Észak-Magyarország, 1960. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-09 / 264. szám

r BSíAKSACtAJIOHMAC, ,n Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján jogos büszkeséggel számolhatunk be arról, hogy népünk alkotó kedve egyre magasabbra ível Ünnepi gyűlé, Miskolcon Védnökség a vegyipar felett November 6-án este 6 órakor a Bartók Béla Művelődési Ház gyönyö­rűen feldíszített nagytermében ün­nepi gyűlésre jöttek össze a vasgyár munkásai, a város dolgozói, a párt-, állami, társadalmi szervek képviselői, hogy megemlékezzenek á Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 43. év­fordulójáról. A diszelnökség felett jelszó hirdette: „Dicsőség a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalomnak, amely új korszakot nyitott meg az emberiség történetében.” Az elnökségben helyet foglaltak többek között Prieszol József elvtárs. a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Kukucska János elvtárs, a megyei pártbizott­ság titkára, dr. Tóth István elvtárs a megyei tanács elnöke. Koval Pál elvtárs. a városi pártbizottság első titkára. Fekete László elvtárs. a vá­rosi tanács elnöke. Valkó Márton elvtárs, pártunk Központi Bizottságá­nak póttagja, a Lenin Kohászati Mű­vek igazgatója, Lendvai József elv­társ, a Belügyminisztérium Borsod megyei főosztályának vezetője. Gyön­gyösi István elvtárs, az SZMT vezető titkára. Csikós Istvánná elvtárs. a Nőtanács megyei titkára. Mandula Lajos elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa. Jákó Pál elvtárs. színművész, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója két részletet adott elő Vlagyimir Ma­jakovszkij: Csudajó című költemé­nyéből. majd Prieszol József elvtárs mondott elnöki megnyitót Prieszol elvtárs megnyitó beszéde Legközelebbi célként az áll előt­tünk, hogy sikerrel fejezzük be há­roméves térvünk utolsó negyedévét és ezáltal megalapozzuk az 1961-ben kezdődő második ötéves tervet. Ipa­runkat a második ötéves terv során, a szocialista tábor országai között ki­fejlődött tervszerű munkamegosztás figyelembevételével fejleszthetjük. Hazánk iparának szerkezetét úgy alakíthatjuk; hogy mindenekelőtt a tradíciókkal rendelkező, továbbá a sok kvalifikált munkát igénylő, ke­vésbé anyag- és energiaigényes gyárt­mányok termelését növeljük. Iparfejlesztési terveink szem előtt tartják azokat a szükség­leteket is. amelyeket a mező- gazdaság szocialista átalakítása támaszt. Brőteljesen fejlesztjük a gépgyártás­nak. a vegyiparnak, az építőiparnak « azokat az ágait is. amelyek a mező- 3 gazdaság számára termelnek. Az« előttünk álló időszak döntő feladata « a mezőgazdaság szocialista átalakító-3 sának fokozatos befejezése — a me- « zögazdaságt termelés fejlesztésével« egyidejűleg. \ Pártunk gazdasági politikájának ] lényegéhez tartozik, hogy a néngaz-j daság fejlődése együtt jár a dolgozói nép anyagi és kulturális színvonalé- j nak növelésével. Fontos dolog, hogy * mindenki megértse: j a további életszínvonal-emelke- j dés csak a népgazdaság fejlődé- J sével. a nemzeti jövedelem gyara- j Vitásával, fegyelmezett munkánál j lehetséges: az életszínvonal eme- \ lését a gyárakban és a földeken \ kell gazdaságilag megalapozni. « A dolgozó magyar néo számos ieíét « adta már a Nagy Októberi Szocialista' Forradalom eszméihez való törhetet-! len hűségének. Az októberi fórra- ■ dalom eszmél tökéletesen kifejezik a magvar munkások, narasztok. értel­miségiek érdekelt. A Nagy Október! Szocialista Forradalom út iát Járni egyet jelent a haladás, a felemelke­dés útjával. a szocializmus győzel­mével. és a béke ügyével hazánkban és az egész világon. Koval elvtárs ünnep! beszéde után Sosnvanin alezredes elvtárs. maid Jozet Gvoreczki elvtárs köszöntötte az ünneo! nagygyűlés résztvevőit. Az ünnep! gvűléet színvonalas mű­vész! műsor követte. A KISZ Központi Bizottsága határozatot hozott: védnök­séget vállal a vegyipar felett. Má­sodik ötéves tervünk egyik legna­gyobb feladata a vegyipar fejlesz­tése lesz. Az új létesítmények épí­tése és a meglévők kibővítése egy­aránt azt a célt szolgálja, hogy nö­vekedjék vegyiparunk termelése, a műtrágya, műanyag, festék stb. gyártása. Ez azonban rendkívül nagy feladatokat ró az egész nép­gazdaságra Egy behangolt, jól szervezett munkára lesz szükség, hogy a ter- valóra váljanak. Sok-sok gyár és*, er me lő üzem dolgozik azért, hogy a gépi és szállítási berende­zések határidőre, jó minőségben el­készüljenek. Dolgozóink látják, hogy egy-egy vállalat hibája miatt egész berendezések késhetnek el, ami által hiányt szenved a terme­lés. Az építőanyag- és építőipar magasfokú szervezettsége, a mun­kaerő biztosítóm jelentős erőfeszí­téseket követeLmeg. Végeredmény­ben szinte a sió szoros értelmében új gyárakat és városokat kell emel­ni. Mint annakidején a dunamenti dombos kukoricásokat, most a ti- szaszederkényi határ csendjét ve­rik fel a gépek és motorok zajával az építők. Itt épül most a vegyipar „Sztálinvárosa”. A Kommunista Ifjúsági Szövet­ség tagfai elhatározták, hogy segí­tik ezeket az építkezéseket. Az egész országot bejárja a hir, a ha­tározat. A fiatalok pedig eszterga- padok, satuk. szerelőállványok mellett állva, a földeken vagy a szállítógépeken úgy dolgoznak, hogy ne legyen fennakadás a vegy­ipari építkezéseknél. Sokhelyütt megkezdődik a tervezgetés: „Oda utazunk a születő városba, építe­ni”. Ifjúságunk példaképe, a leni­ni Komszomol már hősi tradíciók­kal rendelkezik e téren. Az Amur­parti hatalmas iparbázist például az ifjúság építette, legyőzve azo­kat a hatalmas akadályokat, ame­lyeket az áthatolhatatlannak látszó őserdő, az időjárási, közlekedési, ellátási nehézségek okoztak. Azon­ban felépült a város: Komszo- molszk. Hirdeti az ifjúság hősies, áldozatkész, harcos munkáját. E példát követve, a mi ifjúságunk is képes történelmi jelentőségű al­kotásokra. Közeleg a KISZ kongresszusa. A felkészülés nagy politikai mozgó­sító munkájában rendkívül jelen­tős a központi bizottságának ez a határozata, mert világos célt mutat az egész ifjúságnak, hogyan vehet részt az országépítés alkotó mun- .iájában. A második ötéves terv megvalósítása és ezen belül a vegyipar fejlesztése össz-népi ügy. A falu és a város, a munkásosztály és az egész dolgozó parasztság ügye. Éppen ezért, mindenkinek ki kell vennie részét a megvalósítás­ból A fiatalok védnökséget vállal- ** tak. Forró, elvtársi szeretet­tel köszöntjük őket ez alkalomból. A legmesszebbmenőkig segíteni és támogatni kell őket. hogy ez a véd­nökség sikeres legyen, hogy az új vegyipari gyárak homlokzatára fel­kerülő táblán ezt olvashassuk: „El­készült határidőre, jó minőségben, a kommunista fiatalok védnöksége alatt!...” Déri Ernő Megemlékezések a Hagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulójáról Wieszol eiviars meieg szavcuuuii méltatta az évforduló jelentőségét, rámutatott, hogy egész népünk meg­hajtja zászlóit Lenin emléke és Lenin hősei előtt, akik a föld egyhatodán kivívták a proletariátus hatalmát, leverve a cári kizsákmányoló ön­kényuralmat. Negyvenhárom év alatt* a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom győzelme óta a Szovjetunió­ban legyőzhetetlen erővé vált a munkásosztály hatalma. Azok a vi­lágformáló eszmék, amelyek Októ­bert győzelemre segítették, azóta már más országokban, hazánkban is győ­zelemre jutottak. Napjainkban pedig azoknak a hősies erőfeszítéseknek vagyunk tanúi, amelyek arra irányul­nak, hogy a gyarmati rabságban síny­lődő népek is lerázzák láncaikat, megszabaduljanak ki zsákmányol óik­tól. Meggyőződésűnk, hogy minden eddigi eredmény Október szüle­ménye, és tudjuk, hogy a további eredmények is csak ennek tala­ján érhetők el. Prieszol elvtárs üdvözölte a meg­jelent vendégeket, köztük az elnök­ségben helyettoglaló Jozef Gvoreczki elvtársat, a Kelet-Szlovákiai Megyei Tanács elnökhelyettesét, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagját és Sosnyanin alezredes elvtársat, a szov­jet hadsereg képviselőjét. Felkérte Koval Pál elvtársat, a városi párt­bizottság első titkárát ünnepi beszéde megtartására. Kovái Pál elvtárs ünnepi beszéde Kovái elvtárs ünnepi beszédének bevezető részében méltatta a Nagy Októberi Forradalom jelentőségét és részletesen rámutatott azokra a vi­lágtörténelmi jelentőségű változá­sokra. amelyek 43 év alatt a szovjet nép életében végbementek. Beszélt arról a világot formáló hatásról, amelyet Október győzelme és a szov­jet hatalom megerősödése jelent- ma jd rámutatott: a szocialista tábor Kosxorúxási ünnepségek Miskolcon A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 43. évfordulója alkalmából Miskolcon a párt-, állami és tömeg­szervezetek, az üzemek, intézmények vezetői, képviselői, Miskolc város la­kosai kegyelettel emlékeztek meg a hazánk felszabadításáért hősi halált halt szovjet katonákról, valamint az 1956-os ellenforradalom mártírjairóL Koszorúikat, a megemlékezés virá­gait helyezték el sírjaikon s a tiszte­letükre emelt emlékműveken. A koszorúzás! ünnepségek sorát november 5-én nyitották meg, ami­kor a szovjet hősi halottak sírhelyét keresték fel a területi pártszerveze­tek, kerületi tanácsok, tömegszerve­zetek, gazdasági szervek és intézmé­nyek képviselői. A négy diósgyőri nagyüzem veze­tői, dolgozói november 7-én reggel fél 9-kor ko6zorúzták meg Lenin elvtársnak a Lenin Kohászati Mű­vek előtt elhelyezett szobrát. Az Oprendek Sándor pártszerve­zet, a II. kerületi tanács, a II. kerü­leti üzemek, hivatalok és intézmé­nyek képviselői reggel 9 órakor he­lyezték el a megemlékezés virágait a pártszervezet előtt, a mártírok em­lékművénél A központi koszorúzás! ünnepséget délelőtt 10 órakor a Hősök terén tar­tották. A szovjet és a magyar Him­nusz elhangzása után a gyászinduló hangjai mellett Papp Károly elvtárs, a megyei pártbizottság titkára és Koval Pál elvtárs, a Miskolci Városi Pártbizottság első titkára helyezte el a megyei, illetve városi pártbizottság koszorúját az emlékművön. Dr. Tóth István elvtárs, a megyei tanács vb. elnöke és Fekete László elvtárs, a Miskolc Városi Tanács vb. elnöke a megye, illetve a város dolgozóinak nevében ko6zorúzta meg a Hősök emlékművét A Koszorúzás] ünnepségen a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság el­nöksége és az éppen Miskolcon tar­tózkodó hatvan tagú szovjet turista- csoport is az emlékműre helyezte a megemlékezés és a kegyelet virágait majd a tömegszervezetek, fegyveres; testületek vezetői, képviselői helyez-j ték az emlékműre koszorúikat. Azj ünnepség az Intemacionálé hangjai­val ért véget. PRAGA. Csehszlovákia zászlódísz- ! öltözött városaiban és falvaiban hétfőn nagygyűléseken és a szovjet hősi emlékműveknél rendezett ke­gyeleti ünnepségeken emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulójáról. Hétfőn délután a prágai óvárosi téren nagygyűlés volt, amelyen kö­zel negyedmillió fővárosi dolgozó vett részt SZÓFIA. Szófiában november 7- \ délelőtt többszázezer fővárosi dolgozó részvételével ünnepi felvo­nulást rendeztek. Ünnepi felvonulá­sok voltak Plovdivban, Várnában, Ruszeban és Bulgária más nagyobb városaiban is. KAIRO. A kairói sajtó élénken foglalkozik a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 43. évfordulójával. A kairói lapok szokásukhoz híven több antikolonialista anyagot adnak, részletesen ismertetik az afrikai or­szágok függetlenségi harcát BERLIN. A Német Demokratikus Köztársaság dolgozói november 7- én, a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 43. évfordulóján nagyszám­ban vettek részt a harcokban elesett szoVjet hősök síremlékeinek koszo­rúzás! ünnepségein. ULAN BATOR. A Mongol Nép- köztársaság minden részében nagy nemzetközi ünnepként ülték meg a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 43. évfordulóját. A Mongol Népköztársaság ünnepi díszbe öltözött. A fővárosban katonai díszszemlét tartottak és megrendez­ték az Ulan Bator-i lakosság szín­pompás felvonulását. PÁRIZS. A párizsi Pleyel-terem­ben vasárnap este ünnepelte a Fran- ia—Szovjet Társaság a Nagy Októ- >erí Szocialista Forradalom évfordu- óját René Capitant, volt miniszter, t társaság elnökségének tagja mél- atta az évforduló jelentőségét Fel- izólalt az ünnepségen Sz. Vinogra- iov, a Szovjetunió párizsi nagykö­LONDON. Anglia sok nagy váró- iában a dolgozók ünnepi gyűléseken emlékeztek meg a Nagy Október! Szocialista Forradalom 43. évfordu­lójáról. Pankracc-ban, London mun­káslakta kerületében Nagy-Britan- iia Kommunista Pártjának kerületi bizottsága rendezett nagygyűlést, imelyen P. Dutti a kommunista párt alelnöke mondott ünnepi be- izédet. (MTI) As angol hatóságok önkényes eljárása a DÍVSZ főtitkárával London (TASZSZ) Christian Échart, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkára az angol ifjúsági fesztiválbizottság meghívására Londonba érkezett, hogy részt vegyen a DÍVSZ 15. év­fordulójának tiszteletére rendezett ünnepségeken. Az angol hatóságok azonban megtiltott&k neki, hogy Angliában tartózkodjék és visszato- loncolták Párizsba. Az ifjúsági fesztiválbizottság eré­lyesen tiltakozott a hatóságok Önké­nye ellen. (MTI) Foreasztfrolt országaival együtt ünnepelnek mind­azok a népek, amelyek a közelmúlt- l ban szabadultaik fel a gyarmati el- i nyomás alól, vagy éppen most vívják i nemzeti függetlenségi harcukat. A I Nagy Októberi' Szocialista Forrada- í lom győzelme eredményeként kedve- « zőbb feltételei jöttek létre a függet- l lenségi harcoknak. Új lehetőségeket jelentett a Nagy i Októberi Szocialista Forradalom i a nemzeti felszabadító mozgalom ' számára azzal, hogy létrehozta azt a politikai, gazdasági és ka­tonai bázist, amelyre a szabad­ságukért küzdő népek igazságos harcukban mindig támaszkodhat­Ez az új korszak az elnyomott gyar­mati népek felszabadulásának kom is. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom nyitotta meg az imoeria- 1 izmus gyarmati rendszere válságá­nak korszakát, amely a második vi­lágháború után. elsősorban a Szov­jetunió győzelmeinek eredményeként, a gyarmati rendszer összeomlásának korszakához vezetett. Napjainkban a volt gyarmati népek a legfontosabb nemzetközi kérdésekben: a béke meg­őrzésében, az imperializmus tartalé­kából a szocializmus, a béke szövet­ségesévé lettek. Október magasztos eszméjének alapján valljuk, hogy a tartós béke biztosításának szerves és fontos része a gyarmati rendszer felszámolása. A világ haladó erőivel együtt örömmel tapasztalj ide. hogy szemünk láttára szabadulnak fel és születnek újjá, kelnek önálló életre azok a né­pek. amelyeket a gyarmatosítók szá­zadokon át téved tartottak az embe­riség fejlődésének nagy országút jó­tól. Koval elvtárs ünnep! beszéde to­vábbi részében rámutatott: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulóján jogos büszkeséggel szá­molhatunk be arról, hogy népünk te­remtő lelkesedése, alkotó kedve egy­re magasabbra ível. A magyar mun­kások. parasztok, értelmiségiek szün­telenül fdkozzák erőfeszítéseiket, hogy pártunk VTT. kongresszusa hatá­rozatainak megfelelően meggyorsít­hassuk hazánkban a szocializmus építését, és befejezzük a szocializmus alapjainak lerakását. Yiodorzászlít adományozlak a Magyar Néphadsereg legeredményesebben dolgozó KlSZ-szenrezeieiaek A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága ván- lorzászlót alapított a Magyar Nép- íadsereg legeredményesebben dol- {ozó KISZ-szervezetei részére. A zászlókat az 5079. számú alakulatnál. Comócsin Zoltán, az MSZMP Poli- ikai Bizottságának póttagja, a KISZ központi Bizottságának első titkára, i 6978. számú alakulatnál Pataki László, a KISZ Központi Bizottságá­lak titkára, a 2598. számú alakulat­tól pedig Nagy Richárd. a KISZ Bu­tapest! Bizottságának első titkára zom baton adta ót az alakulatok ilSZ-bézottságalnak. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom