Észak-Magyarország, 1962. szeptember (18. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-23 / 223. szám

2 ESZAKMAGYARORSZAG ' Vasárnap, 1962. szeptember 23. Gromiko beszéde az ENSZ-közgyűlésen (Folytatás az 1. oldalról). javaslatát, hogy 1963-ban hívjanak, össze nemzetközi kereskedelmi értekezletet. Ez az értekezlet megvitatná egy olyan nemzetközi kereske­delmi szerv létrehozásának kérdését, amely mindenféle megkülönbözte­tés nélkül felölelné a világ minden térsé­gét és országát. Gromiko a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az egyik legélesebb nemzetközi problé­ma a német békeszerződés megkötése és ezen az ala­pon a nyugat-berlini hely­zet normalizálásának kér­dése. A német békeszerződés meg­kötésével befejező jelet tenni a második világháború után — mondotta Gromiko — nemcsak annyit jelent, hogy eleget te­szünk a nemzetközi szokások­nak és normáknak, hanem mint a háború utáni tapaszta­lat bizonyítja, ez az európai tartós béke biztosításának alapja. Hónaprúl-hónapra — foly­tatta Gromiko — fokozó­dik a feszültség Nyugat- Berlinben, amelyet a NA­TO katonai támaszpontjá­vá változtattak és amely a Szovjetunió, a Német De­mokratikus Köztársaság és más szocialista országok , ellen irányul. Ritka az olyan nap, amikor nem történnek kísérletek arra, - hogy Nyugat-Berlint provoká­■ ciókra. használják fel a Német Demokratikus Köztársaság el­len. Ez önmagában is súlyosan veszélyezteti a békét. Természetesen jobb lenne — mondotta Gromiko —, ha a ■ nyugati hatalmak velünk _és más országokkal együtt aláír­nának egy, vagy két különálló békeszerzőídést a két német ál­lammal.’ Ha azonban a nyugati ha­talmak nem hajlandók er­re, a Szovjetunió más ál­lamokkal együtt — ame­lyek ezt akarják — aláírja ennek minden következmé­nyével a békeszerződést a Német Demokratikus Köz­társasággal. Gromiko felhívta a küldöt­tek figyelmét arra, hogy egyes NATO-hatalmak vezető ál- lamféríiai preventív nukleáris háború kirobbantására buzdí­tanak. A szovjet népet, a szocialis­ta országokat nem lehet megfélemlíteni a preventív háborúval való fenyegető­zéssel — jelentette ki Gromiko. — De a szovjet kormány folytatva megmá­síthatatlan bckepolitikáját, minden tőle telhetőt elkö­vet azért, hogy megakadá­lyozza az új világháborút. Minden felhívás arra, hogy elsőként mérjenek nukleáris csapást, ellentétben áll az ENSZ alapokmányának cél­jaival és elveivel, a béke fenn­tartásának érdekeivel és ösz- szeegyezfethetetlen az emberi­ség becsületével és lelkiismere­tével. Ezért a szovjet kor­mány szükségesnek tartja, hogy fontos és sürgős külön napirendi pontként a 17. köz­gyűlés elé terjessze „a preventív háború pro­pagandája elítéléséről szó­ló” kérdést, valamint a közgyűlés megfelelő hatá- • rozatának tervezetét. Gromiko után Stevenson, amerikai küldött szólalt fel. Azt bizonygatta, hogy „alapta­lanok” azok az Egyesült Álla­mokkal szemben emelt vádak, hogy agressziót készít elő Ku­ba ellen. Fejtegetései azonban csak arról győzhették meg a hallgatóságot, hogy helytállóak ezek a vádak. Fenyegető hangnemben megismételte, bogy az Egyesült Államok hajlandó bármilyen intézkedésre Kuba ellen, ha a kubai kor­mány valamiféle „felfor­gató tevékenységet" fejt ki a nyugati féltekén., A közgyűlés legközelebbi ülését szeptember 24-én tartja. * Gromiko szovjet külügymi­niszter kormánya megbízásá­ból azzal a kéréssel fordult Zafrullah khánhoz, az ENSZ- közgyűlés 17. ülésszakának el­nökéhez, hogy tűzzék fontos és sürgős kérdésként az ülésszak napirendjére a preventív atom­háború propagandájának el­ítélését. Ugyancsak Gromiko kérte az elnököt, hogy az ülésszak napirendjére önálló és sürgős pontként tűzzék az összes ál­lamok és népek szempontjából nagyjelentőségű kérdést: „A leszerelés gazdasági program­ját.” Marc&h Buenos Aires szivében (Folytatás az 1. oldalról.) csapásra került sor Buenos Aires körzetében. A kékek egyik hadoszlopa benyomult a fővárosba és egyes hírügynök­ségi jelentések szerint A tapintatlan ánglius *- Uram: Nem veszi észre, hogy ön teljesen felesleges?! elfoglalta az elnöki palo­tát, valamint a hadsereg­ügyi minisztériumot. Mendoza városában — az ország északnyugati részében — tüntetésre került sor. A fel­vonulók ezt a jelszót kiáltot­ták: „Igent mondunk az alkot­mányra, nemet a katonai dik- tatúi'ára!” Legújabb esti jelentések sze­rint a város szívében harc fo­lyik a „kékek” és a „piro­sak” között. A „kékek” páncélosai és tüzér­ségi'ütegei tűz alatt tartják a város központjában lévő Alkot­mány-teret védő „piros” egysé­geket. A legfrissebb tudósítások szerint repülőgépek is be­avatkoztak a küzdelembe, bombáztak és gépfegyver- sorozatokat adtak le. Mint- a légierők este kiadott nyilatkozatából kiderült, a repülőgépek a „kékeket” támo­gatják. A légierő — hangzik a nyilatkozat — a Campo de Mayo-iak oldaláh áll, s áz. el­lenfél feltétel nélküli megadá­sáért küzd, A rádióállomások felszólítot­ták a belváros lakóit, ürítsék Id otthonaikat, Összehangolt akció Milyen nyelven? Gstvánmajori gondok és a felelősség Néhány hónappal ezelőtt cikksorozatban számoltunk be az istvánmajori Uj Élet Tsz-ről, s az ottani állapotokról. Szóvá- tettük, hogy magas a föld aranykorona értéke, s emiatt az islvánmajoriak magasabb adót fizetnek. Irtunk arról is, hogy a termelőszövetkezet gyenge működéséért a helyi vezetők a felelősek, mert nem szervezték a munkát, nem gon­doskodtak a közös tulajdon vé­delméről. Cikkünket olvasta a megyei Földmérési és Térképészeti Hi­vatal több vezetője is. A hiva­tal vizsgálatot rendelt el Ist- vánmajorban, s olyan megálla­pításokat. tettek, amelyek alá­támasztották a cikk állításait. A hivatal egy szakagronómusa két napig vizsgálódott, s ennek alapján fellebbezést nyújtott be a budapesti felettes szerv­hez. A fellebbezést az Orszá­gos Földmérési és Térképésze­ti Hivatal részben elfogadta, s határozatot hozott arról, hogy az adóterhet 200 aranykoroná­val csökkenteni kell. A vizsgá­lattal egyidöben megállapítot­ták azt- is, hogy Istvánmajor­ban művelési ágváltozás tör­tént, új tanyaközpont jött lét­re, bizonyos földterületek más minősítésű osztályba kerültek. És itt kezdődik cikkünk tu­lajdonképpeni mondanivalója. A termelőszövetkezet az emődi községi tanáccsal együttesen kérte a mezőcsáti járási ta­nácstól a művelési ág változá­sával kapcsolatos felülvizsgá­lást, ellenőrzést. A kérő leve­let augusztus 9-én küldték meg a járásnak, de sajnos, azóta semmi nem történt, holott ha a tanács intézkedett volna, máris csökkenteni lehetett volna az adóterheket. Sajnálatos fény, hogy szinte hónapoknak kell eltelniük, amíg sürgősen elintézendő ak­ták a járási tanács illetékesei­nek kezébe kerülnek. A járás­ban a leggyengébb tsz-ként tartják számon az istvánmajo- rit. Erről tudnak az illetékesek, s tudnak arról is, hogy a hi­báknak. egy része objektiv kö­rülményekből származik, Ab­ból, hogy az istvánmajoriak régóta igazságtalannak tartják azt az adókiszabást. Panasza­ikkal már számos helyre for­dultak, de mindig határozatlan választ kaptak. A szláv ajkú istvánmajoriak — akiket Hor- thyék telepi: ettek el Derenkről — azt tartják, hogy előítélettel viseltetnek irántuk, ezért nem intézkednek. Ha beszélgetünk a járási ve­zetőkkel. sajnos, nyomára buk­kanunk bizonyos előítéletnek, noha ez nem a másajkú nem­zeti kisebbség felé irányul. így nyilatkoznak: ■■ ‘ — Nem szeretnek dolgozni, nem is érdemes velük különö­sebben törődni.;, Nem kell magyarázni, hogy mennyire tarthatatlan ez az álláspont Az eredménytelen gazdálkodás valóban nagyrészt az istvánmajoriakon múlik, de azt is meg kell állapítani, hogy a járás sem fordít kellő gondot arra, hogy a tsz kiláboljon a gazdasági nehézségekből. Más­képpen hogyan történhetett, hogy megyei szerveknek kellett felismerniük az Istvánmajorban megoldandó problémákat. Ho­gyan lehetséges az, hogy im­már csaknem két hónapja fek­szenek az akták a mezőgazda- sági osztályon? S hogyan tör­ténhet az, hogy elemi kérdé­sekben nem világosítják fel a termelőszövetkezet vezetőit. Sajnos, a tsz-be kihelyezett ag- ronómus sem tudja azt, hogy ha a művelési ágban változás történik, jelenteni kell. Azt sem tudják, hogy a Földméré­si Hivatal határozata ügyében hogyan kell eljárniuk. A járási tanács minderre már korábban felfigyelhetett volna. Következetes segítségnyúj­tásra van szükség. A futó lá­togatásokból az istvánmajori­ak nem sokat profitálnak. Meg­értő emberséggel kell hozzájuk közeledni. Garami Ernő Az ér végén ; megjelenik az új helységnévtár . A Központi Statisztikai Hi­vatal az év végéig közreadja a ! legújabb helységnévtárt. A mintegy ezer oldalas könyv be­számol Budapest, a négy me­gyei jogú város, az 58 járási jo­gú város, továbbá hazánk 3207 községének és mintegy 17 ezer külterületi lakott helyének te­rületi, közlekedési, postai ada­tairól. Az új kötetben ezen kívül megtalálhatók a népesség szá­mára, a lakóházakra, az egész­ségügyi, kulturális intézmé­nyekre és a közművekre vo­natkozó adatok. A helységnév- tár ismerteti a közigazgatási kirendeltségek címeit és a i igazságügyi szervezet területi beosztását is. A „Vérző Madonna” 99 Az emberi hiszékenység útjai úgy látszik végtelenek, s ezt egyesek alaposan ki is használják Nyugaton, New Yorkban, Londonban, Párizs­ban gombamódra szaporodnak a különböző szekták, amelyek egyrészt félrevezetik és ki­fosztják a beléjük botlott híve­ket, másrészt jó alkalmat nyúj­tanak néhány „főpapnak”, hogy megszedje magát. A New York-i Fifth Avenue egyik elő­kelő fodrászüzélete például a köldökimádók szektájának a központja. Hogy mit csinál­nak? Amit nevük is Ígér: ösz- szegyülnek, levetkőznek, aztán kiki órákon át nézi a saját köl­dökét. A köldök ugyanis — hi­tük szerint — az „Igazság sze­me,” s az elmélyülés irányá­ban tisztítja a lelket. Az effajta társaságok azon­ban nemcsak nevetségesek, ha­nem legalább annyira veszé­lyesek. Az Igazság Ütja nevű szekta Párizsban megtiltott hí­veinek minden orvosi beavat­kozást, mondván: úgyis elren­deltetett meggyógyul-e, vagy meghal. A rendőrségi nyomo­zás már későn derített fényt egy szörnyű tragédiára: Odette M. 16 esztendős leány megfá­zott, de kerülte az orvost, sőt a nyirkos imaházi helyiségben vizeslépedőbe burkolózott. Így pusztult el — a penicillin és a sztreptomicin korában! Áldozatokat szedett a Világ­űr vitézeinek szektája is. Mi­közben a világűrnek valóban megvannak a maga bátor és vi­téz úttörői, a párizsi 38 eszten­dős Alfréd Belmonte elhatá­rozta, hogy kihasználja a koz­mikus konjunktúrát. Elő’ször „hangokat” hallott a világűr­ből, azután lila palástot öltött és kinevezte magát püspöknek, majd egy gazdag mecénásra akadt, s templomot bérelt. Itt aztán szabadjára engedte ma­gát, s elővette a szekták nélkü­lözhetetlen kellékét: a világ végét. Bejelentette, hogy erre fel kell készülni, s a vezeklés legjobb módja a koplalás, a böjt. Nem ehettek mást a tisz­tulok, mint naponta egyetlen kis narancsot héjastul, s köz­ben tömjénfüstben könyörög­hettek bűnbocsánatért. A pári­zsi rendőrséghez számos felje­lentés érkezett olyan családok­tól, amelynek tagjai eltűntek Belmonte gépezetében. Végül is feltörték a templom kapuit, s ott megdöbbentő kép tárul­hatott szemük elé: csonttá so- ványodott embereket láttak. A hívők között volt Golmit mű­anyaggyáros felesége, aki már mindössze 29 kilogrammot nyo­mott. Csupán a kozmosz püs­pöke és feleségei — mert enge­délyezte magának a többnejű- séget! — voltak jó húsban. Minden jel szerint nem tartót-; tak anyira a világvégétől, hogy maguk is böjttel vezekeljenek. A bíróságon végződött, ugyancsak Párizsban, a „Vérző Madonna” ügye is. Csaknem kilenc éve kezdődött ez a fur­csa eset, amikor Jean Salate, entrevauxj kocsmáros egy fá­ból készült Madonna-szobrot kapott ajándékba barátaitól. Véletlenül lelökte az asztalról, s a szobor karja levált. Salaié­nak azonban balszerencsés napja lehetett, mert röviddel utána bevágta a kezét is. De ez ötletet adott, bevérezte a szo­bor tört helyét, s megmutatta barátainak. Először tréfának szánta — így vallott a bíróság előtt —, de amikor komolyan vették, maga is elkezdte hir­detni a csodát. Az emberek oda zarándokollak, a kocsmá­ros emléktárgyakat és képesle­velezőlapokat árult, majd a szobrot egy Leonardi nevű fes­tő javaslatára Párizsba vitték, s egy régiségkereskedés kira­katában állították ki. Kisfil- mét készítettek a csodáról és a vér bőven ömlött — az évek során ezer nyúl vére táolálta a hiedelmeket, elvégre a kocs­máros nem< volt hajlandó ’ ál­landóan megvágni az uiíát. A Madonna, illetve a vállalkozók késznénzt is elfogadtak a hálás hívőktől. Az üzlet oívan jó! ment. hoffy a T.voni Katolikus Bank külön fnlvószámlát nyi­tott, s fiókot állított fel’ a fa­lucskában. Pontos adatok csak az első három évről vannak, akkor kimutathatóan ötven­millió régi frankot (kb. két és félmillió forintot) jövedelme­zett. És Párizs csak ezután kö­vetkezett ... A botrány amiatt tört ki, hogy a kapzsiságtól megrészegült üzlettársak nem tudtak megegyezni. Salate és Leonardi, a festő szembe­fordultak egymással. Amikor az utóbbi felvett minden elér­hető pénzt és megszökött, Sa­late dühében a rendőrséghez fordult. Társát sikerült a vád­lottak padjára juttatnia, de maga is rajtavesztett, hiszen ő kezdte a csalást... A londoni Weekend című magazin riporterei az angol szigetország szektáit vizsgálták, s arra a következtetésre ju­tottak, hogy a legtöbben a cím- és rangkórság miatt csatlakoz­nak ezekhez. Elvégre mennyire más a telefonkönyvben azt ol­vasni az illető neve után, hogy apát, prépost, a lovagi gallér viselője, vagy a vaskol'ona rend birtokosa. Vannak társa­ságok, ahol már 600 forint­nak megfelelő összegért az Arany flotta lovagja, a szent római birodalom vitézi rendjé­nek viselője, a VII. Károly ér­demrend tulajdonosa lehet, de nem sokkal többért elnyerheti a Casaldorando márkija, vagy a Ryswyk hercege címét. Dr. Green, a legtekintélyesebb cím­árus, na valaki egyszerre öt rangot vásárol társaságánál« * * ♦ é » • • negyven százalékos áreoged-! ményt ad. A Weekend riportered szemé-! lyesen is felkerestek néhány főpapot. Dr. Newman Bristol-! ban rögtön csodájával kezdte: egy vak asszonynak, akinek; szemidegsorvadása volt — visz- szaadta látását. Az új ágírókat érdekelte az ügy, és a csoda főszereplőjének nevét tudakol-; ták. A doktor kivágta magát:! nem akarja, hogy zavarják az illető hölgyet, tehát sem nevét, sem címét nem hajlandó el­árulni. Valóban csoda lenne, ha! megtörtént volna. Skóciában a harminchat esztendős Sheena Govan asszony a favorit, aki szerényen azt állítja magáról, hogy ő az „Űr választottja.” Szerzett néhány hívőt, s elérte, hogy elvált férje, aki közben újból megnősült, otthagyta má-' sodik feleségét és visszatért! hozzá. A második feleség pedig' komoly gondokkal küzd, ho-! gyan biztosítsa kislányának a' legszükségesebbeket, mert a! csapodár hívő ex-fér] csupán a! szektával és az „Ür választott-; jával” törődik. ! Olyanok erek **£££: gok, mint a felfújt léggömbök,; s az emberi hiszékenység szol-, gáltatja beléjük a gázt. Amel-; lett a hatóságok valóban csak! a kirívó szélsőséges esetekben; lépnek közbe, elvégre mindig! jobbak az elbolondított hívők,; minta helyzetükkel és céljaik-] kai tisztában lévő öntudatos' emberes. ! ...................R.. E. a mikor minden erővel a Nyugat-Berlin körüli feszült­ség enyhítésére kellene töre­kedni, harci készültségben cs öltözetben lévő, állig felfegy­verzett NATO-csapatok gya­korlatoznak az amúgy is vib- ráió levegőjű „frontváros’! utcáin — ez mind a nyugat­berlini lakosok idegeivel, mind az egész nemzetközi helyzettel szemben enyhén szólva felelőtlen lépés. A mai helyzetben a nyugat­berlini NATO-csapatok csak egyetlen olyan „összehangolt akciót” produkálhatnak, amely elnyeri a közvélemény tetszését: ha felszámolják a háború fenyegető maradvá­nyait és feszesen kifelé me­netelnek a jelenlegi „front- városból”... F * Hírügynökségi jelentések | szerint a Nyugat-Berlint ;|: megszállva tartó amerikai, jjj angol és francia csapatok kö­* zölt hadgyakorlatot tartottak, ■jj amelyben mintegy tizenket- £ ezer katona vett részt. $ A rövid hír újabb adalék jjj ahhoz a kérdéshez, miért % feszült a berlini helyzet, jjj Nyugat-Berlin egész bonyo- jjí lult és veszélyes probíemati­* kaja tulajdonképpen egy cgy- jjj szerű tényre vezethető vissza: hogy tizenhét esztendővel a ■jj háború befejeződése után — ± a békeszerződés hiányában — & Nyugat-Berlin hármas nyú­jt gáti megszállás alatt van. * A jelentés egyben utal en­3j nek a megszállásnak a világ- £ békét szüntelenül zavaró jel- jjj legére is. Olyan helyzetben, rórumokon beszámolt útjáról. Méltatta találkozásait a nyu­gatnémet vezetőkkel, utalt arra, hogy Hamburgban pa- letikus szavakkal ösztönözte a nyugatnémet hadsereg tiszt­jeit, és támogatásáról bizto­sította a nyugatnémet milita­risták igényelt az atom­fegyverekre. S ahogy mind­ezekről szólott — természete­sen franciául —, józanabb hallgatói megcsóváltait fejü­ket és ezt mormogták ma­gukban: „Az elnök még .min­dig németül beszél.” Ct> Változatlanul foglalkoztatjh az európai közvéleményt a gyanúsan fellobbant francia- nyugatnémet szerelem. Meg­írják a lapok, hogy Charles de Gaulle már jóelőre fel­készült arra, hogy Nyugat- Németországban németül mondja el a nagyközönségnek szánt beszédeit. Mint most kiderült, jóelőre nyelvórákat vett, felfrissílette azt a tu­dást, amelyet már régebben, egyebek között az 1916—18-as németországi hadifogsága idején szerzett. Mikor az elnök visszatért Párizsba, különböző politikai Szavazott Algéria népe | Az Algériában csütörtökön * megtartott választásról beérke- * zott adatok alapján az ellen- * őrző bizottság Rocher Noirban jjj az alábbi előzetes tájékoztatást * adta ki: a szavazólistákra jjj 6 594 033 személyt vettek fel. A * leadott szavazatok száma jjj 5 303 661, az FLN listájára sza- * vazott 5 265 377 választó, ellene jj; 18 637-en szavaztak. % A hivatalos végleges eredmé- jj; nyéket csak néhány nap múlva * teszik közzé. * Egy radatban... !-----------------------------­H OSSZÜ, SÚLYOS betegség * után pénteken 73 éves korában jjj elhunyt Rosa Thälmann, Emst sk Thälmannak, a német munkás- jjj osztály nagy fiának özvegye. * AZ 1962. OKTOBER 15-én, jjj Becsben kezdődő magyar— $ osztrák vagyonjogi tárgyalások jjj előkészítésére 1962. augusztus jj: 22-től 31-ig Budapesten, vala- jjj mint 1962. szeptember 13-tól 21-ig Bécsben szakértői meg- jjj beszélések folytak. $ A KAMBODZSAI nagykő- jjj vétség Belgrádban közleményt * adott ki, amely szerint dél- jjj vietnami hadihajók két ízben megsértették Kambodzsa terű- £ letét. AZ AMERIKAI Űrhajózási * Bizottság (NASA) szóvivője jj; bejelentette, hogy legalább öt * nappal el kell halasztani * Walter Schirra tervbevett űr- Íj- repülését. jjj------OQO------ K*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom