Észak-Magyarország, 1962. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-16 / 139. szám
2 EgrXKiTAGYÄRORSZÄÖ Szombat, 1962. jönius ML Aas MDK kormánya tiltakozik Adenauer tervezett nyugat-berlini látogatása ellen A Német Demokratikus Köztársaság kormánya azonos szövegű jegyzéket intézett az Egyesült Államokhoz. Nagy- Britanniához, valamint Franciaországhoz és ebben tiltakozik Adenauer kancellár tervezett nyugat-berlini látogatása ellen. Az NDK kormánya felszólítja a három nyugati hafi Casabfanca-országok csűcrér ekezlets Az egyiptomi fővárosban pénteken kezdődött Egyiptom, Algéria, Ghana, Guinea. Mali és Marokkó, — vagyis a Casablanca-országok — kormányfőinek előzőleg már két ízben elhalasztott, csűcsérte- kczlctp. Mint a TASZSZ a MEN- hirugynoicseg jelentése alapján közli, az ázsiai és afrikai népek szolidaritási tanácsának állandó titkársága csütörtökön kiadott nyilatkozatában azt. a reményét fejezi ki, hogy a találkozó határozatai előmozdít ják majd az afrikai népek jólétét, á kontinens békéjének és függetlenségének megszilárdí fását és mindazoknak az afrikai országoknak és népeknél függetlenné nyilvánítását, ame lyek ez idő szerint még gyarmati járomban sínylődnek. Hruscsov válaszlevele Ikedának Moszkva (TASZSZ) Moszkvában nyilvánosságra .ózták azt a választ, amelyet Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke adott Ikedá japán miniszterelnöknek az atomfegyverkísérletek kérdésében hozzáintézett április 20-i levelére. Hruscsov csodálkozását fejezi ki amiatt, hogy a japán mi niszterelnök levelében „még csak nem is utalt arra, hogy elítélné a nyugati atomhatalmakat, amelyek meghiúsítják a megegyezést' a kísérletek eltiltásáról és egyre inkább szítják a nukleáris fegyverkezési versenyt”. A japán miniszterelnöknek azzal a véleményével kapcsolatban, hogy a szovjet kormány tagadja a nemzetközi el- . lenórzés szükségességét, Nyikita Hruscsov ismét rámutat: „Lényegében már megvan a szükséges ellenőrzés a nukleáris fegyverkísérletek fölött, minthogy sok ország rendelkezik olyan észlelő eszközökkel, amelyek észlelnek minden nukleáris robbantást”. Hrus- esoy hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió e fényből indult - ki, amikor, azt javasolta, hogy kössenek haladéktalanul megállapodást a kísérletek megszüntetéséről olyan ellenőrzéssel, amelyet minden állam megvalósíthat saját nemzeti eszközeivel. Mint a szovjet kormányfő emlékeztet' rá. a Szovjetunió kifejezte, kész megvitatni a nyolc semleges állam javaslatait, „amelyek lehetővé tették volna a zsákutca leküzdését a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésével foglalkozó tárgyalásokon”. Az Egyesült Államok és Anglia kormánya a kísérletekkel magára vállalta a felelősséget e lépés komoly következményeiért. Hruscsov rámutat, hogy a Szovjetunió „nem lesz tétlen szemlélője a NATO-hatalmak háborús készülődéseinek és kénytelen lesz gondoskodni arról, hogy állandóan a szükséges színvonalon maradjon a békeszerető szocialista országok védereje, az agresszív erők ellen”. Ugyanakkor — jelenti ki Hruscsov — a szovjet kormány a jövőben is teljes eltökéltséggel törekszik majd a megfelelő nemzetközi megállapodás elérésére, hogy mindörökre végetvessen mind az atorhfegy- verkísérleteknek, mind általában mindenfajta fegyverkezésnek. talmat, tegyen erélyes intézkedéseket annak megakadályozására, hogy Nyugat-Berlint. a Kelet és Nyugat közti megértés szabotálására, háborús propagandára és agressziód cselekedetekre használják fel. Az, hogy Adenauer az NDK területe fölött egy nyugati katonai repülőgépen szándékszik utazni, súlyosan sérti az átmenő forgalomra vonatkozó nemzetközi jogok normáit. Adenauer azért utazik Nyugat- Berlinbe, hogy fokozza a re-' vansista propagandát és a fasiszta ultrákat közvetlen provokációkra biztassa. * Szombaton, az 1953. évi berlini fasiszta puccskísérlet évfordulójának előestéjén az NDK államhatára mentén lévő nyugat-berlini kerületekben a felhecceit fiatalok :-észvételével ..emlékünrtepségeket” rendeznek Vasárnap délután a. központi városháza terén ..emlékgyűlést” rendeznek, amelyen Adenauer nyugatnémet kancellár és Willy Brandt: főpolgármester is felszólal Mialatt Nyugat-Berlinben a szombati'' és vasárnapi provokációkat szervezik, a demokratikus Berlinben a német nép nagy nemzeti kongresszusára készülődnek, amely szombaton lélelőtt ül össze a Dinamó ;portcsarnokban. Napirendién szerepel az a nemzeti doku- nentum. amely vázolja a népet. nép történelmi múltját, a lémet munkásosztálv harcát és 'eladatait. a miütarizmus elleni cüzdelmet. a békéért és a szocializmusért foivó harcot, ame- vet a kongresszus előtt Osszián? vita során ismert meg a lémet közvélemény Heti külpolitikai összefoglalónk Mi újság a nagyvilágban? Ha egyetlen mondatban akarnánk összefoglalni az elmúlt hét külpolitikai eseményeit, kénytelenek lennénk valamilyen meteorológiai hasonlathoz fordulni. Am az ilyenféle megállapítás, hogy változó felhőzet, helyenként napsütés, Itt-ott záporeső, zivatar —, bármilyen közel járna is az igazsághoz mégsem adna világos választ arra, hogy tulajdonképpen mi is a, helyzet? Jón az a nyár végre valahára, 'vagy tartsuk kéznél a télikabátot továbbra is' Könnyen hasonló helyzetbe kerülhet a külpolitikai kommentátor, akár rövid távra, jakár hosszabb időre igyekszik összeállítani a prognózist. Már pedig ez elengedhetetlenül szükséges, mert bármennyire is csupán a megtörtént esemé■ nyék elemzéséhez ragaszko- ;, dunk, valami következtetést 1 ebből feltétlenül le kell vonnunk a jövőre. Hiszen a már ■ megtörtént, dolognak minden 1 részlete, az egyes cselekvések■ nek valamennyi rugója azért érdekel bennünket, hogy mindezek alapján mit várhatunk a jövőt illetően? Elsősorban ez az, amiért a nemzetközi érdeklődés homlokterébe került a laoszi kérdés. A hírügynökségek végre világgá röpíthették a régen várt tudósítást: megtörtént a megegyezés. Ezért sóhajtott fel megkönnyebbülten Európában és Ázsiában, Amerikában és Afrikában, vagy bárhol a világon az egyszerű újságolvasó: végre! Mert valljuk be őszintén, az egész laoszi helyzet elsősorban egyetlen szemszögből, a béke szemszögéből érdekelt bennünket. A három laoszi herceg tárgyalásait azért is figyelte aggodalommal az egész világ, mert ezek a tárgyalások közvetve és közvetlenül példázatot adtak arról is, hogy rendkívül bonyolult, kiélezett nemzetközi helyzetben békés úton eljuthatnak-e a megegyezéshez olyan személyek és olyan csoportok, akik és amelyek sok mindenben szembenállnak egymással. A három herceg megtalálta az egyetlen járható utat, a megegyezés útját. És ami túlmutat ennek a megállapodásnak a helyi jelentőségén, az az a tény. hogy ez a megegyezés a béke és a nemzetközi együttműködés politikájának a győzelme. Hruscsov szovjet miniszterelnök megfogalmazásában különösen világos e tény tanulsága: „a laoszi példa azt tanúsítja — írja Hruscsov —, hogy ha megvan az Megnyílt Döbröczöni Kálmán festőművész kiállítása Pénteken, a délutáni órákban sok barát, ismerős, tisztelő gyűlt össze a Miskolci Képcsarnok termeiben, hogy részt vegyen Döbröczöni Kálmán pedagógus-festőművész kiállításának ünnepi megnyitásán, és gratuláljon a művésznek, aki most újabb nagyszerű bizonyságát adta eredményes munkásságának. Ünnepi megnyitóf> Tóth József, a városi -tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője mondott. Beszédében meleg szavakkal köszöntötte a művészt, szólott életéről, küzdelmeiről, és elismeréssel méltatta munkásságát. Elmondta, hogy Döbröczöni Kálmán mindig a szegény emberek festője volt, mindig a munkát vitte vászonra. Befejezésképpen sok egészséget, és további eredményes munkásságot kívánt a művésznek. Ezután a jelenlévők még hosszasan időztek a mintegy negyven képből álló tárlaton. óhaj a bonyolult nemzetközi problémáknak az együttműködés alapján, a felek érdekeinek kölcsönös figyelembe vételével való megoldásra, akkor az ilyen együttműködés meghozza gyümölcseit” Tovább folytatva ezt a gondolatot; tehát sikert lehet elérni olyan nemzetközi problémák megoldásában is, amelyek ma megosztják az államokat és feszültséget teremtenek a világban Az algériai helyzetről így szemlélve a laoszi eseményeket és visszatérve a rnete orológiai hasonlatra, a prognózist illetően a napsütést kellene alapul vennünk. A nemzetközi politika látóhatárán azonban még elég sok a. sötét felhő és ahol szakadoznak is, ott is inkább rossz időről lehet beszélni, mint jóról. Ilyen például az algériai helyzet. De Gaulle ismeretes rádióbeszédében nagyon elégedett, volt önmagával, de e túlméretezett ön- dicséret mögött, a tények eléggé siralmasak. A francia kormány cinkossága az OAS-ter rorszervezetekkel teljesen nyíl vánvaló. Franciaországban az elmúlt héten is növekedett a fasizmus veszélye. Algériában tovább dühöngött az OAS terrorja ég De Gaulle kormánya nem tud és a .jelek szerint. nem is akar komoly csapást mérni tegnapi szövetségeseire. E tényekből kiindulva. a következtetés nem lehet más: csak az egész francia nép akcióegysége teremthet kiutat jelenlegi helyzetből, ami több, mint nyugtalanító; A békeidők legnagyobb katonai költségvetése Az Egyesült Államokból érkező hírek sem utalnak általában napsütésra. Az USA szenátusa a napokban hagyta jóvá az 1963-as év 48.5 milliárd dolláros katonai költségvetését, amely kétmilliárd dollárral több a jelenleginél. A hír- ügynökségek megjegyzése szerint ez a békeidők legnagyobb katonai költségvetése. Ez, továbbá a Német Szövetségi Köztársaság vezető politikusainak különféle megnyilatkozásai — akár a hidegháború megszállottja, Adenauer kancellár, akár személyi ellenfele, de ugyancsak a hidegháború lovagja, a szociáldemokrata Brandt nyugat-berlini polgár- mester részéről hangzanak is el — az bizonyítják, hogy a hidegháborús erők minden alkalmat megragadnak, hogy különböző frontokon ellentámadásba menjenek át. Egyhónapos nyári szünet Genfben Az elmúlt héten tartotta 56. plenáris ülését Genfben a tizenhéthatalmi leszerelési értekezlet. Ez az ülés sem hozott sok újat ég lényegében csak összegezte az eddig történteket. A nyugati hatalmak az eddigiekben csak mellébeszéltek a leszereléssel kapcsolatban, ahelyett, hogy tettek volna valamit. annak megvalósítása érdekében. Most, egyhónapos nyári szünet következik. Minden esetre már az is eredmény. hogy a tárgyalások nem szakadtak meg és éppen a már elemzett laoszi példa arra. enged következtetni, hogy a megegyezés nem lehetetlen. A spanyolországi helyzetről Naponta 290 járat indul és érkezik — Egy év alatt napi 3000-el nőtt az utazók száma - Mikor épül fel Miskolcon az új MÁVRUT-pályandvar Valamikor 'alu a várostól. Nemcsak a fel- ;zabadulás előtt, de még utána s pár évig nagyon sok „fehér olt” volt a megyében. Fehér Eolt, pontosabban község, melynek lakói jóformán el 'oltak zárva a világtól. A leg- :özelebbi vasútállomáshoz is ok kilométert kellett gyalo- lolniuk. Autóbuszokkal lehe- ett volna segíteni a dolgon, lehát a felszabadulás előtt Mindössze két-három távolsági .utóbuszjárat közlekedett Borod területén. A város és a alu egymáshoz való közelebbiozásában — politikai-gazda- ági s egyéb tényezők mellett - jelentős szerepe van a IÁVAUT autóbuszközlekedésiek. A MÁVAUT autóbuszok felszabadulás óta fokozato- an, de különösen az ötvenes ■vek kezdete óta járnak sű- übben a megye városaiba, partelepeire, falvaiba. Miskolcon a MÁVAUT állóiéi; kezdetben szerényen hú- ódott meg a Beloiannisz ut- ában. A nagy építés, a nagy párosítás, űj ipartelepek, vá- osok építése mint a mágnes onzotta és vonzza ma is az mbereket a városokba, iparid epek re. Jelentősen megnőtt forgalom a tsz-mozgalom negerősödése óta. A falvak akói egyre sűrűbben veszik jjénybe a MÁVAUT-járatokat, s- már nem gyalogolnak sokok kilométert, hogy a városba jussanak —, ha tehetik autóbusszal közlekednek a falvakból még a földekre is és vissza. Pár község kivételével, ma már minden helységet bekapcsoltak a vonat-, illetve az autóbuszközlekedésbe. Az ötéves terv végére pedig minden’ községet bekapcsolnak a közforgalomba. A MÁVAUT miskolci állomásáról naponta közel 300 távolsági és helyi járát indul, hozza az utasokat a városokba, a gyárakban, bányákban, vállalatoknál, az intézményeknél dolgozókat, a tanulókat. Az igény egyre nő. Csak tavaly például 13 új tanulójáratot kellett indítani. A MÁVAUT miskolci állomásának ipari, tanuló és polgári járatai naponta 8—10 ezer embert szállítanak. Igaz, ez az adat nagyon viszonylagos, hiszen napról napra változik, és egyre növekszik az utazók száma. Jelenleg például naponta háromezer emberrel több utazik, mint egy évvel ezelőtt A MÁV A IIT becsületes dol- M íyimt MU l gQzói nagyon sokat tesznek. Gépkocsivezetők, kalauzok éjszakáikat áldozzák fel, hajnalban kelnek, hogy a munkás idejében jusson a gyárba, a diák az iskolába. Sok tucat gépkocsivezető érdemel elismerést, mint a Rigó testvérek, József és János, Szabó Gyula, Tart Imre és a többiek. Sok olyan kalauz dolgozik, mmt Tóth Bálint Lábadi Jánosné. Sok-sok kalauz állja az utasok rohamát, igyekszik rendet teremteni, helyet biztosítani a gyerekes anyáknak, öregeknek, rokkantaknak, sok-sok emberséggel. Ez néha nagyon nehéz, mert hisz az utasok sem angyalok és a kalauzokat sokszor éri jogtalan inzultus, pedig lelki- ismeretes munkájukért nem szidást hanem elismerést, talán kitüntetést érdemelnének. Nagy hiba lenne azt állítani, hogy a MÁVAUT miskolci állomása dolgozóinak munkája tökéletes. Nagy hiba, mert soksok jogos panasz és a tények cáfolják meg. Kétségtelen, hogy például a MÁVAUT irányító személyzete nagyon sokat dolgozik. Csúcsforgalom idején 35 autóbusz is áll az állomás épülete előtt. Néha azonban egy kicsit többet tehetnének az utazóközönségért. Előfordul, hogy a hangszóró hetekig süket, az utazók egyik beálló kocsitól a másikig szaladgálnak, keresik, melyik megy abba az irányba, amerre utazni akarnak. Nagy utasforgalom idején — például ünnepek alatt — is előfordul, nemhogy „rásegítő” kocsit adnának, hanem esetenként a rendes járat is elmarad, pedig az állomás környékén órákhosz- száig vesztegélnek kihasználatlanul a kocsik. És ez csak a szervezés dolga. Igen érdekes, hogy ha az Autóközlekedési Vállalat igazgatója például — ide tartozik ecy év óta a MÁVÁ UT is — megjelenik, akkor minden megy, mint a karika- csapás. Mindenki remekül tud intézkedni. Miért nem lehet az ilyen intézkedéseket rendszé- resíteni? Elhangzanak jogos észrevételek, panaszok egyes gépkocsivezetők, kalauzok magatartásáról. Az utasoknak sokszor van igazuk. Gyakran előfordul, egyik-másik kalauz — ez különösen a távolsági járatoknál fordul elő — durva, önkényeskedő, visszaél beosztásával. Sok visszaélés mutatkozik a miskolc—megyaszói vonalon. J. J. gépkocsivezető például az utasoktól beszedett pénzt saját céljaira használta fel. Ugyanez vonatkozik J. B., K. M., O. I. és még egy sor kalauzra. Az Autóközlekedési Vállalat általában következetesen lép fel a hibát elkövető képkocsivezetőkkel, kalauzokkal szemben, s igyekszik a kultúrált közlekedést megteremteni. A kulturált közlekedés érdekében több helyen kalauznélküli járatokat állítottak be, az utas kalauz jelenléte nélkül fizeti a viteldíjat. A kísérlet eddig remekül bevált, úgy, hogy azt több vonalon is megvalósítják. Vannak dolgok, amelyeken az Autóközlekedési Vállalat nem tud segíteni. Az állomás dogozói számára kicsi az iroda- helyiség, jóformán alig tudnak egymástól mozogni, nem csoda, ha sokszor nem tudnak úr- rálfenni esetleges zavarokon. A váróterem sem felel meg már a követelményeknek, hiszen befogadóképessége 50—60 személyes. Környéke is eléggé elhanyagolt. Esős idő esetén az utazók bokáig járnak a sárban, sok ember még fedett helyre sem tud húzódni, Hogy mi lenne a megoldás? Nagyon hiányzik már Miskolcon egy modern MÁVAUT váróterem és állomás. Mondjuk olyan, mint amilyen Gyöngyösön, Hatvanban, Egerben, Hévízen, Dunaújvárosban van. Valahogy borsodiak, miskolciak egy kicsit mostoha gyerekek vagyunk. Az illetékes minisztériumtól egy kicsit több segítséget várunk. Igaz, már sok biztató jel mutatja, előbb- utóbb — a kapott információk szerint 1964—65-ben — talán meg is épül az új MÁVAUT, állomás. A városrendezési tervek szerint, az új MÁVAUT állomás — és mellette a városi autóbusz-pályaudvar — a régi közelében, a Béke téren épül meg. A városi tanács már ki is jelölte az új MÁVAUT és a városi autóbusz-pályaudvar helyét, és rövidesen megkezdi!: az utak és más alépítmények készítését, a városi autóbuszpályaudvarral együtt, amelyet saját erejéből épít fel. A sokezer utazó kérését tolmácsolva: arra kérjük az Illetékes minisztériumot, illetve az Autóközlekedési Vezérigazgatóságot, tegye lehetővé, hogy mielőbb megépülhessen az ország első vidéki városához méltó MÁVAUT pályaudvar. Az új váróterem nem könnyű dolog. Addig is, amíg felépül, az Autóközleke- dési Vállalatnak, illetve a MÁVAUT nak meg kell keresnie a lehetőségeket, : z adott körülmények között a kulturált utazás megteremtéséhez. A dolgozókban és a vezetőkben megvan az erő. hogy következetesen le tudják küzdeni a fejlődés okozta nehézségeket., még következetesebben biztosítsák a kulturáltabb utazást Csórt» Barna A közelmúlt eseményei kapcsán kell még megemlékeznünk Franco Spanyolországáról, amely változatlanul egyik legsötétebb pontja földünknek A fasiszta diktátor elleni elégedetlenség tovább nő, egyre élesebbé válik a küzdelem Franco és ellenzéke között Ma már nemcsak a baloldal harcol Franco ellen, hanem mindinkább szembefordulnak a fasiszta rendszerrel a teljesen polgári irányzatú politikusok is. Mit tesz a Franco-rendszer ennek leküzdésére? Gyilkol, deportál, terrorhadjáratot indít a hazafias erők ellen. Ha ezt az alaphelyzetet elemezzük, és a jövőt kutatjuk, nem tévedhetünk a prognózisban: a fasiszta diktatúra napjai meg vannak számolva. Lehet, hogy a hazafias erők győzelme még soká várat magára, lehet, hogy a spanyol dolgozó népnek még nagyon sokat kell küzdenie szabadságáért, de ez a győzelem és ez a szabadság már a lehetőség határain belül van. Mi újság a világpolitikában? — tettük fel a kérdést és idéztük a meteorológiai hasonlatot. Érintve és kicsit elemezve a legfontosabb eseményeket, befejezésül is csak ennyit mondhatunk: ez még nem a nyár, de az idő javul és ennek a javulásnak az állandósítása mér több, mint egyszerű remény. A három laoszj herceg megtalálta az egyetlen járható utat, a. megegyezés útját. De nem' elég a helyes utat megtalálni, végig is kell azon menni, nem szabad róla letérni, Minden esetre az elmúlt héten Laosz valóban példát matatott és ez a példa jó példa a szembenálló feleknek, mindenütt a világon. üruscsov Romániába utazott A szovjet párt- és kormányküldöttség Nyikita Hruscsov- nak, az SZKP Központi Bizottsága első titkárának, aí Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének vezetésével pénteken elutazott Bukarestbe, A küldöttség a Román Munkáspárt Központi Bizottságának, Román Népköztársaság államtanácsának és minisztertanácsának meghívására, baráti látogatásra utazott Romániába, Az országos középiskolai tanulmányi verseny Borsod megyei eredménye A művelődésügyi miniszteri az illetékes bizottságok javaslata alapján az 1961—62. tanévi országos középiskolai tanulmányi verseny díjait Borsod megyében az alábbi tanulóknak ítélte oda. Orosz nyelv és irodalom II.’ díj: Herman Brigitta, a sárospataki Rákóczi Ferenc Gimnázium IV. osztályos tanulójaj belkereskedelmi könyvvitel IIIJ díj: Novak József, a miskolci Közgazdasági Technikum ÍVJ osztályos tanulója; mezőgazda-' sági könyvvitel III. díj:-Révaid Éva, a sátoraljaújhelyi KözJ gazdasági Technikám TV. osztályos tanutoja. »