Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-20 / 196. szám
▼asárnap, 1961. augusztus 20 BSZAKMAGYARORSZAG s PERIGEUM... Avasi séta Nyolc esztendős kor megláttam az első autót. Ma már alighanem kinevetnék, ha végigrobogna szülőfalum főutcáján, de akkor, mi gyerekek, az elemiből jövet, ugyancsak megnéztük. S nemcsak mi, hanem az idősebbek is megálltak pipázgatva, kapával a vállon, mert szőlőkapálás időszaka és estefelé lévén, nagy volt a forgalom a főutcán. Nézegettük, tapogattuk az autót, míg a sofőr el nem tanácsolt bennünket a közelből. Rosszul esett persze, s a vége az lett a dolognak, hogy az autót és az autóst távolról megdobáltuk rögdarabok- kaL Hanem ami az igazat illeti: attól a perctől kezdve nem érdekelt sem a szekér, sem a ló, mely addig a boldogság netovábbjának tárgya volt a falusi gyerekek szemében. Attól kezdve autóra vágytunk. A vélemény akkoriban még az volt az autóról, pláne a repülőgépről, hogy nem vezet ez a fene nagy tudományosság jóra semmiként. Hanem nekünk, gyerekeknek mondhattak amit akartak. Pejünkbe vettük, hogy nekünk autó kell. S autóvá neveztük ki a hordóról leszedett vasabroncsot, a tengelyétől megfosztott taligakereket. Legalábbis brüg- tünk a szánkkal, amint mezítlábasán hajtottuk, kergettük a porban. Kaptunk is érte a szidástól a verésig mindent, mert elautóztuk az időt a munkától, a gyerekpesztrálástól, a betűvetéstől, s mert — ellentétben az idősebbekkel — azt mertük állítani: ha nagyok leszünk, autón járunk, nem szekéren. Mert az autó gyorsabban megy, mint a szekér és még csak nem is ázik meg az ember, ha eső esik. Az akkori idősebbek és gyerekek közötti vitát immár eldöntötte az idő. Az autó, a mai technika rangsorában körülbelül ott áll, ahol a negyedszázaddal ezelőtti ekék között a faeke. Hanem ami az akkori öregek és a fiatalok véleményét illeti, mindegyikünknek igaza volt, adott körülmények között, bármilyen furcsán hangzik is e megállapítás. M-i már akkori gyerekek szemé- na mar, ^en a2 autó mindennapibb jelenség, mint régen a szekér. Sőt, már maga a légcsavaros repülőgép is egyre inkább e sorsra jut. Hanem a két távoli időpont között eltelt forradalmi negyedszázad nem csupán a technikát változtatta meg, nem csupán a technikát formálta át, hanem a technikáról, annak fejlődéséről alkotott véleményt is. De menynyire! Említettem, hogy az első autós- kalandunk idején az volt az idősebbek véleménye: nem vezet jóra az a nagy tudományosság. És bizony, nem vezetett jóra a mi, az akkori társadalom szemével nézve. Mert az autók, a motorizálódás, a repülés fejlődését bizony ezrek, tízezrek pusztulásán, árvák, özvegyek jaj keservén, a második világháború halálosan komoly színjátékán méregettük rettegve, könnyes szemmel, vérző sebekkel. S a zuhanóbombázók technikájára, majd a legrettenetesebb, a legborzalmasabb tudományos emberpusztításra; a Hirosimára ledobott atombombára, az atomkorszak várható következményeire gondolva akkor azt rebegte fél Európa: vigye el az ördög a technikát. Azt a technikát, amely csupán az emberiség pusztulását, a bánat, a keserv, a könnyhullatás módszereit gyorsítja, automatizálja. Igen, ha ezt az időszakot nézzük, akkor igazuk volt a régi öregeknek: „semmiként sem vezet jóra ez a nagy tudományosság.” Csakhogy a mi háború előtti társadalmunk nem tudta, talán csak sejtette még akkor, hogy a technikát nem csupán az embermilliók gyorsabb kipusztítása, a rombolás automatizálására lehet és kell fejleszteni, hanem egy valóban boldogabb kor, egy könnyebb élet megvalósítására, amelyet úgy emlegetnek már több mint egy évszázad óta az emberi egyenlőségért, boldogulásért küzdő, életet, erőt, vért áldozni bátor forradalmárok: a kommunizmus, a kommunista társadalom kora. S pontosan e nagyszerű eszme ismeretének hiányában mondották gyermekkorom öregjei, hogy a fene nagy tudományosság nem hozhat jót az emberiségnek. Ám mégis az akkori gyerekek nagy-nagy bizodalma bizonyult reálisnak, megalapozottnak; hogy járunk mi még autón, s hogy a szekeret sutba lehet dobni! Hanem, hogy a szekér sutba kerüljön, s hogy a tudományt illetően megváltozzék a régi nézet, a régi elképzelés, ahhoz sutba kellett kényszeríteni azt az erőt, azt az elképzelést, amely negyedszázaddal ezelőtt egyetlen államot, a Szovjetuniót kivéve, megdönthetetlennek hitte magát, s uralkodott, mind az életet, mind a technika fejlesztésének szükségességét illetően. Gőgjében, erejének tudatában nem csupán a kapitalizmus, az imperializmus gyakorlói, a tőkések és kiszolgálóik mosolyogtak, s nevezték bolondutópisztikus eszmének azt a társadalmat, amely mindent, a technikát, a gondolatot, a cselekedetet minden ember boldogulására kívánja felhasználni, hanem hitetlenül csóválták fejüket azok is, akik akarva, akaratlanul itták a kapitalista társadalom „keserű levét”: a félrevezetett, egyszerű emberek sokasága. Csakhoqy a társadalom törvényszerű fejlődése elé a történelem, az emberi társadalom történetének sok évezredes tegnapja alatt soha nem sikerült és nem is sikerülhet örökérvényű, legyőzhetetlen akadályt gördíteni. Annyira törvényszerűség ez, mint a földbe vetett növény növekedése, ha jól gondozzák, ha jó talajba vetik. Annyira törvény- szerűség ez, mint a megszületett gyermek emberré növekedése. ha van aki gondozza, s ha megfelelő körülmények között fejlődik. Azonban, ha a fejlődés törvényszerűség, törvényszerűség az is, hogy megfelelő körülmények teremtődjenek, hogy megfelelő kezek adódjanak a fejlődéshez. Igen, mindez való, megmásíthatatlan, megváltoztathatatlan törvény. S ma már kevésbé akad gondolkodni tudó és szerető ember, aki ezt szóban, vagy önmagában el ne ismerné. El kell ismernie, hiszen az előre megrajzolt, törvényszerűség jelezte eszmék életté, gyakorlattá formálódása, tehát a valóság kényszerítik az elismerésre. Annyira valóság, any- nyira igazság ez, mint az évezredes megfigyelések alapján leszűrt, immár évezredes csillagászati megállapítás az üstökösökről, a bolygókról: hogy a legtávolabb tartózkodó üstökös is földközelbe kerül bizonyos idő után. Azaz, törvényszerűen be kell következnie az apogeum után a perigeumnak. Ami a Földtől távol van, ha nem látható, ha csak gondolatban, az eszmében él is, bizonyos idő múltán földközelbe kell kerülnie, érzékelhető, látható valósággá kell érnie. Az apogeum és a perigeum, a távolság és a közelség fogalma a csillagászathoz nem értő, csillagászattal keveset foglalkozó milliók, százmilliók körében néhány nappal ezelőtt vált általánosan ismert fogalommá. A szovjet tudósok előkészítette, a G. Sz. Tyitov, a szovjet ember által vezetett űrhajó, a Vosztok—2 Földtől legnagyobb távolságát illették apogeum, s a Földhöz legközelebbi távolságát perigeum elnevezéssel. Ahhoz azonban, hogy a Vosztok- ok útja, az ember űrrepülése megvalósuljon, hogy a „fene nagy tudomány” elsősorban ne az emberiség rettegésére fejlődjön, szárnyaljon hihetetlenül magasba, s ígérjen beláthatóan nagyszerű, könnyű életet a jelen és az elkövetkezendő nemzedékeknek, ahhoz elsősorban a néhány évtizede sokak által utópisztikusnak vélt eszmének; a kommunizmus eszméjének kellett immár az apogeum után „perigeum”-ba, Földközelbe kerülnie. Néhány nappal ezelőtt őszinte csodálkozással figyelte az emberiség a Vosztok—2 útját. A Vosztok—2 repülését néhány nappal megelőzte egy többszáz soros programtervezet, a Szovejtunió Kommunista Pártjának programtervezete. S e tervezet nem kisebb csodálkozást keltett, mint a Vosztok—2 repülése. Mert megelőzte Tyitov őrnagy útját S már ez a sorrendiség is hűen jelképezi, hogy az űrrepülés, a tudomány békés fejlődése a korábbi programnak és e nagyszerű programtervezet következménye lehetett és lett. Jelképezte és jelképezi, hogy a tudomány, a technika ilyen magasfokú és gyors fejlődése csakis egy olyan társadalmi formában következhet be, amely többek között nagyon fontos dolognak tartja a természet meghódítását. S nem a világuralomra való törekvés, hanem az emberiség, minden ember soha nem tapasztalt — esetleg csak álmodott — boldogulása érdekében. S ez a program- tervezet jobban lenyűgözi az embert, mint valamikor az emberi erő nélküli jármű, az autó, vagy az első repülő. S nemcsak azért, mert amit mond, amit tervez, annak megvalósulását senki, még a kapitalista, az imperialista szószólók sem emlegetik, I immár utópisztikus elméletként, ha~" nem azért, mert valóban olyan hol-] [ napot tár az emberi társadalom elé,<> olyan életet a dolgozók száz és száz-] ] milliói elé, amely fölötte van a teg-< > napi várakozásnak. És a gondok, a] ] terhek nélküli élet, a nagyszerű hol-< > nap egyetlen feltételként a munkát,]] a szovjet embernek a kommunista,* a gond nélküli, a félelem nélküli tár-] ] sadalomban élni akaró ember odaadó* munkáját követeli: ' ’ „... a kommunizmus felépítése a] ] nép munkáidnak, energiájának és, > tudásának műve. A kommunizmus" győzelme az emberektől függ. a kom-, ] munizmus az embereknek épül." Ezt,'' egyesesrvedül csakis ezt kéri és tartja]] sz»m előtt ez a nagyszerű, megváló-« > sításra váró és reálisan megvalósít-] ] ható programtervezet, amely fénye-,, sen jelzi, hogy az utópisztikusnak0 hirdetett, a burzsoázia által annyit] ] csepült kommunizmus, ime ma már:" Perigeum! Földközelben van. ] ] — Ügy valósul ez meg — beszél-] ] gettünk apámmal, aki egykor ugyan-' > csak ellene volt a mi hordóabroncs-] ] autóinknak, s lecsenülte a tudományt* mindenestül, nem kívánt belőle, nem» várt tőle semmit — úgy valósul ez< > meg — emlegettük, mint a mi gyér-] ] mekkori autós-álmunk. Ma akkor, > ülünk bele az autóba, amikor aka-] ] runk. mert immár van belőle ezer-,]] százezerszám. < > < > — Csak az a kár, hogy én mór] ] nem érem meg, hogy ne fizessek], adót., hogy ne fizessek a villanyért," hogy ne legyen pénzgondom — em-]] legeti apám. — De ti megéritek. Ti* már igazán boldogan fogtok élni. —] ] S meg sem rebben a szeme, ahogy,, a holnap nagyszerűségeiről tájékozó-" dik, ahogy a számadatok szédítő] ] nagyságát ízlelgeti. S minderre igen" egyszerű, de talpraesett magyarázatot ! ad: I — Nincs az olyan nehéz, mint fellőni az űrhajót a világmindenségbe. Aki azt meg tudja tenni, az előtt mór nincs lehetetlen. — S ez az elismerés, ez a megállapítás legalább olyan különbség a negyedszázad előtti és a jelen állásfoglalás között, mint amilyen óriási a különbség az először megpillantott autó és a Vosztok—2 között, avagy mondjuk csak ki: mint a régi avitt, végelgyen- gült kapitalista társadalom — mely a kommunizmus perigeumával szemben — apogeum, egyre távolodik a Földtől — és az új, nagyszerű társadalmi forma: a kommunizmus között Azonban egy dolog ma még árnyékot vet a programtervezetre, a Vosztok—2 sikeres útja a kommunista holnap nagyszerűsége fölé. Fekete, vihartjósló felhőrongyként ott lebeg, ott tornyosul a holnap egének egy részén az, amit negyedszázaddal ezelőtt az én falum öregjei mondtak: hátha nem vezet jóra ez a fenenagy tudomány. Ott tornyosul, mert Hirosima óta a velünk ellentétes társadalmi rendszerben, az imperialista világrendszerben mindmáig nem válKOPIÄS SÁNDOR: QLj kentjén A föld megadta, mit az ember várt, fellobbant az ős-erő a nyárban, a csillagos rögök vágya teljesült, — életemet én is ragyogva kitártam. Kalász-emlékeket, suhogó szavakat idéz fel versemben a dús képzelet, míg a táj megszüli édes gyermekét, s asztalomra teszi az új kenyeret. A parasztok egy percre megpihennek, a nyár mosolya csillan ajkukon; nem szólnak a szétszórt verejték-gyöngyökről, s azt hiszik, hogy titkukat nem tudom ... tozott a nézet a tudomány, a technika fejlődésének miértjét illetően, a; kapitalista világrendszerben, az; Egyesült Államokban a tudomány' célja, s legfőbb célja még ma is: olyan fegyver készítése, kovácsolása, amely lehetővé teszi a világuralom megszerzését S bár az emberiség túlnyomó többsége immár régen hadat üzent a háborúnak, bár az imperializmus haditudomónyánál van immár egy sokkal fejlettebb tudomány: a békés élet, a békés fejlődés tudománya, mégis, a kommunista társadalom holnapját az égre rajzolódó nagyszerű programtervezet fölött, az emberiség holnapi nyugodt boldogulása fölött ma még folt a Nyugat szította háborús veszély. Az erők latolgatását elsősorban nem mi, nem a mi társadalmunk, nem a szocialista világ- rendszer végzi ma már. A mi erőnk,' a mi erőfölényünk tény. Olyan 2 tény, amilyen nem volt még. S az]» emberiség óriásian túlnyomó több- ] [ sége nem akar vérontást, nem akarj» háborút. Mindez friss, erős szél, aj] vihart ígérő felhőrongy szerteszag-' > gatásához. S ha ez a szél eléri a] > szükséges erősséget, ha megfutamo-i [ dósra készteti az utolsó felhőfosz-j» lányt is, akkor a kommunista tár-j j sadalom, a perigeum-állapotában]» lévő kommunizmus valóra váltását] J nem késleltetheti többé semmi. Nemi > akadályozza, késlelteti háború, vér-] [ ontás, s fényével beragyogja az egész; [ emberiséget. Barcsa Sándor 2 Eső után
