Észak-Magyarország, 1961. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-29 / 256. szám

fiS*AKMA<SYAlKMW!Ȁfl

7

Ä Borsodi Szénbányászati íröszt geológiai osztálya az Országos Bányászati Egyesület borsodi csoportjával közösen két éve kezdte meg a megye jellemző ásványi és kőzetmintáinak összegyűjtését. Ennek Során a Borsodi és az Özdvi- Őéki Szénbányászati Tröszt bányáiból a különböző korú szénfajtákon kívül a jellemző kísérő kőzeteket is összegyűjtötték. Ugyancsak „ásványkutató” körutat végeztek a Hegyaljai Ásványbánya és Örlőmű területén is. Felkeresték az aggteleki karsztvidéket, a zempléni hegyeket csakúgy, mint Rudabánya vasércbányáinak táróit, ahol többek között igen ritka, kísérő kőzetként előforduló, tiszta, termésrezet is találtak.

A kutatócsoport munkássága nyomán gyűjteményt állítottak össze az Észak-Magyaror- szágon előforduló ásványokból és kőzetekből. A csakpem ezer darabból álló gyűjteményt a Borsodi Szénbányászati Tröszt

központjában helyezték el. Egy-egy teljes gyűjteményt ajándékoztak a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemnek, valamint a miskolci Mikovinyi Sámuel Bányászati Technikumnak. Ezt a gyűjteményt a lelőhely, valamint a kőzet jellemző sajátosságainak leírásával együtt csütörtökön adták át az iskola vezetőségének. •

A NAPOKBAN megyénk műszaki irodalmának propagálásáról tartottak ankétot a megyei könyvtárban. Az anké- ton a megyei tanács, a TIT, a MTESZ képviselői, az üzemi, szakszervezeti könyvtárak vezetői, mérnökök, szakemberek, az országos szakkönyvtárak képviselői vettek részt. Vitaindító előadást Fazekas István, a megyei könyvtár helyettes vezetője tartott. A nagy érdeklődéssel kísért előadás, és az 1 ezt követő élénk vita után az

Tizedmiliimétemyi pontossággal

Egy jugoszláv exportra készült gyorssodrógép rózsáját esztergálja Csirmaz István, a niMAVAG

kiváló esztergályosa, Sz. Gy.

előadóval beszélgettünk as ankét jelentőségéről, eredményéről.

A műszaki irodalom propagálása rendkívül fontos feladat. Különösen fontos napjainkban, amikor népgazdaságunk nagyarányú fejlesztése a szakemberek tudásának állandó fejlesztését is igényli. E tudás fejlesztéséhez a magyar és külföldi műszaki irodalom értékes termékei igen nagyfokú segítséget adhatnak. Ehhez alapvető követelmény természetesen. hogy a szakirodalom termékei eljussanak az olvasókhoz, illetve azokhoz a szakemberekhez. akiknek ezekre szükségük van.

Ezzel kapcsolatban több problémát kell sikerrel megoldani. Megyénkben bőségest szakirodalom áll a tanulni akarók rendelkezésére, nagy hiba azonban, hogy ezt az irodalmat nem tudjuk kellő módon kihasználni, mivel e kötetek létezését, vagy „lelőhelyét” csak kevesen ismerik. Elsősorban tehát fel kell kutatni a megyénk műszála könyvtáraiban lévő összes irodalmat, másodsorban pedig a felkutatott anyagot katalogizálni kell. Ily módon mindenki könnyen meggyőződhetne róla, hogy munkájához tud-e megfelelő irodalmat kapni, és ha igen, azt melyik könyvtárban találja meg.

A cél tehát a műszaki irodalom propagálása. Ennek sikerét a következők biztosítják:

1. Az országos tudományos könyvtárak, szakkönyvtárak állandóan tájékoztatnak bennünket, és ezeket a tájékozta.-' tálcát az érdeklődök rendelkezésére bocsátjuk.

2. Szorgalmazzuk a műszaki írásos propagandát.

3. Segítjük a megye műszaki könyvtárait az egységesítésben.

Az ankét anyagából még egy lényeges kérdésről szükséges beszélni. A tervek szerint a MTESZ keretén belül megalakul a műszaki könyvtárosok csoportja, ahol az említett könyvtárosok időnként összegyűlnek, kicserélik tapasztalataikat, elmondják szakmai problémájukat. Előadásokkal segíthetjük továbbképzésüket, általános és szakmai ismeretkörük bővítését.

VÉGEZETÜL — fejezte be tájékoztatását Fazekas elvtárs — elmondanám, hogy az ankétot hasznosnak tartom. Fontos kérdésekről beszéltünk, és remélem, hogy célkitűzéseinket, elképzeléseinket maradéktalanul meg is tudjuk valósítani.

Az I. Miskolci Oi •szagos Grafikai Biennale anyagából

Vati József: Portré

Elkészült a végleges közműhálózat, az év végére már gyógyítanak a miskolci kórház- város sebészeti osztályán

Nyilván azért; mert több az iskola, aztán itt van az egyetem. Lakosságilag megfiatalodott a város, sőt a városkép is kezd fiatalodni:

De tárgyilagos szeretnék lenni (már amennyire ez lehetséges), azért találkoztam ismerősökkel is. Előzőleg Pesten jónéhánnyal, majd még többel itt a temetőben. De nem mindenkivel. Nagyon sokan nem itt pihennek. A szüleim sem. Hogy hol pihennek, nem tudom.

*

Persze, fáj, hogy nem ismerek senkit. De a város maga többet mond számomra, mint az emberek. Itt a Szinva. Valamikor nagyon régen, amikor papírhajókat eregettem rajta és fürödtem benne a Belgrad utcában, ahol van (vagy volt) egy „Csurgó”, tisztább volt a vize. Most szennyes, téglapiros színű. Ennek voltaképpen örülni kell. mert a Szinva vize az iparosodás fokmérője. Minél több üzem ontja belé szennyvizét, annál piszkosabb. Nem épületes látvány, sőt a partját szegélyező házak sem a vízre néző rozoga erkélyekkel, s az azokon száradó fehérneművel. Elmosolyodom, mert eszembe jutnak ezeket a cseppet sem idillikus Szinva-részleteket ábrázoló képeslapok a következő szöveggel: ;,Velencei részlet Miskolcon”: Gyerekkoromban nem találtam semmi kivetnivalót a szövegben, de jóval később, amikor a „részleteket” összehasonlítottam az eredetivel ; ; ,

Atnjpntem a hídon, szemben az Erzsébet iskola, ahol a betűvetést tanultam. Feljebb a irmaik Iskola, amelybe nyolc évig jártam. Olyan, mint régen, azzal a különbséggel, hogy most egyenruhás lányok magolnak

fel-lejárva az udvarán s számomra felfoghatatlan város- rendészeti okokból eltűnt előle a gyönyörű vadgesztenye fasor. Egyet fordultam, itt a múzeum, előtte Herman Ottó szobra. Felszisszentem, amikor megláttam. Egyszer kisgyerek- koromban az apámmal Lillafüreden jártam, amikor a sűrűből kilépett egy szakállas óriás, lepkehálóval kezében. Herman Ottó volt. Talán csak gyerekszemmel láttam óriásnak, de megesküszöm rá: legalább másfélszer akkora volt a valóságban, mint szoboralakban. Csóválgattam a fejemet, sehogy sem értettem azt az alulméretezett szobrot.

Itt az Avas. Most nem mentem fel. (A szív, a szív!) De bezzeg felmentem hajdanta rabiósdit játszani s később is, amikor a játékhoz már elég volt két személy: egy lány, egy fiú. A fiú persze mindig én voltam. Itt a régi református templom. Ebben utoljára 1915-ben voltam, nem imádkozni, hanem a Kazinczy-kör záróünnepélyén, amikor is irodalmi pályázatok nyerteseként négyszer olvasták fel nevemet és nyolc arany pályadíj ütötte markomat. Hajh, régi szép idők! (Bocsánat: csupán kor és financiális szempontból.)

