Észak-Magyarország, 1961. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-30 / 125. szám
2 ESÄAKMAGYARORSZAO Kedd, 196t. május SA A bécsi találkozó előtt Meg lehet akadályozni a háború kitörését • • • Osztrák lapok a nagy találkozóról A Votkretirreme, az Osztrák Kommunista Párt lapja vasárnapi számában közli az OKP Központi Bizottságának a Hruscsov—Kennedy találkozóval foglalkozó nyilatkozatát, amely üdvözli a június 3-án kezdődő kétoldali, szovjet—amerikai megbeszélést és hangsúlyozza: az egész világ békeszerető népei nagy reménységgel tekintenek a találkozó elé, amelytől a világfeszültség enyhülését várják. Az OKP Központi Bizottságának nyilatkozata a béke és a békés 'együttélés politikájára utalva, hasonlóképpen üdvözli a Bécsbe érkező Hruscsovot. Utal arra az örvendetes tényre, hogy a semleges Ausztria fővárosára esett a választás, s megállapítja, hogy az osztrák semlegesség következtében választotta Bécset találkozása színhelyéül a két nagyhatalom vezetője. Hangsúlyozza: Ausztriának külön érdeke a Hruscsov—Kennedy megbeszélés sikeres lefolyása. Ausztria két szomszédja: a háborús NATO-paktumhoz tartozó Nyugat- Németország és Olaszország az osztrák államhatárok mentén rakétakilövő helyeket építettek és megkezdték hadseregük felszerelését atomfegyverekkel. Háború esetén borzalmas következményekkel járna ez Ausztriára. — Mi, kommunisták — emeli ki egyebek között a nyilatkozat — a Hruscsov—Kennedy találkozóban annak az ismételten hangoztatott meggyőződésünknek igazolását látjuk, hogy — tekintettel a világ új erőviszonyaira — meg lehet akadályozni a háború kitörését. A szovjet—amerikai megbeszélések esélyeit kommentálja és ugyancsak az erőviszonyok módosulására utal Kari Czernetz szocialista párti parlamenti képviselő, az Arbeiter Zeitung vasárnapi vezércikkében. Czernetz rámutat: az 1955 júliusában összeült genfi csúcsértekezlet azután kezdte meg tárgyalásait, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a Szovjetuniónak sikerült megtörnie az amerikai atombomba- monopóliumot. Éppen ezért a genfi csúcsértekezletnek tudomásul kellett vennie a két nagyhatalom stratégiai egyensúlyát. Azóta őrületes iramban fejlődtek a fegyverek — írja a szocialista képviselő és utal arra: ha a bécsi találkozás nem is ér el többet, mint ■ csupán annyit, hogy ezt az új körülményt ugyanúgy tudomásul veszi, mint ahogy az 1955. évi genfi csúcstalálkozó rögzítette az akkori helyzetet, már ez is nagy eredmény. Czernetz mindemellett óvja a közvéleményt az illúzióktól, a vérmes reményektől, de annak a véleményének ad kifejezést, hogy a reális helyzet felismerése esetén a Hruscsov— Kennedy találkozó utat nyithat a jövő számára. A néppárti österreichische Neue Tageszeitung vezéi'cikke melegen üdvözli Hruscsov és Kennedy bécsi találkozását és kiemeli: egész Ausztria örülne, ha Becsből valóban kiindulhatna a nemzetközi politikai élet megmerevedett frontjának lazulása, amely a feszültség súlyát érző emberiségnek mind Keleten, mind Nyugaton nagy megkönnyebbülést jelentene. (MTI) A Krasznaja Zvezda a Hruscsov—Kennedy találkozóról Moszkva (MTI) A Krasznaja Zvezda cikket közölt a küszöbönálló Hruscsov—Kennedy találkozóról. „Minden jóakarata, ember bízik benne, hogy a bécsi találkozó hozzájárul a nemzetközi helyzet megjavulásához” — írja a lap. „Sajnos, az Egyesült Államokban vannak még egyes befolyásos körök, amelyek nem akarnak számolni a reális erőviszonyokkal, a józan ész tanácsaival — hangsúlyozza a lap, majd így folytatja: Nem kell külön bizonygatni, hogy az erőpolitika folytatása az Egyesült Államoknak csak új kudarcokat, kiábrándulást hozhat. A Szovjetuniót megfenyegetni értelmetlen magatartás, különösen napjainkban. Azok a tanácsok, amelyekkel egyes amerikai újságok fordulnak az elnökhöz, éppen olyan kevéssé használhatók, mint Kennedy a bécsi találkozóról Washington (MTI) Washingtonban vasárnap Kennedy elnök 44. születésnapja alkalmából ünnepséget tartottak, amelyen a demokratáé-párt ' 6000 tagja vett részt. Kennedy rövid beszédében foglalkozott a küszöbönálló bécsi találkozóval. Kijelentette, semmi sem helyettesítheti a hosszú és nehéz diplomáciái tárgyalásokat. A nagyhatalmak vezetőinek találkozói — mondotta — hozzájárulhatnak a veszélyek elhárításához és a feszültség csökkentéséhez. Az ilyen megbeszélések hasznosak lehetnek — hangoztatta az elnök. Kennedy nem mulasztotta el azonban, hogy beszéde befejező részében ne tegyen burkolt fenyegetést, mondván, hogy az Egyesült Államok szilárdan szembeszáll azokkal, aikik — úgymond — „a szabadság lerombolására törekszenek”. például a motoros repülőgépek a világűr meghódítására. A lap hangsúlyozza: van abban valami különösen jelentőségteljes, hegy Hruscsov és Kennedy Bécsben találkozik, abban a városban, amelyet a felszabadító szovjet harcosok emlékművei ékesítenek. „Ezzel kapcsolatban — nem dicsekvésből — emlékeztetni kell arra, hogy mi talán többet éltünk át, mint az amerikaiak. Jobban tudjuk, mit jelent a háború, milyen fontos a háború megakadályozása. Mi mellettünk nemcsak a szo- cU)lista rendszer fölénye van, de az is, amit az élettapasztalat nyújt. Ezt a tapasztalatot mi valamennyi nép javára akarjuk felhasználni. Mi a kapcsolatok fejlesztésének hívei vagyunk, barátságot akarunk az amerikai néppel, amelyet országunkban megbecsülnek és értékelnek. A mi politikánk becsületes, egyenes, nyílt. Senkinek sem akarunk rosszat, nem akarjuk azt sem, hogy velünk rosszat cselekedjenek. Politikánk a népek biztonsága megvédésének, a béke megszilárdításának, politikája volt és marad.. Ez a politilca minden nép érdekeinek megfelel” — fejeződik be a Krasznaja Zvezda cikke. Államférfiak találkozója Genfben Genf (TASZSZ) Hétfőn a szovjet küldöttség szállásán találkozott Puskin, a szovjet és Macdonald, az angol küldöttség vezetője., ök ketten a laoszi kérdés rendezésére összehívott értekezlet társelnökeinek tisztségét töltik be. Később a Szovjetunió, Kína, a A Gizenga-kormány intézkedéseket tesz Kongó gazdasági életének rendezésére Stanleyville (TASZSZ) Stanleyville ben és a törvényes kongói kormány ellenőrzése alatt álló többi területen rendes mederben folyik az élet. Bár a hosszú ideje tartó válság gazdasági és pénzügyi nehézségeket okozott, a központi kormány és a tartományi hatóságok mindent megtesznek, hogy kivezessék az országot a súlyos válságból. Gizengo. kormánya már javasolta például, hogy a Kongó-folyón Leopoldville és Stanleyville között újítsák fel a hajó- forgalmat. Ismeretes tény, hogy a Keleti tartomány Kongó valóságos éléskamrája. A központi kormány, figyelem- bevéve a. déli tartományok, főképp Kaszai élelmezési nehézségeit, már több szállítmányt indított útnak a Kongó-folyón rizsei, burgonyával és más élelmiszerekkel. A leopoldvillei bábhatóságok egyelőre csak üres hajókat küldenek Stanleyvillebe. (MTI) Vietnami Demokratikus Köztársaság és Lengyelország képviselői találkoztak a szovjet küldöttség lakhelyén. (MTI) .---------ooo--------S zovjet küldöttség utazott Koreába Moszkva (MTI) A Koreai Munkapárt Központi Bizottságának és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására ma Moszkvából szovjet küldöttség utazott Phenjanba. A küldöttséget Alekszej Koszigin, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Minisztertanács első elnök- helyettese vezeti. Hlomíegyvereket követelő nyilatkozatok Nyiiyat-tféiiietorszáetian a Hruscsov—Kennedy találkozó küszöbén Bonn (MTI) Miközben a világ közvéleménye feszült érdeklődéssel várja Hruscsov és Kennedy bécsi találkozóját, a Német Szövetségi Köztársaságban a múlt, hét végén újabb kardcsörtető nyilatkozatok hangzottak el. Adenauer kancellár Hamburgban Kormánytisztviselükef, katonatiszteket, üzletembereket tartóztattak le Dél-Koreában A katonai junta módosítani akarja az alkotmányt Csang Do Jung, a dél-koreai katonai kormány miniszterelnöke hétfőn sajtóértekezletet tartott. Kijelentette. hogy a katonai kormány „visszavonulása előtt módosítani fogja az alkotmányt és újjászervezi a jelenlegi választási rendszert Dél-Koreá- ban”. Ideiglenes intézkedéseket tesznek — mondotta — a katonai kormány működése törvényességének biztosítására. Csang Do Jung közölte az újságírókkal, hogy Dél-Korea komolyan számít az amerikai segély növelésére, emellett pedig hosszúlejáratú hiteit kér Nyugat-Németországtól, más -„baráti országoktól” és magánszemélyektől pedig hosszúlejáratú külföldi beruházásokat várnak Dél-Koreában. A dél-koreai puccsista kormány vasárnap sajtóértekezleten jelentette be hetven újságíró letartóztatását. Legfrissebb jelentések szerint további huszonhét újságírót tartóztattak le, de a legnagyobb feltűnést Pai Hi Li főügyész letartóztatása okozta. A főügyészt a megdöntött Csang Mjun- kormány nevezte ki és ő vezette a Li Szin Man-kormány néhány minisztere ellen folytatott vizsgálatokat. A főügyészen kívül nyugati hír- ügynökségek huszonöt, más magasrangú kormánytisztviselő, katona és üzletember letartóztatásáról tudnak. Azzal vádolják őket, hogy „törvénytelen úton vagyont halmoztak fel”. mondott beszédében ismét atomfegyvereket követelt. — A NATO csődöt mond, ha a Bundeswehr nem kap atomfegyvereket — hangoztatta a kancellár. Mivel a Bundeswehr máris rendelkezik atomtöltetek kilövésére alkalmas rakétákkal, bonni megfigyelők Adenauer szavait úgy értelmezik, hogy a kancellár most már az atomtöltetek felett is rendelkezési jogot követel. Ugyanakkor Heidelbergben nyilatkozott Stahr amerikai hadseregügyi miniszter, aki látogatóban van a Német Szövetségi Köztársaságban, kijelentette, hogy az NSZK-ban állomásozó 7. amerikai hadsereget hamarosan „a legkorszerűbben felszerelt páncélos hadsereggé” alakítják át. — Az első vonalbeli erők stratégiája. — hangoztatta Stahr —• azt követeli, hétjy gyorsan harcba vethető fegyveres erők álljanak, rendelkezésre és ezeknek, az erőknek a zöme az NSZK-ban és Koreában állomásozik. A miniszter kijelentette, hogy az amerikai hadügyminisztérium továbbra is gondosan foglalkozik a „gerilla-háború” problémájával és az új költségvetésbe külön összegeket állítanak be „gerilla-háborúra, alkalmas különleges kötelékek” kiképzésére. A miniszter szerint a kubai invázió kudarca, után sem. változtatnak „az eddig kidolgozott terveken", Itt nőttem fel a vasgyári gesztenyefa liget mellett. Bámész szemekkel hányszor tekintgettem sóvárgón 18— 20 esztendővel ezelőtt a gyárigazgatói palota gyönyörű kertjébe. Hányszor kíséreltük meg pajtásaimmal, hogy gesztenye érés idején egy-egy lehullott gesztenyét kihúzzunk a kerítésen belüli/garádból. Elkergettek bennünket, mert a proli gyereknek még nézni sem volt szabad az igazgató úr gyermekeinek földi paradicsomát. Ugye emlékeztek Szabó Jenő, Felső Szinva, irma, Alsó Szinva utcai gyerekkori játszótársaim, milyen örömmel vettük, amikor tízegynéhány év- zel ezelőtt a kommunista párt nekünk adta a kertet. Milyen boldog örömmel vettük* birtokunkba. S most, jónéhány esztendő távlatából, amikor szétnéztem itt e csodás gyermekparadicsomban, már volt játszótársaim gyermekeit láttam versengeni a hajóhintáért, az örökforgó ringlispilért, na meg a gyönyörű díjakért. Miért is (kapták a díjat a gyerekek? Délután a Lenin téren, a gyermeknap alkalmából versenyt rendezett számukra a Lenin Kohászati Müvek nőtanácsa. Képzeletből kellett rajzol- niok, mit láttak május 1-én. A nagyobbak pedig azt vázolták a tér sima kövére, hogy mit akarnak csinálni a nyári vakációban. A Szabadság-kert tágas szabadtéri színpadán* rögtönzött „furfangosok bajnokságát” rendeztek a pajtáscsaládok tagjainak, s az úttörőknek. Kérdésekre leél lett válaszolniuk* ügyességi játékokban kellett összemérni erejüket. .Gyönyörű labdák« társasjátékok, kisebb-nagyobb tárgy- jutalmak kerültek birtokukba az ifjú versenyzőknek. Az egyik árnyas fa alatt öles ruháskosárban sorakoztak a csokoládéval telt ajándék csomagok. A Lenin Kohászati Művek nőtanácsa, négyezer gyei'meket ajándékozott meg mintegy 30 ezer forint értékű édességgel. Örömteli volt ez a gyermeknap- Az édesapák és az édesanyák szívből örüllek, hogy munkájuk s harcaid nyomán gyermekeik önfeledten ünnepelhették a gyermekek napját. Gödöllői turisták, sztálinvárosi diákok, szovjet vendégek Miskolcon Ezen az esős vasárnapon is sok vendég, turista érkezett Miskolcra, hogy a vágrost, a környékbeli nyaralóhelyeket és a természeti szépségeket megtekintse. Gödöllőről IBUSZ-vonat érkezett, 550 résztvevővel. A gödöllői turisták vasárnap Lillafüredre látogatlak. el. Az Idegenforgalmi Hivatal miskolci és tapolcai átutazó szállásait zsúfolásig megtöltötték az ország különböző részeiből, a Dunántúlról, Budapestről, Sztálin városból érkezett diákcsoportok. A mintegy 300 országjáró diák közül sokan üzemlátogatáson is részt vettek, s csaknem valamennyien megnézték Tapolcát, Lillafüredet, majd pedig a megye néhány nevezetes helyét. Külföldi turisták is érkeztek Miskolcra, vasárnap egy szovjet csoport, 45 résztvevővel, az IBUSZ-INTÜ- RISZT csereakciója keretében. Hétfőm kedden, szerdán további autóbuszok hozzák Miskolcra a szovjet turistákat, akik városnézésre mennek* majd a városkörnyéki kirándulóhelyekre látogatnak el. A napokban román turisták is érkeznek Miskolcra. A következő hetekben még nagyobb forgalomra számítunk. Június 10-e az utolsó tanítási nap az iskolákban Az idei oktatási évben mintegy 125 ezer gyermek fejezi be általános iskolai tanulmányait, a középiskolákban pedig több mint 30 ezer fiatal érettségizik, illetve tesz képesítő vizsgát. A Művelődésügyi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint az általános és a középiskolákban június 10-én véget ér a tanítás. Az összefoglalókat az általános iskolák valamennyi osztályában, továbbá a középiskolák első, második és harmadik évfolyamaiban június 11 és 15-e között tartják. Ezt követően kerül sor az osztályozó konferenciákra. A tanévzáró ünnepélyek időpontja az általános és a középiskolákban egyaránt június 20-a. Ezen a napon osztják ki a diákoknak az évvégi bizonyítványt. A bizonyitványosztást követő napokban lesznek a beiratkozások. A dolgozók általános iskoláinak 8. osztályaiban, valamint középiskoláinak esti, illetve levelező tagozatain a negyedik évfolyamokba1’ együttesen több mint 40 ezren végeznek az idén. A dolgozók általán«?3 iskoláinak esti és levelező tagozatain az évvégi osztályozó vizsgád már megkezdődtek és júniusban le‘ jeződnek be. A dolgozók gimnázi«J> mainak esti és levelező tagozatán a3 írásbeli érettségi vizsgákat júniu’ 1—2—3-án tartják, a közgazdaság technikumokban pedig június 1—5-’1* lesznek a képesítők. A dolgozó^ középiskoláiban a szóbeli érettség’ vizsgák, illetve a. képesítők júni’’3 19-én kezdődnek és július 15-ig ta*“ tanak. A középiskolák első, más«' dik és harmadik osztályaiban tanul1’ dolgozók írásbeli osztályvizsgáit június 5-től 10-ig, a szóbelieket pedig június 15 és július 15-e között tat1' ják. A felsőoktatási intézményekben a3 előadásokat már befejezték. A vizsgaidőszak június 1-től 30-ig tart A3 államvizsgákat július 15-ig fejezi* be. (MTI) Dr. Sukarno indonéz köztársasági elnök Budapestre érkezett Dr. Sukarno, az Indonéz Köztársaság elnöke baráti látogatásra hétfőn délelőtt Magyarországra érkezett. Az elnököt az indonéz és magyar zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen fogadták. A repülőtéren díszőrség sorakozott fel. Az elnök fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Kiss Károly, az Elnöki Tanács elnökhelyettese és a kormány több tagja, a politikai élet több vezető személyisége. Ott volt a fogadtatásnál a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője. Dr.-Sukarno elnököt megérkezésekor dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke köszöntötte. Az elnök válaszolt az üdvözlésre, majd fogadta a diszőrség parancsnokának jelentését. Felcsendült az indonéz és a magyar himnusz. Dr. Sukarno elnök dr. Münnich TTerenc és Kiss Károly társaságában ellepett a díszo*“ ség előtt. Úttörők virágcsokrokkal kedvef kedtek az Indonéz Köztársaság ein0' kének, aki ezután üdvözölte a fogadására megjelent többi magyar veí^ tő személyiséget. a diplomácia képviseletek vezetőit majd a hazánkban tanuló indonéz fiatalokat A fogadtatás a díszőrség díszmen«--- tével fejeződött be. (MTI) Lengyel kormányküldöttség hazánk^ A magyar forradalmi munkás-P# raszt kormány meghívására Stef# Ignarnak, a Lengyel Népköztársas3’ minisztertanácsa elnökhelyettesén** vezetésével lengyel kormányküldöv" seg érkezett hazánkba. A küldöttig itt tartózkodása alatt tanulmányoz3 j a magyar mezőgazdaságot, látogat# tesz több állami gazdaságban, í# melőszövetkezetben és mezőgazA# sági tudományos intézménynél, <1U»* t Harmati Sándor elvtárs a* emődi dolgozók békegyülésén Gyermek napon a diósgyőri gyúr töveken Vasárnap a község művelődési otthonában békegyűlést tartottak Ernőd termelőszövetkezeti község dolgozó parasztjai. Békegyűlésükön részt vett Harmati Sándor elvtárs, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, megyénk országgyűlési képviselője. Harmati elvtárs beszédében az időszerű beles külpolitikai kérdésekkel, valamint a mezőgazdaság előtt álló legfontosabb feladatokkal foglalkozott