Észak-Magyarország, 1960. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-09 / 58. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Uj bútorüzlet Ózdon XVI. évfolyam S850 (ill ér I960, március 9, nnerda „Éljenek a nők nagy-nagy boldogságban...“ Díszünnepség a Miskolci Nemzeti Színházban a nemzetközi nőnap 50. évfordulója alkalmából A nemaeßlcözt nőnap (Malmából a Hazafion Népfront Borsod megvet és Miskolc városi bizottsága kedden délelőtt Miskolcon fogadást adott, amelyen az üzemek legkiválóbb dolgozó asszonyai, tsz-elnökök, tanácselnökök, pedagógusok és orvosnők, mémökasszonyok vettek részt. Részt vett a fogadáson Kukucska János elvtárs és Papp Károly elvtárs. az MSZMP megyei pártbizottságának titkára, Koval Pál elvtárs. a városi pártbizottság első titkára és Fekete László elvtárs. a városi tanács vb. elnöke is. A fogadáson meg felem a Szovjetunió, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, valamint a Lengyel Népköztársaság asszonyainak képviseletében az országok budapesti nagykövetségeinek asszonyküldöttsége. A kedves vendégeket és a dolgozó asszonyokat Kállai László elvlárs. a Hazafias Népfront Borsod megyei bizottságának titkára köszöntötte. Délután zsúfolásig megtöltötték a Miskolci Nemzeti Színházat megyénk és városunk asszonyai és lányai, hogy méltóképpen ünnepeljék e történelmi évfordulót. A színház ebből az alkalomból ünnepi díszbe öltözött. Az elnökség fölött korunk nagy mozgalmát, a békét jelképező békegalamb és a nemzetközi összefogást szimbolizáló zászlócskák jelezték pz ünnepség tartalmát. Kostyó Sándomé elvtársnő megnyitó szavaiban méltatta a nemzetközi nőnap jelentőségét. A nagy ünnepen, a nevezetes évfordulón forró szeretettel köszöntötte a nemzetközi és a magyar nőmozgalom harcos asszonyait, azokat az édesanyákat, akik az életet adják, féltő gonddal óvják és védik az új nemzedéket, köszöntötte megyénk és városunk asz- szonyatit és leányait. A gyűlés résztvevőinek nagy tapsa közben üdvözölte Klevcova Valentina Fjodor óvna elvtársnőt és Gulevszkája Jevdokija Danyilovna elv- társnőt, a szovjet nagykövetség részéről és Grochulska Helena elvtársnőt, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetének feleségét. Az elnökségben helyet foglalt Kukucska János elvtárs, a megyei párt- bizottság titkára, Koval Pál elvtárs, a városi pártbizottság első titkára. Fekete László elvtárs. a városi tanács elnöke. Mellettük foglallak h^'yel Borsod megye és Miskolc város társadalmi, kulturális és gazdasági életének kiemelkedő nödolgozói, többek között Kammel La jós né. a Hazafias Népfront városi titkára, Bonta Lajosné, az MSZBT megyei titkára. Berki Mihályné országgyűlési képviselő, Tóth Mária, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Újhelyi Mária, a megyei KlSZ-bizottSig tagja. Faragó Erzsébet a Lenin Kohászati Művekből, Viktor József né munkásasszony és még sokan mások. Az ünnepi gyűlés előtt Balogh Emese színművésznő, a Miskolci Nemzeti Színház tagja József Attila: „Mama" és Kaffka Margit: „Pétiké jár” . című versét szavalta el. Az Ünnepi gyűlés szónoka Kukucska Janos előtéri, a megyei pártbizottság titkára volt. Kukucska János elvtárs ünnepi beszéde Beszéde bevezető részében a megyei és városi pártbizottság nevében forrón köszöntötte az asszonyokat és lányokat, az édesanyákat, akik neveltek bennünket, hogy a szocializmus építésének hasznos tagjai 1 ellessünk. Mindazoknak, akik előtt nem elég világos a nők megbecsülésének fontossága és a nemzetközi nőmozgalom 50. évfordulója, emlékezetébe idézte Lenin elvtárs szavait, melyben rámutatott, hogy „nők nélkül nincs igazi tömegmozgalom ... Nők milliói nélkül nem lehetséges a proletárdiktatúra. nem lehetséges a kommunista építés”. A nők a szocializmus és béke haladó harcosai. Munkájuk, egész tevékenységük szorosan összefügg a szocializmus építésének nagy ügyével. A nőknek ott a helyük az államhatalmi, igazgatási, gazdasági és kulturális élet vezető posztjain, mert képesek azoknak ellátására. Sokan ezt ma még nem értik. Hatalmas változások mentek végbe egész társadalmunk életében, de különösen az asszonyok életében következett be fordulat Ahogyan Kádár elvtárs a párt VIL kongresszusán utalt erre, a régi rendszerben a nőknek 30 éves korukban már a gond barázdái szántották homlokukat. Akkor a nők sokkal jobban ki voltak zsákmányolva, mint a férfiak. Hiába végeztek ugyanolyan munkát gyárban. irodában és a földeken, nem kaplak ugyanolyan bért. — 1939-ben együtt dolgoztam asszonyokkal répaegye lésnél és kapálásnál Az asszonyok ugyanannyit dolgoztak mint mi, ugyanúgy görnyedtek, szinte térden- állva az egyelésnél, mégis a férfiak fizetésének csak 40 százalékát kapták — mondotta. 1910 óta az asszonyok beírták nevüket a haladó történelem .könyvébe. A koppenhágai kongresz- 6zus óta óriási változások mentek végbe az egész világon. Győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. kialakult a szocialista tábor. Kukucska elvtárs részletesen elemezte ünnepi beszédében a szovjet nők történelmi szerepét a szocialista forradalom győzelmében, az intervenciók leküzdésének hősi korszakában, a szocializmus építésének időszakában és a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelemben. Mindezek lehetetlenek lettek volna, az asszonyok és lányok hősies, önfeláldozó munkája nélkül. Most haladó asszonyok százmillióénak hard kiáltása száll sa impeÜlést tart a megyei tanács munkájáról való beszámoló mellett a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tagjainak megválasztása, a jóváhagyott 1960. évi költségvetés ismertetése, valamint a művelődésügyi állandó bizottság munkájáról való jelentés szerepel. Ilúlószobabútor, parketta készül Sárospatakon parasztok és értelmiségiek képvise-i 161, mint Berki Mihályné, Nagy 1st-1 vánné. Varga Gáborné és Lechner! Irén — Borsod megye nőképviselői; — foglalnak helyet a törvényhozó testületben. Azelőtt a munkásáruló Kéthly Anna és a nők botbüntetését javasló Schlachta Margit ültek a parlamentben. • Ezen a nagy ünnepen azzal a kéréssel fordulunk megyénk és városunk egész nőtársadalmához, hogy r jövőben is fáradhatatlanul dolgozzanak’ a szocializmus építésében, az anyagi javak termelésében, amely jólétünk növelésének alapját képezi, segítsenek az ifjúság szocialista nevelésében s legyenek fáradhatatlanok a reakció ellen, jelentkezzen az bármilyen köntösben. Úgy. mint eddig, továbbra is járjanak élen a békeharcban. Mindannyian emlékeznek, hiszen« csak 15 éve lett vége annak a világ-, égésnek, amely rengeteg könnyet fakasztott. kínt és éhezést hozott ma-' ga után. Árvákat hagyott, akik el-' veszítették gyámolítójukat. Az újabb« háború még nagyobb borzalmakkal« járna, ezért kűzdjünk elhárításáért. ( Legyenek segítségére a pártnak és a kormányzatnak az ifjúsóg szóda-* lista nevelésében, hogv művelt, hazájukat szerető, erkölcsös emberek váUaigfc belőlük. — Éljenek az asszonyok nagy-nagy boldogságban, hogy minél kevesebb ránc legyen homlokukon és sok-sok öröm életükben — felezte be Ku-> kucska elvtárs nagv tetszéssel foga-, dott ünnepi beszédét. ( Klevcova Valentina Fjodorovna eTvtarsno a szovjet nők szívélyes üdvözletét tolmácsolta az ünnepi nagygyűlés részt vovőinek. Beszédében többek között elmondotta. hogy a szovjet nők tevékenyen kiveszik részüket a kommunizmus építéséből: ..Népgazdaságunk dolgozóinak 47 százaléka nő. Különösen sok nő dolgozik nálunk az egészség- védelem terén. A Szovjetunióban 300 ezer orvosnő és kb. 1 millió 300 ezer pedagógusod van. A szovjet nőknek az államigazgatásban betöltött szerepét jellemzi többek közöt* az a tény is. hogy a Szov jetunió Legfelsőbb Tanácsának 366 nőtagja van. Ma már a szovjet élet egyetlen területe sem képzelhető el a szovjet nők alkotó munkája nélkül. Nekünk, akárcsak' a világ valamennyi becsületes emberének nem kell háború. Ragyogjon a béke és a barátság napja felettünk és vonuljon el az égboltról mindörökre a háború és a pusztulás viharfelhője. Büszkék vagyunk arra. hogv a Szovjetunió kezdeményezte a teljes lefegyverzést A szovjet nők. híven a proletár- nemzetköziség elveihez, nagy sikereket kívánnak a magvar nőknek a szocializmus építésében, a békéért folytatott nemes harcban.” Ezután Grochulska Helena elvtársnő a testvéri Lengyel Népköztársaság nődolgozóinak üdvözletét mondta el. Beszédében rámutatott, hogy Lengyelországban két és félmillió nő dolgozik, ami a dolgozók 33 százalékát jelenti. 15 éve a teljes és valóságos egyenjogúságot élvezik, tevékenyen részt vesznek az élet valamenv- nyi ágában. Egyenlő munkáért egyenlő bért kapnak. A nők életében nagy szerepet játszanak az állam által teremtett lehetőségek. Bölcsődék, óvódák. kollektív üzemi étkezési hálózat és egyéb szolgáltatási intézmények segítik munkájukat. — Amidőn üdvözöljük a nomozgal- mat az egész világon, kívánjuk a mi eszméink teljes győzelmét, szolidárisak vagyunk velük és hisszük, hogv ügyünk győzedelmeskedni fog. — fejezte be hozzászólását. faipari üzemmé fejlődött az eredeti- géppel végzett munka termelékeny leg alig néhány embert foglalkoztató ségére jellemző, hogy naponta 100 asztalosműhely. négyzetméter parkettát tudnak előA Nagy Lajos király utcában, a állítani. Ez azt jelenti, hogy nemcsak vasút szomszédságában van a válla- a környék igényeit tudják kielégi- lat. Már messziről fel lehet ismerni tent, de az ország távolabbi részeibe a nagy deszkamáglyákról s az üzem- is szállíthatnak parkettát. Az előálli- ' csarnokból kiszűr emlő munkagépek tott parketta méretei pontosak, tn- zajáról. Korszerű, nagy üzem léte- Ián még a minőséget kell tovább ja- sült itt, ahol modern faipari gépek vitani. S erre van is lehetőség. A könnyítik a nehéz asztalos munkát, megyei tanács ipari osztálya beruhá- Valamikor csupán egy favázas sza- zási keretet biztosit tárolóhely és lagfürésze volt a vállalatnak — most elöszáritó építésére. A szárított pár- kettő is van belőle, vasvázzal. Gya- kettaanyag jóminőségü terméket ad. s lut s más kéziszerszámot nemigen nem kell félni attól, hogy az újonnan látni az asztalosok kezében, hiszen a rakott parketta felpúposodik. legtöbb munkát a gépek végzik, még , . a csiszolással sem kell bajlódni - Jf'f"15* fejlődés ment végbe « ezt is óév végzi vállalat életeben. s a jovoben még A termékek is megváltoztak. Szép- V'!S‘ 1 vonalú hálószobabútorok sorakoznak if1" UlfestHnéngét még Job. egymás mellett az egyik csarnokban. b“n «gM ^znilm. , amennyiben .Egész évben van munka, csak győz- “bt>, ««HW* kap a vállalót, zékl Gyakran érkezik az üzem udva- tov6bb fokozhatja termelését, rára teherautó, lovaskocsi: az újon- (garami) Modellház Miskolcon Miskolc kereskedelmi hálózata érdekes és értékes színfolttal gazdagodik a héten. A Széchenyi ytc3 30. szám alatt egy új ruházati bolt, Modellház nyílik. Az újfajta szaküzletben kerülnek majd forgalomba a konfekcióipar különlegességei, a legújabb divat szerinti fazonok, kosztümök, ruhák, kabátok. A miskolci ruházati boltoknak egyébként — mint ahogyan Varga Gáspár igazgató tájékoztatott bennünket — jelenleg bőséges, mintegy 70 millió forint értékű raktárkészlete van. Ennek mintegy 30 százaléka méteráru, fésűs-, tweed-, velúr és más gyapjúanyag, 30 százaléka pe- <Kg konfekció. Igen jó a tavaszi ruházati cikkekből is az ellátás. Ballonkabátokból például sokféle színben és minden méretben elegendő áll a vásárlók rendelkezésére. De nagy a választék a férfi egysoros, háromgombos és kétsoros öltönyökből is. Az 1960-as év férfi divatja a jersey pulóver és zakó. Ezekből a cikkekből is rövidesen elegendő lesz a boltokban. A miskolci Ruházati Bolt igazgatósága egyébként újabb, mintegy t millió forint* értékű áru érkezését várja, amely remélhetőleg még ezen a héten megérkezik. Az új áruszffl- lítmány a tavaszi rubaújdonságofc- kai teijael a miskolci szaközfafcfat ) Egy kis műhelyben jött létre a vállalat. 1950—51-ben. Kezdetben né- gyen-ölen dolgoztak csak az akkor még kicsiny vállalatnál. Kerti székeket. lábrácsot, egyszerűbb asztalós- ipari termékeket készítettek. Később mind szélesebb körben ismerték meg a sárospataki asztalosok munkáját, s az érdeklődés nyomán a rendelések Is egyre nőttek. Most már egész nagy nan készült nyílászáró szerkezeteket: ajtókat, ablakokat szállítják el a TÜZÉP-telepekre. Az épület- és bútorasztalos munka mellett más munkát is végez a vállalói. Nemrégen modern parketta- gyártó gépet vásároltak. Külön üzemrészben rendezték be a parketta- gyártó részleget, ahol csaknem minden méretű parkettát készítenek. A /Y Korsoü-.\oauj-/>cnipien megyei tanács március 11. és 12-én Miskolcon, a megyei tanács nagytermében ülést tart. amelynek napirendjén a tanácsok munkájáról való jelentés, a megye termelőszövetkezeteinek helyzetéről való tájékoztatás, a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság rialista háborús agresszorok felé: „Nem engedünk háborút”! Ez a ha- ,almos erőt képező mozgalom a ha- ?.dást, a szocializmust, a kommuniz- :ust óhajtja és ennek megvalósításán dolgozik. Mindazokban az eredményekben, amelyeket eddig elértünk, benne foglaltatik a nők munkája. A munkásasszonyoké, akik az ipari termelésben hatalmas sikereket értek el, a parasztasszonyoké, akik támogatták a termelőszövetkezetek megalakítását és ma a több termésért küzdenek, az iskolákban dolgozó asszonyoké és lányoké, akik szocialista szellemben nevelik ifjúságunkat, az orvosé, aki életet ad a betegnek. Az ellenforradalom leküzdésében és maradványainak felszámolásában, a gyors konszolidációban és azokban a soha nem látott eredményekben, amelyeket elértünk, az ő munkájuk is benne van. Elismerés és hála száll ezen az évfordulón az asszonyok felé. de ez a hála nem lenne teljes, ha nem tennénk Ígéretet ezen az ünnepen arra is, hogy velük együtt harcolunk a még megtalálható hibák ellen, melyek akadályozzák, hogy a nők még nagyobb szerepet kapjanak társadalmunkban. Helytálló és nagyon bölcs volt Kádár elvtárs megállapítása a pártkongresszuson, hogy a ma még tapasztalható hibákat csak a szocializmus teljes győzelmével lehet teljesen felszámolni. Ugyanakkor már most, az építőmunka során is következetesen harcolunk életük, munkájuk megkönnyítéséért, nagyobb megbecsülésükért. Mindent el kell követni, hogy megkönnyítsük munkájukat ottlfon, a háztartásban. Ezért szükség van arra. hogy fokozzuk a háztartási munka gépesítését. Emellett igen jelentős, hogy a háztartás gondja legyen megosztva a férj és a feleség között. Életüket a közös megbecsülés és segítség hassa át Be kell vonni a nőket a közélet, a társadalmi élet irányításába megyei és városi szinten is. Ma már 62 nő van az országgyűlésben a felszabadulás előtti hárommal szemben. De nemcsak számszerű változás tapasztalható, hiszen most a munkások. folt következett: a Miklós utcai általános iskola kis úttörői köszöntött ő, az ünnepi nagygyűlés résztvevőit. Nevükben Csiba Gizella Vili. osztó tyos tanuló mondott forró lelkesedéssel fogadott köszöntő-beszédet. A megyei és városi nőtanács és az üzemek dolgozói ajándékokká kedveskedtek a külföldi vendégeknek, majd Kostyó Sándomé elvtársn zárszava után a magyar és szovjet Himnusz hangjaival ért véget a disz Takács Tibor üzemlakatos és Palán kai Ödön segédmunkás a parkettagyártó gépet szerelik, illetve új méretre állítják át