Észak-Magyarország, 1961. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

8 ESZAKMAGYARORSZÄG Vasárnap,. 1961. december VL 4 A szobában elröppen egy labda — valaki utána kap. Sikerült Kacagás. — Az óvodásaink... — hallom. Egy ajtóval odébb: , A fekete táblán piros csíkok — ilye­nen tanulnak egyenes sorokat írni a kisiskolások. Tehát a teremben ele­misták vannak. A tábla előtt éppen egy felelő szo­rongatja markában a krétát. — No, csak bátran Kovács Gyurka? Tudod te azt. Gondolkozzál. Úgy bi­zony ... Látod, milyen egyszerű! — A tanítónő helyére küldi a felelőt. — Ki legyén a következő? Hirtelen nagy zsibongás, élénkség. Mindenki felelni akar. Ügy látszik, ezek közül az emberkék közül senki sem fél a váratlan kérdésektől, a feladattól, a gondolkodástól. Milyen érdeklődőek az arcok, milyen okosan csillognak a szemek, mennyi életvidám kisgyerek! Egy pillanatig ké­telkedni kezdek abban: hol is vagyok. De aztán ránézek a mellettem álló két fehérköpenyes emberre, észreveszem, hogy a gyermekek pizsamában vannak, s meglátom a miniatűr járógépeket, a furcsa cipőcskéket, a szokatlanul mere­ven mozgatott kezeket. Dr. Földes Ferenc főorvos és dr. Tóth Anna orvosnő szokásos délelőtti vizit­jükre indádnak a Semmelweis Kórház Heine-Medin utókezelő osztályán. Mel­léjük szegődtem. Sohasem jártam még itt és különös, szorongó félelemmel ké­szültem erre a vizitre. S most, hogy járjuk a kórtermeket, csak ámulok. — Sampiás Lalika vagyok, a csillag­szemű baba ... — csilingel egy csöppség hangja a folyosón és kacagva, kitárt ka­rokkal tipeg félénk a kicsi gyerek. Úgy tűnik: minden erejét összeszedi, hogy mihamarabb hozzánk érjen. így is lehet, mert amint mellettünk terem, átkarolja a doktor lábát, és úgy pihen egy kicsit. De mosolyog és nagy bizalommal társalogni kezd a két orvos­ijai. Valóban olyan ragyogóak a szemei, mint két kis fényes csillag. Es csillag- szeműek a többiek is, akik benépesítik a folyosót. Nézem a sok csillagszemü, csupa vi­dámsággal, akarással teli gyereket — és A Drezdai Képtár a Szépművészeti Múzeumban A kiállításon a Drezdai Képtár modern képtárának legkiválóbb alkotásait mutatják be a „XIX—XX. század mesterei’* címmel. Képünkön- Részlet a kiállításból. Szerelik a Tiszavldéki Vegyikombinát oiajlefeitűt állomását Ä Tiszavidéki Vegyikombi-' nátban a robbanási veszély« ► miatt gőzmozdonyok nem köz-] lekedhetnek. Ezért a nyers- és$ készáruval megrakott vagonok továbbítását Diesel-mozdo-i nyokkal oldják meg. Az üzem-] részek között három ilyen, nyersolajjal üzemelő, korszerű] ’ vontató bonyolítja majd le a,> forgalmat. A Diesel-vontatók]; elhelyezésére központi fűtés­sel, irodával és szociális helyi-£ ségekkel ellátott mozdony-, színt, az üzemanyag tárolásá­ra pedig olajlefejtő állomást] J építettek. A két létesítményt' a hét elején adták át a szere-' löknek. A Vegyiműveket Sze-< ► relő Vállalat dolgozói, a lefejtő állomáson három — egyenként 50 köbméteres — tárolótartályt^ építenek, amelyeket a robba­nási veszély miatt a föld alá süllyesztenek. Ezenkívül a va­gonokban érkező olajok lefej­tésére és a vagonok töltésére hat korszerű szivattyút sze­relnek fel. A dolgozók úgy ha-] tároztak, hogy a szerelési ] munkákat meggyorsítják és az* > olajfejtő állomást két hónap­pal a határidő előtt, január végére átadják; ♦ HAJNAL GÁBOR: Rómaiparti emlék A villamosban vállamon aludtál... Hány éve már? — tán harminc is lehet Most is érzem még illatát hajadnak s áradó bizalmad, szerelmedet. Hozzám búvá tested árama lüktet véremben néha az időkön át s bár nevedet én régen elfeledtem, mégis vágyódva gondolok reád. Kis munkáslány, akivel egy csoportban a Rómaiparton vasárnapon estig vitáztunk, játszottunk, tanultunk, egünkön fénylett a forradalom. összahajlik szivünk tilos tanokban egész napon át s mire jön az est s fáradtan, kipirultan ül a hegyre a napkorong, velünk dalolni kezd a csobogó folyam, és ifjúságunk illatos bíborvirága virít s ki voltál egész napon át a társam, a vállamon alvó fejed van itt. O, barna lány, a neved elfeledtem, messze sodort sok üszkös évtized, a vézna diák megvénült azóta — ez emléktől feldobog-e szíved? Ha néha barna szemedben cikázó s kihunyó tüzekre emlékezem, a régi diák s ifjúságom éled, mintha hited itt lenne még velem. Osztályfőnöki óra egy év után A hagyományokhoz híven a* idén is megrendezték a sáros­pataki diákok a „Kossuth- estet”. Ezen a napon az érett­ségizett diákok is itt találkoz­nak. Eljönnek az egyetemisták, a termelő munkában elhelyez­kedett tanulók, az ifjú diplo­mások is. Az esten természete­sen legtöbben az 1961-ben végzett diákok voltak. A volt IV. B fiúosztály tanulói vidám poharazgatás közben mesélték egymásnak élményeiket, ami­kor feltűnt az osztályfőnök, Fethes József tanár alakja. •—• Tartsunk osztályfőnöki órát! — kiáltotta valaki Mindenki helyeselt, a klub­szobába vonultak és elmond­ták, ki mit csinált ebben az évben: hói helyezkedett el, mik a problémái, tervei. A vidám hangulatú osztályfőnöki óra részvevői elhatározták, hogy a találkozót jövőre ismét megrendezik! Pataki Jenő Végardó fOONÁSZY MAGDA: Az én | karácsonyfám |Az én szép zöld karácsonyfám | Messzi földön született. fMégis eljött, hogy itt töltse : A fenyőfa-ünnepet I . „ |Jöfct szekéren, csengos szánon, f -Teherautón, vonaton. jfJött őz-járta csaliton át | Fagyott földön, friss havon. LApám, anyám a zöld ruhás | Vendég elé sietett. |Aggattak rá cukrot', diót, | Arany-ezüst sziveket. |Kitárt ágán köröskörül ; Kigvulladt a gyertyafény. fRáragyogott mindenkire { A békesség ünnepén. Mártabányán működik Iegtevékenyebben a bányász KISZ-alapszervezet Értékelték a Borsodi Szén- bányászati Tröszt üzemeinél működő KISZ-alapszervezetek munkáját. Az üzemek vezetői, a párt- és a szakszervezet, va­lamint a KISZ-alapszervezet titkárának jelenlétében meg­tartott értekezleten Monos Já­nos, a Borsodi Szénbányászati Tröszt igazgatója köszönetét mondott a bányában és műhe­lyekben dolgozó KISZ-fiatalok lelkes munkájáért. Hangsú­lyozta: a jövő évben a meny- nyiségi tervek teljesítésén kí­vül a jobb fűtőértékű, vala­mint olcsóbb szén termelésére : Kelrtö'rékédni. Németh Antal, a KISZ Borsod megyei Bizottságának osztályvezetője értékelte a Borsodi Szénbányászati Tröszt­nél működő több mint 50 alapszervezet munkáját. Meg­állapította, hogy a termelési feladatokon kívül a KISZ­szervezetek egyre többet tö­rődnek a fiatalok munkaidő utáni foglalkoztatásával; Or­mosbányán például az olvasó­mozgalom, Alberttelepen KISZ-klub teszi lehetővé, hogy a bányász legényszálló­ban lakó fiatalok hasznosan töltsék el szabadidejüket. Az elmúlt hónapban végzett munka után a KISZ Borsod megyei Bizottsága és a Borsodi Szénbányászati Tröszt verseny­zászlaját a mártabányai KISZ- alapszervezet nyerte el. A bá­nyában dolgozó fiatalok 80 százaléka tevékeny tagja a KTSZ-nek. A munkaversenyen kívül megszervezték a József Attila olvasómozgalmat is. öt bányász KISZ-alapszevezetet oklevéllel tüntettek ki. Ok­levelet kapott többek között a felsőnyárádi bányász KISZ- alapszevezet, valamint az al- berttelepi is; Képek a Tissaridéki Vegyikombinát Műgyanta és Lakkfesték Gyárából Megyénk egyik legfiatalabb létesítménye jó eredménnyel zárja az 1961-es esztendőt. A sikerekben az üzem fiataljaié az oroszlánrész, akik igazi, fia­talos lendülettel dolgoznak az új üzemben. Az első képen Gál Teréz technikus és Köntös Lívia laboráns látható, amint az alkidgyanták szerkezetének vegyi vizsgálatán dolgoznak; A festékgyártási folyamatnak ez a tulajdonképpeni kiinduló helye; ^ n-és a festék, mint ahogy a második képen látható, már megérkezett a végállomásra! Király Lászlóné az automata töltőgép alá rakja az üres do­bozokat, a szalagról pedig végtelen sorokban kígyózik a megtöltött doboz, Műszakon­ként mintegy 6 ezer darab egy- kilogrammos festék hagyja el ezt a nagyteljesítményű gépet; Szabados György gyott megváltoztathatatlan nyomot rarj­ta. Először a külsejét torzította el, az­tán tönkretette a lelkét, megbénította a gondolkodását is. Egy bizonyos ha­táron túl már nem mert többre gon­dolni, többre vágyni, nem lehettek messzecsapongó tervei, még álmai sem. Kihaltak, vagy még inkább megölték benne a vágyakat, a kérést, az akarást, a követelést, a merészséget... Szántó Jancsi csak botladozott az 5 szűk és tüskebokrokkal elzárt zsákutcá­jában és senki sem segítette fel, senki sem segített neki elhárítani az akadá­lyokat, senki sem fogta meg a kezét, hogy kivezesse oda, ahol mások járnak. * Nézem a gyerekeket a Heine-Medin utókezelő osztályon. Vannak közöttük alig egy-két évesek és kamaszkorú na­gyobbak is. 170 gyermeket figyelek meg. Furcsa a járásuk, a kézmozdulataik, de félénk tekintetű egyetlen sincs közöttük. Az orvosnő mondja, hogy sok itt az árva. — Mint Szántó Jancsi — gon­dolom. Állami gondozott a kedves kis Juhász Emmi, vagy Bódi Rozika, aki még csak 5 éves, de már 4 éve az osz­tály lakója. Átmegyünk egy másik épületbe, a „B” csoporthoz. Útközben valamit motyo­gok az orvosi hivatás nagyszerűségéről, ismételgetem, mennyi türelem és sze­retet kell itt a gyógyításhoz és valami olyasfélét kérdezek, hogy ugye az a legfontosabb ezeknél a beteg gyerme­keknél, hogy soha ne legyen kisebb­ségi érzésük az egészségesekkel szem­ben, hogy a társadalom értékes emberei legyenek ők is, értelmileg talán még szebbet alkotók, mint a fizikailag is erősek... * Az orvos mosolyog és bólint. Vála­szolna is valamit, de belépünk az első terembe, s egy kisfiú éppen előttünk esik el a földön. Az orvos lehajol, fel­segíti. A nagy kezek fogják a kicsiny keze­ket. S a nagy lábak mellett megindulnak a pici lábak is. Talán kissé furcsa járással, de ugyan­abba az irányba. Rnttkay Anna már tudom,' miért féltem idejönni.' Szántó Jancsi miatt. Féltem, hogy min­den gyerek úgy néz majd, mint ő, hogy minden gyerekben hozzá hasonló em­bert fogok majd felfedezni. * Ki volt Szántó Jancsi? Homályos gyermekkori emlék. Mindenki „Jancsizta” a faluban, pedig már öreg ember volt. Furcsa járású és félszeg. Ez a két tulajdonsága jellemezte legszembetűnőbben. Később rájöttem, hogy ez a két tulajdonsága egészen szo­rosan összefüggött. Az elsőből követke­zett a második. Mesélték róla, hogy nagyon beteg volt, úgy hat-hétéves korában. Iskolába sem mehetett. Aztán, amikor elhagyta a betegágyat — nem tudott többé úgy járni, szaladgálni, mint a többi gyerek. Egyik lába örökre merev maradt. Aztán hirtelen árvaságra jutott Szántó Jancsi. Dolgoznia kellett. S ő minden munkát elvállalt — nevetsége­sen kevés ellenszolgáltatásért. Mert mindenütt azt hallotta: „egy ilyen gyerek örüljön, ha valaki egyáltalában lök neki valamit”. Kegyetlen és gú­nyos megjegyzéseket tettek furcsa já­rására, kegyetlenül és gúnyosan sze­mébe vágták, hogy nyomorék, elhitet­ték vele, hogy emiatt ő értéktelenebb, mint más ember, kevesebbet ér a munkája, kevesebb juss illeti, keve­sebb jó szó, kevesebb öröm ... Ezért lett Szántó Jancsi ansjyíra fél­szeg, annyira megalázkodó, a szemé­ben is azért csillant fel nyomban valami szokatlanul nagy hála és szolgálatkész­ség, ha valaki véletlenül nem szólt rá túl durván. Hogy iskolába se járt, sok mindent nem értett meg. Ezért többnyire csak úgy hívták: Bolond Jancsi. Pedig nem volt bolond. Egy szörnyű betegség ha-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom