Észak-Magyarország, 1961. december (17. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-06 / 287. szám
Szerda, 1961. december 6. bszakmagyarorszag Uj üzem a diósgyőri gyárak tövében Időnként e8y'eRy osfya' laonKem küldemény ér. keziik a Szerencsi Csokoládé- gyárba. A feladó bélyegzőjéről ez olvasható: A Szerencsi Csokoládégyár Diósgyőri Üzeme. Noha ez az ostyakülde- mény elenyészően kicsiny — vontaképpen próbaüzemelés terméke —, mégis első és nagyon is biztató jele egy új üzem létezésének. Az új üzem szerényen húzódik meg a diósgyőri gyárak tövében, a kopár gesztenyesor és a Szánva mentén. Kéménye biztatóan pipál, de a modern üzemcsarnokok egyike-másika még csaknem üresen ásítozik, vagy benne hallgatagon állnak a félig, vagy egészen összerakott gépek. A csarnokok csendjét csak a szerelők motozása, kopácsolás, éles csör- renések, egy-egy bútor ide- eda tologatásának zaja töri meg. A gyár építői már voltaképpen befejezték a munkát, apró simítások vannak hátra, most szerelők vették birtokukba az üzemet. A bejárati ajtótól húzódó hosszú közlekedési folyosó végénél, egy keskeny teremben, az egyik kever önéi két aszony: Molnár Józsefné, Dávid Tibor- né és három szerelő szorgos- kodnak. Molnár Józsefné (a gyár könyvelője lesz, csak még nincs munkája) és Dávid Ti- bomé (hogy melyik gépen dolgozik majd, ki tudja még) mintegy 10 kilónyi anyagot készítenek elő ostyához, és be- onták a két keverőgép egyikébe. Egy nyúlánk szerelő benyomja az indító gombot, s a keverőgép zúgni kezd. A ke- verőhöz különféle rendeltetésű csövek vezetnek, és innen üvegcső vezet a szomszédos teremben lévő ostyasütő automata gépeikhez. Az anyagot egyelőre még kézi erővel szállítják át az automata gépekhez. Dávid Titoorné benyomja az automata indítógombját és a gép csöndes zúgással működni kezd, és kevés kivétellel, kifogástalan ostyalapokat készít. Rudolf Kuntzech és három magyar szerelő figyeli a gép működését, hogy a próba- üzemelés után kijavítsák- az esetleges hibákat. Egy másik helyiségben takarítónők dolgoznak. Ez lesz a konyha. A felszerelés egyrésze már itt van. A hosszú ebédlőben is szétrakásra várnak az asztalok, székek. Takarítónők dolgoznak az épület második emeletén. Itt sorakoznak a férfi és női öltöző- és fürdő- helyiségek. Fenn, az első emeleti folyosó két oldalán üres helyiségek ásítoznak. Ez az irodarészleg. Az egyik úgy-ahogy berendezett helyiségben található az üzem vezetője: Deák István. Deák István a Szerencsi Csokoládégyárban dolgozott, mint tervosztályvezető. Hogy örül-e az új beosztásának? Ez rá van' írva az arcára. Valóban nagyon szép megbízatás egy új üzem vezetése, irányítása. — Mit fog voltaképpen termelni az üzem? — kezdjük a beszélgetést. Gyártunk ostyaféleségeket, csokoládé darabárut és csokoládéfigurákat — hangzik Deák István válasza. — Hol tartanak a szereléssel? — A figuraosztály gépeit már beszereltük, hátra van a flcclt ad már a halódik ez ii März-kemence is Az Ózdi Kohászati Üzemek Acélművének rekonstrukciójánál értékes munkasiker szüléiéit: mintegy tíz nappal a megadott határidő előtt az építők és szerelők átadták üzemelésre hatodik März-kemencét is és az új olvasztóból már megkezdték az acéi csapolását. Az első !)0 tonnás acéladagot Kelemen Sámuel acélgyártó irányításával Márkus Sándor olvasztár brigádja csapolta le jó minőségben. A jelentős időnyereség mintegy háromezer tonna többlet acél olvasztására ad lehetőséget. Az országos vonatkozásban fontos munkán elismerésre méltóan dolgoztak a Vaskohászati Kcmenccépítő Vállalat, a Borsodi Mélyépítő Vállalat, valamint a Ganz- MÄVAG szerelői, illetve építői. Helyes munkaszervezéssel jelentős előrehaladást értek cl a kiszolgáló berendezések szerelésénél az Általános Szerelőipari, valamint az Elektromos Szerelőipari Vállalat dolgozói. nougat-osztály berendezése, hiányzik az ostyaosztálynál a kenő és töltögető gép. A gépek egy része külföldi, NDK-beli, másrészt hazai gyártmány. Modem, gépesített, az ország egyik legkorszerűbb üzeme lesz. Az anyagszállítást nagyrészt csőrendszerekkel, hidraulikusan végezzük. — Előreláthatóan mikor termel a gyár? — E hónap közepe felé megkezdjük a termelést — mondja Deák István óvatosan és gyorsan hozzáteszi magyarázatképpen —, de ez a termelés még jelentéktelen lesz. A termelést a gépek • beszerelésével párhuzamosan kezdjük meg, és ehhez mérten á kívánalmaknak megfelelően növeljük a gyár dolgozóinak létszámát is. Ma egy, holnap kettő, holnapután esetleg három embert veszünk feL — Mégis, előreláthatólag miikor dolgoznak teljes kapacitással? — A jövő év első negyedével kezdjük a termelést. Hogy hányán dolgozunk majd? Egyelőre erre nehéz válaszolni. Az elképzelés szerint több mint 270 ember dolgozik itt, s többnyire nők. Tulajdonképpen azért is épült itt az üzem. A vas- és gépgyárak inkább férfierőt kívánnak, kevesebb lehetőség njTlák a nők számára. Ezzel a« üzemmel igyekszünk munkaalkalmat teremteni a nőknek. És hogy mennyinek? Ez a kereskedelem megrende lésedtől függ. Az özem építése zik az építészet rekorderedményed közé. 1953-ban kezdték meg itt a munkát azzal ,a céllal, hogy étedkombinátot építenek. Hosszú huza-vona után mégsem ételkambinát. hanem a Szerencsi Csokoládégyár diósgyőri üzemegységeként épült fel. Ä hatalmas, fénycsővilágítással ellátott, modem gépekkel berendezendő üzemcsarnokok jó, tiszta, higiénikus munkahelyeket sejtetnek Néhány hét múlva a gépek zúgása, működése, fehérköpenves lányok, asszonyok serénykedése mozgalmas élettel, lüktetéssel telíti az új üzemet. Egy úi üzemmell gazdagabb lesz a város. Csorba Barn» Külcsín A jövő mérnökei között Ugye emlékeznek, kedves miskolciak? Még négy-öt esztendővel ezelőtt is sokat bosszankodtunk azon, hogy szinte találós kérdéseket jelentettek az üzletportálok. Régi, ütött-kopott, jó ízlést gúnyoló cégtáblák riasztották el a vásárlókat. Kezdünk nagyvárosiasod- ni — mondtuk, amikor felszerelték az első neomfelira- tokat a boltok fölé. A boltok tatarozását is elkezdtük. 1961-ben. majd ha az éwégi számadást készítjük, feltétlenül a szocialista kereskedelem javára és dicséretére könyveljük a széppé varázsolt üzletbe!yisége- ket, a vonzó portálokat. Mert ha végigmegyünk Miskolc főutcáján, örömmel állapítjuk meg, hogy a tócsa és a nagy boltok szinte egyik napról a másikra új köntöst öltenek, barátságosabb környezet várja, hívja a vásárlót. Itt van például a Tanácsház téri sportszerbolt. Húsz évvel ezelőtt a régi berendezés jó volt, de 1961-ben meg sem közelíthette az igényeket. Újat, korszerűt építettünk helyette, új kirakatott, modem berendezési kapott az üzlet. Vagy ott van például 150 méterrel odébb a virágbolt. A régi, szennyes odú helyén márványpultos, esi 11 áros boltot létesítettünk. Vagy a legújabb kereskedelmi csemege Miskolcon: az Állami Áruház melletti ideiglenes játékáruház. Az utóbbi esztendők — talán túlzás nélkül állíthatjuk: az utóbbi évtized legszebb portálját varázsolták az ügyeskezű grafikusok és dekoratőrök a bolt föllé. Meseország elevenedik meg a sokszínű, nagyméretű sakktáblán. Egy-egy percre még a nagymamák is megállnak .s játékország láttán elgondolkoznak, de jó lenne visszaforgatni néhány évtizeddel az idő kerekét, hogy az ajándék örömeiből ők is osztozhassanak. Sok ilyen örömet, meglepő test szerez manapság a kereskedelem. Hálásak vagyunk ezért, de még hálása bbak lennénk, ha az Ingatlankezelő Vállalat az újonnan létesített portálak fölötti házfalak tatarozását is meggyorsítaná. . Wsrfoui A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szorgalmasan készülnek a gyakorlati életre. Az elsőéves gépészmérnök hallgatók műhely gyakorlatát nagyban megkönnyíti Fekete László elvtárs, a közkedvelt I.aci bácsi segítökészsége. Laci bácsi immár hatvan esztendeje dolgozik szakmájában ég nagy lelkiismeretességgel irányítja a fiatalok szakmai felkészítését. Képünkön: Laci bácsi tlarczos Sándor hallgatóval, gyakorlati munka közben. Eljárt felettem az idő. Rám már jó-' kedvükben se mondják a fehérnépek, hogy öregember nem vén ember. De hát nem szomorkodom miatta, ez az élet rendje. Nincs a faluban egy teremtett lélek, akit lebátyámozhatnék vagy nénémnek tisztelhetnék, mert bizony felhúzná az orrát, hogy öregitem. A minap a fiatalok valami mulatságot rendeztek. Azzal nyitották rám az ajtót, hogy menjek közéjük, ne fájjon a fejem, mit fogok enni, inni, mindenről 6k gondoskodtak. Aztán minek menjek én Közétek? — kérdem. — Tapasztalatátadásra — mondják. Először jól kinevettem magam, aztán rájukkomolyodtam. No, ti aztán jó helyen kopogtattok, nem voltam én se jegyző, se tanító, aki csak úgy kivág egy szónoklatot. Meg mit is mondhatnék én a mai fiataloknak, én, a vénség? Én már csak a múltról tudok beszélni, az meg a tifajtáto- kat nem érdekli. Letudtuk mi helyettetek a múltat, nincs gondotok vele, örüljetek neki. Előttetek már nincs be- deszkázva a faluvég, mehettek arra, amerre kedvetek tartja. Ha a városba kívánkoztok, felültök a buszra és már itt se vagytok. Hallottam én azt is, hogy múlt vasárnapon fel szed előzköd tetek, oszt bementetek Miskolcra — színházba. Ott ültem a kiskapuban, amikor nagy viháncolással felkapaszkodtatok a busára. Számoltam, hányán vagytok, de aztán eltévesztettem, mert egyszerre hár- man-n égyen is nyomakodtatok az ajtóban. Gondoltam magamban,_ milyen jó ezeknek, kapják magukat és utaznak szórakozni, ötven kilométerre! A min- denit, ez aztán igen! Honnan van nektek annyi pénzetek? Tudom, nem görbe úton juttok a rávalóhoz, de hát én is dolgoztam annyit ilyen idős koromban, oszt még a kocsmába is csak akkor tévedtem be, ha valaki beinvitált. A hívogatok csak állnak, hallgatóznak, aztán egyikük megveregeti a váltam: tudja maga azt, Józsi bácsi, mit kell majd nekünk mondani. Arra vagyunk mi kíváncsiak, hogyan éltek maguk abban a régi világban, hadd tudja meg minden fiatal, hogy az úri világ mit adott a fiatalságnak és mit ad a jelen? Hiába akartam lerázni őket. csak meg- ígértették velem, hogy elmegyek. Hát elmentem. Amikor fel kellett íllni az asztal mellől, bizony inamba szállt a bátorság, hirtelen még a nevem Is elfelejtettem. Néz rám az a sok jány meg frű, lehettek vagy ötvenen* no,' mi telik ettől a vénségtől. Mellettem ült a KISZ-titkár, csak biztatott, ne féljek, nem fognak kinevetni, ha valami szamárságot találnék mondani. Én meg csak köszörültem a torkomat, kapkodok a boros pohár után, hátha meghozza a hangomat. Nem néztem senki szemébe, csak a falra bámultam, mint az a bizonyos boci az új kapura. Aztán csak beleakadt a tekintetem az egyik fiúéba. Látom, akkorát ásít, majd lenyel. Kínos Volt, annyi szent. De ettől az ásítástól csak netóbátorodtam. No, isrten neki, essünk túl rajta. Öregember emlékezik... hogy — Tegyétek össze kezeteket, megkésett veletek a gólya. Ennyit mondtam, egy szóval se többet, s mint aki jól végezte dolgát, megköny- nyebbülten lehuppantam a székre. Jól szólhattam, mert megtapsoltak, úgy verték összefelé a tenyerüket, hogy szinte el is hittem, hogy megörvendeztettem őket mondókámmal. Lehet, hogy a rövidségemet tapsolták. Mondott még valamit a titkár, aztán bekapcsolták a lemezjátszót, elém odatoltak egy csomó bort, mellém ültették a kisbírót, aki vénségére csapott fel kisbírónak, hogy legyen kivel inni, ők meg elkezdtek táncolni. ök táncoltak, ml meg boroztunk és beszélgettünk. A kisbfró tíz esztendővel alattam van, de olyan magamfajta ember volt világéletében. Néztük a gyerekeket, táncukat. Mintha nem is magyarok lennének, se csárdás, se rezgő, se heje-huja, csak az a bokaficomító nem- tudommi. Hogy honnan törte ide a nyavalya ezeket a táncokat, a fene tudja. Ilyen táncér’ minket kibotoztak volna a faluból — mondom a cimborának. Az meg lehurrog, hogy nem szabad olyan maradinak lenni, ma ez járja. Neked talán teccik? — kérdem. Hát nem szépek? — néz rám lekicsinylőleg. Ezen aztán igazában nevetni kellett. Még hogy nem szépek? Egyenesen gyönyörűek, valamikor az úri jányoK se jártak ilyen ruhában. Nagy a cifrálkodás, az biztos. Ezek mSr csak múzeumban lakják a mi hajdani öltözékünket, a gatyát, a szúrt meg egyebeket; az volt pedig az igazi1. Amikor aztán hazabotorkáltam, sok minden eszembe jutott a múltról. Bizony, azt is el kefllett volna nekik mondani, hogy kutya dolog a szegénység, úgy megköti az ember kezét-lábát, hogy még a harmadik faluba se engedi el, nemhogy a városba. Meg azt, hogy én még nem láttam emeletes házat, se vonatot, mert katonának se kellettem a két ujjam miatt, ami ott maradt a szecskavágóban még tizenöt éves koromban. Biztos bosszankodott a király, hogy éppen azt az ujjamat tudtam lenyisz- szantani, amivel a puskát kellett volna elsütni. Ha bemaradtam volna, világot is láttam volna, a katonát ingyért vo- natoztatták végig a világon. Odahaza az is a nyelvemre kívánkozott már, hogy lám, én a nyolcvanadik esztendőmet taposom és még mindig zsúpból van a tető felettem. Amikor felhúztam a rokonsággal ezt a házat, azt mondták* hogy palotát építettem — akkor ezekre a mostani házakra meg mit mondanak? Megöregedtem no, nem ismerem ki magam a mai világban. De hát más is így lenne vele, ha annyi rosszban lett volna része. Amikor lefeküdtem otthon magamnak, — bizony már' tíz esztendeje minőig egyedül —, megharagudtam a nyelvemre, hogy nem akarta az igazságot, csak arra az egysomyi mondókára futotta a merszemből. Lett volna pedig mit mondani. De régen voltam én már gyerek, nekem úgy tűnik, hogy nem is voltam az. Furcsa világ ez a mai, tizennégy esztendős korig gyerek a gyerek. Hát lehetett volna ez az én időmben! Még a jógazdák is befogták a fiukat, lányukat tizenkét éves korban. Még most is elfog a nevethetnék, ha apám egyik mondására emlékezek. Nem tudom mér, mi végre került szóba a dolog, de egyszer csak azt mosdja nekem: hej, fiam, ha az a bitang pólya egy kéménnyel odébb rak le, most nagyságos úrficska lennél... A szomszédunkban az uraság lakott... No, de ne fájdítsd a lettedet, Jözst, fordulj a falnak, oszt aludj. Ha még egyszer meg találnak hívni ezek a gyerekek, majd ezt is elmondod nekik . . 1 meg mindent..! Gulyás Mihály Munkában a ML az. tankör — hantolást gyakorlaton. A kohászati-kémiai tanszék mangánelemzési munkálatait eUrn- örzi dr. Bognár János professzor, a tanszék vezetőié. Az egyetem már szűknek bizonyul, fejlődése további építkezéseket tesz szükségessé A Mélyépítési Tervező VáUalat tervezője, Steiner Rudolf felméréseket végez. A mérések után nemsokára eltűnnek a régi felvonulási épületek —• s néhány év múlva Újaké építményekkel gyarapodik az E gyetemvároa. Szabados György
