Észak-Magyarország, 1960. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-27 / 176. szám

0 SaeriU, I960. Július TI. Uj szobor Miskolcon Rábeszélem a vén szeszélyest Amióta a pólyából kibújtam, az­óta ismerem. Akkor is öreg volt már, most még öregebb. Minden­nap beleütközöm. A rádióból meg éppenséggel mindenki ismeri. Na­ponta beszélnek róla. Minap reggel, hogy megláttam morcos ábrázatát, szóba elegyed­tem vele, imigyen: — Mondja, öregem, miért olyan .szeszélyes az utóbbi esztendőkben? Nem válaszolt mindjárt. Előbb morgott nagyot, dörgött magában, majd villantott egy cikrát. Azután válaszolt: — Mármint én? Hogy miért va­gyok szeszélyes? Hát azért, mert megromlottak az idegeim. — Ugyan mitől? Csak nem amo­lyan korral járó dolog, mint az asz- szonyoknál? — kockáztattam meg sunyitva. — Mitől, mitől? Attól, hogy az emberek egyebet sem tesznek, mint engem szidnak, ócsárolnak, sérte­getnek. Ha ilyen vagyok, az nem tetszik, ha olyan vagyok, az nem tetszik. Azt mondják, rossz vagyok, mindenkinek kellemetlenséget, kárt okozok. Szemembe vágják, hogy ilyen komisz, szeszélyes bolondot még nem láttak. . — Kik mondják ezt? Az öreg komor, felhős ábrázat- tal nézett rám, olyan . zokogásba kezdett, hogy könnyei csaknem dön­tötték a határt. Es úgy felelte: —• Kik? Kik? Hát majdnem min­Amikor felszáradtak a könnyei, hosszú magyarázatba kezdett. — Azt vetik szememre, hogy nem vagyok szabályos. Nézd, fiam, az emberek sem egyformán járnak. Egyik egyenes úton/a másik gör­bén. Egyik jól jár, a másik pórul­jár. Egyik túljár a másik eszén, a másik kijár' valami előnyt a maga számára. Vannak elöljárók és van­nak bejárónők. Vannak járdák és járványok, járások és járási szer­vek, vannak járt utak, amiket já­ratlanokért elkagynak. Járnak a gépek is. ha már bejáratták. Jár az óra és eljár az idő az elmaradók feje fölött. Jár a munkáért■ a fizet­sége az érdemekért a megbecsülés, az írónak a honorárium... — Nono, nono! — szakítottam félbe a bőbeszédű öreget —, nem tudom, hová akar kilyukadni ezzel a sok járással, de hadd emlékeztes­sem, hogy az öregeknek meg tisz­telet jár ki Megszűnt zokogni, kicsit felde­rült. Elmosolyodott a jó sző halla­tán. A felhők mögül áttört a nap­fény, kissé átmelengette a szőrme­pulóver alatt is didergő tágjaimat. Sőt, határozottan meleg levegő csa­pott meg. — Igen, igen, kijárna egy kis tisztelet — susogta langyos szellő kíséretében —, de ha engem, az öregek legöregebbjét folyton szid­nak az évek minden szakában, ne­vezhetem ezt tiszteletnek? Mert mondd, fiam, ki tudna itt eleget tenni minden kívánságnak! Van, aki télen meleget kíván, a síelők, a korcsolyázók meg pokolba kí­vánnak, ha a meleget óhajtóknak kedvezek. Van, aki nyáron pokoli hőségre vágyik, és van, aki nem bírja a 25 fokot. Egyik azért szid mert sok az eső, a másik azért át­koz, mert száraz a talaj. Baj, ha ha­vazik. baj. ha nincs hótakáró. MosI is mindenki engem cseptil — azt mondják, nem tudják, hogyan öl­tözködjenek —, mert nem vagyok szabályos, mert szeszélyes, mert rendkívüli vagyok. Dehát mondd fiam, mindenki modernkedhetik, csak nekem nem szabad? Miközben így háborog, sötét fel­hők borítják el a Napot, megdör­dül az ég. Ismét lehűl a levegő. — Ej, ej, öregapám, próbáljor, olyan modern lenni, hogy a több­ség igényéihez, kívánságaihoz iga­zodik. Meglátja, hogy fogják tisz­telni, dicsérni. Az egésznek a titka az, hogy nézzen néha bele a kalen­dáriumba, s ne felejtse el, hogy ai ősz nem júliusban, a tavasz nem januárban, a tél nem áprilisbar kezdődik. — Gondolod, fiam? — enyhül meg kissé, jniközben halványmelet áramlat terjedt szét a légben. — Én mondom, apus, rá se hede­ritsen a napfoltokra, kozmikus su­gárzásokra és más efféle módén befolyásokra. Higyje el, ha téléi lesz hideg és nyáron meleg; hí ősszel esik, télen havazik, s a ka­rácsonyt nem tévesztjük össze c húsvéttal, én is jobban fogom tisz­telni, mintha vénségére elkezd hét- venkedni és összekavarja mindéi számításunkat. Az üdülőkét, < sportolókét, a szurkolókét, a nyár vendéglőkét, a szabadtéri játék rendezőkét és közönségéét — min dent, mindent. # Kicsit gondolkozott, aztán derű sen mosolygott. A Nap melegen felragyogott. — Megpróbálom — fogadkozot az öreg. Minden rábeszélő képességemé latba vetettem, hogy az öreget be látásra bírjam. Mert bogaras vén ember már az én Időjárás barátom De azt hiszem, meggyőztem. Hí holnaptól már igazi nyár lesz, tes sék tudomásul venni, hogy az ne kém köszönhető. Augusztus elején érkezik a szovjet balettegyüttes hazánkba A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik kiemelkedő eseménye a moszkvai Sztanyiszlavszkij — Nycmoirovics Dancsenko Színház világhírű balett­együttesének vendégszereplése. A moszkvai művészek augusztus 6-án. 7-én. 9-én és 10-én Jeanne d'Arcról szóló három fel von ásos táncjátékot mutatnak majd be. J. V. IVIarkovics, bizonnyal szép kfli- Foto: Paez Pál Az NB III. Északkeleti csoport sorsolása csehi, Debr. EAC — Rudabánya* Debr. Építők — Debr. Honvéd, Eger — Gyöngyös, Kisvárda — Tiszalök* Miskolci MTE — Püspökladány. XI. forduló. Október 16. Rudabé- nya — Somsály, Egercsehi — Debr. Kinizsi, Rózsaszentmórton — Mis­kolci B., Püspökladány — Kisvárda« Tiszalök — Eger, Gyöngyös — Debr. Építők, Debr. Honvéd — Debr. EAC* Debr. Gördülő — Miskolci MTE. XII. fordaló. Október 23. Rózsa- szentmárton — Debr. Gördülő. Mis­kolci B. — Egercsehi, Debr. Kinizsi — Rudabánya, Somsály — Debr. Honvéd. Debr. EAC — Gyöngyös, Debr. Építők — Tiszalök, Eger — Püspökladány, Kisvárda — Miskolci MTE. Xm. forduló. Október 30. Ruda­bánya — Miskolci B., Egercsehi — Rózsaszentmárton, Miskolci MTE — Eger, Püspökladány —*Debr. Építők, Tiszalök — Debr. EAC, Gyöngyös — Somsály, Debr. Honvéd — Debr. Ki­nizsi, Debr. Gördülő — Kisvárda. XIV. forduló. November 6L Eger­csehi — Debr. Gördülő, Rózsaszent- márton — Rudabánya, Miskolci B. —• Debr. Honvéd, Debr. Kinizsi — Gyöngyös, Somsály — Tiszalök* Debr. EAC — Püspökladány, Debr. Építők — Miskolci MTE, Eger — Kisvárda. XV. forduló. November 13. Ruda­bánya — Egercsehi, Kisvárda — Debr. Építők, Miskolci MTE — Debr. EAC, Püspökladány — Somsály, Tiszalök — Debr. Kinizsi. Gyöngyös — Miskolci B., Debr. Honvéd — R6- zsaszentmárton, Debr. Gördülő — •Sporthírek — A ROMÁNIÁBAN megrend«- zett kajak-kenu verseny első napján a férfi kajak kettesek versenyében Márton—Hovanyecz (DVTK) kettős az erős mezőnyben a negyedik he­lyen végzett. — A BÁNYÁSZ-TOTÖ kupa va­sárnapi fordulójában a Putnoki Bá­nyász 3:1 arányban győzte le az Or­mosbányai Bányász együttesét, míg a másik találkozón a Somsályi Bá­nyász 5:l-re diadalmaskodott az NB III. újonca, a Rudabánya! Bányász csapata ellen. A második forduló u -n a Putnoki Bányász vezet 4 ponttal, 2. Ormosbánya 2 pont, 3. Somsály 2 pont, 4. Rudabánya pont nélkül. — AZ ÓZDI BIRKÓZÓK Is részt vettek ebben az esztendőben a bir­kózó Balaton-bajnokságban. Az óz­diak közül légsúlyban Szabó a har­madik, félnehézsúlyban Bodor a má­sodik helyen végzett. — MISKOLC VAROS férfi és nő! ifjúsági válogatott kézilabda csa­patai /részt vettek a Pécsett megren­dezett _hat város” tornáján. Mind a férfi, mind a női csapat a várakozá­son alul szerepeit. Borsod megyei festőművészek kiállítása chenyi u. 83. szám alatti boltja. Az ünnepi megnyitón Ondrejovics Fe­renc elvtárs, a Miskolc városi Ta­nács művelődésügyi osztályának he­lyettes vezetője mond beszédet. Július 29-én, pénteken délután nyí­lik meg a Képcsarnok Vállalat ren­dezésében a Borsod megyei festőmű­vészek kiállítása. A kiállítás helye a Képcsarnok Vállalat miskolci,! Szé­Kővel s®áss nerező a motocross bajnokságon ható Július 31-én a Bábonyibércen. A részvevők szombaton délelőtt és délután tartják edzéseiket. Érdekesség még, hogy országszerte is nagy érdeklődéssel várják a va­sárnapi összecsapást, s erre talán az a legjellemzőbb, hogy az ország kü­lönböző részeiből MHS túra-szakosz­tályok indítanak tura-versenyeket Miskolcra, hogy láthassák az orszá­gos bajnokság második futamának küzdelmeit. Simon, Berta—Bánfai, Simon—Ba­logh, Danyi—Kerti-pár. A legjobb fővárosi és vidéki ver­senyzők mellett indulnak majd a bajnokságon a miskolci versenyzők is. Reméljük, Jól fognak szerepelni. Nagy küzdelem, szép verseny vár­Hírt adtunk arról, hogy a Magyar Honvédelmi Sportszövetség Borsod megyei elnökségének motoros klubja vasárnap, július 31-én rendezi meg a Bábonyibércen a motocross orszá­gos bajnokság második fordulóját. A verseny rendező bizottságától nyert értesülés szerint Budapestről és az ország minden területéről be­érkeztek már a nevezések, s ezek szerint minden minősített terep-ver­senyző indulni fog a bajnoki pon­tokért. A 125-ös géposztályban Szabó II, Nagy, Hamar mellett, Geszler, Pet- ró, Gaál és még 25 versenyző küldte s\ nevezését, hogy megküzdjön a jyőzelemért. A legnagyobb harc a 250-es gép­osztályban várható, ahol szintén több mint harminc versenyző áll rajthoz A versenyzők között .több kiválósá got találunk, akik a nagy nemzet­közi versenyeken is igen jól szere-* peltek. Harangvölgyi. Máté, Hollói Mester neve nem ismeretlen a mis­kolciak előtt, hiszen az elmúlt évi versenyen. Miskolcon ..bizonyították be, hogy „mesterei” a. motocross ver­senyeknek. Ebben a kategóriában in­dul még Hernádi András, az MHS sokszoros bajnok versenyzője, to­vábbá Zsemberl, Aranyosi, s itt lát­hatjuk majd a Bp. Honvéd többszö­rös bajnokát, Relsz Jánost is. Ebben a kategóriában a budapesti verseny­zők legnagyobb ellenfele a Nyíregy­házi MHS neves versenyzője. Nemes Sándor lehet, aki több alkalommal győzte le ellenfeleit. A 350-es kategóriában Podonyi. Szabó. Harangvölgyi, Pásztor mel­lett több ismert versenyző indul és ezzel a kategóriával együtt versenyez­nék majd az 500-aaok is. Az 500-asok közül Máthé. Rúzsai, Kiss. Mester i legismertebbek. Az oldalkocsiknál hét pár nevezé­se érkezett. Nevesebbek: Börzsei— a színház szcenikusa az MTI munka­társának elmondotta, hogy az együt­tes augusztus első napjaiban érkezik Szegedre. A társulattal együtt érke­zik Magyarországra a színház több vezetője — köztük N. I. Pejko Sztá- Hn-dijas zeneszerző is. aki a Jeanne d'Arc zenéjét írta. (MTI) L forduló. Augusztus 7. Rudabá- nyai Bányász — Debreceni Gördülő­csapágy-gyár, Egercsehi Bányász — Debreceni Honvéd, Rózsaszentmór- toni Bányász — Gyöngyösi Sparta­cus, Miskolci Bányász — Tiszalök! Építők, Debreceni Kinizsi — Püs­pökladányi MÁV, Somsályi Bányász — Miskolci MTE. Debreceni EAC — Kisvárdal Vasas, Debreceni Építők — Egri Vasas. II. forduló. Augusztus 14. Eger — Debreceni EAC. Kisvárda — Sóim sály, Miskolci MTE — Debreceni Kinizsi, Püspökladány — Miskolci B., Tiszalök — Rófcsaszentmárton, Gyöngyös — Egercsehi, Debr. Gör­dülő — Debr. Építők. ül. forduló. Augusztus 21: Ruda­bánya — Gyöngyös, Egercsehi — Ti­szalök, Bózsaszentmárton — Püspök­ladány, Miskolci B. — Miskolci MTE. Debr. Kinizsi — Kisvárda, Somsály — Eger. Debr. EAC — Debr. Építők, Debr. Gördülő — Debc. Hon­véd. IV. forduló. Augusztus 28: Debr E’AC — Debr. Gördülő. Debr. Építők — Somsály, Eger — Debr. Kinizsi. Kisvárda — Miskolci B., Miskolci MTE — Rózsás zen tmárt on. Püspök­ladány — Egercsehi, Tiszalök — Ru­dabánya. Gyöngyös — Debr. Honvéd. V. forduló. Szeptember 4. Rudabá­nya — Püspökladány, Egercsehi — Miskolci MTE. Rózsaszentmárton — Kisvárda, Debr. Kinizsi — Debr. Szakszerv Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetéhez tartozó sportolók igen jól sikerült nyári sporttalálko­zót rendeztek Miskolcon. A megye öt egészségügyi intézményéből mint­egy 140-en vettek részt a küzdelmek­ben. Külön dicsérendő, hogy a részt­vevő sportolók valamennyien már előzőleg megszerezték az olimpiai jelvényt. Az eredmények .alapján a legjobbak szombaton és vasárnap az országos spartakiádon indulnak. A verseny eredményei a követke­zők: Atlétika. Férfiak. 100 m: 1. Kotász (Sátoraljaújhelyi kórház), 2. Exterde (Ózdi kórház), 3. Kozmán (Miskolci megyei kórház), 400 m: 1. Dobos (Miskolc), 2. dr. Szabó (Ózd), 3. Szil­váséi (Miskolc). Magas: 1. Kotász (Sátoraljaújhelyi kórház), 2. Vasas (Miskolc), 3. Csorba (Miskolc). Távol: 1. Vasas (Miskolc), 2. Tóth (ózd), 3. Exterde (ózd). Súly: 1. Torma (ózd), 2. Imre (Miskolc), 3. dr. Boda (Sátor­aljaújhely.) Női számok: 100 m: 1. Szedlák (Ózd), 2. Máriaffy (Sátoraljaújhely), 3. Kerékgyártó (Megyei tbc intézet). Magas: 1. Baráth (Miskolc), 2. Szed­lák (Ózd), 3. Balázsi (Sátoraljaújhely) Távol: 1. Katona (Sátoraljaújhely), 2 Szedlák (Ózd), 3. Baráth (Miskolc). Súly: 1. Kerékgyártó (Megyei tbr intézet), 2. Adamcsó (Sátoraljaúj­hely), 3. Péchy (Sátoraljaújhelyt. Teke férfi egyévi: 2. HegybiH Építők, Somsály — Debr. EAC, Debr. Honvéd — Tiszalök, Debr. Gördülő — Gyöngyös, Miskolci B. — Eger. VL forduló. Szeptember 11. Som­sály — Debr. Gördülő. Debr. EAC — Debr. Kinizsi, Debr. Építők — Mis­kolci B., Eger — Rózsaszentmárton, Kisvárda — Egercsehi, Miskolci MTE — Rudabánya, Püspökladány — Debr. Honvéd, Tiszalök — Gyön­gyös. VII. forduló. Szeptember 18. Ru­dabánya — Kisvárda, Egercsehi — Eger, Rózsaszentmárton — Debr. Építők, Miskolci B. — Debr. EAC. Debr. Kinizsi — Somsály, Gyöngyös — Püspökladány, Debr. Honvéd — Miskolci MTE, Debr. Gördülő — Ti­szalök. VIII. forduló. Szeptember 25. Deb­receni Kinizsi — Debr. Gördülő, Somsály — Miskolci B., Debr. EAC — Rózsaszentmárton, Debr. Építők — Egercsehi, Eger — Rudabánya, Kisvárda — Debr. Honvéd, Miskolci MTE — Gyöngyös, Püspökladány — Tiszalök. IX. forduló. Október J, Rudabánya — Debr. Építők, Egercsehi — Debr. EAC, Rózsaszentmárton — Somsály, Miskolci B. — Debr. Kinizsi, Tfsza- lök — Miskolci MTE, Gyöngyös — Kisvárda. Debr. Honvéd — Eger, Debr. Gördülő — Püspökladány. X. forduló. Október 9. Miskolci B. — Debr. Gördülő, Debr. Kinizsi — ezeti sport (Miskolc), 2. Utri (Miskolc). 3. Laka­tos (Miskolc). Teke férfi csapat: 1. Miskolci Me­gyei Kórház I., 2. Sátoraljaújhely, 3. Miskolci Megyei Kórház II. Röplabda férfi: 1. Sátoraljaújhely, /., 2. ózd, 3. Miskolci Megyei Kórház. Röplabda női: I. Sátoraljaújhely 7* 2 Miskolci Megyei Kórház, 3. ózd. Tenisz férfi egyéni: 1. dr. Kedves- sy (Sátoraljaújhely), 2. dr. Némedi (Sátoraljaújhely), 3—4. Kollarcsik (Miskolc) is Laskai (Sátoraljaújhely). Női egyéni: I. Kollár (Miskolc), 2. Kühne (Megyei GyőgyszertáH Köz­pont), 3. Csen (Miskolc). Férfi páros: 1. dr. Boda—dr. Ked- vessy (Sátoraljaújhely), 2. dr. Néme­di—dr. Gergely (Sátoraljaújhely), 3. dr. Szabd—Szabd (Ózd). Ndt páros: 1. Péchy—Máriaffy i (Sátoraljaújhely), 2. Kollár—Cseri (Miskolc), 3. Bartká—Kühne (Megyei Gyógyszertán Központ). Vegyespáros: I. dr. Boda—Péchy (Sátoraljaújhely), 2. Kollarcrik-Kol- lár (Miskolc), 3. dr. Kedvessy—Má- riaffy (Sátoraljaújhely). A megye bizottság serlegéért folyó pontversenyben a Sátoraljaújhelyi • Kórház csapata vezet. A labdarúgó- . mérkőzés-sorozat még hátra van, ez . azonban már nem igen lesz nagy ki- , hatással a pontverseny végső állásá­ra. Helyes, hogy az egészségügyi ■ dolgozók szervezett sportéletet élnek és mind főbben kapcsolódnak be a í tömegsportba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom