Észak-Magyarország, 1962. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-29 / 74. szám
Csütörtök, 1962. március 29. ESJRAKMAGYARORSZAG § HÍREK — ........ — El évben tovább folytatlak a Szinva medrének rendezését A több évre tervezett munka eredményeként eddig mintegy 2,5 kilométeren rendezték a patakmedert. — Az aszalói Szabadság Termelőszövetkezetiben közel ötezer csirkét nevelnek fel az idén, s a pulykatenyésztést is szorgalmazzák. Tavaly mintegy 20 ezer forint tiszta hasznot szereztek pulykatenyésztúsből. Ez évben 800 darab pulykát kívánnak felnevelni és értékesíteni. — Hidegháború és békeharc címmel Boldizsár Iván író tart előadást a Szakszervezetek Megyei Tanácsa klubjában (Kossuth u. 11. sz.) ma délután 5 órakor. Ez lesz a Hazafias Népfront miskolci bizottsága által szervezett kü’politikai akadémia negyedik előadása. — Bocs község KlSZ-flataljai brigádot alakítottak. A 16 tagú KISZ-brigád vállalta, hogy a termelőszövetkezet kertészetében 10 holdnyit megművel, vállalták továbbá a fiatalok, hogy egy-egy tagjuk 20 órai társadalmi munkával segíti a termelőszövetkezetet, — Harmadik növendék-hangversenyét tartja ez évben a Miskolci Erkel Ferenc Zeneiskola, a Bartók Béla Művelődési Ház nagytermében, pénteken délután 6 órai kezdettel. — Lelőtte Róma rendőrparancsnokát egy olasz rendőr, akit a tábornok fegyelmi ügyben maga elé idézett. Mario Tobia tábornokot súlyos állapotban szállították kórházba. — Képzőművészeti kiállítást rendez a diósgyőri Ady Endre Művelődési Otthon, a III. kerületi tanács tanácstermében, a Szinva völgyi Művelődi si Otthon képzőművészeti szakköre tagjainak legújabb alkotásaiból. A kiállítás megnyitására x’asárnap délelőtt kerül sor, __A Nemzetközi Színházi Világnap alkalmából az elmúlt .kedden a Kerepesi és Farkasréti temetőben megkoszorúztak színművészeink síremlékeit^ __ Megyei táncverseny lesz m egyénkben. A pedagógusod vezetésével társasági táncot tanuló falusi fiatalok járási versenyeken mérik össze tndasuy kát, majd a tarcali művelődési otthonban kerül sor a megyei döntőre ez év májusában. — Párizsi jósnő-konjunktura. A statisztika szerint Párizsban hatezer hivatásos kártyavetőnő és egyéb jövendőmondó működik, akik naponta mintegy 50 ezer „ügyfelet” fogadnak — és évenként körülbelül 150 millió frankot zsebelnek be a hiszékeny emberektől; — Athéni kiállításon mutatják be az Ember tragédiája szegedi előadásának színpadi ma- li^ttjét, amelyet Varga Mátyás Kossuth-díjas díszlettervező irányításéval készítenek,: —-OQO—— TIT-HIREK RtSaflSsok: Reggel 9 órakor a szerencsi eHószségüfryi akadémián: A sugárzások hatása a szervezetre. Előadó: Ilr Szántó J. Endre főorvos. ícl 5 órakor a selyemróti épftke- Káa ebédlőtermében: Nemzetközi helyzet. Előadó: Fábián Endre egyetemi tanársegéd. , órakor a selyemróti munkásszállóban: A Föld növényvilágának kialakulása.' Előadó: Wilimszlcy Zoltán biológus. Fél 8 órakor a Martos Flóra leánykollégiumban: Az újkor művészete Előadó: Bán Kamill tanár. 8 órakor a Petőfi kollégiumban: A világűr első utasai. Előadó: dr. Szabó Gyula, a csillagvizsgáló vezetője. Este az Értelmiségi Klubban: gzabad klubest. Vasárnap történt... ÉSZAKMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megvet bizottságának lapja Felelős szerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tér 2. Telefonszámok: Titkárság 16-886, kultúrrovat: 16-067. Ipari rovat: 16-035. pértro- vat sportrovat: 16-010. mezőgazda ■ági rovat: 18-078. belpolitikai r0. vat. panaszfievek: 16-046. Kiadja: Az Eszr.kmngyarországl Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó- Bíró Péter Kiadóhivatal: Széchenyi u. 15—17. Hirdetésfelvétel: 16-218. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél Az elmúlt vasárnap megyénkben a labdarúgó mérkőzések iránt nyilvánult meg a legnagyobb érdeklődés. Különösen az NB I-cs Özdi Kohász szereplését várta mindenki izgatottan, hiszen a hétközi fordulóban mutatott remek játék után szinte biztosra vették az újabb sikert. Hogy ez mégsem következett be, annak több oka is van. Az ózdi labdarúgók nem ismételték meg ugyan a Csepel elleni teljesítményüket, de játék- k ezúttal is jó volt. A győri mérkőzés nagy részében rendkívül veszélyesen támadtak, hogy mégsem sikerült legalább egy pontot clhozniok, az balszerencséjükön múlt. A játékosok a szabadrúgásból bekapott gól, az igazságtalan 11-cs után sem csüggedtek, hanem teljes erő- bedobással küzdöttek továbbra is. Csornai a 11-cst kapu mellé rúgta, továbbá a hazai kapus a lövések tömegét tette ártalmatlanná. Igaza volt annak a szurkolónak, aki a mérkőzés körülményeinek ismeretében kijelentette: — Kis szerencsével mindkét pontot elhozhattuk volna Győrből... * Vasárnap reggel elég sok szurkoló érkezett a Szuha- vülgyi Bányásszal Miskolcra. A megyei első osztály rangadójára jöttek. Tele voltak reményekkel, a végén pedig rosszkedvűen, bánatosan tértek vissza otthonukba. Pedig a szurkolók mindent elkövettek a sikerért, Végig biztatták csapatukat, de a fiúk nem Menekül a versenyző? Készült a Borsodi Nyomdóban ■eleiöt vezető: Kárpáti György Ilyen Is van. Amikor a birkózó látja, hogy helyzete nem a leerózsásabb; a szfínyegen kívül keres menedéket. Budainak, a DVTK versenyzőjének ez nem szokása, legutóbb mégis ehhez a „fogáshoz” folyamodott a Wagner (Vasas) elleni találkozón ... Fotó: Szabó István 161 vizsgáztak a tornász utánpótlás tagjai A Miskolc Városi Torna Szövetség a Ságvári utcai általános iskola tornatermében rendezte meg Miskolc város egyéni serdülő és újonc tornász bajnokságát. A versenynek 48 indulója volt. Jól dolgoztak a Miskolci Sportiskola edzői; tornászaik az újonc fiú II. o. kivételével minden számban diadalmaskodtak. Dicséretet érdemei a Szabó Lajos utcai általános iskola is, amely az újoncok nevelésében ért el jó eredményeket A bajnokság eredményei: Fiúk: Serdülők I. o.: 1. Virág István 54,3, 2. Maczkó Károly 53.8 (mindkettő Miskolci Sportiskola). Serdülők II. o.: Jurkovich Péter 54,4, 2. Sályi László 53.9 (mindkettő Miskolci Sportiskola). Üjonc I. o.: 1. Molnár Imre 50,9, 2. Matiscsák Lajos 46,5, 3. Gácsik László 45,9 (mindhárom Miskolci Sportiskola). Újonc II. o.: 1. Tulák András (Szabó L. u. ált. isk.) 54,7, 2. Molnár László (M. Sportiskola) 54,0, 3. Stoll Gábor (Szabó L. u. ált. isk.) 53,6, 4. Pipoly László (Szabó L. u. ált. isk.) 52,8, 5. Tóth Kálmán (Szabó L. u. ált. isk.) 51,6, 6. Horváth Péter (Szabó L. u. ált isk.) 51,4. Leányok: Serdülők I. o.: Bistey íldlkó 35.8, 2. Orosz Agnes 35,7, 3. Kukoly Mária 35,4, 4. Balina Mária 35.0. 5. Szőnvi Erika 34.9, 6. Pásztor Éva 34,7 (mirid a M. Sportiskola versenyzői). Évadnyitó motorverseny Az MHS Borsod megyei Motoros Klubja vasárnap rendezi évadnyitó motorversenyét. Ekkor bonyolítják le a területi túrabajnokságot A rajt a Béke téren lesz reggel 7 órakor. Az összecsapáson részt vesznek Hajdú, Szabolcs, Heves és Borsod megye versenyzői. A viadalon kezdők is indulhatnak és külön bonyolítják le — rövidített úton — a kismotorok (Berva, Panni) versenyét. Nevezni a helyszínen is lehet Serdülők II. o.: 1. Freknói Ilona 35,7, 2. Horváth Katalin 34.2, 3. Szabó Ilona 33,1, 4. Várfalvi Márta 32,8 (mind a M. Sportiskola), 5. Orosz Ibolya (Zrínyi G.) 32,8. Üjonc I. o.: 1. Módla Sva 35.3, 2. Blazsek Klára 35,2, 3. Remenyik Erzsébet 34,2, 4. Lukács Ilona 34,1, 5. Szabó Judit 34,0, 6. Tóth Erika 33,9 (mind M. Sportiskola). Üjonc II. o.: 1. Krajnyák Mária 50,9, 2. Gerlice Etelka 50,2, 3. Kaposvári Éva 49.8, „hallgattak” a jó szóra. Sok helyzetet dolgoztak ki a szuha- völgyiek — néhány „holtbiztos” is akadt közöttük —, de. azokból egyet sem sikerült értékcsíteniök. Az egyetemisták viszont jól védekeztek és gyors, korszerű támadásaikat majdnem minden ecetben góllal fejezték be. A szuhavöigyi- ek egyik vezetője nagyon elkeseredetten számolt be a mérkőzésről. Végül megjegyezte: — Hiába volt jobb a csapatunk, mégis vesztettünk ... Ez a labdarúgás. Persze a bajnokság még nincs lefutva, még mi is elsők lehetünk. Sajószentpétcren 10 emberrel harcolta ki a győzelmet a Borsodi Bányász. Tegyük mindjárt hozzá: teljesen megérdemelten. Ezen a mérkőzésen volt szív a csapatban, a játékosok lelkesen, elveszett labdát nem ismerve harcollak. Séra sajnálatos sérülése után Mező Jenő, a sportkör főtitkára a következőket mondotta: — Valósággal üldöz bennünket a balszerencse. Hétről-hétre harcképtelenné válik valamelyik játékosunk. Ha ez így megy tovább, nem tudom kik játszanak majd a mérkőzéseken ... Nem ilyen vészes ugyan a dolog, mindenesetre a felkészülést is beleszámítva, Séra sérülése sorrendben már a negyedik. Feltétlenül szólnunk kell még a két fedezet játékáról. Elsősorban Bencset kell megdicsérnünk. aki ragyogó teljesítményével a mezőny fölé nőtt. De dicséret Illeti Vécseit is, aki a taktikai ntasftást betartva, mindent elkövetett a jó szereplésért. A többiek hasznos és jó játéknkkal járultak hozzá a szép győzelem kivívásához. * Talán a legöregebbek sem emlékeznek arra, mikor rendeztek megyénkben március utolsó vasárnapján síversenyt. Nos, vasárnap Sátoraljaújhelyen, nagyszerű pályán, kiváló rendezésben bonyolították le a megyei síbajnoksrg küzdelmeit. Rekordnevezés futott be a viadalra és azon megyénk legjobbjai is részt vettek. A versenyzők meglepetéssel látták, hogy a sátoraljaújhelyiek mennyire szeretik ezt a sportágat. Igen sok tehetséges sízőpalántával találkoztak a sísport megyei vezetői és nem győzték hangsúlyozni; dr, Bo- da Pál nagy szakértelemmel foglalkozik a fiatalokkal, akikből néhány év múlva neves versenyzők fejlődhetnek ki. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy a következő tél ne legyen annyira mostoha a sísport barátaihoz, mint amilyen ebben az esztendőben volt,j Nem is volt olyan „sima” az a debreceni vereség, amilyennek azt az eredmény bői gondolnánk. Hétfőn beszélgettem eg.v debreceni újságíróval, aki reálisan elmondotta, hogy az első í'ciidő első félórájában akár három góllal is vezethetett volna az MVSC. A miskolciaknak azonban nem sikerült helyzeteiket kihasználniuk és a DVSC három támadása három gólt eredményezett. Amikor Mis- kolczi cs Kovács nem volt a pályán, akkor sem ment jobban a DVSC-nek, hiszen Homo vies — a szükségkapus —, mindössze két lövést védett. Meglepő volt az is, hogy a miskolciak kilenc játékossal többet támadtak, mint a hazaiak. Ez mind szépen hangzik, de nem megnyugtató. A mérkőzést a DVSC nyerte és az MVSC jelenleg a táblázat 10. helyén áll. Remélhetőleg a következő fordulókban a csatárok végre kihasználják helyzeteiket és az együttes visszatornázza magát arra a helyre, amelyiken a képességek alapján állnia kellene. fleskó) ÚSZÁS Élénk érdeklődés 148 úszó részvételével a fedett uszodában rendezték meg a szezonnyitó úszóversenyt. A verseny győztesei: 25 yard, fiú mell: Kiss (Martintelepi ált. isk.) 26.8. _____ _ 25 yard, fiú gyors: Pazár P. 4 . Csősz Éva 49,2, 5. Balogh írón j (Martintelepi ált. isk.) 24.8. 48.3, 6. Hangyái Márta 47,9 50 yard gyors (12 éven aluli (mind M. Sportiskola). Ifiúk): Király (Spartacus) 39.9, Tárcáiról jelentik A szerencsi járási TST asztalitenisz és sakk emlékversenyt rendezett a Tanácsköztársaság kikiáltásának emlékére. Ezt a versenyt Tarcalon bonyolították le és azon a sátoraljaújhelyi járási, a SzeKét MMTE-hír Vasárnap délelőtt a népkerti sportcsarnokban a Bp. Vörös Meteor férfi és női asztalitenisz csapata játszik bajnoki mérkőzést az MMTE férfi és női asztalitenisz csapatával A kettős találkozó érdekessége: többszörös világbajnok versenyzőket láthat a közönség. A fővárosi férfi együttesben Sidó Ferenc, Földy, dr. Péterfy, míg a nőknél Földyné Kóczián Éva, Kerekesné és Lantosné Farkas Gizi a legismertebbek. Lnntosné Farkas Gizi ebben az évben vesz részt utoljára csapatbajnoki versenyen. majd a "Sok sikert, többszörös világbajnokságot nyert versenyző visszavonul az aktív versenyzéstől * Vasárnap délelőtt 9 órakor az MMTE kézilabda vlllámtor- nnt rendez a népkerti sportpályán. Ezen a DVTK, az MVSC, a Miskolci Bányász, az MMTE férfi csapatai vesznek részt. A győztes elnyeri a KPVDSZ serlegét. Kézilabda csapataink első szabadtéri ösz- szecsapását érdeklődés előzi meg. roncs járási válogatott és a Tarcali MEDOSZ vett részt A verseny eredményei: Sakkcsapat: 1. Szerencsi járás, 2. Sátoraljaújhelyi járás, 3. Tarcali MEDOSZ. A legjobb egyéni versenyzők sorrendje: Kristat'ori (Szerencs), Pelle (Szerencs), Tiner (Tisza- lúc). Asztalitenisz férfi egyes: 1. Ladies László (Sátoraljaújhely), 2. Orosz László (Szerencs), 3. Bottka Imre (Szerencs). Csapatban: 1. Sátoraljaújhelyi járás (Mészáros. Ladies, Suhaj, Lisovszki), 2. Szerencsi járás (Bottka, Bendik, Csct- neki, Orosz), 3. Tarcali MEDOSZ (Tóth, Halász, Huszár, Szabó). Női egyes: 1. Mácsai Lász- lóné (Sátoraljaújhely). Női sakk egyes: 1. Fodor Kálmánná (Sátoraljaújhely). A versenyt végeredményben a sátoraljaújhelyi járás nyerte meg a szerencsi járás és Tárcái előtt melletti 50 yard, újonc leány hát: Schandl Teréz (Postás) 36.3. 50 yard mellúszás (12 éven aluli fiúk): Vári (M. Sportiskola) 47.0. 50 yard mellúszás (12 éven aluli lányok): Papp Mária (DVTK) 52.4. 50 yard, újonc leány gyors: Takács Ilona (Spartacus) 45.4. 50 yard, újonc fiú hát: Mócz (M. Sportiskola) 39.6. 50 yard, újonc fiú mell: Stoll (Spartacus) 40.8. 100 yard, serdülő fiú mell: Jónap (M. Sportiskola) 1:22.6. 100 yard, férfi mell: Adamo- vits (MVSC) 1:15.9. 100 yard, serdülő fiú gyors: Salamon (M, Sportiskola) 1:10.4. 100 yard női mellúszás: Baranyi Mária (MVSC) 1:25.5. 100 yard, serdülő leány hát: Lukács (M. Spartacus) 1:27.1. 100 yard, serdülő leány mellúszás: Túri Ilona (Spartacus) 1:34.9. 100 yard, női gyors: Kuppin Éva (MVSC) 1:10.2. 100 yard, serdülő fiú hát: Kiss (Spartacus) 1:14.9. 100 yard, serdülő leány gyors: Baranyi Valéria (MVSC) 1:20.6. 100 yard, serdülő fiú pillangó: Kiss (Spartacus) 1:17.2. 100 yard, serdülő leány pillangó: Lukács Mária (Spartacus) 1:54.4. 100 yard, férfi gyors: Garai (MVSC) 58.2. 50 yard, újonc leány mellúszás: Schandl Teréz (Postás) 41.0. 50 yard. fiú gyors: Mócz (M. Sportiskola) 35.0. NB I-es labdarúgó mérkőzés GYŐRI ETO—ÚJPESTI DO ZSA 2:0 (1:0). Cjpert, 20 ezer néző. Vezette: Kapóst. A bajnokság egyik legnagyobb meglepetését hozta a találkozó. A győriek nagyszerűen védekeztek és Pa'otai, valamint Keirlo Értesítés A Borsod megyei Kézilabda Szövetség elnöksége értesíti az érdekelt sportköröket, hogy az április 1-re kisorsolt megyei bajnoki mérkőzések a rossz időjárás miatt elmaradnak. A bajnokság nyitányáról és a lejátszandó mérkőzéVich góljával megérdemelten ‘dCj6ben értesí' nyertek. I Kézilabda Szövetség [aaozií/iemi vállalat beke. 29: Egy pikoló vllágóc. ítagyar. K: 4, 6, 8. 30—1: Fáklyák. Csehszlovák. Széles! K: 30-án 4, 6, 8, Sl-én ... 4, S és 7, 1-én 4. 6, 8. 2: Félkegyelmű. Színes szovjet. K: 4, *. á- 3: A 420-as urak. I—II. rész. Indi3l. K: 4 és 7. 4: Legénylakás. Amerikai. SzélesI 18 éven felülieknek! K- 4, 6. 8. M. 1-én f. 10 és í. 12: Toreádor. 4-én; Állami Áruház. KOSSUTH» 20—30: Lelkiismeret lazadása TT. rész. Magyarul beszélő NDK. SÍ—1: Rocco és fivérei. Magyarul basztiö olasz. Csak 18 éven felülieknek 3l-én és ápr. 1-én kezdés: f. 4. 7 óra. 2—4: A kapu nyitva marad. Jugoszláv. K: naponta f. 4, bn. 8 ée 8. M. 1. 10 és t 12: Gombaházikó. HÍRADÓ. 29—30: Lelkiismeret lázadána rL rész. Magyarul beszélő NDK. 31. és 2; Fáklyák. Csehszlovák. Szelet! 3—4: A kapu nyitva marad. Jugoszláv film. K: naponta de. 9 ée> II. 3—4 du. l—3-tg: Híradóműsor. TÁNCSICS. 29—30: Házasságból elégséges. Magyar. K: 5 és 7. Közöljük a kedves mozilátogató közönséggel^ hogy a Táncsics filmszínház március 31-től átépítés és szélesvásznú filmszínházzá való átszerelés miatt bizonytalan ideig szünetelni fog. fáklya 29—30: Balti égbolt. n. vész. Szovjet. 31—1: Szombat este éa vasárnap reggel. Angol. Széles. Csak 18 éven felülieknek! 2—4: Délibáb minden mennyiségben. Magyar. Széles! K: naponta f. 6, f. 8, vasárnap f. 4-kor is. M. L W és 12: Csuka ajándéka. 4-én: Állami Áruház. SAGVARI. 29—30: Délibáb minden mennyiségben. Magyar. 31—1: Piros autó utasai. Színes bolgár. 2—3: A kapó. Magyarul beszelő olasz—francia— jugoszláv film. K: naponta &• 7* vasárnap 3-kor is. SZIKRA. 29—30: Balti égbolt. L rész. Szovjet. 31—1: Újra egyedül. Fran-, cia. Széles! 2—3: lmok es az írógép. Olasz—francia—spanyol. Széles! K: kedd, csütörtök, vasárnap 5, 7, hétfő, péntek, szombat csak 7-kor. M. 1. 10: Háború es béke li. rész. PETŐFI. 29—30: Két élet L rész. Magyarul beszélő szovjet. 31—1: LeUdismerer lázadása. II. rész. Magyarul beszélő NDK. 2—3: CirkUvSzművészek. Színes kínai. K: hétfő, csütörtök, vs~ sámán 5. 7. kedd, péntek, szombat csak 7-kor. M. 1. 10: Én rajzoltam az emberkét. ADY (M.-Tapolca). 29—30: Piros autó utaaai. Szi»«** bolgár. 31—1: Két élet. L rész. Magyarul beszélő ßzovjet. 2—*5: Újra egyedül. Francia. K: kedd. csütörtök, vasárnap f. 5. f. 7, hétfő; péntek, -szombat csak f. 7-kor. M. 1. f. 11: öz, a csodák csodája. DIADAL. 31—1: Jó utat autóbusz. Magyar. 3—4: Vadállatok a fedélzetei. Szovjet. K: kedd, vasárnap f. 5, f. 7, szerda, szombat csak f. 7-kor. M. 1. f. 11: Normandia-Nyeman. ERKEL. 29: Gleiwitzt eset. NDK. 1—2: Nagyravágyó asszony. Színe*» francia—olasz. K: naponta 5, 7. M. l. 10: Légiposta. » Értesítjük » mozilátogató közön- séget, hogy a miskolci filmszínházak április 5-től 11-ig szóló műsorát április 4-éré, felszabadulásunk ünnepére való tekintettel az április 3-i, keddi lapszámban tesz- szíik közzé. (Április 5-én, csütörtökön ugyanis az Északmagyaror- szág című lap nem jelenik meg ) müvet.Odes haea. Március 30—31-én: A torpedó visszalő. Angol. 10 éven alul nem ajánl. Apr. 1—5-ig: Házasságból elégséges. Magyar. Korh. nélk. Kezdés: 5, 7 órakor. Matiné április 1-én: Légy jó mindhalálig, TANÁCSTAGI FOGADÓDRA** Megyei tanácstagok: Március 30-án: Rubint Vilmos, Sajónémeti, tanácsháza, 10 órakor: Kovács Józseíné, Mezőkövesd, Búzakalász Tsz, 17 órakor. Városi tanácstagok: Március 30-án.* Benedek József, Malinovszkij u, 10., Gépipari Technikum, 17 órakor; Bialis József* Diósgyőr, Homokbanya, 18 órakor; Garadnai Ferenc, Bodrogi Za. u. 10.. 18 órakor; Guba István, Galibái S. u. 15., 17 órakor; Havasi Béla, DIM A VÁG igazgatóság. 16 órakor; ifj. Horváth Béla, Szabadság tér 2., Tervező Vállalat, 17 órakor : Konczwald Barna, Hl. kér. tanács titkárság, 16 órakor: Rócz János, Szeles utcai általános iskola,- 17 órakor; Szüos János, IV, kcr., 44-es kislakás, 17 órakor. I. kf»r. tanácstagok; Március 29-én: Kézdy Endre, Borsodi Nyomda, Széchenyi u. l#s., 15—17 óráig. Március 30-án: Szűcs Béla, Jóasef Attila u. 42., Táncsics Tsz, lé—1« óráig; Kovács József. Vörösmarty u. 57.. Horgász Egyesület, 18 órától: Dervarics Ivánné, József Attila u. 23.. cementárulpari Válla-« lat, 17—18 óráig; dr. Barna György né. Hoffmann Ottó u. 8., 17—10 óráig; Petrozsér.y' Sándor, Tanácsház tér 8., városi tanács munkaerőgazdálkodási osztálya, 17—18 óráig. II. kér. tanácstagok: Március 30-án: Barna László, Tátra utcai óvoda, 17—18 óráig; Kertész István. Oprendek Sándor pártszervezet, 17—18 óráig; Solymo- si László. Pereces, általános iskola, 17—18 óráig: Ványai Lajory Schönberz u. 24., 16—18 óráig, ITT. kér. tanácstagok: Március 30-án: Dunai Béla. A* pád u. 30. sz., 16—18 óráig; lyercft Jenő. Ákos u. 16—18 óráig; Tárnái László, Szinyei Merse u. 16—17 óráig. IV. kér. tanácstagok? Március 80-án: dr. Kis* Ervin. tapolcai tanács1;! rendeltség, i# nra* kor! Tánczos Ferenc. IV. kér. tanács, 16.30—174® óráig.