Észak-Magyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-11 / 291. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Hitt A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA If. évfolyam 291. mwdi i 11 é r ) 1959 december II, péntek „Kegyelettel őrissük a román nép hős fiainak emlékét.•• Tegnap délelőtt leplezték, le a román hősök emlékművét Miskolcon Ion Tutoveanu vezérezredes. a honvédelmi miniszter helyettese ünnepi beszédét mondja. AZ Sok saáz miskolci dolgozó gyűlt össze tegnap délelőtt a Felszabadítók útján, hogy részt vegyenek á most felállított román hősi emlékmű ünnepélyes leleplezésén, A vörösmárványba ágyazott fehér dombormű a tizenöt évvel ezelőtt hazáink felszabadításáért folytatott harcokban elesett hős román kato- ntk emlékét idézi. A bronz zászló alatt felirat hirdeti: „Kegyelettel őrizzük a román nép hős fiainak emlékét, akik életüket áldozták a proletárin temacionalizmus eszméjéért, hazánk felszabadításáért/- Az ünnepélyes külsőségek között megtartott leleplezésen ott voltak a Román Népköztársaság küldöttségének tagjai: Ion Tutoveanu vezérezredes, a honvédelmi miniszter helyettese, a vezérkar főnöke, Nicolae Catana, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, Ion Arde- learni, a Hunyadvári Városi Tanács elnöke és Grigore Dán, tartalékos tábornok, a volt miskolci román csapatok parancsnoka. A küldöttséget elkísérte Vasile Pogaceanw, a Roma® Népköztársaság budapesti rendmegyei pártbizottság első tttkara Dapsi Károly vezérőrnagy. Koval Ion Tutoveanu vezérezredes és Dapsi Károly vezérőrnagy eltépnek a diszszázad eiőtt.H vettek az ünnepségen a Román Ifjúmunkás Szövetség Központi Bizottságának küldöttei is. Az emlékmű leleplezése. kívüli és meghatalmazott nagyköve- | Megjelent az ünnepségen Prieszoi le, Németi Károly, a Magyar Nép-I József, a Központi Bizottság tagja, a Pál, a városi pártbizottság első titkára, Fekete László, a városi tanács v. b. elnöke, valamint a szovjet hadsereg képviselői. Délelőtt 10 órakor díszkürt jelezte Ion Tutoveanu vezérezredes és Dap si Károly vezérőrnagy érkezését akik fogadták a felsorakozott dísz század tisztelgését. A román és magyar himnusz hangjai után Fekete László, a városi ta nács V. b. elnöke leplezte le és adta át az emlékművet Miskolc dolgozói nak, majd Ion Tutoveanu vezérezredes mondott ünnepi beszédet. Ezután a Román Népköztársaság küldöttsége, a szovjet hadsereg képviselői, a megyei és városi pártbizottság, fegyveres erők és a tömegszerveze tek küldöttei helyezték el a megemlékezés és a háfe koszorúit a hősi emlékmű talapzatára. Foto, György Tovább folytatják a versenyt: 20 nappal csökkentik egy-egy lakás építési ideiét a borsodi építik A borsodi építők — vállalatuk fennállása óta — még soha nem értek el olyan szép termelési eredményeket, mint a kongresszusi versenyben. Az Ígért 20 napos határidő előtt átlag egy hónappal kiváló minőségben, 380 új lakást adtak át és önköltségüket is jelentősen csökkentették. A „kongresszusi őrségem’ azt üzenték a történelmi tanácskozáson résztvevő igazgatójuknak, hogy ebben az évben még 63 lakás építését a határidő előtt befejezik és átadják az Ózdi Kohászati Üzemek 400 férőhelyes munkásszállóját is. Vincze Gézát, a Borsod megyei Építőipari Vállalat igazgatóját — amikor hazatért a kongresszusról számos dolgozó kereste fel és kérte, folvt ssák a versenyt hazánk fel- szabadulásának 15. évfordulója tiszteletére. Ezzel kapcsolatban Vincze Géza elmo”'*- '»a; A kongresszusi verseny . idején építkezéseinken 46 munkacsapat elhatározta. hogy elnyeri a szocialista brib'd címet. Ezek a brigádok ma már példát mutatnak társaiknak nemcsak a munkában, de az. élet más területén is. Ennek — és elsősorban pártbizottságunk jó munká* jának — tulajdonítom, hogy meg nőtt az építők felelősségtudata és á lakásépítési idő lerövidítésével a legtöbb helyen dicséretre méltó minőségi munkát végeztek. A dolgozók kérésére most tovább folytatjuk a versenyt hazánk felszabadulásának 15. évfordulójára. A versenypontokat úgy állítottuk Ősz sze, hogy azok a kongresszusi határozatok mielőbbi^ megvalósulását segítsék. Jövőre Miskolcon, Ózdon és a tiszaszederkényi új városban 1 250 lakást kell átadnunk. Vállaljuk, hogy egy-egy lakás építési idejét 20 nappal csökkentjük és így az üj otthonokat — a gazdaságosabb termelést fegyelembe véve — a szerződéiben előírt határidő előtt átlag 25 nappal átadjuk. Ehhez felsőbb szerveink segítséget is kérjük, hogy időben biztosítsak a megfelelő anyagellátást. A felszabadulási versenyben döntő feladatunk, hogy a téli munkákat minél jobban előkészítsük. Eddig jövő évi átadásra 800 lakás építését kezdtük meg, s ebből 400 lakást tető alá hoztunk. Ezekben a lakótömbökben nagyteljesítményű Express- Heating ^kályhákat, gőzkazánokat és légfúvókat helyeztünk el, a nyílászáró szerkezetek beüvegezése pedig folyamatban van. így dolgozóink a hideg téli hónapokban is meleg helyiségekben végezhetik a belső munkákat. Ennek és a kongresszusi verseny lendületének az lesz az eredménye, hogy I960 első negyedében 180 lakást adhatunk át. Nagy gondot fordítunk arra rs, hogy a lakásépítkezéseket tovább gyorsítsuk és olcsóbbá tegyük. A termelékenység növelésére jövőre megkezdjük a habosított kohósalakból készült középblokk rendszerű lakásépítkezéseket. Egyelőre Diósgyőrben 400 lakást építünk ilyen anyagból. Emellett jelentősebb ősz- szegeket tervezünk új emelőgépek, csőhajlító berendezések. parkett- gyaluk és más — a nehéz fizikai munkát megkönnyítő — gépek beszerzésére. A pártkongresszusi határozatok maradéktalan végrehajtása megköveteli, hogy tovább növeljük dolgozóink szakmai műveltségét. Jelenleg 1 500 dolgozó jár továbbképző és művezetői tanfolyamra és rövidesen újabb gépkezelői tanfolyamot is szervezünk — fejezte be nyilatkozatát Vincze Géza. 10. évfordulóját ünnepelte a Miskolci Fodrász Ktsz A Miskolci Fodrász Kisipari Termelőszövetkezet hétfőn az Avas Szálló fehértermében bensőséges ünnepség keretében emlékezett meg a szövetkezet fennállásának 10. évfordulójáról. Az ünnepségen megjelentek a párt, a tanács, a tömegszervezetek képviselői. A szövetkezet eredményeiről, munkájáról Sági Vilmos szövetkezeti elnök beszélt. Az ünnepség alkalmából a kongresszusi versenyben elért eredmények alapján 10 fióknak és 33 dolgozónak osztottak ki pénzjutalmat. A szövetkezet 36 alapító tagja oklevélben és pénzjutalomban részesült. „Kiváló dolgozó” jelvényt hét dolgozó kapott. A megjelent szövetkezeti tagság között 35 000 forint jutalmat osztottak ki.-= Városi tanács? A kereskedelmi osa» tály vezetőjével szeretnénk beszélni... — Tessék, Bedő Lórúnd . . . — Hallottuk, hogy már lehet karácsonyfát kapni Miskolcon. Mennyi érkezett a város részére? — 40 ezer folyóméter, 8 «serrel több, mint tavaly. A Béke téri vásárcsarnokban és a zöldséges boltokban már meg w kezdtük az árusítását. — Ezek hazai fenyők? — Nem. Csak külföldről importált fenyőt hozunk most forgalomba. — Egyébként hogyan készült fel a városi kereskedelem a karácsonyra? — Azt hiszem, nem lesz panasz a vásárlók részéről. Most várunk ecy nagyobb mennyiségű déligyümölcsszáliát- mányt. Lesz narancs, füge, datolya s kapunk olcsó, 14 forintos olasz gesztenyét. Most rendeltünk pótlólag még 100 mázsa szaloncukrot, hogy legyen elegendő. Nagyon sok külföldi — német és csehszlovák — játékunk lesz. Nagy választékot biztosítunk aranyékszerből is. — Tehát jelenthetjük, hogy a «oltok áruval teli várják a karácsonyi ajándékvásárlókat ,.. Felavatták a színházat Csütörtökön, december 10-én ünnepélyes keretek között avatták fel és adták át Miskolc közönségének a hároméves munkával újjáépült Miskolci Nemzeti Színházat. A délelőtti órákban a színház dolgozói megkoszorúzták a nagy elődök, Déryné Széppataki Róza és Latabár Endre sírját, majd este 6 órakor az új épületben tartották az avatóünnepséget. A színház zenekara Erkel Hunyadi László-jának nyitányát játszotta, utána Fekete László elvtárs, a városi tanács vb. elnöke átadta a színházat Miskolc közönségének. A színház dolgozói nevében Jákó Pál igazgató vette át, majd felgördült a függöny és megkezdődött az avatóünnepség második része. A színpadon a díszelnökségben helyet foglalt Rónai Sándor elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, az Országgyűlés elnöke, városunk képviselője, valamint az állami és pártvezetés több országos és helyi képviselője, továbbá a színház művészeti együttese. Major Tamás Kos- suth-díjas, a Nemzeti Színház igazgatójának szavalata és Koval Pál elvtárs, a városi pártbizottság első titkárának megnyitója után Aczéi György elvtárs. a művelődésügyi miniszter első helyettese mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen adták át a kitüntetéseket az építkezés élenjáró dolgozóinak. Az Interna- cionálé hangjaival ért véget a megnyitó ünnepség, majd díszelőadásban bemutatták Darvas József „Kormos ég” című drámáját. A megnyitó ünnepségről lapunk következő számában adunk részletes, képes tudósítást. köztársaság bukaresti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Részt