Észak-Magyarország, 1962. szeptember (18. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-11 / 212. szám
Kedd, 1962. szeptember 11, ESZAKMAGYARORSZAG s A Széchenyi utca új színfoltja A mi világszemléletünket elfogadni nemcsak annyit jelent, hogy azt szavakban magunkévá tesszük. A deklaráció, a kinyilatkoztatás nem sokat ér, aki a mellét döngeti, az nem bizonyít semmit. Az új megvalósulásáért tenni, cselekedni leéli, különben a legszebb eszme is csak malaszttá válik. Ez a kiinduló pont, amikor az átalakuló mezőgazdaság irányítóinak munkáját, emberi cselekedeteit tesszük mérlegre. A vezető természetesen nem mindenható, nem várunk tőle , emberfeletti tetteket. Alapos politikai tapasztalat után mondjuk ezt De a vezetők szerepe koránt sem lebecsülendő. A döntés, az irányítás kulcsa az ő kezükben van. A falu gazdálkodásának irányítóit a közösség ültette a vezetői székbe éppen azért, mert korábbi tevékenységük, hozzáértésük találkozott a közvélemény elismerésével. Az idő meghúzta a parcellás gazdálkodás fölött a harangot, mert az nem életképes. Éppen ebből a felismerésből származott az átalakulás is. Száz és ezer holdak kerültek egybe, s ezzel mintegy szűkebbé vált a régi „ruha”. Ha az irányításban, a szakmai gyakorlatban nem tudnánk szakítani a megszokottal, az egykori rutinnal, nehezen tudnánk előre jutni, falun a szocializmus építése döcögő szekérhez hasonlítana. Mit jelent ez a valóságban? Először is azt, hogy felkaroljuk az újat, alkalmazzuk a tudomány eszközeit. Gönciuszkán a szakvezetőknek vitába kellett szálniuk a tagok jó részével, mert azok ferde szemmel nézték a műtrágya vásárlást. Nem ismerték annak a talaj termőerejére gyakorolt hatását. Valamikor, a Patay uradalom idején szórtak valamennyit a cukorrépára. Keveset. így áz uraság répája nem is lett nagyobb a kisgazdákénál. Nya- valygásnak tartották az egészet. S akkor igazuk volt. S most, amikor a tsz vezetői nagyobb mennyiséget vásároltak, pazarlást gyanítottak. Nem nehéz kitalálni: élt bennük a régi tapasztalat. A göncruszkai vezetők állták a sarat. S most? 21 mázsánál többet arattak egy holdról a Bezosztája 4 búzából. Ilyenre a legöregebb falubéli sem emlékszik. Az új szemlélet győzött, az, amiért tulajdonképpen érdemes volt életrehívni a termelőszövetkezetet. Ilyen meggondolás vezette a főnyi tsz elnökét is, amikor a faluba került és kiszóratta a földekre a hosszabb ideje raktárban fekvő 400 mázsányi szuperfoszfátot. Most ott is annyi gabona termett, hogy nem győznek hálálkodni az elnöknek. Nem tettek ördöngőset ezek a vezetők, csak el tudtak szakadni a kalodát jelentő régi gyakorlattól. Ismereteket, tájékozottságot szereztek. Ügy tették ezt, hogy tudatában vannak küldetésüknek — tanulnak, olvassák a szakfolyóiratokat. Aki hivatásnak tekinti foglalkozását, megtisztelőnek a nép szolgálatát, az szenvedéllyel tud küzdeni a visszahúzódó kényelmesség, a megszokottság ellen. A minap egy állami gazdaság igazgatója előadást tartott tsz-vezetőknek. Olyan helyre nevezték- ki, ahol több millió forintos deficitet kapott örökségül. Ezután elsorolta, milyen sok-sok lehetősége van annak, hogy növeljük a kenyérgabona termésátlagát. Mikor erről beszélt, a szakember, a tudomány érveit hozta fel. És nemcsak azt, amit az egyetem nyújtott neki, hanem azt is, amit azóta tapasztalt, amit szaldrodalomból olvasott. Azt mondta, hogy: igen, ki tudjuk elégíteni az ország kenyérgabona szükségletét hazai termésből. S mindjárt hozzátette: — Ha mi ezt nem tudjuk a mezőgazdaságban elérni, nem vagyunk a helyünkre valók. Pályát keli változtatnunk... Közömbös ember így nem beszélhet, csalt olyan, aki tudja, érti feladatát, hivatását, s azt is tudja, hogyan fejlődik a világ gazdasága, mire vagyunk képesek, mit kell tennünk. Ma már mind több az olyan gazdasági vezető, aki kiválóan érti dolgát, s ez a jó tulajdonsága lelkesedéssel, küzdenivágyással is párosul. S, hogy vannak helyben topogók is, az többnyire abból következik, hogy nem tudnak lépést tartani az élet követel menyeivel. Akik a kényelmet szeretik, s megszokták a korábbi sémákat, azok félnek az újtól, s tartózkodnak a változásoki ÓL Ezt tapasztalhattuk akkor, amikor egyik-másik termelőszövetkezetben kaszálás után állt a lánctalpas traktor, holott a határban lett volna a helye. Ez mutatkozik meg akkor is, amikor egyes helyeken tartózkodnak az állami gazdaságok által már fényesen igazolt intenzív búzaíajták termesztésétől. Vagy mit lehet mondani arról, hogy a miskolci Táncsics és Egyetértés Tsz-ben kihasználatlanul állnak a jószág-férőhelyek? Ez a várakozás csak kárral jár, használatba vételükig az új épületek holt tőkének számítanak. És sorolhatnánk még számos példát annak bizonyítására, hogy ahol hibák vannak, ott a szemlélettel is baj van. A jó gazdasági vezetők állandóan keresik a legegyszerűbb, a legésszerűbb eljárásokat Amikor Göncön kiadták kapálásra a kukoricaföldeket, azt is lehetővé tették, hogy a tagok köztesként babot ültessenek a termés feléért. Nincs is ma talán a környéken sem ilyen szép kukorica. Az emberek érdekeltek lettek a munkában, s mivel a vezetők körültekintően intézkedtek, két haszon származik: magasabb lesz a jövedelmük és több áru kerül a piacra. fsak az tud lépést tartani a kor követelv< ményeivel, aki állandóan előre tekint, képezi magát, s lát szűkebb pátriáján túlra is. A tudás felvértezi az embert. Ma már ezernyi lehetősége van annak, hogy a termelőszövetkezeti vezetők megismerkedjenek a leghaladóbb agrotechnikával, termelési módszerekkel, tanulhatnak az állami gazdaságok több mint 10 éves gyakorlatából, a rendszeresen megjelenő szakfolyóiratokból, a gyakorlottabb gazda példájából, s aki elfogadja a mi világ- szemléletünket, az erről nem feledkezik meg. Garamj Ernő Lakások, iizleíház a kazincbarcikai új üzemek dolgozói részére Borsod megye első szocialista városa, a borsodi bányavidék szomszédságában épült Kazincbarcika, az idén újabb létesítményekkel gazdagodik. A bányászok és a vegyipari üzemek dolgozói részére épült újvárosban az idén csaknem 400 új lakást építenek. Az előregyártóit, középblokkokból épült 16 háromemeletes épületben eddig már 56 lakást adtak át. Az új bérházak egy egészen új utcasort alkotnak a fejlődő városban. Az új városrész lekosságának ellátására kezdték meg az új üzletház építését, amelyben ötjjj boltot helyeznek el. A tervek* szerint az építkezéssel az év vé-* Tejet állítanak elő * káposztalevélből, | borsóhüvelyből | és más növényekből | A garstoni kutatóintézetben* káposztalevélből, borsóhüvely• fjj bői és más növényekből tejet * állítanak elő, s még az idén* megnyitják a mesterséges tej% kísérleti gyártására berende-* sett üzemet, s ha majd a kísér- J let beválik, hozzálátnak a nő-* vényi tej nagybani előállítása-* hoz. * A mesterséges tejet folyé-* kony, vagy pedig poralakban^ hoznák forgalomba, s remélik,* hogy a .növényi tej a tehéntej- J jel árban is versenyezhet majd. * Jelentősége azért nagy, meríS egyrészt olyan csecsemők és* kisgyermekek is táplálhatok,* ofcik a tehéntejet nem bírják, % másrészt sohasem lesz elegen-* áö a tehéntej a világ összes iji OVermekei számára és az ősz-* s2es protein-hiányok fedezésé-* *e. ezzel szemben —-•* gére elkészülnek, az üzleteket pedig jövőre nyitják meg, A fejlődő város gyermekeinek iskoláztatására hétfőn kezdték meg az új, 12 tantermes iskola építését. A korszerű előadótermekkel, szertárakkal felszerelt iskolát a tervek szerint jövőre adják át rendeltetésének; Az épülő új üzemek, mint többek között a Berentei Vegyiművek és a Könnyűbeton- gyár dolgozóinak elhelyezésére az idén újabb 300 lakás építését kezdik meg. Ezek közül több mint 100 a központi általános iskola mellett épült. Az építőkre itt kettőzött feladat vár. mert az új lakónegyednél tőzeges, süppedékes a talaj. Az épületek alapozásánál ezért először betoncölöpöket mélyítenek a földbe, s erre húzzák rá a falakat. A 144 lakás beton- cölöpeinek mélyítését hétfőn befejezték, s megkezdték az alapozást. Reprezentatív könyvesbolt, nyílt Miskolcon, a Kazinczy utca és a Széchenyi utca sarkán. Az önki-, választó jelleggel működő könyv csboltot a Miskolci Tervező Vállalat tervezte. Kisiparosok a világszínvonalért Miskolc egyik mellékutcájában, Demcsák István kisiparos műhelyének udvarán érdekes alkotmány kelti fel a figyelmet. A vasvázra felszerelt valami „feltűnően” hasonlít a Könnyűgépgyár emelőtargoncájának megfogószerkezetére. A megfogószerkezeten tömör nehezék, s az itt dolgozó két ember élénk figyelemmel tanulmányozza, hogy a vasvázra szerelt olajelosztó hogyan működteti a hidraulikus berendezést, emeli, süllyeszti a két- tonnás terhet. — Hát maguk mit csinálnak? Csak nem a Könnyűgépgyárral konkurálnak? — kérdezzük csodálkozva; A két ember elmosolyodik, s egyikük — akiről később megtudjuk, hogy Üveges Imrének hívják, s foglalkozására nézve műszaki ellenőr — ezt mondja: — A konkurálásról aligha van szó, mert mi mindketten a gyár dolgozói vagyunk; — Hát akkor, még érthetetlenebb a dolog; ; J — A magyarázat nagyon egyszerű — hangzik a válasz. — Targoncáink olajelosztóit öt kisiparos készíti. Ez nagy segítség nekünk, így mi nagyobb ütemben foglalkozhatunk más alkatrészek készítésével. Itt, a helyszínen ki is próbáljuk, beszabályozzuk, a hibásakat visszaadjuk javításra. Ezzel ugyan sok baj nincs, látja — int a katonásan sorba- rakott olajelosztókra — kipróbáltunk vagy harmincat, s kettőt találtunk, amelyen még kisebb javítást kell végezni. A kisiparosok munkájával meg vagyunk elégedve, nincs panasz a minőségre. Az első pillanatban kissé furcsán hat, hogy nagyüzem, pontosabban nagyüzemek — a Könnyügépgyár, a DIMÁVAG, a Nehézszerszámgépgyár, a Drótművek, a Mezőgazdasági Gépjavító, s még egy sor vállalat — kisiparosokkal készíttetnek exporttermeléshez alkatrészeket. Szükséges ez egyáltalán? — De még mennyire! — mondja meggyőződéssel Lopa- tovszki Ede. a KETI megyei ki- rendeltségének vezetője. — A KETI — azaz a Kisipari Exportra Termeltető Iroda kirendeltségét két éve hoztuk létre Borsodban. Az „aranykezű” magyar kisiparosok termékeikről világszerte ismeretesek. Célul tűztük ki, hogy ezt a „rejtett” tartalékot bevonjuk az exporttermelésbe, az importpótló anyagok készítéséhez. Az üzemek eleinte bizonyos tartózkodással fogadták a kisiparosok segítségét, de ahogy megismerték munkájukat, egyre nagyobb megrendeléseket bíznak rájuk. Elsősorban olyan termékek készítésével bízzák meg őket, amely sok aprólékos munkát kíván, s amely a gyárnak nem kifizetődő. És hogyan fogadják ezt a kisiparosok? — Amióta megbíztak exportmunkával — mondja Sándor István kisiparos —, nem is szívesen vállalok más munkát; — Ez biztos kenyeret, nyugodt munkalehetőséget biztosít — vélekedik Márton Tibor géplakatos. — Az ember voltaképpen gyári dolgozó lesz, (hiszen mi is borítékban kapjuk a fizetést), különbség annyi, hogy saját műhelyemben, s gépemen végzem a munkát. Mi nagyon örülünk, hogy ennyire bíznak bennünk, és az exporttermelésben számítanak ránk. A megyében eddig 34 kisiparos termel exportra 29 vállalat megbízásából. Van eset, amikor olyan munkát végeznek el, amellyel nem kis gondtól szabadítják meg a vállalatot, vagy intézményt. A Műszaki Egyetemnek például villamoskemencékre van szüksége. Hazai vállalat nem foglalkozik vele. Külkeri Dénes keramikus vállalkozott arra, hogy megcsinálja. Eddig három kemencét készített eL A kemencék beváltak, s Külkeri — a megrendelés alapján — még ötöt készít. A DIMÁVAG-nak egyidőben néhány trafóra volt. szüksége. A budapesti ktsz — sok munkája miatt — nem tudta elkészíteni időre. Veres László és Vitner Ödön elektrómű- szerész kisiparosok vállalták, rövid határidő alatt elkészítik. Állták szavukat A gyár elismerőleg nyilatkocrik munkájukról. A Mezőgazdasági Gépjavítónak sürgősen félmillió forint értékű forgócsúcsra van szüksége. Kiss László, Havasi György, Szentpétert János vállalta a munkát. Ugyané vállalatnak Szalai Zoltán, Sasvári Árpád, Boros Ferenc. Bányái Zoltán, Tuza Miklós, Márton Tibor különféle típusú szállító szalagot készít szovjet megrendeléshez. A kisiparosok munkáját milliókban is kj lehet fejezni; ’ — Tavaly egész évben a miskolci, illetve a borsodi kisiparosok 828 ezer forint értékű exportárut, és importpóttó anyagot készítettek — mondja Lopatovszki Ede. — Ez év első felében már 2 800 000 forint értékű árut termeltek. Ss az igény állandóan nő. Éppen ezért ez évben még 14—15 kisiparost vonunk be az exporttermelésbe. A magyar ipar termékei egyre keresettebbek külföldön, a gyárak igyekeznek növelni a termékek színvonalát, s ehhez nyújtanak segítő- kezet a legjobb, legrátermettebb kisiparosok. fCSR)-----o----n övényi* Vágókból mindenkor elegen-'* •fő tejet lehet majd gyártani. * Tiszakeszi arról híres, hogy úgy általában „jól mennek ott a dolgok”. A tsz szépen dolgozik, az emberek elégedettek. Persze azért akadnak gondok is. De az talán nem is lenne jó, ha nem volnának néha problémák. Molnár Józsefné, a falu nőtanácsának elnöke sokat és szívesen mesél munkájukról, eredményeikről, terveikről, de panaszkodik is. Molnárné három éve viseli megtisztelő feladatkörét, melyet az asszonyok bizalma és megbecsülése ruházott rá. A többi vezetőségi taggal együtt örömmel végzi sokszor nem is olyan könnyű munkáját. Mert szép dolog ez, összefogni a falu asszonyait, közösen művelődni, szórakozni, megbeszélni egymás ügyes-bajos dolgát. A tiszakeszi asszonyok nem restellnek tanulni, néha még idős fejjel sem. Tavaly kertészeti szakkört szerveztek. Kruj Mihály agronómus 12 előadást tartott az érdeklődő asszonyoknak. Az idén baromfitenyésztési tanfolyamot indítanak majd — újságolja Molnárné örömmel. Remélik, hogy hasonló érdeklődésre tarthatnak majd számot ezek az előadások is. Hagyományos szokás az is, hogy minden héten összejönnek a falu asszonyai. Ilyenkor kerül sor egy-egy rendezvényre, vagy egyszerűen csak beszélgetnek, kézimunkáznak. A „repertoár”-ban szép dolgok vannak. Az idén is szeretnék ezeket felújítani. Azért hangsúlyozza, hogy az idén, mert az évad itt is most kezdődik. Nyáron, a mezőgazdasági munkák dandárja idején nem nagyon érnek rá. Most ősszel, de különösen a téli estéken jobban lesz ráérő idejük — jól esik majd a találkozás a többiekkel egy-egy hangulatos rendezvényen. Tavaly, többek között, kismamák iskoláját rendeztek, amelynek résztvevői sok érdekes tapasztalatot, hasznos tudnivalót sajátítottak el. CTEgyütl érdekesebb Érdekes színfoltja volt a téli estéknek néhány meghitt klubest, mint az apák napja, vagy az öregek estéje. A jólsikerült rendezvényeket hasonló formában az idén is megismétlik. Minden hónapban egyszer politikai tájékoztatót is tartanak. Sok asszony kézimunkázik a faluban. Azonban nem mindegyikük tudja megkülönböztetni az értékest — a ma még eléggé burjánzó — giccstől. Persze ez nem az ó hibájuk. A Háziipari Szövetkezet boltjaiban és az állami üzletekben is jócskán található ma még Ízlésesnek semmiképp sem mondható minta. A gyanútlan — és kellő felvilágosítás hiányában tapasztalatlan — vevőkre ugyancsak szívesen sózzák rá ezeket a „művészi” dolgokat. Ez ellen kell tehát valamit tenni. A nőtanács tagjai elhatározták, hogy szakavatott vezető segítségével igazi magyaros hímzőtanfolyamot szerveznek. A jó munka, s a szép tervek dicsérete után szóljunk a gondokról is. Első és legfontosabb a helyiség-hiány. Sokszor akadályozza az asszonyok összejövetelét, hogy nincsen megfelelő saját helyiségük, s ahol alkalomadtán összejönnek, elég gyakran éreztetik velük, hogy ők ott tulajdonképpen csak megtűrt vendégek. Csodálatosképpen a televízió is éppen akkor „romlik el”, ha történetesen az asszonyok szeretnének megnézni egy-egy műsort. A falu vezetőinek feleségei — tisztelet a kivételnek — nem nagyon látogatják a nőtanács rendezvényeit. Nem ártana erről elgondolkozni azoknak, akiket közelebbről érint a dolog. Átlagosan 70— 80 asszony látogatja a különféle műsorokat, előadásokat. Talán többen is jönnének, ösztönözné őket, ha a vezetőség asszonyai is velük együtt tanulnának, szórakoznának. Eredményekben gazdag, jó munkát kívánunk a tiszakeszi nőtanács tagjainak, az asszonyoknak pedig kellemesen, hasznosan eltöltött klubesteket. Gyárfás Katalin Két újabb lengyel—magyar szénelőkészítő mii beruházását kezdik meg A lengyel bánya- és energiaügyi minisztérium, valamint a Nehézipari Minisztérium beruházási szakemberekből áltó közös bizottsága elhatározta, hogy még ez évben megkezdik a harmadik közös lengyel- magyar szénelőkészítő mű beruházását a lengyelországi makasowi bányában. Ez nagyobb lesz az előző kettőnél, óránkénti 140 tonna kapacitós- sal termeli a szenet a meddőből. Ugyancsak döntöttek a •Dimitrov bányaüzemben tele. :pítendő negyedik szénelőkészí- Itő mű beruházásáról is. Ezt * 1963 elején kezdi meg a Hallj; dex. A két új üzem műszaki * berendezéseit, ugyanúgy mint *a már meglévő kettőt, Tatabányán tervezik és készíufcj Szemlélet,tájékozottság