Észak-Magyarország, 1961. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-08 / 289. szám

4 I5SZAKMAGTARORSZAG Péntek, 1961. december 8. Ahol a kémények Szinte észre sem venni, mi­kor telnek meg az otthon ter­mei. Az emberek együtt jön*, nek a délutáni szürkülettel. Mintha a sötétség elől jönné­nek ide. Először az idősebbek, majd a fiatalok — lányok, fiúk — nyitnak be az ajtón. Sokan közülük elegánsan, ha­tározottan elegánsan. Az egyik teremben csattogni kezdenek a biliárdgolyók, a saklftáblákon felsorakoznak a figurák, néhá- nyan benéznek a könyvtárba •— nagyon szép, ízléses helyiség, kétezer kötettel, most rendezik — egy másik teremben a tele­Bodenlosz bácsi most a festő szakosztály legjobbjai közé tartozik. Már résztvett több ki­Tannl a fala Téliesre fordult az idő. S ha napközben néhány órára meg-inegenyhül néha, azért tél van mégis! Az ablaktól még csak ‘az imént ment el a Télapó és a kert sarkánál már az első hóval találko­zott. Holnap talán még több esik, és holnaputánra fehér­be borul mindenütt a határ. A nagy mezőgazdasági munkák zöme befejeződött. A termelőszövetkezetek tag­jai, az állami .gazdaságok dolgozói, ha csak tehetik, a földeken dolgoznak, hogy mi­nél kevesebb tennivaló ma­radjon tavaszra, de azért eb­ben az évszakban már többet vannak bent, mint kint. Aki csak keveset is élt falun, em­lékezik rá, hogy a parasztem­ber mit csinált, ilyenkor; el­látta a jószágot, aztán beült — ahogy mondani szokás — a kuckóba és az ablakon ke­resztül nézte a zimankós időt; kukoricát morzsolt, vagy szerszámot javított, megfoltozta a gyerekek el­nyűtt csizmáit, miközben számadást és tervet készített: mit, hogyan csináljon a kö­vetkező évben. Korunkban nagyot válto­zott, új tartalmat nyert a parasztemberek téli foglalko­zása. A mezőgazdaság szo­cialista átszervezése azt is . jelenti, hogy tanulni, műve­lődni kell. Az a parasztem­ber. aki apjától örökölt tu­dásával tegnap még jól bol­dogult a hat holdján — az új életközösségben holnap már tehetetlenül állna a félezer holdas tábla sarkánál. A tsz- tagok érzik ezt, tapasztalták már a közös gazdálkodás el­ső esztendejének iskoláján és mennek az első hívó szó­ra, ott vannak mindenütt, ahol tanulni lehet. Mind na­gyobb méreteket ölt az ér­deklődés az új iránt, s aki egyszer belekóstol a tudás almájába, mind nagyobba­kat akar harapná belőle. A mezőgazdasági technikumok levelező tagozata lassan már tömeges oktatási formának számít, látogatottak a TIT- előadások és olvasottak a szakkönyvek. Tanulnak a férfiak, a nők és a. gyere­kek. Esténként éjfélig világí­tanak a művelődési otthonok ablakai, heves viták zajlanak le a klubokban, s a kuckóba húzódó parasztember portré­ja. aki éppen a gyerek csiz­máját foltozza, csak a regé­nyekben marad meg. Körvadás&at Hogy az imént a telet em­lítettük, erről más is eszünk­be jutott: a körvadászat Bi­zonyosan sokan vannak. akik nemcsak elbeszélésekben hallott vadászkalandok, ha­nem személyes élményeik alapján is ismerik a hajnali portyák izgató, fantázia-dásí­tó érzését; akik máris lát­ják, amint a nyékládházi ha­tárban, vagy Olaszliszka kör­nyékén a műútról letérve, harapófogószerűen félkört íj­nak le az emberek, szemük a barázdákat, a buckákat kémleli: amott süldőnyúl fut, csattan egy fegyver és a eél- bavett tapsifüles kalimpálva terül el. A minap közöltük a hírt, hogy a kazincbarcikai va­dásztársaság tagjai félezer nyulat terítettek le utóbbi körvadásza tűkön. A szűksza­vú hír olvasásakor talán eszébe sent jut az embernek, kik terítették le a félezer nyulat: munkások, parasztok, dolgozó emberek, akik soká­ig csak álmaikban hódolhat­tak ennek a szenvedélynek; hogy azon a tájon: Nyéklád- háza és Szerencs, Olaszliszka és Tiszakarád körzetében va­laha az Andrássyak, Károlyi­ak vadászgattak, s a mosta­ni vadászoknak akkor leg­feljebb a nyúlhajtás öröme jutott. Ködös téli reggeleken ma fegyverek csattogása veri fel a vasárnap csend jét megyénk mind a négy táján. Körök nyílnak és körök zárulnak: szaporodik a zsákmány. S amikor a halomba hordott tapsifülesek felett diadalt ül­nek, jókedvűen nagyot húz­nak a kulacsba töltött vörös­borból. Szemüket körülhor- dozzák az ismerős tájon, ahol már zöldell a ritka szá­lú rozs, s miközben eszükbe jut a múlt, látják a jövőt. Nini, ott fut még egy tap­sifüles! Valaki a vállához emeli a fegyvert és belenéz az irány­zókba. De le is ereszti nyom­ban. nem húzza meg a ra­vaszt. Hadd fusson. Meg­hagyja jövő vasárnapra. Hiszen az övé. (Önodvári) — Bámulatosan éles az eszed. fiam. De ha nem tud­nád, én elárulhatom neked en­nek az őrangyalnak a nevét is. Bélteky László m. kir. honvéd alezredes, kerületi kiegészítő parancsnok. — Nem is ismerem — kapta fel a fejét Géza. — Örömest megismerkednék vele, hiszen eszerint hálával tartozom neki. — Először is, Géza fiam, te ne akarj megismerkedni az őr­angyaloddal, mert öt rossz ne­ked, ha már egyszer majd is­meritek egymást. Másodszor pedig, ama régi törvény alap­ján, miszerint a Krisztus ko­porsóját sem őrizték ingyen, ez az őrangyal nem együgyű hálára tart számot, hanem készpénzre. Te nem vagy neki adósa, mert ezt az adósságot én időről-időre leróvom az "alezredes úrnál. — Mit jelent ez? — képedt el Fodor Géza. — Szószerint azt jelenti, hogy három esztendő óta rend­szeresen lekenyerezem a ki­egészítő parancsnokot, hogy megmentsem a bőrödet a frontszolgálattól, édes fiam. Látom, elszömyedtél. Hidd él. én is elszörnyedtem ma, ami­kor ismét tízezer pengőt köve­telt, De rád gondoltam, és fi­zetek. És én nem tartok soknak semmi áldozatot érted. fiam. Csak azért mondtam el neked mindezt, hogy lásd, hiába búi­nál el a könyveid közé. ha nem volna, aki . oltalmazzon. Egyelőre van. De kérdés, hogy ha te a magad gondolkodása szerint indítod útnak a tanít­ványaidat. ii'■kik is lesz-e majd őrangyaluk? Fodor Géza felkelt az asztal­tói- Az ebéd félbenmaradf. Fodorné megkövültén hallga­tott, egyetlen szóval sem za­varta meg ezt az összecsapást. Kisvártatva Géza elindult a szobájába. De a kereskedő elé­be állt, s a vállára tette a ke­zét: — Nem kell különösebben megdöbbenned, fiam. Ilyen az élet. Csak az volna jó, ha ezt végre felismernéd. És nagyon kérlek, ha nem akarsz akasz­tófára juttatni engem, meg magadat, akkor mélyen hall­gass. Ezt az egyet most mind­járt ígérd meg nekem. Géza apjára emelte a tekin­tetét, és igent intett. Bódult fejjel rogyott 1c aztán a dí­ványra, II. A tomboló háború már 1911 tavaszára fenekestül felforgat­ta Verebély életét, de mire megérkezett a nyár, újabb rémségek szakadtak a kisvá­rosra. Sztójay Döme hitlerista kormánya igyekezett beválta­ni berlini gazdáinak reménye­it. Megkezdődött a ..totális há­ború” egyszersmind a „zsidó­kérdés megoldása.” A gondolkodó és jóérzéséi emberek előtt teljesen világos volt az összefüggés a „totális háború” és a faiüldöző intéz­kedések között. A totális há­ború újabb ínsérhullámot so­dort a szenvedő emberek nya­kába. Uinbb- megszorítások és nélkülözések jöttek, még több SAS-behívó. és még több gvászhfr a frontokról. A fajfil- dözés viszont lélegzetelállító látványosság, azzal a rendelt«» téssel. hogy vonja el n tömi* gek figyelmét a rájuk teker- gődzött nyomorúságról. ^folytatjuk.) I szakosztály legidősebb tagjának ümüvész segít. érti meg az ember, ha néhány percet beszélget velük. Bodenlosz Ede a vasgyárból ment nyugdíjba. Most itt a festő szakosztályban hódol régi, kedvenc szórakozásának, ami annak idején, ha a lehetőségek engedik, talán jóval több lett volna egyszerű szórakozásnál, kedvtelésnél: — Fiatal koromban a Váci út egyik üzemében dolgoztam. Csak úgy kedvtelésből lerajzol- gattam a munkatársaimat és a munkahelyet is. Munkaveze­tőnk meglátta és szólt a főnö­künknek. Elég az hozzá, hogy rövid idő múlva a főiskola egyik tanára előtt álltam, aki­nek nagyon jó véleménye volt rajzaimról. Akkor már kél állításon is. Legszívesebben minden idejét az állvány mel­lett töltené. ... Közben egyre többen ér­keznek az otthon kivilágított — És miből fog élni, ha inté­zetbe jár? — Majd eltartom magam alkalmi munkával — válaszoltam. — Ez nem megy így — mondta —, ide pontosan elkeli járni és nem jut ideje Bíró Gyula, a szobrász szakosztály legfiatalabb tagja munka közben. helyiségeibe, öregek, fiatalok. Mintha a sötétség elől jönné­nek. Priska Tibor ! semmi másra. — így aztán • visszamentem az üzembe dol- ; gozni. A felvételiből nem lett ; semmi. hónapja tartott az iskola, de azért lépéseket tett felvételem ügyében. Hirtelen ezt kérdezte: nem ezt keresik fel a legtöb­ben, hanem a szellemi fejtörő­ket. Ezeket általában havonta szoktuk rendezni, de az elmúlt hónapban is — éppen a nagy érdeklődésre való tekintettel — kettőt rendeztünk. Ezeket a rendezvényeket fő­leg a fiatalok látogatják. Igaz, hogy a szakkörökben is főleg ők tevékenykednek, de találko­zunk itt olyan emberekkel is, akilcet — ha szabad így megfo­galmazni — a szakkör fiatalít meg. Sokat, nagyon sokat je­lent nekik ez az elfoglaltság. Hogy mennyit, azt csak akkor Bodenlosz Ede bácsinak, a festő s; Papp László festő vízió előtt foglalják el a szé- i keket, .amott pedig a színját- ; szók gyülekeznek. „Döntsd a tőkét, ne sírán- i kozz...” Az egyik ajtó mögül f szavalat hangzik. József Atti- 1 Iáról tartanak irodalmi estét. ; Nem, nem mindenki siet erre < az estére, de szép számú kö- 1 zönség gyűlt össze itt is. 1 — Mindig ilyen sokan gyűl­nek itt össze? i — Nem — válaszolja Vich- < lanek Lajos igazgató. — Néha , többen. Attól függ, mikor hány , szakkörnek van elfoglaltsága. 1 Amit a fentebbi kép már ] sejttetett, azt néhány számadat ] beszédesen bizonyítja: a kör- < nyék lakói szeretik a Szinva- ; völgyi Művelődési Otthont, szí- : vesen járnak ide. Mindenki ta­lál kedvére való szórakozást,*' hasznos elfoglaltságot. Az ott-j hon 1400 beiratkozott taggal* rendelkezik, de havonta körül-I belül 5000—6000 ember látó-} gatja. Szakköreit hozzáértő,!, neves emberek vezetik. A fes-} töket például Papp László fes-} tőművész, a színjátszókat Pol-} gár Géza színművész tanítja,* hogy csak néhányat említsünk, i. A szakkörök között találjuk a* város egyetlen pengetős zene-} karát is. Ha már a zenekarok- } nál tartunk, okvetlenül szólni 4 kell a két tánczenekarról is,} melynek tagjai pusztán kedv-* telésből, ha úgy tetszik, társa-} dalmi munkában állnak az ott-J hon rendelkezésére. } Az otthon vezetősége a ren-* dezvények gazdag programját} állítja össze minden hónapban.}' Havonta négy ismeretterjesztő* előadást tartanak, rendszeresen} vetítenek híradó filmeket, gya-I korta szerveznek szellemi fej-* törőkét, különféle tanfolyamo-I kát, és nem hiányzik természe- } tesen a tánc sem, hiszen az ott-} lion tagjainak körülbelül het-*- ven százaléka a fiatal genera-} cióhoz tartozik. A táncról ist' érdeme« főbbet beszélni. Azt* már mindenki természetesnek} veszi, hogy ezekre a rendezvé-* nyekre csak egyszínű ruhában} jönnek. A tánchoz kapcsolódik} egy érdekes kezdeményezés: az* ötórai tea TTol itt a kezdetné-* nyezés? - kérdezhetné bárki.! hiszen a város mulatóiban} mindenütt ezt reklámozzák.} Igen ám. csakhogy a Szinva-} völgyi Művelődési Otthonban* valóban teadélutánt tartanak} maid, melvet különféle társas-} Játékokkal színesítenek. } — Melyik a legnépszerűbb! rendezvény? } — A táncra gondol mindenki} — válaszolja az igazgató —, de l IV* [ — ügy gondolod, fiam, [■hogy valahogyan ... amint te [foglalkozol a filológiával...? f — Igen.- Az öreg Fodor szórakozottan tforgatta a kanalat. Kisvártat­fva tétován megszólalt: [ — Pedig én azt mondom ne- [ked, fiam, hogy jobb lenne, ha [a. tanítványaid a való életré [készülnének inkább, r Fodor Géza fölényesein el­mosolyodott. f — Hogy érted ezt, papa? r — ügy, hogy az életben [nemcsak filológia, és nemcsak [történelem, és nemcsak vegy- [tan, meg ilyesmi van, hanem [még sok minden más, édes fi- [sin. r — Igaz. bocsáss meg papa, [van kereskedelem, üzlet, haj­i-sza... l — Csak ne gúnyolódj, fiam! r— robbant ki az indulat Fodor [Aurélból. — Tudom, hogy te : kicsire nézed az én mestersé- .Hemet, meg azt a hajszát, ami [ezzel jár. Mindegy. Te légy [csak tudós ember. De akármi- hlyen hivatásnak szenteli magát [az ember, nem teheti meg, [hogy fittyet hány az életré, a [körülötte kavargó világra. [Mert hiába bújik el, az élet [piszka becsorog az ajtaja repe­désein, vagy a kulcslyukon, és [ha éppen ahhoz az egyhez nem ért, hogyan kerekedjék felül ezen a piszkom, akikor ez a pi­szok elnyeli. Igen, fiam, az élet csupa buktató. csupa nyugtalanság, rafinéria, táma­dás és védekezés. Könyörtelen harc, egyik le akarja tiporni a másikat, és csak az menekül, aki legalább annyira rafinált, mint aki őt megtámadja. Te azt képzeled, hogy jófelé in­dítod útnak a tanítványaidat, pedig éppen, hogy lefegyver- zed őket! Kimennek az életbe, ott állnak majd védtelenül, és mire ráébrednek, hogy nekik nincs őrangyaluk, már le is te­rítették őket Fodor Géza még mindig sze­líd mosollyal hallgatta apja dikcióit. — Én meg vagyak győződve arról, kedves papa. hogy ha valaki megkapaszkodik a ma­ga hivatásában, hát semmiféle piszkos áradat nem tudja elso­dorni. Azt hiszem, téged meg­rémít, és túlságosan meg is vi­sel a háború, a sok rémsége« híradás. Dehát nézd ezt a csa­ládot: ha sokasodó gondok kö­zepette is, mégiscsak megva­gyunk, és ld bánt bennünket? A háború majd elmúlik, és... — A háború majd elmúlik, de mi lesz addig, fiam? — kér­dezte sötéten Fodor Aurél — Nem tetszik nekem, hogy te a háborúról is, szóval erről az egész vészterhes világégésről úgy beszélsz, mintha semmi közöd sem lenne hozzá. — Miért, hát mi közöm hoz­zá? — rándított a vállán Géza. — Tanítok és tanulok. Slussz. Fodor Aurél szeme elé sűrű függönyt vont a pillanatnyi el- vakultság. Halkan, de meg- megremerő indulattal adta fel a kérdést: — Mondd csak, Géza fiam, neked még sohasem jutott eszedbe, hogy miért nem hív­nak be téged katonának? Géza még mindig könnyedén válaszolt: — Nyilván tudják, hogy a hadsereg nem menne sokra velem. Hiszen csak hadapród- őrmesteri sarzsiig vittem, s még azt sem tudom, minek kö­szönhetem, mert, hogy enyhén szóljak, nem születtem kato­nának; Nincs rám szükségük. — ínségesek az idők, fiam. a katonaság nem is olyan finy- nyás, mint ahogyan, te képze­led. Magad korabeli fiatalt lámpással keresgélhetsz Vere- bélyem. De te mégis itthon vagy. Minek tulajdonítod ezt? Géza megpróbálta tréfára venni a dolgot: — Azt hiszem, papa, vala­hol. ahol a SAS-behívólcat ki­állítják, ott süpdörög az őran­gyalom, és elsikkasztja a kar­totékomat! Fodor Aurél nyelt egv na­gyot és dühösen folytatta} (Rettentő Horváth József

Next

/
Oldalképek
Tartalom