Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-24 / 199. szám

Csütörtök, 1961. augusztus 24. ESÍGAKMAüV AKOKSjKAÜ Ontőcsarnoki emberek A LENIN KOHÁSZATI MÜVEK öntőcsarnokának külső, nyitott ré­szén, a tetőszerkezetet s a darupályá­kat tartó hatalmas oszlopok mellett három ember álldogál: a zömök, iz­mos Gyuricskó József — a brigád vezetője — a szőke, mosolygós arcú Nagy Lajos és a tőlük valamivel ala­csonyabb s vékonyabb Jávorcsik Já­nos. Jólesik egy kis pihenés és a nagy melegben egy kis hűsölés. Olyan emberek ők, akik becsületbeli ügynek tartják a hiba, a selejt nél­küli munkát. Jávorcsik így fogal­mazza meg. — önérzet és öntudat kérdése az egész. Ha mi rosszul illesztjük be a kagylót, ha nem zár jól a dugó, az üstből nem tudják az előírt techno­lógiának megfelelően a kokillákba engedni az acélt, akkor selejtes lesz az öntecs, sok ezer forintnyi a kár. — A mi hibánkból az ilyesmi ritka dolog. Nagyon ritka — mondja Gyu­ricskó, nyomatékkai s jogos büszke­séggel. Itt az öntőcsarnokban — ahol minden zsúfolt, kicsiny és szűk, ahol minden leheli, ontja magából a hő­séget — teljes embereket kíván a munka. Örök hőség veszi körül őket, s örök figyelemmel kell dolgozni. Itt a portáldaru zümmög terhét cipelve, ott a vagon gurul befelé lassan, mél­tóságteljesen, fenn a nagydaru sziré­názva halad a 100 tonnás üsttel, hogy azt a csapolónyílás alá helyezze. Fenn a pódiumon, a kemence mögött védőszemüveges, azbesztkesztyűs ember matat a csapolónyíláson, vö­rös fényözön csap ki, s sziporkázón ömlik az üstbe az acél. A fényözön- ben, az izzó anyagok közelében ott van a brigád két tagja, Kiss Albert és Kovács János. Innen, a tartóoszlop mellől is látni, szinte égeti őket a hőség, testükön vastag patakokban ömlik a barnás füsttel, porral keve­redő izzadság. Gyuricskó feléjük int. — Dolgoznak a fiúk! Jávorcsik rábólint. — Hiába, nehéz mesterség a miénk. En mégis nagyon szeretem. Másutt nem is érezném magam jól — vallja be. Gyuricskó feléje fordul. — Mióta is dolgozol itt? — 1935-ben vettek fel. Három évig dolgoztam a kemenccsoron. Aztán jöttem ide. — Harmincötben vettek fel engem is — mormogja Nagy. ~ Egy évvel jöttetek előbb, mint én — állapítja meg a brigádvezető. Jávorcsik mintegy önmagának mondja. — A brigád többnyire ilyen embe­rekből áll. — Vannak fiatalok is. Ne félj, van utánpótlás — mondja Gyuricskó. — Itt van Kiss Albert, aztán Lakatos Lajos. Lakatos tavaly szerelt le a katonaságtól. VIDÁMARCÜ EMBER, Kovács János közeleg. Törölgeti arcáról a verejtéket. — Meleg van — állapítja meg együttérzően a brigádvezető. — Meleg — bólint Kovács. — De már megszoktam... A nyáron, sza­badság időm alatt elmentem aratni a tsz-be. A nap erősen sütött. Azt mondták a többiek: — Hű, de meleg van. Meleg? — nézek rájuk. Az a meleg, ami az öntőcsarnokban van. — Érdemes volt aratni? — Persze, öt nap alatt majdnem öt mázsa búzát kerestem. — Te sose pihensz? — Sose. Majd a föld alatt. — ... meg a fürdőben ... Kovács elneveti magát. — Ezt is tudjátok? Tudjátok, a negyvenhármat taposom, de már szereztem egy kis reumát. Évenként el-elmegyek a Zsóriba, aztán ezzel el is van intézve. Vagy két hete az asz- szony rávett, hogy jöjjünk be Zsolcá- ról — ott lakom — a villanytelepi strandra. Hát én bele is ültem a meleg vízbe, s egyszercsak azt ve­szem észre, költügetnek. A víz is el­ment alólam, a vendégek is kimen­tek a medencéből. — Jó alvó lehetsz. — Fenét — kacsint egyet — jó volt a bor. — Témát változtat. — De jobb a fürdőnél — néz a brigádveze­tőre — a hejőcsabai szőlőben. — Savanyú nekem az a szőlő. — Miért? — Más szőlőjében lakom én — mormogja a brigádvezető. — Nem építkezhet mindenki, mint Kovács Janiék. — Hát nem panaszkodom — mondja az említett. — 58-ban épít­keztem. Van saját házam. Valamikor biciklin kellett bekarikázni, most meg autóbusz visz haza. Kis csend. Elgondolkoznak, ki ezen, ki azon. — Mi lesz vasárnap? — néz Gyu­ricskó Nagy Lajosra. Amaz elmoso­lyodik. Hát hogyne. Nagy DVTK- szurkoló. Ha teheti, minden mérkő­zést végignéz. Amilyen DVTK-szur- koló Nagy, olyan televízió rajongó Jávorcsik. Szeretnek olvasgatni, néha-néha közös kiránduláson részt- venni, időnként egy-egy pohár sörre valami árnyas kerthelyiségben össze­jönni. És meggyökeresedett szokásként, akárhonnan, akármivel kezdik a be­szélgetést, a végén a munkánál köt­nek ki. A munka benne van a vé­rükben, belső erő hajtja őket, hogy jól, eredményesen végezzék munká­jukat az öntőcsarnokban. Most is, míg e futó beszélgetések lezajlanak, pillantásuk az öntőcsarnokot pász­tázza, hogy jól megy-e az előkészí­tés, nincs-e valami baj. — No — elég volt a — VÁR A MUNKA! — bólint rá Nagy Lajos. Nekiindulnak, ki erre, ki arra az öntőcsarnokban. Néhány pillanat s alakjuk belemerül az öntő- csarnok lüktető, megszokott hétköz­napi képébe. (CSB) mormogja Jávorcsik —, hűsülésből. Elgondolkozva álltam a Duna partján, hall­gattam a légfúrók éles csattogását és néztem a vizen suhanó karcsú ha­jókat. A fölrobbanlott Erzsébet-híd utolsó csonkjai is eltűntek már a pesti partról, ahol áll­tam, csak az óriás kő­tömb, a pesti pillonok alapja tanúskodott ar­ról, hogy valaha híd volt itt. finoman ívelt át a víz fölött. Mindig szerettem a nagy folyókat. A termé­szet romantikus szépsé­gének őrzőit, a kultúra, o küzdelem, a munka né­ma tanúit láttam ben­nük, nagy történelmi események emlékét idéz­ték fel bennem, elgon­dolkoztattak népek sor­sáról, melyeket összekö­töttek, dalokat dúdoltak nekem, dalokat, melyek a partokon születtek, él­tek és élnek ma is. És később látnom kellett azt is, hogy a Duna vá­dolni is tud, megőrzi az emberi barbárság, a pusztítás megszállottjai­nak rosszemlékezetű tetteit. A fasiszta hódí­tók örült kéjjel repitet­Tanúnk lesz a Duna... ték levegőbe e kis nép sok áldozatából emelt hidal, mit sem törődve azzal, mi lesz holnap, megfeledkezve a legele­mibb emberi kötelesség­ről; ami nem a tiéd, an­nak ne bántsd a nevel Eljött az ideje, hogy a Dunát ismét tanúként idézzük meg. Emlékez­zék késő századok múl­tán is arra, hogyan arat diadalt a lettrckészség, a békés alkotás. Eltaka­rították a romokat és a hídépítés hamarosan megkezdődik. Páratlan, ebben a kis országban eddig ismeretlen eljárás­sal készül el majd az el­ső, drótkötélre függesz­tett híd, mely szélesebb, monumentálisabb lesz. mint a régi volt. Innen, a pesti partról indultam el, hogy meg­nézzem a Kábel- és Sod­ronykötélgyárban, mi­lyen is lesz ez a levegőben lógó kötélzet, melyre a hídpálya szerkezetét füg­gesztik fel. megkezdték-e már a gyártást, mit mon­danak az emberek. Megkapott az a lelke­sedés, amellyel a gyár munkásai a feladat meg­valósítására készülnek. Egész sor új gépet sze­relnek fel, melyek a gyártásban segédkezni fognak. Egy műszaki szakértőkből álló bizott­ság Németországba uta­zott, hogy átvegye a még szükséges termelőgépe­ket, egy pedig a Szovjet­unióba. Szeptemberben meg­kezdik a kötelek gyártá­sát. Százhuszonkét da­rab, egyenként négy­száznyolcvan méter hosszú kötelet gyárta­nak egy esztendő alatt. A mintegy hat centimé­ter átmérőjű acélhuza­lokból készült kötelek­ből harminc darabot szorítanak egymáshoz. Az így nyert óriás-kötél vastagsága negyvenhét centiméter lesz. Együttes súlyuk meghaladja az ezeregyszáz tonnát. Ezt a két hatalmas acélkí­gyót a budai és a pesti parton felállított pülcm- párra szerelik. A szelí­den ívelő tartókötelekre függesztik aztán ugyan­csak drótkötéllel az új híd pályaszerkezetét. Micsoda nagyszerű munka lesz ez! A Kábel­és Sodronykötélgyár, a Ganz-MÁVAG hídosztá- lya száz meg száz egy­szerű munkásával tör­ténelmi nevezetességű csatára készül. A kötél­gyárban máris vitrinben őrzik a tartókötél min­tájának egy lefűrészelt keresztmetszet-darabját. A .Ganz-MÁVAG szep­tember végére kitakarít­ja a budai rakodóteret, hogy megkezdhessék a kötelek szállítását. S bár a Duna nem a mi kis városunkon halad ke­resztül, nem maradha­tok szótlan, el kell me­sélnem szükebb hazám­ban élő honfitársaimnak is, őrködjetek, ti is, hogy soha többé ne tehessék tönkre gonosz kezek azt, amit valamennyiünk ál­dozatából, mindnyájunk munkájának eredménye­ként többszázmilliós költséggel újra felépí­tünk. Borsodi Gyula t Élők észülefek az első miskolci Országos Grafikai Bienn áléra A Borsod megyei Tanács és a Ma­gyar Képzőművészeti Szövetség az idén Országos Grafikai Biennálét rendez Miskolcon. A kiállításra már megtörténtek az előkészületek. A rendezőség 900 képzőművészt kért fel, hogy al­kotásaikkal: rézkarcokkal, fa- és li- nólcummetszetekkel, valamint kő­rajzokkal vegyenek részt a kiállítá­son, amelyet október 22-én a Miskol­ci Nemzeti Színház társalgó helyisé­geiben nyitnak meg. A kiállítási alap beküldési határidejét szeptember 15- ben állapították meg és a beérkezett grafikákat szeptember 18-án zsűri­zik. Az eddigi tervek szerint az első miskolci Országos Grafikai Bienná- lén 250 képet mutatnak be és a leg­szebb alkotásokat díjazzák. A megyei tanács elképzelése szerint a kiállítást kétévenként megismétlik és minden második kiállításra meghívják a ba­ráti országok grafikusművészeit is. Leányt ánc '"TV i A göncruszka! lányok színes népi tánccal szórakoztatták augusztus 20-án az ünneplő község lakosait. Táncukkal gyakran szereznek elismerést mások előtt is. 550 lakás9 12 tantermes iskola9 korszerű bölcsőde és számos üzlet épült fel eddig a tiszaparti újvárosban TISZASZEDERKÉNY község hatá­rában korszerű várost építenek a Ti- szavidéki Vegyikombinát dolgozóinak elhelyezésére. Az új város építését 1955-ben kezdték meg. Az eltelt hat esztendőben 550 kényelmes lakás­ba költöztek be a családok és a va­rosnak ma már négy utcája van. Ezeken az utakon csaknem 30 ezer négyzetméternyi területet parkosítot­tak és ültettek be sokszínű virággal. Megkezdték a virágzó parkok diízi- tését képzőművészeti alkotásokkal, így például a bölcsőde előtti térre helyezték el Kiss István szobrász- művész ,,Férfi a gyermekkel” című alkotását. A felépült új házakban hat üzletet létesítettek és a dolgozók szórakoztatására kisvendéglőt, cuk­rászdát, munkás- és műszaki klubot, valamint keskenyfilmvetitésre alkal­mas mozit rendeztek be. Nagy gondot fordítanak az új vá­ros lakosságának kulturális és szo­ciális ellátottságára is. Eddig egy 40 férőhelyes bölcsődét, 12 tantermes iskolát és egy 360 férőhelyes, hideg­melegvízzel ellátott munkásszállót adtak át a dolgozóknak. A szálló épí­tési tervét úgy készítették el, hogy a szobákat a későbbi években lakások­ká alakíthassák át. A dolgozók egészségvédelmére SZTK szakrende­lést rendszeresítettek és ideiglenes mentőállomás kezdte meg munkáját. Ezenkívül ideiglenes jelleggel egy 70 férőhelyes bölcsődében és egy óvodában helyezhetik el a dolgozó szülők gyermekeiket. A tiszaparti új városban — ame­lyet már kétszáz holdas zöldellő erdő választ el az üzemektől — jelenleg 307 lakást építenek. Ezek egy részét jövőre adják át a vegyikombinát dol­gozóinak. Az idén kezdték meg 3 millió 200 ezer forint költséggel a vá­ros 800 köbméteres víztornyának építését is. Az 50 méter magas, bor­dázott oldalfelületű, kehelyalákú tornyot a legkorszerűbb eljárással, csúszó zsaluzással építik fel. Az új víztorony a jövő évben készül éL ^ AZ UJ VAROSBAN 1965-ig még 738 lakást építenek. Ezeket az új ott­honokat azonban már nem a hagyo­mányos módszerekkel, hanem habo­sított kohósalakból készült kösép- blokkokból szerelik össze. Vegyiműveket, amely nemsokára PVC alapanyagot ad a feldolgozó iparnak. Most épül a bányagépjavító gyár a hőerőmű szomszédságában. Bővítik a Borsodi Vegyikombinát üzemeit. A város is tovább épül. A herbolyai völgyben ma már egy kor­szerű, gyönyörű város fogadja a lá­togatót. Barcika, az egykor jelenték­telen kis település hazánk büszkesé­ge, a szocializmus építésének egyik igen jelentős bázisa lett az utóbbi évek során. És méginkább azzá vá­lik a második ötéves tervben, ami­kor már az új gyárak, üzemek is megkezdik a termelést a Sajó-völgy- ben. A Békevárosban épül fel hazánk legnagyobb és legkorszerűbb vegy­ipari technikuma, most épül az új, nagy kenyérgyár és felsorolni is ne­héz lenne, mi minden teszi még gaz­dagabbá Kazincbarcikát és környé­két, amely lassan összeépül, egybe­olvad Sajószentpéterrel. És a további terYek s,zinl? ,c‘ nyűgözök. Negy­venezerre nő a város lakóinak száma. Épül sportliget, kultúrpark, stadion, évente 500—600 új lakás, egy gazdag ipari központt.V-fejlődik Kazincbarci­ka és környéke. Szeptember 3-án az építés kez­detének 10. évfordulóját ünnepli Ka­zincbarcika üzemeinek és új városá­nak munkássága. Borsod megye és az ország igaz szeretettel emlékezik meg azokról az építőkről, akik becsület­tel valóra váltották a nagy tervet és ma is ott munkálkodnak az üzemek és a város falain, hogy még nagyobb és még szebb legyen Kazincbarcika, mindannyiunk büszkesége. (szegedi) Tíz éves Kazincbarcika legnagyobb erőműve, az első ötéves terv egyik legnagyobb ipari alkotása. Hat gépegysége több villamosenergi­át ad az országnak, mint amennyit az egész Horthy-Magyarország vil­lamoserőművei termeltek 1937-ben. A korszerű tüzelőberendezés lehető­vé teszi, hogy a gyenge minőségű szenet is felhasználják villamosener­gia előállitására. Termel az egyre bővülő Borsodi Vegyikombinát, amely Közép-Európa egyik legkorszerűbb vertikális üze­me. A százszázalékos bővítés után még több műtrágyát ad majd a me­zőgazdaságnak. Termel a Központi Szénosztályozómű, melynek szintén nagy a jelentősége: egységesíti a bor­sodi szénkalóriát, javítja a szén mi­nőségét. Teljes kapacitással a borso­di szénbányák termelésének 50 szá­zalékát tudja leosztályozni. Az osztá­lyozó korszerű gépi berendezésekkel működik, — egy vagonbuktató egy vasúti kocsi szenet három perc alatt kiürít. A szenet több mint négy ki­lométer hosszú szállítószalag viszi a hőerőmű kazánjaihoz. Itt épült fel hazánk és Közép- Európa legnagyobb hűtőtornya, ha­zánk legnagyobb és legkorszerűbb vegyiüzeme, itt épült fel a világ leg­nagyobb raktára, a vegyikombinát te­rületén. Itt épült fel Borsod megye legnagyobb lakóháza a Békeváros­ban. amelyben több mint ezer em­ber lakik. És itt épülnek azok az üzemek, amelyek tovább növelik Kazincbarci­ka hírnevét. Most építik a Berentei Aztán egész utcasor csők Ferenc kőműves volt az első, aki a város építésénél már a szovjet gyorsfalazási módszert alkalmazta, s pár hónappal később pedig már so­kan dolgoztak Makszimenkó módsze­rével. Megjelent az első kémény, az első hűtőtorony, az első üzemi épület. Közben sok nehézséget kellett le­gyűrni. mert az ország sok gonddal­bajjal küzdött abban az időben. De a munkások, az építők összefogása cso­dákat teremtett. S ahogy múltak a hónapok, úgy nőtt, terebélyesedett az új város, épültek az üzemek. 1954. március 21-én a kormány Ka­zincbarcikát hivatalosan is várossá nyilvánította. Ekkor alakult meg a városi tanács. Abban az évben üzem­be lépett az erőmű két kazánja és működni kezdett az első barcikai 30 megawattos turbina. A Borsodi Ve­gyikombinát megkezdte a próbaüze­meltetést és november 7-re már az 50 százalékos termelésre készült a vegyikombinát kollektívája. 1954. no­vember 6-án a Központi Szénosztá­lyozó is megkezdte a munkát. És 1955 tavaszára már utcák sora­koztak az új várasbán. Üzletek, isko­lák. bölcsőde, parkok jelezték min­denfelé: itt épül fel a megye legszebb új városa. Tíz esztendő telt el azóta. S Ka­zincbarcika ma nagy, jelentős ipari centrum, amelyre bátran támaszkod­hat népgazdaságunk. Termel a Bor­sodi Hőerőmű, az ország második 1950 őszén jelent “ ** Barcikán és beletúrt az ősi televény- be. Százával jöttek a szabolcsi, a nyírségi és a mezőcsátkömyéki ku­bikosok és megkezdődött a nagy földmunka. Barcikán, Berentén és Kazincon megváltozott az élet, az egykor ismeretlen, szegény, kis bá­nyásztelepülések egycsapásra hires nevek lettek az országban. És jöttek a földgyaluk, a vontatók, a kőműve­sek, a mérnökök és a falu népe cso­dálattal nézte a gyors felvonulást. Hőerőmű, vegyikombinát, szénosz­tályozó és egy modern város épül — szállt a hír. S bizony akadtak, akik hitetlenkedtek. Gombamódra nőttek a felvonulási épületek, a város és az üzemek fun­damentumai. S azok. akik 1950 őszén még hitetlenkedve nézték az építők nehéz munkáját, egy évvel később maguk Is büszkén beszéltek Barcika építésének tervéről. Mert 1951 őszén már látni lehetett: gigantikus építke­zés bontakozik ki a Sajó-völgyben. Szinte óráról órára változott a táj képe, megkezdték az erőmű alapjai­nak építését. 60 tonnás nagyelemeket gyártottak, mindenfelé betonvázak emelkedtek a magasba. Közben ké­szült a vegyikombinát terve is. Uj országutat építettek. Szabályoz­ták a Sajót, s az egykori Proletár-dű­lő helyén magasba törtek a piros tég­lafalak. 1951 őszén már elkészült a Békeváros első háromemeletes bér­háza. Bizony szokatlan képet muta­tott. hiszen alig egy évvel ezelőtt még szántóföld, kukoricás és legelő, 1951- ben pedig már modem bérház emel­kedett a barcikai dombokon.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom