Észak-Magyarország, 1963. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-16 / 12. szám
Megkentek ara; „Omlás“ címn iij magyar film felvételeit ■JUHIUIIUIIUJUWIIMUHXIIinill!! — A SZERENCSI Vas- és Fémipari Vállalat új javító szolgálatot létesített. Az üzem eddig csak árutermelő tevékenységet folytatott. Az év elejétől már elvégzik a lakosság kerékpárjainak, motorkerékpárjainak és az autók villamos- sági javításait is. — A SZOVJETUNIÓBAN nagyszabású kísérleteket hajtanak végre az idén. A téglából és panelekből épített lakónegyedeket próbálják ki, hogyan állnak ellen egy esetleges földrengésnek. Az épületeket víz- és gázvezetékkel, csatornázással, s központi fűtőberendezéssel szerelik fel, majd robbantással mesterséges földrengést idéznek elő. A kísérletekét fthnszalagon is megörökítik. A Miskolci Rádió műsora: M 138 méteres hullámhosszon 18—19 óráig) Riportereinké a szó. A javaslattól az intézkedésig. — Riport-montázs. Kcringők. Asszonyok műsora. Snekel: Pat Boone. Sport híradó. ij. IDŐJÁRÁS ■ várható időjárás ma estig: mérséklődő északnyugati szél. további Hófúvások. Néhány órás napsütés. Szórványosan fellépő, futó havazások. Az erős hideg tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8—11 fok kozott.-----0O0----H egy alj a az irodalomban A tarcali művelődési otthon vjHégyalja az irodalomban” címmel nagyszabású irodalmi est rendezését tervezi. A műsort márciusra tervezik, szervezését azonban már most megkezdték. Előadókat, közreműködő szereplőket Miskolcról hívnak. A nagyszabású irodalmi estre a járás, a megye képviselőit is meghívják. Bizonyítványossztás előtt Ládbesenyon A TANTEREMBŐL csak néhány mondatfoszlány szűrődik ki. Kissé énekelve, elnyújtott hangsúllyal köszönnek érkezésünkkor a gyerekek: — Jónapot kívánok! Éppen földrajzóra van a ládbesenyői régi iskolában. Ezt a tantárgyat nagyon szeretik a gyerekek. Szinte isszák magukba a magyarázat szavait. Ilyenkor még a legcsintalanabb gyerek sem zavarná meg az óra csendjét, az is áhítattal figyel. Amíg mi Kurucz tanító nénivel beszélgetünk, mindkét osztálynak csendes foglalkozás következik. Persze szemmel láthatóan nem a feladaton jár a gyerekek esze, hanem kíváncsian fülelnek, izgatottan sus- torognak. Nélia még egy elfojtott nevetés rs hallatszik, úgy, hogy a tanító néninek közbe kell lépnie: — Ha nem viselkedtek jól, j a néni, kiírja ám az újságba, hogy rosszait voltatok! Ügy látszik, ez hatott, mert elcsendesedtek. — Sokáig osztatlan iskola volt nálunk — mondta a tanító néni. — Amióta tavaly elkészült az új iskola, két osztály oda jár, a másodikat éí negyediket pedig én tanítom, itt a régi iskolában. A felső tagozatosok Edelényben tanulnak. Sokat javult a tanulmányi eredmény, amióta már I részben osztott az iskola. — Mikor lesz íeíjesen osztott? — Egyelőre nem. Igaz, hogy kevés a gyerek, s így is tudunk velük foglalkozni. Megtudom, hogy van tíz kisiskolás, akik a 4 kilométerre lévő tanyáról járnak be minden nap. Reggel már negyed hétkor ott kuporognak az osztályban, mert van egy buszjárat, amely behozza őket a faluba. Délután azonban gyalog kell hazamenniölc. Nemrég sikerült elintézni, hogy az a busz, amely a felső tagozatosokat hozza haza Edelényből, kivigye a tanyára iY * ?- > 3- *■ a gyerekeket. A tanító néni £ erősen reméli, hogy hamaro- %■ san a gyakorlatban is meg- í valósul ez a határozat. t — Most nagyon tanulnak a *- gyerekek, mert tudják, hogy nemsokára itt a félévi bizo- nyítványósztás. Sajnos, mind- két osztályból lesz egy-egy t gyerek, aldt meg kell buktat- í rom, —* A fiúk eredménye lesz jobb, vagy a lányoké? — Valószínűleg a lányoké. Van a fiúk közt is sok eszes, ügyes, de azt tapasztaltam, hogy a lányok gondosabbak, szorgalmasabbak. A sarokban egy üveges szekrényben könyvek sorakoznak. a falu könyvtára. A leghűségesebb olvasói a gyerekek; Velük üzenik meg az idősebbek is, hogy mit szeretnének olvasni; LASSAN búcsúzunk is. A gyerekek felállnak köszönni, a tanító néni ismét a térképhez áll, s folytatja a félbehagyott magyarázatot. Már csak a csukott ajtón át hallani egy-egy szavát. Gyárfás Katalin A Hunnia Filmgyár műtermeiben építették fel a,' „Omlás” fcímfl film türna-diszlotct és itt kezdték mer ss első felvételeket. A fűmet Gergely Mihály írta, főszereplő: kiss Gábor, rendező: Main- caerov Frigyes, operatőr: Hegyi Barnabás. Képűnkön: Kiss Gábor egyik jelenetét a gép mellől figyeli Hegyi Barnabás és Mamcscrov Frigyes (középen). ************t****************************************************** A Tiszán elmúlt a pillanatnyi árvízveszély Az Eszakmagyarországi Vízügyi Igazgatóság keddi jelentése szerint a Tisza, vízállása tovább apad. A folyó valamennyi szakaszán erősödik a jégtakaró. A folyó borsodi szaA hóakadályok eltakarítására állandóan járják a hómarók és hóekék a borsodi utakat Borsod megyében a hétfői ..szélcsendes” nap után kedden reggel újból feltámadt a szél. A KFM Közúti Igazgatósága kél Zill hótolót, öt, motoros hómarót és 37 motoros hóekét járat a behavazott utakon, hogy a keletkezett akadályokat elhárítsa. A gépvezetők áldozató^ munkájával kedden reggelre 18, hóakadállyal elzárt útvonalat szabadítottak fel, elsősorban a legjobban elbariká- dozott Bodrogközben, valamint a felsö-abaúji részeken. A gépvezetők 10—12 órát dolgoznak, de nem egy közülük, mint például Káva László, az egyik, Bodrogközben dolgozó hómaró vezetője, a Zalkod és Kenézló közötti, csaknem kétméteres hótorlaszokkal elzárt útszakaszon már 20 órája van szolgálatban. A KPM Miskolci Közúti Igazgatóság dolgozóinak jó munkája révén kedden reggel valamennyi polgári és üzemi járat megérkezett rendeltetési helyére. A kedden reggel feltámadt. szél azonban a mezőkövesdi és mezőcsáti térségben, a hóakadályoktól megtisztított útszakaszokon ismét torlaszokat rakott, s az iskolásgyerekeket szállító autóbuszok már nem tudtak közlekedni. A veszélyeztetett szakaszokra azonnal motoros hóekéket irányítottak, hogy a forgalmat helyreállítsák. Befújta az utat a hó... * .y. itV.v ***¥********¥ V g************* r******-*****y A közlekedési nehézségek nem okoztak fennakadást a lakosság ellátásában. A koráb- fbi évek tapasztalata alapján a Borsod Megyei Tanács keresik kedelmi szervei már ismerik azokat a községeket, amelyeket a hóviharok esetleg napokra elzárnak a külvilágtól. A felső-abaúji, a Bükk-hegységi, valamint a Zemplén-hegyvidé- ■Jcki és a bodrogközi községekben a boltokban megfelelő mennyiségű tartós ételféleséget, valamint készételt /tároltak így hosszabb ideig . tartó szállítási kiesés esetén sem lát semmiben sem hiányt a lakosság. Ezekbe a községekbe, mint például Szentistvánba, ^Zalkodra, Szegilongra és más- í hová a friss élelmiszeríéléket, í tejet, kenyeret, húst a hóviharos időben is rendszeresen szállítanak szánokon. A napokban lehullott hömeny- nyisóg nem okozott volna komoly akadályokat a közlekedésben, ha nem párosul hófúvással. Hétfő reggeltől a Közúti Igazgatósághoz sűrűn érkeztek a telefonjeientések az utak járhatatlanságáról. Azonnal munkába állították a veszélyeztetett szakaszokon a hómarógépeket, á hólolóckéUet. a vontatókat, s ezeknek segítségévei megyénk útjai ismét járhatóvá váltak. Dere- lias munkát végeztek a vállalat dolgozói, megérdemlik a dicséretet. Hogy a városi embereknek is némi fogalmuk Ingyen az utakon felhalmozódott hótümcgekről, ízelítőül közöljük a mellékelt két képet. 1. Az országút menti árkokat teljesen belepte a hó, csak a fák töve látszik ki imitt-amott. 2. Hótorlasz Vatta halárában. Foto: Szabados György kaszán megszűnt a pillanatnyi árvízveszély, amelyet elsősorban a Tokaj alatt képződött jégtorlasz okozott. Bár az árvédelmi készenlétet az alacsony vízállás miatt megszüntették, tovább folyik a jégtorlasz lerobbantása. A torlasz teljes felszámolása nagy nehézségekbe ütközik, mert az alatta lévő folyószakaszon vastag. egybefüggő jégkéreg képződött, amely akadálybzza a lerobbantott tömbök leúszását. A jégtörő hajók már nem tudnak megbirkózni a vastag jéggel, mert nyomukban rövidesen ismét befagy a folyó. így a robbantások alatti mederszakaszon kisebb új torlasz képződik. Megdöbbentő jelentés az angol iskolákról Az Angol Pedagógus Szövetség körkérdést intézett az elemi és középiskolai tanárokhoz. Válaszaik alapján jelentést készített, s ez megdöbbentő hely- ‘ zetre vet fényt. A jelentés adatai szerint minden hatodik iskola épülete több mint száz éves. Vannak olyan iskolaépületek, amelyeket a hatóságok 10—20 évvel ezelőtt lebontásra ítéltek. Számos iskola épülete düledező, piszkos, a tetők lyukasak, a falakon lecsurog az esővíz — jelentet téli az igazgatók. Az iskolák 43 százalékában a WC az épületen kívül van. 25 százalékában nincs vízvezeték. A Daily Mail vezércikkében hibáztatja a kormányt, meri az 1963. évj hitelmegszorítások kapcsán csökkentette a közoktatási költségvetést. Színészek és üzemi kult ürmünk ások találkozója Diósgyőrvas^yárban Kedden este a Diósgyőri Gépgyárak Szinvavölgyi Művelődési Otthonában üzemi kullúrmunkások és színészek találkozójára került sor. Az összejövetelen a Lenin Kohászati Művek, továbbá a Diósgyőri Gépgyár üzemi közönség- szervezői, a különböző munkahelyeken működő kultúrfelető- sök találkoztak a Mislcolci Nemzeti Színház művészeinek egy csoportjával. A kötetlen jellegű találkozón Nyilassy Judit és Wcgenast Róbert, a miskolci színház rendezői a modern színház diszlctezési, rendezési módszereinek kulisszatitkairól, az egyes daraboknál, alkalmazott játékstílusról adtak ismertetőt, majd baráti beszélgetés közben foglalkoztak az időszerű színházi, illetve közönségszervezési kérdésekkel, a színház és az üzemek közötti kapcsolat további elmélyítésének lehetőségeivel. Az elmúlt év decemberében két tárgy n vérein én ysorsolás volt a lottón. Az 52. játékhét szelvényei között a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság egy-rendkívüli sorsolást ******************************************** Két Mosxk&ivn, 2 búlorgarniiurn, i ú mosógép is rendezett. A rendkívüli sorsoláson vonzó nyeremények szerepeltek. Az 52. hét. szelvényei között kisorsoltak tíz Moszkvics gépkocsit is. Ezekből kettő is jutott megyénkbe. A 875 087 és a 873 005 számú előfizetéses szelvények tulajdonosai a boldog nyertesek. Ezenkívül 2 kombidéit szobaberendezés, valamint 6 mosógép centrifugával örvendeztetett meg borsodi lottózókat; ÉSZAKMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztősön: Miskolc, Tcnácsliáz túr i. TeJefonszámok: Titkárság: 16-e3t); kuitűrrovat. 16-067; Ipari rovat: 16-033. pártro- vst: 33-687. spoitrovat; 16-0». inr tógazdasági rovat: 16-078; belpoi'- tikal rovat; oanaszügyek: 16-iXf Kiadja: AZ Eszakmagyarországi I.apkjadó Vállalat Felelős kiadó: Biró Péter Kiadóhtvatal: Széchenyi u. la—17. Hirdetésfelvétel: 16-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megvet postahivatalban és kézbesítőnél. ' ____ indexszám: 25:033 K észült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: Kárpáti György