Észak-Magyarország, 1961. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
Vasárnap, 19G1. április 30. ESZAKMAGYARORSZAG s m\í A „ láthatatlan” Janikám — Jani bácsi! Áz óriási csarnokban, amely a Lenin Kohászati Művek egyik büszkesége, a henger-, és a görgősorok fölött vashíd ível át. Aki ezen áthalad, nem állhatja meg, hogy legalább egy percig ne gyönyörködjék a középhengersor munkájában. A helyiséget egyenletes zúgás tölti be, csak néha kattog, zörög egy-egy hengerpár, de ha ismét anyag fut bele, zúgása újból halk, egyenletes lesz. Mintegy láthatatlan parancs— Mennyi ember dolgozik ebben az üzemrészben? — Több mint hatszáz ember. — De hiszen, alig látni itt valakit?! Elmosolyodik. — A hengersoron kevés ember dolgozik, — néhány forrasztár, vezetőhengerész, hengerkormányos, hengerész. A dolgozók zöme javító- és szállítómunkát végez. vei. Pólyák Ferenc készsori hengerész az ipari tanuló iskolából, Nagy Ida (csinos, 20 év körüli lány) egyenesen a Nyírségből került ide. A különböző helyről jött, s talán kü lönböző gondolkozásé emberekből egy jól összehangolt közösség jött létre. Vágyakozás másfelé? Az nagyon ritka. Egyre több az olyan ember, aki elvégezte, vagy most végzi a technikumot, hogy mint hengerkormányos, hengerész, gépész, vagy lakatos tökéletesebben értse munkáját. Van itt más megkapó is; az ünnepi készülődés. Ezt nemcsak az mutatja, hogy az iroda- és a fürdőépület homlokzatára olyan transzparenst készítettek, amelyben lámpák villannak fel sorrendben, nagyvárosi módon, s messzire sugározzák „Éljen ... Május 1, Éljen Május 1”. És nemcsak az, hogy a hengersort zöld galy- és zászlóerdő díszíti. — Mi most a rekordtermelés időszakát éljük — mondja a főművezető Béta János elvtárs. — Az éves terven felül 10 ezer tonnával több hengerelt fazonárat akarunk termelni. Az első negyedévben 5 ezer tonnával teljesítettük túl tervünket, most, a második negyedévben 2—3 ezer tonna terven felüli áru lesz az eredmény. És most, a május 1 előtti nagytermelési napokon olyan rekorderedményeket érünk el, amilyeMüszakkczdés előtt Böta János főművezető megbeszéli Kalló-brigád tagjaival. tennivalókat a ra — hosszú, izzó fémcsíkok futnak a görgőkön a hengerek közé, hengereken át. A hídon állva, akaratlanul is a régi típusú hengerművekre gondolok. Képek villannak fel Diósgyőrből. Özdról. Kemencék, amelyek zúgva izzítják az anyagot, daruk, amelyek nagy zümmögéssel cipelik a hengersorokra az izzó blokkot, vagy bugát. Szinte hallom a hengersorok erős zúgását, a gépek recsegő nyögését. És a kemencék, az izzó anyagok rőt fényében emberek, hengerészek dolgoznak, hosszú fogókkal, Rákokkal forgatják a nehéz anyagot, hengereltre irányítják az acélt. A levegő fojtott, forró, s patakokban szakad az emberi testről a verejték ... Ebben a gigantikus csarnokban már nem kísért a múlt; a levegő friss, egészséges, ember alig látható, csak néha tűnik fel egy-egy munkaruhás férfi vagy nő. A hengerek előtt nincsenek hengerészek. Gépek, automaták, félautomaták végzik a munkát, s akik megszabják az anyag útját, a hengerek, a görgők munkáját, ott ülnek a hengersor melletti üvegfalú fülkékben. Előttük műszerek, kapcsolók s az üvegfal mögött ülő barna hajkoronájú lány, a napégeíte arcú férfi, játékosnak tűnő mozdulatokkal parancsol az izzó fémcsíkoknak, a görgőknek, a hengereknek. A főművezető is, és akivel csak beszéltünk, mindenki elmondja: — Nagyon szeretünk itt dolgozni. A középhengersor dolgozóinak többsége a régi típusú hengerdéknekre az utóbbi két évben nem volt példa. — Éspedig? — Az elmúlt években a 80-as, a 100-as U-vasból 500 tonna volt a napi eredmény. Április 21-én meglepően nagy: 615, 22-én 569. 24-én 571 tonnás eredményt értünk el. A többszázméter hosszú csarnok dili oldala. ben kezdte vagy folytatta munkáséletét. Kalló a finomhengerműből jött ide, s ugyanott volt hengerész Kalló István előhcngerfsz a munkapadon míretellonfirzést végez. Nagyon ügyelnek a selejtmentes termelésre. ■f •— Ugy-e nagyon szép munka fo- Hamzsók István művezető. A kiké- lyik itt? szítőüzem vezetője — Bóta László A középhengersor főművezetőjé- elvtárs — nagy darab, nagybajszú, nek, Bóta János elvtársnak szavai ízesen beszélő ember, a borsodná- rezzentenek fel nézelődésemből. dasdi gyárat cserélte fel a diósgyőriEgymiSIso forint értékű festék terven felül Borsod megye új vegyipari létesítményében, a Tiszavidéki Lakkfesték és Műgyantagyárban január első napjaiban kezdték meg az üzemszerű termelést. Az évi 6 ezer tonna színes és fehér zománcfestéket gyártó üzemben nagyobbrészt fiatal műszakiak és munkások dolgoznak. Közös összefogásuk eredménye, hogy a tervezettnél gyorsabban fejlődött fel üzemük. Az első negyedévi jó munka után a dolgozók vállalták, hogy május 1 tiszteletére az év második három hónapjában terven felül 5 millió Ft értékű festéket adnak a kereskedelemnek és felkészülnek az exportigények kielégítésére. A nagyobbrészt fclautomatizált berendezésekkel felszerelt gyárba* az ipari vállalatok részére már minden színben készítenek szintetikus zománcokat és megkapták az általuk kikísérletezett műanyag falfesték gyártási engedélyét is. A hazai nyersanyagból készülő „Valkid” elnevezésű műanyag falfesték iránt, — amely falra, fára és fémre egyaránt használható —, máris nagy az érdeklődés. Az új gyár dolgozói a május 1 tiszteletére indult versenyben is igen szép eredménnyel dicsekedhetnek. Áprilisban, szombat reggelig terven felül csaknem egymillió forint értékű festéket adtak a kereskedelemnek. — A brigádok közül melyik érte el a legjobb eredményt? — Van egy 28 tagú brigádunk. Szabó Tibor, egy 30 év körüli fiatal ember a vezetője. Szocialista brigád akar lenni a csoport Nos, ez a kollektíva 24-én műszakrekordot ért el, 259 tonna anyagot hengerelt. Remekül dolgoznak a fiúk. No, írja csak oda, a többi is megállja a helyét Az ünnep előtt sok szó esett má jus 1-ről. Itt-ott arról is beszéltek, milyen volt a régi május 1-e. Bóta János (akinek minden vágya az volt, hogy bárcsak május 1-re megvásárolhatná személykocsiját) így beszélt: — Valamikor Balaton községből a hegyen, erdőn keresztül vezető úton gyalog jártam sokadmagammal Bor- sodnádasdra dolgozni. Amikor a délutános műszak hazafelé igyekezett — a csendőrök a fák mögött megbújva hallgatták, ki mit mond s másnap már behívták az őrsre... a többit már sejti. Az emberek inkább a máról beszélnek, hogy vonulnak fel, ki mivel tölti az ünnepet. Simon László szak- szervezeti titkár így beszélt a készülődésről. — A mi üzemünkben is hagyomány már, hogy a családtagokkal együtt vonulunk fel. A gyerekek már jóelőre faggatják apjukat: „Apu, elviszel magaddal?” A válasz legtöbbször ez: „Igen, ha jól viseled magad, mert ott akárki nem vonulhat fel.” Aztán újabb kérdés: „Ugy-e apu, nekem is szerzel kis zászlót?” Egyszóval nagy a készülődés. Az üzem, a gyermekek számára luftballonokat vásárol, de színessé akarjuk tenni a felvonulást mással is. Létrehozunk ritmus-brigádokat, a lányok meg népi viseletben vonulnak fel, hogy ez a nap kedves, tarka, vidám, jókedvvel telített örömünnep legyen. A beszélgetésnek vége szakad. Egy darabig még állok a hídon, hallgatom a gépek, a hengerek, a görgők egyenletes zúgását, s mintha azt vélném hallani a munka ritmusából: ünnep-re készü-lünk... ünnepre készü-lünk. Csorba Barnabás Foto: Szegedi László ö a emlékezetem nem csal, most hallottam életemben először a Zöld-Verébről. S hogy a hozzá kapcsolódó helységek neve is olyan érdekes-furcsa csengésű, egy pillanatra valahogyan a messzi múltból előbukkanó mesék színesszőttese ho- málylott elém. Mert a Zöld-Veréb egy helyiség neve, régi, harcos múltú helyiségé. Ott foglal el alig száz négyzetméternyi helyet a Kerekdomb aljában, ahol aprócska völgykatlant zár védőn körül a Bükk lomhán emelkedő, erdőborította nyúlványa. Találkozóhely volt itt valaha, soksok gyárimunkás találkozásáé. Esz- tendőről-esztendőre itt jöttek össze száz meg ezerszámra, ünnepelni a munkások akkor tiltott ünnepét, május első napját. Szépen vasalt, friss- fehér ingben gyülekeztek, egyenként szállingózva, kerülő utakon, vérpiros szegfűjüket mellükre tűzve a Kerekdomb alján. Itt gyűjtötték egybe keserveiket, testvérien osztozva a terhen, erőt, bátorságot, ten- niakarást merítve az igaz szavakból. S ide hozta évről évre Jani bácsit — azazhogy Grestyák Jánost —, akkor még Janikát, kézenfogva eröska- rú édesapja okulni, megtanulni egymás becsülését segítését, látni a bajokat, a tennivalót és énekelni, teli tüdőből énekelni az Internacioná- lét, a munkások himnuszát... * Hírneves família a Grestyákéké. Vasgyár-, s most már országszerte ismerik nevüket. Anyakönyvük ösz- szeforrott az ó-gyár születésével, s a családi hagyományok legendába hajló elbeszéléseiben sem tudnának tán számot adni származásukról a gyár említése nélkül. Nemzedékről-nemze- dékre összeforrtak, együtt élnek, együtt lélegzenek vele. Nagyapáról apára, apáról fiúra, s fiúról unokára szállt a vasgyár, s a vasgyáriak sze- retete. Évtizedről-évtizedre magukénak tudják gondjait, bajait —, s több mint másfél évtizede — izomfeszítő, keblet dagasztó, s szívet őszinte örömmel dobogtató szép eredményeit... * Grestyák János országgyűlési képviselőről, a DIMÁVAG süllyesztékes kovácsműhelyének — helyesebben most már a melegüzemnek — fődiszpécseréről nem lehet és nem szabad írni anélkül, hogy családjáról, erről a szép számú famíliáról meg ne emlékezzen a krónikás, hogy ne emlékezzen meg nagyapjáról, apjáról — akik az ó-gyár — most már Lenin Kohászati Művek — munkásai voltak annak születése, s szinte már saját születésüktől kezdve is, hogy ne emlékezzen meg kilenc testvéréről, akiket becsületben, jobb, szebb élet reményében, s éppen ezért a céltudatosság szellemében nevelt édesapjuk. Karcsiról, aki most, már nem fiatal fejjel adta magát a tanulásnak, s aki most végzi a kohóipari technikumot. S Feriről, a DIMÁVAG KlSZ-titká- ráról, aki most, a mai ifjakba, ifjúmunkásokba plántálja a régi, harcos május elsejék szellemét, tanításait. S a többiről, fiúkról, lányokról egyként ... * Grestyák Jánosról, robosztus külseje után ítélve, senki sem hinné korát. 42 éves, de nyugodtan letagadhatna akár öt-hét évet is, nem lepődnének meg rajta. Erőteljes, szé- lesvállú, s kézfogásában is önkéntelen erőtmutató ember, aki mozdulataiban, tartásában, s modorában is az igaz, becsületes munkások öntudatát, erejének méltóságát viseli. Arca nyílt. Szavakra, pillantásokra rezdülni nem kényszerült. Feketébe hajló sötétbarna hajában csak halántéka körül csillan néhol egy-egy ezüstös szál, árulkodva a régi gondok felől. S a szeme! Beszédes, melegséget sugároz ez a barna szempár. Biztatást is, közvetlenséget. De a szeménél is beszédesebb a keze. A keze, amely örökké nyughatatlan, mozdulatlanságra nem tud kényszerülni, s ha már nem is a munkájával foglalatoskodik, formálja azt, ami eléje akad, papírt, cigarettát, vagy asztalrojtokat... Most valahogyan kissé zavarban is van. Nem szokta meg a mindenre kíváncsi újságíró-kérdéseket, hiszen csak másodszor „újságcikk-alany'’. Régi emlékekről, május elsejékről faggatgatom, azokról az időkről, amikor őt, a mostani fiatalok Jani bácsiját, még Janikámnak nevezték. — Sokkal, sokkal élőbbről kell kezdenem, mint a Zöld-Veréb. Oda már úgy jártunk apámmal, hogy én is értettem mindazt, ami köröttem zajlik. Akkor már megedsett Pereces. Ehhez tudni kell, hogy apámat, mivel a Vöröshadsereg katonája volt, nem vették vissza az ó-gyárba. 1922-ben — egy éves csehszlovákiai kényszerbújdosás után, — amikor én még csak három esztendős voltam, Perecesen, a bányánál helyezkedett el. Itt dolgozott tíz kerek esztendőt. S ezalatt az itteni bányászok megszervezése volt a fő feladat. .. Tehát, május 1. Apám Perecesen is magával vitt minden évben ünnepelni. Sokáig, mint aprócska gyermek, nem is nagyon értettem a szép ünnepségek lényegét. De egyszer, hirtelen döbbent belém a felismerés. Sok-sok évre visszamenően kezdtem látni, érezni rendkivüliségét. Ez 1931-ben történt... * Perecesen, a bányász-kolónia felett lévő erdőkben gyülekeztek a bányák munkásai május 1-én. Vigyázni kellett, ne tudják meg a kakastollasok, ne zavarják meg összejövetelüket az évtizedek óta tiltott munkásünnepen. Korán reggel kezdődött a zarándoklás, egyenként, titokban kapaszkodtak fától-fáig fel a hegy oldalán. Az erdők között már gomblyukba került ' a vörös szekfű. A gyülekező helyen ünnepélyes komolysággal, s a szemekből tükröződő örömmel nyújtottak egymásnak kezet. Már valamennyien együtt voltak, s a nagyobb kenyérről, a magasabb bérről, az emberibb bánásmódról, az életről folyt szó, amikor egyszerre csendőrök törtettek elő az erdő fái mögül. Rettenetes volt. Ádáz verekedést kezdtek a kakastollasok. Vér serkent puskatusuk, s gumibotjuk nyomán. — Soha nem tudom elfelejteni. Az ünneplők között rettenetesen megverték egyik elvtársunkat, Szabó elvtársat. Vízvezeték szerelő volt. Meghalt. Belehalt sérüléseibe... Ez történt 1931 május 1-én. — Ezért van talán, hogy minden május első napján elérzékenyülök egy kicsit. Fáj a visszaemlékezés ezekre a borzalmakba hajló és mégis szép, erőt adó, erőt mutató élményekre. És valahogy érthetetlen előttem, miért van az, hogy néhány fiatal nem érzi át, nem érti meg a régvolt május elsejék nagyszerűségét, jellemformáló iránymutatását, hogy nekünk, akkori munkásfiataloknak megszabták, megpecsételték sorsunk, életünk további fordulását a pirosszekfüs május elsejék. S talán én is ennek köszönhettem, hogy most immáron harmadszor ünneplem a munkásmozgalom harcos múltját elevenítő május 1-et, mint országgyűlési képviselő ... * Mert ez volt Grestyák János életének talán legmeghatóbb, legörömtelibb eseménye. — Nem készültem rá. Nem vártam. Nem is gondoltam, hogy engem is országgyűlési képviselőnek választanak 1958-ban. Valahogyan nem is tudtam volna elképzelni ezt a tisztességet magamnak. Munkatársaim azonban, akikkel évtizedek óta együtt dolgoztam itt, az új-gyár süllyesztékes kovácsműhelyében, úgy gondolták, hogy megérdemlem bizalmukat. És ez olyan rendkívüli érzéssel töltött el, hogy szinte felmérni sem tudtam az értékét... Az ó-gyárból származó Grestyá- kok egyik fia tehát most már nem a kolóniák fölötti erdőben számol be eredményről, gondról, problémáról munkatársainak. A Zöld-Veréb már csak erőt merítő emlék marad. S amikor ott áll az ország szívében, a parlamenti gyülekezet előtt, fülében visszacsendül munkatársainak szava: — Ezt mondd el helyettünk Janikám, — Jani bácsi... Radványi Éva Több új létesítmény kerül átadásra Edelénrben Gazdag programot ígér az idei május elseje az edelényi dolgozóknak. Ezen a napon adják át ugyanis a község átalakított szélesvásznú filmszínházát, és a „borsodi” kerület új művelődési otthonát. (Borsod ezelőtt külön igazgatási helység volt, ma Edelény egyik kerülete.) Ugyancsak ezen a napon kerül átadásra az új korszerű autóbusz váróterem is. A fenti új létesítmények ünnepélyes avatásán kívül még az edelényi úttörők egyenruhás felvonulása fog élményt nyújtani az ünneplő edelé- nyieknek. Majd az egykori Cobur- gok kastélyának gyönyörű parkjában ünnepi nagygyűlésen tesznek hitet a szocialista rendszer mellett az ede- lényiek és ünnepük meg a 17-ik szabad május elsejét. Harpitai József, Edelény
