Észak-Magyarország, 1961. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

▼asárttati, 19*1, deeeasBier 8t »TAKMAGTARORSZA6 9 / fiatal fotóművészek kiállításáról Fiatal fotóművészek kiállítása nyílt meg a napokban a Magyar Fotóművészek Szövetségének rendezésében Budapesten a Keres­kedelmi Kamara mlnlaterraében. Képűnkön Molnár Edit munkája látható: Kislány portréja Jövőre 100 férőhelyes sátortábort létesítenek Hollóstetői!, 60 férőhelyes turistaszálló nyílik Tokajban Megyénk történelmi neveze­tességű városait és községeit, természeti szépségű tájait az idén több mint 150 ezer hazai és külföldi turata kereste fel. Az idegenforgalom további fejlesztése érdekében a jövő «vre is széleskörű munkater­vet készített az Északmagyar­országi Intézőbizottság, és a Megyei • Idegenforgalmi Hiva­tal. Az eddigi tervek szerint a Blikk-hegység egyik legszebb részén, Hollóstetőn 100 férő­helyes sátortábort létesítenek. A májusban megnyíló tábor­ban kölcsönzőt is berendez­nek és ott gumimatracot, asz­talt, széket, ágyneműt igényel­hetnek a kirándulók. 1962-ban további lépéseket tesznek Tokaj idegenforgalmi fejlesztése érdekében. A világ­hírű boráról és történelmi em­lékeiről híres községben már elkészült a fináncdombi kilátó­torony, 90 padot helyeztek el a sétányokon, megnyitották a helytörténeti múzeumot és az állomás felé vezető úton be­tonjárdát építettek. A jövő év tavaszán befejezik a hideg­meleg vízzel, parkettás szobák­kal ellátott 60 férőhelyes, át­vonuló turistaszálló építési munkáit A község idegenfor­galmi fejlesztésére a tanács is nagy gondöt fordít. így példá­ul a tiszai strandfürdő kiala­kítására megvásárolja a kise­lejtezett. Tass nevű személy­szállító hajót. A hajó belsejé­ben öltözőket, büfét és esz­presszót rendeznék be, fedél­zetén pedig tánctermet létesí­tenék. Ugyanakkor a Tiszába 500 ember befogadására alkal­mas kosaras strandmedencét építenek. Ezenkívül az Északmagyar­országi Intézőbizottság java­solta a műemlékfélügyelöség- nek és az illetékes szerveknek, hogy a sárospataki Rákóczl- várhoz tartozó egyik műemlék- jellegű épületet alakítsák át reprezentatív szállodává. Valóságos üdülök az erdei munkásszállások A Keletbiikki Állami Erdő­gazdaságnak az Alföldtől a, csehszlovák határig húzódó, csaknem 100 ezer hektárnyi erdőségében több mint hatvan község dolgozói termelik a fát. A lakóhelyüktől távol eső er­dőségekben dolgozók részére az erdőgazdaság 40 munkás­szállást létesített.. amelyekben 500 dolgozót tudnak elhelyez­ni. Az újonnan épült munkás­szállások, mint például a. kur- tabérci, a rejteki. a kerekhe­gyi. valóságos üdülő. A mun­kásszállók. egyharmadába már villanyvilágítást vezettek be. Az egész évben használt, öt munkásszálló szobáit fehérre festett. matracos. paplanos ágyakkal rendezték be. Vala­mennyi munkásszállást, felsze­relték rádiókészülékkel. Min­den munkásszálláson van már társasjáték, dominó, sakk. Két­hetenként rendszeresen felke­resik a munkásszállásokat a vándorkönyvtárral. A könyv iránti érdeklődést mutatja, hogy a munkásszállók lakói­nak 80 százaléka olvas. Az erdőgazdaság tervbe vet­te. hogy még a téli hónapok­ban két munkásszállásra. Ré­páshutára, valamint Szendrö- be televíziós készüléket szerel­tet be. VIHAR RßtvA: Az esztendők hegyormán Apám, emlékszem, egyre szépült, amint lassan öregedett: mások fonnyadtak, elfakultak, a meg hamvas ezfistfa lett. Ezüstfa, fehér pátriárka, szakálla csillogó patak s lággyá szelídült szeme tényé, miként az alkonyaié nap. Homloka már-mar úgy sugárzott, mint kupolás égboltozat, melyen körbe rajzó csillagként kereng a tiszta gondolat. Ot így mintázza az esztendők fűrgeujjú szobrászkeze: mígnem egy napon rámtekintett arcán a kész mű: jelleme. Most lett csak az, mi igazan volt: a vénségben óm aga. Nehéz éltét két ránc hirdette, a bölcsességet a ja ka. i'-' Igaz valónkat felmutató, megmérő évek küszöbén, ó hányszor gondolok apámra az arcát felidézve én. Rótta tornt-e majd a venseg, lehelve képemre fagyot, ahogy feltárja a világnak ami voltam, s ami vagyok . -» Csak azt fosztja ki az öregség s készít neki sákátfejet, hiénávágyort az ajkára, kiben már benne rejtezett. Apám az esztendők hegyormán megszépült a lelke szerint. Mit vall majd rólam két szemem, ha sérti zúzmara behint? Mikor pusztítva jő a rontás és ream emelne kezet; Te vallj mellettem, életemről, tanúm: a szellem és a tett. szám. A képzőművészek jövő évi terveiből Ä MAGYAR Képzőművé­szek Szövetségének Borsod megyei csoportja a párt mű­velődéspolitikai irányelveinek és az SZKP XXII. ltongresz- szusának határozata szellemé­ben készítette el a jövő évi munkaprogramját. A csoport fontos feladatának tekinti: a munkásság és a parasztság, valamint a képzőművészek közötti kapcsolat továbbfej­lesztését, a szocializmust építő megye életének ábrázolását. A célkitűzések megvalósítása ér­dekében a VII; Miskolci Or­szágos Képzőművészeti Kiállí­táson kívül a megye városai­ban és községeiben — így Óz- don, Kazincbarcikán, Tisza- szederkényben, Erdőbényén, Sátoraljaújhelyen és Miskol­con — több mint 10 kiállítást nyitnak. Ezenkívül kétvándor­CSÁNYIGYÖNGYI* Karácsonyi muzsika Fehér ruhát öltött a föld és moccanatlan áll, fehér ruhát öltött a töd, csak szíve muzsikál. Akár szellő, ha ébredez, s csak lehelete jár, vagy pelyhezkedő, friss havon lépked egy kék madár, csak annyi ez a muzsika, de száll, de száll, de száll, bebúvik minden kulcslyukon s a szívekre taláL Ä szivekben, ott rmiarfkät igazán, mélyen, bent, fehér ruhában, fényesen a békesség, s a csend. fcíáTlítóst szerveznek, amelye­ket a megye falvaiban és üze­meiben mutatnak be. A két vándorkiállításhoz 30 olaj- festményt és 60 grafikát készí­tenek a borsodi festőművészek. A falusi és üzemi kiállításokon a csoport egy-egy tagja tárlat­vezetést tart, A Borsod megyei képzőmű­vészek munkacsoportja jövőre az eddiginél is hatásosabban segíti a megye területén dol­gozó öntevékeny szakkörök szakmai fejlődését, A hat szak­kört kéthónaponként keresik fel a hivatásos festőművészek és tanácsokkal, szakmai fogá­sokkal segítik a tagok munká­ját Emellett a képzőművészeti alkotások megismertetésére az dőbényei művelődési házban kis galériát létesítenek, ahol állandó kiállításon a magyar $ festőművészek alkotásait tót­hatja a közönség, A megyei képzőművészek fejlődésének elősegítésére nyári művész­telepek létesítését tervezik Erdőbényén és a Bodrog-köz egyik községében, Ezeken a helyeken a dolgozó parasztok életét és a borsodi táj szépsé­gét ismerhetik meg a mű­vészek. A *Bétw" Ruházati Ktsi benaotta legújabb sport- ét mrutaa kollekciójának legszebb tnodcllj ru. TV Rí téAJVSt HARANQSZÓ ALATT Csillagok hunyorogtak <^tdegf6'r^ volt, mert sebes őszi szél száguldozott a fák alatt, a fák fölött, mégsem akarództunk haza­menni. Az árokparton hallgattuk a magvetés­ben megöregedett emberek szavait, akik olyan se vége, se hossza történeteket meséltek. Mi, gyerekek megbújtunk a nagyok háta mögött, nehogy lássanak bennünket és eszükbe jusson ezt mondani: — Hát ti még itt vagytok?. Az ördög bújjék a bőrötökbe ... s még ezek előtt mondjuk el a szoknyahistóriákat. Hej, ez a mai fiatalság! (Ezt mar akkor is mondták.) Ezen a fázós, szombat estén azonban szeren­csénk volt: az őszbajuszúaknak mi eszükbe se jutottunk, mert azok a menyecskék még így, emlékeztetőben is lekötötték a figyelmet. Valaki egy Marcsa nevű fehérnépen kezdte köszörülni a nyelvét, amikor csoszogásra fi­gyeltünk fel. — Üj mesemondó — suttogtuk egymásnak, de ahogy közelebb jutott hozzánk a jövevény, torkunkon gurgulázott a jókedv, mert az dör- mögött magában. — Itt egy bolond — kiáltotta nevetve egyik pajtásom, s mindjárt iszkolt.unk is, mert repült a kisszék, meg a szitkok özöne. Csak akkor csendesedtek meg az emberek, amikor hitték, hogy hazaszaladtunk. Akkorra odaért az a dörmögő jövevény is. Mi annak háta mögé szegődtünk, s úgy lopakodtunk vissza. Közel nem mertünk menni a mesélőkhöz, mert attól féltünk: újra repül valami a fejünk felé, de azért jól hallottunk mindent. — Dicsértessék a Jézus Krisztus — hangzék éjtatosan a mi embérünk ajkáról. — Mindörökké — fogadták többen, s valaki ezt suttogta: — Ez a Szentes Pista. Az igy titulált ember meghallotta, s mind­járt megfelelt: — Az vagyok, Krisztusban szerelmes tár­sam .. . Szabad leülnöm közétek? — Szabad — mondták a nyelvek. — Látom, mindenki az én hitemet vallja, imádkozzunk tehát. Imádkoztak az emberek. Az esti szél elvitte hangjukat, s a kis bogárhátű házacskákban hallgatóztak az asszonyok, azután sokan kér­dezték a semmitől: — Mi ütött ezekbe? A végórájukat érzik? Vagy talán csúnyákat mondtak, azután le akarják imádkozni? Azután mi feleltünk ezekre a kérdésekre, mert hazamentünk, gondolván: itt több mese nem hangzik, s mi azután megmondtuk az asszonyoknak: — Itt a Szentes Pista. Erre a mamák letették a fözőkanalat meg a szakadt gúnyát, azután mentek imádkozni. Mondanom sem kell, hogy bennünket is küld­tek, mert ugye, aki a Szentes Pistával imád­kozik, az „idvezöl”. Féltem kimenni, mert ha eszükbe jut az öregeknek, hogy mi erre, a nagytekintélyű szentemberre azt mondtuk: bolond, hát úgy a falhoz dobnak, mint a pá- kosztos macskát szokás. Azért kimentem. Nem dobott senki a falhoz, mert imádkoztam, s én Szentes Pista közelébe férkőztem. Ha más cso­dálja, megnézem én is, mi csodálnivaló van rajta. Már fönt volt a hold, * .láttam 7 hosszú nya­kát. bozontos szemöldökét. Gül Baba krumpli­formájú fejét, meg szakadozott kabátját. Gye­rek ésszel azt gondoltam: ilyen szent ember­nek szebb ruhábarj kellene járnia. Kerülne is neki, mert nagyapám egyszer azt mondta: jó­módú gazda. Ha pedig valakiről fgy beszéltek, akkor annak legkevesebb negyven hold szán­tója volt. S ha teheti, miért jár szakadt gúnyában? Hiszen a tisztelendő úr is aranyhímzésű ruhá­ban misézik. Pedig őt nem is hívják szentnek, így merengtem az imádkozás alatt, aminek félóra múlva vége lón, mert a szent ember félbeszakította, mondván: — Holnap szántani kell, isten áldjon ben­neteket. — Ügy bizony — fordult felém nagyapám —, neked is korábban kell felpislantanod, mint máskor. Kijössz velem a határba. Nagy­anyád mos, azután mondta, hogy vigyelek el, ne lábatlankodj otthon. örömömben megcsókoltam az öreg ráncos kezét, mert szerettem a mezőn bolyongani. Egyebet nem kellett tennem, ha nagyapám el­hívott, mert az is csak bolyongott, vigyázó szemmel. Bekukkantott a kukoricásokba, a ló­here-földre, megnézte, hogy nem lopják-e a Perei Jancsi új tökjeit, nem legeltetik-e a gye­rekek a Tüskekovács lucernáját. S nekem nagy mulatságomra szolgált, amikor az öreg mezőőr tolvajt fogott. örültem, amikor Kenderesi Pis-ta bácsi oda­ment nagyapámhoz akkor este, s titokzatosan suttogta: — Te Gyuri, azután jól kinyisd ám a sze­medet. mert... — Bízd csak ide — nagyapám kihúzta gör- nyedtségét, mintha azt akarta volna mondani: „A tolvajt megfogom.” Hát. ezért örültem, mert tudtam, hogy hol­nap megint mulathatok az elcsípett bűnös ré- müldözésern. Hűvös vol< a 1i«Jim1,4,VmSS£Í Mire odaértünk Kenderesi Pista bácsi kuko­ricaföldjéhez, keleten tűzrózsák égtek. F r— Meleg lesz f? — így nagyapám; ■— Az — többet nem is szóltunk egymáshoz, mert szekeret láttunk a tagúton. Felénk zör­gő tt. Mi megbújtunk Kenderesi földje végén, a bokrok között. A szekér elhaladt, s egy másik dűlőben álla­podott meg. Mi azért vártunk. Délelőtt Ken­deresi Pista bácsi kukoricája körül tanyáz­tunk. A faluban delet harangoztak. Mi előbújtunk rejtekhelyünkről, előszedtük cók-mókjainkat Ettünk. — Nem lop itt már senki. Éjjel csennek — mondtam szalonnázás közben. — Éjjel nem, mert feltűnő. Hanem .t; — Pszt... Megzörrent a kukoricaszár, reccsent a csut­ka, s a harangszóba, meg a zörgésbe alázatos hangú dörmögés vegyült. Abbahagytuk az ebé­delést, s nagyapámmal a zaj felé lopózkod- tunk. Már láttuk az embert, aki törte a kuko­ricát. Megálltunk, s néztük, hogyan kapkodja le a kukoricafejeket a szán-ól, s milyen mohó­sággal dobálja bele a zsákba. Zúgott a harang a falu tornyában. S ez az ember így dörmö- gött, miközben telt a zsák: — Miatyánk isten, ki vagy a mennyekben, de gyönyörű kukorica ez. — Jöjjön el a te országod, micsoda csövek ezek. | — Legyen meg a te akaratod, még a másik zsákot is megszedem. — Ámen — harsogta nagyapám, s a tolvaj Gül Baba krumpli-forma feje megmerevedett, apró szemei rémülten tekintettek felénk, az­után ledobta a zsákot, kinyújtotta hosszú lá­bát s futni akart, de már akkor mi is ott. vol­tunk mellette, s nagyapám elgáncsolta. Szen­tes Pista pedig — mert ő volt a tolvaj — el­esett, ledöntve három szegény kukoricaszárat — Szóval szép ez a kukorica, szentatyám? — kérdezte nagyapám, s a szent tolvaj akkor kezdett el igazán imádkozni, úgy, hogy triesz­tire hallatszott, mint a harangszó, s úgy, mint akit nyúznak. Elegancia a hegyekben

Next

/
Oldalképek
Tartalom