Elmentem a Szemére utcába is, ahol az egyik ház erkélyéről cirka ötven évvel ezelőtt egy felette csinos fruska kacérkodott velem. A fruska, akibe fülig, sőt a fejem búbjáig szerelmes voltam, többszörös nagymama, aminthogy unokákban e sorok írója sem szűkölködik. Elmentem még.:: de azt hiszem, jó lesz mértéket tartani. Ha felsorolom mindazokat a helyeket és utcákat, ahová csatangolásom közben elvetődtem s elmondom gyermek- és ifjúkori élményeimet,

amelyek ezekhez a helyekhez és utcákhoz fűződnek, ez az írás nagyon hosszúra nyúlik, Tehát rövidebbre fogom:

*

A Vörösmarty utcán bandukoltam a hirhedt közök mellett s hirtelen elhatározással befordultam a Szatócs közbe s felmentem a Petőfi utcába, amely jelenleg Dankó Pista nevét viseli. A közben nincs kövezet, az utcán nincs járda. Becsengettem a 13-as számú házba. Rettegtem ettől a látogatástól és áhítottam is egyben. Halogattam is, amíg tudtam, de tovább nem lehetett: két óra múlva megy a vonatom. A 13-as számú ház a szülői ház. Az utcai szoba (nagyszoba) ablakában megjelent egy asszony, hogy azonnal beereszt, csak megköti a „harapós” kutyát. Mikor megtudták jövetelem célját, a két lakó, két asszony — egyik kövér, másik sovány, — nagyon szívélyesen fogadott s mind a kettő a ház állapota miatt sopánkodott. „Hiszen tetszik tudni, mi nem tehetünk róla.” Hát persze, hogy nem tehetnek. A ház valóban borzalmas állapotban van. Nincs eresz- csatornája, a vakolat lemállott a falról, a folyosó kőkockái eltűntek, a lépcsők letöredeztek, a tejkonyha az udvaron összeomlott, a szuterén helyiség, amely a konyhánk volt. most szenes pince. Milyen lehet belül a ház? Invitáltak, de nem volt lelkierőm belépni.

Csak álltam az udvaron el- facsarodott szívvel s könnyekkel küszködve néztem ezt a megállíthatatlan pusztulást. Néztem, néztem, s egyszerre tisztán éreztem, hogy nem a házat siratom, hanem magunkat, a családot, mamát, apát, Irént, Lacit, akik elmentek már s a többieket, akik szétszóródtunk a világban.- Nem a házat siratom, hanem az ifjúságot, az álmokat, örömöket, bánatokat, amelyeknek ez a ház olyan biztosnak látszó, meleg hajlékot adott, az elmúlás sajtol könnyeket a szememből, a mi elmúlásunk, amelynek olyan hű jelképe ez' a ház.

Keresem az öreg eperfát amely búvóhely és magolóhely, volt, de lehetett ágain tornászni, hintázni és sűrű lombjai közé menekülni a fenyegető apai ütlegek elől is. (Hogy el ne felejtsem, eprészni is lehetett rajta.) De nincs meg. Bizonyára feltüzelték. De nincs meg az udvar végén a kert sem, amelyet apánk művelt és! én hordtam a vizet az öntözéshez. Veteményes kert volt, de! voltak benne virágágyak és gyümölcsfák is. Volt benne! egy almafa, amelyet Budai tanár úr ültetett és ojtott saját- Kezüleg. Az almát Böske al-! mának nevezte el a húgom után. A kert nincs meg, a! Böske almát senki sem majszolja és Budai tanár űr sem] ojtogat többé. Semmi sincs, meg. de mégis ..; J

Az udvar végét drótkerítés, szegi, a kerítésen túl, a kert; helyén kis vízmedencét látok] és homokot, s a homokban1 apró gyermekek játszanak.] Óvoda lett a kertből. Hm.< Nem is olyan rossz megoldás.] A gyerekek nagyon édesek., Egy apró szőke, aki az unó-; kamra emlékeztet, nyelvét: ölti rám. Szeretném összeeső-* kölni, de a kerítés miatt nem] lehet. A ház és az udvar a múlt, de a kerítésen túl cse-] peredik a jövő. A szocialista, jövő. Nagy-Miskolc jövője. ]

Csókot dobtam angyal-1 kának és megvígasztalódva] hagytam el a szülői házat: «

Miskolcon, a Szentpéteri kapuban egyes osztályokkal már működő kórházváros — a második ötéves terv legjelentősebb borsodi egészségügyi létesítménye — az idén több mint 18 millió forintos beruházással tovább épült. A kórház a tervek szerint 1964-re készül el teljesen, s akkor 1400 beteg gyógyítását látja el.

