Észak-Magyarország, 1960. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-09 / 187. szám
lista brigád címet kétszeresen is elnyertek közül például Szász Ferenc tüzállóanyaggyári munkacsoportja félév alatt a selejt csökkentésével több mint 20 ezer forintot takarított meg. A brigád tagjai hat hónap alatt — a szakmai irodalmon kívül — 55 értékes szépirodalmi könyvet olvastak. Több mint egy éve baleset nem fordult elő náluk. Flóri István kilenctagú Qstkocsi- javító brigádja, amelyet szintén másodszor érdemesítettek a címre, havonta kettő helyett három Ustkocsi főjavítását végezte el. Mindegyikük résztvett valamilyen tanfolyamon, oktatáson. Az először kitüntetett Ujpál István 35 tagot számláló finomhengerész brigádja azonkívül, hogy selejt jét 2,5-ről 1,5 százalékra csökkentette, óránként egy tonnával több árut hengerelt. Munkájuk könnyítésére pedig négy újítási JavaflQtot tettek a félév alatt. A szocialista brigádverseny « évi új színfoltja, hogy a mozgalom kezdete óta elsőizbcn nól dolgozók munkacsoportja is megszerezte a kitüntető címei. Kiváló munkájával Tóth Károlynd nyolc tagú motortekercselő munkacsapata érdemesült a kitüntetésre. A női munkacsapat erénye, hogy kötelezettségének jelentékeny részét m megszabott időnél előbb végezte eL így például a finomhengermú drót- sori motorjának tekercselését lt nappal a határidő előtt fejezték be. kifogástalan minőségben. A társa« dalmi tulajdon fölött éberen örköd-» tek, hogy a rájuk, valamint a többiekre bízott értékes anyagokból a szükségesnél többet fel ne hasznátA brigádtagok között családias kapcsolat alakult ki nemcsak munkahelyükön, de az otthoni, a házi munkában Is önzetlenül segítik egymást. A szocialista munkabrigád-mo&i galom népszerűsítésére a gyér vezetősége elhatározta, hogy a brigádok életéről, munkájáról színes fény- képfelvételeket készíttet, s a felvételeket a gyár legforgalmasabb részein teszi ki közszemlére. A kitüntetetteknek az alkotmány ünnepén adják át az okleveleket. Egymillió forint a mezőcsáti boltok korszerűsítésére galom te javulnak, megszaporodnak az eredmények. Nem bővelkedünk alapvetően fontos nyersanyagokban, éppen ezért a meglévő készleteket okosan kell hasznosítanunk. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy ..mi tagja vagyunk a KGST-nek”. Igen. ez Igaz és nagyon sok szempontból ez segítséget jelent, az együttműködés gyümölcsözően hat a szocialista országok gazdaságéra. Ez azonban nem jelentheti, hogy mindent másoktól várjunk. A baráti országokban is annyi készlet áll rendelkezésre, amennyit ott a dolgozók megtermelnek. Helyettünk azonban nem dolgozhatnak. Végül pedig: az országok közötti kapcsolatban Is tervszerűség van. Nem lehet azt várni, hogy ha ml pazarlók vagyunk az anyaggal, vagy feléljük tartalékainkat, lesz majd ,,külföldi" anyag. „Lehetnek és vannak is területek, amelyeken szükség van a többet jelszó kiadására, de ezeken a területeken és mindenütt máshol is elsősorban a jobbat és gazdaságosabban, tcrmclikcngebben, céljierúbben jelszó tartalmának kell feltétlenül érvényesülnie" — mondotta MUnnich elvtárs. Vagyis elsösorbun a programszerüsé- get növeljük a kohászatban, a szén- bányászatban óvjuk a szén minőségét, a gépgyárakban készítsünk kevesebb anyagból modem — a külföldiekkel Is versenyképes — szerszámgépeket. A falun végbemenő JJJJJ változásnak ét a mezőgazdaság igen kapott az ülésszakon a mezőgazdaság szocialista átszervezése iái A beszámoló, a felszólalások, de meg az interpellációk is. a termelés színvonalának emelését hangsúlyozták. Ä beszámoló rámutatott, hogy „az átszervezés nem cél, csupán eszköz. Annak eszköze, hogy mezőgazdaságunk a nagyüzemi termeié« nagy lehetőségeit felhasználva többet termelJenT Sok tsz-ünk már az első évben is többet adott, mint az egyéni gazdaságok. Pedig még csak most kezdték a közös gazdálkodást. Ha a megszilárdítást eredményesen végzik, jól szervezik meg a gazdaságot, a tagok élnek a szövetkezeti demokrácia adta lehetőségekkel és alkalmazzák a termelés tudományos módszereit: többet termelnek. Ez pedig mind a tsz-tagság és családjaik, mind a bérből és fizetésből élők életszínvonalának emelését segiti elő. Mindannak alapján, hogy népünk jobban él, mint történelme során bármikor, látja, hogy a párt és a kormány helyes célokat tűz ki és következetesen munkálkodik ezek maradéktalan megvalósításán — tovább nótt és erősödött a bizalom és kapcsolat a dolgozók, a párt és a kormány között. Dolgozóink helyeslik, mert magukénak érzik ezt a politikát és szívesen dolgoznak megvalósításán. Ennek a növekvő, erősödő bizalomnak nagyon sok jele van. A három legfontosabbak egyike mégis: a felelősségérzet az ország, a nép Ügye iránt. Megyénk árvízsújtotta vidékein számtalan példát láttunk arra a hősies helytállásra, amit kommunisták. munkások, parasztok tanúsítottak a mentés során. S ez így van rendjén, természeti csapás esetén. Csak emberi humanitásról van szó? Nem! A dolgozó népet ért kárról, dolgos kezek munkájának védelméről. Lehet etrvéb Példákat Is felsorolni: a felelősségérzetet példázza a munkaverseny, a szocialista munka- brigádok mozgalma, a váro6 és falu közöt‘1 kapcsolat új formái és így tovább. Ün nettre "z ÚJ kenyér — immár ünnepre, hagyományos — ünnepire, a munkás-paraszt összefogás nagy demonstrációjára készül az ország. Számvetést is végzünk majd e napon, hogv helyileg . hol. milyen : eredményt értünk .el, és mik a to- ■ vább! feladataink. Ahogyan nz or- . szággyülés ülésszaka elvégezte ezt a . számvetést országosan, meg kell 1 majd tennünk helyileg is. hogy poe• tosan lássuk az eddig végzett mun• kát, meghatározzuk a tennivalókat. Befejezte tanácskozását ez országgyűlés. Egy-egy ülésszak mindig nagy érdeklődést vált ki, mégis, a mostani különösen nagy érdeklődésre tartott számot, mert a népgazdaság helyzetéről és a nemzetközi kérdésekről tárgyalt. A kormány másféléves munkájáról adott számot a Minisztertanács elnöke. Megnyugvással és örömmel olvastuk a beszámolót és a felszólalásokat, mert azok meggyfáén bizonyítják, hogy jó ütőn. helyes Irányba haladunk. Pártunk VII. kongresszusa útmutatásai alapján sikeresen valósítjuk meg a népgazdasági tervet, emelkedik a termelés és nő a fogyasztás. Megfelelő alapot teremtünk ötéves tervünknek. Űj „nagy” bejelentések nem hangzottak el. nem „kápráztatta" el a képviselőket a beszámoló te a vita. Mégis „nagy” kérdésekről volt szó: a dolgozó nép hősies munkájáról, eredményeiről, szépülő életéről — és persze gondjainkról. Mert MUnnich elvtáre beszámolójában mondotta: „Bizonyos értelemben még annak Is örülünk, ha olyan panaszokat hallunk, hogy nincs elég bútor, másfajta iparcikk, építőanyag, vágj' azt kérdezik a boltokban a vásárlók: jobb, drágább nincs? Annak világos bizonysága ez, hogy megnőttek az Igények és a dolgozóknak van pénzük Is ahhoz, hogy vásároljanak." Hány kapitalista ország miniszter- elnöke számolna be szívesen Ilyen .gondokról"! Ott azonban csak a kizsákmányoló kisebbségnek vannak ilyen ..gondjai", a nagy -tömegnek: a dolgozóknak csökken a reáljövedelme. De De is „menjünk" külföldi összehasonlításokért! Dolgozóink nagyon jól emlékeznek arra az időszakra — hiszen nem olyan régen . volt —. mikor a boltban a kérdés úgy hangzott, hogy „olcsóbb nincsen?" Akkor gond volt a napi betevő-falat. Egy munkúsasszony mondotta a minap: „Az én kis unokám több jóban részesül most naponta, mint amihez én évek alatt Jutottam gyermekkoromban.!' Nem volt ebben semmi irigység, sót! Örömteli büszkeség, hogy most Jobban élünk. Azon sopánkodott valaki, hogy Miskolcon még egy bútorüzlet nyilt, most már két helyen lehet .sorba- illni". Nem lehet ezt egyértelműen hibának felróni. Mert kevesebb a bútor. mint kellene, de nem elég csupán ezt az oldalát látni a dolognak. Van egy másik oldala is: akik ott sorba- állnak. tömött pénztárcákkal állnak A beszámoló rámutatott, hogy a még meglévő hiányosságok megszüntothetők. de „csak akkor lehet többet. Jobbat és olcsóbban vásárolni, ha többet te gazdaságosabban termelünk ...a magunk munkájával, erőfeszítéseivel kell megteremtenünk amire szükségünk van.” Ezt az álláspontot foglalta él már a VII. párt- kongresszus is. Üjra megismétli a beszámoló. és ezt még néhányszor cl kell mondani — mert vannak csodavárók. akik nem látják, be. hogy helyettük senki nem dolgozik —, ha nincs mit eladni, nincs mit vásárolni sem. Eladni — következésképpen vásárolni pedig — csak annyit lehet, amennyit termelünk. Ha egy vég szövetből ugyanannyi idő alatt több télikabátot készítenek, s ezek tetszetősebbek a régieknél: olcsóbb lesz a jobb téllkabót. Megoldható ez? Igen. műszaki vezetők és fizikai dolgozók közös munkájával ez elérhető. Igen ám. de nagyon sokféle ..télikabátot” gyártunk az országban, amelvre ÍEv. vagy úgy szüksége van a vásárlóiénak. Helyesen mutatta meg az ülésszak, hogy a termelés fokozása nem öncélú valami. -Ne azért növeljék a termeiért, hogy magasabb legyen a százalék. hanem magasabb legyen a termelési eredmény, hogy fokozni lehessen a fogyasztók ellátását Ha a dolgozók látják, hogy a takarékosság nemcsak a gazdasági vezető „vesszőparipája", nem csupán jelszó, ame- illik megvalósítani, hanem ebből nekik személy szerint is hasznuk van, egészen más tartalmat kap a mázVilág proletárjai egyesüljetek! fmummmsm A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA | Mar csak a tetőanyag hiányzik... Számvetés ...A..tarta|ombó.I._!._. Végállomás - Lipcse Miért sikoltozik a kis Orsolya...' 5. oldat.) Negyvenhárom munkacsapat nyerte el az idén a szocialista brigád címet N6I brigád is van már a kitüntetettek között Húszezer sertés hízik a Borsod megyei tsz-ekben I18 új kiváló dolgozó Borsodnádasdon Lemezgyárban j „Summásélet" címmel könyv jelent meg a matyó summások felszabadulás előtti életéről rendelkezésre áll a frissen elcsépelt árpa, egyre több süldőt állítanak be« s jelenleg közel 20 ezer sertés hízik a tsz-ek óljaiban. Az iparvidék húsellátását segíti • háztáji gazdaságokra megkötött ser» téshizlalási szerződés is. Ebben kft* lönösen Tiszakarád és Tisza tarjái» község tsz-parasztjal mutatnak pék dát. Ebben a két községben valamennyi tsz-tag a háztáji gazdaságában is kötött 2—3 darabra sertés* hizlalási szerződést. oorsoa megyenen nz men a réti* és az újonnan alakult tsz-ek kivétel nélkül kötöttek sertéshizlalási szerződést. A hagyományos sertéshlzlaló tájakon, mint például a Bodrogközben, a Tisza-menti községekben az idén a mangalicasertés mellett már megkezdték a törzskönyvezett fehér hússertés tenyésztését is. A tsz-ek az iparvidék ellátására eddig már több mint 5000 hízott sertést adtak le. Most, hogy a takarmánynehézségekkel küzdő új tsz-ekben is t övesdet, Szentistvánt és Tar dot if relszabadulás előtt a csillogó kül- szín mögött azonban mélységes nyo- norúság húzódott. Ez késztette . a tárom matyó község lakosságát a i zomszédos Bogács, Tibolddaróe« Ostoros dolgozóival együtt a iámnál munkára. Évente csaknem tíz* *zer földtelen szegényparaszt ván- torolt el hat hónapra ezekből a köz- légekből elsősorban a nagy dunántúli uradalmakba. A Borsod megyei Tanács müve lő- iésügyi osztálya, amely már eddin négy kötetben adta ki a megye las* tan eltűnő néprajzi értékelt, most btödik kötetben az egykori tűm- másélet hagyományairól közöl érdé* kés, már-már feledésbe merülő adó* tokát. A könyvet Koós Imre, ostorost születésű parasztember irta, aW több éven keresztül szintén summáé volt. A felszabadulás után a dióé* győri Lenin Kohászati Müvekbeií dolgozott, majd betegsége miatt nyugdíjazták. Most csaknem 200 ol* áalas kötetben irta meg a sommáséi et eddig ismeretlen részleteit; ' é summások meséit, népdalait, munka- viszonyát, ellátását, az elszerrődéeí és a keresményt A megyei tanács művelődésügyi osztálya által kiadott „Summáéit*?* című könyv érdekes dokumentuma * régi, embertelen életnek. „Matyőországnak" is nevezik Borsod megye népviseletéről és hímzéseiről hires három községét, MezőA Borsodnádasdl Lemezgyárban a termelési tanácskozások résztvevői az első félévi munka alapján 118 dolgozónak Ítélték oda a „Kiviiá dolgosó" címet. A kitüntetetlek között van Novák Pál hengerészbrigádja. amely a félévben 53 tonna alapanyagot takarított meg, a selejtet ' ÍJ százalékkal csökkentette, s henger tör és nélkül dolgozott. A brigád tíz tagja kapta meg a -Kiváló dolgozó” jelvényt és a két heti keresetnek megfelelő pénzjutalmat. A Novák-hrlgád 300 ezer forint megtakarj tássaMáru It a gyár első félévi tó rendszert, t ex idén még a háztartási boltot is felújítják, korszerűsítik. Jelentős 6tengek 1 millió forintot fordítanak az idén o mezőcséU üzletek és az 1. sz. vendéglő-étterem korszerűsítésére. Az étteremben, ahol gyakran tar» tanok rendezvényeket, táncos mulatságokat, külön helyiségbe kerül a söntés, felújítják az étterem parkettjét, az összes helyiségeket átfestik, fénycsővilágitást szerelnek fel, az ablakokra függöny kerül, de a vendéglő továbbra is III, osztályú áron árusít. Átalakítják a mezőcsáti cipőboltot is, ahol bevezetik az önkiválaszA Forró és Vidéke Vegyesipari Ktsx építi az abaújdevecserl Március Sl Tsz modern, 23 férőhelyes »ert*»fUautóját. Min« megtudtuk. rövid ídó alatt tetó alá hoznák a szorgalmas épttók, ha az illetékesek gyorsabban küldenek a fotóanyagokat. A megrendelőt már megkapta az illetékes szerv, de a faanyagot még mindig nem küldik, pedig a ts* nek nagy szüksége lenne már arra az Foto: Gólyáé Mihály Az Ózdi Kohászati Üzemekben az idén lényegesen fejlődött, erősödött a versengés a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért Ezt bizonyítja, hogy tavaly még 181 munkacsoport 2328 dolgozója pályázott a kitüntetésre. s közülük 28 brigád szerezte meg a címet Ez év első felében pedig 245 munkacsapat 2964 dolgozóval vett részt a versenyben. A napokban megtartott termelési tanácskozásokon — a félévi munkaeredmények alapján — 43 munkacsapatnak ítélték oda a szocialista brigád címet, köztük tizenkettőnek már másodízben. A kitüntetettek általános jellemzője, hogy termelési terveik rendszeres túlteljesítésén kívül, a jó gazda módjára takarékosan gazdálkodtak a rájuk bízott anyaggal s tervszerűen gondoskodtak Ismereteik gyarapításáról, műveltségük fokozásáról. A szóda-