Észak-Magyarország, 1961. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-26 / 279. szám

esZAKMEAGTARORSZAC Vasárnap, WM. november M, Szentimentális vagy Dózsa-emlékmű Sályon? A Défi-Bükk Péntekéin, november 24-én »endezték meg a Diósgyőri Vasas Kulturális Napok kere­tében a Diósgyőri Vasas Mű­vészeti Együttes jubileumi ün­nepségét. A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő együttes ünnepi estjére nagyszámú kö­zönség gyűlt egybe. Részt vett azon többek között a városi pártbizottság képviseletében Nemeskéri János elvtárs, a Lenin Kohászati Müvek nagy­üzemi pártbizottságának tit­kára, Solti András elvtárs, a Lenin Kohászati Művek szak- szervezeti bizottságának tit­kára, az SZMT elnöke, Gállá Ferenc elvtárs, a miskolci vá­rosi tanács v. b. elnökhelyet­tese, Szebeni Győző elvtárs, a megyei tanács művelődésügyi Papp Miklós, aki 51 éve tagja a kórusnak, .'rtveszi az ajándék­tárgyat Kováts Györgytől. osztályának helyettes vezetője, Amriskö Gusztáv elvtárs, a vá­rosi pártbizottság munkatársa, Ondrejovics Ferenc elvtárs, a városi tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője, Nagy István elvtárs, a KISZ városi bizottságának titkára, Járdán Ferenc elvtárs, az LKM nagyüzemi KlSZ-bizottságá- nak titkára. Az ünnepség el­nökségében foglalt helyet az említetteken kívül az együt­tes több kiváló munkát vég­zett tagja, valamint az Ózdi Kohászati Üzemek kultúrmun- kásainak küldöttségét vezető Vámos József elvtárs. Részt vett az ünnepségen az ózdiak negyven tagú küldöttsége, va­lamint a városunkban tartóz­kodó szovjet turista csoport­nak mintegy hetven tagja. A jubileumi est második ré­szében az együttes csoportjai az elmúlt tíz esztendő leg­szebb műsorszámaiból mutat­ták be egy művészi csokrot. A vegyeskar, a tánckar, a népi zenekar és a Szimfonikus zenekar bemutatásában eleve­nedtek meg a tik év alatt megismert legszebb számok. Erkel Ünnepi nyitányát hal­lottuk a műsor elején a szim­fonikus zenekar előadásában. A vegyeskar — részben a szimfonikus zenekar kíséreté­vel — többek között népdal- csokrot mutatott be, továbbá több mozgalmi kórusművet, valamint részleteket Verdi Nabucco-jának és Trubadúr­jának kórusaiból és Kodály Békesség óhajtásá-t. A tánc­kar gyönyörködtető számai A szimfonikus zenekar E: A Himnusz hangjaival kez­dődött az ünnepség, majd Kováts György elvtárs, a Bar­tók Béla Művelődési Ház igaz­gatója köszöntötte az ünnep­lőket Az együttes tízesztendős múltját Nyitrai László, az együttes elnöke méltatta. Rész­letes visszapillantást vetett az együttes megalakulásának kö­rülményeire, szólt az alapí­tás idején és azt megelőzően végzett munkáról, méltatta az alapító tagok munkásságát, ismertette az együttes fejlő­désének tízéves történetét. Nagy István elvtárs, a városi KISZ-bizottság üdvözletét tol­mácsolta és átadta a város if­júságának ajándékait. A városi tanács díszoklevelét és ajándé­kait Ondrejovics Ferenc elv­társ, a megyei tanácsét Sze­beni Győző elvtárs adta át meleg üdvözlőszavak kísérete­kéi Ünnep! nyitany-át játssza. között láthattuk a régi bolgár­táncot, Mojszejev Orosz szvit­jét, valamint a tíz év óta ál­landóan táncolt, híres Borsodi szvit-et, amely egyben a mű­sor zárószáma volt. A régebbi táncok bemutatásánál a tánc­kar korábbi, már kivált tagjai is közreműködtek. A népi ze­nekar önálló számként nép­dalcsokrot és Bartók-feldolgo- zásokat mutatott be. A műsort a közönség nagy tetszéssel fo­gadta és több számot megis­mételtetett. A Diósgyőri Vasas Kulturá­lis Napok, rendezvénysoroza­tában szombaton, 25-én este nagyszabású Katalin-bált tar­tottak, ma, vasárnap délelőtt pedig az általános iskolák mű­soros fejtörő csapatversenyé­vel zárol a diósgyőri kulturá­lis rendezvények som. lábánál kies völgy ölén meghúzódó, nagymúltú, roman­tikus kis falu Sáiy. 2386 la­kosával évekig arról volt ne­vezetes a mezőkövesdi járás­ban, hogy öntevékenyen itt végezték a legtöbb társadalmi munkát szőkébb hazájuk, köz­ségük fejlesztése érdekében. Ez a lelkesedés az utóbbi idő­ben alább hagyott, de még mindég találni biztató jeleket, hogy ez a hasznos tevékenység újjáéled. A falu — hol a kultúra egykori munkásá­nak, Gárdonyinak emlékét emléktábla hirdeti. — ez év végéig felavatja, átadja ren­deltetésének új művelődési házát. Sok anyagi áldozattal, sok hasznos verítékkel emel­ték fel a tetőt, s raktak falait, már csak az utolsó simítások hiányoznak.. A véletlen játéka, a törté­nelem, a jövőt építő nép nagy igazságszolgáltatása, hogy egy­kori nagy fia, Eötvös Jó­zsef halála kilencvenedik év­fordulójának esztendejében történik mindez! 1837—40 között élt és dolgo­zott itt „idejét csak az iroda­lomnak szentelve.” Életrajz­írói, kritikusai szerint a Kart­hauzi c. nagyregényét írja itt. Azt a művét, amiről Sőtér Ist­ván, az Eötvös-életmű legjobb Ismerője ezt állapította meg: „Műfajilag a Karthauzi—Gusz­táv boldogtalan szerelmeinek csalódásainak, a kapitalista társadalomtól való megundo- rodásának története — vajmi kevéssé „tiszta” alkotás: re­gény, költemény, elmélkedés, de még inkább költői vallo­más, szenvedélyes korbirálat, történeti tanulmány, társada­lom elemzés, melynek a regé­nyes cselekmény mintegy csak alkuimul szolgál. Mert Eötvös számára Gusztáv szerelmi problémáinál fontosabb a kér­dés: merre tart az emberiség? Odahaza, a reformkor Magyar- országán ezt a jövőt készitik-c elő: bankárok, a pénzarisztok­raták jövőjét? Társadalmat, melyben csalódnia kell a nép­nek és csalódniok még a Gusztávhoz hasonló, emberba­ráti álmokat melengető arisz­tokratáknak is? És lehet-e re­mélni valamilyen kibontako­zást, melyben a haladás nagy ígéretei valóra válnak?” A kapitalista társadalom megdöbbentő valóságával, furcsa, hogy egy „báró” fog­lalkozik e korban, méghozzá igényes, művészi formában. Egy olyan arisztokrata, kinek minden őse a haladás ellensé­ge, népelnyomó volt. Magas udvari tisztségek, címek, rangok viselői. Ö pedig nem kíván élni bárói méltóságával sem. Elhidegülve apjától, az 1839—40-es országgyűlésen két ellenpárt felszólalói, egymás ellen szavaznak. Az az ember, akihez apja azért fogadja a Martinovics-összeesküvésben résztvevő Pruzsinszky Józse­fet, hogy „fiát a forradalmi eszméktől elriassza!” A felvidéki “Só apa tévedett, a fiatal József báróból nem a családi „ha­gyományokhoz” hű arisztok­ratát nevelt ez az ember! Pru­zsinszky szifclaszilárd jellem volt! Hiszen, amikor a gimna­zista Eötvös elmondja neki, hogy tanulótársái gúnyolják hazaáruló apja, nagyapja mi­att, felteszi a kérdést neki, mint nevelőjének: — Igaz-e, hogy nagyapa hazaáruló? — Az bizony — feleli Pru­zsinszky — apád is az, s te is annak készülsz, hiszen magya­rul sem beszélsz becsületesen. Ebből az ifjúból fejlődik ki a Karthauzi írója. Erről a fia­talemberről vélekedik így Ka­zinczy, amikor egyik könyvét adja az iskolapadból kilépő Eötvösnek: „Nevekedjél, ked­ves ifjú, s légy, akit várunk.” Ez az Eötvös is megjelenik: A falu jegyzője lapjain. Szen­vedélyes vádirat ez a feudaliz­mus, a nemesi vármegye ellen. Taksony vármegyéről, az ak­kori valóságos Borsod megyé­ről szól, hol elnyomás, ki­zsákmányolás, elmaradottság, igazságtalanság honol. „Egy széttörhetetlenné összeková- csolódott érdekszövetség da­col itt minden elégedetlenség­gel, zendülő szándékkal, újító tervvel. S a szenvedés, a pusz­tulás, melyre ez a bástya oly cinikus közönnyel alátekint, örökre, eltörülhctetlennek lát­szik” — írja a regényről szóló kritikájában Sőtér István. A sályi emlékmű De Eötvös még tovább megy. A Magyarország 1514-ben c. nagy Dózsa-regényében Ló- rincz, a forradalmár ugyan a nép hazátlanságát panaszolja el, de ezek Eötvös gondolatai, szavai: „A szolgának nincse­nek polgártársai s a haza, melyről szólsz, nem a miénk; eljött a, nap, midőn hazát fo­gunk szerezni mi is!” Dózsa szavai pedig már több mint jóslat Eötvös tollá­ból, amikor ezeket mondatja el vele: „A népért emeltem fegyvert, a népnek előképe gyanánt fogok ülni izzó királyi székemen, melyet számomra készített, de az égő koronát, mellyet fejemre tett, gyenge keze nem fogja levehetni homlokomról. A jövő ott talál­ja azt s meg fog hajlani a férfi előtt, aki azt panasz nél­kül el tudta viselnir Ezek és sok más. gott bennem, amikor a her­vadó fák tarka lombsátra alatt róttam a falu poros utcáit, kutatva, hogy mi maradt eb­ből az Eötvösből Sályon, be­szélhetünk-e róla, mint né­pünk értékéről majd a „kul­túra házának” avatásán? Az egykori 44 szobából álló Eötvös-kastély tetőszékét már megjavíttatta az Országos Mű­emléki Felügyelőség, de még nincs felhasználó, így fekete üregükkel néznek rám a meg­viselt, de még így is gyönyörű homlokzatról a nagy ablaksze­mek. Pedig milyen hasznosan szolgálhatná hatalmas testével népünket, hiszen különféle megyei tanfolyamok, tovább­képzések állandó otthona le­hetne ez a ház, amire a hely­reállításhoz szükséges pénz is megvan, csak felhasználó gaz­da nincs még! Körülötte több mint 20 holdas park. Tépázot- tan, csonkán, de helyrehozha- tóan. S az öreg fák között egy érdekes emlékmű fogad. Ahogy irodalomban s itt-ott szóbeszéd közben emlegetni szokták: „a titokzatos sályi E ötvös-emlékmű!” Sem benne, sem alatta soha senkit el nem temettek. A park egy másik helyén a csa­ládi sírboltnak vannak még nyomai. Felesleges lett volna külön emelni bármelyik csa­ládtagnak még egy síremléket. De nemcsak, hogy nem hal­tak meg ebben az évben, 1814-ben az Eötvösök közül, még csak nem is születtek, senki, de senki! Miféle titkol- takar a komor, de művészi vonalaiban mégis fenséges emlékmű. A felirata ma már megfejtett, hála Tu­dományos Akadémiánknak, hogy szakdolgozat témául ezt is kiadta. így már annyit tu­dunk, hogy a furcsa írásjelek az i. u. XI. században használt latin és sémi ábc. kurzív be­tűinek keveréke, annyit je­lentve, hogy „aluszik”. De ki, vagy mi? Ez a nagy kérdés. Ismerünk a XVIII—XIX. század szentimentális kertmű­vészetében jelképes emlékmű­veket, obeliszkeket, de ez azoktól merőben eltér. Annyi bizonyos, hogy Eötvös sályi évei alatt készült, csendben, titokban, jellegzetes helyi anyagból, nyilván helyi kőfa­ragó készíthette. De mi kény- szeríthette Eötvöst „titkos” írás alkalmazására? Mint embert, mint egyéni­séget e korban őt a leghala­dóbb gondolkodók egyikének ismerik; egy angol politikus hölgy, ki ismeri hazánk akkori viszonyait, így nyilatkozott Eötvösről: Magyarországon e kor legkiválóbb embereinek egyike, ifjúsága 1 és kellemes külseje, két oly tulajdon da­cára, melyek gyakran gátol­ják a politikus előre haladá­sát. Néhány évvel ezelőtt ultraliberális volt, s vonakodott még a bárói címet is hasz­nálni; fénylő és lehetetlen ál­mokat ápolt az egyetemes sza­badságról és boldogságról.. Eh az az időszak, amikor nem­csak a Karthauzin dolgozik, de már Tisza turjánban össze­szedte A falu jegyzője figu­ráit, már érlelődik benne a Magyarország 1514-ben. így az emlékmű 1814-es évszáma áruló jel lehet a számunkra, hiszen ez a nagy parasztfelke­lés 300. évfordulója. Hetek teltek el kau^£ óta, lassan, de gyűlik az anyag Eötvös Akadémiánknál lévő naplóiból, kortársak, barátok levelezéséből, melyek egyre inkább azt igazolják, hogy a sályi emlékmű nem a kor szén-, timentális emlékműve, hanem a parasztság Dózsa harcának, az 1514-ben elbukott szabad­ságnak az emlékműve! Igenám, de Eötvös 1848 őszén megfutott, mondhatná valaki. Ez így van. Visszaté­rése után azonban menthetet­len tettének árát egész hátra­lévő életével, életművével fi­zette meg. Nagy fizikus fiához, Lóránd- hoz írt levelében a kiegyezés korának Magyarországáról bí­rálata ugyanannak az élesen látó politikusnak szavai, kinek „merész álmai” vannak a sza­badságról: „Életem nagyrésze az undor érzete között folyt le s valószínűleg így lesz r^égső napjaimig. Mert bármit teszek, mindezen ostobaságot és al­jasságot, mely mindenfelől környez, nem tudom meg­szokni.” A sályi emlékművet ne tartsuk többé titokzatosnak. Fogadjuk el Eötvös merész alkotásának, a nagy élet­mű részének, az 1514-ben elbukott, az Eötvös idejében még „alvó” szabadság szim­bólumának. Álljon továbbrá is büszkén ott azon a tájon, amiről Eötvös látnokként így írt: „Re­ményzölden, de pusztán állsz arra teremtve, hogy terme-, kenységeddel áldást árassz magad körül, de még kopáram Az erdők, melyekkel isten megáldott, még szunnyadóé­nak, s az ezernyi évek, me­lyek fölötted átvonulnak, nem láttak dicsőségedben, de az erő. rejtve bár, még él. keb­ledben, a gaz maga, mely ha­tárodon oly dúsan felnő, hir­deti termékenységedet, s szi­vem mondja, közeleg az idő, hol virulni fogsz. Virulni, te szép rónaságunk, s virulni a nép, mely egy ezred óta síko­dat lakja. Boldog, ki a napot elérheti! Boldog, ki legalább azon öntudattal vigasztalhatja magát, hogy minden tehetsé­gével e szebb idő előkészítésé­re dolgozott.” H. Szabó Béla C/er/íjzel «B«B«in«ai»»iiiiB«iiasiinniuiiuiiiniiiiuuiMUiüllUIUIIlilllillHIUIIillllllHIIIHIHIi!inilflltl „Esek a mai fiatalok .. Ismerek embereket, akik ifjúságunk megítélése során felszínes jelenségekből is gyakran általánosítanak. Ha egy szeleburdi ifjú csúcsforgalom idején nekimegy egy fel­nőttnek, már hangzik is a lesújtó ítélet: ezek a mai fiata­lok! ... Ha moziban vagy és a feszült csendben elől egy fiatalember közbenevet, mindig akad, aki nagy jelentőséget tulajdonít neki és máris általánosít: ezek a mai fiatalok! A villamoson, vonaton, autóbuszon utazol, s egy fiatal akad, aki nem adja át a helyét idősebb utitársának, biztosan van, aki megjegyzi szomszédjának, vagy csak úgy, önmagának az orra alatt: ezek a mai fiatalok!... Ez a helyzet, ha egy­két ízléstelenül kihívóan öltöző fiatalembert, vagy ifjú „höl­gyet” megpillantanak, s ha számukra szokatlanul új fri- zurás fiatalemberrel vagy lánnyal találkoznak. Félreértés no essék, nem akarom dicsérni, vagy felmen­teni a magukról mégfeledkező, udvariatlan, figyelmetlen, ízléstelenül öltöző és viselkedő, bárkinek is bosszúságot okozó fiatalembereket, lányokat. Engem is bosszant egy-egy ilyen szórványos jelenség. Ám mégis azt mondom, a mai fiatalok nem ilyenek. Nem ez jellemző a mi ifjúságunkra, nem ez az általános sem utcán, som járműveken, sem szóra­kozóhelyeken — s főleg nem ott, ahol iljúságunk döntő többsége él és eltölti idejének legnagyobb részét, az iskolák­ban, az üzemekben. Taggyűlésen voltam a minap a DIMÁVAG-ban, a siily- lyesztékes kovácsüzem vezetőségválasztó taggyűlésén. Még most is fülemben zsongnak Grescsák János elvtárs, párt­titkár szavai a vezetőség beszámolójából. Többek között ezeket mondotta nem kis büszkeséggel: — KISZ-szervezetünk 58 tagot számlál. Fiataljaink kö­zel 400 órát dolgoztak társadalmi munkában fásításnál, sportpálya, járda, üdülő és KISZ-ház építésénél. A kultúr- munkában vállalati szinten is első helyen állnak, többször adtak jólsikerült kultúrműsort az üzemünk által patronált Bogács és Bükkzsérc tsz-községekben, számos esetben vet­tek részt Kérdezz—felelek-esteken, különböző szellemi fej­törőkön, ahol első és második helyet biztosítottak maguk­nak. Üzemi ifik, fizikai munkások... Az ifjú kommunisták üzemünk nagy erősítését képezik a tervek teljesítésében, az. ifjúság szabadidejének hasznosításában, kulturális és sport­igényeik kielégítésében. Ami pedig a legfontosabb: párt- szervezetünk kiváló utánpótlást talál az ifjú kommunisták soraiban. — Ifjúságunk szorgalmas munkája, lelkesedése cáfolja a felszínes véleményeket, amit egyesek néhány ma­gukról megfeledkező fiatal magatartása alapján alakíta­nak ki. A mi ifjúságunk nagyonis megérdemli a velük való törődést, a róluk való gondoskodást, hiszen ők jelentik a születő új világ, a szocializmus, a kommunizmus ifjú gene- » rációját... Milyen jó lett volna, ha néhány felszínes jelenségekből általánosító ember is hallotta volna a párttitkár szavait, hogy megjegyezhesse, ha csak az orra alatt is: ezek a xx»i fiatalok! Csópáuyi Lajos Télapóra, karácsonyra 150.000 olcsó játékot készítettek a Miskolci Játékáru Szövetkezetben vásárlók 44 ezer dukkózott, il­letve természetes színű egy­két lovas szekérféleségből, mintegy 80 ezer színes faépítő és kirakós, képes kockajáték­ból, 35 ezer darab Ki nevet a végén? társasjátékból, össze­sen húszféle és 150 ezernél is több, új, olcsó játékféleségből válogathatnak a szövetkezet készítményeiből. Ezeken kívül az eddig csak külföldön gyár­tott, többszínű, összerakható, ötletes, úgynevezett ausztráliai cicából is adtak már néhány ezret mutatóba a kereskede- lemoelSj Ä Miskolci Játékáru Kis­ipari Szövetkezetben készül az országban a legtöbb és leg­olcsóbb, de ízléses, közkedvelt játékféleség. A szövetkezet dolgozói az idén is arra töre­kedtek, úgy osztották be mun­kájukat, hogy az év vége felé, az ajándékozások fő szezonjá­ra a szokásosnál jóval több árut adjanak a kereskedelem­nek. A szövetkezeti tagok szorgalmas munkával — ese­dékes tervüket is jóval meg­előzve — csupán az év utolsó negyedében mintegy másfél­millió forint értékű játékárut küldtek au üzletekbe, így a ben, majd Kováts György is­mertette az ünnepségre érke­zett táviratokat. Ezután került sor az együttes kiváló munkát végzett tagjainak megjutalma- zására. Kiemelt dicséretet, díszoklevelet és tárgyjutalmat kapott Papp Miklós, aki 51 éve énekel a kórusban, Kondi József, aki 43 éve tagja meg­szakítás nélkül az énekkarnak és Cseh Istvánná, aki 41 éve vesz részt a kórus munkájá­ban. Az együttesnek több tag­ja kapott munkásságáért dísz­oklevelet és Bartók-emlékpla- kettet, valamint számosán kapták meg a jubileumi em­léklapot és a népművelési szolgálati érmet Az ünnepség első része az Internacionálé hangjaival ért véget. Jubileumi est a Bartók Béla Művelődési Házban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom