Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-28 / 302. szám
Vilik? frrbtétóndt^éSaKátelbl nimm A Lemn Kohászati Művekben A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XVIII. évfolyam, 302. szám Ára: 50 filler 1962. december 23, péntek • Borsodi szenmnei A karácsonyi lapszámokban látott napvilágot az 1963. évi népgazdasági terv. Odahaza, az ünnepek alatt ki-ki elolvasta ezt, ál nézte a — tőként saját területére vonatkozó — fontos irányelveket, ám nem árt, ha beletekintünk egy kissé „hazai”, borsodi szemmel is! Hiszen ez a nagyjelentőségű tervezet, jövő évi gazdasági munkánk programja mind az ipar, mind a mezőgazdaság területén sok teret szentel a borsodi iparnak és szocialista mezőgazdaságunknak. S jólesik egyúttal visszatekinteni a megtett útra is: erőt meríthetünk belőle. Népgazdaságunk az(idén számottevően fejlődött, az ipari termelés a tervezettnek megfelelően emelkedett, s a mezőgazdasági termelés — az aszály ellenére is — nőtt. Mindebből bedig különösen örvendetes — állapítja meg a tervezet —, hogy a népgazdaság fejlődésével összhangban jelentősen javult a termelés tervszerűsége. Az ipari termelés színvonala körülbelül 8 százalékkal lesz magasabb az 1961. évinél és a mezőgazdaság össztermelése is felülmúlta az előző két év színvonalát, bár a rossz időjárás miatt nem érte el a tervezettet. Mindez másképpen azt jelenti, hogy a rossz időjárást ellensúlyozta ' az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek többségében a fegyelmezett, pontos munka. Ez adja meg az alapot a most következő, 1963. évi népgazdasági terv teljesítéséhez is, amelyet nagy vonalakban és különösen borsodi vonatkozásban az alábbi adatok jellemeznek. Minthogy az ipari termelést továbbra is növelnünk kell, a terv nagy. súlyt helyez a műszaki fejlesztésnek és a modern technológia bevezetésének meggyorsítására, a gyártmányok korszerűsítésére, a minőség javítására. Ez képezi a fő Szempontot a borsodi iparban *s, erre utalnak a VIII. párt- kongresszus idevonatkozó határozatai és a megyei pártértekezlet hosszú időre előremutató döntései. Jóleső érzés, hogy kormányunk a beruházások továbbfejlesztésénél, a megkezdett építkezések továbbfolytatásánál nagy gondot fordít «orsódra is. 1963-ban pl. folytatódik a Tiszavidéki Vegyikombinát nitrogénműtrágya gyárának építkezése, az Özdi Kohászati Üzemek rekonstrukciója. Ezenkívül a jövő év folyamán fejezünk be több jelentős beruházást, amely a borsodi dolgozók újabb ezreinek ad jó Munkalehetőséget. Befejeződik a Berentei Vegyiművek yVC-üzemének építése, amely évente 6 ezer tonna PVC-t terhiéi majd, s ugyanebben az évben kezdődik el a Borsodi Vegyikombinát kaprolaktám Üzemének építkezése, valamint h Lenin Kohászati Művek *>00 millió forintos rekonstrukciós munkálatai, amelyek során megteremtjük a korszerű kohászati fél termék-gyártás föltételeit. gj asonlóképpen nagy fel- * ’ adat vár szocialista mezőgazdaságunkra. A terv előirányzata szerint a mezőgazdasági termelés 12—14 százainkkal haladja majd meg az 1962. évit. Biztosítja a terv az ehhez szükséges feltételeket is. Jövőre például országos vonatkozásban az ötéves tervben eredetileg előirányzott 330 ezer katasztrális hold helyett 514 ezer hold lesz az öntözött terület; az ez évinél 10 százalékkal több műtrágya kerül a mezőgazdaságba és jelentősen nő a gépellátás. 5230 új traktort és 1170 új kombájnt állítanak munkába. Már a VIII. kongresszus irányelvei hangsúlyozták, hogy rövid időn belül saját magunknak, saját erőnkből kell megoldani az'ország kenyérgabona-ellátását. Ezt a célt a jövő évi népgazdasági terv úgy realizálja, hogy előírja: az ország búzavetésterületének több mint a felét nagyhozamú búzafajtákkal vetjük be, új szőlőt, valamint gyümölcsöst pedig az idei 36 ezer hold helyett 49 ezer holdon telepítünk. Az országos irányszámokban benne vannak megyénk irányszámai is. Nagyarányú gyümölcstelepítésekbe kezdtek állami gazdaságaink, folyamatosan rendezzük a lejtős területek ügyét és a termelőszövetkezetek tábláin mindinkább tért hódítanak a nágyhozamú búzafajták. Természetesen, az arányoknak megfelelően több műtrágya, több új gép jut a borsodi termelőszövetkezetekbe is, ám ez a nagy tervnek csak az első része. Továbbra is méginkább összehangolt, fegyelmezett munkára van szükség. Még nem tudhatjuk előre, milyen lesz az időjárás, terveink valóraváltását a véletlenre nem bízhatjuk. Országunk további gazdagodása, az életszínvonal további emelkedése agyunk teremtő gondolataitól. két kezünk munkájától,' szorgalmunktól, lelkiismeretességünktől függ. N agy felelősség hárul a borsodi dolgozókra, hiszen a tervből kiragadott c néhány irányszám is azt mutatja, hogy mind az iparban, mind a mezőgazdaságban milyen nagy lépést kell megtennünk itt, Borsodban is. Amint azt a Szaktanács elnökségének határozata is tartalmazza, a kongresszusi munkaversenyben megnyilvánult, lelkesedést, lendületet töretlenül át kell vinnünk az 1963. évre. A szocialista munkaversenynek számos szép példája nyilvánult meg megyénkben: bányáinkban. ipari üzemeinkben egyre több a szocialista brigád, amelyeknek keze alól elsőosztályú munka kerül ki. Az 1963. évi népgazdasági terv teljesítésénél sem „látványos” eredményeket. kér és vár a párt és a kormány, hanem az ügyet előmozdító, a gazdasági célkitűzéseket megvalósító becsületes, jó munkát: mindenekelőtt a műszaki színvonal emelésére, a gazdaságosságra kell törekednünk. A szocialista munka- versenyt tehát e tervek megvalósításának szolgálatába kell állítanunk. Ilymódon az 1963. évi terv teljesítése jelentős mértékben növeli majd hazánk gazdasági erejét, előmozdítja nénünk, s közte a borsodi dolgozók anyagi és kulturális színvonalának további emelkedését. O. M. Hét és félHiERé forint az öntözés kibővítésére Ongán Az Ongai Állami Gazdaság idei aszályos időjárás ellehöre igen jó átlagtermést ért Cl a legtöbb növényféleségből. A gazdaság ezt nagyrészt an- hak köszönhette, hogy a Bársonyos és a Hernád partján az fűén már mintegy 1200 kataszt- hális holdon folytattak öntözé- Sl=s gazdálkodást. Jövőre az állami gazdaság újabb hatalmas tábláin valósítják meg az öntözést. Hét és félmillió forintos beruházással építenek új öntőzőműveket és vásárolnak öntözésre alkalmas berendezéseket. Az új szivattyúk és csőrendszerek megépítése után további hétszázötven holdon folytathatnak öntözéses gazdálkodás^ Mai számunkból Hruscsov levele Ádenauerhoz t l Megyénk nehézipari beruházásainak helyzete és a feladatok .1 Gárdonyi Géza gondolatai • a háborúról { Érdekes lengyel vélemény * a szocialista országok * közötti szabad valutabeváltásról Hidasi Károly elörajzoló a dicsei forffattyúslengely megmunkáló üzemében, munka közben. Foto: Szabados György Algériában tárgyal a magyar kormányküldöttség Kosos közlemény a marokkói megbeszélésekről Algír (MTI) A magyar kormányküldöttség, amely Kállai Gyula vezetésével afrikai körutat tesz, jelenleg Algériában tartózkodik. A küldöttség kedden érkezett Algír repülőterére, ahol ünnepélyes keretek között fogadták. Megjelent a repülőtéren Rabah Bitat, az FLN Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, valamint több más vezető személyiség. A repülőtér előcsarnokában Rabah Bitat meleg hangú üdvözlő beszédet mondott, s egyebek között hangsúlyozta: a szabad és független Algéria köszönti a baráti Magyarország küldötteit, akiknek barátsága megnyilvánult a felszabadító háború idején is. Az üdvözlő beszédre Kállai Gyula válaszolt, s kijelentette: A Magyar Népköztársaság kormányának küldöttsége a barátság, a szeretet és az együttműködés üzenetével érkezett Algériába. Kállai Gyula szerdán délután meglátogatta Ben Bella miniszterelnököt és Ferhat Abbaszt, a nemzetigyűlés elnökét. A látogatásra elkísérte Kállai Gyulát Mátyás László algériai magyar nagykövet is. A magyar kormányküldöttség vezetője a két államférfival rendkívül szívélyes baráti eszmecserét folytatott a két országot érintő kérdésekről, valamint az időszerű nemzetközi problémákról. Szerdán délelőtt a magyar küldöttek az El Alia temetőben megkoszorúzták a nemzeti felszabadító harc két hősének sírját. Szerdán .este az algériai nyári palotában' Ferhat Abbasz, a nemzetgyűlés elnöke vacsorát adott a magyar kormányküldöttség tiszteletére. A vacsorán megjelent Ben Bella miniszter- elnök, Rabah Bitat miniszterelnökhelyettes, valamint a kormány és az FLN Politikai Bizottságának több tagja. Mielőtt: a küldöttség Algériába érkezett, Marokkóban tett látogatást. Itt felkereste a kormány több tagját és megbeszélést folytatott velük. E megbeszélések szívélyesek és barátiak voltak, s a marokkói kormány tagjai kifejezték meggyőződésüket, hogy a magyar—marokkói kapcsolatok a jövőben tovább Kitüntették megyénk legjobb üzemi Vöröskereszt szervezeteit A Vöröskereszt, országos központja kitüntetésekkel, oklevelekkel és táblákkal jutalmazta az 1962. év legjobb üzemi Vöröskereszt szervezeteit. A Vöröskereszt Üzem- egészségügyi Munkabizottsága megyénkben is vizsgálatot végzett, és a Mintaszervezet kitüntetésre javasolta a DI- MÁVAG, a Miskolci Nehézszerszámgépgyár, a Miskolci Pamutfonó, a MÁV miskolci igazgatósága, a farkaslyuki bányatelep, Szerencsi Csokoládégyár Vöröskereszti szervezetét. A„ kitüntetéseket Urbán Já- nosné, a Vöröskereszt megyei titkára, Sárváry Károlyné, a Vöröskereszt miskolci titkára, valamint dr. Adorján Imre főorvos adták át. A felsorolt üzemek közül a DIMÁVAG. s a Miskolci Pamutfonó Vöröskereszt szervezete már másodszor kapja meg a Mintaszervezet kitüntetést:. A kitüntetett Vöröskereszt szervezetek, az üzemorvosok és a vállalati vezetőségek segítségével különösen jó munkát végeztek pL az üzemi véradó napok szervezésében, az üzemi tisztaság, egészségügyi felvilágosítás biztosításában, elsősegélynyújtásban és a balesetelhárításban, a szociális feladatok ellátásában és az általános betegség megelőzésében. fejlődnek, mindkét ország javára. A december 21-e és 25-e között lezajlott jószolgálati látogatásról magyar—marokkói közös sajtóközleményt bocsátottak ki. Ebben megállapították, hogy az ez év nyarán aláírt kereskedelmi és fizetési egyezmény alapot teremtett a két ország árucsereforgalma számára. A gazdasági és a műszaki kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségéről további tárgyalások indulnak. Folytatódik a kemény tél uralma Eu rópában és Észak-Ameri kában London (MTI) Portugália télen is napfényben fürdő vendégeinek szokatlan hideget hozott az idei tél: a hőmérő higanyszála a legalacsonyabbra — mínusz 15 fokig — az Estrela-hegységben süly- íyedt a csütörtökre virradó éjjelen. Lisszabonban szerdán este — a feljegyzések szerint — 70 év után először mérlek mínusz 1 fok hőmérsékletet. Az olaszországi Trapelle- ben, Európa legmagasabban fekvő lakott helyén dermesztő hideget — mínusz 35 fokot — mértek. Az olasz Alpokban, Öomo- dossola közelében egjT lavinaomlás két. turista halálát okozta. Svájcban szerdán helikopterek vittek élelmiszerutánpótlást a Meien-völgy három községébe, amelyeket a hófúvás több mint egy hete zárt el a külvilágtól. Az - ausztriai Innsbruckban szerdán mínusz 27 fokot mértek. Nem sokkal volt enyhébb az idő Garmisch-Partenkirchten- ben sem, ahol a hideg elérte a 23 fokot. A tengerentúlról érkezett hírek is. kemény hidegről adnak számot. Colorado állam egyes vidékeiről 35 fokos hidegei jelentenek. A Wisconsin állambeli Madisonban majdnem 80 éve nem mutatott a hőmérő 30 fok hideget. Chichagoből is S0 fokos hideget jelentettek. Az enyhe éghajlatú Kalifornia egyes vidékéiről is fagypont alatti hőmérsékletről érkezett hír, Egymásba futott két zsúfolásig telt vasúti kocsi Angliában A hideg akadályossa a mentést Crewe, december 27. A közép-angliai Crewe-től északra, a Glasgowból LonAz ünnepek alatt is helytálltak a diósgyőri martinászok Három nap alatt terven felül ötszáz tonna acél A Lenin Kohászati Művek martinüzemében a karácsonyi ünnepek alatt sem szünetelt a munka. A munka lendületét sem az ünnepi hangulat, sem pedig a kemény hideg időjárás nem csökkentette. Helyes szervezéssel és szorgalmas munkával a vártnál is jobban használták ki az időt és ter- melőberendezéseket; Így a hármas ünnep alatt ötszáz tonna acéllal olvasztottak töb- íjet, mint amennyit; plussz esedékes tervük előírt, mégpedig kifogástalan minőségben. Ez az eredmény annál inkább értékes, mert a szokottnál kevesebb folyékony nyersvas állott: rendelkezésükre. s ezért jelentős meny- nyiségben hideg betétet kellett használniuk, ami pedig az adagidőt hosszabbította meg. A három nap alatt készített többletacél lehetőséget nyújt arra, hogy a hétezer tonnás kongresszusi vállalásukat még mintegy ezer tonnával túl is szárnyalják az év végéigj donba tartó expressz beleszaladt a Liverpoolból Birminghambe tartó személyvonatba. Az összeütközés következtében a személyvonat két utolsó kocsija kisiklott és csaknem teljesen egymásba fúródott. A kocsik zsúfolva voltak a karácsonyi ünnepek után hazafelé igyekvő utasokkal. A legutóbbi jelentések szerint a szerencsétlenségnek legalább húsz halálos és 50 sebesült áldozata van. A mentési munkálatokat a rendkívül erős hideg akadályozza. Mozgósították a megye összes orvosát és a mentőszolgálatokat Az áldozatok számút még nem lehet pontosan tudni, mert vannak kocsik, amelyek-' bői még hegesztőpisztollyal sem sikerült kiszabadítani a bennrekedt sebesülteket.