Észak-Magyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-22 / 300. szám
■edd, 1959. december 2*. ESZ AK MAGYARORSZÁG 3 Gondolatok egy szociográfia olvasása közben ^SOS^-re azonnal, — bejelentés után 24 órán belül a helyszínen Látogatás a Miskolci Vísvesetéksserelő Kíss-nél Értékelték a megyei pénzügyi állandó bizottság munkáját Papp Judit KISZ-fiatal, a Lenin Kohászati Művek acélművének laboratóriumában dolgozik, a szocialista brigádnak tagja, s mint kiváló dolgozó, igen értékes eredményeket ér el a termelésben. "Toto: A Borsod megyei Tanács legutóbbi ülésén tárgyalták a megyei pénzügyi állandó bizottság munkáját. Az ülés megállapította: az állandó bizottság nagyon szép eredményt ért el feladatai végrehajtásában. Munkájukban azonban még mindig akadnak hibák, hiányosságok, de minden lehetőség adva van azok kijavítására. A megye! tanács ülése feladatként szabta ki az állandó bizottságnak. hogy ellenőrizze és kísérje állandó figyelemmel a költségvetési és kdzségfejlesztési tervek végrehajtáKÉT SZOBÁBÓL és egy kis beugróból áll a Miskolci Vízvezetékszerelő Ktsz adminisztrációs részlegének központja. Legalább 16-an vannak az egyik irodában, mondhatnánk, egymás hegy én-hátán. Szives vendéglátónk, Peller Mihály főkönyvelő, a tágasabb helyiségbe könyvelő —, ez az ember is kitűnő tanuló. Sok van nálunk ilyen. Most sz:.b'jdult fel, egy „maszektól” jött hozzánk. Peller főkönyvelő minden szavából érezni, hogy szereti az ifjúságot, szívesen foglalkozik a fiatalokkal, és általában tud „bánni” az embeA régi világban irt •Bociográfia került a kezembe. Tekintélyes, vaskos könyv. Fedőlapján a címer: „SIGILLUM COMITTATUS BORSODIENSIS”, s a mérleget, koronát tartó büszke oroszlán. Az ország minden vármegyéjében készítettek hasonló köteteket. Alispánok, főispánok írták hozzá az előszót, mondtak köszönetét az alkotóknak a derekas munkáért. Ami azt illeti, a szociográfiák írói valóban gondos munkát végeztek. A borsodi szociográfiában például megtalálható minden valaha lakott hely lényeges és lényegtelen adata. Felsorolja még azt is, hány kilométerre van valamelyik községtől a legközelebbi piac, körorvos, patika, vasútállomás, hány fcanerős az iskolája, hány pár ló, szarvasmarha található a községben, milyen a legelője, ivóvize, van-e ott villanyvilágítás, szatócsüzlet, és hogy ki faragta a világháborúban elesett hősök szobrát? ... Tájékoztat a birtokmegoszlásról, a protestantizmus terjedéséről, a nagy- kereskedők, földbérlők, birtokosok vagyonáról. Azokról a nincstelen, szegény emberekről persze hallgat, akik munka nélkül kóboroltak a megye országútjain... Mindemellett, mai szemmel, érdekes olvasmány. Amikor így, a letűnt világ emlékét idéző könyv lapjait forgatja az ember, jobban látja, mi történt a népi demokrácia 15 éve alatt megyénk minden községében. A Tiszabábolna községhez tartozó 5000 hold földből több mint másfélezer — s a legjava — Fülöp Józsiás herceg kezén volt. Azóta felosztották a földet, de három év múlva újra egytagba vonták. A szövetkezeti gazdálkodás útjára léptek az egykori zsellérek, cselédek, kisbirtokosok, középparasztok. Elszántságukat, ten- niakarásukat — ha meg is inogtak néh árnyán — nem befolyásolhatta még az ellenforradalom sem. Ma már újra együtt, ötezer hold földön gazdálkodik a Rákóczi Tsz lel kes közössége. Megéri-e nekik? Beszéljenek a tények! Addig 4—5, jobb esetben 8— 9 mázsa búza termett a tiszakömyéki talajon. Utóbb 15 mázsát takarítottak be. Addig, még a felszabadulás utáni első esztendőkben is, alig maradt tiszta jövedelem, még kevesebb jutott ruhára, új bútorra stb. Ma? Átlagosan 25—30-an* de annál is többen „vágnak zsebre” 50—60 ezer forintos jövedelmet, a közelgő zárszámadáson. Érdemes visszalapozni a húsz évvel ezelőtti múltba. Ezt írja Tiszabábolnáról a szociográfia: „Iskolája 3 tanerős és 3 tantermes rk. elemi iskola, gazdasági továbbképző iskola is működik. Egyháza vk. anyaegyház. Kulturális intézménye a könyvtár, ezen kívül a Leventeegyesület (?!)” Ma? Természetesen ég a villany, eltűntek a sáros utcák, s jóformán a legkisebb zúgban is betonjárdán koptatják cipőjüket a legények a lányok után. összefogott a falu, s állami segítséggel kultúrházat épít. Mindennapi, megszokott dolog, hogy a parasztemberek hazafelé a határból, odatámasztják a kapát, ásót a fal mellé, s betérnek a „presz- szóöa*’ egy duplafeketére... érdemes időnkint fellapozni az ilyen hiteles szociográfiát, mert gyakran megfeledkezünk a 15—20 év előtti állapotokról. Ilyenkor látja az ember, miiyen nagy eredményeket értünk el. Sokhelyütt a türelmetlen emberek — jó dolog ez a türelmetlenség — maguk fogtak össze: „Ne várjuk, amíg ránk keiül a sor — mondták — társadalmi munkával, helyi anyagok felhasználásával, a községfejlesztési alapból építsünk kultúrházat, járdát, fúrjunk új kutat, hamarabb segít majd az állam is...” Szinte határtalan a leleményesség, amellyel egyikmásik faluban hónapok alatt megöldanak egy-egy problémát. Egy példa a sok közül. Muhin, amelynek történelmi múltját az idézett mű is oldalakon taglalja, először arra határozták el magukat az emberek, hogy „ha törik, ha szakad” előbb bevezettetik a villanyt, mint a szomszéd községekben. Saját erejükből persze nem futotta volna. Az államtól vártak segítséget. S mert jól tudták: az állam is csak akkor és abból segíthet, amit ők megtermelnek, adnak, ha rendszeresen fizetik az adót — eleget is tettek kötelezettségeiknek. Társadalmi munkát ajánlottak fel, növelték és pontosan be is fizették a községfejlesztési alapra szánt összeget. Mit mondjak: rövidesen megjelentek a villanyszerelők és a történelmi múltú községből örökre száműzték a petróleumlámpát. Látták ezt a szomszédos hejőkeresztúriak. s mi tagadás, irigykedtek, bosszankodtak. *— Ezt nem hagyjuk annyiban!... Először építettek egy tájmúzeumot, később pedig bevezették a villanyt. — Úgy? — felelték erre a muhiak. — Nektek tájmúzeumotok is van? Akkor mi építünk egy kultúrházat ... Állják szavukat. 15. évfordulóját már az új falak között ünnepük. S így megy ez szerte az egész megyében. Ahhoz a példátlanul nagy tenniakaráshoz, amellyel állámunk építi, fejleszti, formálja községeinket, a lakosok is hozzáteszik erejüket, forintjaikat. A napokban az edelényi járási tanács versenyhíradója került a kezembe. Azt tartalmazza, hogyan kamatoztatták az idén az adóterhek rendezése után visszatérő és a községfejlesztési alapba befizetett forintokat? Amint a kimutatás illusztrálja, az év elején tervezett 5 millió 946 ezer forinttal szemben a december 1-i állapotnak megfelelően 6 millió 754 ezer forintot fordítottak községfejlesztésre. Évközben ugyanis növekedett a felajánlott társadalmi munka és a helyi anyagfelhasználás értéke, „örömmel állapítjuk meg — tartalmazza a hivatalos irat —, hogy járásunk községei becsülettel teljesítették a VII. pártkongresszus tiszteletére tett vállalásaikat s így járásunk községfejlesztési tervét 114 százalékra teljesítette.” Hangácson félmillió forintos költséggel kultúrházat építettek. „Meszes községben pedig — írja a továbbiakban a jelentés — a falu 450 fős lakossága 52 ezer forintos társadalmi munkát ajánlott fel. Valószínű, hogy karácsony előtt itt is tető alá kerül az új kultúrotthon.” De jól halad a munka az égerszögi kultúrház építésénél is, amely nemrég került tető alá. Komjátiban és Finkén pedig járdát építettek az utóbbi hetekben. S bár ehelyütt is több tudósítás jelent már meg a községfejlesztési munkákról, további tervekről, a falvak külső arculatát is átformáló nagy társadalmi megmozdulásokról, az új ötéves tervben megvalósítandó szándékokról — ismét tolira kívánkozik, hogy szembeállítsuk jelenünket az idézett szociográfia adataival. S tolira kívánkozik a kérdés is: 15—20 évvel ezelőtt talán nem törődtek az emberek a falujukkal? Nem szerették volna, ha villanyfény világít a bűzlő petróleumlámpa helyett, s talán 15—20 évvel ezelőtt nem szerették volna helyrehozni a sáros utcákat, megjavítani az ivóvízellátást, bővíteni az iskolát? Dehogy nem! Szerették volna, ámde... miből? A parasztember szegény volt, az állam pénze meg elúszott a kapitalista államháztartás rejtelmes csatornáin ... tolié* Persze a kép, ameiyem teljes ]yet itt megra;jzoi_ tűnik1. De nem is ez volt a célunk. Hiszen a nagy változást, amely országunkban s itt, a mi megyénkben végbement, annak minden* egyes mozzanatát leírni, hitelesen megrajzolni csak egy új szociográfiában lehet és kell! A cikkíró tollát ezúttal csak az vezette: fellebbenteni a múltról a fátylat, hogy jobban lássuk a jelent. Ónod várj mtklós Januárban megkezdik az ország legkorszerűbb műgyanta és lakkfesték gyárában a gépi berendezések szerelését Az ország kisteljesítményű festékgyárai az egyre növekvő fehér és színes lakkfestékszükségletet már nem tudják biztosítani. Ezért kormányzatunk a Tiszavidéki Vegyikombinát területén új műgyanta- és lakkfestékgyárat építtet, amely Kö- zép-Európa egyik legkorszerűbb üzeme lesz. Az új gyárban évente 6 ezer tonna festéket készítenek — s ez a mennyiség a második ötéves terv során a duplájára emelkedik. Az új létesítmény építését 1956- ban kezdték meg, s ma már az épületek nagyobbrésze tető alatt van. A műgyanta előállításához szükséges különféle olajok vasúti kocsikon érkeznek majd a gyár lefejtő állomására, ahonnan a nyersanyagot szivattyúk segítségével a föld alá épített különböző méretű tartályokba továbbítják. A szivattyúházat december 31-én adják át, a Vegyiműveket Szerelő Vállalat dolgozói pedig már a tartályok elhelyezését és a csővezetékek szerelését végzik. A tartályokból a nyersanyag cső- hídon keresztül a műgyantagyárba kerül. A 15 méter magas — kazánházból, üzemépületből és laboratóriumból álló — létesítményt vasbetonból építették. A dolgozók jó munkáját dicséri, hogy az épületet a hideg idő beállta előtt tető alá hozták, s így a jövő év elején megkezdhetik gépi berendezéseinek szerelését. Ebben a gyárban magyar gyártmányú kettős köpenyű ötvözött acélból készült fűthető és hűthető reaktorokban főzik majd a különböző olajokból és szerves savakból a gyantát. Az üzemeltetéshez és a hőellátáshoz szükséges többi berendezéseket a Német Demokratikus Köztársaságból és Franciaországból szállítják. A nagyobbrészt automatizált üzemből a műgyantát a bedörzsölő műhelybe, vagyis a festékgyárba szállítják, ahol a gyantából és oldószerekből különböző minőségű s színű festékeket készítenek. Az „L” alakú épület egyik szárnyában irodákat, szociális helyiségeket, öltözőket, fürdőket, éttermet és művelődési termet létesítettek, a másik szárnyban pedig a lakkfestéket előállító műhely kapott helyet. Ezt úgy építették fel, hogy egy légcsatorna segítségével egyes helyiségeiben óránként hatszor, nyolcszor cserélődjön a levegő. Az épületben jelenleg befejező munkák — nyílászáró szerkezetek elhelyezése, a villanyhálózat és fűtőtestek szerelése — folynak. Az üzemet december 31-én adják át a szerelőknek, s januárban már megkezdik a bedörzsölőgépek, golyósmalmok, s adagoló berendezések elhelyezését. Ugyancsak a jövő év első hónapjában fognak hozzá a csomagoló részleg gépi berendezéseinek szereléséhez is. így Közép-Eurőpa egyik legkor- , i szerűbb műgyanta- és lakkfesték- I» gyára előreláthatólag 1960 harmadik negyedévének végén kezdi meg a próbaüzemelést. mondja a főkönyvelő. — A régi vezetőség nem végezte elég jól munkáját. Most megváltozott a helyzet. Két év óta a vezetés lényegesen jobb. Ez megmutatkozik abban is, hogy embereink sokkal fegyelmezettebbek, kevesebbszer látogatják vidéki munka közben is a sarki italboltot, s mindez a helyes nevelés eredménye. Szép szóval, nem gyakori fegyelmikkel értük el. A munkaalkalom megteremtése, s az anyagokról való gondoskodás hozzájárult ahhoz, hogy jó legyen a viszony a vezetőség és a munkásak között. FIATAL EMBER l'y vr irodú " « Látja — fordul felém a főorvosoltak, hogy ilyen nagy vagyonra tettek szert? — Nemcsak a városban dolgozunk, hanem Tapolcán is, ahol a Miskolci Honvéd Sportegyesület nyári üdülőjének épületén végezzük a szerelési munkát. Ezenkívül Berentén vízelvezető csatornát készítünk az Erőműnél, a lakótelepen pedig szennyvízderítöt. Segítünk a tsz-eknek is az új istállók szerelési munkáiban. JÓL ESIK HALLANI ezeket a szavakat s azt is, amit gyakran mondavak a telefonba: — Azonnal jövünk, ha sürgős... LESKÓ VALÉRIA Indulnak a délelőtti műszakba. . . tessékel. Mielőtt kérdeznék tőle, máris egy papírcsomót tesz elém. — Talán nézze meg ezt a kimutatást, most készítettük egy gyűlésre. Az első oldalon számok, amelyek bizonyítják a tervtúlteljesítést, az önköltség csökkenését. Mindenütt jó eredmények ... Erről majd később ... Azt kérdezem, hogy az idén sokan „csónakázhatnak-e” fürdőszobájukban? Mit tesznek annak érdekében, hogy a csőrepedés ne dúlja fel a családi, vagy a társbérleti békét? Ne hangozzék el: „Menjen maga!” s visszhangként: „Maga menjen a szerelőkhöz!” felszólítás. Közben bejön az egyik művezető, aki Peller főkönyvelővel előttem beszéli meg a vízvezetékszerelő ktsz időszerű kérdéseit. — A csőrepedés — veszi át a szót «— ma már nem lehet „végzetes” probléma. Megszerveztük. Két kerékpáros brigádunk van, melyek sürgős esetben azonnal a helyszínre stctußlc A FŐKÖNYVELŐ bólint és, hogy ne legyenek kétségeink, igy folytatja.: — Ha jön a legnagyobb ellenségünk, a hideg, — mínusz 20 fok fölött —, mint a patikában: éjjeli inspekciót létesítünk. Ettől függetlenül. „SOS”-re azonnal, —lejelentés után 24 órán belül ott vannak embereink s orvosolják a bajt. — Ne legyünk elfogultak, volt itt pontatlanság is nyolc év alatt rekkel. Aztán, mintha folytatná gondolataimat. — Ez a Schmied Béla is itt tanult, kiváló szakmunkás. — Van itt még több is, nemcsak Schmied elvtárs — szól közbe a művezető, s védi a többieket, akik szintén jól dolgoznak. És úgy keresnek, ahogyan tanulnak ... Ruhát, szerszámot kapnak a vállalattól. így bontakozik ki előttem ennek az alig 8 éves ktsz-nek az élete, mely jelenleg Miskolc legjobb kisipari termelőszövetkezete. A két ember beszélgetéséből azt is megállapítom, hogy jó a munkalendület és pezsgő az élet. — Mennyi a szerelők átlagkeresete? — kérdezem Peller elvtársat. — Ezernyolcszáz forint — válaszolja. — Évvégi nyereségrészesedésük pedig meghaladja a havi fizetést. De többet mondok a vállalat történetéből — folytatja — s ebből megértheti, hogyan jutottunk el az 1800 forint átlagkeresetig. Néhány számadat: 1957 harmadik negyedévében 32 tag alkotta a ktsz-t, termelési értékük 1 millió 291 400 forint volt. Jelenleg a tagság létszáma 48 és 3 millió 422 900 forint vagyonunk van. Évi tervünket 163 százalékra teljesítettük. — Valóban gazdagok ... — Még valamit. A vezetőség jó munkájának eredményeként a megtakarított pénzből vettünk egy tehergépkocsit, egy motorkerékpárt, és egy kéziszorzógépet. — Miskolcon sok csörepedést — Ezt a kagylót bizony elrontották, de sebaj, megjavítjuk:
