Észak-Magyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-06 / 287. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! r aiimmmm A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA, »V XV, évfolyam 287. szám Ara 70 fillér 1959 december 6, vasárnap a c. y A demokrácia szelleme csak akkor érvényesül életünk minden vonalán, ha a demokrácia légköre és módszere hatja át a pártot j Minél erősebb, fejlettebb, műveltebb párttagságunk - annál biztosabb kézzel vezeti n dolgozó tömegeket Marosán György elvtárs referátuma a szervezeti szabályzat módosításáról Lapunk tegnapi számában közöltük Kádár János elvtárs első és második napirendi pontra adott válaszá­nak első résizét. Kádár elvtárs többek között elmon­dotta: a párt hetedik kongresszusa helyesli azt a poli­tikai irányvonalé amelyet a párt követett az elmúlt károm esztendőben. Beszélt a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről, hangsúlyozta, mennyire fontos a termelő­szövetkezetek megszilárdítása, majd a tudomány és kultúra néhány kérdéséről szólt. Az alábbiakban közöljük Kádár elvtárs válaszának befejező részét. Kádár János elvtárs válasza az első és második napirendi pontra Általában rend van az országban, s ha a rendszer erős, ha a pénz stabil, ha az emberek normálisan élnek, ak­kor nem kell külön vitázna velük azért, amit ők önszántukból, jóked­vűen ötszörösen-hatszorosan is túltel­jesítenek. (Nagy taps.) Ami a belső pártélet kérdéseit il­leti, elmondhatjuk, hogy a párt általában veve erős és betölti történelmi feládar tát. A mi gondolkozásunkban már mély gyökeret vert az a tudat, hogy a párt nem öncélú valami. A pártot mi fel­foghatjuk eszköznek is, fegyvernek is. Pártunk büszkesége, hogy eszköz és fegyver a munkásosztály, a nép kezében történelmi céljainak kihar­colásáért. (Hosszan tartó, nagy taps.) Pártunk be is tölti ezt a feladatot: a munkásosztály akaratából, a munkás- osztály harci céljainak megfelelően kormányozza az országot! De nem uralkodik, hanem szolgálja a népet! Azt hiszem, ez a régi, feudális kife­jezés, ebben az összefüggésben meg­maradhat: mi arra vagyunk büszkék, hogy munkásosztályunkat és népün­ket szolgáljuk. (Nagy taps.) A kommunistákról alkotott véle­mény gyakran változott az elmúlt négy évtized alatt. Mindnyájan em­lékszünk még arra, hogy Horthy ide­jén még ellenségeink is tisztelték a kommunistákat, mert állhatatosak voltak és önfeláldozóan küzdöttek a népért. A kommunistáknak nem kell semmi másnak lenmiök, mint a többi ember, nem kell különle­gesnek lenniök — csak ember­nek, a szó igazi értelmében. (Hosszan tartó, nagy taps.) Miért kell erről beszélni? Azt hiszem, nem hi­hetünk annak az embernek, aki azt állítja magáról: azért lett kommunisr ta, hogy szenvedhessen a népért. Nem hiszem, hogy normális, emberi ésszel és érzéssel bárki ráadná a fe­jét valamire, csak azért, hogy szen­vedhessen. A kommunisták emberek Meggyőződésem, hogy az íróknak és költőknek van valami igazuk, amikor azt mondják: minden ember a bol­dogság kék madarát űzi. Ügy gondo­lom, nekünk sem kell szégyellnünk azt, hogy a kommunisták egész em­berek, még ebben az értelemben is: a saját boldogságukat kereső embe­rek. Mégis, van egy nagyon lényeges különbség a kommunisták és az in­dividuálisan gondolkodó vagy önző emberek között Az tudniillik, hogy a kommunista csak úgy tud bol­dog lenni, ha mindéit dolgozd emberrel együtt lesz boldog. (Nagy taps.) Ez az óriási különbség a koromunisr ták és az individuálisan gondolkodó emberek között. Áz az ember, aki szereti megrakni a hasát és jóízűen tud enni akkor is, ha körülötte a dol­gozó emberek éheznek, szerintem az ember nevet sem érdemli meg. Ná­lunk jelenleg a kalóriaszúit megfele­lő. Hallották, hogy már Angliát is megelőztük. E jó szintnek a kommu­nisták is részesei. Szerintem ebben semmi bűn nincs, mert a kommunis­ta is enni akar, ha éhes és jól teszi, ha gondoskodik róla, hogy tányérjár ban legyen ennivaló, de egyetlen ka­nál ételt sem tud lényelni jóízűen, ha egy másik dolgozó ember éhezik. Ilyen legyen a kommunista — ilyen ember, egész ember. Nem kell nekünk az emberek felett állnunk, de alattuk sem! Az „egész ember” nevet kell kiérdemelnünk. Ha kialakul egy olyan közvélemény — és állítom, hogy a hároméves munka után immár igenis van egy ilyen köz­vélemény —, hogy a kommunistában olyan embert látnak, aki gondolkozik és fáradozik a köz ügyéért; és ha ezt mirólunk a nem kommunisták mond­ják; — azt hiszem elvtársak, ez a legnagyobb dicséret számunkra. Prieszol elvtárs mondta: elhatároz­ták, úgy fognak dolgozni, hogy soha többé ne legyen olyan becsületes em­ber, aki félne a kommunistáktól.. Ez helyes, dicséretes elhatározás és meg­felel a jelenlegi tényleges helyzetnek. Az emberek nálunk barátjukat látják a kommunistákban, akihez őszintén fordulhatnak kérdéseikkel, problé­máikkal tanácsért, segítségért. Az a jó, ha a becsületes emberek nemcsak nem félnek a kommunistáktól, de szeretik is őket, keresik társaságukat — a becstelen gazemberek igenis fél­nek tőlük. Mert az sem lehet jó kom­munista, akit mindenki szeret. Ezután népi rendszerünk néhány sajátosságóról beszélt Kádár elvtárs. Hovatovább 15 esztendős lesz a népi hatalom. Ez idő alatt olyan változá­sokat vittünk keresztül, olyan ered­ményeket értünk el, hogy például a mai fiatalok el sem tudják már kép­zelni, milyen is volt a régi világban a munkásgyerek, vagy a falusi sze­gényember gyermekének helyzete. Azelőtt a munkás- és szegény paraszt - gyerekek mezítláb jártak, télen resz­kettek a hidegtől és bizony nagyon sokszor anyjuk azzal küldte őket este aludni: „Piám, a kenyér már alszik”. Bizony éhesen és sírdogálva szenderültek álomba azok a gyere­kek. Nem egy ilyen volt, hanem tíz­ezer, százezer gyermek élt így akkor Magyarországon. És most hogy él­nek nálunk a gyerekek. Van ebben az országban olyan gyerek, akinek az édesanyja azt kell, hogy mondja: „Fiam, a kenyér már alszik”? Ilyen nincs a mi országunkban! Elvtársak, ha pártunk 40 éves harcának és népi hatalmunk 15 évének csak ez az egy eredménye lenne, már elmondhatjuk: érdemes volt har­colni és minden áldozatot meg­hozni ezért. (Hosszan tartó, nagy taps.) És itt van a mi új fiatalságunk. Azok a fiatalok, akik nagyszerűen dolgoznak a termelésben, akik helyt­állnak, amikor önkéntes társadalmi munkáról van szó. Már szinte keres­nünk kell a mocsarakat, mert las­san mind kiszárad a fiatalok jó munkája nyomán. Fiataljaink egyre jobban képezik magukat, egyre tá­gul az érdeklődési körük, egyre kép­zettebbek, műveltebbek. Erre az if­júságra ne építhetnénk? Büszkesé­günk ez, vívmánynak tartjuk, hogy ilyen az ifjúságunk. Ez maga megérte a párt négy évtizedes harcát. A nők is felszabadultak a Magyar Népköztársaságban, rendszerünk má-. sík nagy vívmánya ez. (Nagy taps.) Központi Bizottságunk azt mondja: most az a döntő, az a feladat, hogy a törvényben biztosított egyenjogú­ságnak teljes érvényt szerezzünk az elet minden területén. Másképpen élnek most a nők, mint a régi világ­ban. Egyszer egy május elsején ösz- szetalálkoztunk a kender- és juta­gyári nőkkel. Elmondtam nekik* hogy 1931-ben. a gyár előtt tartottam egy illegális gyűlést. Sok dolgozó nő jött el arra. A május elsejei találko­záskor elmondtam a kender-jutagyá- ri asszonyoknak: kedves elvtársnők,- emlékszem még magukra, egyikük- másikuk arcára is. Aki akkor 30 éves volt, 50 évesnek látszott, és aki most 50 éves, olyan, mintha 30 éves volna. (Derültség és taps.) Bizony, a 30 éves munkásasszony annak ide­jén öregasszony volt, a szó igazi ér­telmében. Nemcsak azért, mert feke­te kendőben járt, hanem mert testi- ieg-lelkileg összetört, megnyomoro- dott ember volt. Most nézzenek kö­rül a mi országunkban: felszabadul­tak, emberekké váltak a nők! Ha pártunk négy évtizedes har­cának, népi demokráciánk 15 esztendejének más vívmánya nem lenne, akkor is elmondhat­nánk: érdemes volt fáradoznunk, érdemes volt küzdenünk. Dobi elvtárs mondta, hogy a ma­gyar kérdést nem az ENSZ-ben dön­tik el, hanem a magyar nép dönti el. (Nagy taps.) Valóban, mondjuk 30 évvel ezelőtt mennyi szava volt a gyárban a munkásnak, vagy a falu­ban az egyszerű parasztembernek? Most a munkások, parasztok, mérnö­kök, technikusok, tanárok, pedagó­gusok itt ülnek ebben a teremben, ott vannak a parlamentben és min­denütt, ahol eldöntik a kérdéseket, ök mondják meg, mi történjék eb­ben az országban! (Hosszan tartó taps.) Ez a mi társadalmi rendszerünk, ^ ez a mi vívmányunk, s ha mást nem értünk volna el, ez is meg­érte a harcot. Ami a jövő munkáját illeti, vi­gyáznunk kell pártunk elvi alapjai­nak tisztaságára, a kommunista helytállásra, mert amíg ez megvan, [semmiféle nehézségtől nem kell fél­nünk. Nagyok a feladatok, de na­gyok az erők is, amelyek rendelke­zésünkre állanak. Népünk ismeri pártunk politikai fő vonalát, egyel­őért azzal, helyesli azt. Mi együtt [harcolunk, együtt vagyunk a töme­gekkel. Együtt harcolunk szovjet testvéreinkkel, a nemzetközi mun­kásosztállyal. S a magyar vonatko- zású kérdéseket a jövőben sem az ENSZ-ben. hanem itt, Magyarorszá­gon — a pártkongresszuson, az or­szággyűlésben, a Központi Bizottság- ban — a magyar dolgozó nép képvi­selői, dolgozó népünk fogja eldönte­tni- (Hosszán tartó taps.) Most arra van szükség, hogy ío- V vább fokozzuk azt a lendületet, Jamely széles hullámokat vert a íö- ^megben * szocialista építőmunkánk t meggyorsításáért. Hajtsuk végre ter­meinket, dolgozzuk ki új ötéves ter­münket és teremtsük meg annak jó t alapjait. Ez a feladat. Tervezzünk az ^ eddiginél is nagyobb lelkiismeretes- (seggel, dolgozzunk az eddiginél is > nagyobb odaadással és a továbbiak- , ban is őrizzük meg azt a közszelle­> met, amely ma a pártban és a hazá­ban