Észak-Magyarország, 1962. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-21 / 43. szám
Szerda, 1962. február 21. eszakmagyarorszag 3 Évi feladataikról tanácskoztak a gépállomások A háromhutai üdülő sorra fogadja a mezőgazdaság dolgozóit. Rövid tanfolyamon tanultak itt a tsz-elnökök, a tejkezelők, s újabban 13 gépállomás igazgatói, főmezőgazdászai, brigádvezetői — több mint százan — egy hétig időznek itt. Megismerkednek az esztendő tennivalóival. Előadások és viták során bővítik gazdaságirányító, agrotechnikai, közgazdasági tudásukat; A minap Gergely István elvtárs, a Gépállomások Megyei Igazgatóságának vezetője beszélt a múlt esztendő tanulságairól. Megállapította, hogy a gépállomások valamennyi dolgozója derekas munkát végzett. A traktoristák sikeresen birkóztak meg a csontszáraz talajjal, annyi szántást és mezőgazdasági munkát végeztek, amelyre még nem volt példa a megye történetében. Több szervezési, munkaügyi kérdés után elmondotta, hogy az idén 214 darab új géppel gyarapodnak a gépállomások és 1 millió 200 ezer normálhold- nyi munkát kell elvégezniük. A résztvevők vitája érdekes tanulságokkal szolgált. A tsz-ek gondoljanak a traktoristákra A brigádvezetők — akik egy-egy körzet traktorosainak munkáját szervezik és irányítják — jelentős észrevételt tettek. Elmondották, hogy Ernődön és más községek termelőszövetkezeteiben sokszor közvetlen, igen baráti kapcsolatot tartanak a határban dolgozó traktoristákkal. Gondoskodnak arról, hogy napjában legalább egyszer meleg ételhez jussanak a tsz- nek dolgozó traktoristák. A kapcsolat azonban nem mindenütt ilyen. Több helyen túlzott követelésekkel lépnek fel. Pedig a jó együttműködésben számos lehetőség rejlik. A tsz-vezetőknek — javasolták többen a brigádvezetők közül — érdemes volna szerződést kötniük a traktoristákkal. A szikszói baromfikeltető állomáson A szikszói baromfikeltető állomáson már megkezdődött a csirkc- kcltetési „szezon’*. A korai csirkékből máris több termelőszövetkezet baromfitelepére szállítottak. Az ilyen szerződéseknek anyagilag is érdekeltté kellene tenniök a traktoristákat a termelésben. Ennek nyomán — s ezt számos példa igazolja — jelentősen javulhat a munka minősége. Nem erkölcstelen jövedelemről van szó, csupán a teljesebb érdekeltség megteremtéséről. Ha tudja a traktoros, hogy számíthat valamilyen részesedésre, igyekszik optimális munkát végezni. A kapásoknál ügyel a sortávolságra, a megfelelő tőszámra, s más agrotechnikai követelményekre. Ezzel a tsz is jól jár, éppen ezért érdemes foglalkozni a gondolattal. Bürokrácia — munkavédelem Többen szóvá tették, hogy időnként túlteng a brigád- vezetők papírmunkája, az adminisztráció. Az elszámolások, a számfejtések dekádonként egy-egy teljes napot, néha többet is elrabolnak. Ilyenkor a brigádvezetők nem jutnak ki a határban dolgozó traktoristákhoz. Válaszában Gergely elvtárs azt tanácsolta, hogy ahol lehetséges, a gépállomás adminisztrációja segítsen a brigádvezetőnek. A brigádelszámoló visszaállítása káros lenne, mert felesleges munkabéreket kellene kifizetni; A vita során az is szóba került, hogy több helyen nincsen lakókocsi. S ez bizony hátrányos, ha a traktorosok lakott területektől távol dolgoznak. A panasz több esetben jogos, de ezen segíthetnek a gépállomások. A lakókocsik ugyanis számos gépállomáson ott állnak gondozatlanul a gépállomások udvarán, félrelökve. Néhány vizsgálat azt is tanúsítja, hogy a használatban lévő lakókocsikban nem tartanak rendet, s ezért azok ridegek. Erre a brigádvezetőknek kell több gondot fordítaniok. A tanfolyam során még több értékes javaslat, észrevétel hangzott el, így többek között a bérezéssel, a tsz-ek gépjavításával, az alkatrész-ellátással kapcsolatban Az egyhetes, bentlakásos tanfolyam igen hasznos ismerete két nyújt a részvevőknek. Bizonyára eredményesen tudják majd alkalmazni munkájuk során; <G. E.) A kollektíva erejével A Szerencsi Cukorgyár társadalmi bíróságának tárgyalása A közelmúltban történt: A Szerencsi Cukorgyár tágas öltözőjében megfeszült a csend. A zsúfolásig megtelt helyiségben moccanás sem hangzott. Aztán élesen, bántóan csikordult egy szék. Súlya volt a mozdulatnak is, amellyel talpra segítette magát Nádudvardi János. Tekintete cipője orrát kereste. Vörösre gyúlt arca nagy-nagy szégyenéről árulkodott. S nem mert szembenézni a kollektívával. — Nem tudom, hogy történhetett. Higgyétek el... Ez volt az egyetlen ... 46 éves vagyok .. Tizenhat éve dolgozom itt a gyárban ... Nem tudok mit mondani. .. Nagyon nehéz ... de... ne a legszigorúbb büntetést mérjék rám. Ebben a korban újrakezdeni az életet már nagyon nehéz... S amit én átéltem, — higgyétek el, nem éri meg... Ti többiek, soha ne próbáljátok meg! \ Minden szó nehezen tört fel belőle. Szinte leszakadt a szájáról. Meg sem próbálta menteni magát. A társadalmi bíróság három tagja minden mozdulatára figyelt, arcának egyetlen rezdülését sem veszítette tekintet elől S a hallgatóság ismét mozdulatlanná merevült. S ebbe a némaságba sok minden belefért, Felháborodás, harag, meglepettség, csalódás. Csalódás az emberben, a munkatársban, mi több, olyan munkatársban, aki többjüknek felettese volt. Akit — így gondolták — ismertek is. hiszen sokan több mint másfél évtizede dolgoztak vele. S most visszaélt mindannyiuk bizalmával. Mert mit is tett, illetve mit is tettek? A jegyzőkönyvek szigorúan rögzítik a tényeket: 1962. január 25-én 14 órakor 8 zsák cukrot loptak ki a gyárból. A tettesek: SchillA'vein Ferenc cukorraktárnok, Náiudvardi János melaszraktárnok, Bertha István gépkocsivezető és Drótár Ferenc kisegítő kapus. Négyen voltak. A kollektíva előtt azonban csak hárman jelentek meg. Schillervein nem mert odaállni a gyár dolgozói elé. Otthon maradt. Nem merte szemébe vallani a kollektívának: igen, én gondoltam ki, én vettem rá a többieket is, úgy, hogy azoknak a teljes igazság felét sem mondtam el, úgy, hogy hazudtam nekik, bűntársaimnak is. Hogyan is történt az egész, miképp csempészték ki a cukrot a gyárból — nem lényeges. Schillervein és Nádudvardi a lopás leplezésére felhasználta a felelős beosztással járó bizalmat is. Bertha, a gépkocsivezető pedig szemet hunyt felette. Egyedül Drótár az, akit valamelyest „menteni” lehet. Hanyagságával! Persze ez sem mentesít a felelősség alól... A gondolatok szinte tapinthatóvá váltak. Az öltözőben mégis csend terpeszkedett. Aztán az első sorokban mozgolódás támadt. Magas, megtermett munkás — Stéf Béla a finomítóból — állt fel. — Nincs könnyű dolgunk. Valamennyien ismerjük a vádlottakat. Az én véleményem az, hogy Nádudvardi és Bertha, no meg Drótár. kevésbé bűnösök. És még az. hogy Berthának már nem olyan sok idő kell ahhoz, hogy nyugdíjba menjen. En hiszem azt, hogy tanul ebből az esetből... Bártfai István fűtő jelentkezett: — Tegyék alacsonyabb munkakörbe.. 1 Mondjuk hozzánk, a kazánházba. Aztán dr. Szemere Endre, az igazgató emelkedett szólásra: — Számos értekezletnek volt már színhelye ez az öltöző. Számtalanszor olvashattuk a felírást a falon: „A társadalmi tulajdon szent és sérthetetlen. Vigyázz rá!” És most mégis, a felirat alatt kell ilyen ügyet tárgyalnunk. Meglopták a közös vagyont. Ezek az emberek nem gondoltak rá, hogy az egész társadalom vagyonának megdézsmálása nagy, igen nagy bűnnek számít. S különösen akkor, ha olyan bizalmi állásban lévő emberek követik el, mint Schillervein és Nádudvardi, akiknek éppen a közös vagyon őrzése, megvédése lett volna a feladatuk. S tették ezt éppen akkor, amikor a gyár kollektívája elhatározta: úgy dolgozunk, hogy két év múlva elnyerhessük a szocialista üzem címet. Tették ezt akkor, amikor a bizalom legszebb jeleként immár bevezettük a „becsület-pénztárt”, akkor, amikor valamennyien a legnagyobb igyekezettel követünk el mindent, hogy kiváló, egységes, szocialista típusú kollektívává válhassunk. Fáj ez az esemény mindannyiunknak. S ugyanakkor érthetetlen is. Miért tiették? Csupa nagy kérdőjel, csupa nagy kérdés. Miért tették? Itt van Schillervein. ö maga beismerte, nem volt szüksége arra, hogy becstelen úton jusson pénzhez. Ö is, felesége is szépen keresett. Vágj’ Nádudvardi. Neki sem voltak anyagi gondjai. Még a fia taníttatását is a gj'ár kollektívája vállalta. 350 forintos társadalmi ösztöndíjjal taníttatják az egyetemen. Bertha. 25 éve dolgozik a gj’árban. Most ünnepelhetné negyedszázados jubileumát. Jó munkaerő. Háromszoros kiváló dolgozó. Többször megjutalmazták. — Nádudvardi arra hivatkozott, hogy „mit élt át” a két hét alatt — fordult a vádlottak felé az igazgató. — De higgye el ő is: nemcsak neki voltak nehéz napjai. Mi magunk sem tudunk napirendre térni az ügj' felett. Sajnálom őt. De megérteni — nem tudom. A legszigorúbb megbüntetésüket kérem. És most már egyre-másra jelentkeztek szólásra az emberek. S a vélemény mindannyiszor egyezett: elítélik őket, mert bűnösök. De... — s ezt már Marton László, a légó törzsparancsnok foglalta ös$ze: — Csak akkor tudom lezárni az ügyet magamban is, ha külön-külön tesszük mérlegre az egyes bűnösöket. Én elítélem őket. De azt kérem, ne mindegyikőjük esetében szabjuk ki a legszigorúbb ítéletet. Nádudvaréira gondolok elsősorban. Ö megbánta és nagyon bánja tettét. Azt mondom: segítsünk neki újrakezdeni. Nehéz lesz neki visszaszerezni az elvesztett becsületet. S ez érthető. De bízom benne — lesz ereje hozzá. S a kollektívának segíteni kell öt fölemelni, ha már elbukott... A kollektíva erejével megsokszorozzuk benne az akaratot az újrakezdéshez... Az üzem dolgozóiból alakult háromtagú társadalmi bíróság — Magda József múszak- vezető, a bíróság állandó elnöke, id. Stefiik Béla gépkocsivezető és Gurszki László cukorraktári előmunkás — visszavonult ítélethozatalra. Nádudvardi, Bertha és Drótár földre- szegezett pillantással várakozott. Az öltöző- helyiségben ismét teljes lett a csend. Néhány perc, s a bíróság tagjai újra elfoglalták helyüket. Magda József kihirdette az ítéletet: — A társadalmi bíróság úgy határozott, bogy — tekintettel a cselekmény súlyosságára, a legfőbb bűnöst, Schillervein Ferencet azonnali elbocsátásra javasolja, Nádudvardi Jánost és Bertha Istvánt alacsonj’abb beosztásra és Drótár Ferenc írásbeli megrovására tesz javaslatot. Áz anyagi kár megtérítéséért a Szerencsi Járásbírósághoz fordulunk. * A gyár vezetősége, a dolgozók kollektívája az ítéletet igazságosnak találta. S ha a bűnösöknek megbocsátani most még nem' is tudnak. bizalmat előlegeznek számukra, s ez segítse őket az újrakezdésben. Radványi Éva Fontos művelet a tojások úgynevezett: „lámpázása”. Ilymódon ellenőrzik, hogy a tojás csiraképes-e. Vida Géza a keltctögépbe rakja a lámpázott tojásokat. (Foto; Szabados György) ' minap Nagykinizsen jártam — zárszámadás volt. A mérleg serpenyőjében bizony több volt a hiba, mint az eredmény, széthúzással tetézték meg a bajt, melyet a rendkívüli aszály zúdított rájuk. A vezetőségben egj’mást érték a személyeskedésig fajuló viták, s mert nem tudtak zöld ágra vergődni, többen az italban kerestek feledést. A rossz példa ragadós. A tagságot is elöntötte a semmittevő sopánkodás. Szidták az aszályt, a vezetőséget, s felütötte fejét a vállrándító felelőtlenség. A beletörődés ősi szólásmondásával tették túl magukat a gondokon-bajokon: „Ügy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna.” De a „valahoggyal” nem érheti be az ember a végtelenségig, előbb-utóbb mindenki rájön, hogy az „ahogy esik — úgy puffan” felfogásnak mindenki kárát látja. Azt a lehetőséget, amelyet a nagj’- üzemi gazdálkodás nyújt a boldogulásra, csak az erők összefogásával, lelki- ismeretes munkával lehet valósággá változtatni. Munkából lesz a haszon. Ahol nem dolgoznak, ott elbúcsúzhatnak a haszontól. A zárszámadó közgyűlés után a tanácsház irodájában beszélgető csoportok alakultak ki, tagok, vezetőségbeliek rakosgatták össze gondolataikat, elképzeléseiket arról: hogyan tovább. Lehiggadt komolysággal mondogatták: az aszály sem okozott volna annyi kiesést, ha szembe találja magát az egj’ségbe tömörült emberek szorgalmával. Radomszki József elvtárs, a szikszói járási pártbizottság munkatársa állt az egyik beszélgető csoport közepén. A csoport tagjai figyelemmel hallgatták észrevételeit. Radomszki elvtárs a járásban szerzett tapasztalatokat elemezte: „Azt hiszik egyesek, hogv bosz- szút állnak valakin azzal, ha ölhetett kézzel ülnek s pusztulni hagyják a kukoricát, a krumplit, közös gazdaságuk értékeit. A zárszámadáson aztán ezek kiabálnak a leghangosabban: nem kerestem semmit. Hát mikor keresett úgy a parasztember, hogy déltájban ment ki a határba s már napnyugta előtt sietett is haza? Ilyen világ még nem volt • és nem is lesz. De az is észrevehető, hogy a rosszul sikerült zárás elgondolkoztatja az embereket. Ha továbbra is így állunk munkához — mondogatják j—; it Érőfélben ti __________r — , akkor egy év múlva megint üres zsákkal mehetünk haza a zárszámadásról. Nézzünk hát munka után, dolgozzunk, ha boldogulni akarunk. Az elnök, Fogarasi István — akinek nem kis résre volt abban, hogy Nagykinizsen eluralkodott a semmittevés, a lazaság, hiszen a bajok láttán ő is többször folyamodott az ital látszólag meg- békéltetö „módszeréhez” — önkritikusan jelentette ki: — Rossz volt az esztendő, mert mi sem voltunk jók hozzá. De ezen változtatni akarunk. Nem mehet az tovább. hogy a házak végigkilincselésével kezdjük a napot. Mindenkinek, vagy majdnem mindenkinek külön kellett könyörögni, hogy dolgozni jöjjön. A vezetőség — velem egj’ütt — egyebet se csinált, mint a tagok után járt. Nagy- kinizsnek van annyi jó földje, hogy ne 16 forintot érjen egy munkaegység. Ha megfogjuk a munka végét, lehetetlenség, hogy ne tudjuk kifizetni legalább a 30 forintot munkaegységenként. Ez a föld eltartja a szorgalmas, munkás embert, de hát a kánaán földje se terem magától. Egy idős ember elgondolkozva kapcsolódott a beszélgetésbe: — Hallottam, hogy a hernádsrentand- rásiak 36 forintot osztottak. Olyan dühös lettem, hogy még. Hát ők hol az istennyilában termeltek, nem ezen a jó hernádvölgyi földön? Ott is aszály volt az aszály, akár csak itt, mégis, mire mentek’? De ők dolgoztak, mi meg he- nj’éltünk. Bele kell már végre nekünk is szokni a közösbe, ha nem akarjuk, hogy felkopjon az állunk. Senki sem fogja nekünk kikaparni a gesztenyét, helyettünk senki sem dolgozhatja meg a földet. Amondó vagyok, hogy fogjunk hozzá mi is. s akkor Nagykinizset nem az utolsók között emlegetik majd, hanem a jobbak között. Csak rajtuk múlik, egyedül rajtuk. A megindult erjedés azt mutatja, hogy az emberek gondolkodásmódja érőfélben van. A megpróbáltatások rábírják az embereket, hogy ne rajtuk kívül álló okokban keressenek magyarázatot a sikertelenségre. Ma már nem kell a fél országot bejárni egy-egy jó példáért, a szikszói járásban is akad jó termelő- szövetkezet. A halmajiak még csak az első esztendőt tudták le a közös gazdálkodásban. mégis többre mentek a nagy- kinizsieknél. Vagy ott van a kázsmárki Alkotmány Tsz, mely 35 forintot tudott osztani az aszály ellenére is, de ott még az alkonyi szürkületben is ötvenen- hatvanan dolgoztak például a cukorrépatáblában. Ezekre a biztató péK dákra tekintsenek, s úgv is dolgozzanak, akkor a mai csalódottságot felváltja a bizakodás, az öröm, mert a közösben boldogul a dolgos, szorgalmas ember. Gulyás Mihály
