Észak-Magyarország, 1962. október (18. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-07 / 235. szám

■Vasárnap, 1962. október 7. ESZAKMAGYARORSZÄG Kilátás az új kilátóra Foto: Szegedi Az én falumban... — Amikor ide, Taktahar- kányba helyeztek tanácselnök­vek, úgy éreztem, hogy a já­rásnál viselt funkcióim után nagy ez a büntetés. Azután megismerkedtem az emberek­kel, megismertem gondolatai­kat, és... De hadd, beszéljek inkább róluk... — Két termelőszövetkezet működik a falumban. Egyik jobb, mint a másik. A két el­nökkel, vagy cgy-egy vezetősé­gi taggal felváltva járjuk a ha­tárt. Szűkszavú emberek, rit­kán kérnek, még ritkábban ígérnek, de ha mondanak va­lamit, annak súlya. van. Az egyik elnöknek egyszer azon akadt meg a szeme, hogy mennyi nádat ringat a szél a Taktán. Csak annyit mondott, hogy kár ezért a nádért. Ki­vágták, eladták. Az idén télen már nem adják el a nádat, nádpallókészítő műhelyt, létesí­tenek. — Az óvodának szeptember 1-ig nem volt óvónői státusza. Mindkét termelőszövetkezetben sok asszony dolgozik, de ha nincs hová tenni az apróságo­kat, bizony nemigen vehetnék hasznukat. A két termelőszö­vetkezet önként felajánlotta, s felváltva ők üzemelik az óvo­dát. — Négy ártézi kút is van a faluban. Az egyik elnök azt ja­vasolta, hogy szerezzünk egy hydroglóbuszt, s létesítsünk a faluban vízvezetéket. A másik azt mondta, hogy ha a tanács is hozzájárul valamivel, akkor ők strandmedencét szeretnének létesíteni. p. s. Több meleget az öregek napközijébe! Sok családban él együtt a Nagyszülő a fiatalokkal. „Jó az öreg a háznál” — mondja a szólás, s írem is alaptalanul. Amíg a nagymama vagy a nagyapa bírja erővel, sok -min­dent elvégez a ház körül. Jó- héhány nagymama vezeti hat- vanegynéhány éves fejjel a fiatalok háztartását. A baj tulajdonképpen akkor kezdődik, amikor a nagyszülő 'rnagatehetetlenné válik. Már bem tud a. házimunkákban se- Stdkezni, sőt most már ő szo- arra, hogy kiszolgálják. Am a legtöbb családban ma ^ár nemcsak a férj, hanem az Asszony is dolgozik. Nincs, aki Napközben ellássa, gondozza az öreget. Mi legyen velük, s azokkal az idős emberekkel, akiknek hozzátartozóik sincse­nek? Nem is olyan régen — pon­tsabban egy évvel ezelőtt — ^2don megpróbáltak segíteni a bajon. Létrehozták az öre- 8ek napközi otthonát. Reggel nyolctól délután négyig tölt­etik el itt idejüket az idős nénik és bácsik. Délben ebédet Is kapnak — ingyen. Hasznos es nemes ez a törekvés, amely­lyel felkarolják a tehetetlen, idős embereket. Az eszme, aá elgondolás szép — kár, hogy a megvalósításról már nem lehet egyértelműen ugyanezt elmon­dani. Éppen ebédidőben látogat­tunk el az ózdi öregek napkö­zijébe. A szobában mintegy húszán ülnek az asztal körül, fejken­dős öreg nénikék, s néhány idős férfi. Többen már elköl­tötték az ebédet, mások még jóízűen falatoznak. ínycsik­landó illat terjeng a levegőben. Jóízű a bableves és a káposz­tás kocka, ízlik az öregeknek. Az egyik sarokban reszketős kezű öregembert etet egy néni. Óvatosan viszi a kanalat az öregember szájához, megvárja, míg az minden falatot jól meg­rág, s közben még biztatja is, hogy egyen csak, finom ez az étel. S mikor kiürül a tányér, kedvesen kérdezi meg: — No, elég volt? Nem kér már többet? Az öreg hálásan ránéz, s csak a fejével bólint, hogy kö­szöni, jóllakott. — Jól éreznénk mi itt ma­gunkat, lelkem — mondja az egyik néni —, csak ne lenne ilyen hideg idebenn. Valóban a helyiség nem a legotthonosabb. Valamikor a régi kórház műtője volt a két egymásba nyíló terem. A kő­padló, s a. falakat két méter magasan beborító csempe szinte árasztja magából a hi­deget. A padlót csak néhány rongyszőnyeg borítja be, úgy- ahogy. Az egyik terem sarká­ban cserépkályha szofnorko- dik. Most ugyan még nincs befűtve, de mondják, hogy ak­kor sem melegíti be a szobát, ha tüzelnek benne. — Nyáron is hűvös van ide­benn ülni, — mondja özvegy Huszár Györgyné, — ám akkor kiülünk a szabadba, s ott ké­zimunkázunk vagy beszélge­tünk. De télen nagyon fázunk. Ez az oka annak, hogy télen már ebéd után sokan haza­mennek a napköziből — mele­gedni. Kedves illetékesek! Ha más helyiséget nem is, de legalább egy jó kályhát juttassanak az ózdi öregeknek, hiszen olyan nagy szükségük volna egy kis melegre... Gyárfás Katalin együttműködésben meggyorsít­sák Európa felépítését”, — amikoi; a bonni kancellár leve­let intézett Neckermann ham­burgi polgármesterhez. A szep­tember '11-én elküldött levél csak szeptember 25-én került nyilvánosságra, és közben már befutott Bonnba De Gaulle tá­bornok óhaja. „örömmel fogadjuk Anglia belépését a Közös Piacba, ha a kísérlet hasznosnak mutatko­zik — írta az agg kancellár —, de le kell szögeznünk, hogy a német érdekek megelőzik a Közös Piac érdekeit és még- inkább Angliáét.” Ez a levél még meg se érkezett, vagy ép­pen csak megérkezett Ham­burgba, amikor Adenauer már formálisan is megkapta De Gaulle tábornok ajánlatát a minél szorosabb együttműkö­désre. A stuttgarti közös nyi­latkozat után Adenauer nyu­godtan számíthatott erre a ja­vaslatra. Megelégedetten dör­zsölhette össze öreges, eres ke­zeit és sovány arca nyilván ironikus mosolyra húzódott: Nyugodt lélekkel hozhatta nyilvánosságra most már a hamburgi polgármesterhez in­tézett levelet, hiszen De Gaulle felajánlkozása következtében Angliának, mint atomhatalom­nak támogatása kevésbé volt már fontos számára, elvégre Franciaország is atomhatalom és ez a hatalom az ő „zsebé­ben” van. Ö finanszírozta a hétéves algériai háborút, az ő nagyiparosai és bankárai ré­szesek az 1958-as wiesbadeni megegyezés óla a szaharai olaj kiaknázásában; és ez a megál­\r , volt és utaztunk. És vasarnap ment a vonat partnak te, Partnak fel. Füttyentett az acélcsikó. Ment a vonat és így szólt a szomszé­dom, a mellettem ülő, magas homlokú, Markáns arcú, élestekintetű, izmosnak műveltnek látszó középkorú férfi: — Látja azt az öt embert? —■ Látom. Kártyáznak. Jól elszórakoz­ták. —■ Évek óta kártyáznak. Mást se csi­nálnak. Csak verik a blattot. Miskolciól ^l'íregvházáig a kártyát csattogtatják. ®8>ikük mindig kibicel ... Hallgattam. Mit mondjak erre? Igaz, képen volt a válaszom, hogy ez bizony helytelen, de minek mondjam. Nem is- jherem ezeket az embereket. Nem avat­kozom bele. Én utazom. Minek dolgoz­nál még a vonaton is. Mondja csak a *2omszédom, ha akarja. S jól gondoltam, niár mondja is: ■— Furcsa emberek ezek kérem. Már r®gen tanulmányozom őket. Nem kell e£eknek a könyv ... Hirtelen a szemembe nézett, mintha felelősségre vonna: Olvasta Ady egyik írását, amelynek a címe: Gyerünk vissza Ázsiába? — Olvastam. És mi a véleménye? Remekmű. De Ázsiába nem me­nünk vissza... Szomszédom elmosolyodott. — Nekem is ez a véleményem — mon­dotta —, de ha ilyen fanatikus kártyá­ikat látok, mindig az jut eszembe, hogy kérem, ezeknek nem kell a kultúra. Ady “dán az ilyen embereket vinné vissza Ázsiába ... a sivatagokba ... —- Meg kell nevelni őket — jegyeztem ftíeg. Ez a legnehezebb, kérem ... Ment a vonat és mindenki hallgatott. “Sak a kártya csattogott a kis fadoboz fűtején. — Látja ott, az ablak mellett azt az embert? — kezdte ismét a szomszédom. — Látom. Olvas. — Évek óta ismerem. Miskolctól Nyír­egyházáig újságot olvas. Meg néha köny­vet. is, kérem. Tanul az az ember. Mi­csoda különbség ember és ember kö­zött ... — Nagy különbség — mondtam és hallgattunk jó darabig. Ment a vonat és csattogott a kártya. Füttyentett az acélparipa és megállt a ^Ui>------------------------------------------------­Ment a vonat... Mindenki szerelvény. Hat fiatalember szállt fel nagy csomagokkal. Gyorsan leteleped­tek. Az egyikük, a kockáskabátos, cső- nadrágos fiú hirtelen felpattant és le­húzta az ablakot. Éppen jött a kalauz és keményen rászólt: — Huzat van, húzza föl az ablakot! A fiú mosolygott, engedelmeskedett, aztán, amikor a kalauz továbbment, is­mét felpattant, és mint aki az eszét ve­szítette, rákezdte fennhangon: — A múltkor, amikor a bálban csö­rögtem, irtó frani volt. Hát egyszer csak odajön egy rendőr, és azt mondja: — Ne bohóckodjon! — És meg csak csörögtem tovább és azt mondtam: — Már az is baj, ha huli­gán az ember? Hát persze a rendőr ki­vezetett a teremből. Hirtelen elhallgatott, visszaült a he­lyére. Mindjárt látta, hogy nincs sikere. A kocsiban most nem kedvező számára az utasok összetétele. Különösen a szom­szédom nézett rá fenyegető szemekkel, miközben hangosan megjegyezte: — Szegény fiatalember. Feltűnési visz- ketegségben szenved. Ment a vonat, s mint a sáskák milliói tüzszikrák ömlőitek az ablak előtt. Hallgattunk. Véleményünket alakítgat­tuk a csőnadrágos fiúról, aki valahol bányában dolgozik, mert valamelyik bá­nyát is emlegette, amikor a bálról be­szélt. De nem sokáig bámultuk a tűz­esőt gondolataink szövögetése közben, mert a csöves fiú óvatosan felállt, és az ülés karján át pimasz fintorokat vágva arra készült, hogy meghúzza a neki háttal ülő fiatal diáklány haját. feszülten figyelt. Van bátorsága ennek a fiú­nak. hogy ennyi felnőtt ember között szemtelenkedjék az egyedül utazó kis­lánnyal? Mindenki erre gondolt. A lány könyvet olvasott., nem sejtette, mi készül a háta mögött. Feszült, idegőrlő pillana­tok következtek. A szomszédom igen halkan a fülembe súgta: — Ha meghúzza a lány haját, felpofo­zom ! — Nyugodjon meg! — mondtam. — Nem bírom! — folytatta. — Rosz- szak az jdegeim! Felpofozom! A fiú most a szomszédom szeme közé nézett. Ez volt a szerencséje. Megérezte a villámló, haragos tekintetből, hogy a pattanásig feszültek az idegek, az izmok, forr az indulat, a férfi azonnal fel­pattan, és ... Ment a vonat, és a fiú keze megállt a levegőben. S mint a bűnös, akit a bíró bitóra ítélt,, lassan hátrálni kezdett. Ke­sernyés, gúnyos mosoly szökött az .ar­cára és a szemébe. Szó nélkül leült. A lány olvasott tovább, nyugodtan, ön­feledten. Ment a vonat “ a rohanó szik- rient a vonar, raeső tűzkíg?ókat húzott az ablakok előtt. Mindenki hall­gatott. A kalauz kiáltása zavarta meg gondolatainkat: — Miskolc! Szegedi László Országos vitára bocsátják az általános iskolai nevelési tervet Az Országos Pedagógiai In­tézetben elkészült az általános iskolai nevelési terv tervezete, amelyet hamarosan országos vitára bocsátanak. A tervezet összeállítását több éves meg­figyelő-munka előzte meg, amelyben az intézet nevelésel­méleti szakemberei, több isko­la legkiválóbb osztályfőnökei vettek részt. Közben konzultál­tak gyakorló pedagógusokkal, közvetlenül is megismerkedtek a megfigyelés céljára kijelölt osztályokkal. Mindez azért tör­tént, hogy a tervezet kidolgozá­sánál számításba vehessék a nevelés különböző területein jelentkező sajátos iskolai prob­lémákat, s a .valóság ismereté­ben állítsák fel a követelmé­nyeket, illetve hangolják össze azokat a szocializmus építésé­nek jelenlegi és perspektivikus igényeivel. Az előmunkálatok­nál nagy segítséget jelenhettek a szovjet és a csehszlovák ta­pasztalatok, valamint azok ■ a kísérletek, amelyeket a mosta­ni tervezetet megelőző nevelé­si tervjavaslat alapján folytat­tak az ország számos iskolájá­ban. A csaknem 200 oldal terje­delmű nevelési tervezet vitá­ját az Országos Pedagógiai In­tézetben a fővárosi és a megyei tanácsok iskolacsoportjainak vezetői, valamint a Pedagógus Szákszervezet köznevelési fe­lelősei készítik elő. A vitákra november 20 és december 20 között kerül majd sor az isko­lákban. Macmillannak nem egyszer kellett elővennie minden színészi fogását és harago­san fenyegetőznie, amíg a Nemzetközösség tagjai el­fogadták a Közös Piacra vonatkozó elgondolásait. tő jogokat, esetleg népszava­zással kierőszakolni. Nyugat-Európa véráztatta földjén tehát új és — mint Mindenkinek adjuk meg a maga koronáját — írja aláírásában a párizsi Libe­ration ez alatt a karika­túra alatt. De Gaulle az alkotmánymódosítás értel­mében uralkodói jogkört kapna, a gyászkoszorúba tett felírás pedig annyit je­lent, hogy „ezt a demokrá­ciának”. kor egységes hitleri Német­ország. Hiszen De Gaulle azért csatlakozik oly szorosan Aden­auer mellé az anyagi hasznon kívül, hogy ezzel véglegesítse Németország kettéosztottságát, mert egy egységestől mégis csak fél, Adenauer viszont azért, választja szívesebben De Gaulle szövetséget, mert tőle kell a legkevésbé félnie. Vagyis, a mérleg nyelve eb­ben a nyugat-európai együtt­működésben Adenauer maradt. Ismerve viszont az agg kancel­lár revansista vágyait, katonai kalandokra való hajlamossá­gát, a mögötte álló nyugat­német nagytőkét és a vele szimbiózisban lévő tisztikart — szerepe és Nyugat-Európában egyre döntőbb szerepe még olyan veszélyekbe ránthatja bele Franciaországot, valamint egy meggyengültén Közös Piac­ba csatlakozó Angliát, amely a nyugat-európai tőkés hatalmak súlyos megrázkódtatásához ve­zethet Máté. Iván ügyminisztérium szóvivője rö­viden úgy: a levelet nyugat­német. belügynek tekinti, ami­hez „Őfelsége kormánya nem fűz konimentárt”. Nem is fűzhetett, hiszen a kommentárt a tények maguk adták meg. Azok a tények, hogy egyrészt Anglia kénytelen udvariasan kopogtatni a Közös Piac kapuján, másrészt De Gaulle tábornok az amerikai segítséggel felerősített nyugat­németek támogatását élvezve, nyíltan ellenzi a kopogtatás elfogadását. Ugyanekkor e tá­mogatás birtokában, tudva, hogy ezt a francia demokrati­kus és hazafias közvélemény nem valami szívesen veszi, elég erősnek érzi magát, a parla­menttel szembefordulva szinte abszolút monarchákat megille­Nehru mondta legutóbb — a legmeglepőbb és legváratla­nabb szövetség alakul ki, két évszázados ellenség szövetsége egységes tőkés kartellban, a BÉNÉLUX-államokra és Olasz­országra támaszkodva, ponto­san úgy, mint egykor a német­római szent birodalom. Csupán ezúttal egy televízióval és lég­hűtéses kondicionáló berende­zéssel felszerelt, amerikai fel­hőkarcolókból álló, lökhajtásos repülőgépre ültetett német- római szent birodalom-szerű­ségről lenne szó. Ám, ennek a Párizs—Bonn tengelynek létrejötte és Anglia szinte megalázoltnak ható ko­pogtatása egyben a NATO-szö- vetség belső válságára is mu­tat. Arra, hogy az amerikai se­gítséggel feltámasztott nyugat­európai kapitalizmus éppen úgy igyekszik magát függetle­níteni mindenkitől, mint a hú­szas évek végén az ugyanígy feltámasztott Németország. Az, amely a kölcsönökből megerő­södve, a Dawes, Young egyez­mények hasznát bezsebelve, katonai egyenjogúságának elis­merése után Hitlert dobta á felszínre. Persze a szövetség néni olyan egységes valami, mint az egy- , lapodás ,az eviani egyezmény után sem vesztette el jelentő­ségét, A Thernze partján jól tudják mindezt, ezért nyelte le Mac­millan az enyhe pofont és ezért nyilatkozott a levélről a kül­Alig száradt meg a tinta De Gaulle tábornok és Adenauer kancellár stuttgarti közös nyi­latkozatán, amelyben leszögez­ték: „kívánságuk, hogy barát­ságuk előmozdítsa Európa egy­ségesítését és szövetségeseikkel Napnyugati őrjárat De Gaulle cs Adenauer Stuttgartban.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom