Észak-Magyarország, 1961. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-16 / 166. szám

XVII. évfolyam, 166. szám 1961. július 16, vasárnap Csépelnek Alsóbereckiben Aratási jelentés három járásból Edelény — Putnok — Ózd Ebben a három északi járásban is teljes erővel folyik a gabona betaka­rítása. Az edelényi, putri oki járások­ban már az elmúlt héten megpendül tek a kaszák, megindultak a gépek, az ózdi járásban azonban lényegé­ben csak ezen a héten láttak hozzá, sőt a tavaszárpa, tavaszi búza még sok helyen zöld, várni kell, amíg kasza alá érik. Az edelényi járás néhány községében már befejezték az aratást a későn érő zab kivételé­vel. Komjátiban július 13-án már megkezdték a hordást, s a jövő hét elején a cséplés is megindul. Toma- barakonyban, Hídvégardón szintén előrehaladott állapotban vannak az aratással. A gép és a kedvező időjá­rás mellett jelentős segítséget adtak ezeknek a termelőszövetkezeteknek a bejáró bányászok, akik szabadságot kaptak, hogy tsz-tag feleségükkel együtt részt tudjanak venni az ara­tás nehéz munkájában. Kurityán- ban a bányászok azon vitatkoznak, h9gy az egyik többet vág le, mint a másik, ezáltal megrövidülnek sokan, mert itt már senki sem vitatkozik a tsz-nek nyújtandó segítség dolgában, mindenki részt kér az aratásból. Szendrőn helyes premizálással ser­kentik a jó munkát, az első két le­aratott holdért még csak munka­egység jár, ezen felül minden hold­nál emelkedik a természetbeni jutta­tás, öt hold learatása esetén 50 ki­logramm illeti meg a tsz-tagot. Nem mindenütt ilyen bíztató a helyzet. Boldván munkaszervezési problémák és nem utolsósorban a vezetőség tanácstalansága miatt ne­hézségek mutatkoznak, nincs meg a kívánt lendület. Bódvarákón egyes felelőtlen tsz-tagok arra spekulál­nak, hogy az idő elhúzásával ráve- hetik a vezetőséget a túlzott követe­léseik teljesítésére. Ügy gondolják, hogy a tennivalók halogatásával sa­rokba szorítják a vezetőséget. Ezek a meggondolások furcsa képet feste­nek néhány ember jelleméről, felelős­ségtudatáról. Ezeket az elemeket nem nagyon érdekli, hogy milyen veszteség éri a közösséget a túlérés következtében beálló, fokozódó szem- pergés miatt. A Szcndrői Gépállomás ebben az évben 11 kombájnt és 25 aratógépet vonultatott fel az aratás minél gyorsabb lebonyolítása érde­kében, tavaly csak 5 kombájn dol­gozott a járásban. Lényegében július 10-én kezdődött az edelényi járásban a gépi aratás, mely az elmúlt néhány nap alatt máris komoly eredmények, hez vezetett. Aratási tervükben 2150 hold gabona aratása szerepel, s július 13-án már 1304 hold levágását jelen­tették. A jövő héten befejezik a gépi aratást és gyors ütemben látnak a hordáshoz, csépléshez, továbbá az aratással egyidőben végzendő talaj- munkákhoz. Eddig alig végeztek tar- lóhántást, nyári mélyszántást, ezt is a következő héten kívánják meggyor­sítani. A két műszakot, tekintve a terep dimbes-dombos voltát, csupán a gépeknek 25 százalékára tudják biztosítani. Az aratásban eddig a legkiemelke­dőbb eredményt Szász András érte el aratógépével, — négy nap alatt 150 holdat tett rendbe, ami háromszoros tervteljesítést jelent. Zsamai Lajos kombájnos hasonlóan szép ered­ményt mondhat magáénak, eddig 300 holdról 35 vagon életet takarított be. Elmondható, hogy a gépállomás dolgozói a korábbi évektől lényege­sen jobb fegyelmet tanúsítva végzik felelősségteljes munkájukat. A pulnoki járásban szinte szokatlan ütemben folyik a gabonabetakarítás. Normális időjá­rás közepette is eltartott az aratás augusztus 10-ig, most ha az Idő to­vábbra is kedvező marad, a jövő hét végén járásszerte befejeződik az ara­tás. Tavaly a jákfalvaiaknak még ok­tóberben is akadt aratnivalójuk, je­lentős kalászos terület lábon állta végig a telet, sorsa alászántás lett. Nos, a jákfalvaiak most kitettek ma­gukért. Búzájukkal lényegében vé­geztek, s amíg kasza alá érik a ta­vaszárpa, tavaszi búza, húsz arató­párt küldenek a sajókazai termelő- szövetkezet megsegítésére. Dévény­ben végeztek az őszi búzával és a ta­vaszárpával. Alsószuhán, Zádorfal- ván pontot tettek az őszi búza ara­tása után. Tavaly a zádorfalvaiaík sem vitték sokra, a nemakarózom munkának az lett a szomorú követ­kezménye, hogy az osztozkodáskor alig volt mit osztani. Most még a gép­állomás kiállította csépiőbrigádat is köszönték, kiállítják ők maguk — igyekeznek megfogni minden szem gabonát. A putnoki Győzelem és az alsószuhai Üj Élet tsz-ék megkezdték a cséplést. A termésátlagokat illetően bíztató a helyzet. A végleges termésbecslé­sek a tervezettnél mintegy két má­zsával magasabb termésátlagokat ál­lapítottak meg a járásban. Vannak kiemelkedők is. Dövényben 6 mázsát terveztek tavaszárpából — elérik a 14-et, Sajóvelezden, Héten, Sajópüs- pökiben, Vadnán hasonlóan jó ter­mésre számítanak. Az ózdi járásban is gyors ütemben folyik az aratás Vannak községek, ahol meglepően jó eredmények születtek az elmúlt öt nap alatt. Borsodszentgyörgy tsz-köz- ség nem vette igénybe a gép segítsé­gét, maguk birkóznak meg közel négyszáz holdnyj aratnivalójukkal. öt nap alatt 241 holdon vágták le a gabonát, s ha nem jön közbe a csü­törtöki vihar, ezen a héten csak itt- ott marad aratnivaló a határukban. Domaházán szintén gép nélkül láttak aratáshoz a tsz-tagok, s öt nap alatt learatták több mint ötszáz holdnyi gabonájuknak több mint a felét. r A Nagymiskolci Állami Gazdaságban Hangonyban a gép is arat, de a tagok is igyekeznek kivenni részüket az aratásból, Arlón is jóval túl vannak már az aratnivaló felén. Nem ilyen biztató azonban a hely­zet az ún. hegyháti községekben. Bükkmogyorósd a járás legkisebb községének számít, de a legtöbb gon­dot adja a járás vezetőinek — eddig mindössze két holdat arattak le százholdnyl kalászosukból. Csokva- omány község közös gazdasága nem akart gépi aratást szerződni. — Majd megbirkózunk mi az aratnivalóval, — ígérgették a tsz-tagok. Közvetlen az aratás előtt addig kilincseltek a gépállomáson, hogy sikerült pótszer­ződést kötniök. Eddig negyven hold élet került Itt keresztbe, ebből gép vágott harmincötöt. Hol van az az ígért szorgalom? Csernelyen is a 75 holdból 52 a gépet dicséri. E hét végére learatják az ózdi já­rásban is a búzának több mint a fe­lét, s ha az időjárás is úgy akarja, a jövő hét végén végeznek az aratás­sal, mely máskor általában augusz­tus 15-ig is eltartott. Ha a következő hétre is marad aratnivaló az ózdi já­rásban, az csakis annak tulajdonítha­tó, hogy a zab még teljesen zöld, a tavaszarpa pedig éppen hogy sárgul. Általában elmondhatjuk, hogy me­gyénknek ebben a három északi já­rásában is iparkodnak az emberek, hogy a kedvező időjárást kihasznál­va, minél hamarabb betakarítsák a kenyérnekvalót te m.) Szépen fejlődnek a hízók. özv. Klszclkő l»álné é« Juhász Irma állatgondozók ■ok gondot fordítanak rájuk. <Foto: Kardos) Szerdán befejezik az erafást a mezöcsáti járásban Az idén igen kedvezett az időjá­rás a kalászosok érésének, így a mezöcsáti járásban a tervezettnél is előbb kerül raktárakba a gabona. Sajóörösön, Ároktőn, Hejőkeresztú- ron és több más községben befejez­ték az aratást, nagyobb igyekezetre csupán Tiszapalkonyán, Tiszatarján- ban és Ernődön van szükség. Az is igaz, hogy az említett községekben 1000 holdon felül vetettek kalászost, s így a nagyobb mennyiségű aratni­való munkájához hosszabb idő kell. A csütörtöki vihar sajnos, a járás­ban is jelentősebb károkat okozott, több helyen a nagy sebességgel szá­guldó szélvihar elgörgelte a keresz­teket, a keletkezett szemveszteség azonban nem jelentős. Nagyobb kár a learatott borsónál mutatkozik. A mezöcsáti termelőszövetkezetek, a Dózsa, Lenin és a Munkásőr is elég jól halad az aratással, s várha­tóan szerdára az egész járásban be­fejeződik a nyári nagy munkák első része. Igen kedvező hatással volt a munkákra az, hogy az aratópárokat külön anyagi érdekeltséggel is ösz­tönözték. Mintegy 15 termelőszövet­kezetben 25 kilogramm búzát juttat­tak prémium címén holdanként az aratóknak. Tiszabábolnán a tagság nem tartott igényt prémiumra, ha­nem a megállapított munkaegységre dolgoztak, így is nagyon szervezet­ten, mintegy 120 aratópár tartózko­dott rendszeresen a határban. A szemveszteség-mentes aratás érdeké­ben a járás legtöbb községében va­sárnap is dolgoznak, az aratópáro­kon kívül a határban lehet találni í majd a kombájnokat és a többi gé­peket is. Annak ellenére, hogy az elmúlt évi rossz időjárás erősen befolyásol­ta a mezőgazdasági munkálatokat, kevés volt az őszi szántás, viszony­lag mégis jó termésre lehet számí­tani; búzából holdanként mintegy 10,5 mázsára. A szovjet búza Ernő­dön 22 mázsával, Tiszatarjánban pedig 19 mázsával fizetett holdan­ként A jó aratáson kívül kedvezően ha- ílad a kapálás is. A kukorica másod- ! szőri, sorközi kapálását géppel 90, ! a másodszori kézi kapálást 70 száza- (lókban végezték el. A cukorrépát I valamennyi helyen háromszor ka- > pállak. i „Hét ágra süt a nap”, s Jól esik egy kis hűsítő a kazaiozóknak. Sok fiatal lány dolgozik az UJ Eró Tsz-ben, akiket a képen látunk, most ma- radtak ki az iskolából, s azonnal munkát vállaltak a tsz-ben. Pelyvát horda­nak a cséplőgéptől, s arcukról sosem tűnik el a fiatalos, üde mosoly. Ez aztán a kombájnos 1 — Egy nap alatt tizenegy vagon búza — Bár teljes bizonyossággal nem is­merjük az országos kombájnos- verseny állását, de úgy hisszük; Fefenczi József elvtárs, a Taktaközi Állami Gazdaság régi kombájnosa megdöntött? az eddigi* valóban oc­Ferenczi József, ■ „rekorder” szágos rekordokat. Ferenczi József az elmúlt hét szer­dáján úgy kezdett munkájához, mint egyébként, talán csak a szokottnál kissé korábban, ami azt jelenti, hogy hajnali két órakor már zúgott a gép a hatalmas Bezosztája-búzatáblán. S dolgozott, szinte megállás nélkül es­te tíz óráig. A gazdaság szakemberei szorgalmasan számolták és mérték a beszállított terményt, s már a dél­utáni órákban úgy mutatkozott — bár Ferenczi József nem jelentette be, hogy rekord-döntögetésre törek­szik — teljesítménye felülmúlja az eddig számontartott legjobb ered­ményt is. Nem csalódtak. Az éjjeli órákban kiderült, hogy Ferenczi József 17,5 órás tényleges munkával, — mert az étkezés és a terménnyel megtelt kombájnkamra ürítésének idejét nem számolták téuylegos teljesítménynek — egy nap alatt 11 vagon 274 kilogramm búzát -csépelt eL Ezzel a teljesítménnyel ' nem qsupán vw- senytársa: Síró Pál tavalyi rekord­ját döntötte meg, — akinek jelenleg' „géptörése” van — hanem országosan is kiváló. ered­ménnyel segítette hozzá az állami gazdaságot a ter­mény gyors beta­karításához. Hadd szóljunk néhány szót a minden dicséretet megérdemlő re­korderről ... Fe­renczi József elv­társ már több mint egy évtizede dolgozik az álla­mi gazdaságban. Sőt, szüleivel együtt a valami­kori uradalomban — a jelenlegi álla­mi gazdaságban — dolgozott a felsza­badulás előtt is, akkor mint ki­semmizett cseléd. Ferenczi elvtárs nem különlegesen erős dolgozója az állami gazdaság­nak, már ami test­alkatát illeti. Azon­egy valamiben már évek óta példaképe környezetének. A pontos­ságban, a fegyelmezettségben, a munkaszeretetben. Beszélik róla — és munkatársai beszélik, — hogy ilyen munkaidőben aludni sem tér haza. Ott pihen két-három óra hosz- szat gépe mellett, s napjában, pihe­nés nélkül általában 19—20 órát dolgozik. Híz az alapja az új rekordnak, s ex az alapja annak a mindig pontos, mindig hasznos munkának is, ame­lyet Ferenczi József immár évek óta végez. S ha úgy vesszük, ez együtt­véve több, értékesebb a szerdán el­csépelt 11 vagon termény adta hír­névnél is. sn Barcsa 3L ban A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA viiog proierancn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom