Észak-Magyarország, 1962. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-27 / 48. szám
ES7AKMAGYARORSZAG Kedd, 1962. február 27. Zorin sajtónyilatkozata az ENSZ-közgyűlés 16. ülésszakának második részéről New York (TASZSZ) Zorin, a Szovjetunió ENSZ- ben működő képviselője, a világszervezet székhazában hétfőn sajtóértekezletet tartott. Nyilatkozatában az ENSZ-köz- gyúlés 16. ülésszakának második részével foglalkozott. — A 16. ülésszak — mondotta —, január 15-én azzal indult, hogy a nyugati hatalmak több képviselője elkeseredett támadásokat indított. Ennek az a háttere, hogy a nyugati hatalmaknak nem tetszenek az Egyesült Nemzetek Szervezetében végbemenő változások, — Á 16. ülésszak második részében főként a gyarmati rendszer megszüntetésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. * Zorin hangsúlyozta, kedvezően kell értékelni azt a tényt, hogy a közgyűlés egyhangú határozatot hozott a gyarmati rendszer egyik fontos kérdésében: az angolai kérdésben. Ez a határozat megerősíti az angolai nép jogát az önrendelkezésre és a függetlenségre, követeli a megtorlások megszüntetését, valamennyi angolai politikai fogoly szabadláb- rahelyczését és felszólítja az ENSZ tagállamait, hogy ne támogassák Portugáliát. Az ülésszak második részének munkájában a legfontosabb kérdés a kubai panasz megvitatása volt — folytatta a szovjet megbízott. E panasz — mint ismeretes —, tiltakozást jelent amiatt, hogy a washingtoni kormány újabb agressziót és beavatkozást tervez Kuba ellen, s ezzel a nemzetközi békét és biztonságot fenyegeti. — A tények azt mutatják, hogy a durva és leplezetlen nyomás ellenére az amerikai küldöttség nem tudta semmitmondóvá tenni a kubai kérdés vitáját és nem tudta megszer- ve^t. kérdés körül „a hallgatás összeesküvését”. — A kubai forradalmi kormány tiltakozásának megvitatásában az ENSZ tagállamainak fele vett részt, köztük az ázsiai és afrikai országok nagy csoportja. Ez ékesen bizonyította, mennyire aggasztja a világot az a tény, hogy az Egyesült Államok szervezte meg a zsoldosok betörését Kubába 1961. áprilisában és a washingtoni kormány hibájából feszült helyzet alakult ki a Karib-ten- ger térségében. — A szocialista országok határozottan a hősi Kuba mellé álltak, s a vita során kifejezésre juttatták, hogy teljes mértékben támogatják a. kubai nép igazságos harcát hazája szabadságáért és függet'enségcért. — Fontos megjegyezni — folytatta Korín —, hogy bár a latin-amerikai országok képviselői kénytolenok voltak a rájuk nehezedő hatalmas nyomás, va'amint hazájuknak az Egyesült Államokkal szemben fennálló közvetlen gazdasági és politikai függése miatt formailag az amerikai küldöttség Kubával szemben követett vonalához igazodni, mégis a kérdés közgyűlési vitájában kijelentették, hogy támogatják azt az elvet, amelynek értelmében nem szabad beavatkozni más országok belügyeibe. — Ilyenformán — hangsúlyozta a szovjet megbízott — tulajdonképpen nem Kuba, |ha- nem az Egyesült Államok kormánya szigetelődött el n közvélemény előtt a maga meggondolatlan, fenyegetőző és ag- ressziós politikájával. — Ma már nem o’yan időket élünk, amikor büntetlenül erőszakot lehet alkalmazni az államközi kapcsolatok terén. Kuba nincs egyedül, sok barátja van világszerte, köztük a Szovjetunió. Miként Hruscsov világosan kijelentette, Kuba mindig számíthat a szovjet nép támogatására és a szovjet kormány részéről ezzel kapcsolatban a népi Kuba ellenségei címére szó ó ismert figyelmeztetés ma is érvényes. Ezt a szovjet kormány világosan megmondta február 18-i nyilatkozatában. Zorin a továbbiakban megjegyezte, bogy a 16. ülésszak második részének munkájában fontos helyet foglalt el Ruanda Urvndi jövőjének kérdése. Ezután Zorin válaszolt az újságírók kérdéseire. fi ku'aal(arrafia'sal karai itay nyilatkozata A szovjet kormány február 18-án nyilatkozatban ismételte meg a kubai nép ellenségeihez intézett korábbi figyelmeztetését és erősítette meg azt a szándékát, | hogy továbbra is segíti és támogatja a kubai nép történelmi harcát. A Pravda hétfői száma közli a kubai forradalmi kormány nyilatkozatát, amely üdvözli és megköszöni a szovjet kormány határozott állásfoglalását. A kubai nyilatkozat a továbbiakban felsorolja azokat a gazdasági és katonai agresszív cselekményeket, amelyekkel az Egyesült Államok kormánya Kuba-ellcnes bűnös céljait megvalósítani igyekezett. A kubai népnek eltökélt szándéka — hangsúlyozza a nyilatkozat —, hogy megoltalmazza az Önrendelkezéshez, országának független véréhez és szuve- rénitásához való jogát. A béke érdekei megkövetelik, — szögezi le a nyilatkozat —, hogy az imperialisták tudják: Kuba népe függetlenségének és területi sérthetetlen-i séffének védelmében nemcsak salát erejére, hanem mindazon más népek erejére is támaszkodik, amelyek síkraszállnak a béke, a békés együttélés, a népek önrendelkezési joga és szabadsága mellett, harcolnak az imperializmus támadó cselekményei, a gyarmati rendszer és a háborúk ellen, a néoek függetlenségét és szuveréiitá- sát fenyegető veszélyek ellen (MTI) Véres hétvége Algériában Párizs (MTI) A fasiszta ultrák a szombati embervadászat után. amelynek a francia lapjelentések szerint csupán Alnirbc.n 35 halálos áldozata volt. vasárnap tovább folytatták orvtámadásaikat. A hivatalos adatok szerint szombaton és vasárnap Algériában Párizsban március 5-ére várják a fegyverszünet bejelentését Párizs (MTI) A Tripoliból érkező hírek arra vallanak, hogy az algériai forradalom legfőbb szerve jóváhagyja a francia és az algériai miniszterek megbeszélésein kidolgozott egyezmény- tervezeteket. Az ideiglenes algériai kormány azonban még újabb ülést tart a francia—algériai zárótanácskozás előtt. De Gaulle Colombay-Les- des-Eglises-ben egy helyi ünnepségen mondott beszédében kijelentette: „Lehetséges, hogy az elkövetkező napokban a megpróbáltatás, amelyen keresztül kellett esnünk, véget- ér, mégpedig Franciaországhoz méltó módon.” Párizsban Louis Joxe, az algériai ügyekkel megbízott államminiszter megbeszélést folytatott a nemzetgyűlés algériai képviselőjével és olyan algériai személyiségekkel, akik nem tartoznak az FLN-hez. A miniszter tájékoztatta őket a francia—algériai tárgyalások eredményéről. Joxe megbízottai felkeresték Messzali Had- zsot is. Az MNA vezetője a francia rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: „A francia—algériai megállapodási tervezettel kapcsolatban nem foglal állást, mert nem vett részt a kidolgozásában, ugyanakkor hangoztatta, az MNA kész konstruktívan részt venni az új algériai állam építésében.” 63 halott és 79 sebesült áldozata volt a merényleteknek. A francia karhatalom bűnös tétlensége különösen Algírban volt szembetűnő. Az OAS banditái szombaton négy órán át teljesen zavartalanul gyilkolták és lincselték az arab járókelőket. Az FLN sajtószolgálata vasárnap este közzétett nyilatkozatában a francia kormányt teszi felelőssé az arab lakosságnak a francia katonák és csendőrök szemeláttára történő legyilkolásáért. „A történtek azt mutatják, hogy a francia kormány nem tartja kézben saját csapatait, képtelen rá. hogy az algériai franciákkal szemben érvényt szerezzen határozatainak. Ez a helmet komolyan veszélvezte.ti a béke helyreállítását Algériában” — hangsúlyozza a nyilatkozat. Az OAS vasárnap este újabb vakmerő támadást hajtott végre Algír közelében. Maison Carrée-ben. A merénylők gránátokkal és bazooka-tit zzel 'ánnbabnrit.atték a csendnrlak- tanva épületét. A laktanya raktárában felhalmozott nagymennyisem" benmn és lőszer hatalmas dörrenéssel felrobbant és ez egész épületet láng- baboritotta. * * * * * * * * * * * * * * Mól fart a* algériai fegyverszünet ügye? De Gaulle elnök a minisztertanács legutóbbi ülésén egyenként kérte ki miniszterei véleményét a francia— algériai titkos tárgyalásokon megszületett első megállapodásról. Ha ez volt is az utóbbi évek leghosszabb kormányülése, mégis De Gaulle és kabinetje viszonylag sietve válaszolt „igen”- nel a megelőző héten, „valahol a svájci határ mentén” lezajlott tárgyalások eredményére. A másik tárgyaló fél válasza nem érkezett meg ilyen gyorsan. Belkaszem Krim, az algériai kormány helyettes miniszterelnöke vezette ugyan a francia földön tárgyaló algériai delegációt, s ennek tagjai sorában ott volt Saad Dahlab külügyminiszter is, a végső döntést azonban az algériai ideiglenes kormányon is felülálló csúcsszerv, az algériai forradalom nemzeti tanácsa mondja ki. Az algériai szabadságharc „parlament’-ie, amely 5 esztendővel ezelőtt, a háborúban álló Algéria földjén, a Soumman völgyében alakult, ezekben a napokban ült össze. Az algériai forradalmi tanácsnak ma 54 tagja van, közülük 36 a fegyveres harcosok képviselője. Az Algéria területén lévő egységek hat hadműveleti kerületbe, „Willaya”-ba tartoznak, mindegyik ..Willnya” 4—4 megbízottat küld a forradalmi tanácsba, ugyanígy képviselik a Franciaországban, Marokkóban és Tunéziában élő algériaiakat, „Willaya”-ik küldöttei. A forradalom nemzeti tanácsa nem Tuniszban ült össze, az algériai ideiglenes kormány székhelyén, hanem a szomszédos arab állam, Líbia fővárosában. Tripoli-ban. Nem engedtek közelükbe újságírót sem, s hihetőleg távol tudták tartani a Tuniszban egyébként hemzsegő francia kémeket is .. j A forradalmi tanácsnak — amely egyedül hivatott kiadni a fegyverszüneti parancsot — az algériai nép történetében páratlan fontosságú döntést kell hoznia. Érthető hát, hogy minden részletre kiterjedően megvitatja azt az első megállapodást, amelyet Párizs, szinte gyanús sietséggel fogadott el: Nem kis dologról van 6ző: Párizs rugalmasabb formák között szeretné átmenteni a maga gyarmati hatalmát és „francia—algériai együttműködés” címén azt kívánja* hogy a holnapi, független ország kormánya eleve biztosítsa Franciaország politikai, katonai, gazdasági érdekeit, valamint az Algériában éló európai kisebbség jogait. A megegyezésnek szabályoznia kell, hogyan szerezzenek érvényt egész Algériában a, fegyverszüneti megállapodásnak, mint szervezzék meg átmenetileg a közös, francia— algériai közigazgatást, s egy vegyes, ugyancsak franciákból és algériaiakból álló helyi rendfenntartó erőt. A nehézségekről fogalmat alkothatunk, ha elképzeljük: a jövő hónapban talán már egy muzulmán katonatiszt főparancsnoksága alatt áll majd az a rendfenntartó testület, amelynek soraiban olyan katonáknak kell talái- kozniok, akik több mint hét. éven át lőttek egymásra! Míg a párizsi polgári sajtó biztosra veszi, hogy március első napjaiban valahol a francia főváron környékért (talán Neaux-ban?) mindenképpen aláírják a fegyverszüneti egyezményt, addig az ultrák és a fasiszták nem pihennek. A múlt vasárnapi Oujda-i provokáció is bebizonyította, hogy az OAS mindent elkövet a megegyezés megakadályozására: két tartalékos repülőtiszt a saját szakállára légitámadást’ intézett ~gy marokkói területen fekvő algériai menekülttábor ellen! Az algériai nagyvárosokban pedig napjainkban soha nem látott, szomorú „rekordszámokat” érnek el az OAS gyilkosságai, bomba- merényletei, — egymást érik a fegyverlopások, a bankrablások (az OAS-nak péna kell!), s az ultrák szervezte sztrájkok; De a közelgő béke perspektívájának van pozitív irányba ható sodrása is. Érzéketlenek maradhatnak-e a ..feketelábúak”, azaz Algériának „bennszülött”, európai lakosai azzal a gondolattal szemben, hogy vége lehet aa esztelen vérontásnak, a tömérdek bűnnek? Csak a fegyverszünetet követő első hetek az igazán veszélyesek, a lélektani megrázkódtatás az európai kisembereket- k? is tépheti az ultrák uszályából. Azok pedig igazában csak szájainak, vagyonukat már rég átmentették Francia- országba és patkányként cl is menekülnek majd ■■>. „Francia Algéria” süllyedő hajójáról % Küldöttgyűlés — sok tapasztalattal Az encsi járás földművesszövetkezetei a közelmúltban tartották tisztújító járási küldöttgyűlésüket. A járási művelődési házban összesereglett küldöttek előtt Koscsó Ferenc, az encsi Zója Tsz elnöke méltatta az esemény jelentőségét, majd Takács Tibor, a Földművesszövetkezetek Járási Központjának vezetője tartott beszámolót a SZÖVOSZ IV. kongresszusa óta eltelt négy esztendőről. Ebbe a négy esztendőbe jelentős eseményeket zsúfolt gyorsan fejlődő életünk. A termelési viszonyokban forradalmi változások mentek végbe — az encsi járás volt megyénk első termelőszövetkezeti járása. E változások szorgalmazásából kivette részét a földművesszövetkezetek több mint hatezer tagja is. A tagság most a tsz-ek megerősítésén tevékenykedik. A kis járás földművesszövetkezetei példás eredményekkel dicsekedhetnek. Az elmúlt két év időjárási viszontagságai ellenére, a négy év. együttes eredménye a lakosság életszínvonalának emelkedését bizonyítja. 1958-tól több mint 600 ♦aggal gyarapodott a földmű- vesszövetkezöti mozgalom. Az említett esztendőkben a kiskereskedelmi forgalom több mint 30 százalékkal növekedett, ami mintegy 12 millió forint többletbevételt jelent. A vendéglátóipar hasonlóan túlteljesítette forgalmi tervét. A forgalom emelkedésével lépést tartott a szövetkezetek gazdagodása is, hiszen 1958-ban még csak 24, 1961-ben pedig már több mint hatvan százalékos saját erővel gazdálkodtak. Bár 1960—61-ben súlyos időjárási szélsőségek érték a járás mezőgazdaságát, az egy tagra jutó részjegyalap összege jelentősen meghaladja a megyei átlagot: 103 forint, s ez azt bizonyítja, hogy a tagság sajátjának tekinti a szövetkezetei:. Nem ilyen kedvező a felvásárlás mérlege: tavaly erősen csökkent, ami az időjárási nehézségeken kívül a felvásárlók hanyagságára is utal. A felvásárlással megbízottak kényelmesek, nem szervezik a munkát, hanem elvárják, hogy a lakosság helyükbe vigye eladásra szánt portékáit, pedig a kistételű felvásárlásnak is szerepe van a város és a falu közötti árukapcsolatok fejlesztésében. A földművesszövetkezetek kulturális tevékenysége szinte egyenlő a nullával — az elmúlt év végén egyetlen kul- lúrcsoportjuk nem volt. Jelenleg Baktakéken, Encsen és Ga- radnán van földművesszövetkezeti kultúrcsoport. A szövetkezetek a közérdekű bejelentések, panaszok intézésében sem nagyon jeleskedtek. A beszámoló szomorú képet festett a bolthálózat állapotáról. Huszonegy egység szorulna alapos „generál,javításra”, de különösen sürgető Hernádpetri és Garadna ilyen problémájának megoldása. A járási központ intézkedési tervében többek között szerepel a vezetés színvonalának további javítása, célul tűzték ki, hogy a SZÖVOSZ VI. kongresszusára 63 százalékról 100 százalékra emelik a sajáterős gazdálkodást; a felvásárlásban is változást kell elérni, a könyveladást is szorgalmazni kell. A tartalmas beszámolót nem kevésbé tartalmas vita követte. Dolák Árpád az ellenőrző bizottság jelentését ismertetve, felhívta a figyelmet a társadalmi tulajdon védelmének fokozására. Dr. Torbágyi Emil járási főorvos keményen ostorozta a raktározás hiányosságait; az áru hanyag kezelése súlyos egészségügyi következményekkel járhat. Pócs László és Kiss Bertalan hernádoetri küldöttek a hernádoetri kocs- maénület tragikus állapotára hívták fel a figyelmet. A falak dűlőfélben vannak, életveszélyes a bolt további nyitvatar- tása. Cservák Ferenc, a Hazafias Népfront járás! titkára az alkoholizmus elleni küzdelmet szorgalmazta. Fia az a 36 százalékos vendéglátőioari forgalomnövekedés különféle ételekben, üdítőitalban mutatkozott volna meg — mondotta —, nem lenne különösebb bai. Azonban ez az emeilrodés elsősorban rövMf+Mokhól, nálin- kákból tevődik ki. hiszen köztudomású, hogv a bor- és a sörellátásban nehézségek vannak. Fokozni kell az ételválasztékot és gondoskodni kell az italfogyasztás arányainak megváltoztatásáról, fogyasszanak több hűsítő italt az emberek. Nalesnyik Andrásné a fügö- di boltról beszélt. Ha megcsordulnak az egek csatornái, a környék összes lavórját összehordják. hogy felfogják a be- csurgó esővizet, megmentsék az árut a pusztulástól. A kémény ledőléssel fenyegeti az amúgy is rozzant tetőszerkezetet. Dr. Gáspárfalvi László járási ügyész kijelentette, hogy bár a szokásosnál százzal' több leltárt vettek fel, méssem tudták elejét venni a leltárhiány növekedésének. A társadalmi ellenőrzés kiterjesztésével elejét vehetnénk a társadalmi -tulajdon megdézs- málásának. Lipták János, a járási párt- bizottság munkatársa a felvásárlás javítását sürgette, hogy a, háztáji gazdaságok áruja ne zugpiacon keljen el, lelkiismeretlen kofák hasznát növelve. hanem felvásárlás útján kerüljön a lakosság asztalára. A beruházások elhanyagolásáról szólva bizonygatta, hogv az encsi járás bolthálózatának fejlesztésére nem sokat adtak a felső szervek. A „sötét Abaujnak” ez a kis sarka mái’ nem sötét, de még világosabb lehetne, ha a lakosság kulturáltabb körülmények között vásárolhatna. Elszomorító, hogv a járási székhely — egvben az eeész járás — egyetlen vendéglőié még mind'" egyéni tulaidon- ban van. És annvit költöttek már rá hogy abból talán egy új vendéglőre is futotta volna. Szalai János járási rendőrka*- pitány szintén a társadalmi tulajdon védelmével foglalkozott. Szocialista rendünk fundamentuma a társadalmi tulajdon. Nem szabad szemet hunyni a hiányosságok láttán. A túlzott italfogyasztás többek között az italboltvezetők lelkiismeretét terheli. Ha betartanák a rendelkezéseket, kevesebb ittasságból származó szabálysértésre kerülne sor. A fiatalkorúak nem látogathatják az italboltokat, de a boltvezetők sokszor nem tartják be ezt a rendelkezést és az ott lévő felnőttek is szó nélkül tűrik, hogy fiatalkorú egyének italboltban tartózkodjanak, szeszes italt fogyasszanak. Az ifjúságvédelem társadalmi ügy. Szilvási Sándor, a járási párt- bizottság tagja a káderkiválasztás alaposabbá tételéről, a határozatok végre nem hajtásáról beszélt. Orosz Sándor, a MÉSZÖV osztályvezetője — akit megyei küldöttnek választottak Encsen — arról beszélt, bogy a ténylegesen meglévő beruházási gondokat egyes helyeken növeli a földművesszövetkezeti tagság passzivitása. Tudott dolog, hogy beruházást csak azok a szövetkezetek kaphatnak, amelyek legalább 25 százalékos sajáterőt tudnak felmutatni. s a tagság is társadalmi munkát vállal. A hernádoetri taggyűlésen például alig harmincán voltak a 76 tagból. Ebből az érdektelenségből arra lehet, következtetni, hogy a holténftéshez felajánlott társadalmi munka is csak ígéret marad. A hemá^vécreiek például új boltot kaptak — nos* T azzal fizették ki az új boltoi; adó mozgalmat, hogy a meghirdetett taggyűlést a részvét- lenség miatt nem lehetett megtartani. A felvásárlással kapcsolatban kijelentette: az encsi járás tsz-parasztsága követeli a bő áruválasztékot. Nos, az árut, az iparcikket a város, munkásosztály küldi a falunak, s mit küld a falu? ErrőJ. a kölcsönös egymásrautaltságról sohasem szabad megfeledkezni, amikor kéréssel rukkolnak elő. Orosz elvtárs hiányolta, hogy a beszámoló nem foglalkozott a takarékszövetkezel - tel, majd a jövő feladatait körvonalazta. Rozgonyi András, a járási tanács elnöke az ellenőrzésben, a leltározásban megmutatkozó hiányosságokat bírálta. Csak felületes munka következménye lehet, hogy kf t egymást követő leltárnál a z első többletet, a második hiányt mutat ki. A felvásárlás megjavításának feltételeként említette, hogy eleven, élő kapcsolatot kell kialakítani felvásárló és termelő között Az encsi járás földműves- szövetkezeteinek küldöttgyűlése hasznos munkát végzett. Ügy mérte meg négy esztendő munkáját, hogy a hiányosságokat is odatette a mérleg serpenyőjére. A hibák kendőzetlen feltárása majd a jövő feladatok sikeresebb megoldásában gyümölcsöződik. A titkos választással bizalmat szavazott a küldöttgyűlés az ú.i választmánynak, mely megerősítette tisztségében Takács Tibor elvtársat, az encsi Földművesszövetkezetek Járási KíV/nontja igazgatóságának elnökét. ítí. M.)