Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-08 / 185. szám
ESZAKMAGYARORSZÄG Kedd, 1961. angtisrtn« *. Zúg a cséplőgép a vámosi határban. később végzik. Megorrolnak rám. Hát nem elég az a 12 óra? Ha csak végigülné az ember, abba is belefáradna. Itt meg nem ülni kell, meg a nap is süt irgalmatlanul, csíp a por, töri a villa a kezet, a pelyvások, törekesek alig látszanak a portól, a kévehányóknak meg nem áll a kezük egy pillanatra sem, a kazalozókra ömlik a szalma, el is kell azt szépen rendezni, nehogy beázzon a kazal. dotta, hogy amikor egyéni gazdáknak csépelt Vámosújfaluban, naponta hatszor is állítani kellett a gépet, de azért a 160—180 mázsa „leszaladt”, sőt volt rá eset, hogy kétszáz mázsán felül csépelt. De akkor nem neki kellett várni az emberekre, a cséplőmunkások vártak rá: mikor kezdjük már, mester? A hasunkra süt a nap! Pedig még fel sem kelt. Megváltoztak, későnkelőkké fáradtak volna HIRDETÉSEK ALLAS A szovjet parlamenti küldöttség látogatása Nádudvaron A hazánkban tartózkodó szovjet parlamenti küldöttség hétfőn megkezdte vidéki körútját. A vendégeket elkísérte Kristóf István, a nép- köztársaság Elnöki Tanácsának titkára. A szovjet parlamenti küldöttség a déli órákban érkezett Nádudvarra, ahol a Vörös Csillag Tsz központi székházában köszöntötték a vendégeket A szovjet parlamenti küldöttség délután megtekintette a Vörös Csillag Tsz központi majorjait. Késő délután a szovjet parlamenti küldöttség Hajdúszoboszlóra utazott. A hajdúság híres gyógyfürdőjét tekintették meg, majd közösen meghallgatták Hruscsov elvtárs rádióbeszédét. A szovjet parlamenti küldöttség kedden a Hortobágyra látogat és Debrecen nevezetességeivel ismerkedik. (MTI» Építőipari művezetőt — változó munkahelyre —, felvesz a Borsod megyei Tatarozó és Építő Vállalat, Miskolc, József Attila u. 59. ___________________________5744 A Miskolci Fodrász Ktsz. augusztus 15-i belépésre keres bérelszámolásban és általános adminisztratív munkában jártas dolgozót. 6320 Eladó kétszemélyes rekamié, bordó huzattal. Ujdlósgyőr, Torontáli u. 10., I. em. 1. 6315 Két ágy eladó. Thököly u. 3. sz. 6325 Hejőcsabán, a 4/A. autóbusz végállomásnál 1 szoba, konyha, speiz, mellékhelyiségekből álló kertes családi ház, beköltözhetően és szép barna hálószobabú- tor eladó. Világ u. 0.__________________6334 N égyszobás villa eladó. Budai József u. 18. Népkertnél. Háromszoba; veranda összkomfort beköltözhető. 6333 A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres vizsgázott kazánfűtőket, bérházak központi fűtésének ellátására. Bérezés a Mü. M. 2/1958. sz. rendelet szerint. Felvétel esetén házfelügyelői lakást biztosítunk. Felvételre önéletrajzzal, erkölcsi és kazánfűtői bizonyítvánnyal lehet Jelentkezni a vállalathoz eljuttatott pályázati beadvánnyal legkésőbb 1961. augusztus hó 15-ig. A beadott pályázatokra a vállalat egy héten belül válaszol. 5785 Asztalostanulót felveszek. Miskolc, kai u. 39. sz. Jó6251 Eladó halványzöld, nikkelezett kétak- nás kisipari kályha, fürdőkád, kétkerekű kézikocsi. Kartács u. 7. Tiszai pályaud- varnál. ___________________________________6329 M odern, mély gyermekkocsi és festett bútor eladó. Érdeklődés délután 6-tól. Melinda u. 13. Simighné.______________6292 N agyméretű, nikkelezett, fekete asztaltűzhely, baloldalos, eladó. Tizeshonvéd u. 5._____________________________ 6279 E ladó modern, kisméretű előszobaszekrény, kisméretű szennyesruha tartó, kis konyhaláda. Szeles u. 7.______________6301 F ehér, zománcozott tűzhely eladó. Rácz György u. 3., emelet balra.____________6305 E ladó modern konyhaszekrény, ugyanott három helyiségből álló lakás elcse- rélendő. Szeles u. 2.________________________ Jó állapotban teleajtó tokkal, Kalor kályha eladó. Bacsó Béla u. 20.______6308 7 50-es Indián motorkerékpár eladó. Ku- rityán, Kossuth u. 205. 5800 Ózd és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet felvételre keres szakmai gyakorlattal rendelkező virágbolt kezelőt. Jelentkezni lehet Ózd, ITI. kér., Dózsa György u. 80., Fmsz. irodahelyiségében. Felvétel esetén útiköltséget térítünk.___________5794 M egbízható háztartási alkalmazottat felveszek. Augusztus 20 u. 18. szám, 1/3. Ugyanott ágyak, matracok, sodronyok, éjjeliszekrények eladók. 6323 Jó állapotban lévő Borsvezér u. 54. sportkocsi eladó. 5786 adas-vetel Eladó Csepel 125-ös motor, hátsó teleszkópos, lemezvillás. Ujdlósgyőr, Schönherz u. 5._________________ 5754 M otorral bérfűrészelést vállalok, hívásra házhoz megyek. Kiinga, Hunyadi u. 29. Telefon: 16-187. 6160 Mindenfajta légpuskát veszek. Szeles u. 40.____________________________________5781 S záraz kenyérhéjat és hulladékot veszek. Gráfné, virágos, Vásárcsarnok. 5776 Kifogástalan állapotban lévő VK 110 V- os porszívó eladó. Érdeklődin lehet „Sas” gyógyszertárban. Ady u.; 8—4 óráig. __________________________________________5775 K isipari fehér gyermekágy eladó. Széchenyi u. 88., I. 15. 5769 Tangóharmónika, 48 bőgős, két váltós, olcsón eladó. Vörösmarty u. 68.______5766 S ötét, használt telehálóbútor eladó. Jókai u. 41. 5765 Kcreszthúros, páncéltőkés zongora eladó. Diósgyőrvasgyár, Vörös u. 7. 6244 írógép bérbeadó. Süllyesztős Singer varrógép és festmény eladó. Vörösmarty 46., 5. ajtó. 6350 Nagyon szép dió hálószobabútor és ágysodronyok eladók. Széchenyi u. 6.; III. udvar, I. emelet. 6331 Szovjet márkájú új vakulámpa eladó. Putnok, Tömöri u. 5.___________________6310 Teherhordó kerékpár olcsón eladó. Szabó Lajos u. 6., fez. 1. ajtó. 6312 Mély fájdalommal tudatom; hogy szeretett nevelőanyám özv. PAP IGNACNfi kéményseprőmester 81 éves korában elhunyt. Temetése augusztus hó 8-án, kedden délután fél 4 órakor a Deszka-temetőben. özv. Forrás Józsefné LA KAS — INGATLAN 800 négyszögöl szőlő eladó. Hejőcsaba, Szirma u. 19.____________________________6230 T apolcán, Győri úton telek eladó. Fel- világositás: Győri út 24. és 33. szám alatt. Különbejáratú üres szoba kiadó. Tetem- vár. Középsor 143.______________________6231 B eköltözhető szoba-konyhás családi ház eladó. Domb u. 11.________________ 6293 E lcserélném 2 szoba összkomfortos, kertes, kohászati lakásomat. Komlóstető, Or- gona u. 12. sz. Lukács.________________ 6295 Két szellemi dolgozó nő bútorozott szobát keres azonnalra. Telefon: 13-641, 22-es mellék. Délután 4-ig.___________________6319 D olgozó leány bútorozott szobát keres. Címeket Felszabadítók útja 11. szám, Dzsugán Olga kérek.___________________6326 K eresek 1—2 szobás lakást költségmegtérítéssel Nagymiskolc területén, ugyanitt használt bútorok eladók. Vörösmarty u. 6., második ajtó. 6327 Külön szobában 2—3 diákfiúnak szállást adok. Hunyadi u. 34. Hátul az udvarban. 6299 Elcserélném belvárosi 1 szoba összkomfortos, gázos, kertes, utcai lakásomat 2 szoba összkomfortosért, esetleg 1 szoba összkomfortosért. Tihanyi László, Szabó Lajos U. 33. 6298 Egyedülálló középiskolai tanárnő üres; vagy egész kevés bútorral albérleti szobát keres. Címeket a Kossuth Gimnázi- um, Dayka Gábor u. 4. alá kérem. 6263 Egyetemváros közelében, az új műútnál házhelyek eladók. Tel.: 36-948. ________5707 M agános asszony szállást ad diáklányoknak. Selyemrét u. 32.; n. em. 4. __________________________________________5784 P anni robogó, családi ház beköltözéssel; és tapolcai villatelek eladó, vagy autóért cserélhető. Vörösmarty u. 65. 5777 Fiatal építészmérnök különbejáratú bútorozott szobát keres. „Művészet” jeligére a miskolci Hirdetőbe; Széchenyi u. 83. _____________________________5771 A lsózsolca, Jókai u. 49. alatt családi ház 500 négyszögöl telekkel eladó, beköltözhetően. Érdeklődni ugyanott. 5768 Mályiban ház eladó, azonnaH beköltözéssel. Deák u. 16.______________ 5764 Bútorozott szobába egy diákfiút szobatársul keresek. Szemere u. 21.; 3. ajtó. ________________________________________5763 Gyermektelen fiatal házaspár lakásért Idősebb nő, vagy férfi lelkiismeretes gondozását vállalja. Bútor van. Kabók Lajos u. 45. Virághné. 6313 VEGYES Táskaírógép bérbeadó. Érdeklődni vasárnap kivételével. Diósgyőr, Kurucz u. 7._________________________________________6311 Menyasszonyi ruhát kölcsönadok, ötvös Aladár, Miskolc, II. kér.; Kabar u. 40., a vasgyári temetőnél._____________________5799 Háznál varrást és javítást vállalok. Miskolc. Pf. 110, „Ügyes” Jeligére. 5798 „Tücsök” nevű, elveszett magyar vizslát jutalom ellenében kérem visszahozni. Tizennégyezret futott Danuvia nyolcezeréért eladó. Balogh, Széchenyi u. 26. 6349 WWMMWMMWMWMAMIMIMMf. Hirdessen a;ÉSZOKMAGYARORSZAfiBAN Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és rokon KARS7KY JANOS borbélymester életének 69-ik évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 8-án délután 1 órakor a Deszka-temető ravatalozójából. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A magam, gyermekeim és a gyászoló család minden tagja nevében ezúton mondok hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett, drága jó férjem, Kalotai János elhunyta alkalmából részvétükkel, szerété- tükkel mellettünk álltak, ravatalára koszorút helyeztek. Külön megköszönöm a MAv munkatársainak részvétnyilvánttásukat. özv. Kalotai Jánosné KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk a volt munkatársaknak, a felsővárosi egyházközség presbitériumának és a gyülekezet tagjainak, a rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett édesapám, Benke József temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Berva és Panni motorosok figy elem ! Induljunk a nyíregyházi MHS túra- versenyén, 1961 augusztus 13-án A túrabajnokság; első három helye- zeítje értékes díjat kap A résztvevőket, előzetes jelentkezés esetén az MHS miskolci motoros klubja, tehergépkocsival díjmentesen elszállítja Idényvégi kiárusítás augusztus 7 —19-ig 20 — 30 — 40 °|0-os árengedménnyel ffi. pamut áttört ing 40,— Ft helyett 32,— Ft az ifi. selyem ing r. u. 65,— Ft 45,50 Ft ffi. ing cérnapuplin 220,— Ft 154,— Ft fi 11 fi U | női csipkenadrág 18,— Ft n 15,40 Ft (ILLIIII női goldsol hálóing 143,— Ft »» 100,— Ft / 9 ffi. öltöny ballon 500,— Ft .. 350,— Ft ARIIHA7RAM ffi. short ballon 95,— Ft »» 76,— Ft UnuflHIDUN női kartonruha 100,— Ét f* 80,— Ft r női körömcipő 200,— Ft » 140,— Ft es női körömcipő 140,— Ft fi 98,— Ft női szandál 135,— Ft » 94,50 Ft nnifim ftp n ni női szandál 240,— Ft 9) 168,— Ft rlUAULLLiuuOl ffi. szandál 260,— Ft II 208,— Ft a vámosiak azóta, hogy közösen csépelnek? Senki sem állítja, hogy gye- ■ rekjáték a cséplés, nem az, nagyon nehéz, fárasztó munka, de önmaguknak végzett munka. És az sem járja, hogy általában mindig ugyanazok vannak a cséplőgépnél, s a falu egy része kivonja magát alóla. Menjenek az*>k is, akikIgy igaz, nehéz, fárasztó a cséplés, próbára teszi az emberek erejét, tüdejét, mindenét. Amikor azt bizonygatom, hogy nem ismeretlen számomra ez a munka, részem volt benne, lekicsinylőleg mérnek végig. Messziről jött ember mindent mondhat ... De a vámosiak sem a tolcs- vaiak gabonáját csépelik, hanem a nek valamikor csak csépeltek, de önmaguk nem csépeltek, nemcsak a szegényebbeknek termett a vámosi határ gabonája, mindenki részel abból, akkor hát dolgozzék is meg vele mindenki. Érdemes sietni a cséplés- sel, mert szép, telt kalászokat csépelnek, jól fizet az élet. magukét, és a parasztember mindig úgy volt a csépléssel, hogy legszívesebben éjjel sem állt volna meg vele, mert a gabona csak a zsákban biztos, a kazalra eső jöhet. Így, az ebédidővel együtt végzett 12 órás „műszak” alatt csak 120—130 mázsát tudnak elcsépelni naponta, ha koA mázsáról máris szekérre rakják a teli zsákokat. rábban kezdenék és később fajron- toznának, többre mennének. És kinek öröm és elégedettség, ha korábban fogy el a csépelnivaló a vámosi határból? Csakis nekik, senki másnak. Bodnár László gépkezelő elmon— Mikor kezdik? — Hétkor. — Végzés? — Hétkor, egy perccel sem kó- ">bb. Mondom, másütt korábban kezdik. Vámosújfalusi cséplés