Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-29 / 303. szám
4 ESZAKMAGYAKORSZAG Ssombat. ine?,, «JeceajlMsr ?-■*, 5VAz új esztendő filmjeiről Harmincnyolc bemutató 3.2 első negyedévi programban Tizenhat ország változatos témájú és műfajú alkotását láthatja a közönség tavaszig: öt magyar, nyolc szovjet, két amerikai, két angol, négy lengyel, két olasz, három csehszlovák, két francia, két NDK, egy nyugatnémet, két bolgár, egy japán, egy dán, egy román, egy kubai és egy jugoszláv játékfilmet. \ Herskó János írta és rendezi a kétrészes Párbeszéd-e t; a főbb szerepeket Sinkovits Imre, Semjén Anita és Szta.nka y István játsza. Fejér Tamás mai témájú filmjének címe: Kertes házak utcája, frója Csurka■ István, három főszereplője: CJábor Miklós, Bura. Margit és Pálos György. Kovács András rendezte az Isten őszi csillagá-t Galambos Lajos forgatóköny- véből. A film főbb szerepeit Törőcsik Ma.ri, Avar István, Páger Antal és Pécsi Ildikó alakítja. Március első hetében bemutatják a Miéi néni két élete című filmvígjátékot; írója Hámas György, rendezte Man- cserov Frigyes. Mici nénit Kiss Manyi, alakítja, partnerei: Páger Antal, Fónay Márta, Mezei Mária; Somogyi Nusi. A januári műsorban találjuk az . Egyiptomi történet című egyiptomi—magyar koprodukciót, kalandos cselekménye a Nílus partján és Budapesten játszódik; rendezője Mészáros Gyula, főszereplői: Latabár Kálmán, Pécsi Sándor, Mezei Mária, Krencsey Mariann, Kiss Manyi, Fónay Márta, a Légy jó mindhalálig kis hősei. Tóth Laci és Kiss Antal és több egyiptomi művész, v Bemutatják filmszínházaink a Pedro a Sierrába megy című kubai filmet, mely az első, egész estét betöltő kubai játékfilm hazánkban. Már az új év elején több világhírű filmmel találkozhat a közönség. Tony Richardson Egy csepp méz című angol filmje 1962-ben Cannes-ben és Karlovy Vary- ban díjat nyert. Kimagasló művészi és eszmei értékeiért az 1961. évi moszkvai fesztivál nagydijával tüntették ki a japán Kaneto Sindo a Kopár sziget című művét. Nagy érdeklődésre tarthat számot Pietro Germi Válás olasz módra című filmje, mely Cannes-ban a legjobb világjáték címét nyerte el. Egy meggondolatlanul kötött házasság problémájával foglalkozik az új hangú, realista angol filmek közé tartozó Ez is szerelem; két eeyetemi hallgató. egy néger fiú és egy feliér lány szerelmének, az előítéletek elleni harcának törtc- neféOneséli el a Keserű szerelem című francia film. Figyelemre méltó lélektani, társadalmi drámát, vitt filmre Szkujbin szovjet rendező Bírósági ügy címmel. Egy másik szovjet fűm a Hét dad.a. ötletgazdag, színes vígjáték; rendezője az ismert színész, Rolan Bikov. Az ismeretlenség határán című szovjet film meséje a hang sebességénél gyorsabb, szuperszonikus repülőgépek pilótáiról szól. Az évnegyed során 7 fűm csak cinemascope változatban jelenik meg a, mozik vásznán: Vincente Minneli rendezte A Nap szerelmese (Van Gogh) című színes amerikai filmet a nagy festő életéről Kirk Dougins és Anthony Guinn főszereplésével; a Szóljon a dob a szovjet pionír mozgalom első lépéseiről, egy kisfiú tragikus sorsáról szól; A szív labirintusá-t Jiri Krej- eik rendezte, a csehszlovák filmdráma középpontjában egy anya áll; a Cartouche című kosztümös, francia kalandos film egy rettenthetetlen népi hősről szól. Damiano Damiani rendezésében készült A bérgyilkos című izgalmas olasz társadalmi dráma. Adrzej Waj- dának rendelésében, jugoszláv filmen jelent meg Leszkov A kisvárosi, lady Machbeth. című regényének hősei; falusi környezetben játszódik a csehszlovák Fivérek. Üjabb lengyel filmek jelennek meg rövidesen. Európa- szerte feltűnést keltett Palon- ski modern felfogású, három- szereplős filmje, a Kés a vízben. Az Emlékeic éjszakája lélektani' dráma. Témája: egy fiatal pár menekül a múlt s a régi szerelmek emlékeitől. Bemutatják A harmadik csengetés című szatirikus színmű lengyel filmváltozatát és egy háborús epizódot feldolgozó izgalmas produkciót. Az állomáson. címmel. !\ bemutatók érdekes színfoltja lesz a Karlovy Vary-i díjnyertes Napfény és árnyék című kétszereplős bolgár film, melyet a fesztiválon a kritikusok mint „anti-Hirosimát” emlegettek. Rendkívül aktuális problémát dolgoz fel az ... És a. te szerelmed is című NDK film, cselekménye a kettészakított Berlinben játszódik. Kitűnő szórakozást nyújt a Walt Disney produkciójában készült., sodró ritmusú vígjáték: A szórakozott professzor: Helmut Kautner njuigatnémet rendező szellemes formában ültette át filmre Seribe Egy pohár víz, című vígjátékát. A továbbiakban még a következő filmeket mutatják be az első negyedévben: a kitűnő román művész. Ion Popescu- Gogo Elloptak egy bombát című szatirikus művét, négy szovjet filmet, a Harmadik fiú, Az élet újra. kezdődik (id. cím), Pavluha (id. cím). Vidám történetek címme.1. Az utolsó tél című dán ellenállási tárpvú filmdrámát, a csehszlovák Háromszor kel fel a Nap-ot, egy NDK lélektani drámát. A második vágány-1 és a Cári kegyelem című bolgár filméi. Az ifjúság 17, korhatárhoz nem kötött filmet talál a programban. Ezenkívül januárban és márciusban, új rövidfÚrnőkből összeállított gyermekműsor vár a kicsinyekre. HIHOETÉSiK ÁLLÁS Maugaliea hízott pártós eladó. Két szólás, összkomfortos, béft Cím: Tetemvár. Alsósor 15. ____zi lakásomat elcserélném külöiw T Ob<Tgó7Íeégetráila pótban, Iára tű kétszobás összkomíoft »dó. Széchenyi ... 88. Tel.: Brqek odni JT-JO óráig. pofja Józsel, Miskolc, Voroshacl C’ezet^ r olcsón eladó, 16-855. Sírásót állandó munkára, azonnali belépésre felveszünk. Jelentkezni lehet a Mindszenti temető kertészénél.________ 9293 Ü gyes kislányt., gyermekhez felveszek. Knézics K. u. 1. (volt A1- bori 11.). 9284 Főzéshez is értő, háztartási munkákban jártas, egésznapos bejárónőt keresek, magános előnyben. Jelentkezés du. 16—18 óra között, 15-414 telefonon. 0367 sereg , . ja 5-, földszint 2 Ibanino, angolmechamkás, bér- u~J7~~1Tz^ beadó, vidékre is. zongoraszök, *»«»*"* u. S. számú M* olajfestmény eladó. Vörösmarty u. nali beköltözéssel eladó. 46., Jobbra. _ 9391"- Két férfinek Tangó harmonikák minden nagy- 01 /.állást adok, Mátyás királS' u. 88. »Ságban, piszton, klarinét, hawaii- Kis szoba, 2 férfinek vagy ^ gitár, hegedd, mandolin, eladók, nek, azonnal kiadó. Diósgyőr. PL Javítás, csere, vétel. Csabai-kapu más Piroska u. 2.__________ 2 8. 8993 Uii lön álló kis szoba, egyikét f®j nizott sertés, felesben iiTci'ádó. f'|iek, eset Ins házaspár részér«Jj Almos '1. B.____ ___________mm adó- Hunyadi u.,34.. udvarban Í Sfl kg-os mangalica hízott sertér. ~ —'^pPoxOtc eladó. Juhás? I.ászló, Somogyi Bé- *82547 szoba, azonnal kiadó. MunkaCPy la u. 14. Legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust keresünk zerszámszerkesztot munkakör be- Hízott sertés eladó. Herman Ottöl tésére. Fizetés gyakorlattól füg- tó u. 52. goen kollektív szerrddés szerint. Skoda' oetavia Super, soon km-t Miskolci Muanvagfeldolgozó Valla- fmott MiskoJc, Dráva lat, Miskolc, Vágóhíd u. 8. aíntt ^larjó. Fio la lembe»’ r.oba, ozonna 49., (Volt Visinszkij.) 82540 Házhely eladó. TV., Achim ;v- , rá8 u. 10. szám alatt. __ G yermekgondozáshoz gyermekszerető nőt keresünk. Széchenyi u. t,« ,, n 38. Érdeklődni délelőtt. u. 37, sz. Jó állapotban lévő családi ______82559 azonnali beköltözéssel eladó. SaJ. 1 50 kg-os hízott sertés eladó. Fen- p'c6éK> Hákóczi u. 14, 82559 Kiadó külön bejárati) f»zoba. .0 Gyermekszerctö ir^iAnyi kcrer’°v, [Déryné u. 2-, földszint. 82570 •Tűi MIA, 'szivattylivaí eíadó7ír:- ^-oba használattal.férfi rész«^ Vanczák Bottyán János u. 8. SZTK melléj. szó* GYAKORLATTAL G EPE SZM ERNŐK ö K ET (közlekedési gyakorlattal előnyben) és egyetemet végzett közgazdászokat felvételre keres a 3. sz. AKÖV. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztáU’án (iroda- ház 71. sz.).___________________ rici, Kossuth Barna. ___________________________82565 Különbe.járaU) bútorozott swvj O pel Olimpia, ötszemélyes, kor- fiatalember^ részére kiadó. mányváltós, spirálrugós gépkocsi- l^zola íj. 2g._____:________ m at elcserélném kisebbért, vagv BeköJtÓzhctó, kétszobás, eladom. Miskolc-Tapolca, Váradi családi ház eladó. Juhász * 8*5 bei* U. 19. 8, MAV-tftlep. Gyakorlattal rendelkező ANYAGKÖNYVELŐT azonnali*«*) felvesz a Miskolci Müanyagf eldolgozó Váll. Miskolc, vágóhíd u. a. szám. Telefon: 15-173. Fűkönyvelőt keresünk mérlegképes oklevéllel. Jelentkezés a B.-A.-Z. megyei Tanács ipari osztályán. 82362 Kiadó ú.i állapotban lévő. egypzc- Két személy részere. külön1- mélyes felhajthatós rekmnié ér. egy ratú bútorozol! szoba kiadó, la° 3x2 méteres középszőnyeg. Pfctne- ár l-töl. Telefon: 34-403. há/.í 11. 10.. II/3. 82500 KliIMnh« »ha♦ rNtv-,u Különbejáratú bútorozott Garanciális Oetavia Super gépko- elsejétől kiadó. Hejöcgaba, esi eladó. Miskolc, Debreczenyi u. szalonta u. 12, 2.. I. ein. 02596 Külön bejáratú bútorozott sZ°iti Rlunkácsy-tv eladó, érdeklődni speiz, 5 férfinek, vagy nőnek lehetőleg műsoradás közben, zie- adó. Diósgyőr, Temető u. 21. linszky u. 3. ____^ ^____________0252 Beköltözhető fizoha, konyhád T eljesen ú.i állapotban lévő irha- 700 négyszögöl szóld, gyümölcs^ bunda eladó, Bajos szűcsnél Megtekinthető papp JrtnáMiegyeri, Annabány» fdeJLj. . Munkánny u. 2. ártó, 30 ezerért, fti-rteklóűni i® Palrtezy utca t^ßla, gerenda, ez, alatt eladó tetőién, vaagerengycir, Temető u. 21. _ ___....________, .................. Különbej.írntű híjt.nrozott d aTf, törmelék diuá^ánúl kaőható. azonnal kiadó. Fr:,r.ty ArpídJD. LAKÁS—INGATLAN tires szoba kiadó. IV, kér., nyik u. 10. ' 82'J VEGTKS Központlffltéfies, kétsröbáp, öasr- komíortos lakásomat elcserélném budapestivel, érdeklődni 36-485 te- ' „md lefoncn. osis SzepségOnolas, szőrszálak e"%öl ~hn, utána, véglegesen, villannyal. épülő társasliázhoi ^T’Vzenla^ tóróSV‘are“ W*e,él társat keresek. Csabai-kapu 33. sz. InSnr.tW1 Népkerfnél Irsat keresel- Érdeklődni 5 óra után. eredményesen. Gáog kozmi- Budapest, Népköztársaság u. 53Nagy üres szoba kiadó. Martin- ,nli felen, Csokonai u. 76. 9204 Elvesztettem barna aklatásK«*1 ^ éT7 ,tÄk,yr% ADAS—VÉTEL adó. IV., Cseresznyés u. 14. Onga, Tan góha rmónlkák, mind érmem íj hangszerek javítása, eladása, ga- ranciával. Vétel, csere, hnngszerké- ”no* .JOKm_u szító mesternél. Elek Sándor, Szó- KülönhejónMú chenyi u. 52. ____p20’5 szén __taláJóját. jutalom ellenében G yöngyvirág u. 20. szám lredjék leadni az Avas Szálló v.m, alatti ház, azonnaU beköltözéssel táján, eladó. 9290--------------------------------------B úi. «zott szoba, nő részére ki- jó^l^métvazon^ 39. 9286 mf?j. font0c- iratokkal. Kérem ^ rét- esiilfl.es megtalálóját, hogy <c el szoba, férfi Kiadó, Éászló Jenő tj. 50. ellenében juttassa Kiadó férfi bőr lemberdzsck, ka- Bútorozod szoba egy, vagy ki t Miskolc, Aranka u._U----------"í—“ jsess.-»társnak felveszek. Gubás u. 9. Vö- , -----r ösmartv utcából nyílik. ládi ház gyümölcsössel. 3 db köz- 7- öz* Unnépekre"termelőnél "toki jjbor ™M*™***»™™»«**& kapható. Jósika u. n._________82368 Arpäd u.flz fegs/B'4's 825 67 vill/innyaf. Palianésok kert' u Azonnali beköltözéssel eladó csa- Tömösközyne, Diósgyőr, Kuid^j; Hízott sertés eladó, u. 62. 'Fövényszer —rc 11232 Hcjőcsaba, szózat, u. ÍR.' szóm alatt házhely eladó, 82546 Kiilönbojáriitú bútorozoll szoba, két rendes férfinek ianuár elsejé- Eladó 200 kg-os hízott sertés. Hu- l.ől kiadó. ír. kér.. .József u. 47.' tzár u. Jő. 8264 _ _______________ Kiilönhejáratú üres srnba, gverI lízott sertés és széna eladó, ii., mektelen házaspárnak, fürdőszoba-Iutás u. 55.______________________0270 használattal kiadó, január elsejére, 111, kér.. Aknász u. Női irhabunda, középtermetre el- tdri. Borsvezér u. 33. _________0278 T ermelői bor. izsáki sárfehér, állandóan kapható. Eladás csak 25 í-en felül. I 1 16 forint. Kapható nindennap (vasárnap kivételével) 13—15 óráig. Kisavas, Csabai-sor 243. (Mélyvölgy u. folytatása.) 3. 82552 Bútorozott szoba, két férfi részére kiadó. Palóezy u. 23. 82654 Itülönbojáratü, biHnrozotl szoba, azonnalin kiadó. Feszty Árpád u. 13- SZ. 82553 Itendszeretö fiatalember részére, szoba kiadó. Miskolc, Nemzetőr u. Jókarban lévő, 150 kg-os mázsái _________________________82535 é s 10 kg-os mérleget vennék, sú- Külíinbejáratii bútorozott szoba, lyokkal ellátva. Hallos Kálmán, két férfinek kiadó elsejétől. Felnő- Kossuth u. 150. zsolca, Ady Endre u, 3. 82556 — Hó pukk! Végre! A kocsi némi erőlködés után — kerekei alól fagyott göröngyöket szórvai arcunkba —. ide-oda billegve a gödrös, kőkemény dűlőúton, kikapaszkodott a kritikus helyről. Sietünk a Warszawához, —-■ mégiscsak jobb lesz belülről nézni a hóval futtatott hegyeket —. már az ajtó kilincse után nyúltunk,, amikor furcsa, semmi jót nem ígérő neszre valamennyien dermedten megálltunk. A hátsó kerekek alól egyre nagyobbá váló tócsa nyújtózkodott a lánctalpasok, vontatók hajdan elmélyített, és most szilárd árokká képződött nyomába: a kocsi tartályából vékony sugárban folyt a benzin. Senki sem említette még csak a legkisebb beosztású szent nevét sem. A hegyek között voltunk, legalább 90 kilométerre Miskolctól, távol a fő-, de még a bekölőúttól is. .Itt csak mély keréknyomok jelzik az utat. A vezető mindenesetre a kocsi alá feküdt és egy rongyot szorított a repedésre. — Ide gyorsan valami fazekat, valami edényt! Akármit! Néhányszor körülszaladtuk az autój, míg hátul, a csomagtartóban felfedeztünk egy pár gumicsizmát. Alá, gyorsan! — No és ha most ez megtelik? — Akkor odatesszük a másikat. — ÉS ha az is megtelik? — Akkor ... akkor az elsőből visszaöntjük a benzint a tartályba. Persze jobb játék is van ennél télére, de, hirtelen nem tudtunk mást kitalálni. Az egyik utas elment ugyan a közeli faluba egy mosóteknőért, de addig is menteni, ami menthető. A csizmák cserélgetése Kutató intései keres Miskolcon alkalmazás céljából okleveles épiiészRiérnököSfe! és oki közgazdászokat Az ajánlatokat kérjük fizetési Igénnyel és önéletrajzzal „Kutatóintézet” jeligére a miskolci Hirdetőbe, Széchenyi utca 83. szán) alá leadni. 82190 PáSyázaíí felhívás ! A Mezőgazdasági Ellátó Vállalat pályázatot hirdet műtrágya-osztályvezető helyettesi munkakör betöltésére azonnali belépéssel. Feltétel: mező- gazdasági egyetemi végzettség, Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: személyesen vagy írásban részletes önéletrajz mellékelésével a vállalat központjában, Miskolc, Besenyői u. 14. alatt. 32573 KOSZÖNE LN VIL V AM TÁS Köszönefp.1 mindazoknak* akik rés?1*’ vettek 5>znbó Gyulának, fel ej t h e tét 1 en férjemnek' drága édesapámnak temntj5" íién, sírjára virágot hozta*' mérhetetlen f«j j d a írnunk a* enyhíteni igyekeztek. Jsülö»7 köszünetünkei fejezzük ki/’ fl-nfi AKÖV vezetőségének dolgozóinak segítségükért ^ együttérzésükért. A gyászoló lidSZÖNETN Vlt.VA Nrt'AS Mindazoknak, akik drá$$ jó férjem és édesapánk, Takács József temetésén resztvettek, HÍJ* jára virágot IjeJyeztí*.’ részvétükkel lájdalmunká1 enyhíteni igyekeztek. ef Úton mondunk hálás kös#0' netet. j A TaUács-csal3*^ Mély fájclalomtial ludat' juk, bnßy BELLER JANOS nyug(Jf.Í86 életiének 76. évében, vér»1' Inni11 elhunyt. Temetése de" cembor 2ü-én 13 órakor. ' Mindszenti rk. temető ravs' laluzójából. A gyászoló rsal“ri Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgalóság Gépészeti Üzemelési Csoportja 1963. január 1-tól FELVESZ ALTALANOS MOTORSZERELŐKET. ESZTERGÁLYOSOK AT, LAKATOSOKAT. v VILLANY- ÉS AUTOGÉNHEGÉSZTÖT, PORLASZTÓ- ÉS ADAGOLÓ BEALLITÓT ES AÜTO-VILL AMOSS ÁGI SZERELŐKET. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés: Miskolc, Szemere utca 2. sz. 82541 Fájdalommal tudatjuk’ hogy a szeretett testvérük és sógornőnk |ü/.v. lMÉLYT ^'' vr .tanOSNÍ' Siegel Mária éleiének 73. évéhep* hPP&'f, szenvedés után elhunyt. T®' metésü december 29-én d«». után 3 órakor, a diafjgy°n Faxból. . j A gyászoló testveie* és sógornői KggBggB Mély f«á,1dalnmrnáJ tudá^ juk, hdgy a jó testvér. ^ kori, sógornő és nagyném FtEE ERZHEKET december 23-án elhunyt. m etése december szombaton délután 2 órakor a peszka^temető ravatalod0' jából. A gyászoló 4 Kréskó—Fi 1«—A d \m-eua 1 a ^ Január 1 «én esedékes *r köíelexö zrépjármŰ8xat>aiossá{*l biztosítás 1963. évi dija és január 31-ig pótlékmentesen fixethetö be Állami Bisíiosité ara tűk fentről Feri bátyánk hangját. — Bízd ránk! Tudunk mi tüzet. rakni — válaszolt Pista. — Tudtok, tudtok ... Akkor miért nem ég? — morfondírozott Feri bátyánk. — Majd én. megmutatom, hogyan kell tüzet rakni! — tette még hozzá, és óvatosan elindult a part oldalában apró gallyat keresni.! Mi szintén a bokrokat kutattuk. Innen is, onnan is felemeltünk egy-egy korhadt ágat, fa- darabbt, és vittük a tűzre. Észre sem vettük az idő múlását. Egyre távolabbi területet cserkésztünk be fáért, hogy bemutassuk, ki tud jobban tüzel rakni. Az meg csak úgy ropogott, pattogott, lángolt! Mi dobáltuk rá a fát és rohantunk újabb rakományért. Közben a befagyott patakocskán nagy- E szerűen lehetett csúszkálni, I csak Feri bátyánk esett el ál- I landóan, mert túl nagy Jendü-1 lettel futott neki. Szemben I szép hegyek fehérlettek, ar-1 rább pedig zöld fenyők zúgtak rejtelmesen, megkapóan. — Helló! Kész a kocsi! Betapasztottam a lyukat szappannal. Indulhatunk! — kiáltott a. sofőr. Kicsit csalódottan néztünk egymásra, mint akiknek elrontották a játékukat. ' — Végre — szólt hamis 9 csengéssel Feri bátyánk, majd | a kocsihoz ballagtunk és erősen berántottuk magunk mögött az ajtót. Aztán hazafelé fordultunk, mert a szappanra- gasztás mégsem a legbiztosabb. Fázósan tekintettünk ki az ablakon: alattunk, a partoldalban ott lobogott, pattogott a tűz. Mégiscsak tudunk tüzet rakni. Kár, hogy elfelejtettünk mellette melegedni. Priska Tibor nem igényelt különösebb szaktudást, egy ember is nyugodtan végezheti, mi, többiek pedig valami más elfoglaltságot kerestünk. Viszolyogva, méla undorral nézegettük a kopár hegyeket, az arrább komorló, idegesítően zúgó fenyőfákat, az alattunk kanyargó, befagyott patakot. A gémberedett bokrokról hideg szél rázogatta a gyér havat. Szóval nem valami megnyugtató kép vett körül bennünket.-11-1" "l1^ Tél v&p---------------- UJ|f — Tüzet kellene rakni — így az egyikünk. Az ellentmondásra mindig kész, kövér Feri bátyánk ingerülten szólt; — Tüzet? Mi a nehézségnek az? Csak minél előbb elszabaduljunk innen! — Aztán le- ,szidott bennünket: miért jöttünk erre, szidta a vontatókat, lánctalpasokat, a tankot kilyukasztó követ, a ködös telet, megemlékezett a fejletlen technikáról, majd lilás arccal beült a. kocsiba. A didergés Pista, aki a tűzrakást ajánlotta, közben már leért a befagyott patak mellé, és egy sűrű, tüskés bokorra mutatva kiáltott: — Ez jó! Ez alatt, kárászt is van. Gyertek! — Rövid vesződ- ség után alágyújtott. A bokorból szürke füst.gomoly emelkedett, majd t.úzropogás hallatszott:. Néhány pillanat múlva a halaszt elégett, és minden elcsendesült. — öntsük le benzinnel! Kérjünk egy fél csizmával! — A benzin hirtelen íellobbanl és a lűz belekapott a bozótba. — Tegyetek rá vékonyát is, mert megint elalszik! —hallót-