Észak-Magyarország, 1961. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-25 / 173. szám

4 RSZAKMAGYARORSZAO Kedd. 1961. július 25. KOVATS GYÖRGY: Mozaikok Svájcból és Franciaországból A disszidensekről Géniben 200 magyar disszidens van. Több nem kap letelepedési en­gedélyt. Természetesen Svájcban és Franciaországban több ezerre rúg ezek száma. Megtudtuk, hogy ezek­nek sok azonos jellemvonásuk van. Először is majdnem mindegyik ne­mes származású. Éppen ezért bemu­tatkozásnál, vagy franciául kinyom­tatott névjegyükön családi nevük előtt a franciában használatos „de” szócskát alkalmazzák. Majdnem mindegyik mérnök, aki papírjait el­veszítette az 1956-os „magyarországi harcok”-ban. Talán kivétel nélkül mind politikai menekült, azonkívül „hős szabadságharcos”, aki minimum 10—15 szovjet harckocsit robbantott fel gyújtópalackkal. Ezek mind olyan érdemek lehetnek, amelyek állást és megélhetést biztosíthatnak számukra. * A disszidensek közül egyébként so­kan körülvettek bennünket, de min­den más magyar csoportot is. Még Franciaországba is átkísértek. Töb­ben közülük megjátszották a világ­fit, a járatos genfi lakost, akik előtt elsősorban a bárok ajtajai állnak tárva-nyitva és akik már nem tud­nák megszokni a „nagyvonalú élet” után az „otthoni melót”. Volt, aki éppen most hagyta ott ki tudja már hányadik munkahelyét, mert a „ma­szek mester” rosszul fizet. Másnak a munkaadója rájött, hogy a „szeren­csétlen, magyar üldözött munkása” iélrevezette. Volt, aki őszintén beval­lotta, hogy sokat kell dolgozni a havi 700 frankért, de nem jöhet haza, mert tudja, hogy az „oroszok elhur­colják”. Találkoztunk olyannal is. akinek valóban jól megy, kevés munkával, nem tudni milyen utakon, de sok pénzt keres, autón jár. * Többen közülük elkísértek a pálya­udvarra és könnyezve integettek a Magyarország felé távozó vonat után. Olyan érzésem volt ekkor, hogy leg­többjük szívesen jönne haza, hiszen — saját bevallásuk szerint is — a honvágy szinte leküzdhetetlen. Kér­désükre elmondottuk: ne várják, hogy diadalkaput állítunk hazatéré­sük alkalmából,-de a becsületes ke­nyeret megkapják, ha hazatérnek. Politikai mozaikok „Szabadon élni, vagy meghalni”. Hatalmas márványtáblára vésve áll ez a nagyjelentőségű mondat a Cha- monixból Annecy városába vezető út mentén, egy partizántemető bejára­tánál. 130 hős nyugszik itt, akik a fasiszták elleni hősi harcban elestek, vagy akiket a németek fogságba ej­tettek és kivégeztek. Minden kor­osztályt megtalálunk itt. Megható az a kegyelet, hála, tisztelet, amellyel a lakosság a hősök emlékét őrzi. Nem hervad el a friss virág a sírokon és a hozzátartozók, barátok márvány­táblái őrzik a hősi harcok emlékét. Egy öreg bácsi 16 év után minden nap itt van fia sírjánál, most is talál­koztunk vele. Csoportunk néhány perces néma ciaország, ha nem volna az algériai háború!” Jóllehet, a távolabbi célokat nem látja tisztán, de hogy a francia nép jobban élhetne, ha az algériai óriási hadikiadások nem volnának, az bizonyos. Egy munkás mondotta: „Egy héten két napi keresetünket Viszi el az algériai háború!” A tárgyalások ideje alatt is rob­bant plasztikbomba Evianban. Egy városi elöljárót, az egyik francia ve­Evían. A francia—algériai tárgyalások színhelye. gyásszal rótta le kegyeletét. Francia vezetőink és barátaink szemébe köny- nyet csalt a visszaemlékezés. Mr. Paul Vinit, egyik kísérőnk és bará­tunk szintén velük harcolt annakide­jén a szabadságért, az életért, is­merte valamennyiüket... * Egy verőfényes délután Evianban jártunk. Ekkor már olvastuk a fran­cia lapokban a tárgyalások megsza­kadásának hírét, természetesen az „algériai fél hibájából”. Meglehetős izgalommal kerestük a tárgyalások színhelyét, hogy emlékeinkben, fényképeken megörökítsük a törté­nelmi nevezetességű helyet. Francia barátaink készségesen mutatták meg a villát, ahol néhány nappal koráb­ban még volt igyekezet és remény — legalábbis az egyik oldalon — egy évek óta tartó vérontás befejezésére. A palotával szemben, közvetlenül a Genfi-tó partján fehér kereszt jelzi azt a helyet, ahol naponta le- és fel­szállt az algériai küldöttséget szállító helikopter. Az egyszerű franciák aggódtak a tárgyalások megszakítása miatt. Min­den bizonnyal —•. így mondták — csak átmeneti szünet állt be. és ha­marosan folytatódik a tárgyalás. Egy idősebb tanítóval beszélgettem Evi­anban. aki szó szerint a következőket mondotta: „Paradicsom lenne Fran­zetőnk személyes ismerősét és barát­ját ölte meg. Amikor megkérdeztük, ki volt a merénylő, kihangsúlyozta: „Nem muzulmán, hanem francia fa­siszta”. Sok más példa bebizonyította; a francia nép nem kívánja az algériai háborút, minden vágya, hogy mi­előbb befejeződjék! * Utunk során több helyen — ahol erre idő és lehetőség volt — felvet tűk a kapcsolatot a kommunisták­kal és a szakszervezet vezetőivel. Chamonixban mintegy fél órát sike­rült az egyik kommunista veze'.ővel beszélgetnem. Megállapíthattuk, hogy a különleges viszonyok között óriási feladatokat vállalnak magukra, ke­nyerüket, szabadságukat veszélyez­tetve végzik a mozgalmi munkát. Nagyszerűen ismerik a magyaror­szági állapotokat, még a népműve­lési munka hatalmas lehetőségeit is. Annemasseban három fiatal, na­gyon kedves, intelligens ember sze­mélyében Ismertük meg a szakszer­vezet helyi vezetőit. Elmondották, hogy Svájcba járnak át naponta dol­gozni, mert a mozgalomban való részvételük miatt Franciaországban nem kapnak állást. íme a valóságban így fest a kapitalizmusban a cselek­vési szabadság. (Folytatjuk.) Térzene — népi zenekarról Július 26-án, szerdán féltizenegy órai kezdettel a miskolci szórakoztató zenészek szakszervezetének népi ze­nekarai műsort adnak a Szabadság téren. Az összevont, 25 tagú zenekar élén a legismertebb prímások — ifj. Bordás József, Csanya Bertalan. Jó­nás János. Jónás Károly, Kótai Ká­roly, Vadász Dezső, Vadász Gyula, Váradi József — muzsikálnak. A kö­zönséget magyar népdalcsokorral, palotásokkal, verbunkosokkal szóra­koztatják. A zenészek a nyár folyamán né­hány termelőszövetkezeti községbe is ellátogatnak, ahol szintén műsort adnak, augusztus 20-án pedig a Mis­kolci Szabadtéri Színpadon szórakoz­tatják a közönséget. Mai tárgyú új magyar filmek forgatására készülnek Jól haladnak a megkezdett alkotások felvételeivel A Hunnia Filmstúdióban befejez­ték a Napfény a jégen című zenés- táncos burleszket, amelyet a tervek szerint augusztus 24-én mutatnak be. Mészáros Gyula rendező és forgató- csoportjának tagjai az utolsó simítá­soknál tartanak az ígéret földje című újdonságon. Ezzel egyidejűleg befe­jeződtek a felszabadulás utáni évek hangulatát felidéző Vince című új­donság külső felvételei. Megörökítet­ték már a Két félidő a pokolban je­leneteinek nagyobb részét is; a for­gatást Budakeszin külső felvételek­kel folytatják. Ugyanígy a Nem ér a nevem című vígjáték alkotói is jól haladnak; a mai tárgyú történetneik több mint felét a celluloidszalag őrzi. Hasonló gyors ütemben hidad a Pesti háztetők című új magyar film for­gatása. Hozzákezdtek több alkotás forgatá­sának előkészítéséhez, ezek mind­egyike a felszabadulás után, jórészt napjainkban játszódik. „Útban ma­gunk felé” egy fiatal újságíróról szól, Bán Frigyes egy vígjáték forgatására készül, az újdonság címe: Felmegyek a minisztériumba. A megfilmesítésre váró forgatókönyvek közé tartozik Csizmarek Mátyás: Egy autóbusz nem áll meg című története is. A „Meg­szállottak” hőse egy fiatal mérnök, aki a Szovjetunióban szerezte diplo­máját. Augusztus 10-ig írásban lehet jelentkezni a Felsőfokú Épületgépészeti Technikum nappali tagozatára Az 1961—62-es tanévre 80 hallga­tót vesznek fel a Felsőfokú Épület- gépészeti Technikum nappali tagoza­tára. Az oktatási idő három év. Az oktatás elméleti és gyakorlati rész­ből áll. A hallgatók a harmadik év­folyam végén államvizsgát tesznek és ennek alapján épületgépész oklevelet kapnak. A felvételre jelentkezhetnek azok a 30 évnél fiatalabb érttségivel (vagy azzal egyenértékű egyéb ok­levéllel) rendelkező fiatalok, akiknek legalább egy éves szakmai gyakorla­tuk van, s felvételüket a munkaadó is javasolja. A felvételnél előnyben részesítik azokat a pályázókat, akik szakmunkásképesítést szereztek. A hallgatók a többi felsőoktatási intézmény hallgatóira vonatkozó sza­bályok szerint kötelesek tandíjat fizetni, illetve részesíthetők állami támogatásban, társadalmi tanul­mányi ösztöndíjban. A vidéki hallga­tókat indokolt esetben diákotthonban helyezik el. A jelentkezési kérelemhez csatolni kell: az érettségi bizonyítványt (vagy annak hiteles másolatát), részletes önéletrajzot, orvosi igazolást, a szü­lők keresetéről és vagyoni helyzeté­ről szóló hivatalos igazolást, a mun­kahely igazolását a szakmai gyakor­latról, (az esetleges szakmunkás bi­zonyítványt is), az üzem ajánlását és az esetleges társadalmi tanulmányi ösztöndíjszerződés példányát. Az írásbeli jelentkezési kérelmeket 1961. augusztus 10-ig kell a Felsőfokú Épü­letgépészeti Technikumhoz eljuttatni. Címe: Budapest, IX. kerület, Kinizsi utca 1—7. Azok a jelentkezők, akiknek kérel­mét elfogadják, augusztus végén az általános gimnázium matematika és fizika tananyagából felvételi vizsgát tesznek, továbbá rajzkészségükről is számot kell adnidk. IDŐJÁRÁS Várható Időjárás kedd estig: a felhőzet keleten is felszakadozik. Száraz, kora reg­gel helyenként párás idő. Mérséklődő északi szél. A nappali felmelegedés foko­zódik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—15, legmagasabb nappaH hőmérséklet holnap 22—26 fok között. Qówa T^zazz 1/jotzoLy < •<S2K> JZS áiaionistdu LXV. Lassan elégett a gyertya az aszta­lon, csak a csonkja füstölgött. Gazsó belebámult mozdulatlanul. Hamaro­san erős fejgörcsöt érzett, de nem volt hozzá lelkiereje, hogy elmenjen a gyógyszerszekrényig és bevegyen valamit. Idegesen rágyújtott... Körülötte csend és sötétség honolt. Ujjával elnyomta a füstölgő gyer­tyacsonkot, aztán végigheveredett ágyán. Cigarettájának parazsa kísér­tetiesen világított a sötétben. Mit tegyen? Ujjaival erősen megsimogatta, megmasszírozta homlokát, de fejgör­cse nem csillapodott. Gondolatai szét­szóródtak, nem tudott megfelelően koncentrálni. Hirtelen nagy-nagy forróság lepte el, néhány percig ká- bultan feküdt ágyán. Várta, hogy utána kirázza a hideg, de az elma­radt. Nagynehezen felállt, az asztal­hoz botorkált, elnyomta cigarettáját. Visszaheveredett az ágyra. "Hamaro­san ismét jelentkezett az imént tova­tűnt forróság, mely nyomta, homá- lyosította öntudatát, csökkentette gondolkodási képességét, összeszo­rította fogát és ereje minden mara­dékát összeszedve felült az ágyon. Nem, nem szabad most elhagynia magát... Ezen az éjszakán tenni kell valamit!... Meg kell menteni Ti-tit és a két foglyot... Csak annyi ereje legyen!... Nem szabad betegnek lennie, mert akkor Ti-tiék elvesztek. Ö maga nem számít, csak Ti-tiéket megmenthesse!... Hajózsákja mélyéből előkotorta azt a pisztolyt, amelyet a napokban vá­sárolt a fenti erődben... Pisztolyt viselnie minden légionistának sza­bad ... Aztán előkereste azt a két kézigránátot is, amelyről senki nem tudott... Kimerültén visszabotorkált ágyá­hoz. Végignyújtózott rajta. Az erőd udvarán egy szélvihar száguldott to­va, amely megrázta az egészségügyi szoba ajtaját. Gazsó hátán végigfu­tott a hideg ... Újabb szélvihar következett. Gazsó a homlokához nyúlt, ismét megmasz- szírozta, amikor egy kéz megérintet­te vállát. Fel akart ugrani, de a kéz erősen visszanyomta. — Maradj! — suttogta egy lágy- csengésű hang. — Ti-tikém, te vagy az? — Igen!... Tudtam, hogy nem al­szol ... Tudtam, hogy te is valami­lyen terven töröd a fejed ... — Ti-ti, el kell mennetek még az éjjel ... Holnap már késő, lesz! — Tudom. A bunker környékén jól körülnéztem az este... Sikerülni fog. Vállalom a terv végrehajtását. A környéket is ismerem. Holnap már mind a négyen biztonságban leszünk. — Nem négyen ... Hárman men­tek csak... Én maradok ... Ti-ti megszorította Gazsó kezét. — Mihály! Miért nem jössz? — Nem mehetek ... Nagyon kime­rült vagyok ... Nem jól érzem ma­gam ... Csak bajba sodornálak ben­neteket ... — A foglyok is betegek ... Mégis erősek lesznek! Félholtan is jönnek. ... És utasítást sem kaptam rá ... Ti-tikém, mondd meg: Lhan Nung- gal elvesztettem a kapcsolatot, a né­met pékmester sejt valamit... Ez az út tovább járhatatlan... Utasítást kérek, de a lehető leggyorsabban, még holnap, vagy holnapután ... A lány a fiú kezére borult, csókol­ta, miközben megeredtek könnyei. — Mihály, gyere velünk ... Úgy érzem, ha most nem jössz, többé nem látjuk egymást... Gyönyörű volt az utóbbi két napunk, az erődöt sikerült félrevezetni betegségemmel... De én nem akarom, hogy ezzel vége legyen!... Én nem emlékeket akarok, hanem téged!... Gazsót újabb hőhullám öntötte el. Kívül tombolt a szélvihar. Megszorí­totta a lány kezét. — Induljatok, Ti-tl... Ha az uta­sítás úgy szól; azonnal megyek utá- natok ... No, ne sírj... Találkozunk mi még . . . S élünk maid boldogan, te, Nao Ting és én ... És mindenki, aki a ti nagyszerű harcotokban részt- vett... A lány ügy megszorította a fiú ke­zét. mintha soha nem akarná elen­gedni. — Gyere velünk!... Az én kedve­mért ... Ti-tid kedvéért... Gyere! Gazsó felállt. — Nem lehet... Menjetek... Nemsokára éjfél lesz... Az idő a leg­alkalmasabb ... A vihar is kedvez... Hamarosan utánatok megyek én is... Az asztalhoz ment, megkereste a kikészített fegyvereket. — Fogd Ti-ti... Csőrétőltött Pisz­toly ... Csak akkor használd, ha fel­tétlenül muszáj. A torkolattűz úgy­is elárul, hol vagy... Ez két kézigrá­nát ... Veszély esetén inkább ezt használd ... Tudod, hogy kell vele bánni. Ez pedig három adag méreg... A negyedik nálam van ... Ha valami bajotok történik, én azonnal végzek magammal... Megtántorodott. TH-ti ijedten ka­pott utána... — Mihály!... De hiszen te egé­szen forró vagy ... — Ti-ti, indulj... Minden perc drága... A lány mégegyszer a fiú kezére Jporult. — Siess utánam — suttogta sírva... Az utasítás nem lehet más... Megölelték egymást hosszan, szen­vedélyesen. A lány ezután lassan az ajtóig lopakodott, kinyitotta, aztán kilépett a koromsötét, háborgó, dü­höngő éjszakába... Gazsó mint egy fatuskó zuhant vé­gig ágyán. Úgy érezte, forog vele a világ. Nagysokára levetkőzött, rend­beszedte ágyát, lefeküdt... A percek óráknak tűntek. Feszülten figyelt, mikor hall lövést, vagy ké­zigránát robbanást... De csak a szél zúgott egyre erősebben ... Sikerült, biztos, hogy sikerült!... Ti-tlben, eb­ben a törékeny lányban hallatlan erő és. ügyesség van ... Vajon mikor fe­dezik fel a szökést? ... Két órakor őrségváltás... Akkor minden bi­zonnyal észreveszik... Órájára pillantott... Az apró. vi­lágító számlapú óra háromnegyed kettőt mutatott... Úristen!... Már csak egy negyedóra. Hirtelen felült az ágyán... De hi­szen így azonnal rájönnek, hogy bentről engedték ki a lányt, mert az ajtó zárva van ... Odaóvakodott az ajtóhoz, halkan kinyitotta ... Vissza­bújt ágyába és türelmetlenül hallga- tózott... Az óra mutatója elérte a 12-est... Gazsónak minden idege megfeszült, szíve hangosan dobogott... No most. Az őrségváltás már körülbelül meg­történt ... A régi őr bizonyára jelen­tette, hogy a bunkerban két vietna­mi fogoly tartózkodik... Múltak a percek, eltelt egy ne­gyedóra és nem történt semmi, csu­pán a szoba nyitott ajtaját csapkod­ta vadul a szél... Mi történhetett. Eddig még nem sikerült volna Ti-ti terve? ... Nem, ez lehetetlen .... Hát akkor? ... Kintről vad szitkozódás hallatszott Gazsónak torkában dobogott a szíve. Bebújt pokróca alá, s úgy tett, mint­ha mélyen aludna ... Egy őrmester közeledett az egészségügyi szoba felé... — Az úristenit neki, nem tudok ettől a vacaktól aludni — dörmögte. Nagy dühösen becsapta az ajtót... Gazsó fellélegzett. Talán az életét jelenti, hogy az őrmester felébredt az ajtócsattogásra. Izgalma, felfokozott idegállapotai alábbhagyott és akkor teljes erővel tört rá a láz. Ajka percek alatt ki- cserepesedett, arcán patakokban folyt a víz... A következő percben a hideg rázta ... Hánykolódott ágyán, dobálta magát, aztán ismét lecsende­sedett ... i ... Hajnali ötkor Hargitai rémül­ten keltegette. — Miska! Miskal... Mi van veled? — Azt hiszem, malária ... Eddig megkímélt... De most elkapott... Injekciót adjál... Hargitai elrohant. Hamarosan visz- szatért az injekcióval. Fogta a beteg karját és belenyomta a tűt... — Hallottad? — kérdezte a fog- technikus. — Megszöktek a foglyok. Gazsó fellélegzett. Aztán lassan Hargitai felé fordult. — Pedig... betegek voltak ... Ma délelőtt még kezelni akartam őket..* Ebben a pillanatban Lafarte had­nagy robogott a szobába. — Gazsó? — kérdezte az eléje siető Hargi faitól. — Negyven fokos lázban fekszik... Megkapta a maláriát... A hadnagy odasietett a beteghez. — Megszöktek a vietnamia. — mondta halkan, idegesen. — P. iig betegek voltak, alig bírtak mozdumi. Az erődből segítette őket valaki... Ugye önnek is ez a véleménye, mint egészségügyinek?... — Hadnagy úr, ezek ha betegek is* nagyon sok mindent elviselnek és kibírnak!... A hadnagy izgatottan kutatott, ke­resgélt a szobában, benézett sorba a lányok szobájába is. Az utolsónál felordftott. — Az egyik lány megszökött!... (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom