Észak-Magyarország, 1960. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-09 / 213. szám

s

rútlenül picinek látszik. Távolabb Miskolc látképe bontakozik ki kormos, füstös háztetőivel, amelyek közül élénken piroslanak elő az újonnan épültek cserepei, s az új bérházak tiszta színei.

— Az ott a Selyemrét. Onnan is előbukkan — látja — az a három, még burkolatlan épület. Ennek a „testvérei. Valamivel idtbb azok az új épülettömbök, azok a sárga, piros és liláskék házak a Molinovszkij utcai szövetkezeti lakások. Rövidesen 208 lakás átadására kerül sor ott is... Azok is, valamennyi modemek lesznek. Az itteniektől talán annyiban különböznek, hogy ott beépített konyhabúfyrok, garderobe-s-ekré- r.yek is vannak... Aztán, hogy ha elfordulunk az Avas felé, szép- zöld hegyoldalt láthat. Persze ez a rész épületekben eléggé szegény. De talán csak néhány év kell hozzá, s az Avasnak ez a keleti oldala is beépítésre kerül. Már készülnek a tervek. Ez Miskolc távlati fejlesztésének egyik pontja...

Figyelünk lefelé. Csend burkol körül bennünket, s csak halk zsongásként ér ide, a házóriás legtetejére a város zaja.

<r. é.>

A Malinovszkf j utcai háromszög óriása

Miskolcon, a Molinovszkij utca és • Szilágyi Lajos utca torkolatánál valósággal háromszöget zárnak be azok a néhány évvel ezelőtt épült háromemeletes bérházak, amelyek több mint 500 családnak nyújtanak boldog otthont. S a háromszög csücskénél — nem oly régen — óriásként nyújtózkodik egy hatalmas — a háromemeleteseken felhőkarcolóként uralkodó —, úgynevezett toronyház. Nyolcemeleles magasságáról imponáló képet nyújt a budapesti országút felől érkezőknek, nagyvárosi jelleget kölcsönözve az egész környezetének. Magassága mellett színével is hivalkodva tűnik ki a többi, sárga háztömegből. Élesen, mélybordó- csillárrilássaX válik ki közülük.

Alig egy éve kezdték meg ennek a magas háznak az építését az É. M. 28-as Építőipari Vállalatnak dolgozói. Ma már csak az utolsó simítások hiányoznak. Magyar Sándor elvtárssal, a Miskolc Városi Tanács tervosztályának vezetőjével járjuk emeletről emeletre az épületóriást.

— Reméljük, rövidesen átadásra kerülhet. Jövendőbeli lakói birtokukba vehetik — mutat körül az első emeleten.

A folyosón asztalosok, festőle, szerelők dolgoznak. Egyikük a liftakna ajtaját keretezi. Az aknából villanyfény szűrődik, s halk zúgás visszhangzik belőle. Ajtajára bízvást felkerülhetne már a tábla: „A lift működik!” Csetlünk-botlunk a faforgácsok. festés után száradó radiátorok között. Hófehér ajtók, ablakkeretek, frissen rakott parketta, gyanta, olajfesték és mész-szag. Belépünk az egyik lakás tárt ajtaján.

— Ez egy háromszoba-hallos...

„Főúri" lakás. Tágas, világos szobák. nagy ablakok, hosszú széles balkonok, nagy konyha, fürdőszoba, garderobe.

— Valamennyi lakás központi-fü- téses lesz. A fürdőszobákba gázboy- Iért, a konyhákba pedig gáztűzhelyet szereltek. Szóval kényelmes otthont biztosit a majdani lakóknak.

— Hány lakásos ez az épület?

— Harmincegy. A lakásokon kívül, a földszinten egy orvosi rendelőt helyezünk el. Itt az egész bérházcsoport lakóinak egészségügyi ellátásáról gondoskodnak majd. Persze, erre most már igen nagy szükség is volt, hiszen a toronyház új lakóival együtt 550 családról van szó.

— S milyen nagyságú lakások épültek?

jűnk tovább? Érdemes felkapaszkodni az utolsó, a nyolcadik emeletre is. Gyönyörű a kilátás.

Indulunk tehát tovább. Lépcsőre lépcső, emeletről emeletre kapaszkodunk a szinte üvegburával boritó l lépcsöházban. Valósággal beleszédül az ember, ahogy végigpillant az elébe táruló mélységen. Alattunk a háromemeletes házak tömege valósze'Jőefik&Ly.ai mozaik

az elismerő oklevelet és a tetszetős

jelvényeket a hűséges munkáért.

Soltész József fáradt járással, bizonytalan léptekkel közeledik az emelvényhez. Káposzta Lajos elvtárs, az üzemi pártszervezet titkára siet a felvilágosítással.

— Sajnos, Soltész elvtárs rosszul lát. Valaha tehénpásztor volt, s egy akkoriban történt baleset nyomait viseli.

Máris ugrik valaki a hallgatóság köréből, hogy segíthessen neki és elsőként gratulálhasson szép kitüntetéséhez.

A harmincöt kitüntetés mellé Németh István elvtárs, az ünnepséget követő sétánkon, egyéb herbolyai „kincseket" is mutogat.

A művelődési park igazán gyönyörű. csillagba formált virágágyait. Üdévé, hangulatossá, kedvessé varázsolják a környéket, őket, a virágokat pedig Róth István parkőr gondos, féltő, óvó keze varázsolja ilyenné.

— Mintha saját gyermekei telnének — mondja Németh elvtárs. — — Május elsején többen egy-egy vörös szekfüt kaptak tőle kedves meglepetésül. (Vörös szekfű a gomblyukakban!. .. De sokféle módon került oda a tovatűnt évtizedek május elsejéin. Beh sokat is mesélhetnének! ...)

A felszabadultan, derűsen, megelégedetten ünneplő csoportokat is odahelyezzük a kincsek mellé.

És a kedves, bűbájos történeteket is, amelyekből szinte egyetlen percre sem fogy ki Németh elvtárs.

— Hallgassa csak!

— Egyik nyugdíjasunkkal — 1900 forintot kap havonta — úgyszólván minden reggel találkozom, ügy megy, nagybüszkén, két hatalmas bucival a hóna alatt. Járkál, mende- gél, sétálgat, közben jó nagyokat tépdes és falatozik a buciból.

— Hogy van, Marci bátyám? — kérdem.

— Hót láthatod, édes fiam ... Tengődök, vergődök, ott egye meg a feA színpadi emelvény előtti pádon egy gépkocsivezető „tengődik" éppen egy rántottcsirkével.

A büféknél összecsendülnek a színig telt söröskorsók. Isznak az emberek egymás egészségére, a sikeres évre és a békére.

Azóta már ismét csákányok csendülnek a kemény szénfalon, de én még mindig az egymás felé nyújtott poharak csendülését hallom. A szívélyesség, a bányász-szolidaritás, a kemény munkában és közös harcokban kivirágzott testvéri barátság zenéjét.

Talán ez menti ezt a kései beszáAz, hogy ez a muzsika, a mi szabadon alkotó rendünkben, szocialista világunkban most már szüntelenül szól, mint a szférák zenéje.

Sárközi Andor

Különös csengése, zenéje van a hegyek koszorújában megbúvó, szemérmesen rejtőzködő bányatelepülés nevének. A herbateát, meg a herbáriumot juttatja az ember eszébe. Aki egyszer arra járt, vagy hallott róla. megjegyzi a nevét. Ha gyógyító fűvel kúrálja magát, vagy szép virágokat présel növénygyűjtőjébe — eszébe jut.

Ha ritkán is van találkozásom a herbateával, vagy a herbáriummal, Herbolya neve gyakran bukkan fel emlékezetemben. Nem csupán a termelési híradások és tájékoztatósok, hanem sok esztendős, immár talán tíz éves megragadó, kedves élmény nem lanyhuló, nem gyöngülő fénye hozza elém.

Vidám tekintetű, játékos kedvű, ördöngősen ügyes, fiatal szovjet bányászt lótok. Vaszilij Kucsert. Csupa tettvógy, csupa segíteniakarás.- A Donbasz-kombájn kezelését mutatja be. Kezes bárány pompásan begyakorolt mozdulatai alatt a gép. Siklik, fut utasításaira a remek masina, és „vágja a rendet” a szénmeHerbolyót akkor kapta szárnyra a hír.

Kucser elvtárs, a Donbasz-kombájn mestere hazautazott, de a kis bányatelep „helyi konkrétum” maradt. Hiába húzta maga elé sűrű erdők rejtő, óvó függönyét, a figyelem, az érdeklődés reflektorai, amelyek ráirányultak, nem aludtak ki többé.

Hiszen figyelhetik, világíthatják szüntelenül. Több mint tiz eszendeje rendre teljesíti tervét. Megszokott dolog itt a bányásznapi ünnepi beszámolókban a százon felüli százalékszámok sorolása. így volt ez most a jubiláris bányásznapon is.

Zeller Vilmosnak, a Barcikai Bányák Vállalat üzemi bizottsága elnökének, az ünnepi szónoknak nem kellett halkitania, csöndesitenie szavát, amikor a tonnák alakulásáról adott számot. (Egyébként hiába is suttogott volna, a stentori erejű hangszóró úgy felerősített minden szót, hogy talán még a Borsodi Szén- bányászati Tröszt miskolci központjáig is elhallatszott.) Az első félévi eredmény 1960-ban így alakult: terv: 74 ezer tonna, teljesítés 81594 tonna. A bányásznap előtt több ízben túlszárnyalták a napi 12 ezer csille előirányzatot. Augusztusban újítási hónapot tartottak. Az eredmény: 50 újítási javaslat futott be. Több fizikai dolgozó is benyújtott egy-egy értékes, hasznosítható ötletet.

Tíz éve osztják Herbolyán is az áldozatkészség, a szorgalom, az értékes munka elismerését tükröző kitüntetéseket. Valamennyi bányász- napi ünnepség megszokott aktusa ez. A vissza-visszatérő mozzanat talán mechanikussá, únottá is válhatik.

De nem!... Szíves szó, örömteli taps kíséri annak a 35 dolgozónak útját, akik az emelvényre tartanak, hogy átvegyék a szép kitüntetéseket.

TITKOS SZEKTÁK BORSODBAN

BECSAPOTT EMBEREK

V.

AKI TÜZETESEN tanulmányozza Jehova tanúinak „munkásságát”, a szekta történetét, feltétlenül rájön, hogy többségükben elvakítbtt, a világ dolgaiban járatlan, . becsapott emberek, akik az évek során olyan egyoldalú — de tervszerű kiképzésben részesültek, hogy csak a szekta által hirdetett igékben hisznek fanatikusan. Gyenge Jellemű, gyenge akaratú emberek, akiknek látóköre leegyszerűsödött, s bármily témáról is essék szó, ők mindig oda lyukadnak ki, ami egész életükben őket foglalkoztatja: Armageddonhoz.

Köztudott, hogy a háború éveiben üldözték és deportálták a szekta tagjait, mert megtagadták a katonai szolgálatot. Nagyon sokat közülük éppen ezért ki is végeztek. A felszabadulás után előkerült néhány szek- tavezetö. s megkezdték a zilált sorok újrarendezését. A nagy világégésben sok ember meghasonlott. Jehova tanúi jó talajra találtak, s külföldről is korlátlanul özönlött a propagandaanyag. A hatást még fokozta a „szellemi táplálékhoz" mellékelt ruhaanyag, s élelemadomány. A szegény, s főleg az iskolázatlan, alacsony műveltségű emberek, akikhez egy-egy könyv eljutott, kezdetben talán hittek is. nem is az azokban leírtakban, de a szekta vezetői gondoskodtak róla. hogy akit egyszer kiszemeltek, azt be is hálózzák.

— HÁROM HÓNAPIG „kerülgettek" — meséli egy, azóta a szektától mór megvált ember. — Munkásszállóban laktam együtt egy jehovistá- val, akit a többiek egyébként kinevettek ezért. Kezdetben ugyan nem szimpatizáltam elveivel, de mint embert, a többiekkel szemben védelmeztem öt. Hálából egyszer egy könyvet adott. Értelmetlen zagyva- ság volt, de elolvastam. Hozott egy másikat, azt már visszautasítottam. Azonban annyit beszélt nekem a bűnös világ múlandóságáról. Jehova tanúinak fügefákkal teletűzdelt Éden-kertjéről. mígnem teljesen megszédített. Később már engem is beosztottak „házanként! bizonyság- tevésre”. Özd környékén végeztük ezt. Többször kellett egy-egy családot meglátogatnom, lehetőleg elmaradott embereket. A címet esetenként a körzetszolga adta meg. ö előre kipuhatolta, hol érhetünk el sikert. Az első látogatásnál az Amerikából érkezett propagandaanyaggal láttam el a ház lakóit. Ezután úgynevezett „utólátogatásra” mentem. Ilyenkor puhatoltam ki, mi a véleményük az átadott olvasnivalóról, s ha kedvezően alakult a helyzet, akkor harmadszor is meg kellett látogatnom őket egy kis közös bibliai tanulmányozásra. Most már az következett, hogy mint érdeklődőket, meghívtam őket a gyülekezetbe. Buzgóságom láttán a csoport és a

körzetszolga úgy döntöttek, hogy elérkezett az én „keresztelésem” napja is. Előre kitűzték a szertartás időpontját, amikor a többi hívövei együtt rám is sor került volna. Valósággal lázban égtem, ma mór nem is tudom, hogyan lehetett, de álmodoztam, izgultam, mint egy gyerek. Közben azonban megkaptam az értesítést, hogy Jelentkezzem a kiegészítő parancsnokságon a katonakönyvem átvétele miatt. Nem mentem. Közöltem, hogy Jehova szolgája vagyok. s a mi igéink ezt tiltják. Törvényellenes, alkotmányellenes cselekedet volt, természetes, hogy jogerősen elítéltek. A börtönben volt időm gondolkodni, rájöttem, milyen őrültséget követtem el. Kegyetlenül becsaptak engem Jehova tanúi, borsos árat fizettem, amiért bedőltem nekik. Mondhatom, persze, ennek a börtönbüntetésnek, az ott eltöltött időnek köszönhetem, hogy sikerült az életemet helyreigazítani. Addig nem igen olvastam, esetleg a jeho- vista könyveket. Itt aztán hozzájutottam más irodalomhoz is. Eleinte félve nyúltam hozzá, de Jókai, Mikszáth. Osztrovszkij. Solohov művei mindjobban magukkal ragadtak. Én voltam a börtönkönyvtár legaktívabb olvasója. Az építkezésen, ahol dolgoztam, szintén iól viselkedtem — szabadlábra engedtek. Soha többé nem tértem vissza a jehovistákhoz, s azért is mondom el most mindezt.

hogy mások is tanuljanak belőle. Ne higyjenek a külföldről irányított hazug mesének!

AKI EZT A TÖRTÉNETET elmondta, kérte, ne írjuk ki a nevét. Eleget tettünk a kérésének. Nemcsak ő, sokan mások is megválnak a szektától. A fanatikus körzetszolgák azonban igyekeznek bepótolni a „hiányt”. Mint megtudtuk, megyénk különböző területein aktív tevékenységbe kezdtek. Egyik ilyen buzgó körzetszolga Pongó Zoltán ricset lakos (egyébként az Ozdvidéki Szénbányászati Trösztnél dolgozik) augusztus első vasárnapján terjedelmes ke- resztségi beszédet tartott Riese és Cigánd között a Tisza partján. Családtagjainak mindenike tagja a szektának. Ebben a szellemben nevelték őt is, már kicsi gyermekkora óta. Tud írni, olvasni, de a jehovista könyveken kívül mást még nem igen olvasott. Amazokat viszont alaposan! S mert az így szerzett „hitbéli műveltsége” jó beszélő képességgel párosul, gyorsan haladt a ..ranglétrán”. Előbb prédikátor, aztán csoportszolga, majd pedig körzetszolga lett. Azt persze mondanunk sem kell talán, hogy a néphatalommal való szembekerülésért, a katonakönyv átvételének megtagadásáért ő is letöltötte börtönbüntetését ... Itt ismerkedett meg Török Salamonnal, aki azóta Nyugatra szökött. de szellemi „táplálékkal” rendszeresen ellátja volt rabtársát. Utóbb a „Türelmetlenség a gyengeség jele” — című zavaros értelmű brosúrát juttatta el hozzá. Iratai között egyébként egy ARC-rendszerű rejtjel-táblázatot is találtak, amely arra szolgál, hogy az egymás közti

levelezést lebonyolíthassák. Ezt egy Jáger Miklós nevű jehovistától kapta, aki azonban nem lehet valami nagyon „vallásos” ember, mert amikor sor aló került, jobbnak látta, ha mégis bevonul... Pongó persze nem foglalkozik az egyszerű emberekkeL Vannak erre érdemes aktívák. Pongó gyakorolja a „funkcióját”. Keresztel. mennyegzőt tart, temet és prédikál. Hetenként egyszer, amikor hazautazik munkahelyéről, „lelket önt" a csüggedőkbe. de ha éppen ke- zeügyébe kerül valami megtérítendő személy, nem szalasztja el az álltaimat.

HASONLÓKÉPPEN buzgólkodík Ároktőn Bodnár Géza körzetszolga, akit annakidején a börtönben gyúrtak Jehova tanújává. Parancsmegtagadásért került oda, s Hubicsák Zoltán. Pddlovics György (nevükkel később még találkozunk) addig beszéltek neki. amíg teljesen megszédítették. S ha már benne van — gondolja — akkor buzgólkodik is. Hogy ne legyen olyan feltűnő, jó messzire elment a mezőcsáti járásból. Zala megyében körzetszolgáskodott egy ideig, pontosabban addig, amíg újabb vétségért ismét börtönbe nem került. Szabadulása után Ároktőre tért vissza, s megkezdte a hittérítést. Azonban nem sok sikerrel. Ha akadtak is tudatlan emberek, akiket megszédített az armageddoni butaságokkal, többen voltaik a „kiszemeltek* között, akik kitették a szűrét.

önodvári Miklós (Folytatjuk.)

Elkészült

a sztálingrádi csata körképének vázlata

A sztálingrádi csata körképét a katonaművészek Grekov-studiójának kollektívája készíti. A körképet a Sztálingád közelében fekvő, legendás hírű Mamajev-kurganon állítják fel, ahonnan Csujkov tábornak 62. sz. hadserege a hosszú védelem után megkezdte támadását.

Befejezték a világ egyik legnagyobb történelmi vonatkozású festőművészeti alkotásának, a „Fasiszta német csapatok szétzúzása Sztálingrádnál" című grandiózus körkép vázlatait. A kórkép 16 méter magas, kerülete 120 méter hosszú lesz. Az előtérben a néző természetes nagyságú maketteket lát.

— A magasházban? Minden emeleten van egy háromszoba-hallos, egy kétszoba összkomfortos, egy garzonlakás és az úgynevezett nyaktagi részben — amely összeköti a magasházat a mellette lévő három- emeletessel — van egy kétszoba összkomfortos és egy egy szoba összkomfortos. Az épület nyolc emeletes, kilenc szintes, a nyaktagi rész pedig háromemeletes...

— Milyen munkálatok hiányoznak még ahhoz, hogy átadásra kerülhessen ez a ház?

— A gáz- és vízvezetékek beszerelése. Lent — ha kinéz az ablakon, láthatja, az ivóvíz- és a szennyvízcsatorna lerakása, a gázvezeték építése folyik. Ezekkel a munkálatokkal bizony késtek az illetékes vállalatok, de reméljük, hogy rövidesen elkészülnek ők is. Hátra van még a radiátorok felszerelése is. Persze ez már nem nagy munka. Amint látja, már lefestették, meg is száradtak, csak a beemelésre várnak ... Men-