Észak-Magyarország, 1962. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-07 / 131. szám

esxarmagyarorszag Csütörtök, 1962. június í. CKTüracaaamsmi A POLITECHNIKA - MA Nagyobb társadalmi segítséget! N éhány nappal ezelőtt i megyei tanács nagyter­mében többórás, élénk vita alakult ki a politechnikai ok­tatásról. A vita alapját az a beszámoló szolgáltatta, amely­ben dr. Tóth István, a megyei tanács elnöke ismertette a po­litechnikai oktatás helyzetét, eredményeit, hibáit, feladata­it. Tóth elvtárs szólt a megyei pártbizottság erről szóló hatá­rozatáról is. A teremben az üzemek, vállalatok képviselői, a gyakorlati órák vezetői, pe­dagógusok foglaltak helyet. Alábbiakban a vita főbb gon­dolatairól szólunk. Két számadattal kezdenénk. Megyénkben az általános isko­lák 34,4 százaléka vesz részt gyakorlati foglalkozáson. Az országos átlag szerint hazánk általános iskoláinak 50 száza­lékában van ilyen oktatás. A mi megyénk tehát, az ország egyik legjelentősebb ipari me­gyéje, nem tudta biztosítani az országos átlagot sem. A világhíres üzemekkel, hatal­mas vállalatokkal, bányákkal, gyárakkal, jóhírű állami gazda­ságokkal sűrűn rakott Borsod, nem tudja a gyakorlati foglal­kozások feltételeit biztosítani annyi iskolában, mint az or­szág iparilag szegényebb — ■jóval szegényebb — megyéi. Igaz ugyan, hogy a megye ipa­rának jelentős része Miskolcon összpontosul, de az is igaz, hogy a megye 25 általános is­kolájából — melyben nincs gyakorlati foglalkozás — tizet szintén Miskolcon találunk; A z utóbbi néhány évben annyit beszéltünk, vitáz­tunk, írtunk .az iskolareform­ról — tegyük hozzá: lelkese­déssel —, hogy most teljesen fölösleges lenne ennek nagy- szerűségét, életrevalóságát bi­zonygatni. Mindenki örömmel üdvözölte, elfogadta, helyén­valónak találta. Sokat is tet­tünk érte, és szép eredmények is születtek. Erőteljesen bonta­kozik a ' gyerekek kollektív szelleme, növekszik a köz­vagyon védelmének, megbe­csülésének felelősségérzete, a munka fogalma, a termelés lényege már nem elvont foga­lom, sokan meglátták, meg­ismerték a fizikai munka szép­ségét, és maguk is alkotókká váltak. Akárhányszor el tu­dunk csodálkozni a gimnazista lányok gyönyörű szőnyegein, a fiúk pontosan elkészített kü­lönféle szerszámain, a masz- szív bútorokon, a szépen kö­tött könyveken, vagy az általá­nos iskolások lapátocskáin, virágtartóin, ügyességet, kész­séget sejtető fémhajlításain, s egyéb munkáin. És mennyi él­mény, mennyi megfigyelés az üzemek életéből, a termelés mikéntjéről, céljáról, folyama­táról! Aki belelapoz például a Sárospataki Felsőfokú Tanító­képző Intézet hallgatóinak naplójába — a Miskolci Pa­mutfonodában és a Tiszapal- konyai Hőerőműben dolgoztak , bizonyára csak akkor tud­ja letenni, amikor már végig­olvasta. Milyen sokat ér min­den diáknak az üzemekben, gyárakban szerzett közvetlen tapasztalat, és milyen élmény az addig csak hallomásból is­mert termelés, a munka ta- pinthatósága, valóságossága! Megismernek valamit az üzem felépítéséből, szervezettségéből, megismerik a hétköznapok harcait, bonyolultságát, amivel nap mint nap meg kell küzde­ni, amit újra és újra meg kell vívni, ha tovább akarunk lépni, tovább akarunk halad­ni. Életszemléletük változik meg! Akarva, akaratlanul is a hétköznapok munkaritmusának hatása alá kerülnek, és ez ta­gadhatatlanul egészséges szemléletre neveli őket. | gén, sokat tettünk az !s- ■ kolareformért. A fenti­ekről mint eredményekről szá­molhatunk be. Mindez — mint a beszámoló is hangsú­lyozta — társadalmi segítség­gel született. Másképpen nem is születhetett, és a jövőben sem születhet, csak társadalmi segítséggel, csak az egész tár­sadalom összefogásával. Mind­annyiunk ereje szükséges ah­hoz, hogy újabb eredményeket Hordozható, telepes magnetofon A Telefongyár az utóbbi években tranzisztoros termékei­vel, táska- és zsebrádióval szerzett jó hímevet bel- és kül­földön egyaránt. Az üzem a tranzisztorizálást most kiterjeszti «gy másik, a közönség érdeklődésének középpontjában álló gyártmányára, a magnetofonra is. A gyár fejlesztői összeállították az első magyar, telepes, tranzisztoros magnetofon laboratóriumi példányát. Az új kis készülék a táskarádióhoz hasonlít. Mérete 30x25x12 centi­méter, súljta három és fél kiló. Két sebességű — 9,5 és 4,75 — s ettől függően kétszer harminc perces, vagy kétszer egyórás műsor rögzítésére alkalmas. A gyár előkészíti a magnetofon gyártását, amely az igé­nyektől függően, esetleg a jövő évben megindulhat. érjünk el. Hiszen sokszor han­goztattuk már: a politechnika nem egy iskola, nem is az is­kolák ügye. Mindannyiunké. Nemcsak azért szorgalmazzuk ezt az oktatási formát, hogy az érettségivel rendelkező fiatalember ne essen kétségbe akkor sem, ha nem veszik fel az egyetemek valamelyikére, hanem azért, mert a mi társa­dalmunkban a gépek mellett, a földeken és minden munka­helyen művelt emberekre van szükség. A mi célkitűzéseinket, nagyszerű távlatokat mutató ötéves terveinket csak képzett, művelt emberekkel lehet meg­valósítani. A mi feladataink nagyok, tehát nagy tudást igé­nyelnek. Ismert tétel már az is, hogy iskoláinkban nemcsak a ma, hanem a holnap szak­embereit is képezzük. De az a holnap a mértani haladvány- nak megfelelő ugrásokat hoz­hat! Olyan feladatokat állíthat elénk, amilyeneket csak egész emberek tudnak megoldani. Olyan emberek kellenek ehhez akik már most megtanulják az összefüggéseket, mit, miért, hogyan, akik már most meg­szokják, magukba szívják a termelés, a munka levegőjét. Ebben csak a társadalom tud segíteni. És ebben a társada­lomnak kötelessége segíteni; Persze nehéz a dolgunk, de éppen ezért van szükség a hozzáértő emberek segítségére, tapasztalatára, jószándékára! hogy megtaláljuk a tovább­haladás mikéntjét. Lehet, hogy mindez természetesnek, magétól értetődőnek tűnik, de mégsem tartja mindenki an­nak. Ha például valaki a cikk elején említett értekezleten csak úgy kíváncsiságból bele­lapozott volna a jelenléti ívbe, csodálkozva állapíthatta volna meg. hogy hány felelős be­osztásban lévő ember hiányzik, akit egyébként meghívtak. Persze sok a munkája, elfog­laltsága mindenkinek. De az sem volt jelentéktelen ügy, amiről az értekezleten vitáz­tak. A beszámolóban hangzott el az is, hogy az 1963— 64-es iskolai évben az összes osztott általános iskolában kell gyakorlati oktatásnak len­nie. Ezért különösen a közép­üzemek tehetnének sokat. Az állami gazdaságok is több tá­mogatást nyújthatnának az ed­diginél és néhány tsz is segít­hetne. A megyei tanács műve­lődésügyi osztálya sem állt elég eréllyel a politechnikai oktatás élén, de más osztályok is feladatuknak tekinthetnék a munkára nevelést. Egyálta­lán: több segítséget a poli­technikának. Több társadalmi segítséget, a társadalom érde­kében; Priska Tibor Megtalálták az olaszbástya eredeti bejáratát a pataki várban A sárospataki Rákóczi-vár- ban az idén ásatások kezdőd­tek a Vöröstornyot körülvevő olaszbástya építéstörténetének tisztázására. A feltárásokat Kovalovszki Julia, a Magyar Nemzeti Múzeum középkori osztályának régésze végezte. A négy hétig tartó munka igen eredményesnek bizonyult. A vár 1600-as években készült alaprajza nyomán sikerült megtalálni az olaszbástyából a Bodrog-part felé kivezető fel­vonóhíd, illetve kapu marad­ványait. Az olaszbástya belső falán — a föld alatt előkerült a hajdani kivezető kapu kü­szöbköve, s mellette két oldalt a kapuszerkezethez tartozó felvonóhíd perselye. A feltárás során kiderült, hogy a bástya­fal belső oldalán földrézsü volt, amely a Vöröstorony felé fokozatosan lejtett. Ebből arra következtetnek, hogy a vár Vö­röstornyát nem egy kisebb földdombra', hanem teknősze- rű mélyedésbe építették fel. A mélyedés szélein pedig a vár védelmére erős bástyafalat emeltek, ami elé I. Rákóczi György az 1630-as években kazamatákat építtetett. Néhány évvel ezelőtt az olaszbástya délkeleti sarkában Az üzemi éttermei* ötven százalékát alakítják át önkiszolgálóvá Az országban működő tizenegy üzemi vendéglátó válla­latnál a múlt évben tömegével alakították át az üzemi étter­meket önkiszolgáló rendszerűvé. Az év végén 591 üzemi étte­rem közül 169 már az új módszer szerint működött. Az ön- kiszolgálás igen előnyös. Kiszámították, hogy a régi módon működő éttermekben átlagosan 10 perccel több időbe telije egy étkező kiszolgálása, mint a törvény szerint biztosított ebédidő. Ez a túlzsúfoltságból adódik. Az önkiszolgálással nemcsak a túllépés szűnik meg, hanem még 10—15 percet nyernek is a dolgozók, amelyet pihenéssel tölthetnek. Ebben az évben újabb 105 étterem átalakítását tervezik, s így az év végére az üzemi éttermeknek már mintegy 50 szá­zaléka működik ezzel a módszerrel. falmaradványokat találtak a régészek, amelyek eredeti ren­deltetését a mostani ásatások tisztázták. Kiderült, hogy ezek a hajdani sütőház falai. A munkák során sikerült megta­lálni a sütőház bejáratát és két ablakát, valamint a hatalmas sütőkemence ajtaját. A sütő­ház maradványait nagy' meny- nyiségű kőtörmelék borította. Ezek közül reneszánsz kőfarag- ványok, a XVII. század végén készült kályhacsempék, vala­mint korabeli — valószínű perzsa eredetű — színes festé­sű falburkoló csempék ke­rültek a felszínre. Az értékes leleteket a múzeumban helyez­ték el. A sütőház valószínű a vár pékműhelye volt, ahonnan a nagyszámú katonaságot élel­mezték. Az idei ásatások még egy meglepő eredménnyel zárul­lak. A régészek megtalálták az olaszbástya kazamatáit és a Lorántffy szárnyat összekötő hajdani átjárót. A múzeum ve­zetősége az átjárót helyreállít­ja és így a látogatók a várepű- let XVII. században készült kazamatái mellett az olaszbás­tya kazamatáit is megtekinthe­tik. A költő végrendelete A két világháború között élt írónemzedék egyik gyakran emlegetett és mélta­tott tagja volt a debreceni Oláh Gábor, aki húsz évvel ezelőtt, 1942 júniusában távo­zott az élők sorából. Halála huszadik évfordulója alkal­mából Debrecenben emlék­ünnepségeket rendeznek és egykori lakóházát emléktáb­lával jelölik meg. Még ez év őszén a Nagyerdőben felállít­ják mellszobrát. Emlékére irodalmi pályázatot hirdet­nek, szavaló versenyt rendez­nek s kiállításokon mutatják be élete dokumentumait. Azt is tervezik, hogy a Csokonai Színház az új évadban bemu­tatja Oláh Gábor egyik szín­művét. Nem kísértem figyelemmel, hogy irodalomtörténészeink, esszéistáink s általában mai irodalmi közvéleményünk ho­gyan méltatta és méltatja Oláh Gábor írói életművét, tanári munkásságát, de most, amikor a debreceni emlékünnepségek előkészületeiről olvastam, ezek­ből arra is következtethettem, hogy a költő szűkebb hazájá­nak irodalmi köreiben már régebben hozzáláttak munkás­ságának, életművének korszerű kritikai boncolásához, felméré­séhez. Halála idején, amely a világháború vérzivataros idő­szakában következett be, az Oláh Gábor-i életmű jelenté­keny része még ismeretlen volt a közönség előtt, mert verseinek, regényeinek és szín­darabjainak tekintélyes része kéziratban maradt vissza. Nap­lóját sem olvashatta senki. Márpedig ezek mind hozzá­tartoznak a teljes Oláh Gábor hiteles portréjához. Ügy vélem, ez a hiteles írói arckép fog ki­rajzolódni a Debrecenben, jú­niusban kezdődő megemléke­zések sorozatából, amikor az eddig rejtve maradt dokumen­tumok is sorra napfényre ke­rülnek. Az írói arculatnak, az írói attitűdnek elválasztha­tatlan összetevője nemcsak az életmű, hanem az író emberi magatartása is. Oláh Gábor esetében emberi magatartásá­nak egyik sokatmondó doku­mentuma volt végrendelete, amelyről egy kis írásomban annak idején magam is meg­emlékeztem. Milyen „vagyonról" milyen hagyatékról végrendelkezett a SALCiÓ LÁSZLÓ j-tohták felefíéti n. „Byrd kapitány” egyetlen éj­szaka Európából Dél-Amerika trópusi tájaira repített. Az épületek előtt üdezöld 'gyepszőnyeg, tarka trópusi vi­rágok. A hegyoldalban pálmák leveleit lengeti a reggeli szel­lő. A tranzitszálló erkélyén nyáriruhás nők, ingujjra vet­kőzött férfiak integetnek a gépből kiszálló venezuelai ro­konaiknak, ismerőseiknek... Elmondhatatlanul jól esik, hogy ismét szilárd talajt ér­zek a lábam alatt. Előre örül­tünk az elzsibbadt tagjainkat megmozgató reggeli sétának és a gép ablakából megcsodált, szemet vidító trópusi tájnak. De nyomban kiderült, hogy néhányan korán örültünk. A dél-amerikai Cerberus X lejáratnál a vezezuelai rendőrség egyik mackóképű, daliás tagja cerberusként *megállj”-t int a „vörös útle­véllel” érkezőknek, a lengyel mérnöknek, a magyar újság­írónak. a belgrádi ..Partizán” BMttrtyára tartó futballistáinak. —■ önök csak az útlevelek leadása esetén hagyhatják el a gépet — szólt idegesen az élő tilalomfa. A venezuelai rend éber őrét egyáltalán nem hatotta meg a nemzetközi jogra való hivat­kozás, de láthatóan ingerelte útlevelünk vörös színe. A vita első menetét a gép parancsnokának érve döntötte el: a cég utazási feltételeiben nem szerepel az útlevél színe szerinti diszkrimináció — sem a gépen felszolgált ételek mi­nőségét, sem a tranzit feltéte­leket illetően. Már pedig bizton­sági okokból tankolás közben semmilyen utas, még „vörös útleveles” sem tartózkodhat a gépben. Az óceán átrepülése után pedig tankolni kell, kö­vetkezésképpen mindenkinek el kell hagynia a gépet. Tehát mi is elindulunk. Irány: a caracasi tranzit étte­rem. Idegesség Caracasban — Hol vagyunk tulajdon­képpen? Dél-, vagy Észak- Amerikában? — kérdi okkal az első felszínes caracasi be­nyomások alapján útitársam, a fiatal lengyel mérnök. A trópusi táj, a vastartalom­tól vöröslő hegyvonulat (Vene­zuela a világ vasérc-termelé­sében a hetedik helyen áll), a napfényben köröskörül ezüstö­sen csillogó hatalmas olajtar­tályok . (egész Dél-Amerika olajtermelésének 70 százalékát Venezuela adja) félreérthetet­lenül bizonyítják, hogy az amerikai kontinens mesés gaz­dagságú déli részén járunk. De az MP-re (Military Police) emlékeztető fehér rohamsisa­kos, fehér kamásnis csendőrök feltűnően nagy száma, az ezüs­tös olajtartályokon vöröslő Es­so, Caltex, Texaco feliratok, a tranzit szálló bazárjaiban és éttermében kínált holmik — a Coca-Cola és a zsilett, a szap­pan és a cigaretta „Made in USA” márkája különösebb gazdasági vizsgálat nélkül is érzékeltetik az Észak jelenlé­tét, az Egyesült Államok mo­nopóliumainak uralmát, Vene­zuelának, akárcsak a többi la­tin-amerikai országnak eltor­zított, monokultúrás gazdasá­gát. Az ország exportjának 92 százalékát egyetlen termék, az olaj szolgáltatja. Az itiar fej­letlensége következtében csak­nem minden közszükségleti cikket külföldről, elsősorban az Egyesült Államokból im­portálnak. Alig ülünk asztalhoz az étteremben, nyolc-tíz éves gye­rekek hada veti magát cipő­inkre. Mire az európai utas felocsúdik, sovány gyerekke­zek, amelyeknek az iskolában ceruzát kéne fogniuk, már se­rényen krémezik, fényezik láb­belinket. (Az 1961. évi hivata­los statisztika szerint a lakos­ságnak több mint a fele nem tudja leírni a nevét.) A gyere­kek néhány centimója is nél­külözhetetlen a munkáscsalá­dok mindennapi kenyerének biztosításához. Egész Latin- Amerikában átlagosan itt a legmagasabb az egy főre eső átlagos nemzeti jövedelem (évi 690 dollár, míg például Guate­malában csak évi 70 dollár).. Mégis itt él a kontinens leg- kizsákmányoltabb, napi 12 órás munkaidővel dolgozó munkásosztálya. Itt él és harcol. A fehérsisakos rohamrend­őrökkel és civil detektívekkel gondosan őriztetett tranzit szálló és a repülőtér falain is szembetűnőek a küzdelem je­lei. Kennedy üdvözlése Lengyel útitársammal a le­szaggatott plakátok maradvá­nyaiból — amolyan kirakható kockajátékhoz hasonlóan — rekonstruáljuk az egykori szö­veget: — „Blonvenldos, amigo Ken­nedy” — Üdvözlet barátunk­nak, Kennedynek”— hangzott a plakátszöveg hivatalos fo­galmazóinak jelszava. Mi csak a jelszóra adott vá­laszt: a falakról leszaggatott papírfoszlányokat láttuk. Kennedy latin-amerikai „csillapító kőrútja” során tett caracasi látogatását, csinos fe­leségének bájos mosolya elle­nére, a venezuelai kizsákmá­nyolt tömegek ugyanolyan el­lenséges érzéssel fogadták, mint korábban Eisen howerét és Nixonét. Az ex-elnök és al- elnök iparfejlesztést, gazdasá­gi fellendülést Ígért a munká­soknak, földreformot a parasz­toknak. A földjuttatás ütemterve 15 évre szólt, de fél év után a nullával volt egyen­lő. Az új elnök, Kennedy a „Szövetség a haladásért” szé­pen hangzó kölcsönakció ke­retében rálicitált elődje, Eisen­hower és riválisa, Nixon Ígére­teire és maradt minden a régi­ben: a művelhető földek 78,7 százaléka továbbra is a tulaj­donosok 1,5 százalékát kitevő hazai nagybirtokosoké, ugyan­akkor ,a föld 2,3 százaléka a birtokosok 71,6 százaléka kö­zött aprózódik szét. A reakciós, Amerika-bérenc Betancourt-kormányzat a föld­osztás, az iparfejlesztés, az ■analfabétizmus felszámolása helyett, a jenkik nyomására megszakította a diplomáciai kapcsolatot azzal az amerikai országgal — Kubával —, ahol mindezek az „Ígéretek” már realitássá váltak. Peter Grubbe, a hamburgi Die Welt című tekintélyes pol­gári lap latin-amerikai riport- kőrúton levő munkatársa, az országban tett látogatása során a Kennedyt üdvözlő leszagga­tott plakátoknál alaposabb ta­pasztalatokat szerzett a vene­zuelai nép hangulatáról. (Folytatjuk.) költő, akinek végakaratában is fennköltséggel párosult sze­rénység, a sorstársai iránt ér­zett felelősség és az örök aján­dékozó vágy tükröződött? . Mindenekelőtt egy életen át gyűjtött könyvtára anyagát akarta megfelelő helyen tudni. Tudományos részét a debreceni egyetemre, szépirodalmi részét és saját, kéziratban maradt re­gényeit — amelyeknek a ki­adására a háborús viszonyok közt nem kerülhetett sor — a Déri-múzeumra hagyományoz­ta. Ügy rendelkezett, hogy színdarabjait is a Déri-mú­zeumban helyezzék el, azzal, hogy azokat bárki kiadhatja és akkor az előadás joga is a ki­adóra száll. (Az új évadban ezek közül kerül valamelyik színre a Csokonai Színházban.) Verses kéziratainak logát nap­lójával együtt a Petőfi Társa­ságra hagyta azzal, hogy a napló egyelőre nem adható ki, „mert élő személyek szerepel­nek benne”.;; A végrendeletből meg, hogy a szerényen élő költő-tanár, jövedelméhez mér­ten szép összeget kuporgatott össze nemes célokra. Részle­teiben nem emlékszem, hogyan rendelkezett erről a pénzről Oláh Gábor, mert a végrende­letéről szóló egykorú újság­cikkben csak egy odahiggy es iá- tett mondat szólt erről: „Ezután kisebb pénzössze­gekről rendelkezett: többek kö­zött a Csokonai Körnek 5000 pengőt hagyományozott. (MTI)” Hogy háborogtam akkor emiatt az odavetett mondat miatt s főképp a „kisebb pénz­összegek” szavak miatt! Hábor­gásomnak hangot is adtam kis elmefuttatásomban, balkezes újságírónak nevezvén az ak­kori MTI-tudósítót, aki baga­tellizálta azokat az összegeket, azt a pénzhagyatékot, amit a költő saját szájától megvont falatok árából kuporgatott ösz- sze azért, hogy nemes célokra áldozatot hozhasson. Háborog­tam, mert az az újságíró nem tudta, mit jelentett többek közt a Csokonai Körnek hagyomá­nyozott ötezer pengő akkor, amikor mammut vagyonok birtokosai fillérekkel sem tá­mogatták az irodalmi-művé­szeti kultúrát; amikor sok je­lentékeny vidéki város évi költségvetésében nem jutott 5000 pengő az irodalmi kultúra támogatására. , A . rí __el ért éktelen ít­h aboru hetté a >)költ5. mecénás” Oláh Gábor pénz­hagyatékát, de nem értéktele- níthette el azt az áldozatokra kész segítő szándékot, amivel eev haladó szellemű művelő­dési társaság tevékenységét, író-társainak, utódainak nemesi törekvéseit akarta segíteni, könnyíteni. Oláh Gábor mint író és ember — ezt már a deb­receniek jobban tudják — most kerül a dialektikus, minden történelmi körülménnvel szá­mot vető értékeié« nanfénvébe. • líajdu Bél»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom