Észak-Magyarország, 1961. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-16 / 270. szám

6 ESZAKMAGYARORSZAQ Csütörtök, 1961. november 16. A két világháború áldozatai között A kastély udvarán egyikük olvassa az újságot, a többiek feszült figyelemmel hallgatják. ez az egyetlen Ilyen jellegű in­tézmény. Kíváncsian nyitot­tunk be. Érdeklődésünkre Jaksa Já­nos elvtárs, az intézet igazga­tója elmonddtta, hogy nyolc­van hadirokkantat gondoznak itt, a két világháború sok tíz­ezer áldozatának kis töredékét. Az ápoltak itt igazi otthonra találtak, bőséges és jó. koszt, fronton. Piavénái szerzett élet­re szóló szomorú emléket. Pe­likán Ferenc a Donnál rok­kant meg. Pataki Ferenc ugyancsak a Donnál sérült meg a bal lábára, de még így is ki­hajtották a vágóhídra és az utóvéd harcokban elvesztette egészséges lábát is. A napi po­litika eseményei állandó vita Wm&mmfk Az otthon társalgója. Itt gyülekeznek össze naphosszat egy jö biliárd-, sakk-, vagy ultipartira. Egy visszatérő gondolatuk min­dig van, bármilyen is az elfoglaltságuk; soha többé háborút! szórakozási lehetőség, televí­zió, rádió, újságok, mozielő­adások ' teszik elviselhetőbbé számukra sorsukat. Állandó orvosi felügyelet alatt állnak, évenkínt egy hónapra „szabad­ságra” mehetnek, akiknek van hozzátartozójuk. Igaz, legtöb­ben közülük 3—4 nap múlva tárgyát képezik, sajnálják, hogy nem lehetnek tevékeny részesei az építésnek. Akad közöttük olyan is, akinek egy lába sincs; például Sápi Lász­ló, aki nem hagyja magát a sorstól legyűrni, szeretne egy könyvelői tanfolyamot elvé­gezni, hogy hasznos tagja le­hessen a társadalomnak. Szabados György Hetvenhétezer felvétel Kormányunk végleg fölszámolja a hajdan! népbetegséget, a Tbc-t. Ezért országszerte rendszeres tüdővizsgálatokat tartana kk Me­gyénkben hordozható röntgenfelszereléssel járják a falvakat. Ed­dig 77 ezer röntgenfelvétel készült vidéken. Képünk Put*nokon készült, ahol Göndöcz János röntgentechnikus a gép elé állítja az általános iskolásokat. HIRDETÉSEK AtLAS Minden tekintetben megbízható, tárgyalóképes, képzett, kereskedel­mi érzékkel bíró kirendeltségveze- töt keresünk. Reklám szakisme­ret előnyben. Erkölcsi bizonyít­vány szükséges. Miskolci lakhely- lyel bírók ajánlatát kérjük a Ma­gyar Hirdető központjához, rövid önéletrajzzal, „Vezetőképes 3566” jeligére, Bp., Felszabadulás tér 1. SZ. 8691 Gyakorlott üzletszerzőnek jó ke­reseti lehetőséget biztosítunk. Ajánlatokat önéletrajzzal és eddi­gi működési területek megjelölé­sével „Borsod megye” jeligére ké­rünk a Magyar Hirdető, Budapest, Felszabadulás tér 1. elmére kül­deni. ________8561 N ői- fodrászt keresünk.. Eszpe­rantó tér 1. Csányiék, (Szt. Anná­nál). 8735 Szakképzett VILLANYSZERELŐT keresünk azonnali be­lépésre. Ládi Fűrészüzem 8744 Vizsgázott kazánfűtőt felveszünk. Cím a Kiadóhivatalban. Széche­nyiem 15—17._______________________ A gönci Vegyesipari Ktsz-hez képesítéssel rendelkező főkönyve­lőt keresünk. Borsod megyei KI- SZÖV, Miskolc, Szemere u. 8. 8537 ADAS — VETEL Eladó 2 lóerős Ganz villanymo­tor és transzmisszió-tengely, komplett, tárcsákkal. Zsigmondi u. 12. (Vágóhídnál.)________________8514 S zemélygépkocsi sürgősen, ol-* csőn eladó. József Attila u. 17. Márton._________________________8521 A Miskolci Nemzeti Színház régi típusú rézágyat keres megvételre. 8698 Fehér, mély gyermekkocsi eladó. Szinva u. 3. 8748 Orion AR 612-es rádió eladó. Ér­deklődni 16-841-es telefonon, 14 óráig._____________________________8732 Szlovák, alig használt konyha­bútor, igényesnek eladó. Miskolc, Szepesi u. 49. Érdeklődni délután 6 órától.__________________;________8727 S zekrény, éjjeliszekrény, sod­rony, Pannónia varrógép, rekamié, sürgősen eladó. Kazinczy u. 30. 8540 A Miskolci 31. sz. AKÖV. lakatos, autó-motorszerelő, autó-vi 11 amossági, valamint hálózati villanyszerelő szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a vállalat munkaügyi cso­portjánál, minden kedden reggel 7 órától, Miskolc, Baross Gábor utca 13—15. szám alatt. 8669 Borsod-Abaúj-Zcmplén Megyei Tanács VB Tervosztálya pályázatot hirdet 4 mérnöki és 1 technikusi állásra Pályázni lehet építészmérnöki, vagy általános mérnöki oklevéllel, illetve technikumi végzettséggel; Az állások munkabérét a 116/1960; Mü, M. sz.; utasítás írja elő; A pályázati kérelem 1961; november hó 20-ig nyújtandó be a megyei tanács tervosztályán, Miskolc, Tanácsház tér 1; szám, II, emelet; 8720 A nyaghesxersők figyelem ! Telepünkön nagy mennyiségben kiutalás nélkül található különböző haszonvasféleség Vásárolható t Köracél 8—70 mm-ig, 1 m hossztól Szögvas 25—80 mm-ig, 1 m hossztól Finomlemez 0,5—3 mm-ig, 0,5 négyzetmétertől Középlemez 3—8 mm-ig 1000x1000—4000 mm-es táblákban Durvalemez 8—30 mm-ig, 1 négyzetmétertől Fúrócső 50—80 mm-ig, 2 métertől Használt sín 23,5 kg/fm 3—5 m-es hosszban Fentieken kívül telepünkön különböző méretű idom­vasak, csövek, lemezek vásárolhatók; kohászati alapanyagellätö vállalat Miskolc, József Attila u. 7, (Gömöri sorompó mellett) Telefon: 35-362 8611 JA állapotban lévő gyermek sportkocsi eladó. Selyemrét u. Z6., fsa. 1. ajtó,______________________8396 AR 604-es rádió, lemezjátszó, le­mezekkel, igényesnek eladó. Meg­tekinthető délután 4—7-ig. Mis­kolc, Akác ' u. 12._____ 8532 N égyszemélyes autómat elcserél­ném Pannónia, Jáwa, vagy IZS motorkerékpárra. Diósgyőr, Szal- más Piroska u. 5._______________8533 V asajtó, új, 75x180-as, eladó. Derkovits u. 1. (volt Művész). 8541 INGATLAN Eladó 2x1 szoba, konyha, speizos ház, 1 szoba, konyha, speiz beköl­tözhető. Csokonai utca 52. sz. Mar- tintelep. 8721 Keresek költségmegtérítéssel két szoba, összkomfortos Lakást. T^le- fon: 13-082. Morancsikné._______8749 Nyárikonyha, gyermektelen há­zaspárnak kiadó. Hejőcsaba, No- vák Gyula ,u. 1. _______________64373 E gy rendes fiatalembernek szál­lást adok, december 1-re. Vörös- marty u. 140.___________________8739 K ülönbcjáratú bútorozott szoba, két férfinek kiadó. Diósgyőr, Bar­tók^ Bél au. 11.__________________8637 Elcserélném elsőemeleti, kétszo- ba, összkomfortos, szövetkezeti la­kásomat, egyszoba összkomfortos, nem szövetkezeti lakásért. Cím: Miskolc. Kinizsi u. 9. 1/1._______8736 K öltségmegtérítéssel szoba-kony- hás lakást keresek. Tetemvár, Al- sósor 27._________________________8733 O nga, Kossuth u. 8. sz. alatt lé­vő családi ház, szép gyümölcsössel eladó, fizetési kedvezménnyel. (Állomástól 10 percre.) 8542 Különbcjáratú bútorozott moobá ba férfi lakótársat keresek. Vi­sinszkij u. 27. 8545 Beköltözhető családi ház, fizeté­si kedvzménnyel eladó. Ara 38 000. Görömböly, Szabó Ervin u. 22. 8549 VEGYES Festmény, góbiéin, rézkarc, re­produkció keretezés. Béke tér, Vár* sárcsarnok. Nyitva'7—17 óráig. _________________________8716 H a'szép és tartós frizurát akar< keresse fel „Eta” bölgyíodrászatát. Másodosztályú árral, elsőrendű ki-* szolgáiást kap. Kazincbarcika, Bé­ke úti papírüzlet mellett. (Jókai tér 5„ I. emelet.) 1 8612 Gyümölcsfa, bokor- és futórózsa kapható. Űj Élet Tsz, Szirma. 8548 Krómozást, nikkelezést, rezezéstj fémcslszolást vállalok. Kulik Já­nos, Augusztus 20. fürdővel szem­ben. 8200 „Zenekedvclő”-nek levele van a Kiadóhivatalban. Széchenyi u. 15— *7-____ 8557 U jtípusú autók javítását és kar­bantartását, garanciával vállalom. Siposs, Fazekas u. 3. ________8517 T áskairógép bérbeadó. Diósgyőr Kuruc u. 11.___________ 8543 M AV-nyugdijas', 50—60 év közötti önálló nyugdíjjal rendelkező élet­társat keres. Csak is teljes címmel ellátott levelekre válaszolok. „Le- génybúcsú 8300” jeligére a Kiadód hivatalba, Széchenyi u. 15—17. 8500 AAAAAAAáAAAAAAAAAA AA/VW» wyyyy Megnyílt a Miskolci Ruházati Bolt Fiú és leányka kabátok, ruhák, kötöttáruk, fehérnemű és csecsemökeiengye $tye&me.UcuUa szatcuzCetc Bajcsy-Zsilinszky utca I. (színes bérház) nagy választékban! AAAAAAAAÄAAAAAAAAA AAAAAAAMAA/V ÉRTESÍTÉS! Értesítjük az alábbi utcákban lakó fogyasztóinkat, hogy f. hó 14-étől 30-ig (vasárnapokat kivéve), reggel 7 órától délután 4 óráig karbantartási munkálatok végzése miatt az áramszolgáltatást szüneteltetni fogjuk. Papszer utca páros és páratlan oldala végig, Magyar—Szovjet Barátság tér 1—3. 2—6-ig; Rákóczi utca végig. Földes Ferenc utca páratlan 13—25-ig, 20-tól végig. Torony alja utca 63-tól végig, 30-tól végig; , Mélyvölgy utca páros, páratlan végig. Kisavas I. sor 17-től végig. Kisavas II. sor végig. Kisavas III. sor végig.- Kisavas IV. sor végig; ' Kisavas V. sor végig. Zsolcai sor végig, Csabai sor végig. Arnóti sor végig. Nagyavas Csáti sor végig'. Nagyavas Petőfi S. sor végig. Nagyavas Latabár sor végig; Lajos sor végig. Nagyavas Horváth-tető, Kühne pihenőig. Széchenyi utca 6. sz. Harmadik udvar; 9698 ÉMáSZ I. her. kirendeltség AA/YVVWWVVWWWVV VWWWVW) Mélységes fájdalommal tu­datjuk, hogy dr. KOLLER BÉLA hitelügyi előadó 458 éves korában, súlyos szenvedés után elhunyt. Te­metése Sárospatakon, no­vember 16-án délután 2 óra­kor. Gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett jó férj, édesapa, nagyapa, test­vér és jó rokon MANDZAv MIKLÓS életének 79. évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Te­metése november 16-án dél­után 3 órakor, a Mindszenti temető kápolnájából. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szövetkezetünk alapító tagja, „Kiváló szö­vetkezeti dolgozó”, szeretett munkatársunk és barátunk LÁZÁRI LÁSZLÓ műszaki vezető november hó 14-én tragikus körülmények között meghalt. Családja és munkatársai, valamint ismerősei és barátai pótolhatatlan segítőtársat és önzetlen jóbarátot gyászolnak; Szövetkezetünk saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. Szeretett Lacink, soha nem felejtünk el! MISKOLCI VILLAMOSIPARI KTSZ 8740 visszajönnek, mert megszok­ták az otthon baráti légkörét. Rendszeres zsebpénzt kapnak, s akik az intézet kertgazdasá­gában dolgoznak, külön díja­zásban részesülnek. Beszélgettünk az itt lakók­kal; Georg József az olasz Putnokon, a főútvonal mel­letti lanfcás hegyoldalon, egy barátságos kis kastély ablakai néznek le a járókelőkre. A kastély kapuján tábla jelzi, hogy itt van a Borsod megyed Tanács hadirokkant otthona Mint megtudtuk, az országban

Next

/
Oldalképek
Tartalom