Észak-Magyarország, 1961. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-28 / 280. szám
Kedd, 1961. november 88. ßSZAKMAGYARORSZÄG 5 Röplabda Farkaslyuk—Nyíregyháza 3:0* (12, 8, 2) Ózd. Vezette: Kiss L. FARKAS LYUK: Bckevári, Marczis, Truzsi, Körmendi, Steiner I., Veres. Edző: Molnár Sándor. A Farkaslyuk a 6. forduló óta — ahogy mondani szokás — tül van a nehezén. A Spartacus, a Honvéd, a Vasas, az Újpest és a Csepel mérkőzéssel a háta mögött nyugodtab- ban nézett a jövő elé — ha mindjárt az utolsó helyről is. Minden csapat előtte volt, az egész mezőnynek csak a hátát látta — de aztán ő is megkezdte a pontgyűjtést. Tarsolyában egyre szaporodtak a pontok, s a tabellán haladni kezdett a felé a hely felé, amelyet az elmúlt években elfoglalt. A csapat ragyogóan kezdett a Nyíregyháza ellen. Az előkelő helyén álló ellenfél 11:0- nál vette észre, hogy ennek fele sem tréfa. A Farkaslyuk pedig — éppen a 11 poén birtokában — engedett az iramból. E kettős összetevő eredményeként a Nyíregyháza alaposan feljött, de annyira nem, hogy befogja a hazaiakat (15:12). A második játszmában a bányászfiúk biztosan, egyre határozottabban, megtorpanás nélkül, állandóan felfelé ive- löen játszottak. Az ellenfél csak 8-ig jutott cl. A remek nyitások, leütések a harmadik játszmában is folytatódtak (főleg Marezis, Truzsi és Békevári jártak elől) *— s ezek ellen a vendégeknek nem volt ellenszerük. Szinte összeroppantak. A szépszámú szurkolótábor elégedetten távozott a József Attila gimnázium tornaterméből, hiszen biztos hazai győzelmet láthatott — de azért a Nyíregyházától és a játékvezetőtől többet várt. Ózdi Kohász—Komló 4:3 (3:1) Az NB L állása: 1. Vasas (1) 15 10 2. U. Dózsa (2) 15 9 3. Tatabánya (7) 15 8 4. Bp. Honv. (9) 15 7 5. FTC (4) 6. Dorog (12) 7. MTK (3) 8 Pécs (11) 9. Ózd (—) 10. S.-tarján (5) 11. Komló (—) 12. Csepel (10) 13. Győr (8) 14. Szeged (6) 15 6 15 7 15 IS 15 15 15 15 15 15 7 2 6 2 7 — 5 3 4 4 3 4 2 6 3 3 3 36:18 22 3 29:15 21 5 25:15 18 5 30:20 17 4 21:16 17 5 21:18 17 6 30:24 16 7 19:23 14 8 26:39 14 7 20:24 13 7 19:25 12 8 18:29 10 7 15:31 10 9 14:26 9 (Zárójelben az 1960—61. évi NB I-es helyezés.) NB n. Keleti csoport őszi végeredmény 1. DVSC 2. Bp. Előre 3. Láng 4. Diósgyőr 5. Miskolc «..Egyetértés 7. G.-MAVAG 8. Cegléd 9. Kecskemét *10. DEAC • 11. Szolnok 12. Borsodi B. .13. Nyíregyháza 14. Bp. Spart. 15. Sz. Építők 16. KISTEXT 15 10 2 3 44:20 22 15 7 5 3 32*22 19 15. 8 3 4 27:19 19 7 4 4 23:19 18 654 26:12 17 735 19:14 17 6 4 5 21:15 16 5 5 5 22:16 15 555 25:26 15 636 12:16 15 4 5 6 21:17 13 6 1 8 19:20 13 3 7 5 12:19 13 528 15:32 12 249 10:22 8 249 13:42 8 örd, 7 ezer néző. Vezette: Szabó. A látogató első benyomása az volt, hogy gyér az érdeklődés, aztán, hogy kellemetlen az idő, lóg az eső lába, végül, hogy talán mégis kár volt otthagyni a meccs miatt azt a jó töltöttkáposztát Ózd: Katona — Siska, Gyárfás, Hajner — Szucsányi, Ferdinand — Borbás II., Szilasi, Csornai. Szendrei, Zalai. Edző: Kdlnai László. Komló: Kun — Kanizsai. Palotás, Komlói — Kékesi, Harkányi — Garai, Fekete dr., Molnár I., Sós, Iván. Edző: Albert József. Fergeteges iramban kezdtek a hazaiak, s a nézők jóformán bele sem melegedtek a szurkolásba; Szendrei beadását Cser- nai a hálóba fejelte. 1:0. Nosza, felderültek az arcok, az óvatoskodó néző nem sajnálta többé a töltöttkáposztát, a hűvös novemberi idő is elviselhetőbbé vált. A nézők nagy része elégedetten dörzsölte a kezét és a győzelem mellett tette le a voksot. közben a játéktéren egymást követték az ózdi rohamok. A vendégek olykor csak szabálytalanság árán tudták feltartóztatni a hazaiakat, mint pl. a 6. percben is, amikor Szilasit a 16-ostól néhány méterre felvágták. A szabadrúgásnak Csemai állt neki. A sorfal felállt ugyan, de ez a „fal” olyan volt, mint egynémely építőipari vállalat készítménye; bizonytalan, ingatag. Csemai hatalmas lövése átsüvített az összeomló falon és Kun kapujába vágódott. 2:0. Ez igen! Zúg a hajrá kohász! És a kohász-fiúk szótfogadnák. Hajráznak, újra és újra, ami a 14. percben ismét eredménynyel jár. Borbás hosszú labdát kap szélre, utána ered és az alapvonal előtt néhány centiméterre eléri: visszagurít Cser- naihoz, aki kicselezi hátvédjét cs a hálóba vágja a labdát. Mesterhármas! Bravó, Csemai! És bravó Ózdi Kohász! Negyedóra alatt három gól! Mi lesz itt? Szüret? (Valóban szüret lett, gólszüret, de nein egészen úgy, ahogy a lelkes szurkolók gondolták.) Végül a Komló felébredt, mint Tichyék a holland — magyaron. A vendégek percei következtek. Nagy akarással játszottak — egyelőre silány eredménnyel. A komlóiak egyik támadásánál Hajner hazaadott, de nem volt egészen jó az irányzók, a labda kiment volna az alapvonalon, Katona azonban — hogy megmozgassa kissé átfázott tagjait —, mintegy öt métert a levegőben úszva, rávetette , magát Alábbhagyott az ózdiak irama. Volt ugyan, aki azt állította, hogy visszaesett a csapat, de a többiek letorkolták, mondván, hogy 3:0-nál nem illik ilyen csúnya szót használni. A komlóiak persze nem törődtek a vitával, egyre-másra próbálkoztak, s ez a 26. percben sikerrel járt. Baloldali támadás végén a beadás Molnárhoz szállt, aki a hálóba fejelt. (3:1). Néhány szerény csók volt a gólszerző jutalma. Támadgattak a komlóiak, de az ózdiak előnye szinte be- hozhatatlannak tűnt A 34. percben Garai nagy helyzetbe került, azonban az 1:3 kölöncként csüngött a nyakán és idegességében két méterről fölé vágta a labdát. A félidő végén néhány támadást az ózdi fiúk is vezettek. Csornai, majd Borbás II. veszélyeztette a vendégek kapuját, aztán a játékvezető véget is vetett az első félidőnek. A második félidő első perce hideg zuhanyként érte a hazaiakat: komlói támadás végén Barkányi fejesével a labda Katona hálójában kötött ki. 3:2. (A gólszerzőnek most már sokkal melegebben gratuláltak társai.) Rákapcsolt a Komló (úgy, mint az első félidő elején az Ózd), megmutatta, hogy azért ő is tud focizni. És hogy még nagyobb legyen a hasonlatosság; a Komló ■ negyedórás nyomása is éppen olyan eredményesnek bizonyult, mint az ózdiaké:, baloldali támadásnál Siska hibájából Garami elcsípte a labdát, kapura húzott vele és nagy gólt lőtt Katona hálójába. 3:3. (A jobbszélsőnek most már ugyancsak kijutott az ünneplésből- Szinte az egész csapat ott nyüzsgött körülötte. ölelgették, csókolgatták. A nézőtéren kísérteties csend. Szóval — oda a háromgólos előny! Fantasztikus! A haspárti szurkoló lelki szemei előtt ismét a töltötfcká- poszta jelent meg. Mégis kár volt otthagyni... És a rádió is olyan klassz muzsikát játszott a jó ebédhez ... Ejh! Most már mindegy! Gyerünk fiúk, talán még nincs veszve minden! Csemait nagyon őrzik, s ezzel mintha kihúzták volna az ózdi csatársor méregfogát. De nini! egy kapufa! Hű, ha egy kicsit lejjebb megy!... De nem megy, sem a labda, sem a játék... A komlóiak nyugodtan játszanak, okosan védekeznek. Kétségkívül kihúzzák döntetlenre... Már csak nyolc perc van hátra, már csak öt, már csak három... Nem, itt már csak a csoda segít! A nézők elindulnak hazafelé... Már csak fél perc ... Nézzük csak... Csemai rálövi a labdát, a kapus kiüti, Szendrei felé száll, ő kapura fejeli. Goóól!... Goóól!... Goóól!... 4:3. Zeng, zúg a nézőtér, alsó és felső szomszédok összeölelkeznek ... Kezdésre már nincs idő. • Változó iramú, változó színvonalú és helyenként igen érdekes mérkőzést hozott az NB I. újoncainak találkozója. A hazaiak az első percekben igen nagy becsvággyal küzdöttek, Fortuna is melléjük szegődött, és így 3 gólos előnyhöz jutottak. Ezután viszont komlói percek következtek. Mindenki azt hitte, hogy a vendégcsapatot — ahogy mondani szokás — letöri a hazaiak előnye, és megadják magukat. Nem így történt. A komlóiak nagy lelkesedéssel küzdöttek, az első félidőben szépítettek, a második 45 percben viszont teljesen nyílttá tették a mérkőzést, olyannyira, hogy 3:3 után bizony sok ózdi szurkoló már a döntetlenben is kiegyezett volna. Ennek magyarázata elsősorban a hátvédhármas gyenge játékában keresendő. Míg a korábbi mérkőzéseken ez volt a csapat legstabilabb része* ezúttal sokat hibázott, feladatát körülményesen, néha pedig egyenesen rosszul oldotta meg. 'Siska például olyan elemi hibát vétett a kiegyenlítő gólnál, ami ritka eset az NB I-ben. A csatársor ötletesen, szépen játszott. Ez gondot jelentett a komlói védőknek, amíg meg nem találták az ózdi ötösfogat ellenszerét. (Csemaira és Szálasára külön „őrt” állítod tak.) Az utolsó pillanatban viszont megpecsételődött a bányászcsapat sorsa. Mert Szendrei nem hibázott. így a két pont Ózdon maradt ugyan, de az 5 gólos vereségért nem sikerült visszavágni. Az Ózdi Kohászban Katona nem tehetett a gólokról. Volt néhány nagyszerű védése is. A hátvédhármas gyenge napot fogott ki. Szinte senkit sem lehet közülük kiemelni. A fedezetek közül Ferdinand nyújtott elfogadható teljesítményt. A csatársor és a mérkőzés hőse Csemai volt. Rég nem látott, nagyszerű mesterhármasával sokat tett a győzelemért. Kívüle Szendreit és Szilasit is dicséret illeti. A két szélső csak időnként elégített ld. A Komlói Bányászban Palotás, Barkányi, Fekete dr. és Iván játszott jól. Szabó játékvezető működése ellen. véleményünk szerint, senkinek nem lehet kifogása. Becse Károly Paulovits Ágoston Értékes döntetlen a KÖZÉRT ellen Az MMTE női és férfi asztalitenisz csapata vasárnap délelőtt a népkerti sport- csarnokban játszotta le bajnoki mérkőzéseit. A forduló legnagyobb meglepetését a női találkozó hozta. Az MMTE talán az utóbbi évek legjobb eredményét érte el, pontot vett el a VM KÖZÉRT-töl! S hozzá keli tennünk, hogy ez a megállapítás — a játszmák alakulását tekintve — nem is a legszerencsésebb. Talán úgy is mondhatnánk, hogy a vendégek „találtak” eg.v pontot. ■ És így igfiz. Ugyanis az élcsoportba tartozó vendégek ellen az MMTE már 6:3-r&j sót 9:5-re vezetett. így a döntetlen 4 játszmával a mérkőzés befejezése előtt biztosított volt. S ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy Megyeri ellen az utolsó játszmákban nyerési lehetőséget szalasztottak el a hazaiak, sőt Grigássy, Baiatoniné ellen a döntő szettben 16:16 állásnál még esélyes volt. Lukács sikeresen mutatkozott be a „nagyok” között, A férfi együttes mérkőzésén a vendégek szerencsés napot foglak ki. A két páros lejátszása után, melyet felváltva nyertek, egy percig sem volt versenyben az MMTE. MMTE—VM KÖZÉRT 9:9 Miskolc, NB 1. pői. Weiszncj Grigássy (3—3), Horválhné* Lukács (1—1) és a Weiszné—« Grigássy páros játszmát nyert MMTE—VM KÖZÉRT 5:6 Miskolc, NB I. női ifjúsági, Ramocsa, Kozma (8—2) és a Ramocsa—Kozma páros győzött. POSTAS—MMTE 14:4 Miskolc, NB 1. férfi. Nemesi) dr. Megadja, Engi n. (1—1) és Nemesi—Oprável páros nyert. MMTE—POSTAS 3:2 Miskolc, NB I. férfi ifjúsági. A győzelmeket Búzái, Tálas (1—1) és a Búzái—Tálas pár szerezte. S. N. GanVAG—MVSC 1:0 (0:0) Kőbányai út, 800 néző. Vezette: Fehérvári Ganz-MAVAG: Kamarás — Posch, Palásti, Szedlák — ör- dögh, Gál — Vígh, Tuschinger. Balogh, Harmath, BédL Edző: Kispóter Mihály. MVSC: Míhalóczki — Homo- vics. Buna. Péter — Zoller, Szabó — Marosi, Dobos, Borbély, Gyetván. Osváth. Edző: Nagy György. A vizes, nehéz talajú pályán nagy iramban kezdett mindMeglepetés Sajószéntpéteren Debreceni EAC—Borsodi Bányász 1:0 (1:0) Sajószentpéter, 800 néző. Játékvezető: Bircsák. DEAC: Kassai — Környei, Móricz, Varsányi — Temesvári, Csefalvai — Stefanik, Kéki, Ezúttal sem ment a játék ••• Láng Gépgyár—DVTK 1st (1:0) Diósgyőr, 5000 néafij Játékvezető: Soós B; l áng SK: Gulyás — Szebeni, Hrubi, Juhos — Mészáros, Fischer — Tolonics, Tetnovsz- ky, Molnár, Szűcs, Balogh. Edző: Készéi László. DVTK: Hódi — Werner, Szigeti, Paulés — Ferecsi, Nyíri — Kovács, Csányi, Kiss, Balázs, Ráczi; Edző: Mágori József. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés és már az első percekben helyzetek adódtak a Láng kapuja előtt. Ezek azonban most is, a későbbiekben is kihasználatlanok maradtak. Az 5. percben Kiss lövését Védte Gulyás. Néhány perces mezőnyjáték után nz első ellentámadást a 10. percben vezették a budapestiek. kevés eredménnyel; A 13. percben Nyíri nagy- erejű lövése a kapufáról pattant ki, két perccel később Kiss gólhelyzetben a kapu mellé fejelte a labdát. Ezután a néhány parázs pillanat után ismét mezőnyjáték következett, némi DVTK fölénnyel. A Diósgyőr támadott, de gólt a vendégek szereztek. Egy váratlan ellentámadásnál Balogh kapta a labdát, a balszélső 20 méterről küldött hatalmas lövésével szemben Hódi tehetetlen volt. 1:0 a Láng SK javára. A váratlan gól után a félidő háralévő részében továbbra is a Diósgyőr volt fölényben. A csatársor azonban nem tudta tartani a labdát, ezért nem sikerült áttörni a jól védekező vendégek gyűrűjét. A 41. percben a Láng Gépgyár kapuja előtt nagy kavarodás támadt, végül is Kiss csúnyán fölé lőtt; A második félidő is diósgyőri rohamokkal kezdődött. A 46. percben Balázs a 16-oson belül jó helyzetben lyukat rugóit. Az 50. percben kiegyenlített a DVTK. Ráczi tört kapura, a labda az egyik védő kezére pattant, a játékvezető liest ítélt. A büntetőt Kiss értékesítette. 1:1. A gól után ismét lelkesen támadtak a DVTK játékosai. Az 52. percben Perecsi nagy lövése alig kerülte el a kaput, a 60. percben egy váratlan ellentámadásnál Werner tisztázott nehéz helyzetben, majd a másik kapunál Nyiri lőtt mellé. A 66. percben Ráczi, a 70. percben pedig Balázs lőtt kapu, mellé. Nem sokkal később Kiss ragyogó kapáslövése ugyancsak elkerülte a kaput. A mérkőzés DVTK támadásokkal ért véget. Közepes iramú cs elég alacsony színvonalú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A hazaiak ezúttal is nagy csalódást keltettek. Rejtély marad, mi az oka a DVTK gyenge játékának és annak, hogy az utóbbi hetekben nem sikerül a találkozókon olyan eredményt elérni, amely a csapattól joggal el- . várható. Ezen a mérkőzésen is kiütközött néhány alapvető hiba. Voltak játékosok, akiknek szinte egyetlen jó megmozdulásuk sem akadt. A csatársor és a védelem között nem volt meg a kellő összhang, vagy a védők ragadtak le, vagy pedig a csatárok nem húzódtak visz- sza: A helyzetek kihasználásával is baj volt, hiszen többször biztosnak látszó gólhelyzetben is hibáztak a DVTK csatárai. A Láng SK megérdemelten vitte el Diósgyőrből az egyik pontot A DVTK csapatában kiemelkedő játékot ezúttal senki nem produkált. Hódi kevés dolgát megbízhatóan látta el, a védelemből egyedül Wernert lebet dicsérni, a két fedezet elég sokat dolgozott, kevés sikerrel, a csatársornak nem ment a játék* Szűcs, Mályis, Filetóth, Edző: Szilárd Elek. Borsodi Bányász: Veres — Négyesi, Kovács, Friedel — Jaskó, Paulás — Mencsik, Kőhalmi IL, Hetei, Vécsei, Séra. Edző: Csorba Károly. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés és mindjárt az első percekben több gólhelyzet adódott a DEAC kapuja előtt; A vérmesebb szurkolók abban reménykedtek, hogy ezúttal istnét nagy gólarányú hazai győzelemben gyönyörködhetnek majd. Nem igy történt, mert amíg az 5. percben Vécsei szinte biztos gólhelyzetben hibázott, majd Hetei fejelte á kapus kezébe a labdát, addig a 13. percben a DEAG megszerezte a mérkőzést eldöntő egyetlen gólt. És micsoda gól volt ez is: Kéki messziről kapura lőtt, Veres kiejtette a labdát és a befutó Filetóth a hálóba lőtte. Kapushiba. 1:0 a DEAC javára. Ekkor még senki sem hitte, hogy ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. A 15. percben Négyesi sérülésével a védelem is felbomlott 'és a csatársorban is változtatni kellett. A sérült hátvéd lett a jobbszélső és Mencsik a jobbhátvéd. Tíz emberrel is a Borsodi Bányász támadott többet, ennek jellemzőjéül hadd említsük meg, az első 45 percben Veres több lövést nem is kapott. A DEAC kapujára viszont szinte záporoztak a lövések. A 25. percben fgy jobboldali támadásnál Séra 8 méterről a kapu mellé lőtt. Nem sokkal később He^ei hibáaott. A 16-osról egymás után mentek a szabadrúgások, de a labda nem jutott a hálóba. Végül is meddő fölénnyel ért véget az első 45 perc. No, majd a második félidőben — reménykedtek sokan a szünetben. De a játéknak ez a része sem hozott sok örömet a sajószentpéteriekhek. A vendégek beálltak védekezni és a 16-os környékén mindent hárítottak. Dolgukat megkönnyítette az is, hogy a sajószent- peteri csatárok fölöslegesen cselezgettek, kivártak az átadásokkal és sok pontatlan leadást is lehetett látni. A 67. percben Kőhalmi II., nem sokkal később Hetei lövését hárította a kitűnő formában lévő Kassai. A másik oldalon a sérült Négyesi kapura lőtt, a kipattanó labdát a befutó Séra 4 méterről a kapu mellé rúgta; Ezzel a hazaiak ellőtték az utolsó puskaporukat is. A hátralévő percekben a debreceni együttes lelkesen és eredményesen védekezett; Kevesen gondoltak arra, hogy a Borsodi Bányász vereséget szenved otthonában az NB II. újoncától; A játék képe alapján a vendégek győzelme nem mondható Indokoltnak, de a két pontot ettől függetlenül elvitték; Ez elsősorban azért történhetett meg, mert a hazaiak nem találták meg a tömör védekezés ellenszerét, A fedezetpár sem bizonyult jó összekötő kapocsnak a védelem és a csatársor között. Ez olyan mérkőzés volt, amelyen a hazaiak közül jóformán senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. két csapat. Ä változó, gyors támadások, színes akciók után a 3. percben a hazaiak jobb- szélsője jó iramban elfutott) élesen, félmagasan beadott labdáját a védelem elnézte, Szerencsére egy hazai csatát sem tartózkodott a közelben, a beadás elsuhant a kapu előtt (Nagy helyzet volt!) Az 5. percben, sarokrúgás után, a labda elszállt az előre húzódott Homovics feje fölött, s a nehéz szögben álló Osváth lövése a kapufa mellett zúgott el. A 15. percben Szabó — Zoller összjáték után a balfed ez ot 25 méterről leadott éles, lapos lövését Kamarás nagy bravúrral védte. K et-három vasutas-támadás után a hazaiak ;S veszélyeztettek es kiegyensúlyozottá vált a játék. Á S3, percben a Ganz-MAVAG nagy erővel rohamozott, és egy formás támadás után Tuschinger hajszállal az óldalháló mellé lőtte a labdát. Utána a vasutasok kerültek a hazaiak kapuja elé; Marosi felső léc alá tartó lövését Kamarás kiütötte. Szünet után sók parázs jelenet volt a MÁVAG kapuja előtte egymás után több lövést kellett a hazaiak kapusának hárítania. A 66. percben Gál felvitte a labdát, s a balfedezot jól eltalálj lövése a léc alá vágódott 1:0. A mérkőzés további részeben az MVSC mezőny-fölényt harcolt ki. sok helyzetet kidolgozott, de a hazai védelem biztosan állt a lábún. A vendégeknek nem sikerült a gólszerzés. Időnként a MÁVAG is veszélyeztetett, egy esetben a miskolci ka du előtt is adódott meleg helyzet. Bálszélen vezetett támadás t'táa Harmath beadott és a kaputól 5 méterre álló Balogh fejes- labdáját MihalóczW hiavurraJ hárította. A végig jő iramú, a nehéz talaj ellenére is színvonalas mérkőzésen az MVSC jól játszott. A csapat taktikai fegyelmezettségből jelesre vizsgázott, végig lelkesen és helyenként jól Is játszott. A döntetlen inkább megfelelt volna a játék képének és csak egy 25 méterről jól eltalált lövés juttatta a győzelmet a hazaiaknak. Jók: a hátvódhánnas (Ho“ movies r ma. Peter). ^7sKo.