Észak-Magyarország, 1963. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-03 / 1. szám
Csütörtök, 1063. január 3. ÜSKAKM AGT AKORSr A» 3 * ErőmÉs Befejeződött az Ajkai Erőmű 1 forint i' amely mintegy 44 millió lobi) mint ncgymiiiió oltványi vermeltek el a tavaszi telepítéshez Tokai-üegyalján Tokaj-Hegy alján az idén 14 termelőszövetkezet és hegyközség dolgozói készítettek oltványt a jövő évi telepítéshez. A világhírű szőlővidéken a furmint és hárslevelű fajtákból több mint 4 miihó oltvány áll rendelkezésre. A mintegy 2,5 millió furmint oltványt az idén már teljes egészében szelektált vesszőből gyökereztet- ték. A szelektált furmint vesz- szőket. több mint 3000 holdról gyűjtötték össze. A legjobban termő, legerőteljesebb tőkéket választották ki a gyökereztetés- hez szükséges sima vessző szedésére. Ezáltal elkerülik, hogy kisszemű, úgynevezett madár- kás furmint kerüljön telepítésre. A szelektált furmint vesz- szők telepítésével általánosan 10—15 százalékkal magasabb termést tudnak elérni. A legtöbb gyökeres oltványt a tállyái hegyközség tagjai készítették, mintegy másfélmillió darabot. A tállyai hegyközség tavaly már rendezett egy tanfolyamot a fiatalok részére, hogy az oltványkészítés nagy szakértelmet igénylő mesterségét elsajátítsák. Ügyészi tapasztalt»tok a tanácsok panaszintézésérol Hazánkban Tizeuöí ct-nlis jég borítja a rak utcai tavat 7■létért a Boldva patakon keresztül leengednek, hogy a tavaszi olvadáskor a több mint 200 négyzetkilométernyi vízgyűjtő területről lefolyó csapadékvízből 1,5—2 millió köbmétert fel tudjanak fogni, s azt a szárazabb nyári hónapokra tárolják. A mesterséges tavat tápláló Rakaca patak most is szállít vizet a tóba s három naponta átlagosan fél—egy centivel -hizlalja” a befolyó viz a mesterséges tó jegét. A javításiJolgáUatási gondokról A KISZÖV és a szövetkezetek a lakosság igényeivel számolva 1963-ban egy sor szervezeti intézkedéssel is elő akarják mozdítani a «fivítás-szol- gáltatás ügyét. Az új évben 17 szövetkezet fuzionál s ebből 8 szövetkezetét hoznak létre, 35 új javító-szolgáltató részleget szerveznek az ellátatlan városnegyedekben, falvakban. Igyekeznek megteremteni a lehetőséget, hogy a ktsz-ek a legjobb módszereket felhasználva gyorsabban, eredményesebben s minden igényt kielégítően láthassák el nagy és felelősségteljes hivatásukat. a szocialista építömunká- ban és ennek során az állami feladatok megoldásában a dolgozók nagy számban vesznek részt. Ennek lehetősége állami életünk számos területén intézményesen is biztosítva van. Az országgyűlésben, — a helyi tanácsokban a nép küldöttei juttatják érvényre a dolgozói; legszélesebb rétegeinek az államügyek intézésében való részvételét. Emellett azonban dolgozó népünk közvetlenül is részt vesz az állami feladatok megoldásában, azáltal, hogy alulról jövő kezdeményezéseivel, javaslataival, — észrevételeivel is segíti az állami szervek munkáját. Különösképpen növekedett a dolgozók közéleti tevékenységének jelentősége az elmúlt évek során, mivel megszűntek a személyi kultusszal együttjáró önkényeskedések és törvénytelenségek, ami által állami rendünk tovább erősödött. Pártunk és kormányunk amellett, hogy helyreállította a szocialista törvényességet, egyidejűleg biztosította a szocialista demokratizmus kiszélesedését a dolgozóknak az államügyek intézésébe mind fokozottabb mértékben való bevonása útján. — Ez a helyes politika eredményezte azt. hogy országunkban törvényes .rend van és népi államunk a szocialista törvényesség alapján fejlődik. A szocialista törvényesség megszilárdulásával és a szocialista demokratizmus kiszélesítésével együttjárt az is, hogy a dolgozók élve állampolgári jogaikkal, mind gyakrabban fordulnak bizalommal személyes természetű ügyes-bajos dolgaik intézése érdekében is az országos és helyi szervekhez. Ezek között, különösen fontos szerep hárul a helyi tanácsokra úgyis, mint az államba-- talont helyi szerveire, de úgyis. mint a dolgozók legszélesebb tömegszervezeteire. A dolgozók beadványainak — bejelentéseinek, panaszainak intézése ugyanis nem pusztán törvényességi kérdés, hanem egyben igen fontos eszköz a tanácsok és tömegek közötti kapcsolat elmélyítésére. Ennek jelentősége azáltal is kifejezésre jutott, hogy az országgyűlés az államigazgatási eljárásról szóló törvény megalkotásával megteremtette a dolgozók panasz- intézése törvényes alapjait. E hivatkozott törvény az állampolgároknak a panaszjogát rendkívüli jogorvoslati lehetőségként biztosítja: Ennek folytán a panaszintézésnél a törvény rendelkezéseit kell szem előtt tartani. Ezt. figyelembe véve értékelték az illetékes szervek a közelmúltban a dolgozók panaszbeadványainak intézését, melynek eredményeként megállapítottál;, hogy az utóbbi időben javult az állami szervek munkája a dolgozók beadványainak, panaszainak intézése terén. Az értékelés felszínre hozta azonban a beadványokkal való foglalkozás során még megmutatkozó hiányosságokat is. Ezek közé tartozik, hogy például egyes vezetők nem tulajdonítanak kellő jelentőséget a dolgozók beadványai gondos elintézésének, nem gyakorolnak megfelelő ellenőrzést, sőt, a panaszt saját személyül; elleni támadásnak minősítik. Erre való figyelemmel szükségesnek tartotta az ügyészi szervezet — általános törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva — a tanácsok végrehajtó bizottságai panaszinté zésének gyakorlatát megvizsgálni. S Borsod megyei ügyészi szervek e vonatkozású vizsgálatai mindenek előtt azt. állapították meg, hogy megyénkben is tovább szilárdult a szocialista törvényesség. Nagy mértékben javult a dolgozók beadványaival való foglalkozás — s ennek folyományaként örvendetesen csökkent a jogos panaszok száma is. — Ez lemérhető volt abból is, hogy a korábbi évekhez viszonyítva csökkent azon panaszoknak a száma, amelyekét a dolgozók vélt, vagy jogos sérelmeik orvoslása érdekében juttattak el tanácsainkhoz. Az ügyészi vizsgálatot; általánosítható pozitív ténymegállapításként szögezték le azt is, hogy megyénkben a tanácsok általában véve a jogos panaszok megelőzésére ■ törekednek. Ez kifejezésre jut egyrészt abban, hogy figyelembe veszil; a dolgozók jelzéseit, észrevételeit, javaslatait és a jogos igények kielégítése érdekében a lehetőséghez képest intézkednek is. A jogos panaszok keletkezésének megelőzését szolgálja az is. hogy mind nagyobb szakszerűséggel, lelkiismeretességgel, s nem utolsó sorban a törvényesség szem előtt tartásával foglalkoznak a dolgozók beadványaival. Mindez kétségtelenül növeli a tanácsok tekintélyét, előmozdítja a tanács tömegkapcsolatának elmélyülését, s azt is eredményezi, hogy megyénkben a tanácsok a dolgozók beadványainak. panaszainak intézése terén is mind kevesebb mulaszGőzfeihőben Lcnía Kohászati Müvekbe* exportra, India részére készítenél; vasúti kerékpárokat. . Foto; Szabados György tásl, esetleg törvénysértést kö vetnek el. A vázolt eredmények mellet, azonban még mindig fellelhc tők hibák, mulasztások és fc gyatékosságok. Az ügyészség vizsgálati meg állapítása szerint a feltárt hiá nyosságok megszüntetése a ta nácsi szervek egyik közvetlei feladatátképezi. Alapvető köve telmény az, hogy a sérelmező ügyben a tényállás tisztázás nyerjen. Ennek azonban tant csaink nem minden esetbe:, tesznek eleget, — enélkül viszont az ügy törvényes érdemi elbírálására, a sérelem gyakorlati orvoslására nem kerülhet sor. Hiányosság az is, — és ez kirívó mulasztásként volt megállapítható —, hogy egyes tanácsi szervek a dolgozók beadványaival kapcsolatosan egyáltalán nem. vagy nem megfelelően intézkednek. Előforduló jelenség az is, hogy alsóbbfokú tanácsi* szakigazgatási szervek hatáskör hiányában hoznak érdemi döntéseket. Ilyen hibák miatt a megyei és a miskolci megyei jogú városi tanács vb-nek a hozzá benyújtott panaszok alapján a sérelmezett: határozatoknak mintegy 10—15 százalékát kellett hatályon kívül helyeznie, vagy megsemmisítenie. Feltárta az ügyészi vizsgálat azt is, hogy a panaszbeadványok elintézésének az állam- igazgatási eljárási törvényben szabályozott: időtartamát sok esetben indokolatlanul túllépik. Egyes tanácsi szakigazgatási szervek pedig nem eléggé önkritikusak saját tevékenységükkel szemben. Ennek az a következménye, hogy akkor is fenntartják a sérelmezett határozatokat. amikor annak saját hatáskörben történő megváltoztatására mód és törvényi lehetőség nyílna. A határozatoknak adott esetben saját hatáskörben történő megváltoztatására ugyanis az államigazgatási eljárási törvény 43. paragrafusa a tanácsi szakigazgatási szerveknek tehetőséget biztosít. Ha adott esetben élnének ezzel a lehetőséggel, eleve megrövidülne a panaszintézés időtartama, másrészt. szükségtélen, olykor bürokratikus eljárást Icüszöböl- nének ki. Nevezetesen ilyen ügyekben és esetekben feleslegesen foglalkoztatják a felsőbb tanácsi szerveket. Szükséges rámutatni a közérdekű bejelentésekkel kapcsolatosan arra. hogy vannak olyan bejelentések is, amelyek alaptalanok. Sőt. tartalmukat tekintve, rágalmazás büntette miatti eljárás lefolytatására is alapul szolgálhatnának. Törvényeink a legmesszebbmenő védelmet biztosítják a közérdekű bejelentést tevőknek, abban az esetben, ha megalapozott bejelentéseket tesznek. Ugyanakkor az állami, társadalmi és gazdasági szervek, intézmények dolgozóit is védelemben részesítik az alaptalan rágalmakkal és intrikákkal szemben. A vizsgálatok, tapasztalatait összegezve: kézenfekvő az a feladat, hogy az államigazgatási szervek, vállalatok, intézmények vezetői, az ügyészi vizsgálattal érintett területeken pedig elsősorban a tanácsok vb-clnökei az eddiginél nagyobb gondot fordítsanak a dolgozók beadványainak, panaszainak intézésére. A panaszosnak a törvényesség szem előtt tartásával való intézésével várható csak el, hogy a dolgozók minden esetben bizalommal forduljanak az államhatalom helyi szerveihez, tanácsainkhoz. Éppen ezért, elengedhetetlen, hogy időnként — évenként azonban legalább egyszer — végrehajtó bizottsági ülésen tárgyaljál; meg a dolgozók beadványaival való foglalkozás módját és nem utolsó sorban az elintézés törvényességét. Tanácsaink eredmények- biztosítékot nyújtanak a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére, amelyekhez és ezen keresztül á dolgozók panaszainak eredményesebb intézéséhez kívánt az ügyész szervek vizsgálata segítséget nyújtani. Dr. Lőcsei lÁ-szlö megyei ijj ndő dési yvo- fel éde- az ílén. ány- ient, sálét- is ám- :lezö 9-cn már a a inak 3kö- >meközmár dást rthomak illió, ■ 180 -ban mint •omi ne- bú ■ sága. nav- •rék- <rkc- <illa- n agárás özat tégy ítoi- sndő esen Vas- ter- év 10 dett. is a :tegy uháy é\i íládi szí n- bizo- '-ben ikos- iiiya, •ghater- >asz- sten- még aJ; a létei, iO-at, >edig üfeí- négy 51 S.5 V A jutó alatt udós hara nagy ány- ilbe- az mé- azt hara égy- •asz- dél- hogy déli itára t év tatra nérDr. ógus már n is ezen s” poci • ozl kkal fai bár. i leJ t. A borsodi l;isig*ri termo,baszok, hogy például a Mis- szövetkezetek —' min# eiy'ci a*mm ittsz-ben hosszt már hírt adtunk — 3| szülőre vállalnak javítást, a nia- lékkal többet termelve, miai'ázat egyszerű: kevés em- tavaly, sikeresen teljesítettje állítottak be a javításhoz, 1862-es évi tervüket. Noha UeZek a dolgozók nem bírják jesítették összjavítási feladf^gíteni a növekvő igényt, tukat, ezen belül némi kívánt* Özdi Vas- és Műszaki való mutatkozik a lakossági egyenesen a lakosság vitás-szolgáltatásban. Úgy gyeinek kielégítésére hozták dol.iuk, ezzel a közüggyel én - c, de a szövetkezet vala- mes egy kicsit behatóbban íi lg:v elsodródott, mert inkább lalkozni. Izületi munkával foglalkozik. A borsodi ktsz-ek a lakossl fnnak szövetkezetek, ahol javítás-szolgáltatásban orsÚ , .,. gos viszonylatban a közer*®ctf*ííS ofmli miatt eredményt elérők, s az ez Xxukséges kapcsolatos új módszerek ! as árutermelés vezetésében, alkalmazását „ az elsők között vannak. A PL 'aljaújhelyi Szabó Ivtsz noki Vegyesipari Ktsz a Árutermelés mellett ’ ötlete- zom—viszem” szolgálta, as. °redményesen íoglalkomegszervezésében, lebonyoljj 1?letes fiókok létrehozásá- sában országosan is elisnv ’ °8lalkózik javítással. A eredményeket ér el. De ®s. a Mezőkövesdi csak az ózdi, hanem a sál, aza. , tsz is szervezett rné- aljaújheivi és újabban az Részleget, azonban kor- lényi járásban is műkő. j.f ®lt®s®vel nem foglalkozott ilyen javítószolgáltatás. A h-ji, a?,'; mértékben, kolci Kárpitos Ktsz azzal , hangzanak el pana- nevezetessé, hogy a megit-j ?Sy e8.vik, vagy' másik dclö lakásán ad díjtalan ä,.( 'özeiben hosszú ideig ajánlatot: a bútor javítására,',..-, , 3av*tas. Kapott ilyen hogy nem eredménytelenül,° D a ,Mlskolci Cipész az bizonyítja, hogy' ebben„ ar ősökként a ja~ évben • j a“n.ba” még mindig r^zabb a kívántnál. A munka haromsxoria f«oú°rsabb elvégzését sok eset- kárpSlozoít »#'*''! ~~ mint a miskolci cipéjavitoti mint tavaly. A Sütef“yfis^ pataki Cipész Ktsz 65 sz&bb ' lókkal, a Miskolci valy;.Mindez azt mutatja, !>o„ú SÄ “: a szövetkezetek nagy reszíja val a mimt» mi.™ ■ ’ ci mun Kd szaJagszern örvendetesen — egyre na Szervezésével ióv^í pvor “kÍ figyelmet fordít a , Äst -í. * kedés, hanem elsősorban ti A tanács faults He ősik éves nevelőmunka erednie ' A ktsz-vezetők és dolgozóik, . 1 ette, része néhány éve Szíveset-, oddig eredmény nélkül, A foglalkozott a nagy és a ktsz-ekben általában leti munkák végzésével. |ondot okoz: hiány mutatkozik termeléssel, mint a lakosok?.s.° bőrökben, s a, színválasz- réseinek elintézésével. ja\C"cban- % ez befolyásolja a sál. És nemcsak a s zö ve fi A- e®en h elések teljesítését, dolgozókat kellett meggjC^le több dolgozó vásárol hogy a fejlődés más .lomos háztartási gépeket, munkát kíván tőlük, h£clbl°t, televíziót. A szövetke-. sok esetben egyes tanácS:®íelchon rohamosan növekvő Veket is, adjanak nagyobl’gf'Ú'ekhez mérten kevés a gítséget, támogatást a ktrZa':o«vber. másrészt befolyá- munkájához. iV. v a a. rni,nkst az alkatrészVannak ma is szővetkeC!Ulny is; A televíziós alkatré- ohol nehezen szakadnak ríü1* ellátásait a Gelka bizto- ánitermeléstöl. HangíansSít}a. Újévre elkészült a Kazincbarcika—Miskol közötti húsz kilovoltos villamos távvezeték Miskolc északi részén tt Pült ipari üzemek, vállaia áramellátása eddig nem v teljesen kielégítő. Ezért I zincbarcika—Miskolc között távvezotékhá lózat építését ke; ték meg, s újévre elkészült több mint tizenöt kilóméi bosszú, húsz kilovoltos tá vezeték, amelyen az új első napjaiban a Borsodi 11 erőműből áramot kapnak miskolci, úgynevezdt cszy iparvidék üzemei. o.tánk legnagyobb hegyei mesterséges víztárolója, tkacai tó befagyott. ,4 csak- 4 -100 holdnyi kiterjedésű tükröt mintegy 15 centis jég H ja. ■ kazincbarcikai és Sajóin ipartelepek és községek ’■Hálására szolgáló mester- !s tóban az őszi esőzések mán mintegy 4,5 millió méter vizet fogtak fel, öl a mennyiségből a ta vaszi látásra is számítva, a közeliben mintegy félmillió köb-