kialakult. (Lelkes, hosszan tartó nagy taps, Mindenki feláll.) — Ismerek állami vezetőket: szí­vük, lelkűk a munkáé: tudom, ké­szek meghalni is a munkásosztályért, ha arra szükség lenne. Mindenre ké­pesek, csak néha egyre nem: elis­merni, hogy az általuk irányított te­rületen valami hiba lehet. Ezzel kárt i okoznak, saját magukat, és hivatalu­kat is rossz megvilágításba helyezik a munkásosztály előtt és nem segí­tik a hibák kijavítását. Az olyan embernek, aki trösztök, vagy minisztériumok élén dolgo­zik, ahová tíz, vagy százezrek tartoznak, meg kell szoknia, hogy ha észrevételt tesznek apparátusa Irányító munkájára, azt először is vegye komolyan! Vegye ügy, hogy igaz az észrevétel, és ne mindjárt úgy, hogy nem igaz. Ha aztán kiderül, hogy nem igaz, ak­kor örüljön, de ne kezdje azzal a dolgot, hogy rágalom. És ne védje hamis presztízsből a „zászló becsüle­tét.” Ezen változtatni kell. Igaza van Kiss Dezső elvtársnak és másoknak, akik szóvá tették: jelen­leg ellentmondás van a nép öntuda­tos részének aktivitása, lelkesedése, lendülete és a mi vezetésünk hibái között. Ezt az ellentmondást fel fog­juk számolni, mégpedig nem úgy, hogy megtartjuk a bürokráciát, a trehányságot és tönkretesszük a dol­gozók lelkesedését, hanem úgy, hogy tönkretesszük a bürokráciát, a trehányságot és magasabbra szít­juk a lelkesedést. Gondoljanak csak arra, milyen nagy tömegek mozdultak meg a kongresz- szus előtti szocialista munkaverseny­ben és milyen gyönyörű példáját ad­ták az emberi helytállásnak! Mind állami, mind pártvonalon olyan veze­tés kell, amelyik méltó az öntudatos dolgozók lendületéhez, lelkesedésé­hez, s ha minden vezető úgy fogja fel saját feladatát, amint a kongresszusi versenyben részt vevő száz- és száz-1 ezrek felfogták a párt szavának ér- < telmét — akkor nyugodt lelkiisme- < rettel tekinthetünk a jövőbe. (Hosz- * szán tartó nagy taps.) ( Kádár János élvtárs ezután a párt-< ról beszélt. < — Nagyon örvendetes és egészsé- < ges dolog az — hangsúlyozta —, hogy i a mindennapi pártélet és a pártmunka i belső tartalmát a párt központi po- < litikai, gazdasági és kulturális fel- < adatai képezik. Ez a helyes és arra i kell törekednünk, hogy a jövőben i móginkább így legyen, hogy a párt- i szervezetek tevékenységében a jövő- < ben még nagyobb szerepet kapjon a i gazdasági és a kulturális munka. Ha i ilyen tartalom hatja át a pártmun- i kát, akkor az oktatás is, a szervezés i is, sőt a tagdíjfizetés is rendben i megy. A tagdíjfizetéssel is úgy va-1 gyünk — bocsássanak meg a hason- i latért — mint annak idején a köl-1 csönjegyzésekkel. Éveken át, egy álló' hónapig a párttagság a legállhatato-' sabb pártonkívüliekkel együtt köl- < csönjegyzéssel foglalkozott. Emlékez-1 nek még rá: az egésznek annyi ered- 1 menyé volt, hogy az utolsó években1 évi 700—750 millió forintnyi összeg1 bekerült az állami forgóeszközök kö 1 zé. Amióta ez nincs, egy teljes hóna-1 pót nyertünk az igazi pártmunkára.1 (Derültség.) Lehet; hógy egy kicsit1 ezért is megy jobban a munka. Az a1 700—750 millió forint is előkerül va-‘ lahogy; az egyik ember totózik, a má­sik lottózik, a harmadik csak egy­szerűen beteszi pénzét a takarókba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom