Észak-Magyarország, 1960. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-03 / 182. szám
a ESZAKMAGYAKORSZAG Szerda, I960, augusztus S. 'A Pravda cikke a potsdami egyezmény aláírásának 15. évfordulója alkalmából A Pravda keddi száma szerkesztőségi cikket közölt a patsdami egyezmény aláírásának 15. évfordulója alkalmából. A Pravda rövid történelmi visszapillantás után hangsúlyozza, hogy a potsdami egyezményekkel a béke- szerető és demokratikus Németország megteremtésének elvéit fektették le és bár Nyugaton az azóta eltelt 15 év alatt mindent elkövettek, hogy a postdaml határozatokat „elavultnak’* tüntessék fel, jelentőségük korántsem szűnt meg, sőt ellen- kezőleg, napjainkban még csak fokozódott. A lap ezután elítéli a nyugati hatalmak politikáját, amely a potsdami egyezmény megsértésével elősegíti a militarizmus, a fasizmus újjáéledését Nyugat-Németországban, megakadályozza a békeszerződés megkötését a két német állammal, tartóssá Igyekszik tenni Németország kettéosztottságát és fenn akarja tartani a rendellenes nyugat-berlini helyzetet. A Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság és a többi szocialista ország fáradhatatlan harca a német békeszerződés megkötéséért korunk égető szükségletéből, a potsdami határozatok szelleméből fakad. E határozatok nagy és nemes célt tűztek ki. azt, hogy Németországot egyszer s mindenkorra békeszerető állammá kell tenni. Ezt a harcot végig küzdjük egészen a győzelmes befejezésig, bármilyen ellenállást tanúsítanak ezzel szemben a nemzetközi agresszív erők — írja végül a Pravda. Csehszlovák tiltakozó jegyzék az Egyesült Államokhoz Csehszlovákia washingtoni nagykövete 1960. április 12-i jegyzékében engedélyt kért az Egyesült Államok hatóságaitól, hogy Csehszlovákia betekintést nyerhessen a nyugat-berlini amerikai dokumentációs központ okmányaiba, amelyek a németországi náci uralom időszakára vonatkoznak. A kérelmet megelőzően az Egyesült Államok bonni nagy- követségének szóvivője oly értelemben nyilatkozott, hogy a dokumentációs központ nyitva áll a második világháborúban alakult Hitler-elle- nes koalíció minden tagja előtt. Az amerikai külügyminisztérium ennek ellenére május 20-i jegyzékében egyszerűen elutasította e jogos kérelmet. A csehszlovák < kormány hétfőn Jegyzékben tiltakozott a fenti eljárás ellen. Az augusztus 1-én az Egyesült Államok prágai ügyvivőjének átnyújtott jegyzék provokáció® eljárásnak minősíti ezt a magatartást és megállapítja, hogy az Egyesült Államok újból megsértette a náci bűnösök üldözéséről és megbüntetéséről kötött szövetséges egyezményt. Az Egyesült Államok politikája hozzájárult ahhoz, hogy ma is sok olyan náci bűnös tölt be Nyugat-Németországban vezető tisztséget, aki ma is a fasizmus. a nácizmus és a ' militarizmus elveit A tiltakozó jegyzék hangsúlyozza, a csehszlovák kormány továbbra is igényt tart arra, hogy betekinthessen a nád bűnösök üldözéséhez nélkülözhetetlenül szükséges okmányokba. (MTI) ra. — azt a meglepő kijelentést tette, hogy ..ezért az ENSZ hatáskörébe tartozik, szükséges-e a belga csapatok jelenléte Kongóban". A Reuter Teopoldvllléi tudósítója szerint valóban semmiféle Jele sincs annak, hogy a* belgák rövidesen ki akarnák vonni csapataikat Katangából. A tudósító bizonyos diplomáciai körök véleményét ismerteti, amely szerint a belgák szeretnének egy kompromisszumos megoldást elfogadtatni: ez lehetővé tenné; hogy a NATO „vállalja a felelősséget" a kongói belga támaszpontokért. Ezekben a körökben úgy vélik, még ha Belgium bele is egyezne csapatai kivonásának valamiféle „menetrendjébe*'. az utolsó belga katonák csak hónapok múlva távoznának Kongóból. Kongó népe azonban egyre gyakrabban és egyre hatékonyabban juttatja kifejezésre, hogy elegük volt a gyarmati imperializmusból. Mint az UJ-Kína jelenti, a leopold- Villei táviró és távbeszélő központnak ma ENSZ ellenőrzés alatt dolgozó kongói alkalmazottai sztrájkkal tiltakoznak az ellen, hogy 12 volt belga főnöküket vissza akarják helyezni tisztségükbe. Szintén n belga főnökök visszatérése ellen tiltakoztak a leopoldvillei kikötó kongói munkásai is. A katangai Ellsabethvilleből érkezett jelentés szerint a város kongói lakossága szombaton és vasárnap tomeggyűlé- sekkef és felvonulásokkal tiltakozott a belga megszállás és a belgákat kiszolgáló Csőmbe „miniszterelnök" árulása ellen. Az ENSZ rendfenntartó erók kongói parancsnokságának utasítására újabb csapatok érkeztek Kivu tartományba, hogy lefegyverezzék a kongói csapatokat. A kongói katonák vonakodnak átadni a fegyvereiket, ezért az ENSZ-parancsnok megtiltotta, hogy a kongói katonák fegyveresen kiléphessenek kaszárnyájukból, sőt Kivu területén a kongói rendőrök is csak fegyvertelenül teljesíthetnek őrszolgálatot. Stanleyvllleben, Oriente tartomány székhelyén a kongói katonák szintén vonakodtak megválni fegyvereiktől. mire az ENSZ-parancsnok elrendelte több katona letartóztatását. Ismeretes, hogy a kongói kormánv tagjai és Hammarskjöld ENSZ-főtit- kár között véleményeltérés van. Az UPI tudósítója úgy értesült, hogy a kongói kormány több tagja arra az Álláspontra helyezkedett, amennyiben az ENSZ-csapatok nem váltják fel hamarosan a belga csapatokat Katangában, a kongói ENSZ rendfenntartó csapatok tevékenységétől függetlenül, közvetlenül kémek segítséget az afrikai független országoktól. Csőmbe és a belgák katangai garázdálkodásával szemben. A munkáskerületek ellátásáért Jelentés érkezett A Diósgyőri *f Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat dolgozói a . Lenin . Kohászati Művek munkásainak felhívásához csatlakozva, alkotmányi versenyt indítanak. A diósgyőri gyárak, a diósgyőri, perecesi,. borosaknál és lyukói bányák dolgozói mind-mind a Diósgyőri Elelmlszerkiskereskedelmi Vállalat boltjaiban szerzik be napi szükségleteiket. Érhető tehát, hogy elsősorban ezt a vállalatot dicsérik, vagy bírálják a munkások. A vállalat dicséretére legyen mondva: egyre több az elismerés, mint a bírálat. Pedig nem kevesebb mint 50—60 ezer fogyasztónak kell eljuttatni a mindennapi kenyeret, tejet, húsárut, fűszert, csemegét és sok hefyen a zöldség-gyümölcsfélét is. Nem a kiváló vállalat cím elnyerése buzdítja a vállalat dolgozóit figyelmesebb munkára, nagyobb árubőségre. A fogyasztók igényeit kívánják elsősorban kielégíteni — Így náluk az elismerés csak másodrangú kérdés. Kétségtelen: manapság is hangzanak még el panaszok. Néhány hónappal ezelőtt például annyi ömlesztett és füstölt sajtot kapott a vállalat, hogy folyót lehetett volna vele re- keszteni. Ma csak az üzemi védőétel igényeket tudják úgy,, ahogy kielégíteni. Vagy ott van a fehérkenyér. Naponta mintegy 16 mázsa finom, fehér kenyeret kapnak, holott az igény 40 mázsa. Úgy látszik, az ipar és a kereskedelem vezető szervei a finom fehér kenyér forgálombahoza- talakor a fehér kenyérforgalom csökkentésével számoltak, azonban ez nem következett be, még több fehér kenyeret kérnek a fogyasztók. A diósgyőri dolgozók és bányászok gyakran szóváteszik: a boltokban kevés sör kapható, de esetenként hiányzik a polcokról az olcsó bor is. Helyes lenne, ha a felsőbb kereskedelmi vezetők figyelembe vennék a kohászok, vasmunkások, bányászok ilyenirányú igényeit is. A zöldscg-gyümolcsellátás — igaz. az utóbbi hónapokban sokat javult, mégis gyakori a panasz a késedelmes szállítások miatt A Lenin Kohászati Művek büféi sokkal több gyümölcsöt kérnek, mert a nehéz fizikai munkát végző emberek többet fogyasztanának. A Diósgyőri Élelmiszerklskeres** kedelmi Vállalat vezetői.örömmel számolnak be, hogy a nehézségek ellenére igen sok boltot korszerűsítettek az utóbbi évek folyamán. Ennek egyik mércéje a gépesítés. Az utóbbi háromnegyed év alatt mintegy 2 millió forint értékű hűtőgépet, vitrint juttattak el a munkáskerületek fűszer-, csemege-, hús- és tejboltjaiba. A vasgyári lakótelepi Irma utcán a közeljövőben megnyílik a korszerűsített, önkiszolgáló fűszer-, csemegebolt. Diósgyőrött, a Ságvári-tele- pen, közel 1 millió forintos költséggel, új önkiszolgáló boltot építenek. A második ötéves terv javaslatai már elkészültek. Úgyszólván egyetlen munkáskerület sincs, amely ne kapna új boltcgységet. Diósgyőrött a Berekalján új fűszer-, csemegeboltot létesítenek. A Lenin Kohászati Müvek irodaházával szemben, a gyári büfék megszüntetésével egyidöben új önkiszolgáló rendszerű fűszer-, csemege büfé-boltot létesítenek: A Komlóstetón, a Tatárdombon, a Ki- lián-lakótelepen, a Tátra utcai munkás bérházaknál, Felső-Hámorban, Lillafüreden, Diósgyőrött a Táncsics téren új boltokat nyitnak az elkövetkezendő öt év alatt. A vállalat vezetői: Cömöri Jenő igazgató. Fazekas József áruforgalmi osztályvezető. Kuncsik János, a pártszervezet titkára lelkesedve beszélnek a tervekről. Hozzáfűzik, hogy a tervek megvalósítása a vállalat dolgozóitól is függ. Remélik, ebben sem lesz fennakadás, mert a kereskedelem szocialista átalakulása egyre jobban érezhető a Diósgyőri Elelmiszerkiskereskedelmi Vállalatnál is. Az elmúlt félévben például a vállalatnál egyetlen olyan leltárhiány sem adódott, amely a népgazdaságot megkárosította volna. — Vannak-e kiváló boltok, kiváló kereskedelmi dolgozók a vállalatnál? Fazekas József és Kuncsik János elvtársak mosolyogva válaszolnak. — Nehéz a sok jó közül válogatni, de azért elismerendő a vasgyári 1. számú bolt dolgozóinak munkája Hölcz Kálmán és Nagy Miklós vezetése alatt. Pereces bányatelepen a 81. számú bolt dolgozói mindent megtesznek a bányászok Jobb ellátásáért Szilaj Béla boltvezető elvtárs már hosszú évek óta vezeti a lelkes kollektívát, s rájuk panaszt úgyszólván soha nem hallanak a vállalat vezetőt A 15. sz. vasgyári Tejcsárdában Sziklai Elemérné. Pásztor Istvánná és Lakatos Cyuláné nagyszerű munkát végeznek, jó forgalmat bonyolítanak le. A diósgyőri Táncsics téri 5. számú boltban Hegedűs Lajos, az 55. számú Márta-bányal boltban Ramecz Dénes vezetésével 'égyre nagyobb forgalmat bonyolítanak le a bolt dolgozót Külön elismerést érdemel a 62. számú tejbolt vezetője, Pásztor Istvánné, aki az elmúlt hónapban is rekordforgalmat — mintegy 86 ezer forintot ért el. í/árakoxással tekintenek a Diósgyőri Élelmiszer kiskereskedel- mi Vállalat dolgozói a kiváló vállalat cím odaítélése elé. Az első félévi eredmények biztatóak. Augusztus 20-i munkafelajánlásukban viszont már az újabb munkasikerekért, a fogyasztók jobb áruellátásáért, az udvariasabb kiszolgálásért indulnak csatába. Reméljük, ebben is győzedelmeskednek. Pán lory Alajos Megszűnt az árvízveszély Borsodban Borsod megyében megszűnt az árvízveszély. A kiöntött folyók vize rohamosan apad cs a 18 ezer hpld- nyi elöntött szántóföldről fokozatosan visszafíuzódik a víz. A forgalom a folyómenti országutakon már helyreállt, a községek között zavartalan a közlekedés. Az árvíz következtében több mint 170 családot ideiglenesen áttelepíteni, a családoknak nagyobb ré- visszatért otthonába. (MTI) kellett „Katanga kérdése nem a belgákra, hanem az afrikaiakra tartozó kérd4s. Belgu: Kongónak, mint egységes efe-zn: adott függetlenséget" — hangzott Wigny arcátlan válasza. A továbbiakban azt állította, hogy "-a belga csapatok Katangában — akárcsak Kongó többi részében — ..a bie- tonság fenntartása végett vannák jelen". Ezután — mintha az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem lenne két határozata Is, amely felszólítja Belgiumot kongói csapatainak kivonásáA belga kormány az utóbbi 24 órában újabb erőfeszítéseket tett kongói agressziójának folytatására. Mint ismeretes, Wigny belga külügyminiszter hétfőn villámlátogatást tett Párizsban. Couve De Murville francia külügyminiszternél. A Reuter tudósítójának jól tájékozott körökből szerzett értesülése szerint Couve de Murville biztosította látogatóját. Franciaország továbbra is támogatja Belgiumot kongói céljainak elérésében. Újságírók megkérdezték Wigny- tól „kivonja-e Belgium csapatait Katangából, ha erre felkérik"? A kongóiak sztrájkkal tiltakoznak a belgák visszatérése ellen Belgium a NATO kezére szeretné játszani a kongói támaszpontokat rendjét a mi rendszerünknek megfelelő, igazi szocialista rendként akafja feltüntetni, tudományellenes. s lényegében a marxista elmélet és gyakorlat ellen irányul. Milyen alapon beszélnek a teológusok a korai keresztényközösségek szocializmusáról? Úgy látszik, azon az alapon, hogy a közösségbe lépő személyeiknek le kellett mondaniuk kincseikről, s élelmüket, ruhájukat stb. meg kellett osztaniok a nyomorgókkal. Am innen még egyáltalán nem vonható le az a következtetés, hogy a szóban forgó esetben igazi szocializmussal van dolgunk. Arról van szó. hogy a korai kereszténység hirdetői általában elég közömbösek voltak a munka és termelési eszközök tulajdonának jellege iránt S ez nem véletlen. Az akkori idők termelése szükségképpen a munkaeszközök egyéni tulajdonához volt kötve (a parasztnak faekéje és egy darab földje, a cipésznek kalapácsa, kaptafája stb. volt). Ezt mindenki természetesnek, magától értetődőnek tekintette. Ezért a korai kereszténység egyszerűen nem is vethette fel a termelési eszközök köztulajdonba vételének kérdését (ami nélkül nincs és nem lehet szocializmus). A keresztény hithirdetők számára egyáltalán nem a magántulajdon birtoklása (vagy annak hiánya) volt a központi kérdés, hanem a magántulajdon által szerzett anyagi javak felhasználásának Jellege. A ke- rcszténység nem szállt síkra a magántulajdonosokkal szemben, ha az általuk felhalmozott kincseket „ésszerűen használták fel”: szétosztották a szegények között stb. Következésképpen a korai keresztény közösségek „szocializmusa” csupán a fogyasztásra terjedt ki. Nem érintette a legfontosabbat: a termelési eszközöket. Nem terjedt ki az anyag! javak elosztására sem, hiszen az Igazi szocializmus csupán a munka szerihti elosztást Ismeri el. a keresztény közösségekben v'szont minden anyagi értékeknek az emberek között való kiegyenlítésére vezetett. Ugyanekkor a javak szétosztását a szegénység. az aszketizmus. a verejtékezés stb. dicsőítésével összekapcsolva követelték, vagyis olyas tételekhez fűzték, amelyek elvben ellentétesek a szocialista tételekkel. Lényegében a korai keresnem léphetnek fel nyíltan a marxista eszmék ellen. Másrészt a szocialista életforma igen megnehezíti helyzetüket. Ezért egyes egyházi személyek igyekeznek megfelelő módon alkalmazkodni az új viszonyokhoz, nogy úgy mondjuk, a vallás szocializmusba való belenövésének politikáját folytatják, a vallás és a szocializmus szövetségének gondolatét hirdetik. Ám minden ilyen kísérlet már eleve kudarcra van kárhoztatva, mivel nincs még két olyan ellentétes dolog, mint a vallás tanítása és a szocialista elmélet. Volt-e szocializmus kétezer évvel ezelőtt ? Ismeretes, hogy a munka- és termelési eszközök társadalmasítása nélkül a szocializmus elképzelhetetlen. Viszont a társadalomtörténet elemzése bebizonyítja, hogy e társadalmasítás lehetőségei és feltételei nem mindig és nem mindenütt vannak meg, hanem csupán a kapitalizmusban Jelennek meg először. A társadalom fejlődésének ezen a fokán jelenik meg a gépi nagyipar, amely a dolgozók tömegeit a gyárakban tömöríti. A termelés kollektív jelleget ölt, a munka- és termelési eszközök pedig lényegében véve társadalmiakká válnak. A dolgoknak ez az objektive kialakuló helyzete teszi lehetővé a marxista párt vezette munkásosztálynak, hogy megszüntesse a magántulajdont, s a földet, a föld méhét, a gyárakat és üzemeket, a bányákat és az erőműveket stb. az egész társadalom közkincsévé tegye. Következésképpen a szocializmus és a kommunizmus nem jelenhetett meg a kapitalizmus kialakulása előtt Ezért minden olyan kísérlet amdy a korai keresztény közösségek társadalmi Manapság sok egyházi személy azt állítja, hogy a vallás elismerte a szocializmust eggyéol- vadt vele. Azt bizonygatják, hogy a vallásos ideológia lényegében és szellemében.;, szocialista! Szavaikot hallgatva kiderül, hogy a szocializmus első megjelenési formája az időszámításunk kezdetén kialakult korai egyházközösség. Igaz, később a kereszténység, mint ismeretes, a kizsékmányo- lókat szolgálta. Itt azonban állítólag nem magának a vallási tanításnak a jellegéről van sző. hanem arról, hogy egyesek a vallásos tanítás igazi lényegét tévesen magyarázták. Egye# hitszónokok szerint a kizsákmányoló osztályok megszüntetése segített a vallásnak abban, hogy megtisztuljon minden hordalékától és ismét visszanyerje a maga szociális lényegét Ennélfogva — mondják — a hívók éppen a tízparancsolattól („Ne lopj", „Szeresd felebarátodat”, stb.) vezettetve vesznek részt a kommunizmus építésében. Ezekre a megfontolásokra ma azért van szükségük a teológusoknak, hogy megindokolják a döntő következtetést: a szocialista társadalomban a vallás elleni harc értelmetlen, természetellenes, meddő. Ez a harc nem azért folyik, mert a vallásos ideológia és a tudományos szocializmus szöges és kibékíthetetlen ellentmondásban áll egymással, hanem azért, hogy mind az egyházi személyek, mind pedig a marxisták között komolytalan emberek vannak, akik ott is antagonizmust szítanak, ahol arra semmi szükség nincs. Ezekkel az emberekkel meg kell érttetnl eltévelyedésüket és hl- ; báikat, s máris bekövetkezik a vallásos és a szo- ; cialista tanítások egysége. Az imént ismertetett nézetek, amelyek a hí- ; vők körében széliében, hosszában elterjedtek, a ; győztes szocializmus és kommunizmus korszakára nézve Igen Jellemzőek. A vallás védelmezői már A tudomány és a vallás Az egyház ideológiája és a szocialista tanítás . Irta: L. T. Pincsuk Lőszerraktár ■ tenger fenekén A szovjet tengerészek a közel-! múltban a Fekete-tenger egyik öblé-J nek mélyén tüzérségi lövedékeket! fedeztek fel. A búvárok helyszíni! vizsgálata megállapította, hogy az! öböl vizében valóságos lőszerraktár! rejtőzik: több ezer tüzérségi löve-J dék és néhány repülőbomba heverj az öböl mélyén. A vizsgálat megál-J lapította, hogy a lövedékeket .a me-J nekülő fasiszta csapatok süllyesztet-J ték a tenger mélyébe. 1 Szovjet katonai búvárok egy cso-j portja ötven napos áldozatos mun-« kával tisztította meg az öböl vizét! a veszélyes lövedékektől. A búvárok] 8500 lövedéket és 18 repülőbombáti emeltek ki a tenger mélyéről (MTI)] Vaskohászatunk j túlteljesítette ! acélgyártás! tervét X KGM Vaskohászati Igazgatósa-; gáa kedden összegezték az iparág! júliusi eredményeit, s ebből kitűnik,; hogy' a múlt hónapban a vártnál! több acél és valamivel kevesebb! nyersvas készült. Az acélgyártás ! tervet négy százalékkal túlteljesítet-! te, míg a nyers vas gyártásában 2,7; százalékkal elmaradt az iparág.! aminek egyik oka a gyorsuló ózdi; rekonstrukció. A feldolgozó üzemek 3.6 százalékkal több hengereltárut kaptak júliusban a vaskohászattól a tervezett mennyiségnél. (MTI)