Észak-Magyarország, 1962. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-01 / 77. szám
4 BSZARMAGYARORSZAG Vasárnap, 1ÍM52. április 1. NÄSZUTAZÄS Zenés vígjáték a miskolci Kamaraszínházban HÄROM FIŰ és három lány körül bonyolódik a miskolci Kamaraszínházban bemutatott Nászutazás című zenés vígjáték. A vígjátékok örök szabálya szerint a három fiatal pár körül számos bonyodalom támad, sok félreértés adódik, de végül is ki-ki megtalálja párját, és az előadás végén azzal a tudattal hagyhatjuk el a nézőteret, hogy szép az élet, a fiatalok egymásra találtak. Mégsem hagyhatjuk el a nézőteret vegyes érzelmek nélkül. Nem ünneprontásként, de ' el kell mondanunk ezek okait még akkor is, ha időnként felfelharsan a nézőtéren a nevetés, és általában derűsen szemléljük a színpadon folyó játékot. A vígjáték meséje túlontúl leegyszerűsített. Fordulatai nem egészen újszerűek és talán a történés is kevés volt egy egész estét betöltő vígjátékhoz. Dihovicsnij meséje az élet derűs oldalait igyekszik ábrázolni, és az egész történetből a szovjet fiatalok vidám, derűs élete tükröződik. Optimizmus árad a darabból, mindvégig érezzük, hogy a fiatalok a különböző cselekménybeli fordulatok ellenére is derűsen íekintenek holnapjuk elé. A fordulatok meg-megnevettet- nek, derűt keltenek, mégsem tudunk attól az érzéstől Isza- badulni, hogy kevés a szerző mondanivalója, ezért kénytelen egy-egy jobb fordulatot* tréfát többször is megismételni. Ilyen vonatkozásban a rendezőnek kellett volna segítenie. Nyilassy Judit — aki már tucatnál több, jól sikerült rendezéssel győzte meg a közönséget képességeiről, tehetségéről — ezúttal saját mércéje alatt maradt. A darab gyenge pontjait nem tudta kiegyenlíteni, a vontatott indítást nem bírta felgyorsítani és noha ezért elsősorban a szerzőt kell elmarasztalnunk, a rendezőt sem menthetjük fel, mert több ötletességgel talán mozgalmasabbá lehetett volna tenni a Nászutazást. Gondolunk itt elsősorban az ismétlődő poénok monotonságára. amelyek először megmosolyogtatnak, de harmadszorra már bosszantóak. Sok pozitívum szól azonban a rendező mellett. A darab szerkezeti lazasága, a figurák halvány körvonalazott- sága és fordulatainak meglehetősen ismert volta ellenére is. az előadás mindvégig leköt. nem válik únottá, és ha sok utánérzésünk is támad, végeredményben jól szórakozunk A DARAB ZENÉJÉT Bogoszlovszkij szerezte és Kalmár Péter hangszerelte fúvósötösre és gitárra. A Kalmár Péter vezényelte kis együttes dicséretes igyekezettel és igen szépen látja el az előadás zenei kíséretét, sajnálatos viszont, hogy a zene nem kapcsolódik közvetlenül a cselekményhez, betétként hat csupán, nem egészíti ki a, színpadon folyó játékot, hanem szinte teljesen külön él attól, még akkor is, ha a darab szereplői olykorolykor — meglehetősen kevésszer — dalban próbálják kifejezni mondanivalójukat. Az előadás díszleteit Utó Endre tervezte. A két díszlet ügyes megoldású, célszerű, ízléses. A ruhák Németh Ilona tervezését dicsérik. Bányász irodalmi színpadok találkozója A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének borsodi tröszbbizottságához tartozó bányász irodalmi színpadok április 1-én, vasárnap délután és este mutatják be műsorukat a sa jószentpéteri bányász művelődési otthonban. A találkozó műsorában a trösztbizottság központi irodalmi színpadán kívül 4 bányász művelődési otthon irodalmi színpada mutatja be műsorát. Délután fél 4 órakor az ormosbányaiak műsorát láthatjuk. „Ember az embertelenségben” címmel Radnóti emlékműsort mutatnak be. öt órakor a sajószent- péteriek mutatkoznak be „Tavaszi szél vizet áraszt..című műsorukkal. A rudabá- nyaiak műsora 6 órakor kezdődik: a világirodalom legszebb szerelmes verseiből „Én így szeretlek” címmel .mutatnak be egy csokrot. Este 7 órakor a rudolftelepiek magyar népballada műsort adnak elő. A találkozót este 8 órakor a trösztbizottság Borsodi Bányász Irodalmi Színpadának „Péntek 13” című babonaellenes, szatirikus műsora zárja. Ma vándorkiállítás Bánhorváton A megyei tanács művelődés- ügyi osztálya nemrégiben bocsátotta útjára a Borsod megyei képzőművészek II. vándorkiállítását. A negyvennél több műből álló kiállítást eddig három község — Bocs, Hemádnémeti, Gesztely — lakói tekinthették meg. Áprilisban a kiállítás az ózdi járásban „vándorol.” A jól válogatott anyag ma, elsején Bárhorváton, később pedig Serényfalván, majd Héten kerül bemutatásra. Nyolc szereplőt mozgat a darab: három fiú, három lány, egy idős professzor és egy ugyancsak idősebb matróna játékából alakul ki a történet. A szereplők közül elsőként az idős professzort életre keltő Farkas Endrét kell említenünk. Kedves Szinyikov professzora a darab legkiegyensúlyozottabb, legjobban sikerült alakítása, mely a színészi alakító tehetségen kívül az ábrázolt figura környezetének jó ismeretéről is tanúskodik. Farkas Endre Szinyikov-ja igen jól jeleníti meg az oroszos típusú szovjet értelmiségit, aki az élet derűs oldalait is jól ismeri és akinek mackós mogorvasága mögött örök derű, az ifjúság szeretete rejlik. A három fiú szerepét Forgács Tibor, Takács Lajos és Dobránszky Zoltán játszotta. Forgács Tibor, figurájának meglehetősen laza körvonala- zottsága ellenére is, sok gonddal felépített derűs fiatalembert formált. Márk-ja már a darab kezdetén elnyeri a közönség rokonszenvét és azt mindvégig meg is őrzi. Ez a szerep is sok lehetőséget nyújtott komikusi tehetségének megmutatására és Forgács élt is ezzel a lehetőséggel; hol a kedves kamasz, hol a csínytevő fiatal, hol pedig a szerelmes képében láttuk, mindenkor — a darab adta lehetőségeken belül — hitelesen. Takács Lajos elsősorban énekszámaival tűnt ki, azokkal tette emlékezetessé Andrej alakját. Dombránszky Zoltán Kosztyá-ja szövegkönyvileg a legegyenletesebb figura a három fiú közül. Alakítása nem állította különösebb nehézség elé Dobránszkyt, becsületesen, igen emberien próbálta szerepét élettel megtölteni. A három lány alakját olyan színésznők jelenítették meg, akik eddig elsősorban a zenés darabokban tűntek ki és erősségük az énekes játék. Ebben a vígjátékban azonban döntő többségben prózai szerepet kellett játszaniok' ás kevesebb módjuk nyílt énektehetségük mcgcsiilogtatására. Komáromi Éva keltette életre a talpraesett Nasztyenkát, Szabó Rózsa sok bájjal jelenítette meg Zó- ját, Olga, a hajókormányos alakjában pedig Balogh Erzsit láthattuk. Őszintén sajnáljuk, hogy a bemutatón súlyos betegen játszott és nem nyilt módja jó felkészültségének megmutatására. Az idős matróna, a „csatahajó” körvona- lazatlan szerepét Csanády lla sok kedvességgel formálta meg. A Nászutazás nem tartozik a legsikeresebb zenés vígjátékok közé. De mert sok derűs percet ad a közönségnek — szívesen fogadja. Benedek Miklós Cs. Nagy András kiállítása Közhelynek számít ma már Miskolcnak, az ország képzőművészeti életében kivívott rangjáról beszélni. Művés ztelepein — hiszen ma már a vezetők okos és átgondolt intézkedései nyomán nemcsak a Csabai-kapuban levő régi művésztelep fiatalodott meg, hanem a Kilián-telepen újabb műtermek épültek, alkotó otthont és megfelelő munkalehetőséget biztosítva a művészek számára — olyan alkotó munka folyik, melyet országszerte .számba vesznek; az éven te megrendezésre kerülő országos kiállítások, a tavaly első ízben megrendezett I. Miskolci Országos Grafikai Biennale pontosan mutatják Miskolc helyét és szerepét az új magyar képzőművészet fejlődésé- íx;n. Fordítsuk azonban meg a kérdést — és tegyük fel így: lépést tartott-e a város közönsége a képzőművészetnek evvel a rohamos fejlődésével? Valóban nem lenne-e alaptalan az a kiállítás előkészületei során hangoztatott félelem, hogy a közönség nem igen érti majd meg e kiállítás újabb hangvételét, törekvéseit? Helytáll ó-e ez a vélemény? S ha igen — mennyire perdöntő egy művész munkásságának megítélésében a közönség megnyilvánulása? Kétségtelen, hogy a művek a közönség részére is készülnek, hiszen a művész azért alkot, hogy valamit elmondjon, közöljön — valamit, amit csak ő és csak így tud elmondani; de az sem lehet vitás, hogy nem fetisizálhatjuk a közönséget, mert az olyan sokrétű, képzettségében és hozzáértésében annyira heterogén, hogy bajos lenne csak hozzájuk szabni a mércét Alig hiszem, hogy akadna valaki, aki a kotta ismerete nélkül nekivágna az-éneklésnek, vagy az angol nyelv ismerete nélkül eredetiben próbálná olvasni Shakespearet. Miért lenne ez alól kivétel a festészet? Annak is sajátos nyelve van — s ha színeit és formáit a természet mindenki által látott világából meríti is, azzal, hogy vászonra ülteti át azokat^ funkciójukban változtatja meg őket — a régi összefüggésből új összefüggésbe, s így egyúttal új értelmezésbe is téve át azokat. Ennek megértése, a művészek törekvésednek nyomonkövetése ezért nem egyszerűen a látvány befogadásának, hogy ne mondjuk „megismerésének” kérdése — ennél sokkal többről, sőt, egészen másról van szó. A művész küzdelme, midőn a vászon téglalapjába vagy a rézlemez síkjába feszíti bele a világ három dimenzióját — sőt, bátran mondhatjuk, hogy a negyedik dimenziónak nevezett időt is bekényszeríti művébe, midőn a színek és formák ritmusát meghatározza — a'művésznek ez a küzdelme heroikus és önemésztő valami. Az összefoglalás, a sűrítés, az egyéni formavilág kialakítása, ennek esetleges változásai: mind megnehezítik a tájékozódást, az eligazodást a közönség részére. Mi tehát a teendő? A művész visszafogása, vagy a közönség fejlesztése? Az a széleskörűen kibontakozott vita, mely a fővárosi folyóiratok hasábjain folyik, eléggé egyértelműen húzza alá azt, hogy a szocialista mondanivaló kifejezése érdekében szabadon válogathatnak a művészek a világ képzőművészetének gazdag tárházából — de ügyelni ök keli arra, hogy a választott forma alkalmas legyen a mondanivaló kibontására. Ha a művész megtalálja a mondanivalójához adekvát formát — s ha ez a mondanivaló valóban közérdekű, a mű olyan feszültséget áraszt, mely képes a képzőművészetben nem eléggé járatos szemlélőt is magával vonni, s nem maradhat hatástalan. * Miért tartottukJ™*' nek e gondolatokat előrebocsátani — Cs. Nagy András kiállításáról szólván? A Képcsarnok helyiségében megrendezett kiállítás — hallomásunk szerint, s az eddigi kiállítóművészeket ismerve — eltér a szokványostól. A fiatal művész alkotásait aligha lehetne valamelyik ismert művész törekvéseihez kötni. Már három évvel ezelőtt készült Fahordása. sem volt szokványos — talán leginkább a francia Delaunay művészetéhez lehetne hasonlítani. A két évvel ezelőtti országos kiállításon szerepelt Csendé leiével tovább lépett a kitűzött úton s még jobban közeledett a kubizmus forma- és problémavilágához. Képein a valóság lényegének megközelítésével birkózik — ezeket azonban sajáit világán szűri keresztül s így öltözteti téri, ritmus és színproblémákba. Fentebb már jelzett csendéletéhez kapcsolódik körté> csendélete is: az asztalon i gyümölcstartó kék szőlői és barnás-zöld körtéi az asztalon . fekvő újabb körtével, együtt a I téri rendet, annak feszültségét ‘ kívánják imtonáind* A különböző nézőpontból megoldott előadásmód azonban a rend helyett inkább annak felbomlását sugározza — s ezt húzzák alá a kissé görcsösen felrakott színek is. Másik csendélete egy új kibontakozás egyik első jele: az almás csendélet síkban előadott vázája a fehér virággal és a piros almával elsősorban a színek ritmusára épít* Ha nem is lehet forma- és színvilágában konkrétan egyik mesterhez sem kötni a fiatal művészt, szellemében annál inkább kapcsolódik a magyar festészetnek ahhoz a nagy áramlatához, melyet „lírai festészetnek” nevezhetnénk. Ez a festészet mindig erős áttétel, átírás, átalakítás és újjá- teremtés — egy belső líraiság értelmében. A festő igazi modellje ezeknél a művészeknél saját belső világuk; a képeken nem a külső cselekvések a jellemzők, hanem valami szellemi feszültség uralkodik rajtuk. Az alakok megjelenési módja összefogott, lésrietezés- től mentes; gazdagon alkalmazzák a tájképet, mely elsősorban a művész hangulatának, lelkiségének tolmácsolására hivatott. A művészt a fa kemény architektúrája érdekli: az oszlopszerű törzs, a vonagló kopár ágaik. A motívum nem a sík, hanem elsősorban a dombos táj, mely inkább alkalmas az őket létrehozó nagy geometriai erők érzékeltetésére. E vázlatos jellemzés művészeink nagy csoportját fogja össze, hogy csak néhány nevet soroljunk fel, Egry, Sző- nyi, Farkas István, Barcsay tartoznak ebbe a csoportba. Cs. Nagy András nek ehhez a csoportjához sorakozik szellemiségében. Festészete lényegében önvallomást S ha e vallomás helyentónt egyenetlen* is, ez nem változtat a tényen, hogy a művész legbensőségesebb megnyilvánulásait tárja élénk a képeken. Néhány képében az almás csendélet dekoratív, színes világát építi tovább még színesebben; s a felület gazdag megmunkálása helyébe nagy összefogott tételeket helyez: a Virradat például a cinóbervö- rösök és zöldek harmóniája; e két szín áthatja, kiegészíti egymást, a vörös lé zöld kontúrba foglalt, a zöld figura vörös árnyékot vet a fehér utcáira — a kerítés kemény zöld tétele felett az oromfal vörös háromszöge pompázik* Még tovább jut e téren a Vízparton nagy lélegzetű előadásában, ahol az Egry József által alkalmazott olajpaszteli technikával él; e képen a rajzos előadásmódot egy könnyed színességgel ötvözi és az oldottság szöges ellentétet alkot korábbi képeinek helyenként görcsös feszültségével. Hasonló hangot üt meg az Átkelés a folyón című képén, ahol a Zölddel rokon párisi kék méUé okkersárgát és helyenként zöldet vet be — így építve fel egy újabb szín és formavilágot az előbbiek mellé — vagy talán helyébe. A két csoport között az átmenetet az úgynevezett „öltözködési” képek foglalják meg (az öltözködő, a Fésülködő, a Tükör előtt és a többi), • melyeken a figura rajzos előadása már ez újabb képekre utal, de még helyenként visz- szatérnek a régebbi térproblémák. Hiányoljuk dzonbam azt a hangoit a kiállításból, mélyet az I. Miskolci Országos Grafikai Biennalen szerepelt táncosai ütöttek meg: azt a dinamizmust, keményen tonnáit ritmust, amit a művész ezeken exponált. Ez a frissesség a kiállított képek közül talán csak az olajpasztellel készített Vízparton és Átkelés a folyón la- játja; ezért is kár, hogy á helyiség szűk volta nem adott Lehetőséget .Cs. Nagy András néhány szép és a fiatal művész oeuvrejében fontos szerepet játszó grafikájának kiállítására* * Napjainkban küzdelem az új művészet kialakításáért. Ez az új művészet egy széles közönségnek jzóló társadalmi érdekű mon- iandvaló és annak adekvát formajegyei alapján kell, hogy étrejöjjön. Ehhez szorosan artozik a művész vallomása helyéről és tájékozódásáról a világban. Cs. Nagy András kiállítása egyenetlenségeiben s vonzó és biztató jeleket hor- ioz magában, ez új művészetbe nézve. A fiatal művész épp lapjainkban kapta meg a Der- íovits-ösztöndíjait: ez módot -s 'lehetőséget ad számára, 10gy művészetének műhely. iroblémáit ki bontakoztathassa, a közösség, mely Miskol- :°n kikovácsolódott, segítségre lesz abba hogy mQvé- zete lüteljeioedjék és méretből ralősággá váljék* Láncz Sándor TŰRI LAJOS: KUZIN A százados a folyóparton áll. Nézi a hídroncsokat, a görbe vasakat, a közeli várost és a kiserdő fáit. A törzseket tapogatja tekintete, és gondolatban megjelöli a vastagabb, egyenes szálfákat. Ezek lesznek az új híd tartópillérei. Deszkapallót majd a városból hoznak. Órájára néz és odakiált a katonáknak, akik arrébb ebédelnek: — Siessetek! A szélfújta, cserepes ajkak mohón szürcsölik a levest, aztán villák, kések villognak a fényben, hegyükön kenyér és hús. Esznek a katonák. Csak úgy a füvön, félkönyökre támaszkodva és ülve. Recsegnek, táncolnak az ádámcsutkák. Valahol ágyúk dörögnek, de Itt már béke van. Süt a Nap, zöld a fű és a fák ágain integetnek a rügyek. Arrébb füstölög a város és a fekete go- molyagok kérdőjeleket rajzolnak az égre. A ropogó, recsegő, pattogó hangok egyre mesz- szebb lökődnek. Haldoklik a háború. A százados kigombolja zubbonyát és sóhajt. Cirillbetűs újságpapírt vesz a kezébe, cigarettát sodor és újra a katonákat nézi. Legtöbbjük már abbahagyta az evést, de az egyik lenvirágszemű katona még igencsak habzsol. Egyik kezében kolbász, a másikban kenyér. Mellette a füvön még egy fél kenyér és egy szép szál kolbász. A többiek már nem esznek. Csak ő. Szólni kell neki, hogy hagyja abba. A százados követ érez a gyomrában, valahányszor ezt a falánkságot látja. Üjra az órájára néz. Nem várhat tovább, a hídnak gyorsan el kell készülnie, mert anélkül lassú az utánpótlás. — Kuzin! A katona máris ott áll előtte. Tele a szája. A tiszt megvárja míg lenyeli a falatot. — Ettél? — Ettem, százados elvtárs, de még ennék.. * — Nincs vesztegetni való időnk! Három emberrel bemégy a városba, deszkát szerzel a hídhoz, kocsikat, melyek ide- száűítják, és civileket hívsz, akik segítenek a rakodásnál. Bent is, itt is. — Értettem! Kurin megismétli a parancsot, magához szólít három katonát, vállára akasztja a géppisztolyt, kezébe veszi a fél kenyeret és a kolbászt — Azt itt hagyod! — kiált a százados. Kuzin megmerevedik, leteszi a földre az ennivalót, aztán elindulnak. Társai beszélgetnek, de ő nem szól, csak a földet nézi. Egyszer- csak hátranéz. A tiszt már nem láthatja, hiszen messzire járnak, leveszi hát válláról a géppisztolyt tusával mérgesen rávág az egyik ' bokorra, aztán akkorát rúg egy kavicsba, hogy az ugrálva, pattogva repül félre. A többiek nevetnek, de Kurin komor marad. Dobognak, surrognak a csizmák, szekerek zörögnek, ló nyerít, gépkocsi zúg. Deszka és fogat van, az ember azonban kevés. A katonák a házakhoz mennek. Kurin megnyit egy ajtót. Savanyú szag csapja meg az orrát. Amikor meglátja az öregembert, aki az asztalnál ül, magyarul, de orosz hangsúllyal köszön neki: — Szervusz. Valahol a sarokban megszólal egy vékony gyerekhang, a másik sírva felel rá Az öreg a katonát nézi. — Gyere, kicsi robot* A hajlotthátú ember bólint, mond valamit, a sarok felé mutat, ahonnan a gyerekhangok hallatszottak, aztán kést meg egy darabka fekete kenyeret vesz elő. Kétfelé vágja a kenyeret, s odaviszi a gyerekekhez. A katona tétován előre lép, hátralöki a fegyvert és félig nyitott szájjal a két kis riadt, sovány csöppséget bámulja. Az öreg ember az útra készülődik. Sapkát tesz a fejére, aztán indul kifelé, Kurin hallgatagon indul utána. Amikoi a napra érnek, jól megnézi as öreget. A sztaradubi Pável bácsi a nevelőapja jut róla eszébe. Az is ilyen hajlott hátú, nagybaj úszú ember, csak az orra keskenyebb, különben úgy hasonlít rá, mintha ez itt a testvére lenne. Még a mozdulata is olyan volt, amikor elosztotta a kenyeret. Pávél bácsi is ilyen lassan szokta szelni. — Hely, Sztaradub! Tajga! Pável bácsi! Nagyon messze vagytok! Kuzin bizonytalanul lépked az utcán, hátrább billenti sapkáját, mert egyszerre melege lett. Az öreg sóhajt, Kurin vigasztalja: — Kicsi robot. Legszívesebben visszaküldcné, de már nem akar még egy háznál időt tölteni. Majd segít az öregnek. A három katona, a szekerek, a civilek a sarkon várják őket Kuzin int, hogy mehetnek a deszkáért és onnan ki a folyóhoz. Suhogva dőlnek a fák, fűrész muzsikál, fejsze csattog, palló huppan, víz csobban. A távolban még dörögnek az ágyúk, Kurin az öreg mellett dolgozik. Az öreg magyar lassan, erőlködve húzza le a pallót a szekérről, néha megáll lélegzetet venni, de összeszorítja a fogát és újra dolgozik. Kuzin ilyenkor összehasonlítja Pável bácsival, az is ilyen akaratos ember volt. Ha nehéz munkát kapott, hallgatott, fújtatott, száját harapta, de szó nélkül megcsinált mindent. És ami kér a két öregembert összehason lítja, eszébe jut a kenyér, meg a kolbász, amit nem ehetett meg. Ha ehelyett az öreg helyett Pável bácsi lenne itt, mind nekiadná.. De ennek az öregnek is vannak gyerekei, vagy unokái, akik móst várják őt, hátha visz nekik kenyérkét. Nagyon éhesek lehetnek, s biztos, hogy éhes az öreg is..* Eh! Éhes mindenki, az egész város. Kurin tyeL egyet, s dobálja a deszkákat. Vérzik az ujja, de észre Sem veszi, csak húzza, löki & kíd- nakvalót. Egyszercsak ú:in az öregre néz, s cserepes ajkátha- rapdálva tétován odamegy kenyérzsákjához, kiveszi kilője az eledelt, nézegeti, méricskéli, metsz egy falatkát a kenyérből, aztán még egyet a kolbászból, a többit meg odaviszi az öreghez. Mikor észre>esri, hogy a százados tágrtnyilt szemmel figyeli, mintha csak szégyenkeznie kellene amiatt, amit tenni akar, mérgesen rákiált a magyar Pável bácsira: — Tegye el ezt, aztán menjen haza! — S ezzel ü öreg kezébe nyomja a kolbászt meg a kenyeret, a kezével P«dig a város felé mutat. Az öreg csak topog, béri a kenyeret, meg a katonát, szeme megfényesedik, mága elé tartja a kenyérkét, megokolja és lassan elindul. Aztán tnintha nagy erőre kapna, értélén szaladni kezd. Megbotlik, elesik, fölkel és újra S%ad a város felé. A távolban még. dörögnek az ágyúk, de itt már bék^van. \