Az idén elkészül a kórházVasmaradványok ! hasznosításával csökkentik az önköltséget

Az Ózdi Kohászati Üzemekben a kohóknál és a martinkemencéknél naponta nagymennyiségű vashulladék, úgynevezett üstmedve keletkezik. Ezeket fáradságos módon a sa- lakhányóra szállítják.

A gyár vezetősége most elhatározta, jgyeiére a naponta keletkező vasmaradványok fel- használását. Ezért a salak- hányón 40 tonna teherbírású daru szerelését kezdték meg. Ez a nagyteljesítményű daru emeli majd le a vasúti kocsikban érkező, egyenként több tonna súlyú vasmaradványokat, Majd a darura erősített, úgynevezett tcrőgolyókkal zúzzák azokat adagolható kis darabokra, hogy a kohókban, illetve martinkemencékben ismét beolvaszthassák. így naponta mintegy 90, évente pedig körülbelül 27 ezer tonna hulladékvasat hasznosítanak majd. Ezáltal a nyersvas tonnánkénti önköltségét a számítás szerint kb. 9 foiínttal csökkenthetik.

város legnagyobb részlege, a sebészeti osztály. A 350 ágyas épülettömbben az általános sebészeten kívül baleseti, urológiai, orr-, fül-, gégészeti- és szemészeti részleget állítanak fel. A műtéteket hét, korszerűen felszerelt műtőben végezhetik. Ezeket két röntgenkészülékkel is felszerelik. A tervek szerint a sebészet december elejére készül el, és berendezése után, január elején kezdi meg a gyógyítást.

Ugyancsak az idén készül el a betegápolást végzők részére a 122 férőhelyes nővérszállás, ötven 2, és huszonkét 1 ágyas szoba áll majd a nővérek rendelkezésére, minden kényelemmel ellátva. A társalgóban rádió, televízió mellett szórakozhatnak majd pihenő idejükben. A családos orvosok és más egészségügyi dolgozók még az idén beköltözhetnek a kórház közvetlen közelében épülő negyven, két és háromszobás összkomfortos lakásba.

Számos, a kórház üzemelte^ tése szempontjából fontos létesítmény már elkészült. Befejeződött a kazánház építése. Az eddigi, ideiglenes kazántelep helyett már innen kapja a fűtést a kórházváros összes épülete. Ugyancsak elkészült az egyes osztályokat és a több mint 10 hektárnyi területen fekvő más létesítményeket ösz- szekötő, mintegy 5 kilométernyi aszfaltút és a csaknem ugyanilyen hosszúságú vízvezeték hálózat is. Lefektették a végleges villamos kábelvezetéket és működik már a 380-as telefonközpont is.

Aműszaki irodalom propagálásáért

Szombaton megnyílt Miskolcon az Országos Fotókiállítás

fejlődő fotóművészeiről, annak jelentőségéről, szépségéről. Elmondta, hogy városunkban is egyre nagyobb az érdeklődés a fotózás, mint művészet iránt, majd annak a reményének adott kifejezést, hogy mind a fotósok, mind a közönség kellemes élményben részesül ezen a kiállításon.

Fekete elvtárs beszéde után Glódi András elvtárs, a Miskolci Fotoklub elnöke kiosztotta a díjakat.

Szombaton, október 28-án a ! városi tanács dísztermében ünnepélyes keretek között nyitották meg az urszágos Fotókiállítást. A megnyitó 1 ünnepségen jelen volt társadalmi és kulturális életünk számos képviselője.

Tárcái Béla elvtársnak, a 1 Miskolci Fotoklub titkárának i megnyitó szavai után Fekete László elvtárs, a városi tanács i vb. elnöke tartott beszédet. 1 Beszédében szóit az állandóan t

Kőzetgyűjteményt ajándékoztak a miskolci oktatási intézményeknek a borsodi bányászok