Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-05 / 183. szám

4 BSZAKMAGTARGRSZAG Szombat, 1961. augusztus 5. Széleskörű program a lakóházak és parkok védelmére Misítolc ipari üzemeiben a felsza­badulás óta sok ezer dolgozó kezdte meg a munkát, akik családukkal együtt a városban telepedtek le. Ezeknek a dolgozóknak egyrésze azóta kényelmes, új lakásba költö­zött. Közülük sajnos akadnak olya­nok, akik nem óvják kellően az ál­lamtól kapott új otthonokat. Ennek megszüntetésére a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottsága most egy hasznos kezdeményezést valósít meg. Elhatározták, hogy széleskörű felvi­lágosító munkával olyan közszelle­met alakítanak ki a dolgozók köré­ben, amely a nép vagyonát megkáro­sítók magatartását elítéli. Ennek szolgálatában — pedagógusok, építé­szek, orvosok és jogászok részvételé­vel — akcióbizottságot alakítottak, amely több évre dolgozta ki prog­ramját. Az akcióbizottság — többek között — tervbe vette, hogy a házkezelősé- gekkel és a lakóbizottságokkal együt­tesen a nagy tatarozásra, valamint felújításra kerülő házaknál társa­dalmi munkát szervez, s az így rend­behozott épületeket a bérlőknek szo­cialista megőrzésre átadja. Ugyan­akkor a bizottságban dolgozó jogá­szok a lakóterületeken jogszabály magyarázó előadásokat is tartanak. Nagy gondot fordítanak arra is, hogy a városban egyre több virágos park létesüljön és a meglévőket megóvják a rongálástól. A parkok védelmét segítik majd a KISZ-fiatalok, akik ifjúsági őrjáratokat szerveznek és példamutatással, felvilágosító szóval hívják fel a társadalmi tulajdon vé­delmére a parkokban pihenők fi­gyelmét. Emellett az akcióbizottság java­solta a városi tanács oktatási osztá­lyának, hogy az általános iskolák 6, 7, 8 osztályában, valamint a közép­iskolákban rendezzenek osztályfő­nöki órákat a társadalmi tulajdon védelméről. A Hazafias Népfront Miskolc Városi Elnöksége az akció­bizottság programját pénteken tár­gyalta meg és fogadta el. Veréb mint ébresztőóra Eső mosogatta az elszenderült vi­lágot, olyan igazi eső, amiről mar hetek óta álmodik a megfonnyadt kukorica. Este volt, vagy inkább már éj. A csatornák megfényesedett to­rokkal kortyolgatták a háztetők vi­zét. A fák elégedetten zsongatták levelükkel esődicsérő éneküket. A kis veréb — ugyan minden ve­réb kicsi, de ez olyan idei, nyurga kis veréb volt, talán, amilyen ritka manapság az eső, meg se ázott úgy isterúgazábul — fázósan gubbasztott az ablakom alatt terebélyesedő gesz­tenyefán. Mocorgott az árva, bújt volna anyjához, apjához, de hát ve­rebeknél az az ősi szokás dívik: ha megnőtt a szárnyad, le is út, fel is, élj meg a magad szárnyán. Nem tu­dott elaludni. Ázott tolisubája alatt csendesen didergett s ha fogai lenné­nek a verébnek, bizony összekoccan­totta volna. Néha el-elcserrentette magát, segélykérőén, bánatosan, de csak feddő válasz jött a sötét lom­bok közül: nyughass már! Igyekezz megszokni, mert különben elintéz a természetes kiválasztódás velünk szemben oly igen szigorú törvénye ... Befogta, hát a csőrét, hallgatott, de hiába hunyta le a szemét, az álom csak elkerülte. Éppen arra .gondolt, milyen jó volna egy olyan jó meleg fészek, melyben meglátta a napvilá­got, amikor hirtelen kifényesedett a lába alatti ablak. Én kattintottam fel a villanyt, mert az én verébfió­kám a szomszédék fészekaljbelijével, Gabikával rúgta össze a port álmá­ban. Felkeltettem, hogy végét szakít­sam a gyermekpörnek. Amint álom- bacirógattam, feküdtem vissza, egy­szer csak: ®— No, nézd csak, te meg mit ke­resel ittl — meresztettem a szemem az ablakpárkányra. — Hord el ma­gad. mert feljelentlek magánlaksér­tésért. Hát hogy jössz te ahhoz, hogy se szó, se beszéd, beállíts hozzám? 1— Cslrip-csirip! — cserrentelt bo- csánatkérően. — Jól van no, nem kell azért any- nyira megijedni, csak vicceltem! Kerülj beljebb — nevettem el ma­gam. A verébnemzetség legifjabb tagja nem kérette magát. Brrr — és már fent is volt a csillár ágahegyén. Olt szépen megtelepedett, elégedetten tollászkodott, majd amikor rendbe­hozta esőviselte toalettjét, nyakába húzta a fejét és már aludt is. Engem se kellett ringatni, egyket­tőre lepaktált éberségem az álom­mal, s ebből az egyességből olyan mély álom kerekedett, hogy majd­nem nélkülem ment el az a vonat, amelyre pedig a jegyem is megvolt. Az történt ugyanis, hogy a vekker megszokott riasztására a fülem bot­ját se mozdítottam. Nos, a vekker­csörgés után néhány percre odakint a geszfenyefán megszólalt a verebek körzeti felelőse, akit az ébresztés megtisztelő tisztségével ruháztak fel a fajtabéliek. Off — kiáltotta bele a hajnali szürkületbe — pirkallik, tud­juk le az új nap köszöntésére szol­gáló énekünket, aztán keljünk szárnyra, nézzünk eleség után... A verebeknél az a bevett gyakorlat, hogy a verébfőnök cserregésére cser- regéssel kell válaszolni. Ezt már az én hívatlan vendégem is tudta, és ő is visszacserregett a gesztenyefai öregnek, nehogy azt higyjék, hogy még alszik. Talán hármat se érkezett csipogni, felébredtem. Már éppen le akartam hordani, hogy a kelleténél korábban csipogta ki a szememből az álmot, amikor az órára esett pillantásom. Ügy ugrottam talpra, mint aki rajz­szögbe feküdt. A veréb csipogott még búcsú­zóul, aztán kiröpült az ablakon. El­nyelte a vén gesztenyefa lassan vilá­gosodó lombrengetege. Megfizetett a szállásért. Gulyás Fehérlenek a sátrak I képzéssel is. Természetesen mindez játék formájában történik. A prog- ! ramot olyan műsorszámok teszik szí­melyik árnyas fa alatt csapra ütnek egy sörös hordót, hogy ez is hozza-- járuljon a kellemesebb időtöltéshez. Mire mindezt elmondja Nagy Ber­talan táborvezető, sípszó hangzik, és a pajtások ebédhez sorakoznak. A fák alatt gőzölgő hatalmas kondo­rokból bőven jut mindenkinek. Aki­nek nem elég egy tányér gulyás, az másikért is odamehet, ha ez sem elég, akkor mégegyszer odamegy. Erre azonban — legalábbis az első ebédnél —nem volt példa. Habár az egyik piros nyakkendős fiú, akit paj­tásai máris egyöntetűen „dagi”-nak becéznek, igen erősen fogadkozik a három tányérra, de ő sem bír a jó­kora adagokkal. Pedig a táborozás idején igen sokat kell enni minden­kinek, ha azt akarják, hogy elfogy­jon minden beszerzett és beszerzen­dő élelem. A raktár már most is olyan, mint egy fűszerbolt, ahonnan nem hiányzik a csokoládé és a cu­korka sem. Joggal számítanak arra, hogy a friss levegő, a sok mozgás, jó alig elkészült sátrak körül fürge, mindenütt segíteni akaró úttörők sürögnek. Nincs ugyan rajtuk az egyenruha, — nem is arra való a mostani alkalom — a piros nyak­kendő azonban egyikről sem hiány­zik. És nem hiányzik a jókedv, a vi­dámság sem, pedig most az első na­pon még csak a táborverés bonyo­lult munkáját végzik néhány peda­gógus irányításával. Most még ásó­val, fűrésszel kisbaltával és néhány egyéb kézi szerszámmal ügyesked­nek, hogy az elkövetkező két hétre kellőképppen felépíthessék, beren­dezzék sok örömet, izgalmat, szóra­kozást ígérő otthonukat. Az encsi járás általános iskoláiból mintegy 90 gyerek jön ide, az abauj- devecseri őrsvezetőképző táborba. Hét pedagógus gondoskodik a meg­felelő programról, köztük olyan ta­pasztalt táborozók, mint Nagy Ber­talan táborvezető és Gulyás Pál» aki az élelmezésnek is nagy szakértője. Milyen lesz itt a gyerekek élete? Reggel fél héttől este fél tízig napi- parancs határozza meg a programot. A napot zászlófelvonással kezdik és zászlólevonással végzik. Mindebből már az is kitűnik, hogy a tábor la­nessé, változatossá, mint az elmarad­hatatlan kirándu­lások és a tábor­tűz. A két hét alatt háromszor lesz majd tábor­tűz, ahol mindig adnak kultúrmű­sort is. Ezekre az estékre nemcsak a faluból, hanem a távolabbi helysé­gekből, például Encsről is várnak vendégeket. Eddig ugyanis a jólsike- rült tábortűz-este­ken nemcsak a közvetlen érdekel­tek, a sátrak lakói vettek részt, ha­nem az idegenek, nem táborlakók is. Az úttörők azon­ban a kultúrműso- ros esteken kívül más alkalmakkor is fogadnak vendé­geket. Vasárnapon­A pedagógusok a zászlórudat erősítik a tábor közepére. étvágyat ad a gyerekeknek. Erre á várható nagy étvágyra a tábor veze­tősége alaposan fel is készült. Csak néhány adat: 640 kilogramm kenye- rét, 470 liter tejet, 250 doboz máj­krémet, 220 kilogramm hentesárut^ 400 kilogramm gyümölcsöt „ütemez­tek be” ’többek között fogyasztásra. Ottjártunkkor éppen egy disznóra alkudoztak a helybeli termelőszövet­kezetnél. Az ebéd végeztével a pajtások újra munkához látnak. A sátrakban ugyan elkészítették már a fekvőhe­lyet, de most egy újabb, kisebb ka- zalnyi szalmát kaptak a tsz-től, és ezzel mégjobban feltöltik az „ágya­kat”, nehogy megfázzon valaki. Egyik is, másik is belenyalábol a szalmacsomóba és siet a sátorba. Szinte pillanatok alatt széthordják. Mások a tartóköteleket feszítik, né- hányan pedig a tábor közepén kar­csúsodó zászlórudat. vizsgálgatják. Csak nemrég emelték a magasba. LXXV. Néhány perces ápolás után magá­hoz tért. Ekkor az őr futva igyekezett Gazsó felé. — Térj vissza azonnal az erődbe! — hadarta. — A kapitány kint sétál kutyájával az udvaron. Ha észre­veszi, hogy erődön kívül vagy, mindkettőnket megnyúz ... Gazsó Lisette felé fordult: — Nyugodj meg Lisettem... A minisztériumig elmegyek! És vissza­jövök Marseillebe az életem árán is... Amikor elbúcsúztak Lisette futni kezdett, de nem azon az úton, ame­lyen jött, hanem ellenkező irányba, a tenger felé ... Gazsót rossz sejtel­mek gyötörték... Minek fut a ten­gerpartra? ... A percek nehezen múltak ... Szo­bájában türelmetlenül járt fel s alá. Este fegyveres kíséret mellett el­indult Bécs felé. Útközben lett volna ugyan alkalma a szökésre, de semmi értelmét nem látta. Papírok, enge­dély nélkül úgyis hamarosan elkap­ják Franciaországban, s akkor még szigorúbb megtorlás következne. Már megtette az út felét, amikor kísérői közölték vele, hogy nem Bécs- be viszik, mert oda szovjet övezeten kell átmenni. — De hiszen, idejövet is szovjet övezeten kellett átjönnünk — cso­dálkozott Gazsó. — És akkor hamis igazolványokkal áthoztak bennün­ket ... — Ja, idefelé — nevetett az őr­mester — az rnás volt. Visszafelé a légió nem vállalja a kockázatot. — Hát akkor hová kerülök? — Innsbrucki». Néhány napig a Klasster laktanyában lesz szállásod és kosztod, de igyekezz elhelyezked­ni az életben, mert pár nap múlva kirúgnak onnan. Leszereltél, a fran­cia állam nem hajlandó többet rád költeni. — Értem ... Az innsbrucki Klasster laktanyá­ban különböző francia egységek tar­tózkodnak, és ott volt a légiós to- borzó iroda is. Erre a célra az egyik, emeleti szárnyat tartották fenn. Gazsó azonnal a toborzó iroda fő­nökéhez sietett és előadta panaszát. Az türelmetlenül hallgatta, miköz­ben izgett-mozgott. Végül megkér­dezte: — Tulajdonképpen, miért hozzám jött segítségért? — Mert légiós voltam! Engem épp­úgy szerveztek be, mint ahogy ön szerveri be itt a gyanútlan fiatalo­kat. — válaszolta emeltebb hangon Gazsó. — A légiónak adtam életem­ből több mint egy évet, ami külön­ben tíz év szenvedésének, megpró­báltatásának felel meg. És most, amikor bajban vagyok, amikor kérek valamit, segítsen a légió! Nem kérek én sem végkielégítést, sem nyugdijat, csupán egy letelepedési engedélyt. A toborzó iroda főnöke cigarettára gyújtott, az előtte ülőt azonban el­felejtette megkínálni. — Nézze kérem — fújta a füstöt a levegőbe — a francia államot ha­talmas terhek nyomják. A második világháború is sok áldozatot kívánt. Az állam teherbíróképessége csök­kent ... Az országban a munkanél­küliek száma nő ... — De az afrikai kiképzőtáborokra és támaszpontokra, valamint a viet­nami gyalázatra van pénz! — ugrott fel Gazsó. — Kérem — állt fel a másik is. — Hasonló szavakért máshol már le­csuknák. De Franciaországban de­mokrácia van. Szólásszabadság. — Ismerem Franciaországot. Ne­kem nem kell bemutatnia. Inkább a kérdésemre válaszoljon. De már lá­tom, hiába jöttem ide ... A másik leült. — Nézze — kezdte kenetteljes hangon —, nyugodjon bele a francia állam ítéletébe. Ne vágyakozzék Marseillebe vissza. Illeszkedjék bele itt, Ausztriában a polgári életbe. Hi­szen végeredményben mindegy az. A lényeges az, hogy vidáman, jóked­vűen végezze azt a munkát, amit vállal. — De én nősülni akarok!... Hi­szen elmondtam az előbb ... Francia nőt akarok feleségül venni... Nekem nem mindegy, hogy hol telepszem le... — Majd elfelejti azt a nőt, hiszen bizonyára csak amolyan katona­kaland volt az egész ... Még örüljön, hogy messze kerül tőle... így szokás az... Amikor a hölgy hasán kurtul a szoknya, a katona odébbáll... — Elég! — ugrott fel Gazsó. — Elég, mert széttaposlak! A kiáltásra belépett az őr és kér­dőn nézett a toborzó iroda főnökére. Az gúnyosan nevetett, miközben Gazsóra mutatott. — Az úr távozni óhajt. A fiú szomorúan ment fel a D. P.- hez, az idegeneket ellenőrző irodába. Az egyik tisztviselőnő megsajnálta és bánata felől érdeklődött. Amikor Gazsó röviden elmondotta, mi nyomja lelkét, a lány töprengeni kezdett. — Talán ... Talán ... Captain Pöti tudna segíteni... — Captain Pöti?... Ki az?... — A tiroli megszálló erők parancs­noka ... Egyébként magyar szárma­zású ember... ö is dolgozott a lé­gióban, több évig... ö bizonyára segít... Most ugyan szabadságon van, nincs a hivatalában, de azért megtalálhatja ... Innen 10 kilomé­terre, egy elhagyott várkastélyban lakik családjával... (Folytatjuk.) Ráerősítetlék már a zászlót is, mely minden reggel felkúszik majd a rúd csúcsára, hogy onnan nézze a kilenc­ven gyerek vidámságát, jókedvét, mellyel az úttörők újra megtöltik most a parkot. A zöld gyepen; az árnyékvető fák tövében fehérlenek a sátrak. Örö­mére a pirosnyakkendős pajtások­nak. Priska Tibor Falazzák a negyedik ózdi Marz-kemencét Az Özdi Kohászati Üzemek acél­művének rekonstrukciójánál fontos munkaszakaszhoz érkeztek el a dolgozók. Felszerelték már a hatodik, vaslemez burkolatú hetven méter magas kéményt s ugyancsak a befe­jezéshez közeledik a negyedik Mörz- kemence acélszerkezetének a szere­lése is. Ennek az olvasztónak a tűz­álló falazásához is hozzáfogtak. Jól­lehet a dolgozóknak sok nehézséggel kell megküzdeniük a kemence fala­zásánál, mert a hozzátartozó pódium­rész építése is egyidőben történik cs így az anyagellátás gondot okoz, a dolgozók mégis arra törekednek, hogy a megadott augusztus 20-iki határidő előtt átadhassák a kemen­cét üzemelésre. Ugyancsak megkezd­ték az Özd patak közelében az ágy­nevezett kokilla kezelőcsarnok vas- szerkezeti szerelését is. Ebben az üzemrészben készítik majd elő az öntőtégelyeket, öntőtölcséreket, sze­relvényeket az acél csapolásáboz. Ezen a héten egyébként egy további régi kemence lebontásához is hozzá­láttak. Az abaújdevecseri hajdani kastély parkját újra elfoglalták a gyerekek. A zöld gyepen, a féligkész, vagy csak ként a szülők közül sokan ellátogat­nak ide. A tábor vezetősége elhatá­rozta, hogy a szülők részére való­kéinak nemcsak szórakozással telik I majd el a két hét, hanem fegyelme­zettségre, határozottságra nevelő |

Next

/
Oldalképek
Tartalom