Észak-Magyarország, 1961. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-27 / 23. szám

ÉSZAKM AGY AROTtSZ AG Péntek, 1961. január 27. Kennedy sajtóértekezleten nyilatkozott toisfi tonlos iíül- és belpolltikal kérdésről Washington'. (MTI) Kennedy, az Egj-esült Államok új elnöke szerdán este tartotta első saj tóértekezletét a Fehér Háziban, sajtóértekezletet az összes nagyobb amerikai rádió- és televízióállomások is közvetítették. 4 Az elnök bejelentette, hogy a Szov­jetunió szabadonbocsátotta az RB-47 mintájú amerikai repülőgép két pi­lótáját, s azok a csütörtöki nap fo­lyamán hazaérkeznek az Egyesült Ál­lamokba. Hozzátette: az Egyesült Államok kormánya úgy véli, hogy a Szovjetuniónak ez a lépese egész sor komoly akadályt kiküszöböl a szovjet— amerikai kapcsolatok útjábal. A Szovjetunió területe fölött vég­zett amerikai kémrepülésekről fel­tett kérdésekre válaszolva Kennedy kijelentette: „parancsot adott, hogy ne foly­tassák a május elseje után fel­függesztett U—2-es felderítő re­püléseket”. Foglalkozott Kennedy a három­hatalmi genfi atomértekezlet kérdé­sével és bejelentette, „az Egyesült Államok tanácskozásokat folytat más kormányokkal és javasolja, halasz- szák március végére az atomfegyver­kísérletek megszüntetéséről tárgyaló genfi értekezlet folytatását”. (Mint ismeretes, a genfi atomértekezlet de­cember 5-én tartotta utolsó ülését és a tervek szerint február 7-cn folytat­ná munkáját). Kennedy kijelentette, hogy kormánya „nagy fontosságot tulajdonit az atomfegyverkísérletek megszüntetésének és ezért bizonyos időre van szüksége ahhoz, hogy eb­ben a kérdésben kidolgozza állás­pontját”. Az elnök közölte, hogy John McCloknak, a leszerelési hiva­tal igazgatójának utasítására szak­értői bizottság alakult, amely „megvizsgálja az atomfegyverkí­sérletek megszüntetésének kér­désében elfoglalt korábbi ameri­kai álláspontot és javaslatokat tesz az új kormánynak”. Az elnök szerint „az általános le­szerelés kérdése nem olyan sürgős, mint az atomfegyverkísérletek meg­szüntetésének problémája”. Kennedy „nyugtalanítónak” mond­ta a laoszi helyzetet. Kijelentette, az Egyesült Államok „kívánsága az, hogy Laosz békében éljen, független, minden külső uralomtól mentes, el nem kötelezett ország legyen”. Ez­után azt ígérte, hogy kormánya ..eb­ben az értelemben fejti ki erőfeszí­téseit”. Kennedy ezután kijelentette, hogy ,,az Egyesült Államok ez idő szerint nem tervezi a diplomáciai kapcsola­tok újr f elvételét Kubával”. Az r’- A bejelentette, az Egy:sült Államok kormánya elhatározta, bogy lényegesen nö­veli a kongói éhezőknek nyúj­tandó segítségét. Élelmiszeríeleslegeiből kukoricát, rizst, tejkonzervet és más élelmisze­reket, továbbá vetőmagot szándéko­zik Kongóba küldeni. Ezekben az erőfeszítéseiben — mondotta — az Egyesült Államok együtt fog működ­ni az ENSZ-szel. Kennedy végül reményét fejezte ki, hogy az amerikai fizetési mérleg­ben mutatkozó nehézségek ellenére „lehetséges lesz fenntartani a dollár jelenlegi értékét”. Az elnök befejezésül néhány bel­politikai kérdésről szólott és beje­lentette, hogy hamarosan üzenetet? intéz a kongresszushoz a munkanél­küliek helyzetének javításáról. k új é nük személyesen fogadja a hazatérő két pilótát Pierre Salinger, a Fehér Ház sajtó­titkára csütörtökön bejelentette, hogy az RB—47-cs repülőgépnek a Szov­jetunió által szabadonbocsálott két* pilótája pénteken érkezik meg az} Andrews légitámaszpont repülőtere-} re. John Kennedy elnök személyesen* kívánja fogadni a két repülőt. Emlékezetes, hogy a szovjet kor­mány Julius 11-i jegyzéke, amely hí­rűi adta az RB—47-es incidensét, em­lítést tett a repülőgép személyzeté-; nek három tagjáról, akik nyomtala­nul eltűntek. A Reuter jelentése sze-; rint Oscar Goforthnak, az egyik el-} tűnt pilótának a felesége kijelentette:} ,.ba férjem meghalt, életem végéig} Eisenhower elnököt fogom vádolni”. } A Kennedy-korniány első hivatalos ülése Csütörtökön a Kennedy-kormány megtartotta első hivatalos üléséti Áz elnök folytatta a föhivatalok vezető tisztviselőinek kinevezésére tett ja­vaslatok vizsgálatát. Kennedy az ál­lamközi és külkereskedelmi bizottság és a nemzetközi együttműködési Hivatal vezető tisztviselőinek jelölé­sét hozta nyilvánosságra. Az utóbbi hivatal igazgatójává az 56 éves Henry Labouisse nevű ügyvédet nevezi ki. L abouisse személye azért érdekes, mert felesége Eve Curie, a Curic- házaspárnak, a rádium felfedezőinek; leánya és életrajzírója. (MTI) Meggy i I ko 11ák a Irasicia MRP algíri szervezetének elnökét Algír (MTI) Nyugati hírügynökségek jelentése szerint meggyilkolták Pierre Poppie ügyvédet, az MRP algíri szervezeté­nek elnökét. Holttestét egyik titkára találta meg irodájának várószobájá­ban. Közelebbi adatok még nincse­nek arról, ki követte el a gyilkossá­got. PÁRIZS. Párizsban nagy megdöb­benést keltett a liberális politikus­nak számító fiatal algíri ügyvéd, Pierre Poppie meggyilkolásának híre. Politikai körökben bizonyosra ve­szik, hogy az ügyvéd gyilkosát Algír ultrái sorában kell keresni. A közeli napokban kellett volna tanúskodnia párizsi hadbíróság előtt folyó nagy nerben, Poppie sokat tudott az 1960. januári lázadás hátteréről. Poppie az elmúlt évben számos Világszerte rokonszenvvel fogadták „Santa Marián“ történt eseményeket A hajó megjigyvlnli szerint Angola felé tart Az amerikai haditengerészet, Reu­ter- és AP-jelentés szerint, csütörtö­kön hajnalban bejelentette, hogy fel­derítő gépeinek pilótái Trinidadtól ÜOO mérföldre keletre, illetve a bra­zíliai Belem kikötővárostól 700 mér­földre északra látták a Santa Maria óceánjárót. Az egyik amerikai felde- rítögép pilótája rádióösszeköttetésbe lépptt Galvao kapitánnyal és felszó­lította öt, hogy a hajóval térjen vizz- sza Puerto Ricába. Gaívao közölte, hogy nem tesz elegei a felszólítás­nak. Hozzáfűzte azonban, hogy a hajó fedélzetén hajlandó Portugálián és Spanyolországon kívül bármely mág ország képviselőivel tárgyalásod kát kezdeni. Galvao ismételten leszö-~ gezte, hogy az utasokat és a 380 főnyi legénységet alkalmas kikötőben part- raszállitja. Az amerikai pilóták szerint a Santa Maria, a nyugat-afrikai Angola por­tugál gyarmat felé tart. ahol a 86 éves Galvao néhány évvel ezelőtt magas állást töltött be. A Reuter brazíliai tudósítása sze­rint Delgado tábornok, a portugál diktatórikus rendszer ellen küzdő erők vezetője kijelentette, hogy Gal­van csoportja az utolsó csepp véréig küzd, ha. erőszakkal akarnák feltar-j tózlatni a hajót. Minthogy a hajó a'< mienk, portugál területen vívandó' háborúról lenne szó — mondotta. ­A Szovjetszkaja Rosszija kommen-• tárt fűz a Santa Maria fedélzetén1 történt felkeléshez. Dadjanc, a lap' hírmagyarázója rámutat, hogy egycs'i nyugati, lapok a maguk módján ér-' tclmezik a nemzetközé jogot, s azt' írják, hogy a nemzetközi jog előírásai szerint a. tetten ért kalózokat mindem bíráskodás nélkül a hajó árbocára.'* kell felakasztani. Arról azonban e la-' polc hallgatnak — hangsúlyozza Dad-' janc—, hogy az ilyen kivégzésre'- éppen Salazar szolgált rá leginkább. Bármiljtvn politikai beállítottságú is legyen Galvao kapitány — fok dalia a hirmannarázó — a portugál óceán- 1 járó fedélzetén .történt, eseményeket v4.lágszerte milliók fogadták rokon- szenvvel. mint a tiltakozás megnyil­vánulását egy olyan embertelen és* aljas rendszer ellen, amely már* hosszú évek óta sújtja a portugál népet. AFP-jelentés szerint Alvaro Lins, Brazília volt lisszaboni nagykövete szerdán kijelentette, ha az Egyesült Államok és N agy-Brilannia kiszol­gáltatja a portugál hatóságoknak á bátor Galvao kapitányt, akkor nyil­vánosságra hozza a portugáliai és spanyolországi területen létesítendő katonai, támaszpontokra vonatkozó titkos amerikai terveket, amelyekről lisszaboni szolgálata idején szerzett tudomást. (MTI) fenyegető levelet kapott. Néhány hó-j napja plasztikbomba robbant la-j kása előtt. A francia közvéleményt rendkívül} nyugtalansággal tölti el, hogy a köz-} életben rémregénybe illő bűnesetek} ilyen sűrűn fordulhatnak elő. Szinte} mindennaposak a fasiszta terroristák} plasztikbombás merényletei Francia-} országban vagy Algéria nagyvárosai­ban. (MTI ) Hruac&ov üdvöslő táviratot iméselt Nehruhos Moszkva (TASZSZ) Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke az Indiai Köztársaság kikiáltásának. 11. évfor­dulója alkalmából üdvözlő táviratot intézett Nehru indiai miniszterel­nökhöz. Hruscsov. táviratában rámutat, hogy a szovjet emberek mélységes rokonszenvvel figyelik az indiai név békés építő munkáját. India — hangsúlyozta Hruscsov — méltó mó­don kiveszi részét a békéért, a le­szerelésért és a gyarmati rendszer measzünletéséért folyó harcból. Meggyőződésem — írja a szovjet kormányfő —, hogy a Szovjetunió és India baráti jóviszonya tovább fejlő­dik a két ország népei javára, az egyetemes béke érdekében. Brezsnyev, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke szintén táviratban köszöntötte Pray szád indiai elnököt. A szovjet ipar új nagy sikerei t Mindössze két esztendő telt el a nagyjelentőségű XXI. pártkong­resszus óta, s ez alatt az idő alatt új, nagy sikereket ért el a szovjet népgazdaság, a szovjet ipar. Most már a napnál is világosabb: a szov­jet ország dolgozói megvalósítják a XXI. pártkongresszus határoza­tait az ipar, a mezőgazdaság, a népgazdaság valamennyi területén. Kct esztendővel ezelőtt még akadtak — nem is kis számmal — nyugati politikusok, közgazdasági szakértők, akik mosolyogva, hitet­lenkedve olvasták a XXI. kongresszus által megjelölt célkitűzéseket, azt jósolva, hogy hét. év alatt a Szovjetunió nem lesz képes ilyen nagyarányú ipari fejlődésre. Az azóta eltelt, idő bebizonyította: a. Szovjetunió ipara minden területen és minden tekintetben eléri azo­kat a nagytávlatú célkitűzéseket, melyeket a XXI. kongresszus állí­tott az ország elé. A Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Központi Statisz­tikai Hivatal szerdán közölte, hogy a szovjet ipari termelés 1960-ban 10 százalékkal növekedett. Valamennyi szövetséges köztársaság telje­sítette ipari termelési tervét. A jelentés szerint a hétéves terv. első kél. esztendeje (1959—1960) alatt 22,1 százalékkal növekedett az ipari termelés az előirányzott 17 százalékkal szemben. E két év alatt terven felül 11,3 milliárd rubel ér­tékű terméket gyártott az ipar. A tervezettnél több acélt, kőolajat és villamosenergiát termeltek. A szovjet népgazdaság nagy győzelme ez, a kommunizmust építő szovjet nép határtalan akaratának sikereit mulatja, mely — minden bizonnyal — ráíagyasztja a mosolyt azokra a hitetlenkedő nyugati közgazdászokra, akik csak propagandának tekintették azokat a terve­ket, amelyeket a szovjet nép tűzött ki célul a békés gazdasági ver- j senyben. A jelentés sok más eredményről is számot ad. A dolgozók reál- jövedelme, egy lőre számítva, öt százalékkal gyarapodott 1959-hez ké­pest. Ez az öt százalék sokmillió rubelt jelent, s azt jelenti, egyre nő a szovjet dolgozók életszínvonala. Ugyanakkor valamennyi szovjet dolgozó áttért a hét-, illetve hatórás munkanai*ra. A szovjet dolgozók most átlagban hetenként 39,4 órát dolgoznak. Nos, mit szólnak ezekhez az eredményekhez a két esztendővel ezelőtt még gúnyolódó, hitetlenkedő nyugati közgazdászok, és a Sza­bad Európa nagyhangú kommentátorai? Tények ezek, melyeket a vi­lágsajtó is közöl, melyeket letagadni nem lehet. Nőtt az ország külkereskedelmi forgalma, 5 százalékkal haladta meg az 1957. évit. Ez is sokat mondó eredmény. Azt mutatja: a Szov­jetunió egyre több országba szállítja termékeit. Ipari gyártmányaival ma már versenyre kel a világpiacon bármelyik kapitalista állam ter­mékeivel. És nemcsak a termelékenység emelkedett, nőtt a műszaki színvonal a szovjet ipar minden területén. A világon kevés ország van, ahol ne ismernék a szovjet ipar gyártmányait, a híradástechnikai ipar­tól egészen a legfinomabb műszeriparig. Igen, a szovjet- ipar új, nagy sikerei ezek, melyek bizonyítják a szo­cialista társadalom erejét, a szocialista termelés felsőbbrendűségét, a szocialista ember alkotnivágyását, nem utolsó sorban azt, hogy a szovjet nép felsorakozott pártja, kormánya mellé, és következetesen megvalósítja azt a nagy, kommunizmust építő tervét:, melyet: a XXI. kongresszus a hétéves tervben jelölt meg az ipar, a mezőgazdaság, a kultúra minden ágában. Igen, ebben van a szovjet népgazdaság 1960. évi kimagasló terv­től teljesítésének, „titka”: a szovjet munkás tudatos tevékenységében, a békés jövőbe vetett hitében, s abban, hogy a nagy országban egyre több a mérnökök, technikusok száma, akik magas képzettséggel vesz­nek részt az ipar irányításában. Ezt mondta a most napvilágot látott jelentés is, amely szerint 1960-ban a közép- és főiskolák több mint. 820 ezer szakembert képeztek ki, közülük 117 ezer szerzett mérnöki okle­velet. Nagy távlatokat, szép holnapot, a kommunizmus előretörő diada­lát mutatják ezek-a számok,— a Szovjetunió ma már 216 millió lako­sának, az ipar 62 millió munkásának olyan eredményeit, melyek éke­sen példázzák: a békés gazdasági versenyben a szocialista tábor lesz a győztes. — szegedi —­**»♦♦♦♦*♦♦♦♦»♦»»♦»»**»»*»♦*♦»»»♦»*»»*»♦♦»«»»♦*♦* **♦**♦*♦♦♦♦*♦♦♦♦♦♦♦«**■» SifcrtáliOí létesítéséről, a munkásszállások kulturális helyzetéről és boitáfalakításokról tárgyalt a miskolci városi tanács végrehajtó bizottsága miskolci munkásszállások kulturális helyzetéről, amelynek további javí­tására fontos intézkedéseket tartal­mazó határozatot is hozott. Végül az erre az évre betervezett boltát­alakítások engedélyezését tárgyalta a végrehajtó bizottság. A sátortábor létesítéséről mai lap­számunk sportrovatában számiunk be, a munkásszállások kulturális életének ismertetésére a későbbiek­ben térünk részletesebben vissza. A miskolci városi tanács végre­hajtó bizottsága 26-án, csütörtökön délelőtt ülést tartott, amelyen meg­hallgatta és megvitatta az elnöki jelentést a végrehajtó bizottság jog­körében hozott elnöki döntésekről és a lejárt határidejű végrehajtó bi­zottsági határozatok végrehajtása-' ről, majd megvitatta a Balatonfeny- vesen létesítendő ifjúsági sátortábor kérdését. Ezt követően meghallgatta és megvitatta' a végrehajtó bizottság a művelődésügyi osztály jelentését a Zárszámadás — tanulságokkal A művelődési otthonban tartotta január 20-án zárszámadó közgyűlé­sét a garadnai Petőfi Termelőszövet­kezet. Itt volt az egész tagság, a tsz patronálói, vendégei, hogy Maros­völgyi János mezőgazdász előadásá­ban megismerjék a vezetőség beszá­molóját, az elmúlt gazdasági eszten­dő mérlegét, számvetését. A hallgatóság megelégedéssel vette tudomásul, hogy a mostoha időjárás — a kisebb-nagyobb belső hibák — ellenére a termelőszövetkezet tovább gyarapodott, erősödött. A Petőfi Ter­melőszövetkezet összes vagyona meg­haladja a 2 millió 600 ezer forintot. Az idei gyarapodás ebből mintegy 678’ezer forint. Tovább nőtt az ál­latállomány. A 102 férőhelyes istálló felépülésével biztos alapokat létesí­tett a termelőszövetkezet, 80 ezer he­lyett 90 ezer liter tejet fejtek a tehe­nészetben, s ezért az állam jelentős összeget engedett el a tsz hiteleiből. A beszámoló tanulságos volt, mert szépítgetés nélkül rámutatott az el­múlt gazdasági év hibáira, a vezetés gyengéire, a tagság fegyelmezettségé­ben található hiányosságokra. Ennek és az esős időszaknak aztán az lett a, következménye, hogy a tervezett munkaegységérték 28 forint néhány fillérre csökkent. Tavasszal a tagság szorgalommal látott munkához, mé­hecske módra, mint ahogy a beszá­moló jellemezte. Később tört meg az iparkodás. Marosvölgyi elvtárs sza­vai szerint Garadnán még nem volt olyan „úri” aratás, mint 1960-ban. Sokan reggel 8—9 órakor kezdtek a munkához, s két-három órás ebéd­idő után 6—7 óráig tartott. Sajnos ez ellen a vezetőség sem tudott ered­ményesen küzdeni, s emiatt jelentős szemveszteséggei kellett számolni a tsz-nek. A tsz valamennyi tagjának a szor­galmas, jó munkája kellett volna ah­hoz, hogy eredményesebben gazdál­kodjanak. hogy az időjárásból adódó hátrányokat ellensúlyozni lehessen. 'Némelyek azért maradtak távol a munkától — mint Kristóf János is, aki csak 23 munkaegységet teljesített 1960-ban —, mert arra számítottak, hogy a földjáradékból is gondtalanul meg lehet élni. A nők nagy része igen szorgalmas volt, sajnos azon­ban többen távolmaradtak a munká­ból, s a távolmaradók egy--része még 60 munkaegységet sem szerzett. Mi­vel kevés erő jutott a kapáláshoz, s a vezetőség sem intézkedett időben, így a kapásoknál jelentős volt a ter­méskiesés, ami a munkaegység-érték további csökkenéséhez vezetett. A munkaegység értékének csökke­nése másrészt abban keresendő, hogy több mint 8 ezer munkaegység­gel túllépték a tervezettet. Ez azért következett be, mert az esőzés miatt megszaporodtak a tennivalók, más­részt a tagság egy része, helytelenül, úgy látta: „ha sok munkaegységet írnak, több lesz a jövedelem”. A zár­számadás is bizonyította ennek a fel­fogásnak a helytelenségét, ugyanis a túllépés a munkaegység -rtékének csökkenéséi eredményezte. Ha nehéz is volt az elmúlt gazda­sági év, számos példa bizonyíthatja, hogy a munkában való helytállás meghozta gyümölcseit a szorgalmas tsz-tagok számára. Barna József ál­latgondozó egész évi jövedelme 18 ezer 741 forint volt, ami több mint 1500 forintos havi átlagjövedelemnek felel meg. Ferencz István csak tíz hónapot dolgozott az elmúlt gazda­sági évben, az egy hónapra eső ke­resete mégis meghaladta az 1100 fo­rintot. Az említett jövedelmek ter­mészetesen nem tartalmazzák a ház­táji gazdaság jövedelemforrásait. Igen tanulságos volt az elmúlt: gaz­dasági esztendő a garadnai Petőfi Termelőszövetkezet számára. Újból bebizonyosodott, hogy a boldogulás alapja csakis a Jó munka, a szorga­lom, sz igyekezet lehet. A 28 forin­tos munkaegység nem szegheti ked­vét senkinek, mert a bekövetkezett terméskiesések ellenére !s tovább’ gyarapodott a termelőszövetkezet- Mint ahogy Székely Sándor elvtárs, az encsi járási tanács mezőgazdasági osztályvezetője mondotta: kialakult a tsz gazdálkodása, megvannak az alapjai az állattenyésztésnek, » nö­vénytermesztésnek, s erre építve, az, új gazdasági évben ki lehat; köszö­rülni a csorbát. Ehhez csupán az kell, hogy mindenki megértse: lelki­ismeretes munkát kíván a termelő­szövetkezet. A vita során helyesen említették a felszólaló tagok, hogy a vezetőségnek jobban össze kell fog­nia, jól kell megszervezniük a mun­kát, hogy időben végezni lehessen a soron következő feladatokkal. Az ál­lattenyésztésben elért eredmények további lehetőséget teremtenek a Pe­tőfi Tsz-nek. Ha tovább tudják tar­tani, illetve javítani az egy tehénre számított fejési átlagot, az állam újabb kedvezményekben, hitelelen­gedésben részesíti a tsz-t. Már most, az induló gazdasági év elején érde­mes erre gondolni. Ha mindenki egy akarattal azon lesz, hogy időben vé­gezzenek a kapásokkal, kevesebb szemveszteséggel takarítsák be a ga­bonát, időben kiássák a burgonyát, betakarítsák a takarmányt, nem kell munkaegység-csökkenéssel számolni, s a következő zárszámadáskor vas­tagabb lesz a boríték, mint most. G. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom