Észak-Magyarország, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-07 / 262. szám
ESZ AKBf AGV ARORSZAG Szombat 1959. november 7. « MAJAKOVSZKIJ: Részlet a Csudáié című elbeszélő költeményből Minden dolgunkat dicsérni nem Kényszerít «sem kötelesség, sem költemény. Én le tudnám bontani ' hazám felét, megmosnám, — és újra felépíteném. Aki épít és tisztogat, azt követem lázasan lángoló hétköznapokban. Ünneplem hazámat, azt, amilyen, d® azt, amilyen lesz — háromszorosan. Szeretem terveink jövőbe fénylő nagyságát, s az öles lendületet, öröm, — ha munkára, harcba vezénylő indulónk dobja pereg,. Rothadó szemét . ma még takarója, nézem az egyszerű földet, — látom mélyét, íme, alóla a kommiin házai nőnek. Halványul a bizalom, benned, égi malaszt. szénát a föld csak egy pudot érlel, traktorhoz fordult hát a paraszt: kérges szívével. S melyek a fékező, régi nyomorban a homlok állomásán vesztegeltek, — ma vasban és kőben a kék napra kilépnek gyönyörű tervek. És én, mint az emberiség tavaszát, mely született munka és harcok alatt, dalolom e drága hazát, köztársaságomat! Fordította: KUC25KA PÉTER MIHAIL ISZAKOVSZKIJ: ' Szállnak csapatokban a darvak .. . Szállnak csapatokban a darvak, Ködök ülik az őszi eget. — Szállnak melegégövi tájra* ' Én itt maradok teveled, És nem megyek el soha tőled Szeretett föld. drága vidék! Nem kell nekem Afrika parija, Nem kell nekem a török ég. Láttam sok távoli földet. Hordozva a fegyveremet, De tőled messze szakadni Nem volt soha bú nehezebb. A társakkal kicseréltem Sok eszmét, gondolatot, S teneked szolgálni szülőföld, Nem volt soha eszme nagyobb. Essem iszapos mocsarakba, Testem dermessze hideg, De ha küldesz újra, szülőföld, Én vállalom: újra megyek. Mert hozzád fűznek örökre A vágy, az öröm s a remény, v Sorsodhoz, amely ragyogószép. Irigyelt sors, tiszta, kemény. SZTYEPÁN SCS1PÁCSOV Te szőke szellő, mily boldog vagy! Te szőke szellő, mily boldog vagy! Ej, ez a fürge szoknyavadász! Ki a nyírfák, fűzek fülébe csak Egyetlen bókot dudorász. Te szőke szellő, mily boldog vagy! Én meg, mint akit láncba vertek, Egy távoli, egy szép asszonynak^ Már évek óta csak esengek. Tegnap csak terv volt; ma már valóság /. NYEHAMKÍN riportja nyomán ség, és aki anélkül jön Zselezno- Irkutszki Egyetemen — mondja La- gorszkba, hogy a személyzeti osztály- risza Doncova, — számtantanárnak lyal előzetesen megállapodott volna, készültem... Természetesen az is kiteszi magát annak, hogy nem alkal- leszek, de majd csak később. Hiszen mázzák. Utóvégre új kincseket fel- milyen tanár lehetne belőlem, ha A leendő kombinál gépei és berendezései az új vasútvonalon 6riker«<aesfc leznogorszkba. A NYEVSZKAJA ufica, a lenin- grádi Nyevszkij Proszpekt-től körülbelül hatezer kilométernyire van, majdnem annyira, mint Földünk átmérőjének fele. Ez az utca olyan városban húzódik, amelyet egyelőre hiába keresnénk a térképen. A város csak most van születőben, de a „keresztelő” megtörtént, és neve — Zse- leznogorszk — máris nagyon népszerű az egész országban. Sok száz ember jön ide vasúton, autón és repülőgépen az ország minden részéből. Az ideérkezők többsége természetesen építő. De itt nemcsak a foglalkozás, sőt nein is elsősorban ez a fontos, hanem az, hogy a szibériai építkezéshez bátor és kitartó emberekre van szükség, olyanokra, akiír nem ijednek meg a nehéz tajgaj életkörülményektől. Ez az oka. hogy a városban a lelkes rajongók vannak többségben, — olyan emberek, akiket a szocialista alkotómunka korszaka nevelt, s akik érthetetlen rejtélyek a burzsoá ideológusok előtt. „Ezen a héten megvédem a diplomámat ... Nem kérek bányamesteri beosztást, szívesen elfogadok mást is, mert régi vágyam, hogy ilyen nagy és érdekes munkában vegyek részt” — írja Baskiriából Zsuravljov főiskolai hallgató. IVYINA BEREZSNAJA, az épít- kezés személyzeti osztályvezetője mutatja nekünk ezt a levelet, s megjegyzi, hogy ez ma már a huszadik hasonló levél... tárni: megtiszteltetés, és ez, mint minden megtiszteltetés, a legjobbaknak jár. Valami ellenállhatatlanul vonzza ide az embereket. Alekszandr Sztye- pov mérnöknek igazán nem mpnt rosszul a dolga, mégis idejött egy nagyvárosból, otthagyta nyugodt munkakörét, lakását. Ugyanezt mondhatjuk a minszki Gennagyij Jemeljancsikról, a tambovi Vlagyivalójában nem is ismerem az életeit Minden élettapasztalatomat csak az iskolában, s az egyetemi évek alatt szereztem. Ezért határoztam ed, hogy idejövök, és levelező hallgatóként tanulok tovább, hadd csiszolódjam előbb a munkában, aztán majd a gyermekneveléssel is foglalkozhatom... FIATALOK az építők, fiaft# x maga a város is. Annyira fiatal, hogy a hároméves Vitja, Borisz Pagugyin gépkocsivezető fia «öregnek7’ mondhatja magát: hiszen pontosan kétszer olyan idős, mint Zse* leznogorszk. — Igen, másfél évvel ezelőtt készültek el az első házak — mondotta nekünk Viktor Babackij várostervező főmérnök. — És mennyit építettünk azóta! De ezek még csak az első tömbök, a város peremén. A város központja távolabb lesz, amott, a domb északi lejtőjén. Most az a legelső feladatunk, hogy lakást biztosítsunk azoknak, akik a házakat fogják építeni. Egyidejűleg fafeldolgozó kombinátot, továbbá vasbetonedeme- ket és fa-blokkokat készítő gyárakat építünk. Egyelőre csak faházakat emelünk, de hamarosan megkezdjük a kőházak építését is. A város központjában víztároló lesz, mellette park és a tízezer férőhelyes stadion. A város utcáin autóbuszok és trolibuszok fognak közlekedni, megnyílik a Művelődési Palota. Minden házban lesz gőzfűtés, melegvíz, fürdőszoba... Egyszóval úgy, mint mindenütt — teszi hozzá a főmérnök. Ha arra gondolunk, hogy itt télen nem ritka a hatvanfokos hideg, hogy köröskőrül az évszázados tajga zúg, és a talaj több mint háremméter mélyen megfagy, akkor ez a: „mint mindenütt” kissé különösen hangzik. Dehát itt sok különös dologgal találkozik az ember. A Nyevszkaja utcán nappalé»* Nagyon sokan akarnak szibériai mir Kazankovrol, vagy Pjotr Vanda- — Nem könnyű lakatlan területen építkezésen dolgozni. A munkaerő- kurovról, aki egy szűzföldi szovhoz- új otthont teremteni — mondja SzerI szükséglet is igen nagy itt Zselezno ban volt gépkocsivezető. ’ gej Szirotov építésvezető —. de nem gorszkban azonban ma már mégha- — Akár száz évig is a szovhozban akarunk eltérni attól az elvtől, hogy tározott szakmunkásokra van szűk- maradhattam volna, és nem is keres- „minden családnak külön lakást”. (Folytatás a 3. oldalról.) vereség volt az út vége... Mert mindig véget ért a harcosok útja. Mindig eljött az idő, mikor végsőt lebbent a rongy, földre hullottak a kócos fejek, árnyék suhant az elhomályosuló szemekbe és bennrekedt az utolsó szilaj harci kiáltás, pengejárta vagy golyó- lyuggatta . mellükben. Tízezer évig harcoltak a törzsfőnökök, varázslóit, királyok, császárok, cárok, rabszolgatartók, földesurak és kapitalisták ellen. De van-e hát remény a győzelemre? — vetődött fel újra és újra a kérdés. * November hetedikén fonközpont, a Néván átvezető hidak, a pályaudvarok és számos más fontos középület már a felkelő proletariátus kezében volt, de a Téli Palota előtt, ahol a földesurak, gyárosok, ravasz intrikusok, a nyugati kapitalisták pénzén kitartott politikai csel- szövényekbe végleg belegabalyodott kormány székelt, még tartott a harc. A tiszti különítmény, a kadétiskola nemesi ifjúsága bátran védte társadalmi rendjét. A forradalmi tömeg újra és újra előrezúdult a palota felé, de az ablakokból csak úgy zuhogott a golyó, a bunkerek géppuskái lekaszálták a teljesen nyílt terepen rohamozó támadókat. A kövezetét munkások, katonák, ifjak és öregek holttestei borították. A palota előtti teljesen nyílt téren újra meg újra elakadt a hősi roham. Kint a Néva világosszürke hullámaiból kiemelkedő Auróra páncélos ágyúi körül már hajnal óta vártak Lenin parancsára a matrózok. Az idő lassan múlott, A szürkület egyre sűrűbb lett. A tenger felől köd gomoíygott. Kint, a milliós város házrengetegében egyre hevesebben ropogtak a fegyverek. Onnan, ahol Pétervár hegyes tornyai nyúltak a magas égbe, jelzőrakéták röppentek. A ködbe- borult folyó felett fény siklott. Az erőd ágyúi felmorajlottak. A páncélos cirkáló fedélzetén meglendültek a matrózok árnyai. A nehéz ágyúcsövek lassan fordultak a Téli Palota épülete felé, ahonnan egyre hevesebben zúgott a rohamozó tömegek kiáltása és a puskaropogás. — Eljött az idő! Elvtársak! Rajtunk a sor! — hangzott Bjelisov forradalmi megbízott szava. — Tűz! Az óriási ágyúk torkából tűz lövellt. Füstfelleg kavargót! A ködök megrázkódtak a szürke folyó felett, a gránátok zúgva szálltak a Téli Palota felé. Páncélos óriás ökle csapott a bezárt kapukra. Űjra, meg újra. Az előrelendülő és visszazúduló tömeg ellenállhatatlan rohammal tört előre. A kapuk beszakadtak. Munkások, katonák, matrózok léptei döngtek a márványlépcsőkön. Halottak hulltak a fényes padlóra. A termekben, ahol a gazdagok mulattak eddig, golyók zúgtak. A forradalom járt most a palota széles folyosóin, díszes száz termében. A forradalom harsogta dalát ott, ahol nemrég még suttogva hajlottak össze az illatos udvaroncok a leghatalmasabb uralkodó előszobájában ... Öldöklő harcban, lépésről lépésre tört előre a forradalom serege, aztán felpattant annak a teremnek az ajtaja is, melyben a kormány és gyárosok, földesurak rejtőztek, s egy hang beleharsogta a sápadó miniszter — Félne veletek! Elég volt! Kinn, a palota előtti széles téren, ahol egykor a cárok fogadták csodálatos fényű katonai ünnepségek alkalmával a felvonult testőrséget és ahol most a harcban elesett munkások és katonák holttestei hevertek, a tiszti különítmények elfoglalt torlaszain, a győzelemtől mámoros tömeg felé egy kopott, sápadt fiatalember kiáltozott: — Elvtársak! Aztán ki ne engedjétek kezetekből a győzelmet adó fegyvert! Ne higgyetek többé ékes szónak, durva fenyegetésnek! Vigyázzatok! Legyetek erősek, mert erőseké a győzelem! Valaki dalolni kezdett és az októberi éjszakában a széles, ködbeveszo téren, a palota boltívei alatt felharsant az ének: — „Hóhér! herét, hajcsárt törölve... Zúdul a forradalmi ár... Világon láncát összetörve, Egyesül minden proletár...” Lenin november hetedikén az egész időt a Szmolnij-intézet épületében töltötte, ahol Sztálinnal együtt vezette a felkelés! szervezte az erőket. Éjfél után két órakor kapták a hír! hogy a Téli Palotát a forradalmárok rohammal bevették és a kapitalisták, a gyárosok kormányát letartóztatták. Lenin néhány órára tért, de nem tudott aludni. Csendesen, hogy senkit fel ne ébresszen, az asztalhoz ült és megírta a békéről és földről szóló törvény- javaslato! amely egy világbirodalom földjét juttatta a nincstelen parasztság birtokába, és utat nyitott immár mindezideig minden olyan kezdeményezésnek, mely a békét és igazságot késési, ____. j ________________1 é s este tem volna kevesebbet, mint itt! — mondja mosolyogva Vandakurov. —- Azok között voltam, akik az első sátrakat verték, az első termést betakarították, az első házakba költöztek. De miután berendezkedtünk, rendes kerékvágásba kerültünk, hallottam az itteni építkezésről, és idekívánkoztam, új vidékre, új munkára. Úgy látszik, már megszoktam, hogy építsek és mindig új környezetben éljek. —• Harmadéves hallgató voltam az Igaz, hogy az újonnan érkezettek nem kapják meg a lakáskulcsot megérkezésük napján, de mindenki biztosan tudja, hogy két-három hónapon belül jól megépített, kényelmes otthonba költözhet családjával együtt, és ezt előre biztosítjuk. iGY épül s ilyen emberek építik M* a Szovjetunió legfiatalabb városát, amely tegnap még csak terv volt — s ma már elindult a valóság útjáo, , ___ojJáiu
