Észak-Magyarország, 1962. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-20 / 271. szám
Kedd, 1965. november 20. ESZAKMAGYARORSZAG 5 Szoros eredmények a labdarugó iNB {-ben Ez történt az NB K-bcn: » GySzötl az fflzli Kohász és az MVSC, ssjbó! pontot vesztett a HIM, kikapott a Borsod! Bányász , Az NB TI. Keleti csoportjának őszi, utolsó előtti fordulójában a tabella élén álló két borsodi csapat közül az ózdiak biztos győzelmet aratlak ellenfelükkel szemben, míg a DVTK pontot vesztett a fővárosban, így az ózdiak tiszta egy ponttal vezetnek. A harmadik helyre került az MVSC, miután mérkőzését megnyerte Csúszós, mélytalajú pályán kezdődött a mérkőzés és a kezdeti Kohász-rohamok már a 3. percben gólt eredményeztek. Szép baloldali támadás után Zalai beadását Frenkó csukafejessel küldte a hálóba, 1:0. A gól után is nagy fölényben játszott az ózdi csapat, jó támadások gördültek a pályán, de előbb Szendrei, majd Zalai hacsányi és Széles játszott az átlagosnál jobban. — Ivánszki — Miskolci VSC— Kecskeméti Dózsa 2:0 (1:0) MVSC pálya, 3500 néző. V.: Fehér. MVSC: Miskolci — Homo- vics. Buna, Péter — Zoller, Kovács — Marosi, Tóth, Deák, Gyetván. Buczkó, Edző: Nagy György. Igen jól kezdett az MVSC és az első percekből mindenki arra következtetett, hogy biztos lesz a hazai győzelem. Jó lövések mentek a kapura, de azok pontatlanok voltak, vagy a kecskeméti kapus védte a labdákat. Lassan kiegyenlítődött a játék és ezután mindkét kapu előtt voltak helyzetek. Negyedóra után igen sok hibával játszottak a csapatok, inkább küzdelem, mint játék volt a pályán. A nehéz talajon sokat csúszkáltak a játékosok. A 10. percben szögletrúgás után a dás volt, majd Nyíri a gólvonalról tisztázott. Újabb szögletet rúgtak a hazaiak, majd az egyik védő kezére lőtték a labdát, de a közelálló játékvezető továbbot intett A hátralévő időben kiegyenlített volt a játék. a puha diósgyőri csatárok sokat hibáztak. Ezen. a találkozón a védelem tagjai dicséretet érdemelnek. A csatársor viszont körülményesen, gyengén játszott és sok helyzetet kihagyott. Jók: Tamás, Csányi, Kiss, Nyíri, Pál. PA Debreceni' EAC— Borsodi Bányász 4:1 (0:0) Debrecen, 1200 néző. V,: Nagy E. Borsodi B.: Veres — Négyesi, Kovács, G. Szabó — Vécsei Hajas — Verébéi yi, Hetei, Sokszor valóságos védőfalat húztak kapujuk előtt a kecskeméti játékosok. Képünk is egy ilyen jelenetet ábrázol. MVSC—Kecskemét 2:0. és a nyíregyháziak. Egerben vereséget szenvedtek. Az MV- SC-nek a legjobb gólaránya van jelenleg ebben a csoportban. Meglepetés a sajószent- péteriek súlyos veresége. Csak az első félidőben játszottak kielégítően, a másodikban ösz- szeroppantak. A Láng csak nehezen bírt a szegediekkel, míg Szolnokon váratlanul a Ganz-MÁVAG szerezte meg a két pontot. A múlt vasárnap jól szereplő Egyetértés pontot hagyott Salgótarjánban. Eredmények: Egri Dózsa — Nyíregyházi Spartacus 2:1, Láng SK — Szegedi VSE 1:0, Salgótarjáni KSE — VM Egyetértés 1:1, Szolnoki MÁV — Ganz-MÁVAG 1:2. Ózdi Kohász— Bp. Előre 3:1 (1:0) Ózd. 4000 néző. V.: Orosz: Ózdi Kohász: Katona — Szu- csányi, Siska, Gyárfás — Bor- bás I., Ferdinand — Budai, Széles, Frenkó, Szendrei, Zalai, Edző: Sizücs György^ gyott k! jő helyzetet Ezután Szélesnek volt gólszerzési alkalma, de 6 is hibázott A fővárosi csapat is vezetett támadásokat, s egy ízben Egervári lövését kellett Katonának tisztáznia. Az Előre főleg jobboldalon vezette támadásait, de a hazai védők Jól hárítottak. A félidő végén feljöttek a hazaiak, de újabb gól már nem született, A második félidőt is jobban kezdték a hazaiak. Az 51. percben Budai igen nehéz szögből talált a hálóba, 2:0. A gól után a fővárosiak feladták védekező taktikájukat és szép támadásokat vezettek. A 73; percben Németh védelmi hibából szépített 2:1; Az utolsó 10 percben ismét a Kohász irányított és a 84. percben Zalai szabadrúgása a vetődő kapus alatt jutott a hálóba, 3:1. Az ózdi csapat és a mezőny legjobbja Siska volt, kívüle SzuTóth óriási lövése a bal felső sarokba vágódott. Képünkön a labda a hálóban látható, a kapus és a védők kétségbeesetten nézik a jelenetet. Foto: Szabó István Síverseny Bükkszentkereszten A miskolci Járási Sí Szövetség versenynaptára szerint vasárnap Bükkszentkereszten kellett volna megrendezni az idény első ,,száraz” síversenyét. Erre a versenyre a sísport kedvelői nagy létszámban — több mint 100 síző — jelentek meg és igen nagy volt a meglepetésük, amikor síelésre alkalmas hó fogadta őket. A nagy örömet csalc az rontotta el, hogy nagyon kevesen számítottak arra, hogy havat találnak a viadal színhelyén és sítalpak nélkül érkeztek Bükkszentkeresztre. Így is megrendezték » versenyt, amely végül „havas-száraz” síverseny lett.A verseny alatt érthetően igen jó volt a hangulat, hiszen régen fordult elő, hogy november közepe táján havon edzhetnek a miskolci és borsodi sízők. Üj síszakosztály VIVAS Huszonhárom induló vett részt a DVTK országos II- osztályú kardvivó versenyén. A viadal igen jól sikerült, színvonalas, szép esörtéket láthattak a nézők. Az egri vívók sikerét hozta a verseny, de kellemes meglepetést szerzett a 16 éves diósgyőri Korpás is, aki bejutott a nyolcas döntőbe. A verseny végeredménye: I. Lajos (Egri VM) 6 gy„ 2. Kovács (Egri VM) 5 gy., 3. Pók (Egri VM) 4 gy., 8 kt„ 4. Vadász (Miskolci Egyetem) 4 gy.. U kt„ 5. Horváth (DVTK) 1 By., 14 kt„ 6. Pákozdi (DEAC) 3 gy., 7. Korpás (DVTK) 2 gy., * Végvári (DEAC) győzelem nélkül. is elküldte résztvevőit. A Borsodi Bányász sportkörnél alakították meg a síszákosz- tályt, s ez örvendetes jelenség. A verseny eredményei: LESIKLÁS , Férfi: 1. Szobotich (MMTE), 2. Boros (MMTE), A/ Zeleni (Borsodi Bányász), 4. Kóródi I. (MMTE). Csapatban: 1. MMTE. Férfi ifjúságiak: 1. Dohány (DVTK), 2. Kondás (Földes G.), 3. Kóródi II. (MMTE). Csapatban: 1. Földes Gimnázium Serdülő fiúk: 1. Dési (MMTE), 2. Jámbor (MMTE), 3. Gaál, 4. Ozorák (mindkettő Földes G.). Csapatban: 1. Földes Gimm Leány serdülök: L Palácsi, 2. Stuller, 3. Iridel (mind Bükkszentkereszt általános iskola). Csapatban: E Bükkszentkereszt. / SÍFUTÁS Férfiak: V Zeleni (Borsodi Bányász), 2. Veres (MMTE), 3. Jerefa (egyesületen kívüli). Nők: 1; Illés (MMTE), 2. Szabó (egyesületen kívüli). Férfi ifjúsági: i. Puskás (101. ITSK), 2. Szumin (Földes Gimnázium), 3; Nagy, L. (MMTE). Csapatban: 1. Földes Gimnázium.Női ifjúsági: 1. Erfäei, 2. Ra- mada, 3. Tóth (mind Borsodi Bányász). —' Fiú serdülők: 1. Miskolczi (100. ITSK), 2. Csabai, 3. Kovács (mindkettő Földes Gimnázium). Csapatban: 1, Földes Gimnázium. Fiú áttörök: 1: Draskóczi (MMTE), 2. Urhóczl, 3. Kiss (mindkettő B ü kk s zentkereszt j Általános Iskola). Fiú úttörők B csoport: 1. Hegedűs. 2. Nagy (mindkettő Bükkszentkereszti Általános Iskoláéi kaputól 18 méterre iálló Tóth elé pattant a labda, aki a bal felső sarokba bombázott. 1:0. Ezután Buczkó lőtt még fölé. A második félidőben is az MVSC kezdett jobban, bár néhány kecskeméti támadás is veszélyeztette a hazai kaput, de Tanács az üres kapu mellé lőtt. Feljött az MVSC, a vendégek sokszor 8—9 emberrel védekeznek, s túl kemény, sőt. durva belemenésekkel vétették magukat észre.- Levegőben lógott a második hazad gól, de két kapufán kívül csak a 78. percben sikerült Gyetvánnak a hálóba találni. 2:0. A második gól után a vendégcsapat játékosai teljesen megfeledkeztek magukról. Halár valósággal leütötte Marosit, amit a játékvezető kiállítással torolt meg. A sportszerűtlen jelenetek követték egymást:. s csak nehezen csillapodtak le a kedélyek. Az MVSC megérdemelten nyert és a csapatból Buna, Péter, Zoller és Gyetván játéka tetszett a legjobban. LP Bp. Spartacus—DVTK 0:0 Budapest, Kőér u„ 200 néző. V.: Szűcs. DVTK: Tamás — Werner, Nyíri. Kiss — Csányi, Pál — Szarnék, Kovács, Balázs. Pau- lás, Raczi. Edző: Bukovi Márton; ..... Di ósgyőri támadással kezdődött a mérkőzés és Kovács az első percben elfutott a baloldalon, visszasarkalt. Ráczihoz, de a csatár hibázott. Nem sokkal később Kovács 11 méterről óriási helyzetben a vetődő kapusba lőtt, aldnek a lábáról visz- szapattant a labda. A fővárosi csapat támadásai is veszélyesek voltak, több esetben csak szöglet árán mentettek a diósgyőri védők. Balázs hibázott jó helyzetben, majd újabb szögleteket öklözött Igi Tamás. A 43. percben talán a mérkőzés legnagyobb helyzetét ügyet- lenfcedte el Szarnék. A második félidőben hosz- szú ideig kiegyenlített volt a játék. Balázs jól ugrott ki, de les címén megállították a csatárt. A diósgyőri kapunál egy szögletrúgás után nagy kavaroPapp; Szőcs, ZsolczaL Edző: Szollár Lajos; Az el6Ő félidőben két egyenrangú csapat küzdőimét láthattuk. Főleg a két 16-os között folyt a játék, a kapuk alig kerültek veszélybe; A 41. percben a DEAC kapufát ért eL Á második félidőben igen ©•engen, lélektclenül küzdött a bányász együttes. Az 52. percben egy kapura lőtt labdánál Veres megcsúszott és a labda a hálóba jutott. 13). A 60. percben Vécsei—Papp—Verebélyi —Hetei támadás végén Hetei kiegyenlített, 1:1. Kezdés után a hazaiak vezettek támadást, nagy kavarodás támadt a bányász kapu előtt és egy kapura tartó labdánál Kovács felemelte a lábát: és a labda a hálóba vánszorgott. 2:1. Az újabb po- tyagól teljesen letörte a bányász játékosokat és a DEAC tetszés szerint rúgta a hátralévő időben a harmadik és a negyedik gólt; A Borsodi Bányász, különösen a második félidőben rendkívül sok hibát vétett. Terv- szerűtlenül, csapkodóan, lélek nélkül játszottak és így szenvedték el súlyos vereségüket. A csapatból Négyesi, Vécsei és Hajas lelkesedése dicsérhető. ö. ö. A 12. fordulóban a rossz időjárás, a csúszós talaj nagy erőpróba elé állította labdarúgó élcsapatainkat. Szinte valamennyi mérkőzés nagy küzdelmet és szoros eredményt hozott. Kivételt a Bp. Honvéd —Dorog találkozó képez, amelyen a fővárosi együttes biztosan győzte le a bányász- csapatot. A listavezető Újpesti Dózsa tartalékosán állt ki Pécsett és nem bírt a lelkesen küzdő hazaiakkal. A Ferencváros és az MTK nehéz győzelmet aratott, de ugyanez mondható a DVSC- ről is, amelynek sikerült Szombathelyről hazavinnie a két pontot. A fordulóban összesen 16 goi esett cs két mérkőzés gól nélkül ért véget. Eredmények: MTK—Győri ETO 2:1 (0:1). Gl.: Kuti, Bodor* illetve Orosz, Bp. Honvéd— Dorog 4:1 (2:1). Gl.: Nógrádi, Nagy, Komon, Tichy (11-cs- böl), illetve Monostori (11-es- ből), Vasas—Tatabánya 1:1 (1:0). Gl.: Pál I., illetve Rapai, Ferencváros—Salgótarján 3:2 (1:1). Gl.: Friedmanszky, Orosz, Oláh (öngól), illetve Kriskó, Szojka (11-esből), Debrecen— Szombathely 1:0 (1:0). Gl.: Kertész, Pécs—Újpesti Dózsa 0:0, Szeged—Komló 0:0. Vereséget szenreáíek a diósgyőri női és férfi kosárlabdázók Bp. Petőfi—DVTK 72:59 (28:20) NB u. Keled csoport: Budapest, TF-terem, NB I. női. Nagy várakozás előzte meg a bajnokság rangadóját. A mérkőzés elején fej-fej mellett haladt a két csapat.. Később a fővárosi együttes, főleg magas középjátékosa révén több értékes pontot szerzett, akit a diósgyőri lányok nem tudtak semlegesíteni. A félidő végére már nyolc ponttal elhúzott a Petőfi. A második félidő elején hullámzó lett a játék. A diósgyőriek csökkentették a Petőfi előnyét. Néhány perc múlva azonban a fővárosiak Paál nevű játékosa kitűnő egyéni teljesítményével egymás után érte el a kosarakat és ezzel a fővárosi csapat nagyon elhúzott. A mérkőzés végefelé a DVTK csak csökkenteni tudta a hazaiak előnyét A DVTK ezen a találkozón elfogódottan játszott, nem nyújtották megszokott teljesítményüket. A DVTK kosárdobói: Káló M. (17), Pusztai (11), Kamarásné, Szeghalminé (10—10), Ruszkai (6), Horváth Éva (4), Horváth Erzsébet (1). A diósgyőri csapatban Kamarásné, Káló M. és Szeghalminé játszott a legjobban. Pusztai igen jól hajtotta végre a büntető dobásokat, viszont a távoli dobások nem mentek neki. BEAC—DVTK 66:58 (30:32) Budapest, TF-terem, NB I., férfi. A találkozó úgy indult, hogy a diósgyőriek, végre kilábolva a hullámvölgyből, megszerzik második győzelmüket Hatalmas lendülettel és akarással játszottak és az első félidő közepén már 12 pontos előnyre tettek szert. Az első félidő végeidé kissé elfáradt a csapat és a fővárosiak ekkor megközelítették őket, de előnnyel fordult a DVTK. A második félidő 10. percéig elkeseredett küzdelem volt a két csapat között, egyszer a DVTK, másszor a BEAC vezetett egy-két ponttal. A 10. perc után a diósgyőriek közül öt játékos a ki pontozás sorsára jutott és a beállt ifjúsági és csere játékosok ellen óriási izgalmak közben szerezte meg a hazai csapat a ©•őzeimet. A DVTK kosárdobói: Király (14), Letek (13), Králik (8), Héresz (5), Judt (4), Benyó és Kunsági (3—3), Káló, Altnőder, Krokos, Kameniczki (2—2). A lelkesen játszó csapat minden tagja dicséretet érdemel, külön ki kell emelni Judt, Králik és Király játékát. Borsod megye női tornász csapatbajnoksága Vasárnap a Zrínyi Gimnázium tornatermében rendezték meg a megyei női tornász csapatbajnokság küzdelmeit. A tornaterem kicsinek bizonyult. Ilyen versenyt a jövőben más teremben kell lebonyolítani. Nagy mezőny, sok, szépen végrehajtott gyakorlat jellemezte a bajnokságot, amelynek örvendetes jelensége a szép számban résztvevő ifjúIfjúsági II. o. Bajnok: Borsodi Bányász 169.2 p. (Csiba. Éva, Csiba Katalin, Kállai Zsuzsa, Pásztor Rozália, Sípos Mária, Szabó Mária), 2. Miskolci Sportiskola 166.4 p. 3. Sárospataki MEDOSZ 156.7 p. Ifjúsági III. o. Bajnok: Kazincbarcikai MTK 170.1 p (Csentericz Gabriella, Buti Erzsébet. Idrányi Éva, csányi Benedikta, Gerzsi Bistei Ildikó (Miskolci Sportiskola) talaj akoriatau, sági. csapatok, megjelenése Volt- Hiányosságként kell. megemlíteni, hogy igen kevés felnőtt 1. Ózd 14 10 2 2 25:10 22 csapat, indult. 2, DiosgySr 14 s S 1 24:10 21 A bajnokság bebizonyította, 3. MVSC 14 s 3 3 26: 9 19 hogy a Miskolci Sportiskolánál, 4. Nyíregyháza 14 7 5 2 26:16 19 a Borsodi Bányásznál, az Ózdi 5. Láng 14 8 3 3 24:19 19 József Attila Gimnáziumban és 6. Egyetértés 14 8 3 5 21:18 15 a Sárospataki Felsőfokúi Taní7. Szolnok 14 7 1 6 15:16 15 tóképzőben eredményes munka 8. G.-MAVAG 14 6 2 6 28:22 14 folyik és több csapatot is tudS, SZVSE 14 5 3 6 19:30 13 tak indítani a viadalon, 10. Borsodi n. 14 5 * 7 13:22 12 11. Kecskemét 14 4 3 7 17:17 11 A bajnokság végeredménye: 12. Eger 14 5 _ 9 1 6:22 10 Felnőtt III. o. Bajnok: Sáros13. DEAC 14 4 o 8 16:23 10 pataki. Felsőfokú Tanítóképző 14. Bp. Spart. 14 3 3 8 15:25 9 167.6 p. (Gajda Edit, Poór Ka15. Sal?. KSE H 2 4 8 12:24 8 talin, Csisi Jolán. Barezy Hona, ff. Bp. Előre H 3 1 lé 16:38 7 Estit Katalin, Solti Judit.) ria, Pcrjési Mária), 2. Ózdi József A. Gimnázium 169.1, 3. Borsodi Bányász 164,3 p. Serdülő' I. o. Bajnok: Miskolci Sportiskola 172.6 p (Bistei Ildikó, Modla Éva, Balina Mária, Fraknói Ilona, Tózsa Agnes, Szánó Judit). Serdülő II. o. Bajnok: Miskolci Sportiskola 160.5 u (Jambrick Mária. Tiba Borbi - la, Hodobás Gizella, Paszter- csák Klára. Blazsek Katalin). Az eredmények alapján az országos csapatbajnokságon as ifjúsági. 11. osztályban a Borsodi Bányász és «. Miskolci Sportiskola jogosult a rész- veioJra,