Észak-Magyarország, 1962. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-15 / 88. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek!

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

•Jyji

(A [A

Will, évfolyam, tttt. **nm

Ara: 70 fillér

1962. április IS, vasárnap

5 7 7 1

Hruscsov válaszüzenete Macmillanhez

(3. oldal)

fl beruházások gazdaságos felhasználásáért

(3. oldal)

A halál árnyékában

(4. oldal)

Tudományos élet — technikai újdonságok

(5. oldal)

V-_____________________________J

„A boldogulás % a mi két kezünkben vasi...”

Kádár János elvtárs beszéde a szocialista brigádvezetők első országos tanácskozásán

Végre megjött a tavasz, s ~ mert későn jött, gondok sokaságát hozta. Felhalmozódtak tennivalóink, úgy is mondhatnék: körmünkre égett a munka. Mindenki érzi. tudja ezt, még azok is, akik nem földműveléssel keresik kenyerüket, hiszen a mezőgazdaság sikere, avagy sikertelensége rájuk is, mindnyájunkra kihat.

Nemrégiben összeakadtam egy olyan ^mberrel, aki két éven keresztül csak papíron volt tsz-tag, a valóságban azonban a maga egyéni útját járta, hátat fordított a közösségi munkának. Két esztendő kellett ahhoz, hogy belássa: ma már nem boldogulhat egyénileg, s nemcsak névlegesen, hanem a valóságban is tsz-tag- nak kell lennie, meg kell fognia a munka végét. S végre megfogta, maga ment, jelentkezett munkáért.

Vetés közben elegyedtem szóba vele. Elmondotta, hogy felhalmozott tartalékai fogyóban vannak, de nemcsak ez a kény- szerűség hajtotta, hanem mert megértette: végre mindenkinek be kell látnia, hogy „a boldogulás a mi két kezünkben van, senki más nem fog, nem tud nyugodt megélhetést teremteni a tsz-tagoknak, csak a tsz- tagok.” Segítséget kaphatnak, kapnak is ehhez a nagy munkához, dehát a segítséget is csak az az ember érdemli meg, tudja a maga hasznára fordítani, aki megtoldja ezt szorgalmával, fáradságos munkájával. S azt is elmondotta ez az ember, hogy amikor látta, egyre késik a tavaszodás, nyugtalanság vett rajta erőt, nem találta helyét. Naponként kiment a határba, morzsolgatta ujjai közt a földet, s amikor még április másodikán is kezéhez ragadt, sírás fojtogatta torkát. „Mikor fogunk szántani, vetni? Mit akar ez az idő, tönkre akar bennünket tenni?” Ez a döbbenetes érzés járta át szívét-lelkét, s föladta makacs álláspontját, melyet a közösségi élettel szemben két éven keresztül táplált, és már az első munkára alkalmas napon kint volt a határban. S amikor társai napnyugta előtt kezdték kifogni a lovat, indultak volna haza, eléjük állt: nem szabad, emberek, nem szabad, majd pihenünk, ha földbe tettük a magot, addig azonban nem lehetünk nyugton, ha az idő engedi, még éjjel is vetnünk kell. Bizony rácsodálkoztak, s mondták is többen: nézd csak, hogy megjött a hangja, még ő akar nekünk dirigálni... de azért csak maradtak, dolgoztak sötétedésig.

Ez a felismerés nem egyedi jelenség. Sok-sok ember érezte ugyanezt, s aggodalmas türelmetlenséggel hallgatta az időjárási jelentéseket. Azokat az előnyöket látták veszélyben, melyeket az őszi munkában, szántásban, vetésben elérlek. Megyénkben még nem volt példa arra, hogy maradéktalanul teljesíteni tudtuk volna az őszi vetési tervet. Tavaly tudtuk; egyúttal az őszi mélyszántásban is szinte százszázalékos eredményre jutottunk. De mit ér mindez, ha nem vethetjük

el a kiválóan előkészített talajba tavaszi kalászosainkat, ha megkésünk a kapások ültetésével? Az agrotechnikai határidők eltolódása terméscsökkenéssel jár.

S termelőszövetkezeti tagságunk szinte egyemberként állt munkához; már az első munkára alkalmas napon benépesült a határ. S a felhalmozódott tennivalók azokat is csatasorba állították, akik egy vagy két éven át a közös tájára sem mentek. Szinte szó szerint á föld szélén álltak, ^ ugrásra készen, hogy kettőzött szorgalommal pótolják az időjárás okozta elmaradást, hogy a ténylegesen meglévő előnyeink ne menjenek veszendőbe.

J

árások versenyeznek, termelőszövetkezetek üzengetnek egymásnak; vetélkedjünk, ki teszi korábban földbe a magot... Nem jutalomért teszik, törik magukat, az idő sürgetésére válaszolnak egymás buzdításával, mert aki még most is csak ímmel-ámmal dolgozik, későn kel, korán fekszik, az nem érdemli meg a betevő falatot — s annak nem is lesz mit a tejbe aprítania. Az időjárásnak és a növénynek megvannak a maga törvény- szerűségei, nem lehet káros következmények nélkül ellene tenni ezeknek. Ezeket a törvényeket a parasztember nem könyvből tanulta — a maga bőrén szerzett keserű tapasztalatok figyelmeztetik: tedd földbe idejében a magot, ha áldást vársz munkádra, fáradozásaidra. A haszon nem az égből pottyan, ha megadod a földnek, ami kell, akkor a föld nem marad hálátlan, bő terméssel jutalmazza fáradozásaidat ...

Ha valamikor szükséges volt figyelmeztetni erre a mezőgazdaság dolgozóit, akkor most százszorosán szükséges. Mindenki tudja kötelességét, de akadnak olyanok, akik — erőt véve rajtuk a fáradtság — leülnek megpihenni, megtartják a vasárnapokat, de majd böjtéinek akkor, amikor a termés betakarítására kerül a sor. Borsod megye van talán a legjobban lemaradva a koratavaszi kalászosok vetésével, itt tartott ki legtovább a tél. Néhány északi járásban még most is elfeketült hóbuckákat láthat az ember. Egy kerek hónappal később jött meg a tavasz. A munkának óramű pontossággal kell folynia. Minden, mezőgazdasággal foglalkozó embernek és felelős beosztású vezetőnek elsődleges kötelessége a mezőgazdasági munkák szorgalmazása. Ki a kezével, ki az eszével, ki-ki a maga helyén siettesse, gyorsítsa a munka ütemét.

Sokat várunk ettől az évtől. Két nehéz esztendő után a bőség esztendejének vártuk 1962-t. Vannak, akik már le- hangoltan legyintenek: ez az év sem hozza meg reményeink valóra válását... Nincs igazuk. A tavaly ősszel szerzett előnyök és a munka jelenlegi lendülete feljogosít arra, hogy bízzunk, de bizakodásunkat csak úgy koronázhatja siker, ha még nagyobb erőfeszítéseket teszünk, s a munka lendülete a későbbiekben sem hagy alább.

J

ól mondta az a termelőszövetkezeti tag: a boldogulás a mi két kezünkben van, mindnyájunk közös erőfeszítésében.

Gulyás Mihály

Mint arról már tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, a szocialista brigádvezetők első országos tanácskozásának pénteki ülésén megjelent és beszédet mondott Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke is. Kádár János elvtárs a következőket mondotta:

Tisztelt Értekezlet! Kedves Elvtársak! Kedves Elvtársnők! Mindenekelőtt átadom önöknek a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormánynak szívből jövő, forró testvéri üdvözletét — kezdte beszédét Kádár János.

Elvtársak: Brutyó elvtárs beszámolójával egyetértek, s helyeslem azt a felhívástervezetet is, amelyet az előkészítő bizottság beterjesztett az országos értekezlet elé.

Úgy adódott, hogy a beszámolón kívül 19 felszólalást volt alkalmam meghallgatni. E felszólalások tartalmukban gazdagok, hűen kifejezik a

Most, majdnem három éve a mi napilapjaink, újságjaink, folyóirataink hírt adtak arról, hogy a Szovjetunióban különböző dolgozók csoportjai elhatározták, hogy kommunista brigádokat alakítanak. Tanúsíthatom, de azt hiszem, ebben a teremben mindenki tanúsíthatja: azonkívül, hogy ez az újsághír megjelent, semmiféle szervezeti intézkedés központi szerv részéről nem történt. Ellenben az történt, hogy két vagy három nap múltán elkezdtek érkezni az értesítések a párt Központi Bizottsága, a kormány, a minisztériumok címére, hogy ezen és ezen a munkahelyen a dolgozók beszélgettek erről a hírről és elhatározták, hogy szocialista brigádokat alakítanak.

Ennek a mozgalomnak a gyökere tehát — és ezt tudni kell —, az öntudatos szovjet dolgozók példája nyomán született elhatározás, mégpedig olyan elhatározás, amelyet maguk a magyar dolgozó tömegek hoztak és valósítottak meg az életben.

Ha most ennek a mozgalomnak a történetét nagyon röviden jellemezni akarjuk, azt mondhatjuk, hogy fejlődése viharos gyorsaságú volt. Miért lehetséges ez? Akik társadalmi kérdésekkel rövidebb vagy hosszabb ideje foglalkoznak, nagyon jól tudják, hogy indulhat egy kezdeményezés a központban, születhet egy kezdeményezés helyileg, az a kezdeményezés napok alatt, ilyen széles méretekben és ilyen viharos gyorsasággal csak akkor talál megfelelő fogadtatásra és követésre, ha a kérdés történelmileg és társadalmilag érett

Gondoljunk csak arra az időre, amikor három évvel ezelőtt e mozgalom megindult. Vegyük csak számba azokat a híreszteléseket, szóbeszédeket, újságcikkeket, amelyeket annakidején részben idehaza, de sokkal inkább a nyugati közszocialista brigádmozgalom problémáit. Minden egyes megállapítással nem értek egyet, egyik-másikkal kicsit vitatkozni szeretnék, de valamennyi felszólaló beszédének általános irányzatát, azt a nemes szocialista törekvést, amely ezekben a felszólalásokban kifejezésre jutott, forrón és szívből üdvözlöm.

Mindenekelőtt egyetértek azokkal a felszólalókkal, akik e tanácskozást nagy jelentőségűnek értékelték.

Itt, ezen a tanácskozáson — nagyon kevés híján — 1000 ember képviseli a szocialista brigádokat.

Ez a csaknem ezer küldött egy hatalmas, eleven, élő mozgalmat képvisel, melynek megvannak a maga törekvései, megvannak a maga belső kérdései és olyan problémái, amelyekben további eligazítást, vagy legalábbis biztatást várnak.

Hasznos visszaemlékezni a mozgalom születésének körülményeire és eredetére, mert ezek döntően meghatározták az egész mozgalom egészséges jellegét.

sére bocsátottam volna, hogy legyenek szívesek egy pillantást vetni erre a teremre, meghallgatni, hogy az emberek miről és hogyan beszélnek, és akkor megtudják, hogy mi az igazság a magyar néppel. (Taps.)

Emlékezzenek csak rá: az ellenforradalom idején az egész országban a demagóg fehérterrorista banda — mert én nem tudom másképp nevezni őket — üzemenként is, országosan is fellépett a teljesítménybér ellen, a munkaverseny ellen, általában a szocializmus, a népi hatalom ellen.

Elvtársak, mérjük le az időt, és a megtett utat. Nemcsak arról van szó; hogy a kormány és az illetékes minisztériumok rendeleti úton, mert hiszen ilyen is van — és szükség is van néha erre — a termelő- munka érdekében helyreállították a teljesítménybért, mert enélkül dolgozni nem lehetett. De ezt a mozgalmat, amelynek képviselői ma itt tanácskoznak, nem kormányrendelet hozta létre. És itt már nem arról van szó, hogy teljesítmény- béi'ben dolgozunk, vagy nem teljesítménybérben, hanem arról, hogy szocialista módon dolgozzunk, éljünk és tanuljunk.

Ezt a mozgalmat az a magyar munkásosztály hozta világra, teremtette és valósította meg, amely a szocialista eszme, a szocialista társadalmi rend törhetetlen híve.

(Lelkes taps.)

A szocialista brigádmozgalom viharos elterjedéséhez, nagy életerejéhez azonban nemcsak győzhetetlen eszme kellett, hanem az is, hogy a nagyszerű, győzhetetlen eszmét helyesen képviseljük. Nézzük például a mi 17 éves gyakorlatunkat. Nálunk a társadalom vezető ereje, a párt, mindig, mindenkor a szocializmust kívánta szolgálni rendelkezéseivel. De voltak évek, amikor inkább, mintha fordítva sikerült volna minden. Ezért fontos nekünk közelebbről megnézni a szocialista brigádmozgalomnak a

emelt és mesterséges körülmények között foglalkoztatott emberek hét-, nyolc-, vagy kl- lencszáz százalékos eredménye hozta létre.

A munkásemberek tudják, hogy a munkában mi lehetséges, és tudják azt is, ha egy átlagos ügyességű embernek különleges munkakörülményeket teremtek, tehát minden félkész gyártmányt, nyersanyagot rendelkezésére bocsátók, azután kiválogatom az összes munkafajták közül a legtetszetősebben teljesíthetőket, és hó- naDszámra csak ugyanazt csináltatom vele, odaállítok mellé 5—6 embert, akik kisegítik, keze alá dolgoznak, akkor mindig lehet 900 százalékot termelni. De ez nem volt reális. Az élet valódi körülményei között folyó szocialista munkaverseny az igazi.

őrizzük meg tehát ennek a mozgalomnak azokat az egészséges vonásait, amelyek erre a hároméves fejlődésre jellemzőek voltak.

A harmadik, ugyancsak új vonása e mozgalomnak:

nemcsak termelési verseny, hanem több annáL

A szocialista brigádok mozgalma szélesebb területre terjed ki.

Sokat tesznek a brigádok tagjai a kulturális színvonalnak emeléséért is. Ennek tormái a színházlátogatás, a könyvolvasás, a mozilátogatás, a hazai és a külföldi utazások.

Sok példát hallottunk itt, hogyan érvényesül a brigádban a kölcsönös segítség. Azokra az esetekre gondolok, amikor egy-egy brigádon belül, a brigád valamelyik tagjának olyan feladata, vagy kérdése adódik, amit egyedül, csak a saját erejéből, legfeljebb hosszú idő alatt, vagy keservesen tudna megoldani, a közösség egyesített erejével azonban gyorsan megoldható. Hasonló kérdés a szociális gondoskodás.

Ha az újság, a rádió hírt ad Valamilyen balesetről, szerencsétlenségről, egy bajba jutott béna emberről, vagy arról, hogy valakinek a szeme világát veszély fenyegeti, valaki nehéz helyzetije került, egy gyermek apátlan-anyátlan maradt, szinte szabállyá vált, hogy azonnal jelentkezik egy, és azután még több szocialista brigád és azt mondja, hogy kérem, én megyek és segítek.

Sokáig lehetne még sorolni ’ a szocialista brigádmozgalom sajátos, új jellemvonásait. Ennek a mozgalomnak abban van az ereje, hogy a győzhetetlen és nagyszerű eszmét, a szocializmust úgy testesíti meg, ami — ahogy művészileg mondják — azt jelenti, hogy itt a forma megfelel a tartalomnak.

Hojjvan tovább?

Többször elhangzott itt, azt várjuk mindnyájan ettől a tanácskozástól, hogy választ adjon arra. hogyan tovább. Biztos vagyok benne, hogy ez az értekezlet határozott irányt fog szabni, de azt hiszem, ha valaki azt gondolja, hogy valami merőben új irányt jelölünk ki, az csalódik. Ha tőlem valaki azt kérdezné, hogy hogyan tovább a szocialista brigádmozgalomban, akkor azt mondanám, hogy úgy, mint eddig, csak egy kicsit jobban.

(Elénk derültség és taps.)

A feladatok pontos megjelöléséhez persze van nálunk egy hagyományos kiindulási pont. A régi marxista iskola szerint ha egy kérdést felvetünk, vagy azt vizsgáljuk, hogy egy mozgalmat hogyan fejlesszünk tovább, akkor mindig mérlegelni kell az adott helyzetet is. amelyben vagyunk.

Mi a jellemző a mi helyzetünkre? Nemrégiben ünnepeltük hazánk felszabadulásának 1?; évfordulóját. Az évforduló mindig jó alkalom a mérleg megvonására. Ez történt most is, s ennek összegezése az. hogy a magyar nép a szabadsággal jól gazdálkodott, a szocializmus építésének útján járt.

A mi_ vívmányaink között a legdöntőbb a munkáshatalom: Mindjárt meg akarom mondani. hogy a hatalomnak sok feltétele van. s ahhoz, a jel»« viszonyok között hozzátartozik

(Folytatás a 2. oldalonj

A szocialista brigádmozgalmat a dolgozó tömegek hívták életre

véleményt formáló, velünk szemben nem nagyon barátságos szervek terjesztettek.

Annak idején minket, a Magyar Népköztársaságot, a magyar munkásosztályt,’ s általában a magyar népet úgy emlegették, mint akik a szocializmustól megcsömörlöttünk, azzal szembe fordultunk, ahol nincs már ember, akit valamire rá lehetne venni azzal a jelszóval, hogy a szocializmus érdeke ezt kívánja, ahol kishitűség, kétség lett úrrá az embereken.

Ilyenféle hangok voltak még 3 évvel ezelőtt is. Most az egyik karzatot szívesen üresen tartottam volna, és a (lémet, az amerikai, vagy a francia nagytőkés monopóliumok és hírverő embereik rendelkezésajátossagait.

A szocialista brigádmozgalom sajátosságairól

A legfontosabb, hogy a mozgalomban

a tartalom és a forma egysége ölt testet.

Ez a mozgalom három éves. De szocialista munkaverseny Magyarországon volt korábban is, öt, nyolc, tizenkét évvel ezelőtt is. Azokat a versenyeket is lelkesedés, alkotó szándék hajtotta, mégsem sok maradt belőlük, ez a mozgalom pedig éled, működik, fejlődik, halad, erősödik.

Ismertettek itt statisztikai adatokat. Szakszervezeti funkcionáriusok megállapították, hogy 280 ezer ember vesz most részt a szocialista brigádmozgalomban. Biztos vagyok benne, hogy ez a szám már túlhaladott, mert itt egy élő és fejlődő mozgalomról van szó. Mert ez a mozgalom nem papírverseny, nem formális verseny, hanem élő, valóságos szocialista munkaverseny.

A szocialista brigádmozgalomnak nagyon fontos vonása, ami nem kis szerepet játszik életerejében az, hogy

a tömegek szocialista versenymozgalma

és nem egyes, különlegesen ki-