Észak-Magyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-31 / 306. szám
Világ proletárjai, egyesüli e tek 1 Osszpkoccan hét pohár A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XV. évfolyam 306. szám Ara 50 fillér 1959 december 31, csütörtök A Hámorban minden jegy elkelt Sokan kissé csalódottan nézegetik a Hámor Étterem előcsarnokában kifüggesztett „jeimagyarázatos” térképet, amelyből pillanatok alatt szembetűnik: minden hely elkelt. Kiss Ágoston, az étterem vezetője elmondotta, hogy már napokkal ezelőtt megkezdődött az asztalfoglalás és tegnap délutánra minden ülőhelynek volt gazdája. Ezúttal kicsinek bizonyult a több mint 500 személyes étterem. És most pár szót a Szilveszter-esti előkészületekről. Elöljáróban elmondhatjuk, hogy az étterem vezetősége nagy gonddal készült fel a csúcsforgalomra. Mintegy 40 féle borkülönlegesség, négyféle szilveszteri menü és az étlapon 30 féle fris- sensült készétel és hideg tál várja az asztaljeggyel rendelkező vendégeket. Erre az alkalomra a zenekar és a műsor is új helyet kap: a középső terem bejárati részét, így a két szélső „hajóból” egyformán jól láthatják majd a műsort, amely ezúttal újabb számokkal bővült és este 10 órától hajnali 4 óráig szórakoztatja ma jd a vendégeket kisebb táncos szünetek beiktatásával. Nagy az érdeklődés a tombolajá- tékok iránt is. Szilveszter éjszakáján több mint 100 nyeremény várja szerencsés gazdáját, közöttük két élő malac is. ínyenceknek: Ötezer torta, 22 ezer sütemény, 1500 grillás-malac — mondjuk ezeknek a kismalacoknak a fülét próbálná meghúzni. Ez ugyanis a markába ragadna. Márpedig olyan ennivailóan édesek ezek a bamapiros, ropogós újévi malacok, hogy legény legyen a talpán, aki elA verses-mesebeli lent tud állni a csábí~ iák uZmeTuzonl tásnak. A borsodi venitt is csak megijedne, déglátó berentei kőz- ha — tehenek helyett ponti cukrászüzemében 1500 ilyen grülás kismalaccal kedveskednek az édességek ínyenceinek. Van is keletje... S a messze-kömyéki torta- és sütemény- kedvelőkráL is gondoskodott ez az üzem. Az 6-év búcsúztatására, s az új köszöntésére Ötezer tortát és 22 ezer dara b süteményt készítettek. Helyfoglalás érkezési sorrendben Tavaly sok vitát okozott a helyfoglalás óz.don, a Kékacél Étteremben, így az üzlet vezetősége úgy határozott, hogy ebben az eszten- Szüveszter estén nincs úttal is kicsinek bizonyul majd, mert Ózdon is kevesen akarják otthon tölteni az ó-év utolsó estéjét. dobén, helyfoglalás ... azaz érkezési sorrendben választhatnak asztalt a vendégek. Az étterem este 5 órakor nyitja ajtóit és ezúttal hajnalig teljes kapacitással üzemel majd. Zenét a Zsid- vay vezette tánczenekar szolgáltatja majd. Amint Varga Dezső, az üzlet vezetője elmondotta, a konyha sem vall szégyent. Külön szilveszteri étlappal várják a vendégeket. Minden valószínűség szerint, a négyszáz személyes nagy terein ez— Halló 1%«? — Igen, kérem, jó helyre csöngetett. Itt az Uj Esztendő Deszél... — igazán őrülünk, hogy ilyen korán találkozhattunk. Csak az iránt szeretnénk érdeklődni, hogy milyen meglepetéseket tartogat a tarsolyában? _ Megboc sajt hatat lan kíváncsiság! Mindent egyszerre nem árulhatok el. De hogy „Boldoggá” avatnak, azt hiszem, bátran Ígérhetem... — De ha esetleg* mégis, mondjuk, volna valami... — Terveim csak néhány óra múlva kezdenek reálissá válni. Meg aztán különben is: mostanában nem Igen várnak az érkezésemre, jó előre döntenek sorsom felöl... 133878 forint 25 filléres ajándék.Ezentúl kergetni fogom a kismalacot, lopok „cirkot” a kéményseprő seprőjéből, megcibálom kabátom gombját a szakadásig egy szürke ló láttán, de mindenekelőtt és felett, hetenként látogatom a totólottó kirendeltségeket. A leghivatalosabb. értesülések szerint ugyanis mindez nagy-nagy szerencsét jelent. Mert — nem vagyok irigy ember —. de azt a közel 134 ezer forintos ajándékot irigyelem a boldog nyertesektől. Már ugyanis azt, amelyről Fajda Béla, a Lenin téri 131-es Totó- Lottó Kirendeltség vezetője beszélt. Az 52. játékhéten Szabados Dezső- né, diósgyőri lakos tudniillik négy- találatos lottó-szelvénnyel kopogtatott a kirendeltség ajtaján. Nyertes szelvényével 133 878 forint és 25 fillért nyert. (Lehet, hogy az ó-esztendő tréfája, hogy férje, vagyishát a teremtés sokat emlegetett koronája, aki külön szelvényen játszott, egy találatot sem ért el?) Szabados Dezsőnével (nekem sajnos, neki nem!) nem sikerült beszélgetnem. Éppen ház-nézőbe ment... Azt mondják, hogy minden jó, ha -a vége jó. Márpedig ez. az.év S^aba- doséknak igencsak jól, boldogan, vidáman végződik ... Foto: Szabados léssel zó-Tisza vidéki régi, híres Szilveszter éjszakáján, amikor már az éjfelet is elkondítják a harangpk, s a házak ablakaiban újra felvillan a fény, üdvözölve az új esztendőt, — a legények furulyaszóval járják körbe a lányosházakat. Ki-ki szíve választottja kedvenc nótájának egy- egy melódiáját fújja el az ablak alatt, aztán alaposan megdöngetik a kiskaput. Persze azt is csak csínján, ügyeskedve, nehogy a kislány hamarabb a kapuhoz érjen, mint ahogyan a legényeknek érkezésük van az al- búváshoz... Hanem jaj aztán annak a legénynek, aki nem a kedvenc nótát fújja, de jaj a leánynak is, ha nem találja el a legény nevét, s másét kiáltja az újesztendei éjszakába. Bizony nem ússza meg a falu fiatalságának egész esztendei csúfolkodása nélkül. Régi szokás. Hanem nagyanyáink elbeszélése nyomán a borsodi tisza- menti falvakban most újra felelevenítik ...... 99 Zárszámadás” a FUSZERT-nél Háromnegyednuttiárd forint értékű forgalom 1959-ben — 50 vagon citromot fogyasztottak az idén megyénkben — Ezerféle fűszert és élelmiszert árusítanak Eredményekben gazdag év végi „zárszámadást” tartottak a Borsod megyei Fűszer- és Édességkereskedelmi Vállalatnál. Ez megyénk legnagyobb kereskedelmi vállalata, amelynek feladata, hogy megyénk lakosainak biztosítsa a zavartalan élelmiszer- és fűszerellátást. A vállalat közel ezer féle árucikket kínál a vásárlóknak. Évente mintegy háromnegyed- milliárd forint értékű forgalmat bonyolít le a vállalat 300 dolgozója. Áruforgalmi tervüket az idén is túlteljesítették. 109 százalékos tervteljesítést értek el. Ebben az évben közel 1200 vagon cukrot szállítottak a lakosság részére. Ez a mennyiség ll százalékkal több mint az 1957-ben leszállított áru. A citromforgalom két év alatt például 71 százalékkal emelkedett a vállalathoz tartozó,üzletekben. Jóval több fríiní £0 vagon citromot fogyasztottunk megyénkben az idén. Nagy keletje volt 1959-ben az édesipari áruknak is. Ezekből az árucikkekből 60 százalékkal fogyasztot' tunk többet, mint az előző években. S hogy a kereslet a jobb, ízesebb, táplálóbb édesipari cikkekkel szem- t ben növekedett az idén, bizonyítja, hogy például a csokoládés árukból 1957-hez viszonyítva, 90 százalékkal több fogyott. Az év végi mérlegben nem kis büszkeséggel számolhatnak be a vállalat dolgozói arról is, hogy az áruféleségek csomagolásával, újfajta „kiszerelésével” is nagy sikert arattak a vásárlóközönség körében. Különösen a csomagolt zsír, a kisüveges étolaj, a dobozos tea, kávé, a poharas befőttek, jammek, a különböző tésztaáruk, az ízletes és olcsó gyümölcslevek örvendenek közsikernek. A vállalat „zárszámadása” arról is bizonyságot tett, hogy élelmiszer- ipari gyáraink és külkereskedelmi szerveink a legmesszebbmenőkig elősegítették megyénk élelmiszerellátását. S az ellátás 1960-ban tovább javul, fejlődik. Az új esztendőben az élelmiszer-kereskedelmi dolgozók munkáját további gépesítéssel köny- nyítik, & ezzel egyúttal a lakossá?! gyorsabb, pontosabb és választékosabb ellátását is biztosítják. Egy nyáréji álom — Szilveszterkor Igen, kérem, nem, nincs tévedés. Szilveszterkor „Egy nyáréji álmot” nézhetnek és hallgathatnak végig mindazok, akik már jóelöre gondoskodtak asztalról a Bükk Étteremben. A vasgyári családok — persze főként a törzsvendégek — biztosították maguknak az elsőbbséget. Márpedig ők ott kezdik az új esztendőt, ahol a legvidámabban temetik az <5-4. Vidámságról, jókedvről, hangulatról a „helybeli” és közkedvelt Varadi József népizenekara és Pásztí. Tibor operett- és ma- gyamóta-énekes gondoskodik. Eredeti — alig 10—20 éves slágerekkel, (mint például: Legyen a Horváth-ke rtben, Jöjjön Óbudára stb.) — és original, 1959. dec. 28. születésű összekötő szöveggel ellátott, 100 évvel ezelőtt játszódó, de rendkívül nagy sikerre számottartó műsort mutatnak be este 9-től reggel 5-ig a szilveszterez őknek. Ja, és még csak annyit: tokaji, bal atonmelléki és a többi márkás magyar borok az ízletes vacsora után korlátlan mennyiségben fogyaszthatok itt is. (Ebben az évben utoljára.) BOLDOG O-EV SZÁMVETÉSE ... JJOGY MIKORTÓL SZÁRMAZIK, hogyan is kezdődött, nehéz lenne kikutatni. Bízzuk a történettudorokra. Tény, hogy évről-évre újból és újból jókívánságainkkal halmozzuk el egymást ilyentájt. BUÉK-jeink ugyan immáron kicsit megszokottak, talán-talán mechanikusak is, de mögöttük mindig az őszinte, igaz kívánság csendül. Legyünk boldogabbak évről-évre... Igenám, de az év első napjainak múltával eltemetjük BUÉK-jeinket, s ahogyan az esztendő esztendőt kerget, nem kérjük számon, vajon sikerült-e és úgy sikerült-e az elmúlt év, ahogyan azt mi magunknak és másoknak is kívántuk. S ha számvetést csinálunk ma, az év utolsó napján, hogy milyen is volt, hogyan telt el az Ö-esztendő, gondolom valamennyiünk nevében mondhatom: sikerült, jó volt — s kisebb-nagyobb bosszúságoktól eltekintve —, boldog volt ez a kiöregedett év is. És ha ezt a „globális” vélekedést az egyénekre „bontjulc”, akkor... akkor valahogy így néz ki az Ó-esztendei „statisztika”: Egy kohásznál: S ez Genisza József, Ózdról, aki így beszél. — Nem panaszkodhatom. Sőt! Családi házat építettünk az idén. Igaz, még nem tudtunk minden helyiséget berendezni, de jövőre ... Aztán, a fiam is jól tanult. A második osztályból kitűnővel jött haza. Mit mondjak még... én is igyekeztem ... azt hiszem, a munkámmal meg vannak elégedve ... Jutalmat is kaptam ... erre büszke is vagyok. Aztán.., még csak annyiU hogy az idén is úgy szerettük, becsültük egymást életem párjával, mint tavaly. És ez is nagyon fontos ám!... Egy háziasszonynál: Kókai Istvánná, a miskolci új, „Glósz-kitérői” bérházakból: — A lányaim többet nőttek, mint én 5 év alatt... és szépek is... Igaz, egyre inkább az apjukra hasonlítanak, de ezen nem fogunk összeveszni ... Én nem öregedtem, sőt, ha hihetek a naptárnak, most éppen egy évtizeddel fiatalodok. mivelhogy 0-val végződő kerek szám az új esztendő ... És még azért is boldog volt nekem ez az elmúlt év, mert — most is mindig az történt, amit a férjem mondott —, de én akartam ... Egy most „érőnél”: Kovács Ildikó ő, aki a lelkemre kötötte, nehogy kiírjam az iskola címét, mert akkor igazándiból megharagszik, 18 évének minden érzékenységével: — Nekem tudniillik azért volt olyan nagyon boldog ez az öreg év, mert férjhez ment a nővérem és mostmár csak én következhetek, ö kapott egy kombináltszoba-bűtort __ jövőre már az e nyémre „spórolunk”, de ebbe már én is „besegítek”— Mert a kelengye: konzervativizmus ide. konzervativizmus oda, mégiscsak jó dolog! Egy vállalatvezetőnél: (Nem hálás munkakör!) Vásárhelyi Imre, a Miskolci Ingatlaiikezelő Vállalat igazgatója: Háromszáz vendég érkezik a Palota Szállóba — Az idén több dicséretet kaptunk, mint ta- i valy ... Mert körülbelül tízezer csörepedést sike- j rült kijavítani, s mert ezen felül másik tízezerJ egyéb javítási munkát végeztünk el a miskolci] bérházakban. Egy kis üröm is keveredik azért az{ örömünkbe, ugyanis cirka két és félezer panasz-Á restanciánk van jövőre ... t S egy orvosnál: j Izsófalván, dr. Porkoláb, a budapesti kliniká- j ról hozzánk származott köztiszteletnek örvendő* körzeti orvos: i — Sok-sok ember bizalma — főként a bányá- \ szóké — tette boldoggá az Ó-évemet. És az, hogy i lelkiismeretem, tudásom szerint gyógyítottam..., De hadd keseregjem ki magam az 1959-es esz-J tendö utolsó napján a betegeim nevében is: (hadd ( legyen boldogabb a mi Újesztendőnk is!) a Me- { gyei Vízművek segítsenek ehhaz. Fejezzék be ai vízvezeték építését a mi falunk orvosi rendelő-) léhez... Ne bukdácsoljunk a félméteres ásott j gödrök között... mert ez egy kicsit már több is \ mint bosszúság! < Egy bányásznál: i A miskolci bányaüzemnél, Velezna József: Ebben az évben többet kerestem mint va- * laha. Igaz, többet is adtam érte. Vettem egy tele-{ víziós készüléket. És tudják, hogy milyen nagy { öröm az c családban? Meg a két mázsán felüli i hízó! Még éjfél utánra is jut a friss hurkából... , ... Dehát kell egyáltalán az egyéni boldogság j méréséhez statisztika? Meg aztán különben is: a{ kiértékelés lapzártakor még tart. 1 | Lillafüreden a /»$ Vadászkürt, a I J Zöldfa vendéglő | ai és a Palota Szálló t A jf vezetősége felké( szültem várja Szil| MHSWt veszter éjszakájáí na Nagymiskolc | dolgozóit. á Az utóbbi helyen erre a napra esi* laz új üdülők érkezése is és Mákká i ▼Tibor, a Palota Szálló főkönyvelője ▼ elmondotta, Szilveszter estéjére 300 ^vendég érkezését várják. Erre az al- ákalomra a felső, úgynevezett Mátyás- a teremben, a kibővített Palota-zene- Ikar tánczenéje mellett mintegy 500 ▼vendég foglalt már helyet, így teg- fnap délre az 500 személyes nagyte- áremben valamennyi asztalt lefoglalja k. i A Miskolcon is jólismert Palota ^Szálló szakácsai ezúttal a házi disz- |nótoras vacsorától a legkülönfélébb jrissensültekkel, kész ételekkel és ^farsangi fánkkal várják majd a vendégeket