Észak-Magyarország, 1961. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-25 / 148. szám

ESÍAKMAGTARORSZAO Vasárnap, 1961. Június 25' % A RÓZSÁS BÁNYA A PVÜ moles fákkal rózsa_ szegfű-ligettel gyumo/csjaKKOI, körülbástyázott, hegyi pa­takkal átszelt hús völgyek mélyén találtam Abaujszántó és Aranyos között az aranyosi kőbányát. Itt talán még a madár se jár. Távol esik a várostól, de a falvak is messze elrugaszkodtak a kicsiny kőbányától. Az üzemvezetővel beszéltük meg a találkozót. Vár­tam. Kifinomult beszédű bányamérnököt képzeltem magam elé. S helyette napcserzett arcú, izmos munkás­emberrel találkoztam. Implon István elvtárs néhány esztendővel ezelőtt még maga is ott törölgette télen- nyáron verejtékező homlokát a sok emelet magas kő­tömbök alatt. Aztán üzemvezetőnek nevezték ki. Kopár és sívár volt akkor az aranyosi bánya környéke, örült a munkásember, ha véget ért a műszak s elszabadul­hatott erről a kopár vidékről. S ma? ... Dehogy kívánkoznak el innen. Ha a robbantások szü­netében, vagy a munka után szabadidejük alatt pár percnyi pihenőre szottyan kedvük, végig sétálnak az üzem árnyas, virágos ligetén. 3500 tő szegfű, 200 tő rózsa illatozik, virágzik, nyújtogatja kelyheit az arra- tévedő méheknek. A jó öreg Murga — így nevezik erre a kőbányai hegyet — sokezer esztendőt megért már, mióta itt őrjöngött szakadatlan dühvei a vulkán. El­pihent, elcsendesedett, s békésen nyújtózik, hagyva, hogy a robbantások egy-egy darabot kiszakítsanak ormótlan sziklatestéből. Nehéz itt a munka, verejtéket és sok-sok emberi erőt kíván. De az erőből mindig telik egy kicsi, hogy a rózsa- és szegfű-ligetben ne maradjanak árvák a kis kapák, hogy friss földhányá­sok kerüljenek a pompázó liget bokraira. Most is ni... Már régen vége a műszaknak, de ez a kislány, Orosz Ilona, bányafa] megfigyelő itt szor­goskodik ujjaival, friss tápsót ad a növényeknek. Arrébb, a liget közepén a Népköztársaság címere, kettős bányászkalapács, s ötágú vöröscsillag pompázik a júniusi napban. Emitt az aranyhalaknak készítik a nyári fickándozót. A domboldalon, amelyet ebben az évben hódítanak meg először, futballabda nagyságú káposztafejek bontogatják halványzöld leveleiket. — Kik építették e csodás parkot? — A bányászok — feleli, mintha magától érthetődé lenne, az üzem vezetője, Implon elvtárs. — Pedig higy- jék el, éppen elég 8 órát ledolgozni a kőfalnál. De bár­melyik munkást kérjük, hogy jöjjön, segítsen a par­kunkat ápolni, nem áll ellent. Miért is tenné? A bánya a második otthona. Itt teremti meg az alapot a család fenntartásához. Távolról szürke esőfellegek gyülekeznek. Már-már megrázzák vízzel telt tartályaikat, s a kert varázslója, az üzemvezető, sűrű bocsánatkérések közepette újra a virágok közé indul. Műtrágyát ad a kicsiny virágoknak, hogy néhány nap múlva még teljesebb színben pompázzanak, hogy illatukat még messzibbre hordja a szél, hogy járás- szerte felfigyeljenek, itt az aranyosi völgyben a kő­tömegek tövében rózsát, s szegfűt termelnek mind- annyiuk felüdülésére. Pásztory Alajos ♦ 4 f ’ f ♦ I j ♦ ♦ 4 : ♦ 4 4 4 4 ♦ 4 4 f 4 4 ♦ I 4 4 4 A smaragdnak, sincs szebb csillogása. A gya­logút zsemleszínű sza­lagja kettévágja a zöld füszőnyeget. A fák és bokrok zöld lombjai, mint bolyhos gombolya­gok ülnek a mező szé­lén. Szemkápráztatóan ömlik a napfény. Nem csodálkozna a pompától megszédült, napsütéstől elkábult ember — ap­rócska pont csak a ma­ga külön életét élő ter­mészet nagy tenyerén — hogyha a ködbevesző, gyümölcsérlelő lankák felől egyszeresük feléje sétálna egy különös, ké­ken szikrázó, hosszúlábú madár, amely nem is létezik, csak a régi dal mondja: Zöld erdőben, zöld mezőben sétál egy ma­dár, Kék a lába... Egy alacsony bokor mellől bújt elő Kozma Sanyi. Kicsit meg is tör­te a táj hangulatát. Az­azhogy az ő személyén keresztül az egész sma- ragdcsillogású, csodás vidéknek új vonásai tá­rultak föl. A bólogató nádszálak közt megbúvó víz part­ján szivattyú dohogott. A naptól elkókadt fű­szálak között mint vége- nincskígyó hevert az öntözőcső. Odébb para­dicsom, káposzta, papri­ka növögetett a szépen kapált földben. Kozma Sanyi pedig, a kenézlöi Dózsa Termelőszövetke­zet fiatal gépkezelője és Ziíd erdőben, zöld mezőben... szerelője az öntözőgép miatt süttette itt magát a nappal. Egész délelőtt a szivattyút javította, hát utána ledőlt, hogy kifújja magát. Kozma Sanyi tehát a szövetkezet dolgozója, jóképű fiatalember, jó munkaerő, idevalósi a faluba, s olyan, mint ő, akad még itt sok. Hát akkor miért érdekes éppen ő, s miért kellett előhúzni az árnyékos bokor mellől? Kozma Sanyinak tör­ténete van. Nem külö­nös történet, nem is egyedülálló. De okos és rokonszenves történet, több hasonló együttesen már nagyon-nagyon je­lentős is, és Kozma Sa­nyinak — nem utolsó sorban őneki — ez egy életreszóló, élete útját megszabó döntés volt. Kozma Sanyi három év után Pestről jött ha­za a falujába. Miután _ letöltötte a katonaidejét, egy nagy pesti gépgyárban ívhe­gesztő és géplakatos szakmunkás lett. Az üzemi legényszálláson lakott, barátai voltak, bejártak a városba mo­zit, színházat, cirkuszt nézni, szombatonként táncolni egyet, olykor pedig őgyelegtek az ál­latkertben és a Vidám Parkban, « magukba szívták a színes ember­forgatag, a pezsgő élet sajátos, elbódító hangu­latát. Vágj) csak egy­szerűen sétálgatott a kenézlöi Kozma Sanyi a főváros széles utcáin, nagyvárosi embernek érezte magát, evett egy fagylaltot valamelyik Rákóczi úti cukrászdá­ban, leült a Dunapartra nézni a nagy, szürke vi­zet, felsétált a Halász- bástyára és lenyűgözve bámulta a csodálatos panorámát. Olykor pedig nyugta­lanul rótta ez utcákat és szénaillatot szimatolt a levegőben. Mert jó volt odafönn, nagyon jó, és mégis hi­ányzott valami. Különö­sen, amikor hazalátoga­tott, s utána cipelte visszafelé a füstölgő mozdony —, akkor ér­zett valami csendes, névtelen szúrást a szíve táján. De azért talán ottma­radt volna, ha nem jön az a levél. A főváros mégiscsak főváros, az üzemben megbecsülték, a barátok ezer apró szál­lal fűzték oda. Viszont az a levél, a kenézlöi postabélyegzővel, apja szavaival, hogy az Uj Élet Tsz (amely aztán egyesült a régebbi Dó­zsával) vásárolt két traktort, de nagyon bo­nyolult gépek, nem igen ért hozzájuk sen- kisem — az a levél egy­szeriben olyan, de olyan erővel húzta ha­zafelé, hogy még aznap bejelentette az üzemve­zetőnek; hazamegy. Nem nagyon akarták enged­ni, a szövetkezettől kel­lett egy kikérő papiros. De alig néhány nap alatt otthagyott min­dent, hazajött a szülei­hez, a Tiszaparthoz, meg a két új traktorhoz ... Különben? Itt a für­dő, a falu ifjúságának fő-fő szórakozási lehe­tősége, itt a „Pulykás”, vagyis az új sportpálya, itt a Tisza, itt a mozi, a könyvtár, no és nem utolsó sorban a tsz gé­pei. Mert azért a mun­ka határozza meg első­sorban, hogy egy ember gyökeret tud verni va­lahol, vagy nem. Kozrr.i Sanyinak az a véleménye, hogy elöbb- utóbb sok, városba sza­kadt fiatal követi majd azt az utat, amely visz- szavezet a faluba. <5 mindenesetre biztosan tudja, hogy jól cseleke­dett. Hiszen ez az 6 élet­eleme: a Gice, a Tisza régi holtága, amelyen hajladozó nádszálak bó­logatnak feléje, s amely­nek éltető vizétől nagy­ra duzzadnak a káposz­tafejek, pirosra érnek a paradicsomok. Meg kö­röskörül a napfényben fürdő, smaragdként tün­döklő táj. Kozma Sanyi itt akar élni, „zöld er­dőben, zöld mezőben”.* Itthon. Hadarna Erzsébet 4 j 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 cAz ölaiuék IHIÄINIO JU Ahol már aratnak Az első hivatalos nyári napon, jú­nius 21-én Hejőbába határában meg­kezdődött az aratás. Az Uj Élet Ter­melőszövetkezet tagjai kezdték meg saját aratógépükkel az ősziárpa beta­karítását. A munka meggyorsítására a gépállomás ugyancsak két aratógé­pet küldött és Hejőbábára érkezett már egy kombájn is. így géphiány miatt valószínűleg nem lesz fenn­akadás az aratásban. De rendelke­zésre áll a szükséges kézimunkáét i is. Az Uj Élet Tsz valamennyi tagfc .. ki akarja venni részét az aratásból. Néhányon most még a kapásnövé­nyek között serénykednek, a férfi»?* egy része pedig a takarmány béták), rításnái dolgozik. Mire az egész h. tárban beérik az élet, az egész köz­ség lakossága aratni megy. Csapó István Hejőbába ut gc it zc te Pi A sv ík<­év vi vt öt Kisfokaiban is felkészültek az aratásra n Az elmúlt napokban tartott határ­szemlék alkalmával a kistokaji Új Élet Tsz tagjai jelentették, hogy a legnehezebb munkát, a cukorrépa és a takarmányrépa egyelését befejez­ték, és a családtagok bevonásával hozzáfognak a kukorica kapálásá­hoz. Ügy igyekeznek, hogy mire az aratás megkezdődik, a kapásnövé­nyeket bekapálják. Faggyas Imre növénytermesztési brigádvezető fel­mérése szerint eddig 20 hold burgo­nyát töltögettek fel és a 6 hold mák gyomtalanítása mellett 20 hold cukor­répa és takarmányrépa kapálás! munkáit végezték el. A lóherét gépi erő segítségével kazalozták, ugyan­így takarítottak be 9 hold lucernát. Most a legnagyobb feladatnak azt tekinti a vezetőség és a tagság, hogy biztosítsa az állatállomány részére az abraktakarmányt, ezért időben el­végezze a kukorica növényápolási munkáit. Részt vesz ebben az egész község lakossága, még az általános iskola felsőtagozatú tanulói is. Ügy tervezik, hogy egy héten belül ezzel a munkával is végeznek, s amikor az aratás elkezdődik, minden erőt arra fordítanak. Varga Lajos Kistokaj ív--------ooo-------- e n El sők a zemplénagárdiak « A zemplénagárdí általános iskola h irodalmi önképzőköre újabb szép si­kert aratott. Az idei X. Országos ,f Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpá-I J lyázaton Zemplénagárdí történetek című pályamunkájával az általános J, iskolai szakkörök kategóriájában j holtversenyben az első helyre került. ; A hat éve működő önképzőkörnek\ y nem ez az első sikere. 1959-ben' j, ugyancsak első, 1960-ban harmadik j helyet vívtak ki maguknak az or- j szágos pályázaton e kis bodrogközi t falu iskolásai. A Néprajzi Múzeum y 300 forint értékű könyv jutalomra 1 V lepte meg a legszorgalmasabb gyv,: 1 tőket. c, (k. d,» T Kerékpárosok a járdán A sajószentpéteri új bányatelepen sok kerékpártulajdonos lakik. Több­ségük betartja a közlekedési szabá­lyokat, de akadnak egyesek, akik nincsenek tisztában az úttest ren­deltetésével és kizárólag a járdán közlekednek. Volt rá eset, hogy egy percen belül ugyanabban az utcában három különböző kerékpáros kari- kázott végig a gyalogjárón. Üjabban pedig már kismotorral is lehet a jár­dán találkozni. Járdán kerékpározni semmilyen körülmények között sem szabad, de bizonyos mértékig mentségül szol­gálna a szabálytalankodásra, ha az úttestek járhatatlanok, vagy sárosak lennének. Ám az utak jók és mennél szebben süt a Nap, annál több em­ber karikázik a gyalogjárón. Senki sem szól rá szívesen (a sza­bálytalankodókra, mert a jóindulatú figyelmeztetésért esetleg gorombasá­got kap cserébe. Jó lenne azonban, ha a rendőr elvtársak szolgálatuk során telepünkre is gyakrabban el­látogatnának és megtanítanák a ren- detlenkedőket a közlekedési szabá­lyokra. Munkácsi Tibor Sajószentpéter Megyei gyermekíiangverseny Mezőkövesden A Borsodi Kulturális Hetek feere-í tében a közelmúltban a zenei mun-) kaközösség megyei gyermekhangver­senyt rendezett Mezőkövesden. A gimnázium dísztermében nagyszámú közönség előtt játszottak a tanulók. A műsorban Szerencs, Tállya, Ka­zincbarcika, Tiszálúc, Rudabánya, Tol<aj, Felsőzsolca, Mezőkeresztes és a mezőkövesdi zeneiskola növendé­kei szerepeltek. A hangversenyen részt vett Bartus András, a megye, művelődésügyi, osztály képviseletében, Hetényi Margit, a zenei munkakö­zösségi iskola vezetője és a helyi munkaközösség tanárai. Dr. Mohás Gézáné Mezőkövesd XL. Gazsó az ágyra vetette magát... Feje majd szétpattant az izgalom­tól... A bolt, a folyosó, a pince... olyan álomszerűnek tűnik minden. Felugrott, idegesen cigarettára gyújtott, s fel-alá járkált szobájá­ban ... A kedves bútordarabok ... a virágok ... az otthona ... Óh, mily messze van mindez hozzá! ügy érez­te, becsapta azokat, akik bíztak ben­ne, akik szép szobát, kellemes be­osztást adtak neki, Bá-Kánban. Földhözvágta cigarettáját. De va­jon becsapta-e? Nem őt csapták-e be Bécstől kezdve folyton-folyvást?! Eddig lázongott, meg akart szökni és itt megnyugodott volna, mert egész­ségügyi lett? ... Igaz, szereti ezt a foglalkozást, de ő ettől légiós ma­radt továbbra is ... Légiós, semmi más, aki gyűlöli ezt az egész bandát, ugyanúgy, mint két héttel, két hó­nappal ezelőtt... Hát akkor? ... Most miért mászkál szobájában fel­le? ... Miért? Mert olyanokkal ta­lálkozott, akik szintén gyűlölik a lé­giónak még az irmagját is? ... Ke­zet kellene velük szorítani, nem ide­geskedni miatta!... Leült az asztalhoz, feiét tenyerébe kajtotta ... Igen. Itt dönteni kell... barátai nincsenek ... Vámos, aki ta­lán a legtisztábban látott mindent — meghalt... Egyedül kell határoznia 1 Talán az lenne a legjobb, ha itt­hagyna mindent: légiót, szabadság- harcosokat, izgalmat... Igen, itt­hagyni mindent, de hogyan? ... Szin­te alig van rá mód!... És Ti-tit? ... Itt tudná hagyni?... A virágokra te­kintett, melyeket a lány a nap folya­mán hozott szobájába .. . S egyszerre megelevenedett előtte Ti-tl ragyogó, rajongó fekete szeme, máskor őszin­tén aggódó tekintete ... Felugrott. Nem, nem tudná itt­hagyni ... Szereti a lányt... És Ti- ti? Nem csupán érdekből csinálta-e az egészet? ... Nem azért volt-e ked­ves hozzá, hogy becsalja a faluba, s elvégeztesse vele a műtétet? De nem! Ez két különböző dolog!... Úgy ér­zi, Ti-ti sem közömbös iránta... Ami pedig a műtétet illeti... hát kihez fordulhatott volna szegény lány? ... A tizedeshez? ... A másik német­hez? ... Nem emberek azok! Kiad­ták volna a sebesültet, s még jutal­mat is kaptak volna érte ... A bennszülöttekkel tilos kapcsola­tot fenntartani ... Tilos nekik fegy­vert, vagy gyógyszert adni... így ír­ják ezt elő a légiós parancsok... A parancs megszegéséért pedig halál jár... De neki gyógyszert kellett adnia! És ad holnap is és mindaddig, amíg arra szükség lesz!... Az emberség, a humanizmus, a lelkiismeret nevé­ben! ... Lelkiismeret? ... Emberség? ... Hát van a légióban ilyesmi? Ha megtudják, mit tettél, megfognak, kitekerik a nyakad és kész! A lány­nak pedig még az irmagját is kiirt­ják! ... A lány . .. Ti-ti __Az erődbeliek e zzel a csúnya szóval illetnék; Spi­on ... Kém ... Pedig övéi szempont­jából a legszentebbet, a legértékeseb­bet teszi... 16 hónap óta, élete koc­káztatásával hozza, viszi a hírt... Mindent tud, ami az erődben törté­nik. s így minden bizonnyal tudnak a szabadságharcosok is ... Ti-ti ... Törékeny, fiatal lány... Mégis, mennyi akarat, erő lakozik benne, ha hazájáról, övéiről van szó! . .. Nem kétséges, gondolkozás nélkül odadobná életét, ha szeretett hazája így kívánná ... Nem tudta, mit tegyen? Forrott, kavargott benne minden ... Újabb cigarettára gyújtott. Ekkor jutott eszébe, hogy a nála lévő műszere­ket még nem adta le__ Id egesen nyitott be a kötözőszobá­ba, ahol szerencséjére, senki sem tartózkodott. Előszedte a műszere­ket, injekcióstűket, megtisztogatta, s a helyükre rakta. Éppen befejezte munkáját, amikor az udvaron feltűnt az orvos. Kezé­ben most is teniszütő volt, jobbján pedig a szőke nővérke. Gazsó magára vette köpenyét és az 1-es kórterembe sietett. Amint belépett, egy pillanatra meghökkent. A terem másik végében Ti-tit pil­lantotta meg. A lány munkáját vé­gezte: kiöntötte a hamutartókból a cigarettavégeket, megigazította az asztalokon a kopott térítőkét... Amint a fiú belépett, egy pillanatra megállt, majd alig észrevehető mo­solyt küldött feléje ... Gazsó pillanatnyi zavara feloldó­dott. Szívét valami nagy-nagy me­legség járta át, amint az üde, hajla­dozó lányt nézte. Leikéből egyszerre egy csomó vívódás, kétely tűnt el... A lány éppen befejezte munkáját és kilibbent a kórteremből, amikor az orvos bejött. Gazsó mosolyogva sietett a kapitányhoz, megtette rö­vid jelentését, aztán közösen meg­kezdték a vizitet, amely rövid ideig tartott. Az orvos ledobta köpenyét és sietett az udvarra, ahol várta part­nere. Gazsó a kötözőbe sietett. A tize­des. aki kerüli őt, mint a rákfenét — sehol sem volt. A fiatal németet rak­tári sikkasztásért lecsukták, a tize­des pedig most már alig-alig látha­tó a kórházban. Gazsónak emiatt jó­val több a dolga, de most örült neki. Miután meggyőződött róla, hogy senki sincs a közelben, néhány gyógyszert kiválasztott a szekrény­ből, s nadrágja zsebébe rejtette, inge derekába pedig kötszert rakott. Be- gombolatlan fehér köpenyei mindezt nagyszerűen eltakarta ... A szobájá­ban óvatosan kirakta a gyógyszere­ket, majd még kétszer-háromszor fordult... Végül egy üveg konyakot is szobájába vitt... A beteg felgyó­gyulásához ez is szükséges ... De hogyan viszi ki ezeket az erőd­ből? ... Fel-alá járva töprengett, amikor egyszerre homlokára csapott. Megvan!... Délután 6 óra tájban átöltözött. Tiszta egyenruhát és alsóneműt vett fel, a piszkost pedig belegyömöszölte a hajózsákba. A ruhák közé óvato­san odarakta qZ orvosságokat, a köt­szercsomagokat és a konyakot. Mivel nem volt elég szennyes ruha, né­hány tisztát is a zsákba rakott, hogy jól elrejtse annak tartalmát. Végül sikerült egy olyan batyut összeállí­tania, amely minden oldalról puha í volt, s bárki megtapogatja; úgy érzi, ruha van benne. Igaz, talán felesle- í ges is ez az óvatosság, hiszen a Ti-ti által kivitt hajózsákot úgysem szok­ta az őrség megnézni. Minden őr tudja, hogy abban a kórház, vagy a I parancsnokság valamelyik tagjának szennyese van, melyet a lány odaha­za- kimos, néhány nap múlva pedig I kivasalva, rendbeszedve visszahoz... Gazsó izgatottan várta a vacsorát és a lányt. Ti-ti végre megjelent. Egyenesen, mosolyogva lépett a szobába, lerak­ta a vacsorát. i — Este, ha hazamégy, légy szíves | vidd el a hajózsákomat is — mon­dotta izgatottan a fiú. — De hiszen három napja mostam a ruháidat — csodálkozott Tl-ti. — De most újra mosni kell! Fon­tos. — Értem. — A lány hálásan nézett a ,fiúra. — Nagyon vigyázz rá — kérte Gazsó. Ti-ti a fiú mellé lépett, s melegen j megszorította annak kezét. — Nagyon vigyázok rá — suttogta. I — Te pedig... ugye, az esti szolgá- , latodon nem teszel olyat, amivel szo­morúságot okoznál nekem? ... — Nem ,.. Nem ... Ti-tikém. — Gazsó kezébe vette a lány két apró kezét, s elhalmozta csókjeivr!. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom