Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-28 / 302. szám

Péntek, 1962. december 28. ESZAKMAGYARORSZAG 5 Nyolc sportkör úszói rétiek részt u Fiedler Ottó emlékversenyen HIRDETÉSEK Állas (Tudósítónktól.) Karácsony másodnapján zsú­folásig megtelt az ózdi uszoda. Az érdeklődők — a volt ózdi úszóedző és vezető — Fiedler Ottó emlékére megrendezett versenynek voltak tanúi. Nyolc sportkör — BVSC, Bp. Építők, Vasas, Bp. MÁVAUT, Budai Spartacus, MVSC. Mis­kolci Spartacus, Ózdi Kohász — úszói várták az ünnepélyes megnyitót. Feltűnt, hogy az előző évben nagy számban je­lenlévő egriek ezúttal távol­maradtak a viadalról. Tóth István, az Ózdi Ko-. hász úszó szakosztályának ve-' zetője köszöntötte a megjelen­teket, majd kegyelettel emlé­kezett meg Fiedler Ottóról, akinek működése alatt az ózdi úszósport a vidék legjobbjai közé küzdötte fel magát. Be­szédében arra is kitért, hogy az 1 utóbbi időben visszaesés volt | tapasztalható az ózdi úszóknál,! de munkájukat úgy végzik j majd, hogy ismét a legjobb vi­dékiek között szerepelhesse­nek a sportkör úszói. Ezután a következő sorrend­ben bonyolítottak le az emlék- versenyt: 100 m férfi hát: 1. Száll (BV­SC) 1:10.5, 2. Lenkei (BVSC) 1:11.5, 3. Kiss (Vasas) 1:12.4. 100 m női mellúszás: 1. He­gedűs (Vasas) 1:12.6, 2. Jacsó (BVSC) 1:30.8, 3. Rucska (Bp. Építők) 1:34.0. fi tartalékos női kosárlabda csapa! biztos győzelme DVTK—BVSC 54:25 (25:11) Kilián Gimnázium, NJS 1. női. Ugyancsak csodálkoztak a Kilián Gimnázium tornatermén ben összcscrcglett nézők, ami­kor a DVTK—BVSC mérkőzés előtt sem Kamarásnét, sem Ká­ló Máriát nem találták a beme­legítést végző diósgyőri lányok között. Sokan már úgy véle­kedtek, hogy a. mérkőzésen újból vereséget szenved a gár­da. Nem így történt... Az első perctől kezdve ha­tártalan lelkesedéssel játszot­tak a csapat tagjai, különösen az egészen fiatal játékosok nyújtottak kiváló teljesítményt. Nem ismertek elveszett labdát, jól küzdöttek a palánk alatt és a dobásokat is higgadtan hajtották végre. A közönség, látva a lelkes és jó játékot, valósággal tűzbe jött és nagy tapssal köszöntötte a diósgyőri lányokat, akik meg­érdemelten és biztosan győz­ték le ellenfelüket. A DVTK kosárdobói: Pusztai (21), Bartha (9), Szeghalminé (8), Ruszkai (6), Horváth Erzsé­bet (4), Horváth Éva (2), Cser­pák (2), Vinyei (2). Horváth Erzsébet volt a mezőny leg­jobbja, kívüle Szeghalminé és Pusztai emelkedett ki a sok jó teljesítményt nyújtó játékos közük-----o----­R z MVSC r«nlafc'*$s fányok szegedi győzelme MVSC—Szegedi Spartacus 3:1 (11, 12, -12, 7) Az MVSC a következő össze­állításban lépett pályára: Lévai, . Egerszegi, Halmai, Sándor, Nagy, Kiss I., csere: Bánhegyi, Homoláné. A hosszú utazástól fáradtan játszott a miskolci csapat. Az első és második szettben csak szerencsével nyertek, míg a harmadik szett a hazai csapat zsákmánya lett. A negyedik szett hozta a legjobb játékot. Ekkor nagyon feljavult az MVSC és végül biztos győzel­met aratott. 100 m férfi mellúszás: 1. Len­kei 1:13.8. 2. Szécsi (Bp. Épí­tők) 1:20.2, 3. Valkai (BVSC) 1:21.2. 50 m újonc leány mellúszás: J Soltész (Vasas) 41.2. 2. Kaitó (Vasas) 42.0, 3. Vattai (Ózdi Kohász) 42.6. 100 m ifjúsági női mellúszás: 1. Száraz (Vasas) 1:28.6. 2. Töl­gyesi (BVSC) 1:31.1. 3. Szalai (Budai Spartacus) 1:38.0. 50 m gvermek leány mell­úszás: 1. Máté (BVSC) 43.8. 2. „ Bökönyi (Vasas) 44.4. 3. Mah­ner (Ózdi Kohász) 47.6. 50 m újonc fiú mellúszás: 1 Szentirmai (BVSC) 35.5. 2. Mé­hes (Bp. MÁVAUT) 39.6 3. Bar- kóczi (Bp. MAVAUT) 40.2. 100 m férfi gyors: 1. Lenkei 1:01.3, 2. Száll 1:02.4, 3. Szécsi 1:03.2. 100 m női pillangó: 1. Gá- gyor (BVSC) 1:19,4, 2. Kerényi (Bp. Építők) 1:37.8, 3. Rucska 1:39.6. 50 to gyermek fiú mellúszás: 1. Csinger (BVSC) 40.4, 2. Je­szenszky (BVSC) 45.2, 3. Nagy (Vasas) 45.3. 100 m serdülő fiú gyors: 1. Balassy (BVSC) 1:03. 2. Mus­kovszkv (BVSC) 1:04.8, 3. Osz- vald (BVSC) 1:07. 100 to. női hát: 1. Jacsó (BV­SC) 1:17, 2. Thuróczy (BVSC) 1:21.2, 3. Benedek (Bp. Építők) 1:27.2. 50 m ú'jonc fiú pillangó: 1. Szentirmai (BVSC) 32.0. 2. Szé­kely (BVSC) 35.8, 3. Barkóczy (Bp. MÁVAUT) 38.0. A pontversenyt és ezzel a Fiedler Ottó'vándordíját a Bu­dapesti VSC úszói nyerték el 182 ponttal. A további sorrend: 2. Bp. Építők 68 pont. 3. Va­sas 65.5 pont.' 4. Bp. MÁVAUT 36 pont, 5. Ózdi Kohász 30.5 pont, 6. Miskolci VSC 8 pont, 7. Budai Spartacus 7 pont, 8. Miskolci Spartacus 3 pont. Ivánqzki Árpád A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem felvételre keres egyetemi, vagy főiskolai és mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező pénzügyi szakembert, belső ellen­őrzési feladatok elvégzésére. Fize­tés a 170/19G0/M. K. 19 (A) MM. [számú rendelet szerint szolgálati időtől függően. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon, Miskolc­Egyetemváros. __ ‘1235 I roda takarítást vállalok. Címe­ket ..Megbízható 82516” jeligére a Hirdet.őbe,_Széchenyi u. 83._______ M agános középkorú nő, kisebb háztartás vezetését vállalná magá­nosnál, esetleg házaspárnál, meg­egyezéssel. ..Rendrzerető” jeligére miskolci Hirdetőbe. Gyakorlott, közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező KÖNYVELŐT felvesz január 1-re az Északmagyarországi Pa­pír- és Irodaszerér tőké­sítő Vállalat, Miskolc, Szentpéteri-kapu. Mér­legképesek előnyben. Csak érettségizettek je­lentkezzenek. Felvételre keresünk budapesti és vidéki munkahelyeinkre bádogos szakmunkásokat. Jelentkezés sze­mélyesen, vagy írásban az E. M. Gyárkémény-, Kazán-, Kemence- pítő-, Hő- és Savszigeteiö Válla­lat, Budapest, VII., Wesselényi u. sz. alatti bádogos főépítésvezetö- ségén. 7773 GYAKORLATTAL GÉPÉSZMÉRNÖKÖKÉT (közlekedési gyakorlattal előnyben) és egyetemet végzett közgazdászokat fel­vételre keres a 3. sz. AKÖV. Jelentkezés a vállalat sze­mélyzeti osztályán (iroda- ház 71. sz.).__________________ A vidéki bajnokok országos másodikok lettek Csepeli Vasas — Borsodi Bányász 16:6 Csepelen bonyolították le az országos ifjúsági ökölvívó csa­patbajnoki döntő második for­dulóját. Ismeretes, hogy az első összecsapáson, Sajószent- péteren 13:13 arányban döntet­lenül végzett a két csapat egy­mással. A visszavágót élénk érdeklődés előzte meg. Bár nagynak tűnik a vereség, meg kell tárgyilagosan állapítani, hogy sokkal szorosabb lehetett volna az eredmény, ha. a sajó- szentpéteri. ökölvívókat nem sújtja az igen sok mérkőzés­vezetői és pontozóbírói tévedés. A Borsodi Bányász ökölvívói közül a harmatsúlyú Terenyei £> S A K K w A megyei csapatbajnokság VIL fordulójában a Sajóbá- bony—DVTK II. mérkőzés egyik játszmájában a 24. lépés után a következő állás jött létre: Világos (Huba István DVTK): Kgl, Ve2, Bal és dl, Fa5, gy: b5, c6, Í2, g2, h2. Sötét (Perge Sándor, Sajóbábony): Kg8, Veö, Ba8 és f8. Fc8, gy: e4, f5, g7, h7. Következett 25. Fc3! VbO 26. Vc4+ Kh8 27. Vd4 Bg8 28. Vxgf! (a világos tisztek hatóereje, a sötét állásban pe­dig az alapsor gyengesége teszi lehetővé ezt a szép, de egy­szerű vezéráldozatos befeje­zést) Bxg 29. Bd8 matt. Az egyik budapesti csapat­bajnoksági versenyen történt a következő érdekesség: Világos (Frey) KÍ2, Vc7, Bd6 és hl, Fe3 és g2, gy: a2, b2, f3, g3. h2 Sötét (Koránig): Kg6, Vh5, Ba8 és f8, Fc6, Hf6, gy: a7, b7, f5, g7, h4. Sötét felismerte, hogy a világos vezér elfogható. Követ­kezett 19 ... f4! 20. Fd4 Bf7 21. Bxf Bxf 22. h4 (F.""7?-n Vc5i stb.) Vd5! 23. Bdl BÍ7! és söté! nyert. Sakkhírek *— A megyei csapatbajnokság élcsoportjának állása a VI. for­duló után: DVTK II. 58 pont, Özd I. 57 és fél, M. Spartacus 42, MVSC T. 33 (5 mérkőzésből) M.’ Petőfi 28 (4), Sajóbábony 24 és fél (5). — Az MVSC I. osztályra minősítő versenyén Koszorús és Perecz vezet. — A városi abszolút bajnok­ság versenyén Koszorús vezet 7 és fél ponttal Kádas és Perecz (6,5—6,5) előtt, negyedik Zentai 6 ponttal. A Bp. Honvéd az őszi első Lejátszották az őszi idény utolsó elmaradt NB I-es labda­rúgó mérkőzését, amelyen a Bp. Honvéd együttese 3:0 ará­nyú győzelmet aratott a Tata­bányai Bányász ellen. A fő­városi együttes ezzel a győze­lemmel és a megszerzett két ponttal a bajnoki táblázat élé­re került, egy ponttal megelőz­ve az Újpesti Dózsa együttesét. TORNA Egerben rendezték meg az Eger—Miskolc városok közötti tornász csapatversenyI. Ezen a viadalon ifjúsági, serdülő, újonc fiú és leány tornász csapatok mérkőztek egymással. A ba­rátságos találkozót a miskolci tornászok nyerték, öt csapat- versenyben legyőzték az egri­eket és egyben szenvedtek ve­reséget Lászlónak, a Borsodi Bányász edzőjének. Szerintük igen te­hetséges ökölvívókkal veitek részt d küzdelmeken és az ö véleményük szerint is szoro­sabb■- lehetett volna az ered­mény. A Borsodi Bányász sportkör vezetői elégedettek az ifjú ökölvívók szereplésével, hiszen a fiatal szakosztály ebben az évben az igen nehéz területi bajnokság megnyerése után az országos vidéki bajnokságon pompásan helytállt — vidéki Jzajnok lett. Az országos döntő­ben elért második hely is nagn- szerű laije.sumenynek számít A Borsodi Bányász ökölvívó szakosztályánál jó munka, fo­lyik, Dicséret illeti a szakosz­tály Vezetőit és Haris László edzöt. akik fáradságot nem is­merve foglalkoztak a tehetsé­ges bányász gyerekekkel (!. P.) ——o----­É RTESÍTÉS Értesítjük az érdeklődőket hogy a Városi Testnevelési és Sport Tanács ifjúsági sportte­lepén (József u. 32.) megnyi­tottuk a jégpályát. Nyitva mindennap délután 2-től este 8-ig. Városi TST e t u,__•__ A népkert! Jégnálván lsen sok fiatal hódol a korcsolyázás örö­meinek. Fiók és lányok róják fáradhatatlanul a körüket. Üdék. frissek, fiatalok ..» Főt a: Szabady Levente Nagymiskolci munka­helyekre, lehetőleg ta- tarozási munkában jár­tas építésvezetőt fel­vesz a Miskolci Építő­ipari V, József Attila u. 44. sz. 82438 Építőipari technikumi végzettséggel rendelkező (cc!inikn$í azonnali felvételre keres a K. P. M. Közúti Igaz­gatósága. Jelentkezés: Miskolc, Győri-kapu 23. sz. alatt. 82495 Az ÉMÁSZ Miskolci Üz­letigazgatósága felvételre keres , ELEKTRIKUSOKAT, Miskolc, Szerencs és sá­toraljaújhelyi alállomá- sokra. Jelentkezés; Mis­kolc, Baross Gábor u. 24. Munkaügyi osztály. ADÁS—VÉTEL Terta magnetofon eladó. Rákóczi u. 3.. 11^ emelet.________________9185 O lcsó hálószobabütor, rekamié, kombináltszekrény, ágybetét., sez­lon eladó. Szendrei u. 7._____ 9279 ~ E ladó szlovák 80 bőgős, 4 váltós tangóbarmónika. MAV-telep 33/1. Pianino, férfi irliabunda, sür­gősen eladó. Papszer u. 34. Töltse a Szilveszter estét az Avas Szálloda üzemegységeiben. élö­A Fehérteremben és Avasí Kávéházban: tombola malac sorsolás! A magyaros étteremben (söröző) és eszpresszóban: jazz zene — tánc! MŰSOR! Asztalfoglalás vacsora rendeléssel az üzletvezetőknél. Záróra reggel 5 órakor! FIGYELEM! FIGYELEM! Közületek Kórházak Vendéglátóiparok Magánosok Fodrászok Húsiparosok Szabók Közöljük, hogy műköszörús részlegünket megnyitottuk. Orvosi műszereket, késeket, ollókat mindenfajta köszö­rülni valót azonnali kivitelezésre vállalunk. Korcsolya­élezést soronkívül vállalunk. VASIFARI KTSZ MÜKÖSZORÜS RÉSZLEGE Zsolcai-kapu 4. (Vásárcsarnokkal szemben.) 82318 Boltjainkban és Szemere u. 24. sz. alatti javítórészde- günkben rövid határidőre vállalunk: fehérneműjavítási, harísnyafejelésí, sarkalást és gumizást, nyak kendő javítást, tisztítást, mii- stoppolást és hart snyaszcmfelszedési munká­kat. Háziipari Szövetkezet 32382 Kutató intését keres Miskolcon alkalmazás céljából okleveles építészmérnököket és oki. közgazdászokat Az ajánlatokat kérjük fizetési igénnyel és önéletrajzzal „Kutatóintézet” jeligére a miskolci Hirdetőbe, Széchenyi utca 83. szám alá leadni. 82496 Háziasszonyok! Dolgozó nők! Második műszak megkönnyítésére a Köztisztasági Válla­lat takarító részlege lokásíakaríi-ást vállal. Takarítási díj egy órára 8 Ft, napi 8 óra foglalkoztatottság mellett Érdeklődés szemé­lyesen Major utca 2. szám alatt Telefon: 16-825. 82442 MOSZKVICS—GARANT és DIESEL 350. CSEPEL KOCSIK 10 000 km-es revíziós munkáit (II. szemle) rövid átfutá­si idővel vállalja a XVL SZ. AUTÓJAVÍTÓ V. 82173 Miskolc, Zsolcai-kapu 9—11. Hirdetmény A Miskolci Nehézipart Műszaki Egyetem azon fiatalok részére, akik 1962-ben, vagy régebben érett­ségiztek és jelenleg termelőmunká­ban vesznek részt, a műszaki egye­temek nappali, esti és levelező ta­gozatain továbbtanulásra jelentke­zők felvételi vizsgáira való felké­szülésük segítése céljából előkészí­tő esti lanfolyamot indít. A tanfolyam 1963. január 3-án, (csütörtökön) 17 órakor kezdődik és 1963. június végen fejeződik be. Hétfő, kedd és csütörtöki napokon este fél 6-tól 9 óráig tartanak az egyetem oktatói előkészítést mate­matikából. fizikából és műszaki rajzból, összesen 234 órában. A tanfolyam helye: Miskolcon, a XXXVIXI. sz. új általános iskola j (Szilágyi Dezső u. és a volt Mali- novszkij u. sarok). Jelenleg meg­közelíthető autóbusszal a 4/A. 4. 2. 2/A járatokkal. A foglalkozásokon való megjelenés kötelező. A tanfolyam önköltséges, a részt­vevők egy összegben 450 forint részvételi dijat fizetnek 1963. janu­ár 3-ig, a felvételi lapon közólt módón, amit a munkahely szak­szervezeti bizottsága megtéríthet. Korhatár a műszaki egyetemek nappali tagozataira pályázóknál 18 —30 év. míg az esti és a levelező tagozatokra pályázóknál 22—i0 éves életkor. Ezeken túl korenge­dély kérhető. A középiskolai vég­zettséggel nem rendelkezők közül csal: a 30. életévüket betöltött dol­gozók vehetők fel, az egyetem rek­torának engedélyével. Ujmintajú jelentkezési nyomtat­ványt a jelentkezéshez az egyetem tanulmányi osztályánál (Miskolc. Egyetemváros. 13-691) lehet igé­nyelni — a régi nem megfelelő. A felvételi kérelemhez (jelentkezést lap) csatolni kell a jelentkező érettségi bizonyítványát, középis­kolai oklevelét., illetőleg szak­munkás bizonyítványát, továbbá munkáltatójának — ha ntunkaH- szonyban nem áll, a bizonyítvá­nyát kiállító oktatási intézmény igazgatójának — javaslatát. Jelentkezési határidő: 1963. Janu­ár 3-ig. A határidőig beérkezett szabály­szerű felvételi kérelmek számbavé­tele után az egyetem dönt a jelent­kezők felvételéről, és arról írásbe­li értesítést kapnak a jelentkezők. Pőtjclentlcezest csak kivételesen indokolt esetben fogad cl az egye­tem. A tanfolyam hallgató! vizsgái nem tesznek, de a tanfolyam befe­jezésével az órák látogatásáról ..Igazolás**-t kaphatnak. A tanfo­lyam elvégzése iskolai végzettsé­get nem pótol. Az előkészítő tan­folyam elvégzése az egyetemi fel­vételre való szabályszerű külön je­lentkezést és felvételi vizsgát neiv helyettesíti. Nehézipari Műszak) Egyetem rektora Kitűnő állapotban lévő Moszk­vics, sürgősen eladó. Miskolc, Ba­ross Gábor u. 15. Élelmiszeripari Száll. Váll Tel- 16-086 _________ M unkacsy-tv eladó, érdeklődni lehetőleg műsoradás közben. Zie- linszky ú. 3. Teljesen új állapotban lévő irhs- bunda eladó. Megtekinthető Fapp Lajos szűcsnél. Munkácsy u. 5. Palóczy utca 2. sz. alatt, eladó tégla, gerenda, tetőléc, vasgeren­dák. törmelék díjtalanul kapható. Szép új dió tele halo szobabűto- eladö. Jókai u. 41. 9244 LAKÁS—INGATLAN Bútorozott u. 90. szoba kiadó. Májor 9253 Egy szolid nő azonnalra. vagy el­sejére szállást kaphat. Gizella ti. 16., 1. ajtó. 82503 Házhely eladó. Martin telep. Mező 82364 U. 14. Szóló-gyümölcsös eladó. Ürdek- lódni Laczházl, Tizeshonvéd u. 26 Két rendes fiatalember lakást kaphat. Beloiannisz u. 12. Bliss. Bútorozott szoba, azonnal kiadó. Martintelep. Sík u. 33. 9231 Eladó jókarban levő nagy szo­ba. előszoba, konyha. speizoL-, egyedülálló ház. Érdeklődni: Mar­tintelep. Kapos u. 1. sz. 82465 Népkertnél épülő társasházi! oá társat keresek. Csabai-kapu 33, sz. Érdeklődni 5 óra után. VEGYES Parketta készítést, lerakást bér­munkában is vállal. Tóth. Miskolc- Tapolca, Görömbólyi út. Lukács szúcs alakítást, javítást, tisztítást vállal. Szemére u. 5. Értesítjük vevőinket, . hogy december 29-én és 30-án a 4/12. Gábor Áron utcai telepünkön, január 2—6-ig a 4/01. sajóparti telepünkön LELTÁROZÁS MIATT AZ ÄRUKIADAS SZÜNETEL. Vidéki telepeinken is ha­sonló időpontokban lel­tározunk. Miskolci TÜZÉP Vállai»* Mely fajdalommal tudat­juk, hogy a szeretett Jó férj. édesapa, nagyapa és jű rokon FILfc LM Rí MAV-nyugdíJas életűnek 54-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése december hó 2S-án délután 3 arakor a diósgyő­ri reí. temetőben. A gyászoló csalid győzött, ugyanis ellenfele a harmadik menetben feladta a. küzdelmet. A többi ökölvívó közül a könnyűsúlyú Ohe- rovszki, a. váltósúlyú Sümegi, a nagyváltósúlyú Veres és a középsúlxjú Csikó döntetlen eredményt ért el. Különösen a döntetlen ered­mények megítélésénél hibáztak nagyot a pontozók. Például Ve­res és Csikó ellen egyetlen ér­vényes ütése nem volt a csepeli ökölvívónak, mégis csak dön­tetlen lett az eredmény. A találkozó végén a fővárosi edzők és szakemberek elisme­résüket fejezték ki Haris

Next

/
Oldalképek
Tartalom