Észak-Magyarország, 1961. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-19 / 273. szám
Az építkezések meggyorsításáért Nem cserélne... zaiklapot kapott. S tehette, mert, mint sok más embert, őt is arról ismerik, hogy ahol meg kell fogni a dolog végét, ott Ficzere Jánost is meg lehet találni. A ház a tsz-ben szerzett jövedelemből származott. Tavaly is keresett a család 376 munkaegységet, s azt egysé- genkint több mint negyven forinttal fizették ki. Szép pénz volt. — Hogyan lesz most, hiszen az aszály itt is kopogtatott? — kérdezem. — Igaz, nehéz volt a nyár, volt amit elvitt a szárazság, de azért félni nem kell. Ahogy számolgatom, most 400, de az év végére körülbelül 500 munkaegységet szerez a család és ezt ismét 40 forinttal számolják el. Hát szóval... ez a helyzet. Ez a helyzet. Mennyi akarat, igyekvés húzódik meg cmögött. Az ivánkai Petőfi Tsz, de a szomszédos Kossuth is járás-, sőt megyeszerte híres. S, hogy híres, azt elsősorban az teszi, hogy sok ilyen Ficzcre János lakja a községet. Amikor megkérdezem tőle, hány napot dolgozott ez évben, kissé értetlenül néz rám. — Hány napot? Hát azt nem tudnám megmondani, mert néha a vasárnapba is bcleA MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XVII. évfolyam, 273. nám 1961. november 19, vasárnap ■)< i Borsod megye teljesítette vetéstervét A mezőgazdaság ^“1 lista átszervezése révén Bor- sod-Abauj-Zemplén megye mezőgazdasága is sokat fejlődött az elmúlt évben. Ez a fejlődés tette lehetővé, hogy a gépi kapacitás növekedésének eredményeként, Borsod megye közös gazdaságai is teljesítsék vetéstervüket. A párt- és kormány határozata értelmében az elkövetkezendő években hazai termésből kell biztosítani az ország kenyérellátását, s ez csak úgy lehetséges, ha a termelőszövetkezetek maradéktalanul teljesítik, illetve túlteljesítik előirányzott vetéstervüket. Az ózdi, put- noki, illetve miskolci járás kivételével megyénkben befejeződött a vetés, s mivel néhány járás többet vetett az előirányzottnál, november 18-án a tervezett 140 ezer holdnyi kenyérgabona földbe került. Az említett három járásban folyó vetés már túlteljesítésnek számít, s ez a túlteljesítés előreláthatólag mintegy 1500 hold lesz. Letudva a vebós gondját, LCtuova termelőszövetkezeteink, gépállomási dolgozóink kövessenek el minden tőlük telhetőt, hogy még a fagy beállta előtt befejeződjék az őszi mélyszántás is. Nejn könnyítettek as algériai foglyok hely setén A CGT felhívása akiket teljesen legyengült állapotban kórházba szállítottak. Az algériai hazafiakra kény- szerített éhségsztrájk miatt egész Franciaországban nő a nyugtalanság és felháborodás. A CGT, a legnagyobb francia szakszervezet vezetősége felhívást adott ki, amelyben felszólítja a francia dolgozókat, hogy tiltakozó akciókkal, munkabeszüntetésekkel követeljék algériai társaik szabadonbocsátá- sát. A francia fiatalok az üzemekben, iskolákban tiltakozó napot tartanak, az erre vonatkozó felhívást 10.000 fiatal írta alá. Világszerte követelik az algériaiak szabadon bocsátását A világszerte egyre lelkesebb szolidaritás nyilvánul meg a bebörtönzött és immár harmadik hete éhségsztrájkot folytató algériai miniszterek és honfitársaik iránt, s ugyanakkor mind nagyobb hullámot ver a francia gyarmatosítók embertelen magatartása miatt támadt nemzetközi felháborodás. MOSZKVA A Szovjet Hadviseltek Bizottsága többmillió tagja nevében követeli az embertelen bánásmód és a rendőri túlkapások haladéktalan megszüntetését. A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa 63 millió szovjet szervezett dolgozó nevében tiltakozik az algériai nemzeti felszabadító harc elfojtására irányuló francia megtorló intézkedések miatt és követeli a bebörtönzött algériai hazafiak szabadonbocsá- tását. PEKING Üj-Kína-jelentés szerint a Renmin Ribao szemleírója hangsúlyozza, Kína népe teljes mértékben támogatja az algériai nép igazságos harcát és felháborodással ítéli el a francia gyarmatosítók barbár bűn- cselekményeit BAGDAD Mint az Üj-Kína hírügynökség jelenti, iraki közéleti személyiségek egy csoportja pénteken felhívta az ország lakosságát, hogy nyilvánítsa ki az amerikai és a NATO-támogat- ta francia gyarmatosítók ellen harcoló algériai néppel vállalt szolidaritását. Ugyanakkor 31 neves iraki újságíró az ENSZ főtitkárságához intézett táviratában élesen tiltakozott a börtönbe vetett algériai hazafiakkal szemben ‘alkalmazott embertelen francia bánásmód miatt. Mai számunkból: Párizsi emlékek (3. oldal) A sárga dosszié (4. oldal) A szocialista mezőgazdaság feladatai (4. oldal) Mazsaroff Miklós műtermében (7. oldal) * 4-k * 4 4-K 4 * 4 * 4 * A nagyarányú építkezések fejlettebb technológiai feltételeket követelnek. Ma már sokfelé alkalmazzák az előregyártóit blokkokat, épületelemeket. A Borsod megyei Építőipari Vállalat nehézbeton előregyártó telepén készülnek a lépcsőfeljárók. Két sor lépcső egy emelethez elegendő. Az üzem dolgozói sietnek a munkálatokkal, tudják, hogy sok lakó szeretne már az új bérházakba beköltözni. Szabados Gj?örgy ******++***+++*****+*+**+¥*+++*¥++++*+++*++ Több mint 50 hazai üzemet látogattak meg tapasztalatszerzés végett az idén a DiMÁVAG dolgozói A DIMÁVAG dolgozói — az utóbbi évek jól bevált gyakorlatához hasonlóan — az idén is számos liazai üzemet, tudományos intézményt kerestek fel. hogy az ott látottakat és tapasztaltakat az adottságoknak megfelelően, hasznosíthassák gyárukban. ,Igy ebben az évben a gyár töhb . mint kétszáz tapasztalt műszaki és fizikai dolgozója az ország körülbelül 50—60 fontosabb gyárát, intézményét látogatta meg. A többi között voltak a Dunai Vasműben, a győri Wilhelm Pieek Vagon és Gépgyárban, a Csepeli Fémművek különböző üzemeiben, a Ganz- MÁVAG-ban, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban, a Vaskutató Intézetben, a Technika Házában. Templommúzeum Tokajban Tokaj községben az 1600-as évek után számos görög-macedón telepedett le, akik hazájukból a törökök elől menekültek. Az idegen országból érkezett családok a világhírű hegyaljai bor értékesítésével foglalkoztak és igen rövid idő alatt meggazdagodtak. A község főutcáján szebbnél szebb házakat építettek és megalakították a Görög Kereskedő Társulatot. Ez a társulat 1790- ben barokk stílű, gazdag pár- kányzatú görögkeleti templomot építtetett, — amely 1804- ben készült el. Az eltelt évszázadokban a görögök elma- gyarosodtak és a felszabadulás után a ma már műemlék jellegű. elhanyagolt templomot a községi tanács vásárolta meg. A templom belső csarnokát 200 ezer forintos költséggel rendbehozták és abban helytörténeti múzeumot rendeztek he. a múzeumban helyezték el azokat az értékes kő- és réz- korszak, valamint honfoglalás korabeli és középkori emléktárgyakat, régi szőlőművelő szerszámokat, amelyeket a környező vidékeken a község öt* ven tagú honismereti szakköre gyűjtött. ! ■* * Világ proletárjai, egyesülfetekl nyúlt a hétköznap. Nem hiányoztam egyetlen napot sem. És ilyenek a tsz többi tagjai is. A nők külön is megérdemlik a jó szót, hiszen, ahogy a férfiak sorolják, ebben az esztendőben nem volt kapa a kezükben. A cukorrépához sem kellett nyúlniok, csak éppen a kiszántásnál. Ezeket a munkákat az asszonyok végezték el. ; Közeledik az év vége és az[ ivánkai tsz-gazdák már számolgatnak. Szép összeget kapnak majd a közösből, amely-' bői még többre telik. Ficze-l rééknél serdül a nagylány,' gondoskodni kell a stafirung-', ról. Meg aztán, ahogy mások. csinálták, ők is kőkerítést] akarnak. Ez díszeleg már sok', ház előtt. S milyen csinosak!' Ezek után érthető, ha így nyi-] latkozik: nem cserélném fel a< régit a mostanival. ] Valamikor a föld volt az, ivánkai parasztemberek min-' dene, Ficzere János is ezért3 törekedett, de ma már mást szabja meg az érdeklődését.] Föld van elég a tsz-ben és< terem is eleget, ha jól meg-* munkálják. Most az élet mást szépségeit ízlelgetik itt. Ko-< rábban csak a fedél számított,] de most már az is fontos hogy mi kerül a szobába, a kis' ablak helyére nagy, a nád he-', lyére „zsindely”, vagyis pi-' ros cserép kerüljön. Más 'örö-] mök már ezek, más már ez az, élet, mint a régi... ' (garami) sorsa. A döntő versengés első három helyezettje értékes jutalmat kapott, azonkívül mindhárman jogosultak részt venni a további fejtörőkön, amelyeknek végső jutalma egy külföldi jutalomüdülés lesz. Mindhárom első helyezett gimnáziumi tanuló. A kérdések összeállítása igényes, ötletes, szellemes volt,, a játékot Kovátis György hagy rátermettséggel vezette. Ismét bebizonyosodott, hogy a fejtörő játékok igen nagy érdeklődésre tartanak számot és nemcsak szórakoztatnak, hanem hatékonyan gyarapítják a résztvevők és a hallgatóság ismereteit. A fejtörőt műsor egészítette ki, amelyben a Bartók Béla Művelődési Ház és az Erkel Ferenc Művelődési Otthon kultúrmunkásai, balettiskolásai mellett, nagy tetszést aratva fellépett Komáromi Éva, a Miskolci Nemzeti Színház új énekes művésznője is. [A zenei kíséretet a Lenin Kohászati Művek kisegyüttese ► látta el; nagyszerű muzsiká- >lasával kellemes, kedves él- ]ményt nyújtott a hallgatóságának. ] A Diósgyőri Vasas Kulturális Napok sorában szombaton ^nyitották meg a vasgyári mozi .kiállítási helyiségeiben a Bartók Séla Művelődési Ház „Ki 'mit gyűjt?” klubjának kiállítását, amelyen a diósgyőri I gyűjtők legszebb bélyeg-, •gyufacimke-, szalvéta-, régi pénz-, levelezőlap-, italcimke stb. gyűjteményeiket mutatják be. A kiállítás első két napiján a posta a helyszínen alkalmi bélyegzést használ. Ma, 19-én, délelőtt ' mesefilmeket vetítenek a gyermekeknek, délután pedig híradó- és ismeretterjesztő kisfilmeket a nagyközönség számára. 20-án, hétfőn este Szinetár György tart előadást „Hogyan készül a film?” címmel, kedden, 21- én este pedig a művelődési otthonok tánczenekarainak parádéját rendezik meg. Ezen az esten a Bartók Béla Művelődési Ház tánczenekara, a Diósgyőri Gépgyárak KISZ- zenekara, a Diósgyőri Gépgyárak szalonzenekara, a Lenin Kohászati Művek kisegyüttese és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Művelődési Otthonának tánczenekara szórakoztatja a közönséget. A műsort Varga Gyula, a Miskolci Nemzeti Színház tagja konferálja. A III. Diósgyőri Vasas Kulturális Napok rendezvény-sorozatában nagysikerű estet tartottak pénteken, 17-én a Bartók Béla Művelődési Ház nagytermében, „Diósgyőri furfangos” címmel rendezték meg második alkalommal a nagyszabású zenés, műsoros fejtörő estet, amelyen Bonsod megyei és miskolci vonatkozású ismereteikről kellett a versenyzőknek számot adni ok •irodalmi, történelmi, földrajzi és zenei vonatkozásban. Minden versenyzőnek két irodalmi, két történelmi, két földrajzi, két zenei vonatkozású kérdésre kellett felelnie és két ügyességi gyakorlatot kellett megoldania, hogy a döntőbe juthasson, majd a döntőben ugyancsak hasonló módon dőlt el a helyezések Furfangos fejtörő és egyéb rendezvények a Diósgyőri Vasas Kulturális Napok sorában > ] Elégedetten simítja meg bo- ,rosíós állót. A múlt emlékeibe >tekint. Sok mindent felhoz- \hatndk azokból az időkből, ami- ,kor még Prónai méltóságosék- \nak zöldült a határ nagy •része. Meséli azokat az időket, >aztán elneveti magát az olyan lemberek vidámságával, akikétől nagyon távol esik valami |és az egykori történeteik már ,csak meséknek valók. Szinte ]úgy tűnik minden, mintha ligaz sem lett volna, hiszen na- 1gyot változott a világ, itt Iván-' | kán is. \ Ficzere János, a borsodiván- kai Petőfi Tsz tagja is szívesebben gondol másra, mint a régi időkre. Dereka kiegye- nesült, pedig hány és hány ember égett el a munkában, a summáskodásban, aztán abban, hogy megvethessék lábukat egy talpalatnyi ivánkai földön. Ha valaki kissé kiemelkedett a szegénységből, magához még fösvényebb lett, mert a kurtának kaparni kellett. Most már más szelek fújnak a községben. Igaz, nehéz volt ez a nyár errefelé is, sokat, nagyon sokat kellett dolgozni, dehát ma mégis más. Ficzere János, ha letudja a napot, hazafelé tart, megáll egy kicsit háza előtt, amit még 1956-ban épített. Elnézegeti. Ott van a József Attila utcán, az iskolával szemben. S milyen szép épület! Tavaly, mint kalap köré a pántlika, felkerült a csatorna az ereszre, a konyha moPárizs (MTI) Az elmúlt 24 óra sem hozott lényeges változást az algériai hazafiak éhségsztrájkja ügyében. Ben Bella és tárnái éppen úgy, mint a francia börtönökben fogvatartott sok ezer algériai, folytatják éhség- sztrájkjukat, amely szombaton tizenhetedik napjába lépett. A marokkói miniszterek, akik pénteken este visszatértek Rabatba, elutazásuk előtt tájékoztatták az újságírókat De Gaulle-lal. Couve de Mur- ville-jel és a fogvatartott algériai miniszterekkel folytatott ismételt tárgyalásaikról. Szavaikból kiderült; közvetítésüknek egyelőre nincs pozitív eredménye. A marokkói miniszterek azt javasolták De Gaullenak. helyezzék el Ben Belláékat egy magánszanatóriumban, amelyet a marokkói kormány bérelne ki, s így bizonyos területen kívüli jellege lenne. Marokkói orvosok viselnék gondját az algériai minisztereknek, akik azonban változatlanul fogságban maradnának, meri az épületet a francia rendőrség őrizné. Ben Bella és minisztertár- sainak állapota egyébként pénteken rosszabbodott. Az orvosok javaslatára ezért korlátozták a Garches-i kórházban a látogatások idejét. A többi algériai fogoly] helyzetével kapcsolatban a marokkói miniszterek tudomásul] vették Chenot francia igazság-] ügyminiszternak a francia rá-1 dióban tett kijelentését, amely] szerint valamennyi algériai fo-' goly a politikai foglyokat meg-] illető bánásmódban részesül.. Egy pénteken este tartott má-' sík sajtóértekezleten azonban] kiderült, hogy a francia ható-' Ságok korántsem teljesítették] az algériai hazafiak jogos kö-. Vetéléseit. Az algériaiakat vé-J dő francia ügyvédek — Ver-, gés, Uszedik, Abdallah — ki-' jelentése szerint ] Franciaországban 15 000, ] Algériában 17 000 algéri- ] ait tartanak fogva a kü- ] lönbözö börtönökben és ] koncentrációs táborokban. < Az úgynevezett „a”-bámásmód,< amelyet a francia hatóságok] szerint a foglyok élveznek, se-< hol sincsen rögzítve, s azt börtön igazgatók saját megíté-] lésük szerint értelmezik. Az. ügyvédek idézték egy ellenőr-] ző bizottság jelentését, amely, szerint „az embereket olyan' körülmények közt őrzik, aho-] gyan az állatokat sem szokták1 tartani. A bánásmód botrá-] nyos ék embertelen”. Az ügy-, védek ezért emlékiratban kő-] zőlték a francia hatóságokkal, és a Nemzetközi Vöröskereszt-' tel a börtönökben sinylődő al-1 gériaiak követeléseit. A sok. ezer algériai fogoly változat-] Vnul visszautasítja az élelmet,] a sztrájkot mindössze néhá-] nyan hagyták abba azok közük*