Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-10 / 187. szám

4 EíZAKMAGYARORSZAG Csütörtök, t!)61. augusztus ÍO. Gondok, nehézségek az ózdi rekonstrukciónál Elkészül határidőre az új Marz-kemence? Az ózdi gyárban ^dekiődés­áel kísérik ezekben a napokban a re­konstrukció dolgozóinak munkáját. Most dől el, sikerül-e a vállalt határ­időre, augusztus 15-re átadni és üzembehelyezni az újabb, az V-ös, sorban a negyedik korszerű Marz- kemencét. Három új kemence már termel, elkészült hat új óriás kémény is. Látszatra minden azt mutatja, hogy jó ütemben halad a munka. Így is van, a szerelők, az építők, az or­szág különböző területeiről idesereg- lett mérnökök és szakemberek min­dent elkövetnek, hogy az új kemence mielőbb acélt adjon, de a határidő­vel baj van. Ez pedig nem kis dolog, hiszen arról van szó, hogy ahány nappal korábban adnak át egy-egy új Marz-kemencét, annyi millió fo­rintot takarítunk meg népgazdasá­gunknak. Baltás László elvtárs, a gyár beru­házási főosztályának helyettes veze­tője igen tárgyilagosan és a helyzetet alaposan ismerve elemezte a minap a rekonstrukciónál levő jelenlegi ne­hézségeket. Azt mondotta: — Nincs nagy veszély, bár sokat kell pótolni, mert egyes területeken lemaradás mutatkozik. És mindezt a Borsod megyei Mélyépítő Vállalat it­teni részlege idézte elő. Mi is történt tulajdonképpen? A rekonstrukciónál már hosszabb idő óta eredményes volt a munka. A ko­rábbi hibákat megszüntették, a ke­mencéket határidőre, sőt a VI-os ke­mencét 24 nappal korábban adták át a gyárnak. Minden újabb kemence­építés során nagy rutinra tettek szert a Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat, a Ganz-MÁVAG és a többi vállalatok szerelői. A Borson megyei Mélyépítő Vállalat is több dicsére­tet kapott eredményes munkájáért. Most azonban elmarasztalólag nyilat­koznak róla a gyár műszaki vezetői, a rekonstrukció építésének irányítói. Miért? Mert a mélyépítők egy hó­nappal és két nappal később adták át az ötös kemence műszerházát, mint ahogyan a terv előírta. Ez okoz­ta és okozza a késést, a nagyfokú le­maradást ma is. Mi történt a BMV-nél? Hogyan késhetett több mint egy hónapot a műszerház átadásával? Ezt a kérdést vizsgálta a nemrégen megtartott szokásos kooperációs értekezlet is, ahol a jelenlévők megállapították: 6Úlyos hiba történt a Borsod megyei Mélyépítő Vállalat munkájában, 160 dolgozóval csökkentették a létszámot a rekonstrukciónál, — éppen akkor, amikor a munka dandárja követke­zett. Nos, ez történt. A létszámcsök­kentés persze a vállalat belső ügye, de ez esetben nem vették figyelem­be a nagyjelentőségű ózdi beruhá­zást, amelynek népgazdasági jelentő­sége szinte felmérhetetlen. A kor­mány külön figyelemmel kiséri az Ozdon folyó rekonstrukciós munkát, hiszen arról van szó, hogy az új, oxigénbefuvatású, korszerű März- kemencék több acélt adnak a magyar iparnak, az ország különféle, fontos teldolgozó üzemeinek, gyárainak. Hogyan született döntés a Borsod megyei Mélyépítő ------ooo--------­K orszerű fénytechnikai berendezések a Balaton partján Ä Veszprém megyei Villany- és Épületszerelő Vállalat kirendeltségei a legkorszerűbb világítástechnikai berendezéseket szerelik fel a Bala­ton partján. Tihanyban