Észak-Magyarország, 1960. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-24 / 174. szám
Tuirnap. 1960. ESZAKMAGYARORSZAO S cÁz oiaasák HANÓJA imiltlllll V«iV.Y.V.VW//iV/iVn Segítettek a kőbányásaok Népkertet létesítenek Kenézló'n Egyszer mindenki JJ**» élet rendje. Amíg az ember megél a maga munkájából, nem szorul kegyelemkenyérre, addig nem fájdítja a fejét az öregség gondolatával. Én is úgv öregedtem meg, szinte észre se vettem. Pityuból Pista lett, aztán Pista bécsi, most meg már ott tartok, hogy az egész faluban nem akad egy teremtett lélek, akinek azt mondhatnám. hogy bácsi vagy néni. Mindenki fiatalabb nólamnál. Naphosszat elüldögélek a kiskapuban, lsmergetem az •rrajárókat —, mert már ez is fejtörésembe kerül. Egyedül vagyok, mint az ujjam. A feleségem — nyugodjon békével — már két esztendeje lesz krumpliásáskor, hogy meghalt. Ott ültem mellette, amíg csak le nem zárta a szemét Magánál volt halála pillanatáig. Beszélgettünk. A fiatalságunkról, az életünkről, a fiúkról, akiket elvitt a háború, meg mindenről. Amikor eljutottunk ahhoz a naphoz, amikor meghalt megsimogatta a fejemet. — ott térdeltem az ágya mellett — no, Pista. Pistukám. elmegyek a fiaink után.. Oszt ne sírj. nem tudnék nyugodtan aludni odalent, felijednék a sírásódra... Szépen éltünk, nem civakodtunk. Ugye. nem fogsz sírni? Lehajtottam a fejemet, hogy ne lássa, máris sírok. Mire felnéztem rá. már túl volt mindenen. Egyedül vagyok, mint az ujjam, üldögélek a kiskapuban. Nézem az arra járókat. Néha megáll mellettem valaki. Hogy van. atyuskám? Megrándítom a vállamat — mint a magamfajta véneik. Amikor tovább megy, nézek utána, amíg csak el nem vesztem a szemem elől. Maradhatott volna még néhány percig, olyan Jó elbeszélgetni azokkal, akiknek van még valami mondanivalójuk. Nekem már nincs. A múltra ma már senki sem kíváncsi, a jelennek élnek vagy • holnapot böngészgetik, még várnak valamit az élettől — én már semmit. Házépítésen törik a fejüket, egymást túllicitálják öltözködésben, olykor marakodnak. Egyszóval: élnek. Vágyaik vannak, elképzeléseik. Talán még engem is foglalkoztatnának ilyen gondolatok, ha lennének gyerekeim. undkáim, ha lenne valakim széles e világon, akiért aggódni kéne. Hetek, néha hónapok telnek ei. míg lámnyitja valaki az ajtót Tavaly Egy öreg ember vallomásai rém az ismerősöket, lélegzek, ha meg lélegzik az emberfia, enni is kell neki. Ha már nagyon mardossa a belemet az éhség, feltápászkodok, begyújtok a masinába, csinálok magamnak valamit. A kerítést tüzelem, alágyújtani az ágyból huzigálom ki a szalmát. Hogy ml lesz velem, ha elfogy az étel. a tüzelő? Ügy megcsappant az ágyamban a szalma, lassan a deszkákon találom magam. Néha elgondolom. bemegyek a községházára — most már tanácsházának hívják — odaállok a jegyző úr elé: itt vagyok, csináljanak velem valamit, mert már éhkoppon vagyok. Igaz, a Jegyző úr se jegyző úr már. tanácstitkár, de nekem csak jegyző úr marad. De nem megyek én sehova, fájna a lelkem a kódiakenyértől. Néha el Is nevetgélek ezen. húzom magamat: ne röstellkedj, Pista, szégyellős koldusnak üres a tarisznyája. E/számítottam magomat. Azt tartottam: ami a munkásnak a nyugdíj —, a parasztnak a föld. O a nyugdíjért dolgozott, én a földért Csak hát ez más káposzta. A nyugdíjért már nem kell dolgozni, hozza a postás, a föld az nem ad. ha nem adnak neki emberi verítéket. Ha legalább rokonaim lennének a faluban! Ügy jöttünk ide az asszonnyal, semmink se volt. Nem innen nősültem. Még keresztapja se vagyok senkinek. Gyüttmentek voltunk a falu szemében, nem szívlelhettek, a fiuk is még Emlékszik, mit mondtam magának« amikor aláírt nekem? Ugye, azt mondtam, hogy meglepjük valamiveL Azzal odafordul a postáshoz, elvé* szi tőle azt a rózsaszín vackot. — Tessék, Pista bácsi. írja alt« pénz állt a házhoz. — Pénz? Honnan az Istennyilából? — Az állam küldte magának. — Az állam? Ha bolondoztok velem, verjen meg benneteket az én te- tenem. Elővettem az okulárémat, ont böngészem a papírt. Kettőszázhatvan forint, egy fillérrel se kevesebb. Nézete értetlenkedve az elnökre. — Ezután minden hónapban megkapja ezt az összeget, — nyugdija« lett, Pista bácsi. — De az ég szerelmére, miért? Nem dolgoztam én soha gyárban« még a színét se láttam. Azok meg csak nevetnek, a postás is, pedig majdhogynem fejbe kólintottám. és valami idegen szót emlegetnek, ha jól emlékszem: humanizmust Meresztettem rájuk a szememet. figyeltem őket, hátha észreve- szem rajtuk a huncutságot de nagyon komolyan mosolyogtak. A markomba számolta a postás a pénzt, jó egészséget kívántak hozzá, és elmentek. Én meg nem mertem hozzányúlni a pénzhez, még majd hiányozni fog belőle, ha jönnek vissza érte. Aztán egy hónap múlva megint beállít a postás. — Nehogy megint fejbe akarjon verni, atyuskám. Itt a pénze — és megint a kezembe olvas (kétszázhatvanat. azzal megy is. Bevittem a pénzt a házba, betettem a ládafiába a többi mellé. Ha a harmadikat is elhozza, akkor már biztos van a dologban igazság, akkor az enyém az a pénz. Hát bizony elhozta a harmadik summát is. Egyszerre annyi pénzem lett, hogy már attól tartottam, valaki megneszeü. én meg már öregember vagyok ahhoz, hagy védjem magam. S a postás azóta is hordja nekem a forintokat. El-elgon- dolkozok a dolgon, mindig az az idegen szó jár a fejemben. Becses lehet az államnak az a fio- manizmus. ha ennyit költ rá. Elbeszélés alapján írtar Gulyás Mlhálr — Belépési nyilatkozat, ha aláírja, az azt jelenti, hogy mától kezdve tsz- tag. — Oszt az minők? En már se nem osztok, se nem szorzók. Nekem már csak egy hiányzik... — Hagyja csak, Pista bécsi, nem olyan könnyű meghalni. Írja alá, aztán majd meglepjük valamivel. Még most is nevetek a dolgon. Meglep valamivell Hallottak már ilyent? Engem meglepni! Kilencven éves koromban. Aláírtam azt a papírt, hadd teljen a kedvük, én már a halálos ítéletemet is aláírnám. Az öreg ember az könnyen ráadja a fejét bármire, vele már úgyse sokra mennek. Ha meg lóvéteazfk. hát istenkém, nevetnek rajta egy sort és kész. Mondom, aláírtam, az elnöknek meg megmondtam, hogy fizetségül hozzon egy hát szalmát, mert már töri az ágy a csontjaimat. Rendes gyerek az elnök, ö maga hozta, be is tömködte az ágyamba. Olyan púposra tömte, majd legurultam róla. Jólesett rajta az alvás, puha volt. Aztán, vagy egy hónap múlva, ahogy üldögélek a kiskapuban, látom ám, hogy jön a postás, egyenest felém tart. No. csak nem valami levelet hoz? — hökkentem meg. mert nekem bizony levelet aligha írhat valaki is, nincs nékem fia rokonom se a nagyvilágban. — Jónapot, atyuskám! — áll meg mellettem és nyúl a táskájába. botot is megszorítottam, ami mindig ott van a kezem ügyében, ha netán valami hamis kutya nekem találna Jönni. Mondom neki nagy haragosan, hogy szedje a sátorfáját, mert a nyaka közé suhintok ezzel a somfasu- hánggal. Az meg csak néz rám, mint aki megbolondult. — Nézze, atyuskám. ne játssza itt a... mindjárt megmondom mit, mert visszaküldöm a pénzét. Erre aztán már igazán fejembe szállt a vér. Emeltem a botot, s ha odébb nem ugrik, bizonyisten kap egyet. A postás káromkodott — No, ez is vénségére bolondult meg! — azzal kapta magát én elment. Ez is meggondolja máskor, a tiszteletlen, hogy egy kilencvenéves emberrel bolondozzon. Még hogy pénzt hozott nekem! Hát van olyan bolond a földkerekségén, aki egy magamfajtára pazarolja a pénzét! Dúltam-ful- tam. hogy ezek a mai fiatalok milyen tiszteletlenek, hét falubolondjét akarnak csinálni belőlem! Tisztességben őszültem én meg, megkövetelem, hogy úgy is bánjanak velem. Délután aztán megint tás, de nem egyedül, vele van az elnök is. Tisztelettudóan rámköszönnek. Az elnök helyet szorít magának ott mellettem, és elkezd beszélni. — Nézze. Pista bácsi, a postás hivatalos ember, nem szabad így bánni vele, nem akart magának rosszat — No, téged meg mi szél hozott ide, csak nem valami levelet találtál nekem a fák alatt? — Tessék, írja alá, Pista bácsi. Gyanút fogtam, már megint aláíratnak velem valamit Jó, Jó, öregember vagyok, de azért ne járassák a bolondját velem. Egy rózsaszín papírt nyom a keaembe, aztán sürget: — Gyerünk, örtg. gyerünk, nem érek rá lopni itt az időt. Megmakacsoltam magam, még a amott születtek. Most kihez forduljak? Hajaj, csak jönne már az a vén kaszás. Nem ólet az ólet már a magamfajtának. A múltkor beállított hozzám a tanácselnök. Azt mondja: — Pista bácsi, a földjét átvette a tsz. Ne haragudjon, hogy meg se kérdeztük róla. Itt vart ez a papír, írja alá. — Ez meg mi? — nézek arra á cifmég dolgoztam, öt hold földeikét kuporgottam össze öreg napjaimra, van egy kis búzám, disznót is öltem, nekem meg már a kevés is elég, eltengődök valahogy. Hogy most mi van a földdel, azt nem tudom. Nem vetettem, nem aratok. Nekem már messze a messze, nem bírnék kimenni a határba. Azt hittem, addig fogok élni, amíg bírja a kezem a munkát. Elszámítottam magam. Itt vagyok, élek, látom a napot, megismeNemcsak az iskolában . *. Sikeresen folynak Szikszón az ismeretterjesztő előadások /festik a kerítést. Valódi a festék ■ { is, az ecset is, a kerítés is. csak ■ talán a festőknél uan valami kifogásolni való. De nem is kifogásolni való —, hiszen a munkájuk tökéletes — inkább csak valami szokatlan. Ezek a festők őszhajú, nyugodt, méltóságteljes mozgású emberek. Némelyikük szemüveget visel. A hangjukban is van valami, ami erre enged következtetni: az összefröcskölt munkaruha nem az 6 munkaruhájuk. És valóban nem az. Ezek a festők ugyanis mind pedagógusok, a szikszói Móricz Zslgmond általános iskola nevelői. Most a szünetben rászántak néhány napot a kerítés befestisére. Sváb Antal igazgatót is éppen „beöltözés” közben találtuk. Semmi különöset nem lát abban, hogy ök hozzák rendbe a kerítést. — Meg tudjuk ezt ml is csinálni, és sok pénzt takarítunk meg vele. A ktsz 18 000 forintért vállalta volna el. Mi most 5800 forintból „kihozzuk” az egészet. — 'Miért nem hívták el a szülőket segíteni? — Nem akarjuk mindenhez az ő segítségüket kérni. Ügyis sokat köszönhetünk már nekik. A parkosítási munkálatoknál, a fásításnál, és még sok más alkalommal segítettek bennünket. Az iskolánk különben is nagyon nép. Még az első hároméves terv keretében épült. Azt hiszem, kevés ilyen modem,-jól berendezett iskola van a megyében, mint éppen ez. Megtalálunk benne 'mindent, amire szükségünk van. A szülök segítségét inkább a nevelésben szeretnénk felhasználni. Jettől a mondattól kezdve aztán nem is nagyon lehet másról beszélni, csak az iskolán kívüli nevelésről, ami sokat foglalkoztatja az itteni nevelőket is. Problémája ez minden iskolának. A gyerekek sok kérdésről otthon egészen más véleményt hallanak, mint ahogyan arról az iskolában tanulnak. Természetesen nem minden családban van ez így, de sok helyütt ez a valóság. Sok szülő ideológiai képzetlensége károsan befolyásolja a gyermek nevelését. Ezen akarnak változtatni a szikszói nevelők is. Magától értetődő, hogy ez a változtatás nem megy egyik napról a másikra. Hosszú időt vesz igénybe az iskolán kívüli nevelés — vagy ha úgy tetszik: a népművelés — amikor a szülőket nevelik, a Miliőket oktatják. Ez pedig még nehezebb feladat, mint az iskolai munka. — Valóban nehéz — mondja Sváb Antal igazgató. — Az ismeretterjesztő előadások azonban éppen ezt a célt szolgálják, és nagyon hasznosak is. Közülünk több pedagógus tartott már ilyen előadásokat történelemből földrajzból, irodalomból, természetesen ki-ki a maga szakjának megfelelően. Ezeken az előadásokon a hallgatók létszáma erősen ingadozott ugyan, de az átlagos szám aránylag elég magas. Minden előadásra körülbelül harminc embert számolhatunk. De voltak olyan előadások is, amelyen 100—150 ember vett részt. Igen szép eredmények ezek. Azt bizonyítják, hogy a szikszóiakat is érdeklik az ismeretterjesztő előadások, a szikszói emberek is tanulni, tudni akarnak. /í z ismeretterjesztő előadásoknak ^ még nincs nagy múltjuk. Legalább is nincs olyan nagy multjukt hogy hasznosságát, átalakító, embernevelő erejüket kézzelfogható eredményekkel is tudiák igazolni. Ehhez több idő kell. Mégis ez az átalakító erő villan elénk abból a példából lst amit Sváb Antal igazgató mondott el a következőképpen: — Szikszón meglehetősen sok még a vallásos ember. Az előadásra azonban nagyon szép számmal, mintegy kilencvenen jöttek el. Ezek az emberek mindannyian nagy /ipyelemmel hallgatták végig a fejtegetést, és látszott: érdekli őket, amit hallanak. Ez magában véve még nem valami nagy eset, nem valami jelentős fordulat. Mégis észre kell vennünk benne azt a formáló erőt, amiről az előbb beszéltünk. Az emberek meghallgatták a tudományos magyaráza-í tot, és ha már elgondolkoznak rajta, az is eredmény. Hogy ezt a magyarázatot megértsék, hogy ,„érettekt* legyenek ilyen előadásra, ahhoz szükség volt az előző előadásokra, ahol a Fold keletkezéséről, természettudományi ismeretekről volt szó. Igen, nehéz feladat, de nem hiábavaló munka az iskolán kívüli nevelés, a szülők oktatása. Előbb vagy utóbb ez a fáradságos munka is gyümölcsöt terem, hiszen ennek a gyümölcsnek a rügyezését már dz iménti példa is megmutatta. J* gy kicsit hosszúra nyúlt a be^ szélgetés. Kinn jó darabot befestettek már a kerítésből... Priska Tibor adva legyenek. Az aratás megkezdése előtt egy héttel például mór befejezték a kukorica másodszori kapálását. a napraforgót háromszor, a cukorrépát pedig négyszer kapálták meg. Nemcsak a termelőszövetkezeti tagok dolgoztak szorgalmasan, hanem igen tevékenyen kivették részüket a munkából a családtagok, sőt még a tsz-tagok rokonai is. A mi községünk még nem termelőszövetkezeti község, ezért a termelő- szövetkezet tagsága elhatározta, hogy Jó munkával, példamutatással Igyekeznek meggyőzni a még kívülálló dolgozó parasztokat a nagyüzemi gazdálkodás fölényéről, segítséget adva nekik ahhoz, hogy rövid időn belül ők is rálépjenek a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útjára. Benőcs József Tiszapalkonyá Sok értéket mentettek meg a tűzoltók A nyári nagy melegben hamar megdör- dOl az ég, Ide-oda csapkod a villám, okozhat nagy tüzeket, s ha időben nem Jönnek a bátor tűzoltók, vagyont érő értékek válhatnak a lángok martalékául. Legeset, A villám az állami gazdaság takarmány kazlába csapott bele, a lángokba borította. A tűzoltáshoz kivonult minden épkézláb ember, de az tovább terjedt. zöcsátl tűzoltók, hamarosan lokalizálták a tűzet, e bár sokecer forintnyi érték pusztult el, még többet mentettek meg, hiszen közel van a falu, más takarmányom kazlak, s ha időben nem segítenek, nagyobb kár keletkezhetett volna. Köszönjük a gyors segítséget! t. Oy-né amott hogy a község sorsának, fejlődésének irányításáért a két termelőszövetkezet is felelősséget érez. Most például a Dózsa vállalta, hogy a községi tanács irányításával a régi libalegelő helyén gyönyörű népkertet létesít. Már folyik a sejtelmesen susogó öreg tölgyek mögött a betonkerítés építése._ A tervek szerint a művelődési otthonon kívül különféle sportpályák, játszóterek, diszbok- rokkal szegélyezett ösvények is lesznek a hatalmas parkban, amelyet a tsz kertészei teleültetnek virágokkal. A Természetvédelmi Tanácstól kérik majd a százados tölgyfák védetté nyilvánítását. így a kulturált környezetben felüdülést, kellemes szórakozást találhatnak majd Kenézlön a fáradságos munka után pihenni vágyódó öregek és fiatalok egyaránt. bák, kecskék paradicsoma volt ez a terület. Most azonban ennek már vége. Múlt szeptember óta termelőszövetkezeti község lett Kenézlő, és ez nemcsak azon látszik meg, hogy künn a határban a régi pántlikányi földek helyett 80—100 holdas táblákon ringatja kalászait a kenézlói búzamező, hanem bent a faluban is szembetűnően megváltozott az élet. Most épült meg egy korszerűen berendezett áruház, amelynek vasáru-, textil- és élelmiszerosztálya van. Kétszeresére bővítették a napközit, teljes egészében az Új Élet és a Dózsa építőanyagából és tagjainak munkájával. De még a gyermekek étkeztetéséhez is ők szállítják kertészetükből a gyümölcsöt és a zöldárut Egyszóval ma már mindenki természetesnek veszi Kenétlőn, Akármilyen sürgős is az emberek útja Kenézlön ezekben a szorgos nyári napokban, a zalkodi út elején kicsit mégis lelassítanak, hogy ha csak pár percre is, de szemügyre vegyék azt a nagy vállalkozást, amelybe a községi tanács kérésére a Dózsa Tsz épitóbrigád- ja fogott A teherautó hordja a kavicsot, cementet. oszlopokat, vasalkatrészeket, a kőművesek, segédmunkások pedig Vikor Ernő brigádvezető irányításával ássák a fundamentumot, rakják ■ az alapot, malterozzák az emelkedő kőfalakat Kerítést építenek, amely talán az ehy kilométer hosszúságot is meghaladja. Vagy 150—200 vastag derekú, terebélyes tölgyfa veszi körül Kenézlón a faluszéli pástot Az öregek állítása szerint egyik sem fiatalabb 100—120 évnél. Eddig azonban csak liA rendelet — íalrahányt borsó? Gyakran járunk a népkerti szabadtéri moaielöadásokra. Gyerekeink nyaralni mentek, tehát úgy gondoltuk. amíg oda lesznek, megnézünk néhány filmet. Legutóbb a „Menekülés az árnyékból” — c. filmet néztük meg. s rajtunk kívül igen sokan. A plakáton nagybetűkkel hirdették: „Csak 14 éven felülieknek!" Ennek ellenére azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok 14 éven aluli fiú- és leánygyermek ült a nézőtéren, s amellett, hogy az a film egyáltalán nem nekik való. viselkedésükkel zavarták a felnőtteket is. Újságban Is. rádióban is sokszor foglalkoztak már ezzel a problémával. Rendelkezést Is hoztak arra. hogy a 14 éven aluliaknak nem ajánlott filmet nem nézhetik meg ezek a gyerekek. Miért nem tartják hát be ezt a rendelkezést azok. akik behunyják a szemüket, amikor 10 éves leányka surran be az ajtón? S miért engedik a szülők gyermekeiket a késő éjszakai órákig tartó mozielőadásokra? Pásztor Mihályné, A napokban adtunk hírt arról, hogy a tiszepalkonyai Petőfi Termelőszövetkezet az aratási munkálatokat befejezte. Moot arról tudósíthatunk. hogy a tsrlóhántást is megkezdtük. A termelőszövetkezet vezetősége és tagsága tavasz óta nagy gondot fordít arra, hogy minden munkához időben fogjanak hozzá, a ennék feltételei is Tíszapalkonyán már négyszer kapálták meg a cukorrépát A gönc< Rákóczi Termelöszövetke- zet az aratás közeledtével kéréssel fordult a helyi kőbánya dolgozóihoz, úgy is mint patronáló Üzemhez, hogy segítsenek a kukorica gyomta’an{fásában. A kőbányászok teljesítették a kérést és műszak ttfán 20 hold kukoricát kapáltak be. A munkában részt vett és mindenütt élen járt Lengyel Sándor párttitkár és Implon Jármi bányavezető is. . Segítséget ígértek a kőbányászok az aratáshoz és a csénléshez is. Kohár, Mihály üb. elnök brioádot alakított s a csépiést már meg is kezdték. Fehér Ferenc Gönc