Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-21 / 298. szám
Wtefeltj 1962. tfee ember KSZAKMAGYAROKSZAQ s R T fi megyei Torna Szövetség egyéves munkáiéról NÉHÁNY évvel ezelőtt megyénk tómasportjónak az volt a jellemzője, hogy csak egykét szakosztályban folyt rendszeres munka, máshol nem törődtek ezzel a nagyszerű sportággal. Talán az ötvenes évek végén változott valamit a helyzet, amikor arról kaptunk hírt, hogy a két stabil szakosztály — DVTK, Borsodi Bányász — mellett egyre jobban fejlődik Ózd, Sárospatak és más szakosztályok torna- sportja. Volt már előrehaladás, de még ez sem nutatkozott elegendőnek. A Borsod megyei TST elnöksége megvizsgálta a tornasport helyzetét és úgy látta, hogy új vezetőségre bízza a megye tornasportjának irányítását. Elhatározásukat tett követte és egy évvel ezelőtt új elnökség került a megye tornasportjának élére. Perényi Istvánt nevezték ki elnöknek, míg az elnökség tagjai Bede La- josné, Sütő Lászlóné, Robinson Gyula, Szőke István és Sípos György lettek. A titkári teendőket Fejér Gyula látta el. — Hogyan dolgozott a Torna Szövetség, milyen eredményeket értek el egy év alatt? — tettük fel a kérdést Perényi •Istvánnak. — Az első elnökségi értekezleten olyan döntés született, hogy munkánk megjavítása érdekében rendszeres elnökségi értekezleteket tartunk, amelyeken együtt beszéljük meg a tennivalókat és kollektív döntés alapján végezzük munkánkat Feladatunknak tekintettük a megyei bajnokságok ki- szélesítését, a bajnokságokon kívüli versenyek megrendezését, főleg a vidéki bázisok figyelembevételével. Akkor határoztuk el, hogy november 7-én saját erőnkből dísztornát rendezünk. Ezek voltak tehát az elgondolások és az elnökség célját — ha nem is teljes egészében — elérte. Megrendezték a tervezett bajnokságokat és ujdon Ságnak számított, hogy a korosztályok bajnokságait szétválasztották. Ez egyrészt azért volt szerencsés megoldás, mert ezzel propagandát csináltak a sportágnak, másrészt pedig hasznos volt, mert a versenyzők jobban fel tudtak készülni a viadalokra. Ezáltal színvonalasabbak lettek a versenyek. Fontos volt az a döntés is, hogy a vidéket is bekapcsolták a versenyek rendezésénél. Kazincbarcikán rendeztek bajnoki viadalt, legközelebb pedig Sárospatakon lesz megyei verseny. A megyében jelenleg 160 tornász vesz részt a rendszeres munkában, természetesen ebben a számban nincsenek benne a középiskolás tornászok. A következő sportköröknek van tomaszakosztályuk: DVTK, Borsodi Bányász, Ózdi Kohász, Kazincbarcikai MTK, Sárospataki MEDOSZ, Ózdi József Attila Gimnázium, Mezőkövesdi Gimnázium, Sárospataki Felsőfokú Tanítóképző, Miskolci’ Sportiskola., Miskolci Egyetem. Ha végignézzük a névsort, azt kell megállapítanunk, hogy még több más sportkörnél kellene meghonosítani a tornasportot. Itt van például Sátoraljaújhely, Edelény, Putnok, ahol csak a szövetség fejlesztési terve szerint létesítenek tornaszakosztályokat. Persze az új szakosztályok létrehozásához elsősorban arra van szükség, hogy a megjelölt helyeken komolyan lássanak neki a sportág felkarolásához és a szakosztályi munka megkezdéséhez. HIRDETÉSEK ÁLLAS — Mit kell még tenni a tornasport fellendítése érdekében? — Minél több fiatalt kell bevonni a szakosztályok munkájába — válaszolt Perényi István. —■ Példának a Miskolci Sportiskolát és a Borsodi Bányászt hoznám fel, ezeknél a sportköröknél igen sok, 10—11 éves gyerek ismerkedik a sportág rejtelmeivel. Jó lenne, ha ezt a példát a többi szakosztály is követné, hiszen a felnőtt tornászoknál nem a legjobban állunk. Hiányosságként említette meg, hogy a Szövetség bizottságai nem működnek rendszeresen, éppen ezért az elnökség fontos feladatának tekinti a következő évben a bizottságok aktivizálását, rendszeres működtetését,. Nagy szükség van még a versenybíró képzésre is, hogy megfelelő létszámban álljanak a különböző versenyeken rendelkezésre. A dísztorna sikere mindenki által ismeretes, az elnökség a következő évben is megrendezi a dísztornát, ha a disztorna szervezői ugyanolyan lelkesen támogatják majd a kezdeményezést, mint ebben az évben Végezetül a Szövetség elnöke arról tájékoztatott, hogy a szakosztályokban folynak az edzések, az előkészületek, mert március elején megkezdődnek a versenyek és addigra jól fel kell készülniük. VÉLEMÉNYÜNK szerint fejlődés volt tapasztalható ebben az évben a tornasportnál. Vannak hiányosságok is, amelyeket rendszeres, kollektív munkával ki tudnak javítani. Ha az elnökség lagjai továbbra is értékes munkát végeznek, biztosítva látszik a sportág fokozatos előrehaladása. Leskó Pál Oktatáshoz megfelelő elméleti és gyakorlati tudással rendelkező szakembert keresünk felvételre, villamosipari technikumi végzettséggél. Jelentkezés a Várósi Tanács munkaügyi osztályán. 82385 Magyar bajnokságot nyert Szűcs Lajos, a DYTK serdülő súlyemelője Budapesten rendezték meg az országos serdülő súlyemelő bajnokságot Ezen a viadalon kiváló teljesítményt nyújtott Szűcs Lajos, aki a lepkesúlyban 215 kg-os eredménynyel új országos csúcsot ért el. A verseny során megjavította az általa tartott csúcsokat nyomásban és lökésben is. Eredménye a bajnokság egyik legjobb teljesítménye volt Értékes helyezést ért el Borsi DVTK a kisközépsúly- ban, alti 205 kg-os összered- ményével a negyedik lett. A Miskolci Bányász versenyzői közül Feczkó A. a légsúlyban 5., Labancz a pehelysúlyban, Czumbil a nehézsúlyban 6. lett. Az országos bajnoksággal egyidőben rendezték meg a vidéki serdülő bajnokságot is. Lepkesúlyban Szűcs lett a vidéki bajnok, a többi diósgyőri súlyemelő közül Borsi is bajnokságot nyert kis- középsúlyban, míg Takács kisváltósúlyban 5. lett. A Miskolci Bányász versenyzői . közül Feczkó légsúlyban 3., Labancz pehelysúlyban 5., Pudlajner 6., Hancsicsák kisváltósúlyban 6., kisközépsúly- ban Veras 4., nehézsúlyban Czumbil a 3. helyet szerezte meg, Feczkó és Labancz súlyERTESÍTÉS A Miskolci Vasutas Sport Club postagalamb szakosztálya december 24, 25 és 26-án, a Földes Ferenc Gimnáziumban postagalamb kiállítást rendez. A kiállításon bemutatják azokat a, postagalambokat, amelyek az ország különböző részéből, továbbá külföldről repü’tek vissza gazdáikhoz. A kiállítás reggel 8-tól este 7 óráig tekinthető meg. csoportjában mind a négy megyei csúcsot meg javította. A vidéki serdülő csapatbajnokság során a Miskolci Bányász versenyzői a negyedik helyet szerezték meg. ^ S A K K W A most lefolyt országos női bajnokság egyik érdekes állását közöljük. A Gombás— Lángos játszmában a 35. lépés után a következő állás jött létre: Világos (Gombás): Kgl, Ve3, Bal és el, Fb2 és fi, gy.: b5, c4, e5, f2, g2, h3. Sötét (Lángos): Kb8, Vc8, Bg8 és g7, Fe8, Hh4, gy.: b6, c5, e6, f7, h6. Következett: 36. g3, Vb7! 37. Ve4 (ügyes minőség- áldozat, nem ijed meg attól, hogy többszörös bajnokkal ül szemben). Hf3f 38. Khl, Hxe 39. Vxb, Kxb 40. Bxe, Fd7 41. Ball, Bb8 (Ba8? 42. Fg2|!) 42, Fg2f, Kc8 43. Fel!, h5 44. h4, Bg4 45. FÍ4, Bb7 (A különböző színű futók reményében visszaáldozza a minőséget) 46 FÍ31, Bg8 47. Fg5, Fe8 48. Fxb7f (még jobb lett volna Ba8t, majd Ba7 stb.) Kxb 49. Bdl, Kc7 50. Fd8f, Kb7 51. Kg2, BÍ8 52. Bd6, Kc8 53. Fxb, Fd7 54. Fxc és világos nyert. A fiatal harmadik helyezett értékes teljesítménye. Sakkhírek Az OB I. hetedik fordulóján Diósgyőr 5,5:5,5 (1 függő) arányban végzett a Budapesti Petőfivel. A Maróczy-kupa csapat- versenyen az MMTE meglepetésszerű vereséget szenvedett Salgótarjántól, 7,5:4,5 arányban. Sátoraljaújhely a vezető helyen álló Bp. Vasassal szemben 9:3 arányban alulmaradt. A megyei csapatbajnokság VI. fordulójának eredményei: Sajóbábony—DVTK II. 2:10, Ózd I.—MVSC I. 8:4, Ózd II. —M. Spartacus 4:8. Vezet a DVTK, Ózd I. előtt. Az MVSC I. osztályra minősítő versenyén Koszorús és Perecz vezet, A városi abszolút bajnokságban Kádas és Koszorús van az élen, harmadik Perecz. Március 23-án kezdődik a sakkvilágbajnoki páros mér. kőzés a védő Botvinnik és Petroszján között A verseny vezetőbírája Stahlberg nem zetközi nagymester, helyettese az angol Golombek lesz. Befejeződött Üj vidéken az ottani sakk-klub 40 éves fennállásának tiszteletére rendezett nemzetközi sakktorna. A versenyt Ivkov (jugoszláv) nyerte 9,5 ponttal. 2. Honfi (magyar) 8,5 pont, 3. Puc (jugoszláv) 7 pont, SPORTHÍREK Az április 5 és 14 között sorrakerülő 1963. évi 27 asztalitenisz világbajnokságra már 40 ország küldte el nevezését. A prágai világbajnok- óságon Magyarország nagy "létszámú versenyzőgárdával képviselteti magát. A tervek szerint hat férfi és öt női versenyző utazik a csehszlovák fővárosba, kijelölésükre esetleg rövidesen' sor kerül. Az NB U-cs asztalitenisz férfi csapatbaj npkság Gúrdo*- csoportjában az Ózdi Kohász együttese jelenleg a 4., a DVTK együttese a 6. helyet foglalja el. Az ózdiaknak két, a diósgyőrieknek egy mérkőzésük van még hátra. A női csoportban a Miskolci Előre a 8. helyen végzett az őszi fordulók során. A szerencsi JTST decenv bér 23-án, vasárnap reggel fél 9-től tartja kibővített TST ülését, A Magyar Beruházási Bank B.-A.-Z. megyei fiókja felvételre keres gyakorlattal rendelkező gyors- és gépirónöt. Jelentkezés Miskolc, Széchenyi u. 66. szám alatt december 22—23-án 8—11 óráig. JólclkO, megbízható idősebb nőt, idős házaspárhoz félnapi elfoglaltságra azonnal felveszek. Mélyvölgy, Zsolcai-sor 159. * 9161 Valódi gyapjú epingié búiorhuzafok nagy választékban érkeztek raktárunkba és ezekből megrendelheti kárpitosbútor szükségletét a Miskolci Kárpitos Szövetkezetnél, Miskolc. Déryné u. 7. sz. alatt. Bútorjavításokat vállalunk, árajánlat-tételre házhoz megyünk. •! i 82209 FIGYELEM! FIGYELEM! Közületek Fodrászok Kórházak Húsiparosok Vendéglátóiparok Szabók Magánosok Közöljük, hogy műköszörűs részlegünket, megnyitottuk. Orvosi műszereket, késeket, ollókat mindenfajta köszörülni valót azonnali kivitel ezésre vállalunk. Korcsolyaélezést soronkivül vállalunk. VASIPARI KTSZ MÜKÖSZÖRÜS Zsolcai-kapu 4. (Vásárcsarnokkal RÉSZLÉGÉ szemben.) 82318 A Tolcsvai Állami Gazdaság elfekvő készletéből megvételre felajánl: 30 q 0 5 mm horganyzott kemény vashuzalt, 25 q 0 3,5 mm horganyzott kemény vashuzalt, Felvilágosítást ad: Pogáts Árpád főmérnök. Telefon: Tolcsva 4, 82471 Férfi, női és gyermek cipőboltjaink nagy választékkal várják a vásárlóközönséget a város minden pontján Gyermekcipő szaküzlet Bajcsy-Zs. U: 4. Női cipőszaküzlet Széchenyi u. 31. Férfi-, női-, gyermekcipők Széchenyi u. 54. Férfi-, női-, gyermekcipők Széchenyi u. 10. Férfi-, női-, gyermekcipők Marx K. u. 42. 82299 Értesítjük bérlőinket, hogy a karácsonyi ünnepekre való tekintettel a Csehov-bérlet dec. 27-én érvényes. MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ ADÁS—VÉTEL Tanulózongora, 2500 forintért eladó. Diósgyőr, Nyár m 24^_ 9159 Eladó iker gyermekkocsi. Vörösmarty u. 7S/b. Telefon: 13-641, 40es mellék. Hegedűs. ____________9005 Z onporaszck, olajfestmény (tájkép) eladó. Pianino bérbeadó. Ve- rösmarty u. 46., jobbia. Női irhabunda eladó. Rákóczi ti. 26.. T. emelet, délután. _________91 so H ízott sertés eladó. Miskolc, Partizán u. 5. 917’ Asztaltűzhely, előszobaszekrény eladó. Miskolc, Major u. 6.________ A lig használt, vitrlnes duplarekn- mié, bordó epingié huzallal eladó. Sarolta u. 6.__________________ 91 SS Á gyneműtartós pamlagheverö és sezlon eladó. Juhász László kár- pitosnál. Petőfi u. 2. 9101 Orion 403-as televízió, kifogástalan-állapotban és zomóncos szobakályha eladó. Érdeklődni: Diósgyőr. Bodrogi Zsigmond u. 9. 160 kg-os hízott sertés" eladó. Lenke u. S._______________ 9313 J ókarban lévő Moszkvics 407-es gépkocsi eladó. Megtekinthető Miskolcon, Attila 11. 18. sz. alatt. LAKÁS—INGATLAN Ores szoba kiadó. Gagarin u. 14.. n. 1. Kiliáll-dél. 9149 Különbejáratu padlós szoba, kis konvhával kiadó. M.-Görőmb*iv. Jahn Ferenc u. 1". 9214 Bútorozott kis szoba, férfinek kiadó. Széchenyi u. 16., 1, emelet, hatsó lépcső. ________ 9i7o M iskolc-Tapolcán 200 négyszögöl gyümölcsös telek, vikendbódéval eladó. Érdeklődni Esolcai-kapu 1. sz. alatt, szabóműhelyben. 9168 Eladó Borsvezér u. 24. számú ház. 2 szoba beköltözéssel. Ugyanott rövid bécsi zongora, ebédlőasztal, ki* Kalor-kályhn. Érdeklődni lehet a délelőtti órákban. Bodnáréinál. VEGYES Parketta készítést, lerakást bérmunkában is vállal. Tóth, Miskolc- Tapolca, Görömbölyi üt. Lukács szűcs alakítást, javítást, tisztítást vállal. Szemere u. 5. Párnamontirozás, függöny készítés karácsonyra még elkészül. Kézimunkaüzlet. Vásárcsarnok, Büdi- ne.________________________________9178 Téli gumitalpú cipők javítását so- ronkívül vállalom. Bozsik cipész. Petőfi Sándor t*ér 8. 9144 Horgolt ágytentő. gobleinképek. párnalapok, Kalor-kályha, olcsón eladó. Kézimunkaüzlet, Vásárcsarnok. 9177 Táskaírógép bérbeadó, 654 négyszögöl szőlő-gyümölcsös a Roksáson, épülettel eladó. Attila n. 9. Ünnepekre fájós lábát, tyúkszemeit hozassa rendbe. Széchényi u. 35. sz. Vasárnap is nyitva, 9157 Állami vállalat keres —• lehetőleg a belvárosba^ — motorkerékpárok tárolására alkalmas garázst. Cira: Széchényi u. 10. sz., 1. c. HIRDESSEN AZ értesítés A Köztisztasági Vállalat értesíti Miskolc város lakosságút, hogy a karácsonyi és újévi ünnepek alatt a munkaszüneti napoktól eltérően december 24-én és 31-cn rendes háziszemét száll ítást végez. December 23-án, 25-cn , és 26-án, valamint december 30-áu és január 1-én szemételszállítást nem végez. Kérjük a lakosságot, hogy ezen értesítés értelmében készítsék ki kuka és más szeméttároló edényeiket, VEZETŐSÉG 82403 MÉG NEM KÉSETT EL! Ha ruháját most adja be tisztításra, vagy festésre! Ruhatisztítást 8 nap alatt, ruhafest^st 14 nap alatt, végez a PATYOLA Ti Gybrsmo6ást 48 órára, fehérnemümosást határidőre vállalunk! 82152 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen jó édesanya, testvér, nagymama, anyós és jó rokon özv. CSi-vn.'s r« NOSNE Bordás Maria öleiének 59. évében elhunyt. Temetése december 21-en délután 2 órakor a Mindszenti temető kápolnájából. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen draga halottunk. Balogh István temetésén résztvettelc, sírjára virágot és koszorút helyeztek. részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. ezúton mondunk hálás köszönetét.. Özv. Balogh Istvánná és fia Január 1-én esedékes az autók és motorkerékpárok 1963. évi kötelező gépjármű-szavatossági biztosításának díja! IBU Állami biztosító