máris meg­oldották a nemrégen átadott magas- út világítását, az út két magas pont­ját összekötő hídon a karfákba épí­tették be a világítótesteket, és ezzel a hídon éjszakánként is nappali fényt teremtenek. A híd feljárója mentén erősfényű kandelábereket ál­lítanak fel, hogy a gépkocsivezetők már jóelőre hozzászokjanak a fény­hez és a hídra érve ne vakítsa el őket a fényözön. Keszthelyen átépítették a móló világítását, úgynevezett fényszőnye­get képeztek ki, vagyis a móló egyik oldalán futó beton mellvédbe olyan világítótesteket szereltek, amelyek­nek fényét visszaverő lapocskák a sétányon szétszórják. A keszthelyi hajókikötőben 109 fénycső ontja a nappali világosságot, hasonló meg­oldást alkalmaznak Balatonfüreden is. A híres balatonfüredi parkban törpe kandelábereket szerelnek fel, amelyek piros, sárga, zöld, kék fény­nyel árasztják el a környéket. Hévi- Sen a bazársor környékén süveges kandelábereket alkalmaznak. (MTI) Vállalatnál? Nem gondoltak arra, hogy ha Ózd on 160 fővel csökkentik a létszámot, ez törvényszerűen a ha­táridők eltolódását jelenti? Baltás László elvtárs azt mondotta: — Valahol súlyos szervezési hiba történt a BMV-nél, amelyet sürgősen ki kell javítani. Tény, hogy most igen nehéz mun­ka vár a szerelőkre, úgy kell dolgoz- niok, hogy a BMV által okozott ki­esést megszüntessék. A szerelők szor­galma, igyekezete csodákra képes, de arra mégsem, hogy a kemencét tel­jesen felszerelve adják át üzemelte­tésre. Pedig a gyár vezetői és az ille­tékes iparági vezetők mindent elkö­vettek a gyors munkáért: Frankfurt­ból külön országúti teherautó hozta a kemence műszereit az ózdi gyárba. S hiába érkeztek meg a műszerek, a német szerelők nem dolgozhattak megfelelő ütemben, mert nem kap­tak munkaterületet. (Tanulhatnak ebből, akiket illet! Mert bizony ..né­hány’’ forintot kidobtak az ablakon!) — A kémények mindig elkészül­nek határidőre — mondotta Baltás elvtárs. Ez fontos is, hiszen kémé­nyek nélkül nem működhetnek a ke­mencék. — És a többi új kemencét mikorra kell elkészíteni terv szerint? — kér­deztük. — A főosztályvezető helyet­tes egy egész kis táblázatot sorolt fel. amelyet a gyár vezetői készítettek az újabb kemencék átadásának ha­táridejéről. E szerint: IV-est szeptember 30-ra, III-ast november 30-ra, II-est 1962 február 28-ra, I-est 1962 június 30-ra. Ez a terv még módosítható, de csakis úgy valósítható meg, ha min­den kemencét határidőre adnak át. Ha egynél is késnek pár napot, akkor ez kihatással lesz a jövő évi munká­ra. És persze az a legfontosabb, hogy az új kemencéket ne hiányosan, hanem teljes műszerezettséggel ad­ják át üzemeltetésre. Ez a helyzet tehát a rekonstruk­ciónál. És a már termelő új kemen­cék hogyan dolgoznak? Megfelelő a karbantartás? Ezekre a kérdésekre ezt a választ kaptuk: Az új kemencék karbantartása megfelelő. Ez persze nem jelenti azt, hogy kifogástalan. A nyolcas számú, vagyis a legelőször elkészült Márz- kemencéből összesen 342 adagot csapoltak, utána elvégezték az elő­írásos újrafalazást A VII. kemen­céből már többet csapolnak, mert jobban törődtek karbantartásával, vagyis: áprilisi üzembehelyezése óta eddig már több, mint 370 adagot. S most az a cél, hogy elérjék a 400 adagot. Ezért prémiumot is tűztek ki a martinászoknak. . hogy a gyárban át­Ismeretes, ép{tik a n-es kohót. Az itt folyó munka azonban sok kí­vánalmat hagy maga után. Itt is el­tolódtak a határidők és itt is éppen a mélyépítő vállalat hibájából. Mert miről is van szó: készül az új März- kemence, és ha a kohó nem készül el határidőre, nem lesz elegendő nyers­vas. Ez pedig most már sürgetőleg figyelmeztet: a kohónál is gyorsítani kell a tempót. A nagyrekonstrukción kívül nem szabad megfeledkezni a többi fontos műszaki, gazdasági fela­datról sem, hiszen egyik nélkül a másik munka sem lehet eredményes. Ezért már most fel kell mérni a helyzetet, s ha szükséges, olyan in­tézkedéseket kell tenni, amelyek mindenképpen elősegítik a jobb, gyorsabb munkát. Szegedi László Szőlő- és gyümölcstermesztési szakemberekkel tanulmányúton vol­tam. Három nap alatt bejártunk hét vármegyét, megtettünk nyolcszáz kilométert. Az első napon a késő délutáni órákban érkeztünk a Nagymágocsi Állami Gazdaságba. Megtudtuk, hogy a gazdaság profilja gyümölcster­mesztés és állattenyésztés. A hétezer­holdas gazdaságban 810 hold a gyü­mölcsös, 600 hold az erdő. 310 hol­don öntözéses gazdálkodást folytat­nak. Sertés, szarvasmarha, tyúk, hal és vadtenyésztéssel is foglalkoznak. Intenzív búzafajtáknál 25 mázsán felüli termést értek el. A talaj: kö­zépkötött vályog, réti agyag. ® Estebe hajlott az idő, amikor a gazdaság gádorosi gyümölcsösébe ér­tünk. Amikor a gyümölcsöst meg­láttuk, nyomban elszállt a több mint háromszáz kilométeres utazás min­den fáradtsága. Felvillanyozva hall­gattuk a főkertész tájékoztatását és szemléltük a még soha nem látott, almával megrakott törpe törzsű ter- mőíves-orsós gyümölcsfákat. A hat­éves gyümölcsös tavaly holdanként 240 mázsa termést hozott, ezt teljes egészében külföldi megrendelőknek szállították. Az idén nagyobb ter­mést várnak. • Másnap, a derekegyházi üzemegy­ségben a paradicsomtáblákat, az ön­tözőhajót, az árasztással öntözött ku­koricatáblát tekintettük meg. Tavaly az öntözött kukorica 50 mázsa ter­mést adott holdanként, az öntözés nélküli földben termett 18 mázsával szemben. Ebben az évben mind a szárazföldi, mind az öntözött kukori­cák több termést ígérnek a tavalyi­nál. Megnéztük a paradicsom exportra való előkészítését. Napi száz mázsás kapacitású gépi válogatással csoma­golnak. Minden országba más és más kívánalmak szerint szállítják az árut. Kecskemét határában fél évszá­zaddal ezelőtt futóhomokat hordott a szél. Ez ma a mezőgazdasági kul­túra látványossága. Nagy kiterjedésű szőlőterületek, gyümölcsösök, kuko­ricatáblák díszlenek rajta szerte szét. Égy talpalatnyi hely sincs művelet­Jó hírek Kieséről Kiesén első évét éli as XJJ Esztendő Termelőszövetkezet, de ami a mun­Több mint ötezer hold törpe gyümölcsös telepítése Az állami gazdaságokban ez év őszén folytatják a korszerű igények­nek megfelelő nagyüzemi gyümölcsö­sök kialakítását. A talaj előkészítése már megkezdődött és előreláthatólag hatezer hold gyümölcsöst telepítenek még ebben az esztendőben. Ebből több mint ötezer holdat törpe fákkal ültetnek be. így könnyebb a fák ápo­lása, a gyümölcs szedése és az új gyümölcsösök hamarább fordulnak termőre. Szeptember végén rendezik meg III. miskolci városrendezési ankétot A Műszaki és Tudományos Egyesü­letek Szövetsége borsodi intézőbi­zottságának javaslatára szeptember 28—29-—30-án rendezik meg Miskol­con — „A kulturáltabb Miskolcért” — címmel a III. miskolci városren­dezési ankétot, amelynek napirend­jén Miskolc idegenforgalmi igényeit és lehetőségeit, Miskolc fürdő, és vízbeszerzési problémáit, Miskolc kertészeti, zöldterületi és parképítési kérdéseit, a környékbeli fürdők és üdülőhelyek forgalmi és közlekedési kapcsolatát, Borsod kereskedelmi központjának és Miskolc üzletháló­zatának, illetve Miskolc regionális ke­reskedelmi szerepkörének kérdéseit, Miskolc legújabb kori városépítésé­nek kompozíciós törekvéseit, Mis­kolc és környéke üdülőterületeinek problémáit, valamint a városrende­zés és az ankét anyagának összefüg­géseit vitatják meg. Az egyes napi­rendi pontok előadói az előadások előbbi sorrendjében: Nagy Lajos, a Megyei Idegenforgalmi Hivatal veze­tője, Szilléry László főmérnök, Gulá- csi Béla, a BUVATI munkatársa, Meszléri Zoltán főmérnök, dr. Ruisz Rezső osztályvezető, Valen-tiny Ká­roly, az Építésügyi Minisztérium ter­vezési főosztályának vezetője és ifj Horváth Béla, az ÉM. Miskolci Ter­vező Vállalatának igazgatója. Az egyes kérdésekhez a munkaterületek legkiválóbb szakembereit kérték fel hozzászólásra. kát, a szorgalmat illeti, nyugodtan felvehetnék a versenyt másokkaL Nem okozott gondot a kapások meg­művelése, talán ötször is meg tudták volna kapálni, olyan sok ember kez­dett egyszerre a kapások megműve­léséhez. Az aratással is gyorsan végeztek, ilyen hamar még nem fogyott el az aratnivaló a riesei határból. Ezer holdnyi kalászosukat alig tíz nap alatt vágták le, pedig csupán mintegy 300 holdnylt aratott belőle gép. A cséplés is az aratásnál tapasztalt ütemben folyik. Nem' okozott gondot a cséplőgépeknél a munkacsapatok kiállítása, volt bőven jelentkező, sőt, még több is a kelleténél. E hétre ter­vezik a cséplés befejezését, ami Kiese történetében egyedülálló lesz, mert ilyen korán itt még nem hallgattak el a cséplőgépek. A tarló leforgatása, illetve a nyári mélyszántás gyors ütemben folyik. Az egybefüggő területeket már fel­szántották. A még gyorsabb talaj- munkát akadályozzák az aprócska parcellák; némelyek annyira keske­nyek, hogy géppel nem boldogulnak vele. Ezen az őszön Igyekeznek el­tüntetni a parcellákat, jövőre 25 holdnál kisebb parcellájuk nem lesz. A riesei termelőszövetkezeti tagok már tagságuk első esztendejében is igyekeznek kitenni magukért, mert boldogulni akarnak. Jelentés Cigándról Készülődés a tanévnyitásra Közeleg az 1961/62-es oktatási év kezdete. Az általános iskolákban or­szágszerte augusztus 23-án és 28-a között bonyolítják le a javítóvizs­gákat, valamint a pótbeíratkozáso- kat. A javítóvizsgák időpontja a kö­zépiskolákban augusztus 28—29 és 30. ugyanitt a pótbeíratásokra 31-én kerül sor. Valamennyi általános és középis­kolában szeptember í-én rendezik a tanévnyitó ünnepséget, 2-án pedig megkezdődik a tanítás. Az általános iskolák tanulói — az elmúlt évekhez hasonlóan — most is a tanév első napjaiban kapják meg a tankönyve­ket. osztályaikban. A középiskolákba járó diákok változatlanul a könyves­boltokban vásárolhatják meg köny­veiket. ^ A Művelődésügyi Minisztériumban I kapott tájékoztatás szerint a tanácsi ♦ és üzemi óvodákban elhelyezett gye­rekek száma a most felvételre kerü­lőkkel együtt az 1961/62-es tanévben a csaknem eléri a kétszázezret. Az ’óvodai felvételek augusztus 29-től ▼ szeptember 10-ig tartanak. Az álta­▼ lános iskolák össztanulólétszáma elő- i reláthatólag egymillió 450 000 lesz. A Közülük az első osztályokban több I mint 220 000 kisdiák tanul majd. A Y középiskolás fiatalok száma az új ▼ tanévben meghaladja a 160 000-et, f több mint 51 000 fiatal kezdi meg 4 tanulmányait az első évfolyamok­éban. A Az oktatási év kezdete a dolgozók I általános iskoláiban városokban és Y ipari területeken szeptember máso­ld! k hete, mezőgazdasági vidékeken ♦ pedig október harmadik hete. Aj Í általános gimnáziumok levelező ta­gozatán a tanítás megkezdésének Időpontja szeptember második hete az esti tagozaton szeptember harma­dik hete. Az ipari és a közgazdasági ♦ technikumokban az esti, illetve leve' ♦ íező tagozaton szeptember közepéi! 4 kezdődik a tanév. A mezőgazdasági A technikumok levelező tagozatának »tanévkezdete egybeesik a naptári én ▼ kezdetével. Az Aranykalász Tsz főkönyvelője, Branyiczky Pál arról tájékoztatott, hogy ezen a héten ők is befejezik a cséplést, nem maradnak el a többi­től. A kalászosok egy része — pél­dául a búza — megadta a tervezet­tet, az árpából némi kiesés várható. Nyolcszáz holdnyi kalászosuk tarló­jából eddig leforgattak mintegy 500 holdat. A kukoricatermés kilátásai ift is lehangolók, biztató azonban, hogy nagyon szép a cukorrépájuk, krump­lijuk is jó, aprómagból tervezetten felüli haszonra számítanak, a kerté­szet is többet hoz a konyhájukra, mint amennyit terveztek. A kiesése­ket — úgy vélik — teljes mértékig pótolni tudják a terven felül mutat­kozó termelvényekből. A négy cigándi termelőszövetke­" zetben szorgalmas munka ta­pasztalható. A cséplés, a tarlóhán­tás, a nyári mélyszántás ütemét ál­landóan gyorsítják, hogy ne marad­janak le a tiszalöki és csengeri járá­sok meghirdette versenyben, pótlásáról. Háromezer baromfit állí­tanak be, több terményféleség pedig többet hozott a tervezettnél. Kertész Erzsébet főkönyvelő szerint nem fe­nyegeti veszély a tervezett munka­egységértéket. A Petőfi Termelőszövetkezetben is nagy szorgalommal végzik dolgukat a tsz-tagok. A cigándi termelőszövet­kezetek között elsőnek a Petőfi fe­jezte be a cséplést — tegnap mond­tak búcsút a cséplésnek. A Szőke Tisza Tsz — a főköny­velő, Németh Sándor és az agronó- mus, Bodnár Balázs véleménye sze­rint — ezen a héten végez a kalászo­sokkal, zsákba kerül az élet. Koráb­ban végeztek volna, ha a gépállomás elküldi a megígért harmadik cséplőt is, de elfeledkezett az ígéret teljesí­téséről, pedig a tsz-nek nem okozott volna gondot a munkaerő kiállítása. A szárazság itt is elvégezte pusztító munkáját. Bizony, jó lett volna tar­talékolni egy kis nedvességet a ta­vai yi sokból a mostani szűkös hó­napokra. Olyan kemény a föld, hogy csákánnyal ássák a zöldséget. ) A sátoraljaújhelyi járás legna- l v*- gyobb községe, a közel 10 ezer k holdas Cigánd négy termelőszövetke- [ zetében gyors ütemben folyik a ga- [ bona betakarítása. A négy közül a ► legkisebbnek, az Üj Barázda Tsz-nek ► elnöke, Nagy Antal arról tájékoztat, ► hogy már e hét csütörtökjén végez- k nek a csépléssel, ha csak meg nem Lmakacsolja magát a cséplőgép. Eddig r már többször elromlott, legutóbb ► tegnap „adta be a kulcsot”, eltört a ► dobkosara. A gépállomás nem a leg­► dicséretesebb munkát végezhette a k cséplők javításánál, mert másütt is [ akad panasz. Az Üj Barázda Tsz-nek [már nincs egy talpalatnyi tarlója, ► mind leforgatva, sőt már őszi mély- | szántást is végeztek. Az aszály itt is Á jelentős károkat okozott. A tavalyi L vezetőség hanyagsága miatt egyálta­lán nem végeztek őszi mélyszántást. F kénytelenek voltak mindent tavaszi [szán fásba tenni, s ez meg is látszik [kapásaikon. Kukoricájuk szinte tel- [jesen tönkrement. A tsz-vezetőség ’azonban már gondoskodott a kiesés lenül. Ez a kétezer holdnyi terület is beletartozik a nyolcezer holdas Hel­véciái Állami Gazdaságba. A gazda­ságnak 1700 hold szőlője és kereken ezer hold gyümölcsöse van. Megcso­dáltuk a 70 lóerős, magyar gyárt­mányú hidastraktort. A hatalmas alkotmány egyszerre 6 sor szőlőt művel. Nyit, kapál, fed. Egyidejűleg folyékony műtrágyával talajerő visz- szapótlást és permetezést is végez. • Megismertük Mathiász János egy­kori kísérleti telepét, ahol az ő szel­lemében folyik tovább a kutatás. A Kecskeméti Szőlészeti Kutatóintézet miklóstelepi kísérleti állomásán az alföldi, homokos talajú szőlők széles skálájú fajtagyűjteményét láthattuk. A kutatás célja a legkiválóbb fajták szelekciója és minél eredményesebb termelési módozatainak kidolgozása. • Az Izsáki Állami Gazdaságban megismétlődött az, amit Gádoroson láttunk, azzal a különbséggel, hogy az itteni homokon a termőíves gyü­mölcsfákat öntöző berendezéssel ser­kentik nagyobb termésre. Az öntöző vizet 7 méter mélyről csöveken, a talajvízből szivattyúzzák, amelyet el­ágazó műanyag cső-rendszereken ke­resztül, magas nyomással, esőztető módszerrel adagolnak. Ez idő sze­rint hazánknak, de mondhatjuk. hogy Európának is ez a legkorsze­rűbb gyümölcsöse. A tanulmányúinak a rendkívül sok, értékes új tapasztalatokon kívül igen nagy jelentősége volt abban is, hogy megállapíthattuk: nemcsak az állami gazdaságokban, hanem a ter­melőszövetkezetekben is jó termés mutatkozik a kapásokban. Ennek oka főként abban rejlik, hogy kizá­rólag nagytáblás területeket láttunk, s kevésbé megművelt (gazos, vagy kapálatlan) földdel még véletlenül sem találkoztunk. Ennek a szak­szerű, nagyüzemi gazdálkodásnak mutatkozott meg az eredménye az export szállításokban és a kecske­méti piacon látott bőséges és olcsó mezőgazdasági terményekben is. • A tanulmányút valamennyi rész­vevője nevében köszönetét kell mon­danom azoknak, akik lehetővé tették, hogy a megye szakemberei meg­ismerkedhessenek a legkorszerűbb mezőgazdasági termelési eljárások­kal. Kétségtelen, hogy a tapasztala­tokat felhasználva, előbbre fogunk jutni abban is, hogy az országos vi­szonylatban egyik legdrágább piacon, a miskolcin kellő árumennyiség je­lenjen meg, s exportra is több mező- gazdasági termelvényt szállítsunk. Németh Imre országgyűlési képviselő ALFÖLDI JEQYZETEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom