nagy érdeklődésre való tekintettel az OTP Borsod megyei fiókja az idén tovább íolyütemben halad, hogy már júniusban megalakul az első lakószövetkezet Kazincbarcikán. A többi is folyamatosan készül el, s a tervek szerint őszig valamennyi lakást átadják tulajdonosának. A lakások nagy része két szobás és megvásárlásukat elsősorban az üzemek dolgozóinak teszik lehetővé. Az idén felépülő több mint 500 új szövetkezeti lakás jelentősen enyhíti majd a vidéki ipartelepek lakáshiányát. a nap főműsora: a Fáklyaláng. Illyés Gyula nagyhatású drámáját maga az illusztris szerző alkalmazta televízióra. Természetesen az eredeti drámát meg kellett bizonyos fokig „húzni”, sűríteni, tömöríteni kellett, hogy a jóval rövidebb időtartamba beférjen, de legkiemelkedőbb részei szinte, érintetlenül maradtak, például Kossuthnak és Görgeynek nagy dialógusa lényegileg az eredetivel azonos. Érdekes megemlíteni azt is, hogy ennél a televíziójátéknál a fiatal rendező Fe.th.es György, néhai Gallért Endre nagynevű Nemzeti Színház-! rendező színpadra alkalmazását használta fel, így egyben sikerült meg is örökíteni a filmtechnika segítségével a Nemzeti Színház elhunyt nagy rendezőjének legalább egy igen i kiemelkedő alkotását. A Gellert Endre rendezéséhez tör- í tént ragaszkodás bizonyos fok- j ig korlátot is jelentett, mert valójában lefényképezett színpadi játékot láttunk és Pethes György nem is törekedett a televízió-adta térbeli és időbeli mozgási lehetőségek kihasználására. Kossuth Lajos alakjában' Bessenyei Ferenc, Görgey Ar- Ihuréban Ungvári László nyújtott igen emlékezetes művészi élményt, megismételve azokat a csodás alakításokat, amelyekért annakidején — 10 évvel ezelőtt, a dráma bemutatásakor — a Kossuth-díjaikat kapták. A népes szereplőgárdából Szabó Gyulát, Józsa Mihály káplár alakítóját. Kőműves Sándort és Tolnay Klárit kell megemlítenünk. Bár igen késő este került sor a közvetítésre, és a várakozás, a mintegy nyolc órai televízió- műsor erősen kifárasztotta a nézőt, az igazán művészit, értékest váró televízió-nézők örömmel fogadták a. Fáklyalángot és hiszik, hogy az Elektra és a FAklyaláng után a televízió sok hasonló értékes műsorral teszi jobbá, élvezetesebbé. még inkább ünnepibbé a vasárnap estéket. Benedek Miklós A Miskolci Rádió műsora: (A 188 méteres hullámhosszon 18—19 óráig) Riportereinké a szó. Gyár az erdőben. Könnyűzene. A Borsodi Szemle könyvtára 1963-ban. Levelekre válaszolunk. Virágénekek. Az 1933. évi műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bájnokság jégtáncverseny döntőjének egyik forró sikerét a magyar Korda Györgyi és Vásárhelyi Pál aratta. Képünkön: remekül sikerült gyakorlatuk után. — A SZOKATLANUL erős} tél Miskolc több pontján okorj zott a gázvezetékekben köny-| nyebb, súlyosabb sérüléseket.!? Az egyik legnagyobb gázveze-+ ték sérülés az Eszperantó tér-!? nél következett be. A gázló—) gyasztólc joggal kérték a Mis-T keiéi Gázmüveket, hogy cse-t rélje ki a gázszivárgást okozó - egyik főnyomő csövet. Február* 12, 13 és 14-én (kedden, szer-* dán és csütörtökön) a Miskolci* Gázművek szakemberei hozzá-’! látnak a cső kicseréléséhez, ez-* éri az Eszperantó tértől Diós-* gyérig csak kisebb gáznyomásíjj tudnak biztosítani. A Miskolci* Gázmű kéri a fogyasztókat, ta-Jj karékoskodjanak a gázzal, hogy: az új lakótelepeken is megfc-, lelő mennyiségű gáz álljon a> lakosság rendelkezésére. ? — FARSANGI BA.LT rendezi a Vasutas Dolgozók Erkel Fé- > renc Művelődési Otthona. A. > bált nem február 23-án — mint’ eddig hirdették —, hanem’ március 2-án este 8 órai lies-’’ dettel tartják. A bál előtti mií-i sort változatlanul a Miskolcil Nemzeti Színház művészei ad-J jak, a tánchoz a zenét pedig n’ művelődési otthon tánczene-> kara szolgáltatja. > I 5 — TARTALÉKOS TISZTEK’ figyelmébe! Február 17-én> zártkörű katonai filmvetítés’ lesz 8 órától a Béke filmszín-) házban, 9 órától az új SZOT-’ székház kultúrtermében. Belé-, pés csak meghívóval, vagy’ tartalékos tiszti igazolvánnyal.» Pontos megjelenést kér a ta-1 gozatvezetőség. tatja a szövetkezeti lakások építését. Ózdon újabb szövetkézetet alakítanak 207 új lakásvásárlóból. Kazincbarcikán, a nagy vegyipari központban 224, a gyors ütemben épülő Ti- szapaikonyán 48, a rudabányai vasércbányászok részére pedig 24 szövetkezeti lakást építenek. Az építkezés valamennyi helyen megkezdődött, s olyan Ajándék mű sor Sajószentpéteren Néhány héttel ezelőtt szóvá tettük,- hogy a Miskolci Nemzeti Színház által . Sajószentpéteren rendezett József Attila műsor csalódást okozott az irodalomszerető bányászoknak. A színház vezetősége az eset után felajánlotta, hogy a legrövidebb időn belül nívós ajándékmüsorral kárpótolja a sajószeptpéterieket és a bányász közönséggel fennálló régi jó viszonyt ezzel is megerősíti. A napokban közel háromórás ajándékműsor keretében nyújtott sok vidám percért és jó szórakozásért ezúton is . köszönetét mondunk mind a színház vezetőségének, mind a fellépési díj nélkül ÜRereplö művészeknek. Bányász Művelődési Otthon SajÓ3zentpéter A MÁV az utazóközönségért A rendkívüli nagy havazás miatt a vonatközlekedés is akadályokba ütközött. A vasutasok nagy erőfeszítése következtében sikerült elhárítani a hó és fagy okozta akadályokat. A vonatok — bár csökkentett számban cs többségük késve — minden vonalon közlekednek. A Déli Pályaudvaron több mint százan takarítják a havat, tisztítják a jégtől a váltókat és a szerelvényeket. A képen: tisztítják a váltókat. „Háztáji" ^ palántanevelés A borsodi iparvidéken, a Sa- . jó-menti és az Ózd-környéki bányatelepeken az utóbbi években több ezer kertes, családi ház épült fel. A bányászok, ipari üzemek alkalmazottai szabad idejükben szívesen kertészkednek a házhoz tartozó kiskertben. Ugyancsak szívesen foglalkoznak a család szükségletét ellátó zöldségtermeléssel faluhelyen is. A házi kiskertekben történő zöldségtermesztés azonban az utóbbi években visszaesett, mert nem tudtak megfelelő mennyiségű palántához jutni, A palánta-nevelésnek pedig Borsodban régi hagyományai voltak, Mezőkövesden, valamint a Miskolc környékén lévő községekben számos családnak jelentett jövedelmet ez. Az igényeket felmérve, a MÉSZÖV Borsod megyei igazgatósága úgy határozott, hogy az idén szerződést köt a tsz- tagok háztáji gazdaságaiban történő palántanevelésre. Ez nemcsak a tsz-tagok jövedelmét gyarapítja, hanem lehetővé teszi azt is, hogy elegendő palántával lássák el az iparvidék kiskertjeit. Eddig csaknem 20 községben, mint a palántanevelésről ismert Miskolc melletti Szirmán, AlsóÍ zsoleán, a Hejő-menti községekben, mintegy 2000 tsz-tag kötött szerződést. Gcntbás Ferenc Biräaiiesien koncertez Néhány nappal ezelőtt zajlott le Miskolcon, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola hangversenytermében Gombás Ferenc gordonkaművész és Vi- rágh Endre orgonaművész koncertje. Most arról adhatunk hírt, hogy szakiskolánk kitűnő művésztanára Budapesten ad koncertet. Az Országos Filharmónia rendezésében február 16-án, szombaton este kerül sor a Filharmónia Semmelweis utcai kamaratermében Gombás Ferenc gordonkaművész és Divéky Zsuzsa énekművész hangversenyére. Zongorán kisér Bcnkő Zoltán és Érsek Mária. ESZAKMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tőr t. Tclefonszámoli: Titkárság: 16-086. kultürrovat: 16-007. ipar) rovat: 16-035. pártrovat: 33-687. sportiovat; 16-049. me- íöcazciaságt rovat: 16-078. belpolitikát rovati oanaszügyek: 16-046 Kiadja; Az Eszakmagyarországl Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Bíró Péter Kiadóhivatal: Széchenyi u. 15—17. Hirdetésfelvétel: 10-213. Terjeszt) o posta. Kapható minden Borsod megyei posta hivatalban és kézbesítőnél. Indexszám: 25:053 Készült a Borsodi Nyomdába®. Felelős vezető: Kárpáti György *********************** *** Ar,iií még e! keltett mondani „...de megbocsássál, mégis csak bakó vagy“ M ég egy utolsó Imrédy történettel szeretném szórakoz* ” tatni olvasóimat, aztán másról írok majd. Amikor a nyilasok előtt deferáló és állásának féltésében kiszolgálásukra is hajlandónak mutatkozó Darányit leváltották, Imrédy feladata nem volt kevesebb; mint letörni a nyilas mozgalmat. No nem azért, mintha az antiszemitizmus izgatta volna Horthyékat. Erről szó se volt. Hanem az, hogy a nyilasok ebben az időben szociális demagógiával is dolgoztak. Ez izgatta a földbirtokosokat meg a gyárosokat' nem csekély mértékben. Imrédy Bélának, a bankembernek erős kézzel kellett volna ezt letörnie. Meg is próbálta, de a németek honi megbízottai sürgősen angolbarát liberálisnak vádolták Hitlernél. A németek nem is tűrték a dolgot és amikor Horthy kíséretében 1938 nyarán Berlinben volt, „finoman” figyelmeztették. Ez úgy történt, hogy amint a berlini pályaudvarról kiléptek és Imrédy mint miniszterelnök be akart ülni a Hortbyt követő autóba, közölték vele, bőgj’ ez nem az ő kocsija. A következő elűgürdülő kocsiba is mást ültettek. A harmadikba is. Végül a hetedik autóban helyet foglalhatott. A miniszterelnökségbe már belekóstolt Imrédy halálra- rémült, hogy kegyvesztett lesz. Mihelyt hazatért, elhatározta — igyekszik a németek kedvébe járni. Mint tudjuk, ez sikerült is neki. Végül túl is teljesítette a normát. De most még az elején vagyunk. Első ténykedése volt a zsidótörvény letárgyaltatása és „alkotmányos formák” között való elfogadtatása a parlamenttel. Mint vallásos katolikus, csak annyit ígért meg, hogy ezt a törvényt, amely emberek kenyértelenné tevését, éhhalálba- kergetését jelentette, „keresztényi szeretettel hajtja végre”. Z solt Béla, a magyar radikális polgári újságírás utolsó nagy alakja írta ekkor válaszul erre a „keresztényi szeretettél” való végrehajtásra Holtai Jenő Néma leventéjéből idézve Zilia beszélgetését a hóhérral: Setét Lajos te szelíd, te jó vagy, de megbocsássál, mégis csak bakó vagy. Mátc Iván HIRE k